Krokodilvadászat Majkon

2009. november 29. - Bogyo_bacsi

A ragadozóhalak becserkészésének különböző módjait mindig a legizgalmasabb horgászmódszereknek tartottam, hiszen egész más élmény becsapni a vizek ravasz farkasait, mint a nagy tömegben telepített békés halakat. Ők nem jönnek be az etetésre, utánuk kell járni. Ki kell tapasztalni búvóhelyeiket, és ki kell várni a megfelelő időszakot. Lehetőségünk van felvonultatni a legeredményesebb horgászmódszereket, hogy felpiszkáljuk a beléjük kódolt vadász ösztönt, kapást kiváltva. Sajnos ezek a halak indokolatlanul kevés megbecsülést kapnak hazánkban. A korszerű horgászkezelésű vizeken a nagy pontyokat, amurokat felső súlyhatár védi. Ugyanez a védelem a ragadozó halaknak miért nem jár ki soha? Hiszen egy öt kiló feletti csuka, vagy süllő legalább annyira megérdemelné az örökké tartó biztonságot, mint a fent említett falfajok. Így talán többünknek lenne lehetősége termetesebb ragadozókat is fogni, hiszen például csukából, szinte az utolsó darabobot is ki lehet fogni egy kisebb tóból...

Efféle gondolatok morfondíroztak fejemben, miközben a kisbuszunk Majk felé tartott. Az a megtiszteltetés ért minket, hogy egy horgászoktól védett, magánkézben lévő vízre, a Dimitrov tóra nyílt lehetőségünk bejutni, ami egy eldugott pusztán fekszik Oroszlány térségében. November közepén már a békés halak vermelésre készülődnek, így most nem őket vettük célba. Kis csapatunk csukákra fente a horgait, hisz a november a ragadozók igazi szezonális időszaka. Megtudtunk, hogy a tóban szép ragadozó halak élnek. Öt évvel ezelőtt, a tulajdonos 50 darab csukát és süllőt helyezett a tóba, amelyek azóta akár hatkilósra is megnőhettek. Kis szerencsével el is csíphetünk közülük néhányat. Jómagam idén még nem horgásztam kifejezetten csukára, csak néha a pontyozást megunva dobáltam villantóval és bár fogtam 3-4 csukeszt, a méretet egyik sem érte el. Talán most jött el az idő?

Novemberi hajnal a majki Dimitrov tavon

Úszóimmal a parthoz közeli nádast vettem célba

Nyolc fős csapatunk reggel 9 órára ért a helyszínre. A tavat nem volt könnyű megközelíteni, mert egy egész falka kutya védte. Tudtunk van köztük egy nagy kaukázusi juhászkutya is, így addig nem merészkedtünk be a területre, amíg nem bizonyosodtunk meg róla, hogy ki van kötve a véreb. Egyébként a tó villanypásztorral volt körülkerítve, és egy kisebb birkanyáj legelészett a zöldebb foltokon. Maga a víz nem volt egy nagy tó, de nagyobb, mint amire számítottam. Kényelmesen körbe lehetett dobálni. Hosszába 180, keresztbe pedig talán 80 méter lehetett. Az utánpótlást egy kis patakocska biztosította, mely torkolatánál egy terebélyes nádas alakult ki.

 Volt nézőközönségünk is...

Nemis egy, hanem egy egész csapatnyi...

Én ennek a nádasnak a szélénél foglaltam állást és két 3,6 méteres 3,5 librás botomat úszós csukázó módszerre szereltem fel. Maga az úszó egy 15 grammos Kamasaki csukázó úszó volt, melyet egy gumigolyócskával ütköztettem meg. A szereléket egy 12 grammos ólommal egyensúlyoztam ki, ami fölé közvetlenül a zsinórra szintén egy gumi ütköző került. Így az ólmot fixen rögzítve meg tudom akadályozni a kishal felszínre törését. Az ólom és a közepes méretű hármashorog közé jó minőségű acélelőke került. Ez a csukázás nélkülözhetetlen kelléke. Csaliként 8 centiméteres kis kárászokat tűztem a horogra a hátuszonyuk mögött megbökve. Így sokáig életben maradnak, és általában az akadás is biztos. Bár a boltokban többnyire nagy méretű 30 vagy több grammos csukázó úszókat lehet kapni, én ezeket túlzásnak tartom, hacsak a csalihal mérete nem indokolja. Én jobban szeretem, ha a kishal tudja vándoroltatni az úszót, maga keresve meg a ragadozót.

A horogra egy 8 centis, virgonc kis kárász került

Két úszómat közvetlenül a nádas elé pöccintettem be egymástól jó 10 méter távolságra. Az egyiket a sekélyebb részre méteres eresztékkel, a másikat másfeles előkehosszal a beljebb lévő nádcsomók elé helyeztem. Társaim közül hatan horgásztak. Elsősorban pergető felszereléssel készültek, illetve több botot bevetettek fenékre pontyokat remélve. Én arra gondoltam, hogy ezt kihagynám most. Több fantáziát láttam a csukázásban, hiszen szép pontyokat már fogtam idén eleget... Egy harmadik bottal pedig, körbejártam a tavat, villantóval keresve a csukákat. Persze máshol nem lehet három botot használni, de itt a Dimitrov tavon semmi erre vonatkozó korlátozást nem kaptunk.

Az időjárás kedvezett nekünk, ugyanis szép derűs őszi délelőttöt sikerült kifognunk. Többen is dobáltuk a vasat a tó közepe felé, de valahogy a halak nem akartak jelentkezni. Egymás után cserélgettem kedvenc körforgóimat az ötös DAM Effzetteket, illetve Mepps Longokat, de még egy rávágásom sem volt. Ez eléggé meglepett, mivel villantóval általában mindig szoktam fogni valamit. A többieknek sem volt érdeklődés a műcsalijaikra. Próbálták támolygóval, körforgóval, gumihallal fenéken, de semmi. Az öregebb sporttársak gyorsan feladták a próbálkozást és inkább az italozásra fordították az energiájukat, illetve valami bográcsos étel elkészítésén serénykedtek. Mi fiatalok lelkesen dobáltunk, de mindenféle eredmény nélkül. Délre már többször körbedobáltam a tavat, így kisebb pihenőkre kényszerültem.

A pergetés ezen a napon, sajnos nem hozott eredményt

Délutánra kicsit beborult az idő. Nem lett hideg, de felhők takarták el a napot. Ekkorra már csak páran próbálkoztunk a tavon, a legtöbben, nem a horgászattal foglalatoskodtak. Én tudtam, hogy most kell résen lenni. Tapasztalatom szerint, a legtöbb csukát szinte menterendszerűen a dél és két óra közötti időszakban fogtuk. Ezért úgy döntöttem, hogy közelebb húzódok úszós botjaimhoz. Zsolti közben jelezte, hogy a villantójának többször is utána fordult valami. Nah, lassan akkor be kell indulniuk, gondoltam. Ezért újracsaliztam mind két botomat egy-egy virgonc kis kárásszal és vártam mi lesz.

Többször az úszóm elkezdett bukdácsolni és a kishal megiramodott vele. Tudtam, hogy a menekülő kishal körül valami ólálkodik, ezért mindig visszadobtam a szereléket a helyre, de a kapás még váratott magára. Közben Zsolti mellettem pihen meg és beszélgetés közben ketten figyeltül az úszókat. Délután fél három körül a segélyvízbe helyezett úszóm elkezdett támolyogni, majd egy pillanatra elmerült. Zsoltira néztem és mondtam neki, hogy készítse a merítőt, mert valami készülődik. Az úszó remegve szédelgett ide-oda a nyelés pillanatait közvetítve, majd határozottan megindul oldalirányba. Nyeletőfékem ekkor már recsegve adagolta a zsinórt. Botomat felvettem, átkapcsoltam a féket, majd pár fordulattal felvettem a kontaktust a hallal, amíg meg nem éreztem a súlyát. Ekkor határozottan bevágtam és megkezdődött a ramazúri. Éreztem, hogy szép csukával van dolgom. Nagyobbal, mint amikkel idén találkoztam. A hal oldalazva, fröcsögve próbált megszabadulni a horogtól. Néhány szaltót is bemutatott, de a hármashorog masszívan ült a szájában. Mivel a bevágás mozdulatával elhúztam a nádas közeléből, a fárasztásnál nyugodtan végezhettem el.

 A halat egy speciális kiemelő bilinccsel segítettük partra. Így sokkal kíméletesebb

A horogszabadítás pillanatai

Végül megadta magát és felfeküdt a vízfelszínre. Egyik sporttárs rendelkezett ragadozóhalak kiemeléséhez szükséges kiemelővel, így a merítőhálóra nem lett végül szükség. Nagyon praktikus kis szerkezet. Pergetéskor különösen jól jön, amikor nem kell a merítőt magunkkal cipelni. A csuka tehát immáron a parton ugrándozott. Igyekeztem minél gyorsabban és kíméletesebben kiszedni a szájából a hármashorgot. Ekkorra körénk gyűlt a csapat minden tagja és örömmel konstatálták, mégis csak van hal a tóban. :o) A horgászat sikerét nagy örömkitörés kísérte és természetesen, miután a halat bilincsre fűztem, egy feles házi pálinkával meg is kellett ünnepeli a fogást. A tulajdonos elmondta, hogy ez a csuka már valószínűleg itt született és ne merészeljük visszaengedni, mert ritkítani akarja az állományt. Egyébként a hal a mérlegen 2,1 kg-ot nyomot. Nem kapitális zsákmány, de azért tisztességes méretnek számít az én szememben.

Idei legszebb csukám 2,1 kilót nyomott

A nap hala megmentette a csapat becsületét

A zsákmányra inni kell :o) Én és a tógazda

Az események végeztével az úszós botokat visszadobtam a helyükre, de már nem adtak halat aznap. A többiek még próbálkoztak villantóval, de szerintem a hideg vízben a csukák már nem fordultak olyan lendülettel a műcsalik után, mint kora ősszel, vagy nyáron. Mindenesetre több fogás már nem esett aznap. Lassan elkészült azonban a késői ebéd, amit az öregek italozás közben főztek. A menü szarvas pörkölt volt, amibe került némi csülök és marhahús is. A nap végére kiéhezve nagyon jól esett az igen ízletesre sikerült vadpöri. Mire jóllaktunk már be is sötétedett. Így nem maradt más, mint a csomagolás és a hazafelé vezető út.

Az öregek közben az ebédet készítették elő

A szarvaspörkölt nagyon ízletesre sikeredett

Én is kérek... :o)

Összegzés képen nagyon jól éreztük magunkat a Dimitrov tavon és bár csak egy halat sikerült fogni, biztosak vagyunk benne, hogy ez a tó még rejteget meglepetésünket számunkra. Főleg, hogy a tulajdonos újrainvitált minket, amit talán jég beállta után meg is fogunk ejteni, hisz az éhes csukák akkor is horogra csalhatók. Talán, akkor sikerül elcsípni majd egyet a törzsállományból is...

 

A bejegyzés trackback címe:

http://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr101561707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.