Idén utolsó alkalommal látogattam el barátaimmal kedvenc vizemre, a tatai Római tóra, mely ebben az esztendőben már oly sok termetes hallal ajándékozott meg minket. Év végéig rengeteg terv áll még előttem. Szeretnék eljutni sok általam már ismert és még felfedezésre váró tóra, folyószakaszra. Bár Agostyánban mindig kiemelkedő eredményeket sikerült elérnem, szeretném próbára tenni horgásztudásomat más vízterületeken is. Ezen a hétvégén azonban még figyelmemet a pikkelyes óriásokat rejtő tatai mélység meghorgászásának szenteltem, hátha sikerül elcsípnem egy olyan halat, amivel eddig még nem találkoztam.

 Ebben az esztendőben utolsó alkalommal látogattunk el pontyozni a Római tóra

A kenyér ünnepének reggelén érkeztünk a vízpartra Gábor barátommal és Csanáddal, aki az ő ismerőse. Gábor faházat bérelt a tó hátsó részén, és nagyon kedves módon meginvitált engem egy közös horgászatra. Mivel ezen a részen még sosem horgásztam, egyértelmű volt, hogy élek a lehetőséggel, még ha a gáti szakasz mély vizétől távol kellett is próbálkoznom. Tizenegy órára elfoglaltuk a faházat. Míg a többiek az etetést készítették elő, én összeraktam botjaimat a próbadobásokhoz. Meglepődve tapasztaltam, hogy a tőlünk jobbra lévő stégen régi ismerősünk, Sándor vallatta a vizet, akivel tavaly már horgásztunk egy közöset a szemközti L alakú stégeken.

 A hatos számú faház lett a miénk. Még soha sem horgásztunk a tó ezen részén

Gábor és Csanád összeállította tehát az etetést, ami hallibut pelletekből, némi bojliból és kevés száraz búzából állt. Kölcsönkérték a halőrháznál kikötött csónakot, majd beeveztek az előttünk elterülő, még megdobható területre. Én a stégről indítottam próbadobásokat, hogy lássák, mely részre kell szórni a halaknak szánt finomságokat. Beélesítettem felszerelésemet, majd rendet raktam magam után és előkészítettem a nagyméretű bojlis merítőt és pontymatracot. Miután a többiek visszaértek az etetésről, ők is besuhintottak két szereléket, majd kezdődhetett a várakozás.

 Gábor és Csanád az etetést végzi az előttünk fekvő területen

Botjaimmal a stég bal oldalát foglaltam el. Jöhetnek a halak...

Jómagam a már bevált hallibut pelletes csalizással próbálkoztam, míg Gabeszék madáreledeles bojlit fűztek a horog alá. Csanád nagy álma volt egy tíz kilón felüli pikkelyes megszákolása és nem is kellett rá sokat várnia. Miután én visszaengedtem a hétvége első, csupán két kilós bajuszosát, füstölő kapásba vágott bele. Az erős, ellentmondást nem tűrő bojlis felszereléssel rövid küzdelem után sikerült partra parancsolnia a hőn áhított tízplusszos halat, amely az álomhatárt még meg is haladta két és fél kilóval. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan teljesült a vágya. A hatalmas tőpontyot gyorsan lerendeztük, majd Csanád visszaengedte a vízbe, hogy átadja helyét következő társának a matracon.

 Az első tizenkét és feles tőponty Csanád madáreledeles bojliját vette fel

Én még soha életemben nem fogtam bojlival halat, így nem is nagyon bízok ebben a csaliban, de látva, hogy hallibut pellettel csalizott horgom érintetlen maradt, miközben Csanád madáreledeles bojlival fogott egy pontyot, úgy döntöttem próbát tesztek, és az egyik botomat én is a csodagolyókkal csalizom fel. A váltás meghozta a sikert. Hamarosan az orsóm dobja süvítve köpte ki magából a zsinórt, mire pálcámat bevágásra emeltem. Éreztem megvan az első jobb halam a mai napon.

 Matracon életem első bojlival fogott hala

Be kell ismernem, a mai napon nem az én stratégiám működött jól

Mivel a stégen négy bot volt bedobva és a szomszédok sem voltak túl messze, sok lehetőségünk nem volt játszani a halakkal. Így én is keményebbre fogtam a gyeplőt és csakhamar a paplanon pihegett egy kilenc és feles szépséges tőponty. Be kellett ismernem, hogy a mai napon a madáreledel ízesítésű bojli fogósabbnak tűnt a már oly sokat bizonyított hallibut pelletnél. Lám, mindig tanul újat az ember. Mindenesetre megvan életem első bojlis hala, amely két darab 15 mm-es tészta golyócskára csábult el. Minkét fogott halunk csak úgy ontotta magából az etetéshez használt, félig megemésztett búzaszemeket.

 Az első halam kilenc és fél kilót nyomott

 Hibátlan pikkelyes. A Rómain a legtöbb hal ilyen szép egészséges töves

Egy mozdulat és már csusszant is vissza a langyos vízbe

A harmadik szebb halat Sándor akasztotta a szomszédunkban, nem kis galibát okozva nekünk, hiszen tíz és feles tőpontya átúszott mind a négy szerelékünk fölött. Hiába, a szűk helyen roppant nehéz kiszedni a termetes halakat. Óriási bravúr folytán sikerül úgy megszákolni a bivalyerős pikkelyest, hogy egyik botunkat sem kellett kivenni és újra behúzni.

Régi ismerősünk, Sándor is remekelt

A zsákmány egy tíz kilót ütő tőponty

Ekkor azt hittük, hogy kaszálni fogjuk a halakat ezen a tavon, de sajnos nem így történt. A gyors egymásutánjában érkezett három tízes körüli potyka után több órás néma szünet következett. A továbbiakban a többszöri újracsalizás és a naptól való elrejtőzés töltötte ki időnket. Gábor többször is tudtunkra adta, hogy ő bizony egy szép amurt szeretne fogni. Horgásztúránk ezen pontján én bárminek örültem volna, ha meghúzná a zsinór végét, még egy nagyobb kárásznak is. Mindenesetre a kapástalan időszak lehetőséget adott a szomszédjainkkal való ismerkedésre.

 A kapástalan időszakban volt időnk gyönyörködni a természet szépségében

Mikor az egyik ilyen vendéglátogatásból visszatértem, látom, hogy az egyik kapásjelzőm a vízbe pottyant. Mondom Gábornak, hogy nem vették észre a kapást. A válasz elég különös volt. Nem, mert nem csipogott! - felelte. Hát, mivel az én kapásaimat egy kutyanyelv jelzi, az nem is fog neked csipogni soha. - válaszoltam. Mindenesetre megfeszítettem a zsinórt, de a jelző ismét a vízbe pottyant. Ismételt feszítésere, a körte alakú műanyag darab vad táncba kezdett. Rögtön bevágtam és elkezdtem magam felé tekerni az erőtlen halat.

 Szákban életem legnagyobb amurja...

Hát ez ha ponty, akkor nagyon kicsi... - mondtam hangosan. Zsákmányom egyenesen úszott felém minden ellenállás nélkül. Mikor megpillantottam, meghűlt bennem a vér. Egy hatalmas amur nézett farkasszemet velem a horog végén. Mondanom sem kell, ekkor kezdődött el az igazi harc. Az erőteljes kirohanásokat alig tudtam megfékezni a két szélső bot közötti pár méteres területen. Minden fortélyomat be kellett vetnem, mire a hatalmas növényevő megadta magát és hasát felfelé mutatva felsimult a víz felszínére. Sikerült megszákolnom életem eddigi legnagyobb, hat és fél kilós torpedóját, amit fater a túra végén egy akrobata mutatványt bemutatva visszaejtett a vízbe. Érdekes, hogy míg a pontyok, a madáreledeles bojlit részesítették előnyben, amurom a dupla hallibutos pelletet vette fel. Gáboréknak megvolt a lehetőségük a szép amur megfogására, de nem éltek vele. Ő pedig nyugodtan a fenéken ülve megvárta, míg visszaérek botjaimhoz. :o)

 ...ami a két hatalmas hallibut pelletet vette fel

Óriási örömmel töltött el új amur rekordom megfogása, de sajnos ez volt a nap utolsó hala. Egészen reggelig egyetlen mozdításunk sem akadt. Tudom, nem kéne elégedetlenkednünk, de a harminc perc alatt érkezett három nagy ponty és a délután betévedt amuron kívül egész nap és egész éjszaka egy érintésünk sem volt. Egyértelműen intenzívebb horgászra számítottunk, de nem csüggedtünk, mert előttünk állt még az egész hétvége és bár minden kezdet nehéz, előbb utóbb be kell, hogy induljanak a fogások. És így is lett. A következő napon jó néhányunk egyéni rekordja megdőlt, de ezt már csak a következő történetben fogom elmesélni... :o)

 Napnyugta a tó fölött. A következő nap hatalmas élményeket tartogatott a számunkra