A hosszú, fagyos téli hónapok után hirtelen, egyik napról a másikra beköszöntött a tavasz plusz húsz – huszonöt fokos napsütéses időjárással. Mint minden évben, idén is Agostányon kezdtük az évet apámmal egy szezonnyitó pontyozás alkalmával. A zord időszakban elkövetett ragadozóhalas, pergetős próbálkozások után, már nem vágytam másra, mint hátradőlni a kényelmes horgászfotelben és magamba szívni az erősödő kora tavaszi nap első sugarait. Várni, hogy a kapásjelző felcsapódjon és horogvégre kerítsem az év első pontyait. „Ember tervez, Isten végez...” - szól a mondás. A több hete tartó kellemes időt, pont a kitűzött dátum előtt űzte el egy viharos széllel beköszöntő hidegfront. Ez a hirtelen időjárás változás tönkretette álmainkat az üdítő tavaszi horgászatról, de azért minket sem faragtak olyan fából, akik csak úgy feladják a küzdelmet némi szélvihar miatt...

Régi ismerősként köszöntött minket a Római tó

Ebben az évben főleg itt fogjuk majd kergetni a szebbnél szebb pontyokat

Stratégiánk az volt, hogy hagyományos etetőkosaras szerelékkel és giliszta csalival a tó frissen telepített lakóit próbáljuk majd becsapni, hiszen az előző években is nagyon jó szórakozást nyújtott tavasszal a kispontyos horgászat. Az egymás után kapó, mohó halacskák kicsit lendületbe hozzák a tél során berozsdásodott reflexeinket és egy lendületes horgászattal eltöltött nappal ajándékoznak meg minket. Sajnos a viharos időjárás eléggé megnehezítette a horgászatot, hiszen a süvítő szélben az ember vizes keze és a folyamatos újradobások gyorsan kiszívták az energiánkat, de azért terveink szerint megérkeztek az év első potykái előbb fater, majd az én horgomra is.

A téli pihenő után újra bevetésen a jó öreg pontyozó botok

Parton az év első potykája. Egy két kilós pikkelyes

Időközben megismerkedtünk a szomszédunkban horgászó Csongorral és Ádámmal, akik bojlis módszerrel tekerték ki a partra egymás utánijában a szebbnél szebb uszonyosokat. Lám, a nagyobb halak már így kora tavasszal is megmozdultak. Újdonsült barátainkban, nagyon ügyes horgászokat ismertünk meg, hiszen egy napi zsákmányuk a nyári időszakban is simán megállta volna a helyét. Arról nem is beszélve, hogy egyikük az éjszakát is kint töltötte, ami a fagyos márciusban nem kis kitartást kívánt. Házilag készített bojlijukat pedig csak úgy habzsolták a termetes potykák. Korábban én nem igazán tudtam gyári bojlival kiemelkedő eredményeket elérni ezen a tavon, így nem is hittem ebben a csaliban.

Csongor egy 12,7 kilós gyönyörűséggel

A szabadon engedés pillanatai

Ádám és egy kilences szürke hátú

A helyemre visszaérve, úgy döntöttem, hogy én is rápróbálkozok egyik botommal a nagy pontyokra, így átszereltem ólmos – önakasztós szerelékre és a hajszálelőkére két darab 16 milliméteres hallibut pelletet rögzítettem. Hatalmasat dobtam az erős hátszélben, talán sikerült csalimat a régi patakmederig is eljuttatni. Nem is maradt sokáig érintetten a horgom. Szűk húsz perc sem telt el, valami máris megrántotta a zsinór túlsó végét, az év első orsó recsegtető kapását produkálva.

Végül nekem is sikerült fognom egy rendkívül kövér pontyot...

Megkezdődött a fárasztás, érzetem a horog végén egy nem mindennapi hal táncol. Már rég nem éreztem ekkora erőt a zsinór túlsó végén. Egy szűk negyed órás fárasztás után már előttem forgott a hideg víztől rendkívül harcias, kövér tőponty. Sikeresen megmerítettük, majd a matracon szemrevételeztük zsákmányomat. Talán életemben nem fogtam még ilyen kövér halat, a mérleg 11 és fél kilónál állt meg. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy kora tavasszal már sikerül ilyen derekas pontyot fogni. Gyors fényképezés után útjára eresztettük a meglepett vendéget. Mondanom sem kell rögtön átszereltem mindkét botomat a sikeres módszernek megfelelően.

... ami a mérlegen 11 és fél kilót nyomott

Időközben Csongor a szomszédban rendkívül szép halat akasztott. Segítettem neki megmeríteni a mérlegen 13 és fél kilót nyomó hatalmas tőpontyot. Nem hittem a szememnek, hogy milyen intenzíven mozognak a tó lakói már ilyen kora tavasszal. Kértem pár darabot az újdonsült barátaim által készített csoda golyókból. Tapasztalat szerzés gyanánt gondoltam kipróbálom, hiszen életem során csupán egyetlen pontyot fogtam bojlival.

A nap hala egy 13 és feles arany pikkelyes tőponty

Közben fater rendületlenül termelte ki a tó kisebb lakóit. Ekkorra már túl járt a tizedik példányon, amit kezdetben nagyon élvezett, de később az orkán erejű szél neki is lassan felőrölte a tűrőképességét. Mindenesetre apámnak is akadt pár gyönyörű fogása a nap során, ha nem is a kapitális példányok közül...

Fater akció közben

Az öreg kifogta az aranyhalat. Jöhet a három kívánság... :o)

Szikrázó ezüsthíd a borús égbolt alatt

A helyemre visszaérve felfűztem a kapott ajándék bojlit és egy szem pelletet a horgom mellé és messzire besuhintottam a tó közepe felé. Kényelmesen elhelyezkedtem, háttal a tomboló szélnek és vártam a fejleményeket. Fél óra elteltével a kapásjelzőm őrült táncba kezdett. Beletartottam a húzásba, és megkezdődött a küzdelem a hétvége második szép halával. Mondanom sem kell, a házi bojlira éhezett meg újdonsült vendégem. Rövid úton szákba tereltem a kilenc kilós hibátlan pikkelyes pontyot.

Mindig a legegyszerűbb végszereléket használom

Újabb jó hal küzd a zsinór végén

Jól akadt a horog, alig bírtuk kivenni a húsos pontyszájból...

Ez volt a hétvége utolsó zsákmánya, ugyanis a tomboló szél miatt úgy döntöttünk idő előtt visszavonulót fújunk. Mindössze öt órát voltunk kint a vízparton, de ez idő alatt is sikerült maradandó élményeket szereznünk. A történet címére visszatérve, a tavasz első érintése elég fagyosra sikerült... A gyönyörű halak és a csodás környezetben eltöltött pár óra viszont kárpótolt minket szívós kitartásunkért. :o)

 ... de végül megúszta sérülések nélkül a szegény pára

A napot egy kilenc kilós tövessel zártam. Áprilisban újra visszatérünk... :o)