Márnák helyett...

2013. november 13. - Bogyo_bacsi

Szeptember közepét írjuk. Számomra a márnaszezon lassan a végéhez közelít, de ezidáig egyetlen egy példányt sem sikerült elcsípni kedvenceim közül. Nemhogy nekem, de barátaimnak is nagyon soványan adta a Duna a halat ezen a nyáron. A szokatlanul alacsony vízállás és a perzselő meleg a mederben tartotta a harcos jószágokat. Rendületlenül jártunk ki a haverokkal, hátha a következő héten beindulnak a kapások, de nem. Pedig tavaly nem tudtunk még hibázni sem... Hiába, vannak márnás és kevésbé márnás évek a Dunán, de hogy az egész szezonban egy halat ne tudjak fogni? Adott volt hát a cél: nyakon csípni egy szép marcit, amit a blogon meg tudok mutatni az olvasóknak. Ilyen ínséges időben ugyanis minden fogás aranyat ér...

marnaszezon01.jpgDuna partján jó a kedv, ott lakik a barna medv :oD

Jókedvben azonban nem volt hiány. Régi zenésztársaimmal tábort vertünk a sóderos parton és jóízű sörözgetés közben szedegettük a keszegeket. De nem minden keszeg volt bizony apróság. Egyik váratlan pillanatban Atis barátom közelre bevetett botjának spiccét kezdte vadul cibálni valaki a folyó mélyén. Belevágott az akcióba, majd rövid fárasztás után partra segítette a gigantikus paducot, amely túl volt a másfél kilón. Óriási hasa meredeken gömbölyödött Attila kezei között. Elképedve bámultuk a páratlan szépségű halat. Bizony még sosem láttam ekkora paducot ezidáig. Lám, lám, a Dunán bármi megtörténhet, minden kapásban benne van a kapitális hal esélye. :o)

marnaszezon02.jpgAtis másfél kilót meghaladó kapitális paducát nézve...

marnaszezon03.jpg... bizony mindannyiunk szája tátva maradt

Ahogy elérkezett az alkonyat, a botok spiccére felkerültek a világító patronok és csörgők, de hiába kapkodtuk a botokat, keszegek, esetleg apró harcsák akadtak csak meg a csonti, giliszta csalival feldíszített horgokon. Az a harcos ellenállás, amit egy védekezésre kényszerített folyami márna produkál, sajnos mindig elmaradt. Pedig nagyon szerettem volna újra átélni a tavalyi küzdelmeket. Márnák hiányában maradt a sörözgetés, a marhulás és persze a keszegek. Ám végig résen voltam, mert tudtam bizony, bármelyik pillanatban fordulhat a kocka.

marnaszezon04.jpgMárnázó botok sorakoznak a naplementében, de érdeklődő nem nagyon akad :o(

marnaszezon05.jpgPunk's not dead!!! :oD

marnaszezon06.jpgDerekas ezüstkárász. Felénk ritka vendég a Dunán

Úgy döntöttem stratégiát váltok és megpróbálom a törés helyett a mederben keresni a marcikat. Általam eddig soha nem használt, 125 grammos ólomsúlyt kötöttem fel zsinórom végére és messze becsűrtem a folyóba szerelékemet. Nagyon gyorsan megakadt a kavicsos talajon, talán harminc méterrel is beljebb kellette magát izgő-mozgó csonti csokrom. És elérkezett az utolsó óra. Már csak egy kis időm maradt indulásig, mikor vad csörömpöléssel megindult botom a víz felé. Nem voltam messze tőle, de bizony már csak a part szélén kaptam el a nyelet. Bevágtam és „heavy feeder” botom karikába hajlott. Igen, végre megjött a hőn áhított márna!

marnaszezon07.jpgA szívós kitartás végül meghozta jutalmát és horogvégre került a hőn áhított márna

Óvatosan kormányoztam a part felé prédámat, ezt most nem akartam elveszíteni. Helyzetemet megnehezítették a víz alatt itt is-ott is, a sóderon heverő sziklák, de még jobban egy hülye gyerek aki mellettem kikelve magából ordította az instrukciókat: Balra! Ne erre! Jobbra! Mit csinálsz? Húzzad, húzzad! Nem tudtam koncentrálni, és ilyenkor általában hibázok. Ha valamit nagyon utálok, akkor az az, ha valaki belepofázik a fárasztásba... már éppen könyökömmel szándékoztam csendre inteni a nem kívánatos szurkolót, mikor Atis helyre rakta: Maradj már csöndben, Bogyó százszor több márnát fogott már mint te! Mire vége lett a közjátéknak, a harcos jószág már a kezeim között tekergődzött.

marnaszezon08.jpgA tavalyi évben egy kettes marci átlagosnak mondható volt, de idén bizony aranyat ért

Gyors horogszabadítás, majd fényképezés következett. Nem mértük le ugyan, de bő két kilósra saccoltuk az éjféli vendéget. Óvatosan engedtem útjára had gyarapodjon, sokasodjon. Barátaim csípős megjegyzéseket tettek érte, hiszen bármelyikük szívesen hazavitte volna vasárnapi ebének prédámat... de tudjátok mit? Mindenki azt vigye haza, amit maga fog ki! ;o) Bizony a szívós kitartás végül meghozta gyümölcsét. Nem emlékszem, hogy valaha is ennyit küzdöttem volna egy halért, de mindenképpen akartam egy márnás történettel kedveskedni olvasóimnak. Így ért véget a márna szezonom és bár hazudnék, ha azt mondanám, nem érzek csalódottságot, de tudom, jövőre újra meg lesz az esély a bizonyításra az öreg folyó hullám mosta kavicsos partján.

marnaszezon09.jpgBár élesztgetni kellett szegény párát, de végül megtalálta a hazafelé vezető utat

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr975537031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steveolson · steveolures.com 2013.11.13. 09:38:15

Az a paduc nagyon durva! :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.11.13. 09:59:55

@steveolson: Szia Feri!

Igen, először azt sem tudtuk hirtelen, hogy milyen hal. :oD
Üdv.

Tom

Szigetközi Pecás · http://szigetkozpeca.blogspot.com 2013.11.13. 15:56:24

Na végre :) már vártam a márnás fogásaidat, azt a paducot legyező bottal hmmm....

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.11.13. 17:08:41

@Szigetközi Csónakos Pecás: Szia Ervin!

Sajnos, idén ez az utcsó márnás írás. Későn indultak meg a Marcik, októberben, ami nálam már a csukákról szól. Tavaly augusztusban egyszerűen nem volt, hogy nem fogtunk volna egy legalább két kilósat, idén meg szinte semmi... :o(
Késő tavasz, extrém árvíz, trópusi nyár, késő ősz. Szinte minden felborult ebben az évben.
Viszont boldog vagyok, hogy a finisben becsúszott ez a szép példány. :o)
Üdv.

Tom

Roland Nagy 2013.11.13. 21:02:56

üdv!hejj az a paduc! azért csak adott a Duna!egy felismerés,stratégia váltás,és eredmény.jár a matrica :)))))

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.11.13. 21:11:36

@Roland Nagy: Roland!

Igen, csak sajnos már későn jött a stratégia váltás. Egy két horgászattal előbb kellett volna meglépni. De ez is egyfajta tapasztalat. Jövőre az egyik botomat 150 grammos ólommal becsűröm jó messzire.
Bár általában a márnás és a kevésbé márnás évek felváltva követik egymást. Vagyis jövőre elvileg tarolni fogunk... ;o)
Üdv.

Tom

Boo 2013.11.13. 21:23:01

Érdekes, hogy mennyire nem ettek,mert esti pergetéskor 15m-re ugráltak előttem. Sajna wobira nem jöttek. :-D

Roland Nagy 2013.11.13. 21:26:52

@Bogyo_bacsi: jövőre beneveznék egy márnacsatára ha lehetséges:) van mit tanulni
Roland

Attila Balán 2013.11.13. 21:26:59

Szevasz Tom.Ismét jó kis írás,de ezt már tőled megszoktuk.:-)Valóban későn indult idén a márna szezon,sajnálom hogy nem volt több szép márnafogásban részed!:-(Remélem jövőre megkergetjük őket:-)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.11.13. 21:29:16

@Attila Balán: Attila!

Hát igen, de vigasztaljon, hogy még maradt bőven márna a Dunában nekem, és jövőre újra lesz lehetőségem javítani. Majd elmegyünk párszor és ellessük egymás tapasztalatait, titkait...
Szívesen látlak én is felénk... ;o)
Üdv.

Tom

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.11.13. 21:35:38

@Boo: Csaba!

Augusztusban vagy most? Sajnos, nem csak én nem fogtam, hanem senki sem az ismeretségi körömben... :o(
Pedig van egy-két elszánt ürge. Mit látod a képeken, ezek a Duna parton élnek... :oD
Üdv.

Tom

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.11.13. 21:36:34

@Roland Nagy: Roli!

Szívesen látlak ;o)
Majd egyeztetünk...
Remélem, több hal lesz mint ebben a szezonban volt...

Tom

Boo 2013.11.13. 21:48:35

@Bogyo_bacsi: Látom-látom piknik horgászat :-D Azt kell mondanom Bogyó, hogy októberig ugráltak, de csak alkonyatban. Szerintem látták, hogy ez csak "békés" pergető pecás, Bogyó nincs vele, így nyugodtan ugrálhatnak. Egyébként más is panaszkodott, hogy szegényes a fogás, de ez van. Ilyen szűkmarkú a Duna. Most kopp, jövőre meg kopp-kopp :-D

Pergetni jó Blog 2013.11.13. 21:49:07

Hello Tom!

Jómagam nagyon beletudtam élni magam az írásba, imádom a jó hangulatú, sörözős pecát! :D :) Ja, és nemutolsó sorban gratulálok a szép fogásokhoz! :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.11.13. 21:56:44

@Boo: Csaba! Hát igen, meg kell küzdeni a halért, de én optimista vagyok. Lesz ez még jobb is. Ott vannak még azok a márnák, süllők, harcsák nekünk... ;)
Tavaly amúgy taroltunk...
Időnként kell egy-két betlis peca is, hogy ne nőjön meg az arcunk! ;o)

@Pergetni jó Blog: Szia Szabi!
Örülök, hogy tetszett az írás. Általában pergetek és ilyenkor észnél kell lenni. Márnázáskor, pontyozáskor egy-két sör belefér. De amint látod a képeken, nem vittem túlzásba... ;o)

asp01 2013.11.14. 18:30:18

Szia Tom!

Jó lett ismét! Jó volt olvasni, látni a baráti hangulatú pecát! :) Az a nagy paduc eszméletlen, ekkorát nem is láttam még ... :D Sokat küzdöttél idén a márnákkal, de azért sikerült eredményt elérni! Gratula

Dani

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.11.14. 21:31:05

@asp01: Szia Dani!

Iszonyatosan megküzdöttem ezért az egy halért. Akasztottam még egyet a szezon elején, de sajnos leakadt.
Mindenesetre nem vette el a kedvemet a sok kudarc, jövőre újra ráfekszek majd augusztusban a márnákra. Amúgy annyira nem volt rossz az üresjárat sem, mert folyamatosan jöttek a keszegek és a kis harcsák is. De én sikernek élem meg akkor is, hogy végül egyet sikerült nyakon csípni, hogy legyen idén is egy márnás sztorim. :o)
Mekkora volt a legnagyobb paduc, amit láttál?
Üdv.

Tom

asp01 2013.11.15. 14:13:38

@Bogyo_bacsi: Értem, nehéz, kísérletezni kell, az idei év küzdős, amúgy az biztos, hogy ennél sokkal kisebb paduc volt... ez irtó durva :D

Dani

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.11.15. 14:43:21

@asp01: Igen, de úgy néz ki az ősz kezd alakulni nekem. :o)
Hát az én legnagyob paducom volt vagy 50 deka. Nem is tudom ebből kijönne 3 bőle... :oD
Üdv.

Tom

VGabesz 2013.11.15. 20:13:42

Szia Tomi!!

Csak megérte azt a sok várakozást és éjszakázást! Gratulálok! Külön színfoltja az írásnak a Punk's not dead című kép! Klasszikus, a kakukktojás csak a két horgászbot ;)!! Az a paduc tényleg kivételes, ahhoz is külön gratula!!!

Üdv.

Gabesz

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.11.15. 21:13:51

@VGabesz: Szia Gabesz!

Azért jól szórakoztunk, mert folyamatosan jöttek a keszegek, kis harcsák, csak a márnák várattak magukra. Nagyon hangulatos volt egy teljes nyári éjszakát kint tölteni. A nehézség inkább, hogy az emberben benne marad egy ilyen kaland egy egész hétig... :o)
Milyen kakukk tojásról beszélsz? :o)
Üdv.

Tom

VGabesz 2013.11.21. 14:54:30

@Bogyo_bacsi:
Hát milyenről? Jó hangulatú bográcsos, sörőzős buli képei is lehettek volna ezek ;)!!
Teljesen igazad van! A korral jár az, hogy nehezebben heveri ki és éli meg az ember a hosszabb éjszakákat! :D Hidd el nekem is egyre nehezebb, pedig én még sihedernek számítok! :D

Üdv.
Gabesz

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.11.21. 15:47:45

@VGabesz: Komolyan mondom, már pihenő napokat is be kell kalkulálnom, mert egy hétvégi dupla pecába is bele lehet fásulni két combos, melós hét között. :oD Nemsokára itt van az év vége és 2 hét pihi. Már nagyon várom :)
Amúgy én szeretem az ilyen menyhalazós, márnás megmozdulásokat is, amikor nem hal a lényeg elsősorban, hanem a közösségi élmény... ;o)
Üdv.

Tom
süti beállítások módosítása