Köd előttem, köd utánam...

2014. február 05. - Bogyo_bacsi

Az idei évben igencsak elhúzódott a nyár. Már november végét írtuk, de még mindig kellemes napsütés, tavaszias idő és röpke rovatok kísérték horgásztúráinkat. Szinte hihetetlen, de még szúnyogokba is belefutott az ember. A szokatlan időjárás kedvezett a csukáknak, de jelentősen csúsztatta, a már régóta várt, fagyos dunai süllőszezont. Nem csoda hát, ha kapva a lehetőségen, beiktattunk a horgásznaptárunkba egy csónakos tavi süllőzést Bence barátom egyesületi taván. Sajnos, idén elkerültek engem a szebb tüskés hátúak, pedig hajkurásztam őket eleget a folyami köveken, mégis csak az aprajából sikerült csupán nyakon csípnem egyet-egyet. Nem csoda hát, ha fogunkat fogasokra fenve érkeztünk meg, a nádasokkal körülölelt tavacskához ezen a nyirkos késő őszi reggelen.

kod01.jpgKöd előttem...

kod02.jpg... köd utánam :o)

Masszív, sűrű köd fogadott minket a vízpartra érve. A párapaplan olyan vastagon borította a tájat, hogy szinte azt sem tudtuk merre találjuk a tavat. Csupán a nádas körvonala mutatta meg nekünk a helyes irányt. Össze voltunk zavarodva, akár a kiszántott egér. :o) Két csónakban indultunk útnak. András Edmunddal, jómagam pedig Bencével kerültünk egy csónakba. Lassan siklott tova ladikunk a fehér vattacukorban. Ahogy hajnalodni kezdett, kirajzolódtak a vízen ringatódzó horgászcsónakok fekete körvonalai. Merengésre nem jutott idő, recsegve jelezte a walky-talky, Andrásék halat fognak. Első dobásra sikerült kifognia barátomnak egy negyven centis süllőt. Hiába, vak tyúk is talál szemet... :o)

kod03.jpgA sorozatot András barátom kezdte. Elsőre beledobott egy éhes süllő szájába

kod04.jpgA visszaengedés nem kérdéses

Az egészséges versenyszellem nem engedte, hogy hagyjuk elszaladni a konkurens brigádot, így komolyra vettük a figurát. A koncentrációnak bizony meg is lett az eredménye, hiszen perceken belül valami odakoppintott az iszapos fenék fölött emelgetett gumihalamnak. Rövid fárasztás után Bence csónakba emelte aznapi első süllőmet, amely fatoktőig 45 centiméter hosszúnak bizonyult és nagyjából másfél kilósra taksáltuk. Nem hagytuk sokáig a levegőn kínlódni zsákmányomat, pár gyors fotó és óvatosan visszahelyeztem a hajnali vendéget a mélyzöld vízbe, hogy egy méltóságteljes farokmozdulattal tova ússzon ujjaim közül. Halam színe egészen sötétszürke volt, jómagam még nem is találkoztam ilyen színvilágban játszó süllővel. Bence elmesélte, hogy az itteni iszaplakó ragadozókra jellemző ez a szokatlan tónus.

kod05.jpgNem sokat kellett várni és én is halat tarthattam kezeim közt

kod06.jpgA tó iszapbuckái között élő süllők ilyen sötétszürke színekben pompáznak

A sikeres fogás után új helyek felé vettük az irányt. Ahol halat sejtettünk, megálltunk pár dobásra, majd tova úsztattuk csónakunkat. Végül egy mélyebb részhez értünk, ahol bizony rátaláltunk a bandázó süllőkre, de ekkor életem egyik legfurcsább horgászélményét éltem át. Az iszapos fenék buckáiban rejtőző fogasok folyamatosan odakoppintottak műcsalinknak, meg-megrántva a gumit, de egyszerűen nem akadt meg egyik sem. Sokszor érzetük, amikor átbukott a gumihal a fenékhez tapadt süllő tüskés hátán. Ha más meséli el sem hiszem, Bencével fejenként harminc-harminc kapást tudhattunk magunkénak, de egyetlen egy sem akadt meg közülük. Talán csak agresszióból, kapásreflexből, vagy területféltésből koppintottak oda a műcsalinak, de biztosan nem táplálkoztak, hiszen nem került a jig horga a hegyes fogak közé.

kod07.jpgBence is akasztott egy hatalmas süllőt, de sajnos nem került csónakba zsákmánya

kod08.jpgPlasztik csalikból bizony nem volt hiány :o)

Egy pillanatra azt hittük, hogy megtört a jég, ugyanis Bence végre termetes süllőt akasztott, ami vadul cibálta a bot spiccét. Talán élete hala lehetett volna, de... mielőtt megpillantottuk, a twister kipattant a süllő szájából, magasra csapódva fel a vízből. Barátom sopánkodott, de folytatásra biztattam, hiszen bármelyik dobásban benne lehetett a következő iszap-süllő... Sajnos, a helyzet nem sokat változott. Koppintások és lerántott gumik, de fogás semmi. Viszont gyakorlásnak mégis kitűnő volt az élmény, hiszen ilyen mennyiségű süllő kapást nem tapasztalok egy teljes esztendőben. Érezni lehetett, ahogy átemeltem az iszapbuckán a gumit, most jön a törés és... BUMM, majd luft.

kod09.jpgBotjaink türelmesen pihentek, míg a következő álláshoz siklott ladikunk

kod11.jpgA tóra igen jellemző az efféle babásodó nádasszél

Közben Andrásék jelentősebb esemény nélkül megúszták a napot. Szólt a walky-talky: Na mi újság felétek, vannak kapások? Akadnak – válaszoltam. Akkor jövünk! :oD F****mba, figyeld meg, ezek ráállnak a nyakunkra és bemákolnak egy süllőt – mondtam Bencének. És így is történt... lehorgonyoztak nem messze tőlünk, majd el kezdtek felénk dobálni. Hamarosan fröcsögésre lettünk figyelmesek, András csónakba parancsolt egy 46 centis süllőt, igen vékony, szájszéli akadással. Hiába a jó helyzetfelismerés gyakran meghozza a sikert... :oD

kod10.jpgEdi is megpróbálkozott mindennemű fortéllyal, de ez most nem az ő napja volt :oP

kod12.jpgEgy vérbeli pergetőhorgász zsigereiben érzi, hol táplálkozik a süllő :oD

Basszuskulcs, ez tűrhetetlen – morogtam magamban. Azért sem hagyom, hogy elvigyék a nap halát! Stratégiaváltásra szántam magamat és a természetes, sneci színű gumit lecseréltem egy élénk citrom-narancssárga plasztikra. Ezt a tónust a Dunán sose használnám, de valamit lépni kellett, mert közelgett a naplemente és bizony vesztésre álltunk a riválisokkal szemben. Hopp, egy koppintás, két koppintás, egy gumi lerántás, majd BUMM és akadt! Alleluja! Megkezdődött a fárasztás. Izgatottan vártam, vajon mi bukkan elő a méregzöld habokból és igen, idei legnagyobb süllőm rázta fejét morcosan, szabadulni próbálva koloncától a sötét vízben. Bence egy ügyes mozdulattal grabancon ragadta, majd büszkén tartotta a magasba aznapi legnagyobb, 51 centis, két kiló 10 dekás fogasomat.

kod13.jpgA nap hala egy általam ritkán használt színű, narancsos gumihalra kapott

kod14.jpgKezeim közt idei legszebb süllőm :o)

Néhány gyors fotó a naplementében, majd óvatosan visszahelyeztem a vízbe a gyönyörű süllőt. Így végül a nap összes szereplője megúszta élve a kalandot. :o) Még pár dobás és eljött a távozás ideje. Már sötétben kötöttük ki csónakunkat a deszka pallókhoz. Meglepetésként Bence apukája egy finom, gőzölgő palóclevessel és házi pogácsával várt minket a parton. Ilyen vendéglátást nem is reméltünk... Igazán jó embereket ismertünk meg a mai napon és bízok benne, hamarosan viszonozhatjuk Bence kedvességét és önzetlenségét. Feledhetetlen volt ez a nap. Tökéletes idő, gyönyörű halak, igaz barátok és finom ételek. Mi kell még ennél több? Ez egy tökéletes horgásznap volt... :o)

kod15.jpgCsodás élményeket éltünk át ezen a távoli tavon. Jövőre biztosan visszatérünk még...

Végül tekintsétek meg a kalandról készült videó összeállítást:

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr385740781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Halfdane 2014.02.05. 11:18:24

Szia Tomi!

Rendkívül boldoggá tesz, hogy végre egyszer te loholtál utánam. Rendben, tiéd a nap hala, de sejtem, hogy mennyire frusztrált, hogy esetleg lefoglak...:D

Na de a viccet félretéve, tanulságos és hangulatos horgászat volt. Mi Eddivel nagy területet jártunk be, keresve a halat, csak nem igazán sikerült a jónak mondott helyeken megtalálni őket. Végül nyilván mi is ott kötöttünk ki a környéketeken.

Amúgy nagyon érdekes élmény volt, hogy a fegyvertáramban aznap debütált a cheburaska és nekem összesen 4 kapásból adott 2 halat. Ez akár össze is függhet azzal, amit a jó tulajdonságaként szokás emlegetni, hogy az ólom és a horog külön mozog, ezáltal könnyebben meg tudja ragadni a hal. Azt azért nem merem állítani, hogy ez mindig így van, mert az azóta szerzett tapasztalataim nem mutatták ezt az egyértelmű különbséget, de hosszabb távon érdemes lesz figyelni, hogy a cheburaska jobban akad-e, mint a hagyományos jigfej.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.02.05. 11:45:23

@Halfdane: Szia!

Hétvégén a Dunán Edi cheburaskával nyomta. Érdekes volt látni. Iszonyat gyakran elakadt és nagyon sokszor lecsúszott a gumi a horogról. A jiggel ilyen problémám sosem volt még, hiszen ott egy vastagabb rész tartja a gumit. Amíg én egyszer elakadtam, ő kb 15 x, bár ez lehet vezetési technika is, nem tudom. Én nem érzek semmi előnyt a jiggel szemben. Annyi csak, hogy külön lehet választani az ólmot a horogtól, de ha van elég gumid és jiged, ez nem is gond. Lehet, hogy a che kicsit billeg, amikor húzód, de ez jignél is kivitelezhető, ha kissé S alakban tűzöd meg a gumihalat. Szóval én nem hiszek abban, hogy ez eredményesebb, mint a jig.
Azt is nézd, hogy a két süllőd napkelte után és napnyugta előtt jött, mint nekünk. Ez már beleesett a táplálkozási időszakba. Amiket én fogtam süllőket, azoknak rendesen benne volt a jig a szájukban. Ha napközben is bevették volna a gumihalat, akkor többet is fogtunk volna szerintem...
ÜDv.

Tom

Halfdane 2014.02.05. 11:54:52

A fogósságot hosszabb tapasztalat fogja eldönteni. Én nem érzékelem akadósabbnak, legalábbis a Tiszán semmivel sem akadtam többször, mint más a jigfejekkel. Eddi meg életében először horgászott a Dunán, illetve a parti jigelésben sincs mögötte túl sok tapasztalat, ezért ezt nem venném viszonyítási alapnak. Minden esetre kitartóan kisérletezek, mert kíváncsi vagyok nagyon. A gumi lecsúszása nekem is gond, de egy csepp pillanatragasztó megoldja ezt is. Az pedig sztem nagyon nagy királyság, hogy a fejet külön lehet cserélni.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.02.05. 12:19:00

@Halfdane: András!

Az hogy a fejet külön lehet cserélni, annyira nem nagy előny. Nekem pl fehér 3 colos kopytoból a dobozomban van felfűzve 4 db különböző méretű jigre és mindig azt akasztom fel, amire véleményem szerint szükség van. Nem nagyobb meló, mint a che-n cserélni a horgot. Ez olyan mint annak idején a TV-SHOP-ban a zokni csipesz. Mekkora találmány, hogy összecsipteted a zoknikat, és mosás után nem kell keresni a párját, mi? Csak a gond, hogy mosás előtt ugyanúgy össze kell válogatni őket... hacsak nem csipteted össze levétel után, de oylan férfit nem ismerek... :D
Én a süllőhrgászat eredményességét inkább abban látom, hogy jó helyen legyél jó időben. Ha ez megvan, akkor a helyes vezetés, jigméret és zsinórvastagság is fontos. Ha ez is megvan, a gumi mérete, felkínálása, színe már annyira nem is lényeges. persze számít, de jóval kevésbé, mint gondolnád...
Nem ebben kell keresni a siker titkát. A víz, a körülmények és a halfaj ismerete adja az esély 90% át... szerintem.
Üdv.

Tom

Halfdane 2014.02.05. 13:37:05

Ha a jigfejről húzogatod le a gumit, az szétszadizza a csali elejét. Na mindegy. Az eredményességet illetően meg majd sok pecát kielemezve lehet mit mondani.

Amúgy a zoknit akkor kell üsszepárosítani és felcsipeszelni, amikor leveszed. Na ugye, hogy ugye??? ;)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.02.05. 13:48:33

@Halfdane: András!

Ha rárakod a jigre a gumit utána miért szednéd le? Nem értem... vagy egy gumihalat húzkodsz minden jigre?
Nah, zokni ügyben nem csalódtam benned... :oD
Pont neked találták ki a zoknicsipeszt...
Üdv.

Tom

Halfdane 2014.02.05. 13:49:30

Hiába no, ész is kell a használatához... :D

asp01 2014.02.05. 20:07:38

Szia Tom!
Ismét egy hangulatos írás! Egész kis vadregényes helyen jártatok ahhoz képest, hogy tóról van szó! Egyszer majd én is neki próbálkozok egy ilyesmi tavon a süllőzésnek, ennek is van azért hangulata. Jó kis pörgést adott amúgy az írásnak a belecsempészett kis házi verseny, jól esett olvasni! Szép képek és halak!

Dani

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.02.05. 20:12:24

@asp01: Szia Dani!

Ritkán süllőzök tavon, de utólag nem bántam meg, hogy elnéztem ide, főleg, hogy a nyár elég soványan adta a halat. Valahol itt volt a fordulópont és egy hatalmas süllős sorozat első lépése...
Tervezem, hogy idén újra elnézek ide, a Desedára és többször a Balatonra is majd... úgyhogy lesznek tavi süllős írások is, ha isten is úgy akarja. :o)
Én nem szeretek versenyezni, de @Halfdane: Andrással egyszerűen nem lehet nem versenyezni... :oD
Azóta már megbeszéltük, hogy ne vérre menjen a játék, de egy kis csipkelődés mindig belefér, hiszen a nagy formátumú emberek nem veszik ezt magukra... :oD
Üdv.

Tom

asp01 2014.02.05. 20:17:51

Várom a sorozat következő tagjait, bár a képek alapján nem kell csalódnom! Ilyen kis csipkelődés nálunk is mindig van. Főleg most, hogy jó komám Norbi szopóágon van, ilyenkor még jobban jönnek a poénok! :D

Dani

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.02.05. 20:21:50

@asp01: Jah, most egy 6 részes dunai sorozat következik főleg süllős cikkek, de lesz szép csukás írás is...
lehet most kicsit ellaposodik a blog majd a sok süllőtől, de nem tudok mit tenni, ha egyszer ezek jönnek... :oD
Majd feldobom márciusban egy pontyozással... ;o)
Jah, szombaton, ha együtt horgászunk majd RSD-n, te is kapod majd az ívet... ;o)
Üdv.

Tom

asp01 2014.02.05. 20:31:13

@Bogyo_bacsi: Na majd meglátjuk! A végén nem mutatok gyroszost! :D

Lucioperca 2014.02.05. 20:46:16

Nagyon jó nap volt, szerencsére megtaláltuk, hogy a halak hol voltak. De azért Andrásék sem kaptak rossz tippeket, amit a MÁSODIK dobásra jött süllő igazolt is. Nekünk a nagyobb csónak, és a lusta formánk :), nem engedett túl sok helyváltoztatásra lehetőséget. Bár, mint az Alpha Bravo Charlie osztag igazolta, hogy máshol vagy nincs vagy egyáltalán nem aktívak a süllők.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.02.05. 20:51:20

@Lucioperca: Szia Bence!

Nagyon szépen köszönjük a vendéglátást ezúton is. Reméljük, még sok közös pecánk lesz itt és ott is... Jah, úgy gondolom amúgy mi is kerestük a süllőket, csak elég hamar rájuk találtunk, de amikor megvolt már a tuti hely, akkor is tartottunk egy körutat. Nem lehet azt mondani, hogy nem tettünk meg mindent, szerintem egy tucat pozícióból biztosan horgásztunk, vagy még többől...
Amúgy nagyon küzdelmes nap volt. A sok álkapás, szinte felőrölte az ember idegeit.
Üdv.

Tom

Lucioperca 2014.02.05. 20:58:02

Egyébként aznap szerintem ott volt a Birkás süllő állományának 60-70%-a. Másnap ugyanazon a helyen volt négy kapásom, s abból megfogtam két süllőt. Szóval jó napot fogtatok ki ! Mellesleg azt megjegyzem, hogy az én csalijaimmal fogtad a halakat ! :P

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.02.05. 21:03:16

@Lucioperca: Néha kell egy kis szerencse is. Ha az ember sokat lövöldöz, egyszer-kétszer beletalál a céltábla közepébe...
Most mellettünk állt a szerencse, de tavaly sokszor volt ez fordítva is.
Köszönöm a kölcsön csalit, tényleg jó volt. Amúgy kopytora és twiszterre is volt kapásom, de azokat csak rövid időre tettem fel... a fehér gumik teljesen barnák lettek az iszaptól.
Üdv.

Tom

Boo 2014.02.05. 21:06:27

"kiszántott egér" :-D ez jó volt.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.02.05. 21:08:19

@Boo: Egy finoman elejtett vidékies hasonlat... ;o) :oD

Pergetni jó Blog 2014.02.05. 21:58:07

Szia Tom!
Tyű, nem tudok betelni a sok szép süllővel... Gratulálok a szép fogásokhoz! Így jó a horgászat... jó hangulat, szép halak! :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.02.05. 22:03:40

@Pergetni jó Blog: Szia Szabolcs!

Köszönöm szépen. Látod tavon is lehet jó süllőfogás csak sajna elég kevés a jó tó. Kevés tó tud annyi süllőt kitermelni, hogy a helyiek ne pucolják ki teljesen. Ez ilyen tó... de lehetne még sok ilyen akár.
Üdv.

Tom

Pergetni jó Blog 2014.02.05. 22:08:59

@Bogyo_bacsi:

Igen... Sok gond van a hozzáállásokkal, addig nem is lesz jó süllős tó Magyarországon, bár azért vannak kivételek.. :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.02.05. 22:10:30

@Pergetni jó Blog: Ezeket a kivételeket kell megtalálni és vigyázni rájuk... ;o)

Efreon 2014.02.09. 18:10:47

Üdv Bogyó! Igazán jól sikerült pecálásban volt részetek! Tó létére igen kellemes atmoszférája van a helyszínnek. Esetleg a helyes csalivezetésről nem tudnál egyszer egy videót készíteni? A magam fajta amatőrök és a tanuló horgászok értékelnék. :)

Laci

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.02.09. 18:18:41

@Efreon: Szia Laci!

Régen hallottam rólad... :o)
Köszönöm, remélem átjött a hely hangulata... ;o) Tavasszal jelenik meg a soron következő szakkönyvecském: A süllő horgászata. Abban benne lesz minden. :oD
Komolyra fordítva a szót, azt tapasztaltam, hogy minden jó süllőhorgász a saját stílusának és a körülményeknek megfelelően, másként vezeti a gumit. Van aki bot spiccel emel, van aki agresszívan felrántja. van aki két gyorsat teker, van aki csak egy-egyet és van aki a bot végével felpöccint. Ezt mindenkinek saját magának kell kitapasztalni. A lényeg, hogy a gumihalnak hagyni kell időt a süllyedésre, mert a süllők az esetek 95 %-ában a süllyedő, lefelé szálló gumira vernek oda. Tudni kell kihasználni a sodrás erejét és okosan kell megválasztani a jig méretét és a zsinór vastagságát is...
Üdv.

Tom

Roland Nagy 2014.02.10. 10:08:09

üdv!amióta pergetve horgászok más szemmel nézem még az útszéli pocsolyát is :))
hol törik meg,hol fordul vissza hol lassul be a víz milyen a környezet meg ilyenek,persze szem előtt tartva hogy milyen halat keresek.nagyon sokat segítettek az általad írt könyvek és a személyes tapasztalatok.
ezeket próbálom halra váltani kisebb nagyobb sikerrel.
jó írás jó kis peca
üdv:Roland

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.02.10. 10:33:16

@Roland Nagy: Szia Roland!

Nagyon jó úton haladsz, még ha nem is jött még meg az áttörés. A legfontosabb, hogy az ember gondolkodjon, használja az eszét. Közhelynek tűnik, de általában minden fejben dől el. Az, hogy az egyik horgász fog, a másik nem, csak a tapasztalaton és a megérzéseken múlik...
Csak még ezeket a dolgokat fejlesztgetni kell...
pergetni rendkívül nehéz, sokkal nehezenbb, mint gyermekkoromban. Kevesebb a hal és nehezebb is túljárni az eszükön. Ritka a sikerélmény, főleg az első években...
üdv.

Tom

Roland Nagy 2014.02.11. 20:34:07

szia Tomi!
annyit hozzá tennék hogy nekem minden fogás áttörés:)
adott pillanatban,ha megtalálom a módot és az utat a halakhoz,az óriási áttörés!tekintve hogy ritkán mondhatom ezt:))
megteszek mindent ami rajtam múlik.
a lényeg hogy pecázunk amikor csak tudunk,mert az jó!!!:))
Roland

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.02.11. 21:17:21

@Roland Nagy: Szia Roli!

Mindent megteszünk majd a siker érdekében. Hidd el, a kudarcok is fontos építőkockák, mire felépíted a saját horgászstílusodat...
Jön majd a tavasz és újra odapirítunk... ;o)
Üdv.

Tom

Riderspinblade 2014.02.17. 21:34:54

Grat Tomi nagy Zander vadàsz lettèl màr csak igy tovàbb ;)
Talàn idèn nekem is lesz egy szebb sücim...

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.02.17. 21:45:14

@Riderspinblade: Jani!

Köszönöm a bíztatást... ;o)
Talán lesz egy bazinagy harcsád is... ;o)
Üdv.

Tom
süti beállítások módosítása