Örömpeca a Balatonon

2014. szeptember 03. - Bogyo_bacsi

Lassan egy teljes esztendő is eltelt már, mióta legutoljára a Balatonon jártam. Bizony itt kezdődött el minden. Még 8 éves sem voltam tán, mikor az állami üdülő stégén mogyorófa vesszőből faragott pálcámmal, úszós készséggel és paprikás polentával megfogtam életem első snecijeit. Ej, mekkorát fordult azóta a világ... a természetes éves családi üdülésből negyed emberöltő alatt méregdrága luxusszolgáltatás lett. Nem is csoda, hogy az idő múltával elmaradozott ez a program a naptáramból. Mégis újra és újra csábítgat magához a türkiz zöld tó, hiszen mesés élmények kötnek hozzá még ennyi év távlatából is. Itt cseperedtem horgásszá. Eleinte szerényebb eredményeket produkálva, majd egyre bővülő tapasztalattal felvértezve, szebbnél szebb halakkal ajándékozott meg engem ez a csodás víz. Türelmetlenül vártam hát, vajon mit tartogat számomra ebben az esztendőben. Biztos voltam benne, igen tudtam, hogy ismét kegyeibe fogad majd és elhalmoz kincseivel a magyar tenger ezen a forró nyári napon is.

ob01.jpgEgy kerek esztendő telt el mire újra a Balaton partján találtam magamat

Andrásal és Edivel, illetve vendéglátónkkal, Bencével kiégett aggyal pattantunk ki a kocsiból a balatoni kikötő murvás parkolójában. Bizony nem aludtunk többet nettó két-három óránál. Tartottam is tőle, hogy ha ránk süt majd a nap a nyílt vízen, bizony gyorsan padlóra kerülünk. Lassan siklott dióhéj csónakunk a tó sima tükrén. A felkelő nap első sugarai aranyszínbe festették a tájat. Semmi sem mozdult, csak az evező által megzavart víz csobbant ritmusosan. Csodás pillanat volt ez... ám, mielőtt költői megszállottság járná át lelkünket, térjünk csak vissza a jelenbe! Hol is vannak a halak? - mert ugye értük jöttünk. Terveink szerint nyílt vízi töréseket keresgélünk, ahol kősüllők reményében apró gumihalakkal vallatjuk át a csupasz meder apró egyenetlenségeit. Egyszerűen hangzik a recept, de valójában mégsem az...

ob03.jpgA kezdeti csendet ez a nyílt vízi sügér törte meg sorozós kapással

Bence jól ismeri ezeket a töréseket, de most mégsem igazán működtek a dolgok. Több tucat kagylópadot, és akadót simogattunk végig gumihalainkkal, de érdeklődő nem igen akadt. Egyszerűen a kövesek nem voltak ott, ahol lenniük kellett volna. Lassan délbe fordult az idő és a nap égető sugarai egyre elviselhetetlenebbé váltak. Már végignéztük az összes ígéretes helyet, mígnem az utolsó fölött határozott sorozás érkezett plasztik csalimra. Bevágtam és bizony valaki ellenkezett odalent. Ám, legnagyobb meglepetésünkre mégsem kősüllő, hanem egy termetes sügér bukkant fel előttünk. Szinte hihetetlen, ötszáz méterre a parttól. :o) Nem nagy fogás ugye, de mégis adott nekem egy kis plusz lelkierőt, ami a következő kapásig ellökött. Ezúttal viszont egy gyönyörű kősüllő törte meg a felszínt szemünk előtt a zöld habokban. Faroktőig huszonnyolc centiméterig nyújtózkodott csupán, ami Bence szerint itt átlagos méret, de mégis beragyogta napomat mákos-csíkos színeivel. Úgy festett, mint amikor adáshibára vált a TV képernyője. :o)

ob04.jpgVégül horogvégre került a hőn áhított kősüllő is

ob05.jpgHatalmas szemek, élénk mákos-csíkos mintázat

Andrásék végül feladták a szélmalomharcot és a kikötő felé vették az irányt. Mi is fontolgattuk a visszavonulást, de biztosítottam Bencét, hogy én még egyelőre bírom a kiképzést, így egy újabb akadót vettünk célba. Ám, a körülmények hirtelen megváltoztak... erős szél kerekedett, amely intenzív hullámokat korbácsolt körülöttünk, a víz pedig percek alatt bezavarosodott. Egyszeriben egy balin csoda közepébe kerültünk, küsz hajtások mindenfelé körülöttük. Volt, hogy akkorát rabolt a termetes balin, hogy nekifejelt a csónak oldalának. Nosza, dobjunk rájuk! - javasoltam barátomnak. Nekem a művelethez orsót kellett cserélnem, mert zsinórom nem volt alkalmas a célnak, ám Bence gyorsan kikapta műcsalis dobozomból az öreg Thrillt és első dobásra jó halat akasztott. Rögtön eldobtam mindent. Kamera forgott, fényképezőgép kattogott. Egy gyönyörű két és feles fenekeszeg kiemelését és visszaengedését örökítettem meg.

ob06.jpgBence első balinja verte a két és fél kilót

ob07.jpgGyorsan tekert Thrill lett a veszte

Következő dobásra újabb balin, ezúttal csupán két kilós. A művelet megismétlődött, de már kezdtem zabos lenni. Mondtam is Bencének, hogy várja már meg mire én is átszerelek, de a fiatalok nem a türelmükről híresek. Mire összeállítottam készségemet, már Bence a harmadik, kettes forma őnjét engedte szabadon. Nah, gyerek! Ha balint akarsz fogni, akkor fogj a saját műcsaliddal! - mondtam, majd elkoboztam tőle a nyerő kishal utánzatot. Fél órán keresztül statisztáltam neki, most már az én pillanataim következtek. Nem vagyok nagy balin horgász. Lassú, süllős kezem van, a gyorsan tekert wobblernek még a gondolata is távol áll tőlem. Ám, ha a gép ezt dobta, akkor ennek kell örülni. Megröptettem a Thrillt az agresszívan rabló balinok felé.

ob08.jpgMásodik dobás, második fogás

ob09.jpgHatalmas vehemenciával vetette magát az elsuhanó műcsali után

ob10.jpgHarmadik baller még mindig a két kilós küszöb fölött

Mire én következtem, az őn horda már sokkal óvatosabbnak bizonyult, utánuk is kellett eveznünk, hogy beérjük őket. Ám, a Balaton szelleme velem sem bánt mostohán, hiszen akkora ütést kaptam csobbanó csalimra, hogy majd kicsavarta kezemből a pálcát a dühös rablóhal. Nagy élvezettel fárasztottam ki a kétkilós ragadozót finom jigges botommal, hogy Bence egy ügyes mozdulattal grabancon ragadja és beemelje a csónakba. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy szinte extázisba estünk. A sivár kezdetek után, egy ügyes ritmusváltást követően, valóságos örömpecába fordult a mai kaland. Fülig érő szájjal engedtem szabadjára idei első, pompás, acélkék színű balatoni balinomat. Nézzük csak, mit tartogat még számunkra a magyar tenger...

ob11.jpgÚtban a papához :o)

ob12.jpgVégül nálam is megtört a jég. Szép kettes balatoni őn

Újabb néhány dobás, újabb ütés, újabb fárasztás. El sem hiszem, felénk a Dunán egy évben, ha egyszer belenyúlunk ilyen szinten a ballerokba. :o) Ahogy telt az idő, zsákmányaink mérete egyre csökkent, hiszen második halam már mindössze csak másfél kilót nyomhatott. Egy óra dobálást követően a csorda végül szétugrott. Még Bencének sikerült kicsavarnia egy kettes formát, miután visszaadtam neki a nyerő műcsalit, ám a nap sugarai lassan felőrölték kitartásunkat. Megfogyva bár, de törve nem – így jellemezném állapotunkat, miközben kikötöttük csónakunkat a stéghez, majd sebbel-lobbal, enyhülést keresve leheveredtünk a vízparti fák árnyékába. Éppen lábadozó horgásztársainknak felvillanyozva meséltük el az átélt kalandokat. Sokszor adódik az életben, hogy csupán egy kis plusz kitartásra van szükség a sikerhez. Ez most egy ilyen pillanat volt...

ob13.jpgTürkiz zöld víz, acélkék balin

ob14.jpgAz ötödik volt talán a legkisebb a maga másfél kilójával

Késő délután újra vízre szálltunk. A lemenő nap sugarai varázslatossá tették a tájat. Először a nyílt vízen próbálkoztunk, ám az akadók továbbra is hallgattak. Jómagam akasztottam valamit, talán egy jobb kövest, de az óvatos, elnehezedés szerű kapásra nem vágtam be rendesen, csupán beleemeltem az akcióba, így halam idő előtt távozott. A ránk telepedő szúnyoghordák jelezték számunkra, lassan közeledik a süllők ideje. Hosszú ruhát öltöttünk védekezésül, majd rákészültünk a balatoni fehérekkel való találkozásra. Elképzelésünk szerint a part menti kövezések előtt vallatjuk majd a vizet a bandázó sneciket hajtó süllőket cserkészve. Lassan elértük a kövezést, majd lemacskáztunk tisztes távolságra a rablásoktól. Jól látszott, hogy a felszínen nyüzsögnek az apróhalak, időnként riadtan szétugorva, ha rabló kaffant közéjük.

ob15.jpgVégül az utolsó fenekeszeg újra Bence horgán akadt meg

ob16.jpgKözeleg az alkonyat, ideje a balatoni fehérek nyomába szegődni

A part menti lámpák rávilágítottak a vízre, ahol a kishalak tobzódtak. Úgy döntöttem, hogy egy kétrészes, süllyedő, állóvízi wobblert rakok fel, mert a süllőket a kishalak alatt sejtettem, így nem a felszínen kívántam elhúzni a műcsalit, hanem valamivel a raj alatt. Mivel a vízre fény vetült, nem akartam rikító színű darabot választani, inkább egy piros fejű, fehér wobblerre esett a választásom, melyet kissé diszkrétebb árnyalatnak ítéltem. Az ígéretes hely felé pöccintettem műcsalimat, hagytam kicsit süllyedni, majd lassan megindítottam a bevontatást. Talán második dobásra agresszív koppintást éreztem botom spiccén, mire erőteljesen beletartottam az akcióba. Határozott fejrázások érkeztek a túloldalról, majd rövid küzdelem után egy gyönyörű, másfél kilós süllő táncolt előttünk a vízben, szabadulni próbálva koloncától.

ob17.jpgBalatoni másfeles fogasomon megcsillant a vaku fénye

ob18.jpgKétrészes, süllyedő, piros-fehér mintázatú Rapala wobblerrel sikerült túljárni az eszén

Barátom tarkón ragadta prédámat. Gyönyörű példány volt, erős úszósugarakkal, csontos fejjel hatalmas fogakkal. Fehér testén megcsillant a fényképezőgép vakuja, talán nem is lehetett frappáns képet készíteni róla. Hatalmas öröm volt lépre csalni, majd szabadon engedni a negyvenöt centis ragadozót. Lám, a mai napon szinte minden elképzelésünk bejött, csupán egy-egy jó döntésre, ütemváltásra volt szükség. Miután megvallattuk a halat adó helyet, újabb állások felé vettük az irányt, de az ígéretes részek már sajnos foglaltak voltak. Végül visszavonulót fújtunk, ám panaszra nem lehetett okunk. Másnap hajnalban ismét nyílt vízen próbálkoztunk kevés sikerrel, de már csak fél emberként. Jómagam inkább az árnyékot választottam, míg barátaim a kikötőben összeszedegettek pár csapósügért a csónakok alól. Mire delet ütött az óra, a hátunk mögött hagytuk a magyar tengert. Csodálatos hétvége állt mögöttünk, bár akkor lett volna önfeledt az öröm, ha társaim is ki tudták volna venni részüket a bőségkosárból. Ám, sopánkodásra nincs idő, mert már vár reám az öreg Duna... bár elcsatangolok erre-arra időnként, ő mindig nagy szeretettel vár reám és ha a szerencse is mellém szegődik, újra keblére ölel majd a hűséges folyó. :o)

ob19.jpg

Egy ilyen pompás balatoni fogas megérdemli a szabadságot :o)

És íme, egy videós összefoglaló, a mintegy szűk órát átívelő balin parádéról:

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr556596251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Halfdane 2014.09.03. 09:34:15

Szia Tomi!

Fantasztikus hétvége volt annak ellenére, hogy mindössze 3 csapót bírtam kiszenvedni a kikötőben. Sajnos nagyon fáradtan, kialvatlanul mentem erre a túrára, így aztán sem a kellő koncentráció, sem a kellő kitartás nem volt meg részemről. De ezzel együtt is csodálatos emlék ez a túra, annyira szép volt a Balaton, hogy talán ilyennek még soha életemben nem láttam. Tükörsima víz, a sok esőtől buja, zöld növények, türkiz víz és reggel-este gyönyörű fények. Azt hiszem, még halak nélkül is maradandó élmény...

Gratulálok a halakhoz, a szerencse mellett a jó döntések és a jó helyzetfelismerések is kellettek hozzá. Hiába no, a koszon kívül azért ragad néha rád más is...;)

Bencének pedig köszönjük a lehetőséget, a szervezést és a remek társaságot. Azt hiszem, ez nem az utolsó közös pecánk volt...;)

jimmba 2014.09.03. 09:34:30

Szia! Ez jó kis élménybeszámoló lett! A videó is jól sikerült. Gratulálok nektek a szép halakhoz!
Látom Bencének jól muzsikál az Aerocast :)
Azt hiszem,hogy ezen a napon,én is a Balatonon voltam és rohadt meleg volt. Persze nem horgászni mentem.
Ezzel csak azt akarom mondani,hogy nem vagytok normálisak :)
Üdv. Jimmy

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.03. 09:47:22

@Halfdane: Szia András!

Köszönöm szépen. Számomra talán ez volt a legeredményesebb balatoni horgászat annak ellenére, hogy a kősüllők nem tették tiszteletüket körünkben.
Igen, ha nagyobb túrára megy az ember, akkor feltétlenül ki kell pihennie magát előtte. Ha az agy nincs ott, akkor az eredmények sem jönnek. Azért hozzá kell tennem, hogy nem kis kitartás kellett a fogásokhoz, hiszen a tűző napon a csónakban nincs hova menekülni. Én is kínlódtam, én is keveset aludtam, még annyit sem, mint ti. Kemény kiképzés volt. Nem véletlenül védtem az arcomat maszkkal. A combom és az alkarom ropogósra égett...
Üdv.

Tom

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.03. 09:50:02

@jimmba: Szia Gábor!

Köszönöm szépen. Sajnos, jó videót olyan szempontból nehezebb csinálni, mint írni, hogy nagyon bele kell nyúlni a tutiba, hogy élvezetes legyen. Most ez a balinparádé szerencsére adta magát.
Azért jutott idő a fürdőzésre is párszor. Voltak szünetek, főleg a délutáni órákban... :o)
Üdv.

Tom

Halfdane 2014.09.03. 10:06:22

@Bogyo_bacsi: Sajnos az élet néha sorozza az embert kihívásokkal, eleget kell tenni egyéb kötelezettségeknek is. Az ebből adódó frusztrációt viszont kiválóan kipihentem a Balcsi partján. Tudom, hogy téged idegesített, de én még az esti peca alatt odahallatszó retró sláger partyt is élveztem, bármennyire is idegen volt az egész a pecától. Az egész hétvége hangulata annyira nyugis, stresszmentes volt, hogy bánja kánya a halakat, nekem ez így is jó volt :D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.03. 10:13:05

@Halfdane: Amúgy egy hónappal később voltam Balatonon partról is horgászni. Hát az már kevésbé volt felszabadult. A nyuggerek termelték ki a kősüllőket, beülték a legjobb helyeket, tömeg, zsibongás. Szemünk előtt lopták ki a tóból a kapitális pontyokat, szóval szörnyű. Ha Balatonra megy az ember, akkor a csónakot kell választania, hogy nyugalmat akar. A Duna parton nincs ennyi ember és ekkora zaj.
Kihívásokból én sem voltam híján az elmúlt pár hónapban. Horgászatkor ezt félre kell tenni...
Üdv.

Tom

Lucioperca 2014.09.03. 19:22:30

Sziasztok !

Halfdane:

Sajnos nektek nem jött össze annyira a halfogás,- van ez így a pecában-, de legalább tapasztalatcserében és élményekben gazdag horgászatot hoztunk össze, így négyen.

Bogyó Bácsi:

Igen, itt partról az összes "tuti" hely tele van emberrel, vagy nagyon nagy titokban van tartva. Csónakból sem egyszerű a dolog, össze-vissza kell járni mindent, meg hát van úgy, hogy a viharjelzés miatt napokig nem lehet kimenni pecázni.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.03. 20:04:46

@Lucioperca: Szia Bence!

Utána egy hónappal Csopakon üdültünk. Hozzá sem lehetett férni a parthoz, mert vagy strandok, vagy vitorláskikötők voltak végig. Szerintem pergető szemmel néhány móló adhat támpontot, de rendkívül zsúfoltak és zajosak. Meg az a rablás, ami ott megy... durva volt.
Tihanyban a révnél elképesztő mi folyik...
Üdv.

Tom

VGabesz 2014.09.03. 20:36:11

Szia Tomi!

Irigykedve, de mégis jó szívvel olvastam a cikket :). Gratulálok minden fogáshoz, nagy élmény lehetett megfogni azt a balin csordát!! Rá egy hónapra én egy hetet töltöttem a déli parton, de az időjárás nagyon nem volt kegyes, talán 1, azaz egy 20 perces időszak volt amikor őrjöngtek a bálintok! Persze családdal voltam, szóval nem a peca volt az elsődleges.
Nem lehetett semmi! A süllőhöz külön gratulálok, a jó döntések eredménye!

Üdv.

Gabesz

VGabesz 2014.09.03. 20:38:25

@Halfdane: Szia András!

Ez a tuti tényleg a balatonban, hogy le tud nyugtatni bármennyire fel vagy pörögve. Nektek is gratula a halakhoz, még akkor is ha mennyiségileg elmaradtatok a másik csapattól!!

Üdv.

Gabesz

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.03. 20:45:37

@VGabesz: Szia Gabesz!

A Balaton természetes víz és mint olyat, nehéz kiismerni. Nemrég én is ott nyaraltam, mint feljebb is írtam, és bizony betliztem én is. Ez a történet talán életem eddigi legjobb balatoni kalandja volt. Szép halak jöttek nagyon.
Ősszel visszamegyek újra, mert azt csiripelik a verebek, hogy nagyon szép csukák is élnek arrafelé... ;o)
Üdv.

Tom

VGabesz 2014.09.03. 20:49:44

@Bogyo_bacsi: Szia Tomi!

Igen, nagyon nagy vízfelület és helyismeret nélkül vagy helyi segítsége nélkül nehéz eredményesnek lenni (bár ez szinte minden természetes vizünkről elmondható). Örülök a sikereteknek, a videó meg mint mindig, most is kiváló!
A téli időszakra lennék még ott kíváncsi, hogy milyen lehetőségek vannak?! Sok sikert az őszi "támadás"-hoz :)

Üdv.

Gabesz

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.03. 21:11:17

@VGabesz: Hát az ősz érdekesebb lesz, akkor majd ránézünk a krokikra. Sajnos, több figyelmet nem tudok már szentelni a Balatonnak azon kívül, mert igen hosszú a lista, hogy hová szeretnék még eljutni... télen meg ugye ott a Duna és a nagy süllők ideje. :o)
Most egyenlőre ez volt az utolsó videóm, lassan új anyagot kell majd gyűjteni. A nyár erre nem volt igazán alkalmas, mert nagyon sok volt az éjszakai peca.
Bő fél év alatt 12 videót publikáltam és a nézettség maholnap átlépi a 15.000-t. :o)
Üdv.

Tom

Roland Nagy 2014.09.08. 10:03:51

Üdv. mindenkinek!
komoly hogy háromféle halat fogtál :)nekem idén a betli jutott a balcsin :( de nem baj, a csukák majd kárpótolnak !
Roland

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.08. 10:23:14

@Roland Nagy: Szia Roland!

Igazából én négyféle halat fogtam: sügért, kövest, balint, süllőt. :o) Hát igen, sikerült összehoznunk egy betlit idén, de ne felejtsd el, hogy milyen idő volt. Vihar, eső, fél méteres hullámok. Azért az már elég kemény szitu volt.
Már csak pár hét és elkezdünk foglalkoznia csukákkal igen komoly szinten... ;)
Üdv.

Tom

Roland Nagy 2014.09.08. 10:32:12

@Bogyo_bacsi: igaz!de azért jó volt :)bocs tényleg ott van egy köves :)))) figyelmetlen vagyok :)
Már csak a csukák járnak az eszemben.... :D komolyan
Roland

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.08. 10:38:55

@Roland Nagy: Idén nagyon ütős naptárat állítottam össze csukákra. Csak vadvíz és a legjobb helyek. Biztos vagyok benne, ha ezeket végigjárjuk, pár nagy dögöt csónakba fogunk emelni... :o)
Csak bírd pénzel, idővel és energiával! :o)

Tom

Roland Nagy 2014.09.08. 11:09:19

készülök!sokféle csali több módszer.fejben már játszom :D
az év végi horgászatok legalább olyan izgalmasnak ígérkeznek mint ez az Örömpeca!
csak egy picit hűvösebb lesz :)
Roland

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.08. 11:12:00

@Roland Nagy: Roli! Nekem az októbertől márciusig tartó időszak az igazi szezon. Akkor jönnek az igazi nagy csukák, süllők. A nyarat csak át kell valahogy vegetálni... :o)
Nah jó, azért idén nyáron is jöttek szép halak... ;o)
Üdv.

Tom

Roland Nagy 2014.09.08. 11:22:08

@Bogyo_bacsi: igen egy pár balinnal süllővel kövessel.... stb :D

Riderspinblade 2014.09.09. 10:51:46

Nagyon szuper :) jövőre szeretnék lent nyaralni egy kis időt, balinokat kergetni este meg a süllőket..
Meglátjuk mire megyünk majd..
Kedvenc halaim egyike a balin. :)
itt fertőztek meg 14 évvel ezelőtt a horgászattal. :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.09. 10:59:31

@Riderspinblade: Szia Jani!

Nekem a balin nem dobogós hal, de ha az ember belenyúl a bandába, akkor igen jó szórakozás lehet a vége. Azért a Balatonon sem könnyű balint fogni. El kell csípni a pillanatot. Most nekünk összejött, de volt, hogy hiába dobáltunk rájuk egész nap.
Eléggé körülmény függő ez is...
Üdv.

Tom

asp01 2014.09.10. 14:36:36

Szia Tom!
Jó kis kaland lehetett, köves, sügér, balin, süllő, szép felhozatal. Én egyszer voltam idén a Balcsin, de balint azt nem tudtunk fogni, pedig sok rablás volt ott a helyszínen, viszont kövesből és sügérből annál inkább. Durva, hogy az RSD-hez vagy Dunához képest mennyi és mekkora halakat lehet fogni röpke órák alatt... van egy kis árnyalatnyi különbség :)

Dani

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.10. 14:49:56

@asp01: Szia Dani!

Hát igen, a sügér és a kősüllő állomány kivételes a Balatonon, de balinból is nagyon szépeket lehet fogni, bár ott jókor kell lenni jó helyen. Süllőt is jól lehet fogni akár wobblerrel, akár jiggel, de a nagyobbakat már igen nehéz megtalálni. Ez a másfeles süllő partközelben már igen jónak számít Bence szerint. Én bízok benne, hogy sok szép hallal fog még megajándékozni a Balaton. Október végén még tervezek egy 2 napos csukázást is a nádas mentén Bencével.
Tapasztalataim szerint, a Balatonon azért lehet fogni halat szépen, de azért itt is szükséges a rutin és a helyismeret. Én sem ehhez a kapásmennyiséghez vagyok hozzászokva a Dunán, de nagyon jó dolog néha ilyen élménydús horgászatba csöppenni...
Üdv.

Tom

asp01 2014.09.10. 15:03:02

@Bogyo_bacsi: Süllőt mi se fogtunk jobbat partról, csak 30 akárhány centiseket. A nagyobbakat elvileg csónakból lehet szép számmal fogdosni. Mindenesetre évente 1-2 horgászat nem vészes, ennyi belefér bőven és még jó is :)

Dani

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.10. 15:09:15

@asp01: Hát csónakból sem könnyű megtalálni a nagyokat. Évek munkája megtalálni a tuti töréseket, akadókat. Ráadásul a legjobb helyek csónakkal nem is érhetőek el part menti jeggyel, csak vitorlással 1500 méteren túl. Itt sem fenékig tejfel a dolog... :D
Ám úgy gondolom, hogy egy jó sügéres - kősüllős írást azért össze lehet itt hozni bármikor. Ezek a halfajok más vizeken kifejezetten ritkák, itt meg elég erős az állomány. Mondjuk nálatok az RSD-n pont ezekből van sok... :o)
Üdv.

Tom

asp01 2014.09.10. 15:15:03

@Bogyo_bacsi: Igen, az RSD-n is akadnak szép számmal, csak itt nagyon hektikus a tartózkodásuk és a táplálkozásuk az ingadozó víz miatt, míg a Balatonon legfeljebb harminc perces szünetek után újra fogtunk belőlük. Tapasztalgatni kell :)

Dani

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.10. 15:23:08

@asp01: Amikor mi voltunk lent, kősüllő nem is jött csak egy darab, pedig Bence pár nappal előtte fogott vagy 30-at. Szerintem a Balatonon is így van, csak lehet ti jókor voltatok jó helyen. Az biztos, hogy van mit tapasztalni... erről szól a horgászat. :o)
Üdv.

Tom

Lucioperca 2014.09.10. 17:31:13

@Bogyo_bacsi: Igen, előtte nap fogtam kicsit több, mint 30db-ot, egy kb 4nm-es területen. Sok sikert a megkereséshez! :) :) Nem egyszerű itt sem halat fogni, aki gondolkodik, alkalmazkodik az fog, aki nem, az meg panaszkodik, hogy nincs hal.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.10. 20:03:00

@Lucioperca: Ha szép eredményeket akarsz elérni, nyilván itt is ki kell ismerni a körülményeket, mint más vadvizeken is. Ez sok munka és energia. Ám, aki csak egy nap pecára érkezik, annak is teremhet babér apró jigekkel a mólókon. Sügérre, kövesekre reális esély van, sőt, akár még kisebb süllőkre, balinokra is...
Üdv.

Tom

Pergetni jó Blog 2014.09.13. 09:51:25

Jómagam is gyerekkoromba jártam először a Balatonon, és sajnos azóta sem.. Hihetetlen ez a "hipózott" színű halak, az itt fogott kövesek látványa szinte felemelő érzés lehet :) Gratulálok a fogásokhoz :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.13. 18:48:28

@Pergetni jó Blog: Szia Szabi!

Köszönöm szépen. Valóban, az iszap fölött kifehérednek a halak. :o) Szerintem tök jó dolog, hogy amerre jársz, annyi féle színű halat lehet zsákmányolni. Sokszor a víz adottságaiból már előre kitalálom, mi várható... :o)
Üdv.

Tom

Lucioperca 2014.09.14. 11:37:24

@Pergetni jó Blog: Szabi!

Ha akarsz te is bármikor jöhetsz. A kövesek várni fognak meg a süllők! :D

Levente43 2015.05.22. 11:04:44

Gratulálok a gyönyörű halakhoz
süti beállítások módosítása