A 13-as szám alatt

2015. január 14. - Bogyo_bacsi

Túl vagyunk az idei ősz első Tisza-tavi horgászkalandján, ám sajnos a tó nem azt az eredményt hozta számunkra, amire titkon számítottunk. A hirtelen jött tiszai áradás okán zavarossá változott a tározó fekete, tőzeges vize és csupán az eldugottabb, tisztább részekről sikerült pár méret körüli csukát kicsavarnunk. Előttünk állt azonban még egy hétvége, egy újabb esély a szépítésre. Vajon hét nap alatt mennyit javultak a horgászati lehetőségek? Sikerül e jobb halakat találni, mint legutóbb, vagy újabb kudarccal és keserű tapasztalatokkal gazdagodunk? Meg tudjuk e találni a megoldást ezen az irdatlan nagy vízterületen, ilyen lehetetlen körülmények között is? Ezek a gondolatok cikáztak fejemben, miközben begördültünk az Albatrosz kikötő parkolójába. Ráadásul, melyik csónak jutott nekünk? A 13-as számú! :oD Babona ide, vagy oda, baljós körülményekből akadt számunkra bőven erre a hétvégére.

1301.jpgAkadótenger a Tisza-tó egyik nyíltvízi morotváján

A haditerv a következő volt: az első napot a helykeresésre szánjuk rá és végig nézünk több ígéretes morotvát, míg a második napon leszüreteljük majd a befektetett munka gyümölcsét. Jól hangzik, de vajon működni fog e ez a stratégia? Tehát, ennek megfelelően mintegy öt holt-Tisza ágon verekedtük át magunkat mindenféle eredmény nélkül. Talán úgy tűnik, hogy ez időpazarlás, hiszen sokat motorcsónakozunk horgászat helyett, de ezekre a felfedező túrákra áldozott energiák a jövőben vastagon meg fognak térülni. Bekukkantottunk tehát számos, már ismerős és még eddig nem látott morotvába, melyek között akadt nyíltvízi és zárt is. A víz még mindig erősen opálos volt, így még most is a tiszta részeket kellett keresnünk, csakúgy mint előző hétvégén. Végül becsorogtunk az utolsónak választott holtág keskeny bejáratán, hogy a sötétedés előtti fél órát még megnyomjuk.

1302.jpgEddig fogott második legnagyobb csukám a tározón...

És a kitartás meghozta jutalmát... szinte az utolsó pillanatokban, valami szörnyeteg verte le agresszívan a hulló „Lutrát” és egy intenzív fárasztás után sikerült megszákolni rövid Tisza-tavi horgászpályafutásom második legnagyobb, két és fél kilós csukáját. Nagy volt az öröm... a finisben becsúszó szép vadvízi ragadozó újabb reményekkel töltötte fel kiábrándult csapatunkat. Óvatosan visszaengedtük a meglepett Tisza-tavi tigrist, mely méltóságteljes mozdulatokkal úszott tova. Nem volt kérdéses számunkra, holnap hajnalban ezen a helyen kell majd kezdenünk a horgászatot. Rólam is nagy teher esett le, hogy sikerült jó halba akadni, hiszen Roli és kisfia, Marci bizony tőlem várták a megoldás kulcsát ezen a hétvégén.

1303.jpg... súlyra meghaladta a két és fél kilót

1304.jpgEbből a fogszerkezetből nincs egérút a kishalaknak :o)

A hajnali nap első sugarai ismét a vízen ringatózva találtak minket. A fényváltásban nagy bizodalmam volt és nem is kellett csalatkoznom, hiszen csakhamar egy formás őn durrantotta le kanalamat. Rövid, de heves fárasztás után Roli grabancon ragadta eddigi legnagyobb Tisza-tavi balinomat, amely súlyra meghaladta a két kilót. Persze, egy hasonló csukának jobban örültem volna, de el kell fogadni azt, amit tározó nekünk szán. :o) Készítettünk pár frappáns képet, majd útjára engedtük az ezüst ragadozót. Nosza, korbácsoljuk tovább a vizet, mert lesz még itt mit fogni a mai napon! - biztattam barátaimat.

1305.jpgA másnap hajnalt egy gyönyörű őnnel kezdtem

1306.jpg... ami nem tudott ellenállni a hulló Lutrának

Cirka fél órányi próbálkozás után az egyik szegletben rablást észleltünk, és Roli rögtön rádobott. Megvan! - kiáltott fel, miközben érzékeny pálcája karikába hajolva közvetítette hala kirohanásait. Ügyesen fárasztotta a meglepett krokit, hogy végül csónakba emeljük és megszabadítsuk a szúrós falattól. Faroktőig ötvenhárom centimétert mértünk, amivel előző hétvégén igencsak elégedett lettem volna én is. :o) Roland hatalmas örömmel engedte vissza első Tisza-tavi csukáját, mely egy rövid nógatás után rejtekhelye felé vette az irányt. Jól alakul ez a nap, már csak Marcinak kéne horogvégre csalnia valamit. :oP

1307.jpg Roland 12 évet húzott le a specnaz-ban :oD

1308.jpgVégül ő is elcsípett egy szép krokit...

1309.jpg... ami első kifogott csukája volt a Tisza-tavon

Ám, a kezdeti intenzív időszak után, egy hosszabb szünet következett. Ezt az időt új helyek keresésére használtuk ki, illetve más technikák próbálgatására, de sajnos, semmi sem hozott eredményt. A napközbeni kapásszünetben nem tehettünk mást, minthogy gyönyörködtünk a tározó szépségében. A babásodó nádszélek, az elterülő tökleveles, a vízbe dőlt fák mohos ágai mind-mind rablóhallal kecsegtető helyszínnek tűntek, de egyelőre nem adtak eredményt. Sebaj, a sötétedés előtti egy óra biztosan tartogat még számunkra meglepetéseket, csak bizony ki kell várni a lehetőséget. :o)

1310.jpgLutra kanalak és Sandra twister. Ezek voltak a favorizált műcsalik a mai napon

1311.jpgA kapástalan időszakokban lehetőségünk nyílt a Tisza-tó csodás környezetében gyönyörködni

1312.jpgEz a vízparti halott fa kismadaraknak ad otthont, de hamarosan vízbe dől majd és csuka tanya lesz belőle1313.jpgAz ég felé meredező csökök, és a tökleveles mezők...1314.jpg... mind-mind kitűnő búvóhelyet nyújtanak a rablóhalaknak

Végül a bejárónál találtuk magunkat, ahol rablások tengerére lettünk figyelmesek. Sügér sereg dézsmálta itt a kifelé közlekedő ivadékrajt. Nosza, neki is álltunk és kiválogattuk a bandanagyokat. Hárman összesen talán hét-nyolc csíkos vitézt csaltunk horogra húsz – húszon pár centi között. Igen jó szórakozásnak bizonyult ez a hosszú csendes időszak után, de idővel figyelmeztettem barátaimat, ideje újra a csukák nyomába szegődni, mert közeleg a nap vége. Nagyon jó móka volt támolygó kanállal nyakon csípni néhány csíkos vitézt, igazán változatossá tették ezt a csodás napot.

1315.jpgVégül egy sügér seregre akadtunk és bizony kiválogattuk a bandanagyokat

1316.jpgRoli gyönyörű 22 centis, kócos csapója

1317.jpgNem volt nekik nagy falat a 13 grammos, széles támolygó villantó

Sajnos, több krokit nem sikerült horogvégre csalnunk. A nap záróhalát én fogtam meg egy másfeles forma balin képében. Mondanom sem kell, igen jól szórakoztunk az elmúlt két napban. A tározó ismét szép zsákmánnyal díjazta kitartásunkat és megmutatott számunkra egy újabb darabot önmagából. Be kell, hogy valljam, rám igen nagy hatással van ez a vízterület és biztos vagyok benne, hogy kiemelt szerepet fog betölteni jövőbeli csukás túráim során. Teli van megfejtésre váró titkokkal, amire talán egy élet is kevés lesz... mindenesetre a csodás élmények, melyekkel időről-időre megajándékoz, folyamatosan partjára csalogatnak immáron szűk három éve. Már türelmetlenül várom az áprilisi újratalálkozást. :o) Végül pedig megjegyezném zárójelben, a 13-as szám nem is volt olyan szerencsétlen ezen a napon... :o)

1318.jpgA nap záróhalát végül én fogtam egy virgonc balin képében :o)

És most tekintsétek meg a kaland videós összefoglalóját:

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr777027999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JED2014 2015.01.14. 10:42:24

Szia Tomi!

Először is gratula Neked és a csapattársaidnak a szép fogásokhoz! Emlékeim szerint egy héttel előtte voltunk ott közösen, amikor sajnos az általad leírt környezeti viszontagságok még javában kifejtették hatásukat. Így anno extrém helyzetben jóval szerényebb eredménnyel zártuk a pecát. Bár így is sem mondható rossznak a három tisza-tavi krokis peca.
Egy héttel később már nagyobb volt az esélyetek az akciódúsabb pecára. Jónak bizonyult az elképzelt stratégia, első nap az új környezet felkutatása, másnap pedig a halak kifogása. Egy ilyen nagy területen, mint amilyen a Tisza-tó, bármikor bárhol bármi megtörténhet. Így időt és energiát szánva keresni kell a halat. A két napba fektetett energia végül megtérült, mert a krokikon kívül szép balinok és csapók is a csónak átmeneti látogatói voltak :-)
A Tisza-tó számomra is egy végtelen lehetőségek tárháza, ahová mindenképpen vissza kell térni, amint a lehetőségek fennállnak, azaz idén tavasszal :-)
Bár nekem tavaly egy-egy nap erejéig volt lehetőségem megcsodálni ezt a vidéket. Így hát nem csoda, hogy komoly ösztönzést érzek arra, hogy az idei szezonban is csuka horgászat szempontjából az egyik meghatározó szerepet (helyet) kapjon a Tisza-tó.
Egyébként örülök, hogy az aktívan bevetésre kerülő "munícióként" a fehér sandra is a támolygók mellé került....mint ahogyan az a fotóból is látszik :-)

ridgeback · http://akvariumipecas.wordpress.com/ 2015.01.14. 12:51:59

Ismét egy kiváló írás, gratula a szép halakhoz. És a képek is nagyon jók! :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.01.14. 13:19:07

@JED2014: Szia Edi! Bizony a Tisza-tó az egyik legjobb hazai csukas vizunk és biztos vagyok benne, hogy meg sok élménnyel fog meg ajándékozni minket. Mint tavaly is, ugy ebben az évben is kiemelt figyelmet szánok a tarozonak. Ugy gondolom, ahogy nő a tapasztalatunk, ugy leszünk majd egyre sikeresebbek. Régen is sokat használtam a twistereket, de mára kikoptak az arzenalbol. Itt az idénye változtatni ezen. ;o )

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.01.14. 13:21:14

@ridgeback: Szia Pisti! Köszönöm az elismerő szavakat. Próbálom tartani a színvonalat. ;o) a befektetett munkát és energiát csak egy másik blogger tudja igazán értékelni.

ridgeback · http://akvariumipecas.wordpress.com/ 2015.01.14. 15:44:50

@Bogyo_bacsi: A színvonalra itt semmi panasz nem lehet kérem szépen. Látszik a sok munka, ami mögötte van, de azt gondolom, ez édes teher. Inkább egy sz.r peca, mint egy jó nap a munkahelyen, ugye! :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.01.14. 15:56:02

@ridgeback: köszönöm szépen. Hat, ez bizony igaz... Főleg az ilyen sanyarú időkben, amikor minden arad, vagy be van fagyva. Nem baj, talán a február jobb lesz.

Riderspinblade 2015.01.19. 11:22:17

Ezigen! :D nagyon megtetszett ez a hely,látom a kanál+gumi combó neked mindig beválik... :) Ide el kell jutnom!!!!

VGabesz 2015.01.19. 11:35:34

Szia Tomi!

Gratulálok a remek cikkhez! Meglepetten olvastam, hogy a két napos túrából egyet csak a felderítésre fordítottatok, de aztán hamar rájöttem, hogy nincs miért meglepődnöm. Ez a siker titka, pláne egy ekkora vízen. Gyönyörű krokikat fogtatok és tudom, hogy Te nem vagy oda a balinokért, szerintem sokan irigyelnek azért a fogásért is.
Nem gondolkoztál esetleg egy hosszabb túrában a tóra?

Üdv.

Gabesz

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.01.19. 11:49:03

@Riderspinblade: Jani! Tudod, ha éhes vagyok, kanalat használok, ha meg ******* akarok, akkor meg gumit. ;) Amugy egyszer mindenképpen el kell jutnod ide. Gyönyörű hely ;) üdv Tom

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.01.19. 11:58:26

@VGabesz: Gabesz! A felfedező túrák nagyon fontosak egy ilyen óriási tavon. Nem csak a napi fogasok szempontjából, De a jövőbeli próbálkozások sikere is nagyban fog múlni azon, hogy mennyire ismeri az ember a tározót. Rá kell szánni az időt. Sajnos, igen nehéz egy hosszú túrára partnereket találni. Két napot meg sokan be tudnak vállalni, de annál többre nehéz találni embert. Ez év áprilisában két darab két napos túrát is be szeretnek iktatni, de lehet lesz meg Tisza-tavi próbálkozás ezeken kívül is. Általában szoktunk fogni mindig ezt-azt. ;) Üdv. Tom

VGabesz 2015.01.19. 12:02:11

@Bogyo_bacsi: Szia Tomi!
Elhiszem, csak azért lepődtem meg egy picit, mert nem rád jellemző, hogy nem dobálsz minden adandó alkalommal :).
Mert ha pl. egy hetet lent tudnál lenni, akkor biztosan eredményesebb tudnál lenni és jobban ki tudnád ismerni a vizet. Ehhez nem feltétlenül kell partner. Kíváncsian várom a beszámolókat azokról is :). De azért remélem a szezonnyitót a tavalyi helyen csináljuk ;)

Üdv.

Gabesz

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.01.19. 12:13:32

@VGabesz: hat tudod kell a partner. Egyrészt nincs meg kocsim sem, másrészt egyedül menni kétszer annyiba kerül, akar a benzin költséget, akar a csónak bérletet tekintjük. Fényképezéskor, videozaskor is jó ha többen vagyunk. Próbálom majd a lehetőségekből kihozni a legoptimálisabb megoldást. Természetesen idén is időt szánunk majd a tavalyi helyekre. Sosem tudni, hol nyúlunk bele egy jobb csukaba. Sőt azóta meg egy jó helyre van ötletem a Dunán. ;). Csak bird tartani a lépést velem ;)

VGabesz 2015.01.19. 12:17:23

@Bogyo_bacsi: Értem.
Hát ráfordítható idő tekintetében biztosan nem fogom tudni, de ha már kint vagyunk, akkor nem fogok lemaradni semmilyen tekintetben :).

Roland Nagy 2015.01.19. 12:30:20

üdvözlet kedves olvasók!
Rohadt hideg volt :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.01.19. 12:56:50

@VGabesz: Nagyon helyes. Fő az önbizalom ;) :D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.01.19. 12:59:23

@Roland Nagy: Roli! Nem kell magyarázkodni a csukja miatt. ;) A specnazosok bírják a hideget! :D

Roland Nagy 2015.01.19. 14:15:04

@Bogyo_bacsi: :)
Nagyjából 4 olyan kapásom volt amiről nem tudom a mai napig hogy miért nem akadt.szerintem nem hittétek el nekem.pedig én nem viccelek.aztán sikerült.A kitartás ugye?Pedig voltam nagyon mélyen :D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.01.19. 15:57:30

@Roland Nagy: Roli! Nem lehet, hogy balin ütések voltak? Nekem is volt több hasonló odadurrantasom, de csak kettő akadt meg. Sőt, tavaly nagyon sok brutális balin kapasom volt, amik egyszerűen nem akadtak meg. Elképesztő volt...

Roland Nagy 2015.01.19. 16:15:53

@Bogyo_bacsi: Igazad lehet.nagyon komoly hogy a csónak mindkét végéről dobtam és ugyanez.Ott keringtek körülöttünk és falatoztak.visszagondolva olyan intenzív volt ez a pár óra,hogy másra nem is emlékszem :) Minden rendes pecásnak ilyet kívánok :D
Roland

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.01.20. 09:25:24

@Roland Nagy: Roli! Ha vad vízen belenyúlsz a táplálkozó halakba, az mindig feledhetetlen élmény. Ezért fontos, hogy ismerd a vizet és keresd a lehetőséget. Emlékszel mennyit mentünk az első napon motorcsónakkal? Vagy 30 kilométert. Ennyi kellett, hogy megtaláljuk őket. Ám, azért meg ki lehet hozni jóval többet és szebb halakat is a Tisza-tóból!

Roland Nagy 2015.01.20. 09:43:11

@Bogyo_bacsi: Volt bennem egy gát,mégpedig hogy ne akadjon el a támolygóm.aztán gondoltam leeresztem tökig, lesz ami lesz,és akkor vert oda a csuka is és a sügerek is fenék közelben.sajnos ott maradt a villantóm,de valamit valamiért nem? :)azóta betáraztam ottóból, bőven lesz választék áprilisra :D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.01.20. 09:49:22

@Roland Nagy: sajnos, aki nem kockáztat, az nem is nyer. Sokszor en is túl óvatos vagyok és nem is fogok semmit, aztán kicsit mélyebbre engedem és puff. Hat ez egy ilyen játék. Ha nagyon érzed a tamolygot szinte végig tudod simogatni vele az akadokat. Be tudod engedni a hinar lyukak tisztasaiba. Sokszor ez kell a sikerhez.

Roland Nagy 2015.01.20. 10:06:35

@Bogyo_bacsi: A húszra is lapot húzok!csak akkor jönnek az ászok.
értem amit mondasz,és durva terepen edződünk,ami szerintem sokszor az előnyünkre válik.
Roland

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.01.20. 10:11:02

@Roland Nagy: a nehezebb út vastagon meg fog terulni idővel, meglátod... ;o)

jimmba 2015.01.21. 10:28:50

Sziasztok!
Gratulálok mindkettőtöknek a halakhoz!
Bár nagy hal nem került a horgotokra,de három halfajt sikerült fognotok,ami színesíti a képet. Igaz nagy hal nem is jöhet mindig :)
Szép kis hely ez! Ebben az évben már én is tiszteletemet tesztem a Tisza-tavon.

Üdv. Jimmy

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.01.21. 13:17:04

@jimmba: Szia Gábor!

Azért ezek jó halak voltak. Óriási, labirintusos vízterületről beszélünk, ahol sokan kapásig sem jutnak el. Ráadásul zavaros volta víz is.
Ám, igazából nem is a halakon van a hangsúly, hanem a kalandon. A Tisza-tavon pedig évről-évre nagyon emlékezetes kalandokat élünk át.
Szívesen látlak téged is majd valamikor...
Üdv.

Tom

Halfdane 2015.01.27. 12:04:12

Szia Tomi!

A "saját" kalandok és az ilyen írások is egyre jobban mélyítik a szerelmemet a Tisza Tó iránt. Nemcsak csodaszép halakat rejt, de maga a természet is olyan különleges és szép, hogy igazán a rabjává lehet válni. És még csak a felszínt kapirgáljuk, ahogy egyre többször eljutunk, egyre jobban meg tudjuk fejteni a víz titkait, egyre szebb emlékeket ad majd a tó. Nagyon várom az idei év tiszatavi pecáit, úgy érzem, hogy remek élmények várnak ránk.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.01.27. 13:03:17

@Halfdane: Szia András!

Úgy gondolom minden vadvizünknek más és más a karaktere. A Tisza-tó labirintusos morotvái, csodálatos élővilága, madár és halfaunája nagyon meg tudja érinteni az embert. Én úgy gondolom, hogy hazai viszonyokat tekintve az egyik legjobb csukaállománnyal rendelkező vizünk a Tisza-tó, és az ésszerű szabályozásnak, szigorításoknak köszönhetően, a körülmények csak javulni fognak.
Nyilván nagyon sok időt és tapasztalatot igényel, hogy sikeresek legyünk a tározón, de szerintem érdemes ebbe energiákat fektetni.
Szerintem, az itt átélt élmények vannak akkorák, mintha az ember Szerbiába, vagy a Duna Deltába menne csukázni.
Gondolj bele, idáig majdnem minden alkalommal fogtunk csukát, amikor itt jártunk, és elesett már két szebb kroki is.
Szerintem, ahogy fokozatosan ismerjük meg ezt a vizet, annál szebb halakat fogunk majd fogni. :o)
Üdv.

Tom

Halfdane 2015.01.27. 13:22:58

Igaz, én eddig még csak 2 alkalommal voltam, de nagyon megtetszett, úgyhogy számíthatsz rám ezeknél a túráknál. Idővel majd más vizek is sorra kerülnek, akár külföldön is, de az biztos, hogy amíg egy ilyen kincs van itt a közelünkben, addig felesleges a nagyvilágban szaladgálni. No azért egy svéd vagy boddeni csukázást is el tudnék képzelni, de előbb még itt kell megtalálnunk a nagy tigriseket.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.01.27. 14:17:54

@Halfdane: Egyszer voltunk partról is veled, úgyhogy három!!!
Hát igen, nagy különbség, hogy a Tisza-tó gyakorlatilag mindig elérhető számunkra, a tervezett külföldi túrák pedig eseti kalandok.
Úgy gondolom mindkettő mást ad, ezért egyiket sem hagyhatjuk ki a repertoárból... ;o)
Üdv.

Tom

Levente43 2015.05.07. 21:40:31

nagyon szép halak gratulálok

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.05.07. 22:55:09

@Levente43: Köszi Levi! ;o) Sajnos a tavasz szerényebben adta a Tisza-tavon :oP
süti beállítások módosítása