Egy hosszú, csapadékos, frontos és süllőkben igen fukar téli gumihalas szezont tudhatunk a hátunk mögött. Mindenki kínlódott... akár partról, akár csónakból horgászott, akár lelkes kezdő volt, akár tapasztaltabb spori. A tüskéshátúak bizony nem gyakran mutatták magukat. A tavalyi esztendő parádéja után, most minden egyes halért keményen meg kellett küzdeni. Nézegettem az időjárás- és a vízállás előrejelzést, de valahogy mindig hétvégére tolódott a szakadó eső, vagy a felmelegedés, amelyek ellehetetlenítették a körülményeket. Már kezdtem temetni a süllő szezont, mikor végre-valahára egy frontmentes, hideg hétvégét jósoltak, lassan apadó, tisztuló vízzel. Talán ez lesz az utolsó lehetőségem, hogy tilalom előtt egy szebb fogast nyakon csípjek a Dunán. Nosza, gyorsan vonatra is pattantam, hogy a legjobbnak számító, kora délutáni időszak már a billegő köveken érjen.

Erőteljes koppintással érkezett a négycolos zöld-flitteres gumihalra

Viszonylag korán érkeztem a folyópartra. A körülmények tökéletesnek látszottak. Fagypont körüli levegő, teljes szélcsend, és lassan zöldülő hátú, morajló Duna fogadott. Összeszereltem felszerelésemet, majd az első dobásokkal felméretem, vajon az adott viszonyokhoz nagyjából milyen súlyú jig lenne a megfelelő választás. Sajnos, a sodrás tolóereje még mindig jelentős volt így húsz – huszonöt grammos fejekkel tudtam csak letenni a gumit a mederfenékre. Mivel ekkora súlynál túl gyorsan koppan le a műcsali, magasra tartottam pálcámat, sokszor szinte függőlegesig emelve a spiccet bevontatáskor. Ezzel a módszerrel talán plusz két – három másodpercet nyerek, míg talajra fekszik a plasztik, ami általában elegendőnek is bizonyul. És megtörtént, amire már oly régóta vártam, brutális ütés szaladt végig pálcámon, mire én azon nyomban megütöttem a bejelentkező idegent.

Ebben a téli szezonban a jobb süllőimet mind egyedül fogtam a Dunán...

Rögtön realizáltam, tisztességes méretű hallal hozott össze a sors. Ellenőriztem orsóm fékjét, majd minden figyelmemet ellenfelemre összpontosítottam. Bizony, nem fogok idő előtt amnesztiát adni a nehezen kiharcolt prédának. Az évek megtanítottak rá, hogy a legfontosabb süllő fárasztásakor a türelem. Hagytam halamat, hagy tombolja ki magát odalent. Hiába a kíváncsiság, ha még ereje teljében felszínre erőltetem, nagy eséllyel rázza ki a horgot csontos szájából. Végre felbukkant előttem a páratlan ragadozó, majd engedelmesen hozzásimult a part menti kövekhez. Óvatosan kopoltyúfedője alá nyúltam, végül pedig birtokba vettem. Gyors mérés, faroktőig 57 centit mutatott a skála... sokat kellett rá várni, de úgy hiszem megérte. Pár gyors fotó a meredező tüskékről, majd megajándékoztam szabadságával, hogy talán jövőre ugyanitt újra összefussunk. :o) Sajnos, ő volt a tél utolsó süllője, a közelgő felmelegedés zavaros áradást húzott magával, véglegesen elhessegetve a fogas reményeket.

... így egyedül kellett megoldanom a fotózást is

Ám minden végben benne van egy új kezdet. A horgászatban nincs olyan, hogy holt időszak. A közelgő áradást és felmelegedést látva, Zozó barátommal egyeztettem telefonon, vajon mi újság a felvégen? Hát, a süllő ott sem úgy jött, ahogy az megszokott volt az elmúlt években, de a tavaszias fordulattal talán megmozdulhatnak a harcsák. Két évvel ezelőtt már fogtam egy jobb harit télen az öreg folyón. Bizony, ekkor sem lehetetlen küldetés bajuszost keríteni horogvégre, ha a csillagok együtt állnak. Kíváncsian vártam hát, mit hoz a közelgő áradás. Zolival és Lacival hárman ültünk a ladikban. Több árkot és gödröt végignéztünk már, vajon melyikben lapulhatnak harcsák. Aki keres, talál... az egyik törésen Laci ütött egy kisebb harcsát, talán olyan hatvan centiset. Hm, ez rendkívül jó jel, önbizalommal telve korbácsoltuk tovább a vizet.

A közelgő áradás inkább a harcsáknak kedvezett, mint a süllőknek

Az érzékeny gumis pálcával nagy élmény...

... a kisebb harcsák horogvégre kerítése is

Talán, még tíz perc sem telt bele, Laci botja újabb akcióra görbült. Az előbbi kis bajuszos ikertestvére védekezett a horgon. Hm, megtaláltuk a harcsa óvodát... néhány gyors fénykép és természetesen ő is visszanyerte szabadságát. Kezdett egész szórakoztatónak kinézni a mai horgászat a hosszú, ínséges tél után. Ráadásul az időjárás is tavasziasan kellemesen alakult... igazi örömpeca bontakozott ki a kis dunai ladikban, amit Zozó teljesített be egy harmadik haresszal... talán az előző kettőnél valamivel szebbnek bizonyult. Igaz, nem nagy harcsák kerültek ideiglenesen csónakba, de mégis csak harcsák. A kis mohók izomból töröltek oda a lebegtetett plasztik halaknak... egyértelműen táplálkoztak. Kívánhat e ennél nagyobb élményt magának a pergető horgász?

Második bajuszosunk

A visszaengedés előtti pillanatok

Márványos villanás

Miután a harmadik harit is útjára engedtünk, a parádé csendesedni látszott. Bizony tapasztalt barátaim most körbefogtak engem, de cseppet sem bánom, hiszen van néhány tíz év előnyük a Dunán velem szemben. :o) Ugyanakkor az események új útvonalat jelöltek ki számomra. Február második felét és március elejét jórészt a Duna bajuszosainak hajkurászásával töltöttük és bizony nem is eredménytelenül. Nem csak számos harcsát sikerült nyakon csípnünk végül, de néhány igen széppel is összeakadtunk, melyek vagy kijöttek, vagy nem. :o) Ám, dunai gumihalas - harcsás tapasztalatainkat csak az elkövetkezendő történetekben fogom majd elmesélni nektek... addig is görbüljön a bot!

A banda nagy fehér twisterre csábult el :o)

Alkonyat a Dunán