Egy igaz ősz

2015. november 25. - Bogyo_bacsi

Október második felét, mint minden éveben, idén is a csukák hajkurászásának szenteltem. Sajnos azt tapasztalom, hogy természetes vizeinken egyre ritkábban találkozik ezzel a nemes ragadozóval a horgászember. Míg gyermekkoromban egy-egy dunai holtágpeca alkalmával akár tizenöt – húsz krokit is horogvégre csaltam egyetlen nap alatt, mostanában nem ritka, hogy teljes rablóhal szezonok telnek el néhány csukás fogásokkal. Olyan helyeken találkozok csak erős állománnyal, ahol legalább ötven centis méretkorlát védi vizeink tigrisét. Ilyen víz a Tisza-tó is, amely a rendkívül erős horgásznyomás ellenére is szép csukaállománnyal bír. Igaz, itt is szinte mindenki visz mindent, így a mérethatárt jelentősen maghaladó ragadozóval egyre ritkábban találkozik az ember. Ám, a tározó tőzeges fekete vize által olajzöldre festett rablóhalak kifogásának élménye évről-évre visszacsábít a Tisza-tó ágas-bogas, tökös-hínaras vizére.

igazi_osz01.jpgSzámomra a csukázás a vadvízi cserkelős pergetést jelenti, még ha az átlagméret el is marad a halastavakhoz képest

igazi_osz02.jpgA hétvége egyetlen méret alatti krokija... ám, ő volt az első :o)

A tavasz keserű leckét adott számunkra és igen soványan mérte a halat ezéven. Ám, most végre egy igazi ősz küszöbén álltunk. Az utóbb két évben egy pillanat alatt léptünk át a nyárból az télbe, így igazi csukás szezonunk nem is igen akadt. Kíváncsian vártam hát, mit sikerül fogni, a közzel-hellyel ideális körülmények között. Túránk első napjára egy esőbe hajló, rendkívül borús szombat jutott. Úgy döntöttem, hogy ilyen feltételek mellett az ezüst Lutrának szavazok bizalmat és bizony nem is csalódtam, hiszen a hulló falevélként táncoltatott kanálon, hamarosan rajta vesztett első csukám, ami igaz, hogy elmaradt a mérethatártól, de mégis optimizmusra adott okot a nap további részét illetőleg. Különösen, hogy első halamat négy gyönyörű sügér és egy 53 centis mérgeszöld csukesz követte. Természetesen minden halam visszanyerte szabadságát.

igazi_osz03.jpgJárulékos halként rengeteg sügért sikerült fogni, ebből, a már jónak mondható mérettartományból

igazi_osz04.jpgHorgásztúrám első méretes hala :o)

Késő délutánra kisütött a nap, mire a ragadozók kapókedve is lohadt némileg. Korábbi években mindig az akadósabb területeken kerestük a halat, a tökös-hínaras részeket nem is nagyon vallattuk. Hát ez bizony hiba volt, hiszen a nap harmadik csukáját a töklevelek árnyéka adta, méghozzá ezúttal egy nagy méretű, arany körforgóra érkezett a kapás. Vagy húsz éve lapulnak ezek a vasak a dobozom alján. Tizenéves koromban a halaim nagy részét ezekkel a műcsalikkal fogtam, de az utóbbi időben kevés szerepet kaptak, pedig bizony megvan a helyük és szerepük a csukás arzenálban, hiszen máig a legjobb keresőcsalik. Harmadik csukám hosszra elődjéhez hasonlatos, szép méretes példány volt. A naplemente előtti időszakot még keményen megtoltam, de csukák helyett csupán kisebb balinokat sikerült fognom.

igazi_osz05.jpgŐ körforgó villantóra érkezett a töklevelek sűrűjéből

igazi_osz06.jpgKis balinból is sikerült horogvégre keríteni néhány példányt

igazi_osz07.jpgEz a látvány, amit sosem cserélnék el a halastavak keresztbedobós világára

Ekkor azt gondoltam, hogy a következő napon, ha napkelte előtt pozícióban leszek, igen erős hajnalt tudhatok majd magam előtt, ám az élet máshogy írta meg a forgatókönyvet. Néhány kisebb balin és a szokásos, huszonpár centis csapókon kívül nem adott komoly halat a délelőtt. Igaz, ez a nap már más volt mint az előző... felhőknek se híre, se hamva és a hőmérséklet is sokat emelkedett tegnap óta. Már azon gondolkodtam, hogy elhagyom kedvenc morotvámat, mikor arany unkára beköszönt a hétvége hala egy brutális kapással. Szerencsére a kamera pont a fejemen pihent, így sikerült az akció nagy részét megörökíteni, ám a visszaengedéskor kikapcsolt a készülék. :o( Mindenesetre egy gyönyörű, vaskos, faroktőig hatvanas csukának adhattam vissza jól megérdemelt szabadságát.

igazi_osz09.jpgA hétvége csukája, faroktőig hatvan centisnek bizonyúlt

igazi_osz08.jpgÍme vas-arzenálom. Idén is nekik jutott a főszerep ezen a vízen

Az Ottóbá-féle arany Unka szépen hozta az eredményeket a nap további részében. Igaz, nem hulló falevél technikával, hanem pöcögtetve vezettem. Az időnként bejelentkező sügéreken túl sikerült vele nyakon csípnem egy újabb ötvenpár centis csukát. Bár titkon nagyobb prédákról álmodoztam, ezek már azért olyan méretűek voltak, amiket vadvízen élmény becserkészni és kifárasztani. Nem gondoltam volna, hogy a napos, melegedő vasárnap délután ilyen jól fog muzsikálni, de kívánom, hogy legyen még sok hasonló, kellemes meglepetésben részem ebben az esztendőben. A rendszeresen jelentkező, őszintén küzdő vadvízi halak, a gyönyörű táj látványa, a páratlan élővilág, olyan élményekkel töltött fel, melyekre már nagyon szükségem volt az áthorgászott számtalan éjszakát követően. Május óta szinte csak az éj leple alatt vallattam a vizet, már kezdett infralátásom kialakulni. :o)

igazi_osz10.jpgEbből a fogrengetegből nincs menekvés

igazi_osz11.jpgUnka fogta csuka :o)

Még egy érdekes dologról beszámolnék nektek. Nagyjából három éve vettem néhány spinnerbaitet, de nagyon nem hittem bennük. Ám, úgy gondoltam, most elhozom magammal ezeket az innovatív műcsalikat, hiszen a töklevelek szárai közt, akadók rengetegén, könnyedén át lehet húzni őket, olyan helyeket horgászva meg, melyekhez más jellegű műcsalikkal nem nagyon lehet hozzáférni. Felcsatoltam hát egy pink színű spinnert kapcsomba és behajítottam a töklevelek rengetegébe. Már első bevontatásra rácsimpaszkodott egy bő méretes kroki, nem kis meglepetésemre. Egy biztos, ha a terep megkívánja, a jövőben is gyakran szerepet fognak kapni a különböző spinnerek csukás kalandjaim során.

igazi_osz12.jpgA sűrű tökösből még egy csukát sikerült kipiszkálni... ezúttal spinnerbaittel

igazi_osz13.jpgHa a terep megkívánja, a jövőben több figyelmet szentelek majd ennek a műcsali típusnak

igazi_osz14.jpgEz az olajzöld csukesz volt a hétvége utolsó hala

Így telt hát idei első októberi Tisza-tavi hétvégém. Összesen hat krokit emeltem csónakba és közülük csak egy volt méret alatti. Igazán nagy csukát, sajnos, most nem sikerült fogni, de a sok kapás és a halfajok változatossága igazi örömpecává varázsolták ezt a két napot. Az időjárás ezúttal a barátságosabb arcát mutatta felénk, a víz kristály tiszta, tőzegesen fekete volt. A fejünk fölött vonuló vadludak gágogása, a zsákmányáért alábukó vidra csobbanása, a mai napig kísért. Azt kívánom, ennél rosszabb pecám sose legyen. Nem cserélném el egyetlen percét sem egy csukákkal megpakolt halastavon eltöltött napért. Egy szó, mint száz, csodás hétvégét tudhattam magam mögött. És a történetnek itt még nincs vége, hiszen a következő hétvégén újra nekivágtunk a tározó labirintusának barátaimmal... bizony, nem is eredmény nélkül :o)

igazi_osz15.jpgIgazi örömpecába fordult az ősz első csukás horgászata. Folytatása következik ;o)

Végül tekintsétek meg a kalandról készült videó összeállítást is!

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr588095996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Riderspinblade 2015.11.30. 10:20:18

Nagyon szép hely halak fantasztikusak bár nekem annyira nem lopta be magát a szívemben de talán jövőre. :) Legalább már tudom csak a vasak amik nagyobb eredményhez vezetnek talán.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.11.30. 10:23:22

@Riderspinblade: Jani! A Tisza-tó nem egy halastó, hanem vadvíz. Ha lesz elég kitartásod és kellő alázatod, szép csukákat fog adni majd neked is, meglátod! ;o)

Roland Nagy 2015.12.02. 22:37:11

Szép idő volt :)
A tavaszi akciónál kellett volna ilyen idő,és lett volna több hal :)
Biztos jó volt ez is gratula a fogásokhoz :D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.12.03. 08:42:50

@Roland Nagy: Roli! Tökéletes körülményeket fogtunk ki. 2 éve nem volt ilyen tiszta vizünk és szélcsendünk. Nem is beszélve a lehűlő időről. Sajnos, nem lesz ez mindig így. Nem is baj, mert ha nem működnek a tuti dolgok, az ember gondolkodásra kényszerül, amiből sokszor nagyon jó dolgok sülnek ki... :oD

Roland Nagy 2015.12.03. 09:26:59

@Bogyo_bacsi: Hát igen tavasszal érvényesül a kitartás és a gondolkodás,mert számunkra rossz körülmények közt is fogtunk,volt eredmény.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.12.03. 09:33:09

@Roland Nagy: Szerintem veled is fogunk még jó ritmusba belenyúlni, nyugi. Gyakorlatilag rengeteg lehetőségünk van még. Ahogy nő a tapasztalat, az eredmények is javulni fognak majd. Az idei ősz tök jó volt szerintem. Bár, sok mindent másként fogok csinálni 2016-ban... az biztos. A jövőben is kell időt szentelni a hely keresgélésnek és a kísérletezgetésnek, még ha el is megy rá egy-két haltalan nap!!!

Roland Nagy 2015.12.07. 11:15:33

@Bogyo_bac@Bogyo_bacsi: Na én a felfedezős részét szeretem a legjobban.Mindig tartogat meglepetést.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.12.07. 11:18:48

@Roland Nagy: Én nem feltétlenül tartom bajnak, ha pl egy tuti lehetőség valamilyen okból kiesik. Ilyenkor a körülmények gondolkodásra késztetik az embert és olyan tapasztalatokat szerezhet, amik elvezetnek a nagy halhoz. Emlékszel tavaly áprilisra? Pont egy ilyen szituáció volt, amikor az 5 kilóst fogtuk...
Üdv.

Tom

Roland Nagy 2015.12.07. 11:29:50

@Bogyo_bacsi: Igen az talán pont a születésnapomon volt és kaptam én is egy ajándék balint ha jól emlékszem :) Bitang volt a csuka teljesen máshogy védekezik mint amit kis tavakban fogsz, sokkal agresszívabb.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.12.07. 11:36:46

@Roland Nagy: Jah, hát igazából az életéért küzd. Ha azt mondom, hogy egy csuka kifárasztása túl van a 10 percen, akkor sokan megmosolyognak, pedig egy 5+ -os Tisza-tavi, ami ráadásul jó erőben is van, simán kitölti ezt az időt. Idén a 60-61 centisek is 2-3 percen túl jöttek ki. Más mint egy kocka tó, ahol egyből feldobják magukat a halak a felszínre!!!

Roland Nagy 2015.12.07. 11:53:13

Én fogtam a búbánatban 10 kilós csukát és 5 perc volt mire be tudtam emelni a csónakba...amúgy meg a fárasztás lényege nem az hogy elfáradjon a hal és úgymond megszelídülve ki tudd venni?

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.12.07. 11:57:26

@Roland Nagy: Hát a kiemelő eszközön is sok múlik. Hálóval sokkal előbb kijön, mint kézzel...

Halfdane 2015.12.14. 13:59:20

Szia Tomi! Idén sajnos kimaradt nekem a Tisza-tó, pedig igen kellemes emlékeket őrzök róla. Igaz, sosem adott nekem sok halat, de kivételesen szép a természet, a halak pedig szintén gyönyörűek. Sajnos úgy tűnik, hogy a rengeteg horgász "lefölözi" a jobb méreteket, de a vad csukák megfogása még így is nagyon nagy élmény. Remélem, jövőre én is veletek tarthatok legalább egy jó pecára!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.12.14. 14:13:17

@Halfdane: Szia András!

Hát igen, sok halat elvisznek a tározóról, de azért igen sok benne is marad. Szerencsére ez egy hatalmas vízterület és nem minden része zargatott, egész évben horgászható. Azért az itteni fogásokat nem a csukás tavak C&R világával kell összehasonlítani, hanem dunai és tiszai holtág csukákkal. Azokhoz képest viszont szépen lehet fogni.
50 centi a méret, tehát ilyen ötvenpár centis csukák mindig is lesznek benne bőségesen, azokat pedig már élmény kifogni. Aki pedig kapitális csukát szeretne fogni, annak évek munkáját kell beletenni a Tisza-tóba. Úgy gondolom ez a normális, és az így fogott nagy halnak van igazán becsülete.
Üdv.

Tom

Halfdane 2015.12.14. 15:13:46

Úgy gondolom, hogy a természetet szerető, tisztelő horgász számára a legfontosabb a valóban SZÉP halak megfogása. Ebben a Tisza-tó jól teljesít, hiszen gyönyörűek a csukák a tőzeges vízben. A mérettel vannak gondok, de úgy vélem, hogy a helyismeret és a technikai fejlődés majd fog jobb halakat is adni. Szerintem a nagy csukák időszaka a vízleeresztés után van, de az biztosan küzdősebb peca. De egyszer majd a Tisza-tó is honorálja az erőfeszítéseket!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.12.14. 15:39:13

@Halfdane: Jövőre módosítani fogok a stratégián és szánni fogok időt a vízleeresztés utáni szakaszra is. Ne hidd, hogy akkor könnyebb halat fogni. Kevés a hely és a horgászok összezsúfolódnak a potenciálisan meghorgászható 3-4 morotván. Igazából nyári vízszinten is belefuthat az ember jó csukákba. Erre bizonyíték a tavaly áprilisi 77 centisem.
Amúgy én az 50-60 centis csukákat nem mondanám kicsinek. Amiket fogtunk azok a kiló harminc - két kilós tartományból jöttek ki zömében idén. Ezek jó halak. Én annak idején emlékszem mekkora szám volt 10-15 éve ha fogtam egy 2 kilós csukát. Ma már a pergetőtársadalom hozzá van szoktatva a batár C&R tavi szörnyekhez. Lemegy az ember egy ilyen agyontelepített tóra, fog 5-6 nagy csukát, aztán azt hiszi, tud már horgászni. El lehet jönni vadvízre és kipróbálni a horgásztudásunkat. Azt mondom itt az ember gyorsan tiszteletet tanul és megtanulja becsülni az ilyen méretű halakat is... és ha megérett rá, akkor jön majd a nagy hal is. Itt sincs hiány kapitális krokiból. Csak jómagam legalább 10db 10 kg fölötti fogásról tudok mostani őszről.
Üdv.

Tom
süti beállítások módosítása