Sügérvadászat Meseországban

2017. március 22. - Bogyo_bacsi

Tovább

Az élet utat tör magának

Tovább

Csukát vassal

Tovább

Az elveszett paradicsom

Idén a tél nagyon nehezen adta meg magát. A zord januárt egy havas február követte és hiába merészkedtünk ki többször a Duna partjára halfogás reményében, a húsunkba maró jeges szél pár óra alatt felőrölte ellenálló képességünket és zsákmány nélküli megfutamodásra késztetett minket. Nem lévén eszkimó ez a jeges időjárás közém és legkedvesebb időtöltésem közé állt. Türelmetlenül vártam az első tavaszi napsugarakat, melyek áthatolnak a vastag téli ruházaton és hamis hőérzetet keltve kicsalogatják az embert a vizek partjára. Még javában a tél utolsó havát mutatta a naptár, amikor úgy döntöttem, hogy megragadom a lehetőséget és még a süllő tilalom kezdete előtt meglátogatom az előző idényben még oly sok fogas ragadozót rejtő Által eret.

A kis patak az átalakítások ellenére semmit sem veszített szépségéből

A „még” szót nem véletlenül hangsúlyoztam ki, hiszen a nyár derekán jelentős munkálatok folytak ezen, a festői környezetben csordogáló kis patakon. Az víz utánpótlást már javarészt nem a Derítő tóból kapja, hanem a tavat elkerülő újonnan kialakított csatornából táplálkozik. Történt egy gátszakadás is a folyam végét jelző halrács szélén, mely által a víz lakói szabad utat nyertek egészen a tatai Öreg tóig. Kíváncsian vártam a fejleményeket, hogy mennyiben befolyásolták ezek a változások a patak horgászati lehetőségeit.

Kedvenc helyem is érintetlen maradt a folyam alsó végében

A víz a szokásosnál sokkal tisztább és áttetszőbbnek tűnt. A mindig élettől nyüzsgő vízfelület alatt most csak az élettelen iszapos talaj sötétlett. Keserűen konstatáltam, hogy valami nincs itt rendjén. Halszelettel csalizott úszós készségemet a süllős fákra úsztattam rá. Tavaly ilyenkor több kilós ragadozók rontottak rá a tavaszi potyafalatra, de mostani próbálkozásaim eredménytelenek maradtak.

A halrács mellett sajnos átszakadt a gát, így a patak lakói javarészt kereket oldottak

Egy fiatal halőrrel régi ismerősként köszöntöttük egymást. Sajnos, biztató szavakkal ő sem tudott szolgálni. Elmesélte, hogy míg az előző szezonban alkalmanként akár egy tucat süllőt is adott a patak egy-egy nap leforgása alatt a rajta horgászó sporttársaknak, addig az átalakítási munkálatok óta nem igen fogtak a tüskés hátú pataklakók közül. Azt is elmesélte, hogy a folyam felső megnyitásával a harcsák felvonultak sodrásirányba, minek következtében előző évben számos példányt fogtak közülük a városban, ahol ezidáig sosem látott vendégnek számítottak a bajuszosok.

A vízállás rendkívül alacsony volt, a víz tisztasága meg kifogástalannak tűnt

Tovább keserített Laci bácsi a víz őrzője, aki elmesélte, hogy a gátszakadással a halak nagy része meglépett az Öreg tó felé. Szomorúan mondta el a történetét, hogyan fogták meg a patak öreg lakóját a majd kétméteres harcsát, melynek mozgására mi is oly sokszor figyeltünk fel, hiszen szobányi pörsöt hagyott maga után, mikor valami megriasztotta nappali álmában. Az öreg harcsát téli szezonban fogták ki külső akasztással és mivel ezen a vízterületen húsz kiló fölötti bajuszost nem szabad elvinni, olyan tizenkilencre saccolták szemmértékkel. Immáron ő sem a patakocska lakója többé.

Sajnos, a horgászati lehetőségek jelentősen csökkentek az átalakítások után

A szomorú hírek teljesen lesújtottak. Éreztem lezárult egy fejezet. Többé már nem ad zsákmányt ez a vadregényes tájon csordogáló folyam. Az amúgy is elhanyagolt erdei patakocska megszűnt jó horgászhelynek lenni. Lakói szétszéledtek, vize teljesen kiürült. Talán egyszer majd valamikor a távoli jövőben ismét benépesül, megtelik élettel és újra érdemes lesz horgászbottal csatangolni a partjain, de ahhoz nekünk embereknek is többet kéne tenni érte, gondozni, ápolni, nem pedig csak ész nélkül kizsákmányolni...

Nem hinném, hogy egyhamar visszatérnek a nemrégiben itt átélt élmények

Ki a kicsit nem becsüli...

Ahogy beköszöntött a május, úgy döntöttünk faterral, hogy kinézünk az Által érre egy tavaszi patakpecázásra. Ahogy bandukoltunk a vízparton feltűnt, hogy milyen csodás zöld ruhát öltött a táj, mióta utoljára erre jártam. A fák lombja sok helyütt szinte ráborult a patak tükrére. A víz megtelt élettel. Kishalak ficánkoltak a felszínen, békák kuruttyoltak a part tövében. Igazi vadregényes rengeteggé alakult át a kis patakocska.

Tavaszra az Által ér csodás zöld ruhába öltözött

A vadregényes tájon alig voltak horgászok rajtunk kívül

Elsősorban rablóhalazásra rendezkedtem be. Két botra úszós süllőző szereléket kötöttünk fel, amin halszelet volt a csali. Ez az összeállítás kora tavasszal és ősszel jól vizsgázott, hátha most is felveszi valami a fagyasztott bodorkából hasított oldalfilét. A harmadik botot szintén úszósra szereltük, ám itt nadálycsokor került a horogra. Reméltük, hogy beszívja valami márvány testű bajuszos a tekintélyes horgot. Sajnos a ragadozó halak most nem sok érdeklődést mutattak. A süllőző szereléket egyszer behúzta valami az akadó alá, de sajnos nem lett meg a hal. A nadályokhoz pedig hozzá sem nyúltak a harcsák, pedig időnként szinte robbanásszerűen forrt fel a víz a buborékoktól, ahogy a fenéken megmozdultak.

A ragadozók a mai napon sajnos nem nagyon mozgolódtak

Egy mocsári teknős lustán sütkérezett a májusi napfényben

Mivel a ragadozókra való horgászat nem túl eseménydús, vittünk magunkkal egy match botot is, hátha az apró halak étvágyuknál lesznek. A szerelék két ponton rögzített, három grammos úszóból, hozzá illő ólomsörétből és egy tízes keszegező horogból állt. Csaliként három darab izgága csontkukacot kínáltunk fel. Pár kis gombóc etetőanyag került a vízbe és már kezdődhetett is a móka.

És akkor a bozótból előtűnt a bodorkavadász...

Legnagyobb meglepetésünkre elsőnek egy termetes bodorka vette fel a csonti csokrot. Nem is láttam még ekkora bodrit, olyan huszonpár centis volt. Őt hasonló méretű fajtársai követték, illetve egy fél kilós kárász. Néha varázsütés szerűen eltűntek az etetésről a halak, ilyenkor arrébb kellett menni néhány métert és ott próbálkozni. A kis keszegek általában vízközt vagy fenéken az akadók környékén csoportosultak. Becsapásukra itt nyílt a legnagyobb esély.


A bodrik csak úgy habzsolták a horogra tűzött csontkukacokat

Ilyen szép bodorkák élnek a patakban ahol horgásztunk

A nap végére egy tucatnyi termetes bodorka és egy szép kárász került a szákba. Érdemes lett volna kint maradni még, hiszen a ragadozókra most lett volna igazán esélyünk, de a szárnyas vérszívók visszavonásra kényszerítettek bennünket. Bár nagy halat a mai napon nem adott a patak, mégis jólesett egy derűs szombatot eltölteni a vadregényes természetben. És ugyebár, aki a kicsit nem becsüli...

Kora tavaszi örömpeca

A kemény fagyokat követően a március lassan meghozta a felmelegedést, ami szinte egyik napról a másikra köszöntött be. Mit tehet a horgász, ha a ragadozó halak szerelmese és ha a késői tavasz mélyen belenyúlt a tilalmi időszakba? Meglátogat egy intenzíven telepített vizet, ahol ragadozó halakra a tilalom alatt is lehetséges a horgászat. Persze, ez felvet bizonyos etikai kérdéseket, de hát a kígyó is megbotlik néha... Mindenesetre a legtöbb tavon megszüntették a pontytilalmat, némelyiken pedig a ragadozók tilalmát is, hiszen ezeken az intenzív vizeken már rég nem a természetes szaporulatból tevődik össze az állomány. Egy ilyen intenzíven telepített tó a tatai Derítő tó, melynek kifolyó patakja ezen időszakban is lehetőséget ad a rablóhalazóknak szenvedélyük kiélésre. Én sem tudtam ellenállni a kísértésnek. Kérlek, nézzétek el nekem!

A táj még nem zöld, de az időjárás már jóval barátságosabb mint egy hete

Az időjárás előrejelzés végre beharangozta a tavaszt amit már olyan régóta vártam. Az utolsó tíz horgászatom alkalmával szinte mindig fagyhalál közeli élménnyel és többnyire hal nélkül tértem haza. Gábor barátommal ki is használtuk a lehetőséget, hogy ismét lecsapjunk az Által érre. Úgy terveztem, hogy az egyik bottal megpróbálkozok a süllővel, a másikkal pedig a harcsázás rögös útján teszem meg a kezdő lépéseket. Gábor szüleivel az Y kanyarnál táborozott le, én pedig szokásos helyemet foglaltam el a patak végében. Egy nyolc centis bodorkát vágtam keresztbe és a farok részt tűztem a horogra. Úszós készségemet bepöccintettem azon akadó mellé, amely már többször adott halat korábban.

Az úszó oda került, ahova kell. Jöhet a kapás...

Másik botom egy teljesen új szerzemény. Mint előző cikkemben, olvashattátok februárban egy harcsa megviccelt süllőzés közben a patakon. Ezen felbuzdulva beszereztem egy 500 g-os dobósúlyú Shimano Force Master harcsázó botot és egy USA Baitrunner orsót 8000-res méretben. A dobot 70-es monofil zsinórral töltöttem meg. Ez nem bizonyult jó választásnak, mert a merev damillal nem igazán lehetett jól horgászni. Valószínűleg, hamarosan fonottra fogom cserélni. Ez az összeállítás számomra rendkívül brutális tűnt, bár a célhal és a tuskós környezet indokolja a szükségességét. El is neveztem ezt a botot 'Medveölő'-nek. Akik gyermekkorukban olvasták Karl May Winetou című regényét, bizonyára értik a tréfát. A végszerelék egy 8 grammos úszóból, 5 grammos ólomból és egy 15 centiméteres eresztékre kötött 5/0-ás Hayabusa harcsázó horogra fűzött 5 darabos nadálycsokorból állt. A taktika az volt, hogy figyeltem a patak parti alámosásokat, tuskókat és ahol gyanús hullámokat, pörsöket látok, oda belógatom, hátha...

Az újonnal vásárolt nehézfegyverzet bizonyításra vár

Egyszerű harcsázó szerelék nadálycsokorral

Miközben szorgalmasan tunkoltam a partoldalt nadálycsokrommal, fél szemem mindig a süllőző úszón pihen. Egyszer csak azt veszem észre hogy valami behúzza az akadó alá. Nesztelenül rohantam a botomhoz, amilyen nesztelen egy 117 kilós ember csak lehet. :o) Kézbe vettem, de az úszó nem sodródott tovább. Kicsit vártam, majd felvettem a kontaktus, de sajnos nem éreztem rajta ellenállást. Ellenben a halszeletet valaki elcsente a horogról. Sebaj, legalább van valami mozgás. Ez is valami... Ezúttal a kishal fejét tűztem a horogra, amin még rajta maradt egy ujjnyi darab a törzsből. Azt figyeltem meg, hogy ha a halszeleten marad némi belsőség, jóval nagyobb esély van a kapásra.

A farok rész tökéletes süllőcsali, de most mégis a fej kellett neki

Bár nem sikerült túljárnom az eszén, mégis valaki van odalent és éhes. Repült tehát vissza a szerelék az előző helyre. A dobás jól sikerült közvetlen az akadó sodrás felőli oldalához. Ezután mereven szuggeráltam az úszót, elmozdulást remélve. És lássatok csodát. Egyszer csak az úszó megindult tétován, majd egyre agresszívebben sodrással szemben kifelé a fából. Okulva a régebbi esetből, most nem adtam neki sok időt. Talán két métert engedtem úszni, majd felvettem vele a kontaktust és határozottan bevágtam. Egyből érzetem az erőt a zsinór végén, ez jobb lesz mint az őszi testvérei voltak. A vízfelszínen fröcskölt aranybarna testével, ami az itteni süllőkre annyira jellemző. Olyan barna volt, a háta, hogy először azt hittem kis harcsa. De a fejrázásokból hamarosan örömmel konstatáltam, hogy ez egy szebb süllő lesz.

Parton a mohó fogas. Választott taktikám ismét jól vizsgázott

 Hát, éppen hogy belefért a szákba a 2 kilós süllő

Apró merítőhálómat próbáltam alátolni, de sehogy sem fért bele. Kicsit megemeltem, de félig kilógott még a szákból és olyan mozdulatokkal, mintha palacsintát sütnék bebillentettem a hálóba. Örömöm leírhatatlan volt. Elsőként megszabadítottam a horogtól, a kishal feje még ott fityegett a fogaktól tüskés szájban. Megmértem a hosszát, ami a faroktőig 50 centimétert nyomot. Persze, nem kapitális süllő, de nekem idáig a legnagyobb. Rögtön telefonáltam is Gábornak, hogy jöjjön fényképezni. Az eset tanulsága, hogy ezt a merítőszák dolgot át kell újra gondolnom... :o)

Ezt hívják úgy, hogy mesés pillanat...

 ... hiszen róla álmodtam egész télen

 Nézzétek a színét! Más mint a balatoni fogas, ugye?

Fél óra múlva csörgött a telefonom és Gábor újságolta, hogy egy méret alatti csukát fogott az Y-nál. Alig, hogy visszaért tőlem a halvizitről, arra lett figyelmes, hogy élő kishallal csalizott szereléke eltűnt. A sikeres fogást megörökítette a blogom számára, majd visszaengedte halát, a csukákban amúgy sem bővelkedő patakba. Öt évvel ezelőtt faterral sok csukát fogtunk a zúgó alatti résznél, de sajnos ez már a múlté...

 Gábor retour csukája. Ritka vendég a patakon

A nap nagy része eseménytelenül telt. Vallattam a patak azon részeit is, melyeket azelőtt még nem próbáltam. A nadályos cájggal meg szorgalmasan tunkoltam a harcsagyanús akadókat, alámosásokat. Természetesen eredmény nélkül. Késő délutánra értem fel az Y elágazáshoz. Tudtam, hogy a bajuszosokra itt lesz igazán esélyem, hisz tavasszal a felmelegedő vízben feljönnek sokszor a sekély, félméter mély szakaszra. Ahogy sötétedett, egyszer csak pukkanást hallok a part mellett összegyűlt uszadékok mellől. Közelebb megyek, még egy pukkanás... harcsák lehetnek, de nem túl nagyok. Fogom a harcsázó botot és a nadálycsokrot belógattam 15 cm-es eresztékkel az uszadékok közé. Újabb pukkanások következtek, némelyik csupán 20 centire az úszómtól. Adrenalin szint az egekben. Egyre gyakrabb és sűrűbb buffanások, tolóhullámok kanyarognak a felszínen. Látszik, hogy eszik a harcsa, de a nadálycsokor nem kell nekik. Talán kishallal több esélyem lenne... Kiemelem a csalit ellenőrizni és látom, hogy a zsinóron vastagon folyik a nyálka. Hát ezek a harcsák iszonyat szemtelen halak. Még hozzá is dörgölőznek a zsinóromhoz...

Vajon lakik e bajuszos a tuskó alatt? A part mélyen alá van fürödve

Ha harcsa lennék, én itt laknék :o)

De a patak fölött átboruló fa alja most mégis üresnek bizonyult

Lassan teljesen besötétedett és indulni kellett. Persze az lett volna az igazi, ha elsikerül elcsípnem egy bajuszost is, de erre én sem számítottam életem első harcsázása alkalámával. Mindenesetre közel jártam hozzájuk. Nagyon közel... Legközelebb új módszerekkel és új taktikával eredek a nyomukba, de ez már egy másik történet...

Ismét csodás élményekkel ajándékozott meg a patak. Találkozunk hamarosan...

 
 

Süllő helyett ponty

A januári sikertelen próbálkozások után visszavonulót fújtam egy időre, ugyanis beköszöntött a zord tél. A tavak befagytak, a Duna is zajlott. Nem sok lehetőség maradt a környéken az eredményes horgászatra. Február közepén kis enyhülés volt érzehető az időjárásban, így kilátogattam az Által érre szerencsét próbálni. A kiszemelt préda természetesen a süllő volt, de tisztában voltam vele, hogy a téli jeges vízben nem fogom degeszre fogni magamat. Mindenesetre tucatnyi kishallal a csalihalas vödrömben bandukoltam a patak vége felé. A borongós, szeles, esős időben a hőmérő higanyszála alig kúszott 0 fok fölé.

A Derítő tavat még jég borítja, de az Által ér már horgászható

A választott módszer a halszelettel való úszós mártogatás lett. Ez azt jelenti, hogy kiválasztok egy helyet valamely vízbe dőlt fa, vagy belógó bokor mellett és úszós szerlékemmel a fenék közelében lebegtetem a halszeletet oly módon, hogy  a sodrásban minél közelebb kerüljön a csali az akadóhoz. Két botommal megpróbálom az akadó minden pontját meghorgászni. Amennyiben egy órán belül nincs jelentkező, tovább állok a következő ígéretes helyhez. Mivel a patakban jelentős a sodrás ez sokszor elég körülményes és sok beszakadással jár. Célszerű olcsó úszót választani, amely jól ellenáll a patak áramlatainak.

Az általam sikeresen használt süllőző úszók

Az úszóval tapogassuk körbe a vízbe dőlt fa minden lehetséges szegletét

Akadóban nincs hiány. A patakot teljes hosszában bedőlt tuskók szabdalják

A patak vízállása rendkívül magas volt. Az olvadó hó jelentősen megduzzasztotta az Által eret. Reggel óta egy jelentős partszakaszt horgásztam meg, de kapásig sajnos nem jutottam. Délután kettő körül a patak legmélyebb pontjához értem, ahol a mélység jó két méter és a sodrás is itt a legnagyobb. Általában hüvelykujjnyi halszelettel horgászok, de hirtelen ötlettől vezérelve feltűztem a horogra egy jó 16 centis bodorkát, ami ki volt belezve. A jelentős csalihal végre megállította a sodrásban az úszót. Nem nagyon bíztam benne, hogy lesz kapásom, de egyszer csak az úszóm elkezdett sodrásnak felfelé rohanni, majd eltűnt a víz alatt és csak pergett le a zsinór az orsómról. Ez most vagy nagy süllő lesz, vagy harcsa. Nyelessek, vagy bevágjak rögtön? Úgy döntöttem, adok neki egy kis időt. Hiba volt. Amikor bevágtam, karikába hajlott a bot. Megdöbbenve konstatáltam ez nem süllő... A halat nem bírtam megállítani a 28-as monofil zsinórral, így csakhamar akadóba húzta a szereléket a termetes harcsa. Nem tudtam kiszedni az akadóból, így szakítanom kellett a szereléket. A csalódottságom leírhatatlan volt. Annyit vártam erre a kapásra, ott volt a jó hal és mégsem sikerült kifogni. Aznap már több kapásom nem akadt.

A harcsakaland helyszíne a patak végén 

Persze nem vagyok az a típus, aki könnyen feladja. Így február utolsó hétvégéjén ismét a patak parton talált a hajnal. A patak vize még mindig nagyon magas volt, de Laci bácsi éppen azon munkálkodott, hogy felszabadítsa a zsilipet a rönktorlaszoktól. A magas vízállás általában nem kecsegtet nagy fogással. Sajnos ez előző heti heves kapás most nem ismétlődött meg, pedig jó alaposan átvallattam minden vízbe dőlt fát és gödröt. Sem süllő, sem harcsa nem tette tiszteletét a horgon, mégsem maradtam haltalanul. Egy szép kettőfeles tükörponty vette fel a fogasnak szánt falatot.

Szép, szép, de nem érte jöttem ma...

Néha felfelé is érdemes nézelődni. Fagyöngy borítja a vízparti fákat

Délutánra nagyon kellemes napos, meleg idő lett. Sütkéreztem a tavasz első napsugaraiban, miközben úszóimat figyeltem szemem sarkából. A táj szinte fürdött a napfényben. Remélem nem jön vissza a zord idő az elkövetkező hetekben. Próbaképpen feljebb vándoroltam a patakon az Y-on kanyarhoz, hátha a halak a sekélyebb részeket keresik ahogy a víz melegszik, de ott sem voltam eredményes. Persze még bőven az idény előtt járunk. A Derítő tó is csak a napokban olvadt ki, a víz még mindig nagyon hideg. Talán az elkövetkező napokra jósolt meleg kicsit megélénkíti a halakat... Nos, majd meglátjuk hamarosan. :o)

Az első tavaszi napfényben fürdőzött a vízparti táj

Mindenesetre elégedett vagyok a februári horgászatokkal, mert bár a süllők nem mutatták meg magukat, mégis nagyon tanulságos volt ez a két próbálkozás és hal is került végül a szákba...
 

Haltalan fagyos téli napok

December második fele óta a szerencse elpártolt mellőlem. Háromszor mentem ki horgászni a fagyos időben és egyszer sem sikerült kapásig eljutnom. A téli hideg ritkán ad halat, de még mindig több esély van horogvégre csalni valamit, mintha otthon maradnék és a Fish & Hunting csatornát bámulnám a fotelból. Nemde? Idáig csak olyan írásokat publikáltam, amelyeket halakkal tudtam megfűszerezni, de most ez a cikk nem ilyen lesz. Miért készítek mégis bejegyzést? Mert gyönyörű havas tájakon jártam, ahol olyan képeket készítettem, amelyeket vétek lenne nem megmutatni. Mert, bár halat nem fogtam, mégis feledhetetlen élményekkel lettem gazdagabb. Szeretnék nektek is betekintést adni ezekbe a jeges barangolásokba.

Kedvenc patakom fehér lepelbe borult december végére

Zord téli táj, mégis szívet melengető látvány

Mínusz tizenhét fok. Ennyit mutatott a hőmérő azon a reggelen, amikor a 2009-es évben utoljára botot ragadtam. A választott víz ismét az Által ér fás rengetegben kanyargó vize lett. A célpont pedig ismét a süllők. Bár előző hétvégén még fogdosták a sütyiket, a hirtelen beköszöntő fagy elvette a kedvüket a táplálkozástól. Hiába lebegtettem ínycsiklandozóan a a bodorkából hasított szeletet az akadók körül, érdeklődő nem akadt rá. Mintegy nyolc órát töltöttem az embertelen fagyos tájban, ahol rajtam kívül volt még pár nem teljesen épeszű próbálkozó, halat nem sikerült kicsikarnom a vízből. Ragadozót más sem fogott. Az Által ér alatt a lezúduló vízben néhány horgász a halrácson állva szép bodorkákat fogdosott, de én nem ezekért a halakért jöttem. Miután ők távoztak, helyüket az összegyűlt apró halakra pályázó madarak vették át. A tatai Öreg tóból érkező hattyúk, gémek, vadkacsák vadul habzsolták az apró bodorkákat. Ha megriasztottam véletlenül őket, felhőként riadtak tovább. Délután 5-ig bírtam a horgászatot, akkor már olyan hideg volt, hogy a kezem hozzátapadt a fém orsóhoz. Hal nélkül, de masinámban gyönyörű tájképekkel távoztam a zuhogó hóban. Fater jött értem kocsival. Szerinte nem vagyok normális...

A patak végén vannak a legjobb haltartó helyek

A hídon állva el lehet látni szinte az Y kanyarig

A nap végére már a patak is kezdett befagyni. A szállíngózó hó megmaradt a jégen

Az új év első hetében kiváltottam az éves engedélyt a komáromi Duna szakaszra. Régóta vártam ezt a pillanatot, mert vagy 3 éve nem horgásztam az ős folyón. Régen sok szép élményt adott, gondoltam most is próbára teszem. Első utam egy Komárom térségében megbúvó apró sarkantyúhoz vezetett. Itt fenéken próbáltam becsapni a süllőket halszelettel. Néha, néha dobáltam egyet fehér gumihallal is. Az idő hideg, esős volt. Elvileg kell lenni a környéken sütyiknek, mert annak idején fogtunk ezen a sarkantyún. Most viszont nem így történt. A kapásjelzőm csak a mederfenéken néha továbbdöccenő ólom mozgását közvetítette. A folyón feljebb madársereg telelt, a sarkantyú alatt pedig egy hatalmas rozsdás uszály rondította a tájképet. A nyugalmat néha csak egy egy elhaladó folyami hajó által gerjesztett hullámok borzolták. Négy órán keresztül vallattam a sarkantyú mögött örvénylő vizet sikertelenül, majd újabb állást kerestem. Kicsit csalódottan hagytam el a helyet, mert nagy bizodalmam volt benne, de tudtam, hogy ha jobb idő lesz ide még visszatérek. Rejteget még meglepetéseket nekem ez a sarkantyú, csak legyen kicsit jobb idő...


Először a sarkantyú alatti langót vallattam meg

Majd a sarkantyú végén örvénylő vízben is próbálkoztam

A horgászatot csak egy néha elhaladó hajó, vagy uszály zavarta meg

Sötétedés előtt egy órával letelepedtem régi menyhalas helyünkön, ahol pár évvel ezelőtt nem tudtunk két bottal horgászni, annyi kapás volt. Csak úgy rángatták a bot spiccét a menyusok a kövezés fölött, alig hogy beejtettük a halszeletet. Hát most nem így történt. Lassan leereszkedett a sötétség a tájra és a botspiccre rögzített világító patronok csak nem mozdultak. Mi történhetett itt? Régen itt sosem betliztünk... Ahogy teljesen besötétedett a csontig ható hidegben a lélegzetem sűrű vattacukrot fújt a fejlámpám fényénél. A Dunán visszhangzott a kutyák ugatása a szlovák oldalról, és a időnként megtörte a csendet a hátam mögött elhaladó vonat morajlása. Két három órával sötétedés után feladtam. Sárosan, fáradtan, átázva bandukoltam a szőnyi vasútállomás felé...

Kíséteterdő Szőny térségében

A régebben bevállt kövezés ma nem adott menyhalat

Január második felében ismét a Duna felé vettem az irányt. Ezúttal a szőnyi holtág alsó, nyitott végét szerettem volna felfedezni, ugyanis itt még sosem jártam. Tudtam, hogy a holtág be lesz fagyva, de a végén lévő nyitott öböl talán jégmentes. Célom most nem elsősorban a halfogás volt, hanem a terep felmérése, amit a legkönnyebben apró gumihallal lehet megtenni, letapogatva a medret. Ezúttal kísérőtársam is akadt Lajoska személyében, aki zenekaromban a dobos szerepét tölti be és őshonos szőnyi lakos. A vízpartot a vasútállomástól egy laza húsz perces sétával közelítettük meg. A kiszemelt öböl nagyrészt jégmentes volt, így jó lehetőségünk volt a cserkésző, terepfelmérő dobálásokra. Az öbölben a víz áll, amit csak az elhaladó hajók mozgatnak meg néha vad hullámzást gerjesztve. Bár kapásunk itt sem volt, pedig próbálkoztam fehér és zöld gumihallal és twiszterrel, mégis ez a rész ígéretes csukázóhelynek tűnik. Talán úszóval, kishallal nagyobb esélyünk lett volna ebben a hidegben. Kimentem az élő Dunára is kicsit dobálni, de itt olyan sekély volt a víz, hogy a legnagyobb dobásaimmal is csak húsz centis mélységet értem. Hiába, itt a folyó zátonyokat épít... Lejjebb a messzeségben egy hajókikötőt fedeztem fel, amit talán februárban szintén felmérek egy pár órás pergetéssel.

A szőnyi holtág végén zátonyokkal határolt, csendes kis öböl alakult ki

Az öböl széle be volt fagyva, de azért akadt meghorgászható terület

Lajoska tüzet csihol. Ismerős valahonnan a látvány? Makk ász! :o)

Mindenesetre amíg dobáltam, Lajoska tüzet rakott a sóderes parton. Mikor elfáradtam kicsit engedtem őt is ismerkedni a horgászat rejtelmeivel, majd szalonnát, kolbászt, hagymát sütöttünk a parázson. A téli tájban a tűz mellett ücsörögve úgy nézem ki, mint a makk ász... :) Délutánra kisütött a nap is, beragyogva a fehér téli tájat. Felejthetetlen látvány volt. Kora délután fejeztük be a próbálkozást. Bár ezen a napon sem voltunk eredményesek, mégis elégedetten indultunk haza, mert a tábortűz, a szalonnasütés, a hosszú beszélgetések és a sok nevetés feledhetetlenné tették ezt a napot.

A jeges időben jól esett a sült szalonna és kolbász

Az egyetlen élőlény amivel összeakadtunk a januári tájban

A horgászat végére összetoporogtuk a szűz havat

Hát így telt a tél legjava. Persze még messze van a tavasz, de remélem nemsokára már olyan élménybeszámolót tudok mutatni nektek, amiben már halat is tartok a kezemben...

 

Süllőkaland szállingózó hóban

A tatai Derítő tóhoz tartozó Által ér utolsó novemberi horgászatom alakalmával egy gyönyörűséges süllővel ajándékozott meg, ezért döntöttem úgy, ahogy időm engedi, újabb próbát teszek ezen a patakocskán. Sajnos a következő horgászat nem adott halat... December elején a télapó nem rakott a szákomba süllőt, csak virgácsot sikerült fognom. :o) Persze én nem vagyok az a fajta horgász, aki ilyen könnyen feladja a dolgot, így december második hétvégéjén már kora reggel úton voltam Tata felé, pedig az időjós zord hideget és havazást mondott aznapra.

A vízpartra érkezve télies táj fogadott

Előző héten ismerkedtem meg a vízparton Gáborral, aki szintén megszállott horgász. Úgy döntöttünk, hogy ezen a hétvégén együtt fogjuk vallatni a vizet. Ő később csatlakozott hozzám és 2 napra jött le horgászni családjával. Stéget béreltek a Derítő tó kifolyó felőli részén és nagyon kedvesen meginvitáltak egy közös horgászatra. Tehát a halőrházban olyan napijegyet vettem ami egyaránt érvényes a Derítő tóra és az Által érre. Úgy terveztem, hogy a patakpeca befejeztével szerencsét próbálok a nagy tavon is.

A vízparti fák decemberre eldobták tarka levél koronájukat

Korán reggel érkeztem a vízpartra. Ahogy bandukoltam felszereléseimmel megrakottan a jónak vélt hely felé, egyedül az Y elágazásnál találkoztam békés halakat cserkésző horgászokkal. Pár szóváltás után folytattam utamat az előző napi esőn, sáros dagonyává dagadt, patak menti ösvényen. Meglepő módon az általam legjobbnak vélt szakaszon senkit sem találtam, így kicsit szellősebben tudtam helyet foglalni, mint az előző hétvégéken. Kicsit megpihentem, hiszen fullasztó az út a sok felszereléssel, amikor az embert vagy 5 pulóver és két nadrág gátolja a szabad mozgásban. Körbenézve láttam, hogy a környék jelentősen megváltozott november közepe óta. A fák levetették őszi tarka ruhájukat és a táj csupasz, téli hangulatba burkolózott. Az talaj már nem színes levelekkel volt fedve, hanem sáros, sötét erdei avarrá rothadt.

A patak nem szűkölködik mohos törzsű vízbe borult fákban, bokrokban

Felszerelésemet a már bevált süllőző úszós készséggel állítottam össze. Ám, ezúttal kisebb 6 grammos felhajtó erejű süllőző úszókra esett a választásom. A szereléket egy 5 g-os csepp formájú, belső zsinórvezetésű ólommal súlyoztam ki. Az ólom alatt forgókapocs, majd kevlár előle és egy egyes méretű HAYABUSA süllőző horog fityegett. A kevlár előke lágysága véleményem szerint több sikeres süllő kapást hoz és ha esetleg csuka téved a horogra, nagyobb eséllyel szállok harcba az ezerfogú ragadozóval. A horogra az előző horgászatokból megmaradt, fagyasztott bodorkákból vágott hüvelykujjnyi oldal, illetve farok szeletek kerültek. A fagyasztott halszelet, bár nem olyan masszívan tart a horgon, puhasága miatt a süllő szinte biztosan megbírózik vele és a horog is könnyedén kiszakad az erőteljes bevágás pillanatában, akadálytalanul hatolva a csontos süllőszájba.

Akadók mellett a kis méretű halszelet indokolt, mert nincs idő a hosszú nyeletésre

Két vízbe dőlt fát szemeltem ki meghorgászandó terepnek. Tapasztalatom szerint ebben a hideg időben a süllők az akadók mélyén pihennek és nem mozdulnak ki onnan. Esetleg egy beköszöntő front tudja kihozni őket, egy jó vadászat erejéig. Tehát, csak akkor van esélyünk elcsípni néhány tüskés hátút, ha a halszeletet beengedjük az akadó mélyébe. A legjobb, ha úgy állítjuk be az eresztéket, hogy az ólom ne érje az aljzatot, csak a halszelet horgonyozza le az úszót a gyenge sodrásban. Így felülről lassan leúsztatva meghorgászhatjuk az akadó szélét. Az úszó szinte hozzásimul a vízbe dőlt fákhoz, tuskókhoz. Ilyen módon helyeztem két úszómat a legígéretesebb pontokra és vártam a jelentkezőket.

 A vízbe borult fa koronája tuti süllőtanya, hacsak nem a harcsák az urak

A délelőtt kapás nélkül telt el, de nem csüggedtem. Tudtam, hogy a téli hónapokban legintenzívebb időszak csak most fog következni. Közben a part kezdett benépesülni. Minden felé horgászok vallatták a vizet ragadozókat remélve. Miközben pont a szemben próbálkozókat figyeltem, egyszerre csak arra lettem figyelmes, hogy az úszómat valami elkezdte mozgatni. A halszelet mégsem elevenedhetett meg... gondoltam. Gyorsan akcióra kész pozícióba helyeztem a merítőszákot, majd óvatosan felvettem a botomat hátha a zsinórt kell adnom a kapásnak. Az úszóm először kifelé mozgott az akadóból, majd elmerült egy pillanatra. Miután újra előbukkan, megindult a hozzám közelebbi fatörzs felé. Kacérkodtam a bevágással, de tudtam, még nincs itt a pillanat. Szerencsére halam meggondolta magát. A tuskó előtt megfordult, majd elindult egy távolabbi vízalatti bokor felé. Amikor már csak centiméterekre volt a biztonságot jelentő rengetegtől, tudatosult bennem: Most jött el az idő!

Úszómat ráúsztattam az akadóra. Szinte hozzásimult a fatörzshöz

Visszaállítottam az orsóm felkapókarját és gyorsan próbáltam felvenni a kontaktust a hallal. Mikor megéreztem a súlyát, határozottat besuhintottam, és esélyt sem adva neki, egy határozott mozdulattal eltántorítottam azon szándékától, hogy az akadóba meneküljön. Rövid fárasztás után megmutatta magát a gyönyörű süllő, amely olyasforma volt, mint két héttel ezelőtti elődje.

Szákban a csolálatos tüskés hátú ragadozó

Apró merítőszákomba alig fért bele a virgonc, kifli formájú rabló. Partra emeltem és rögtön csináltam róla pár képet, majd bilincsre fűztem. Örömöm határtalan volt. Bár ez sem volt egy kapitális hal a maga 44 centiméterével, de a halfogás öröme mégis teljesen felvillanyozott. Hangulatomat még ünnepélyesebbé tette, a lassan szállingózó hó, amely bár nem maradt meg a nedves avaron, mégis kicsit mesebéli hangulatot varázsolt a patakocska köré.

Aranybarna hát, órási szemek és ebfogak. Igazi bozótharcos

Nemsokára megérkezett Gábor is és élő kishallal próbálta megtalálni a bozótban rejtőző ragadozókat. A szemközti parton egy tapasztalt sporttárs egymás után két gyönyörű ötven fölötti kék farkút fogott. Mindig örülök más sikerének, de már én is nagyon vágyok egy termetesebb fogasra. Remélem idén még alkalmam lesz megtapasztalni egy ilyen hallal folyatott küzdelmet. Mindenesetre számunka az Által ér aznap már több halat nem adott. Így még sötétedés előtt összecsomagoltunk és felmentünk Gáborék stégére.

A vadász és a legyözője a kora téli természetben

Már sötétben repítettük be készségünket a vízen álló faház elé, ahol vad rablásokat tapasztaltunk. Sajnos csalijaink érintetlenek maradtak. Egyik úszómat késő este odébb vitte valami egy harminc egynéhány centivel, de amikor megvizsgáltam az otthagyott termetes bodorka oldalfilét, csak aprócska süllő fognyomokat fedeztem fel rajta. Gáborék pontyozni próbáltak bojlival, pellettel, de aznap nem volt szerencséjük. A zord téli éjszakában ekkor már vadul szakadt a hó, így nagyon jól esett néha bemenni a stég fűtött kunyhójába, ahol még egy tányér ízletes pörköltet is kaptam galuskával. Ezúton is nagyon köszönöm a kitűnő kosztot. Késő este lejárt a 12 órás napijegyem így összepakoltam és elbúcsúztam vendéglátóimtól. Mint utólag megtudtam, szívós kitartásuk sok szép ponttyal jutalmazta meg őket a fagyos időben, de én már sajnos ekkor nem voltam ott, hogy elmeséljem nektek ezt a történetet...

 
 

Tüskés hátú pataklakók

Szinte mióta horgászbot került a kezembe, a süllő számít a kedvenc halamnak. Az elsőt még 14 éves koromban, az akkortájt még vadtónak számító, Vértesszőlősi tavon csíptem el fehér twiszterrel. Idén sajnos még nem találkoztam velük, ezért döntöttem úgy, hogy következő horgászatom alkalmával ezeknek a nemes ragadozóknak szentelek kitüntetett figyelmet. Választásom a Derítő tó kifolyó patakjára, az Által érre esett. Ez a 8 -10 méter széles patakocska a fent említett tavat köti össze a Tatai Öreg tóval. A mélysége nem túl nagy, olyan fél és másfél méter között mozog, de teles tele van bedőlt fákkal, tuskókkal, amik valóságos ragadozó paradicsommá teszik ezt a falatnyi vizet. A süllők mellett a harcsa és csuka populáció is jelentős. Ebbe a vízbe ritkán telepítenek pontyokat, amurokat, így az apró halaknak nincs táplálék konkurense. Kialakult tehát, egy olyan biológiai egyensúly, amibe az ember még nem nyúlt bele és a bőséges apró hal állományon a ragadozók is nagyon jól érzik magukat a keskeny patakban.

Gyönyürű, szinte mesebeli tájon kanyarog az Által ér

Az Által ér egy festői környezetű tájvédelmi körzetben csordogál. Az ember itt közelebb érezheti magát a természethez, mint bármely tó partján. A kisebb zúgókkal megtűzdelt vizet átívelő fákon ritkán látott erdei madarak repkednek. A víz csobogását és a lehulló falevelek neszét rendszeresen megtöri a harkálykopácsolás. A levegő olyan tiszta, hogy a budapesti szmoghoz szokott tüdőmet szinte irritálja. Három héttel korábban már jártam itt, és az egész patakot végigdobáltam twiszterrel, gumihallal. Bár akkor nem fogtam semmit, mégis sikerült feltérképeznem a mederviszonyokat. Így most már konkrétabb elképzelésekkel érkeztem a vízpartra.

A patakocska felső részét kisebb zúgók szabdalják keresztül

Gábor barátommal reggel 9 órára érkeztünk a helyszínre és miután megváltottuk a folyóvízi napijegyet, ami jóval olcsóbb, mint a nagy tóra, vettünk néhány termetes bodorkát a helyi horgászboltban. Majd egy ezt követő negyedórás sétával megérkeztünk az Y elágazáshoz, ahol a tó kifolyója összeömlik a tavat elkerülő patakocskával. Először itt próbáltunk szerencsét, de pár mozdításon kívül semmit sem adott a víz. A végszerelékem egy 9 grammos EXPERT süllőző úszóból állt, amit egy hozzá illő ólommal súlyoztam ki, majd egy forgókapocs következett. Végül pedig egy 30 centis kevlár előkére kötött egyes méretű HAYABUSA süllőző horog zárta a sort. Kevlárelőkét azért használok, hátha csuka veszi fel a halszeletet és éles fogaival kikezdi a zsinórt. A kevlár előke vékonyabb, lágyabb, kevésbé zavarva a süllőt. Az sem baj, ha szakítószilárdsága kisebb, mint a főzsinóré, így ha tuskóba akadunk, csak a horgot veszítjük el. A vásárolt bodorkák elég termetesek voltak, így csupán szeletként jöhettek szóba.

Az Y elágazás általában jó haltartó, ha a víz nem túl hideg

Nem sokára megjelent egy fiatal halőr, aki nagyon rendes és segítőkész volt. Mutatott pár helyet, ahol nagyobb sikerrel próbálkozhatunk. Hosszan beszélgettem vele, információkat szerezve a vízről. Ilyen rendes és segítőkész személyzettel kevés tó rendelkezik. Egyébként ezt tapasztaltam a horgásztanyán is. Dél körül el kezdett esni az eső, így áttelepedtünk a javasolt helyre. Itt legalább fák védtek minket az égi áldástól. Rögtön ki is választottam magamnak egy pozíciót egy hatalmas vízbe dőlt fa tövénél. Az egyik úszómat a tuskó mellé pöccintettem a parttól két méterre, a másikat pedig a patak közepén fekvő bokor mellé. A tuskó melletti úszón szinte rögtön kapást tapasztaltam és szépen adagoltam a zsinórt, ahogy a hal megkívánta. Felvettem vele a kontaktust és bevágtam, de sajnos nem akadt. Ekkor váltottam kisebb, olyan fél hüvelykujjnyi halszeletekre.

Itt az ember igazán közel érezheti magát az érintetlen természethez

A következő kapásig egy jó órát kellett várni. Ekkor az egyik botomat újracsaliztam és a patak közepén lévő bokor mellé engedtem a szereléket. Ahogy vizet ért, az úszó rögtön el kezdett bukdácsolni, mintha pont a hal szájába dobtam volna a horgot. Az úszó határozottan megindult oldalirányba, én pedig csak adagoltam neki a zsinórt. Ezt most nem akartam elszúrni... Amikor úgy éreztem, most már nyelnie kellett a ragadozónak, óvatosan felvettem vele a kontaktust, majd határozottan bevágtam. Rögtön meg is indult a tánc a vízfelszínen, a hal fejét rázva próbált megszabadulni a horogtól. Néhány oldalsó kirohanást követően egy gyönyörű süllőt segítettünk partra. Ilyen sötét, aranybarna árnyalatú süllőt még nemigen láttam. Látszott, hogy ágas-bogas patak lakója nem pedig nyílt vízhez szokott balatoni fogas. Egyébként 44 cm és 1,2 kg volt, ami nem egy kapitális példány, de azért már derekasnak mondható...

Egy gyönyörű szép tüskés hátú pataklakó

Visszadobtam a szereléket és rögtön volt rá új jelentkező, de nem vette fel a csalit. Talán megérezte az úszó súlyát. Hát egy 40 fölötti éhes süllőnek egy 9 grammos úszó meg sem kottyanhat, így annak tudtam be az esetet, hogy ennek a halnak bizony még nőnie kell. Közben Gábor is odacuccolt mellém és akadt is egy gyönyörű kapása, ami az enyémhez volt hasonlatos. A nyeletés is rendben ment, de a bevágás nem volt elég határozott, így a süllő kirázta a szájából a horgot. Pedig ez talán nagyobb volt az enyémnél is. Ezek után még nekem volt egy újabb otthagyott kapásom, amelyből szintén nem lett hal.

Aranybarna test, kék úszonyok és egy boldog horgász

Lassan besötétedett és indultunk vissza, mert így november végén már nem tréfa az éjszakai horgászat. Bár a sok kapásból most csak egy süllőt sikerült megszákolni, mégis jól éreztük magunkat, mert az elszalasztott kapások is nagyon izgalmasak voltak. A szomszéd horgász pedig bizonyította 50 centis sütyijével, hogy itt vannak azért még szép halak. Érdemes lesz még idén párszor megvallatni a patak bozótját, hátha sikerül még elcsípni néhányat tüskés hátú lakói közül...