Biztos vagyok benne, hogy olvastatok már megannyi cikket a szakújságok lapjain, hogyan versenyeznek a profi horgászok speciális módszerek, technikák és felszerelések arzenálját felsorakoztatva, hogyan folyik a harc a kifogott halak grammjaiért. Nos én egy teljesen más világot mutatok meg nektek. Éspedig, hogy milyen módon mérettetik meg magukat a teljesen laikusok, akiknek egy hal megfogása is óriási sikert jelent. Mert, ugye olyan horgászok is léteznek, akik bár rendszeres halfogási eredményeket tudnak produkálni a hétköznapok során, a versenyek alkalmával mindig betliznek. Nos, jómagam is ezek közé a lúzerek közé tartozom. Olvassátok hát történetét életem második horgászversenyének, ahol ezúttal sem lett halszagú a kezem...

A verseny színhelye a tardosi Malomvölgyi tó volt

Aprócska patak táplálta a tavacskát

Történt nem olyan régen, hogy faterék beneveztek egy vállalati horgászversenyre, ahol négy fős csapatokban mutathattuk meg hozzáértésünket a halfogás rejtélyes mesterségéhez. Már fogtam a fejemet, amikor hallottam, hogy csak úszós módszerrel lehet próbálkozni, hiszen tudtam, hogy ezen a téren mindannyian minimális tapasztalattal rendelkezünk. Sebaj, majd fogunk pár snecit és biztosan nem maradunk szégyenben - gondoltam optimistán akkor még... Nos, a mi csapatunk a következő képen alakult: voltunk ketten faterral, Vili bácsi és Sanyibá, aki már túl járt a hetvenen. Ilyen felállásban csak a győzelem volt az egyetlen elfogadható cél... :o)

A táj egyszerűen mesés látványt nyújtott

Régi match botommal vágtam neki a néhány órás erőpróbának

Nos a helyszín a Tarjáni Malom völgyben elterülő apró tavacska volt, ami egy természetvédelmi terület kellős közepén található. Életemben nem horgásztam még ilyen gyönyörű helyen. A vizet övező hegyeket sűrű, mélyzöld érintetlen vadon övezte. A magaslatok csúcsai elbújtak a sűrű párafelhőben, a friss levegőt szinte harapni lehetett. Itt az ember tényleg egynek érezheti magát a természettel... Jómagam egyetlen matchbottal készültem. Fater pedig régi teleszkópos botját állította hadrendbe. Mint kiderült, Vili bácsi semmilyen felszerelést nem hozott magával. Hála égnek, nekünk volt egy tartalék pálcánk, így mindenki rajthoz tudott állni. Meghökkenve szemléltük Sanyibá 1978-ban vásárolt horgász készségét. Ritkán lát az ember ilyen öreg botot és orsót. Egy évvel idősebbek ezek a halfogási eszközök még nálam is...

Sanyibá elővette '78-ban, az USA-ban vásárolt halfogó szerkezetét...

... amely szerszám még nálam is idősebb egy évvel

Ahogy elkezdődött a verseny, fater átadta magát a sörözés és a haverokkal való fecsegés haszontalan időtöltésének, így csapatunk három főre morzsolódott le. Mindent megpróbáltunk, amit horgászember megpróbálhat, de halat csak nem sikerült fognunk. Nem csak nekünk, de szinte senkinek. A csapatok nagy része nem volt képes egyetlen sneci megfogására sem. Így óriási sikerként értékeltük, amikor Vili bácsi az utolsó órában kifogott egy harminckét dekás keszeget. Sovány zsákmány ez négy embernek, gondolnátok... de ez akkor és ott elég volt nekünk, hogy felkapaszkodjunk az ötödik helyre a versenyben. :oP Ha összejött volna még egy keszeg, még talán dobogósok is lehettünk volna... :o) Az első helyzetnek sikerült két potykát is fognia. Utólag nem is értem, hogy jöhetett neki össze ez a bőséges zsákmány... :o)

Íme az ötök helyet érő keszeg, amit Vili bácsi fogott

A verseny után még megpróbálkoztam a feederezéssel is, hátha így sikerül valami halat felmutatnom a történetben, de ezzel is kudarcot vallottam. Az egyre intenzívebben eső égi áldás visszavonulásra késztetett miket, így egy tányér ízletes gulyás elfogyasztása után hazafelé vettük az irányt. Tudom, ez a történet nem a világ legnagyobb horgászversenyéről szólt, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy vannak emberek, akik nyomás alatt egyszerűen képtelenek halat fogni. Hát én is ezek közé a balekok közé tartozom. Két versenyből két betli... :o) Tulajdonképpen nem is a győzelem, hanem a részvét a fontos... Biztos vagyok benne, hogy a következő alkalommal, ha már nem lesz rajtam a bizonyítási kényszer, ismét egy halszagú történetet tudok majd bemutatni nektek...

 Gyönyörű táj, de a halak hiányát a látvány sem kárpótolta...

Három napos horgásztúránk alatt számos óriási pontyot és amurt fogtunk a Római tavon, de a békés halak kapásai kizárólag a hajnaltól alkonyatig terjedő időszakra korlátozódtak. Az éjszakák folyamán egyetlen érdeklődő sem akadt a tó mélyén felkínált ínycsiklandozó falatokra. Az első éjjelen nagyon gyorsan feladtam a tétlen várakozást és új módszereken törtem a fejemet, miként csaphatnám be a tó uszonyos lakóit. Ahogy a faházakban lassan elhalkult az élet, a villanyok is leoltódtak, a stégsor mögötti kis öböl egyszeriben életre kelt. A vad rablásoktól, menekülő kishalak fröccsenésétől szinte forrt a víz felszíne a tó ezen pontján. Elhatároztam, hogy szerencsét próbálok, hátha néhány ragadozót sikerül horogvégre kerítenem a stégek mögötti öbölben.

A stégsor mögötti kis öböl vize péntek éjszaka szinte forrt a rablásoktól 

Először a Dunán már jól vizsgázott Rapalámmal szántottam meg a víz felső rétegét, de sajnos rávágás nélkül maradtam. Azt vettem észre, hogy ha a mozgásérzékelő miatt felgyulladt egy faház világítása, a rablások egyszeriben abbamaradtak. Amikor pedig újra elsötétült a táj, ismét felpezsdült a víz felszíne. Mivel a pergetés nem hozott eredményt, összeállítottam egy úszós süllőző készséget, amellyel a fenéken kínáltam fel a küszből nyesett halszeletet. Sokáig nem volt mozdításom, így visszamentem pontyozó botjaink mellé. Egy óra múlva hátrapillantva látom, hogy úszóm eltűnt a felszínről. Odaszaladtam, de a tettes már rég az akadóba vitte a horgot. Újracsaliztam és visszadobtam a szereléket az öbölbe.

Talán kicsalogatják a ragadozókat ma este is a derékig érő vízben rajzó snecik

Sajnos figyelmemet nem voltam képes a stég minkét oldalán bedobva lévő botokon tartani, így mindig lekéstem a kapást ragadozós cájgomon. Késő délelőttig mintegy öt lehetőséget szúrtam el. Kettő rabló akadóba húzta a szereléket, három érdeklődő pedig arrébb vitte az úszómat öt-tíz méterrel. Iszonyatosan bosszantott a saját hibámból elszúrt lehetőségek sorozata. Elhatároztam, hogy a következő éjszakán el sem fogok mozdulni a kis öböl partjáról és kiderítem miféle halak szórakoznak velem.

 Lassan lebukott a nap a horizonton és eljött a rablóhalak ideje

Az eseménydús nap után lassan elkövetkezett az éjszaka. Úszós botjaimat halszelettel és pióca csokorral csaliztam, nem ismervén a tettes kilétét. Lehetett akár süllő, vagy harcsa is az előző éjszaka tréfamestere, így mindkét lehetőségre felkészültem. Szombati nap lévén a csendes éjszaka nem ismétlődött meg a kis öböl partján. Itt is, ott is horgászok ültek a stégek hátsó beugróin. Mivel nagy volt a zsivaj, mászkálás és ki volt világítva több faház is, az előző napi pezsdülés nem volt tapasztalható a tó tükrén. Tudtam, meg kell várnom, míg a szomszédok elalszanak. Házunk mozgásérzékelős világítását letakartam egy törölközővel és erre kértem közvetlen szomszédjainkat is.

 Szákban hever az éjszaka királynője...

Hajnal egy óra körül járt, mire elcsendesedett az összes stég. A hőmérséklet alaposan lehűlt, így visszaszorultunk faterral saját kunyhónkba. Percenként lestem ki a hátsó ablakon, orromat az üveghez tapasztva ellenőriztem világító úszóim pozícióját. Egyik ilyen kikukkantás alkalmával döbbenten vettem észre, hogy világítópatronom fokozatosan gyorsulva oldalra mozdult el. Mivel teljesen kizárt, hogy a levágott fejű sneci életre kelt, ez mást nem jelenthet csakis kapást! Kiszaladtam a faházból, hogy minél előbb megállítsam ellenfelem kirohanását, mielőtt elérné az öböl peremén vízbe boruló bokros rengeteget.

... egy gyönyörű ötven centis süllő

Felkaptam a botomat és bevágtam, de nem éreztem súlyt a zsinór végén. Ellenben az úszóm még mindig mozgott oldalra. A kutya fáját, megcserélte a hal az úszók pozícióját, így rossz botnak suhintottam be. Átszaladtam a szomszéd stégre és megismételtem a műveletet ezúttal a másik pálcámmal. Most viszont éreztem ellenállást és a bevágás után vad fejrázás és ficánkolás törte meg az éjszakai víztükör sima felszínét. Fater rögtön szaladt a merítőért, majd partra segítette az éjszaka királynőjét, egy gyönyörűséges 50 centis süllőt, amely karcsú testével és 1,3 kilójával messze alatta maradt az Által éren ez év tavaszán zsákmányolt fogasomnak.

Számomra ő volt a hétvége legemlékezetesebb fogása

Örömöm leírhatatlan volt. Gyorsan újracsaliztam botomat, hátha újra megismétlődik a történet, de a sors ezúttal másként írta meg a forgatókönyvet. Az előző napi kapássorozat sajnos most elmaradt. Tanulsága a történetnek, hogy ha az ember egy lehetőséget elszalaszt, nem biztos, hogy az élet újra tálcán fogja felkínálni azt. Lassan elérkezett a hajnal és a stégszomszédok kitelepültek az öböl vizére. Így már esélyem sem volt elcsípni egyet a ravasz süllők közül, de azért bánatos sem voltam, hiszen egy pompás példányt sikerült horogvégre kerítenem.

Hajnalban a stégsor mögötti beugrók lassan benépesültek

Én befejeztem a horgászatot és időmet felszereléseim rendezésével és elpakolásával múlattam. Természetesen frissen kelt horgásztársaim még támadásba lendültek egy utolsó roham erejéig, így mindhárom stégen sikerült elkönyvelni még egy – egy gyönyörű fogást. Csanádnak egy termetes pikkelyes, Sándornak pedig egy négy és feles amur akadt a horgára.

 Az utolsó nap első pontya

Sándor egy négyésfeles amurral kezdte a napot

Szlovákiából érkezett szomszédaink szákja sem maradt száraz

Lassan elérkezett a három napot átölelő horgásztúra vége. Teljesen kimerülve hordtuk felszereléseinket a kocsi felé. Idén talán utoljára jártunk ezen a tavon, de most is vastagon elhalmozott minket feledhetetlen élményekkel. Nemcsak nekem sikerült itt hatalmas halakat foglyul ejtenem, de ismerőseim, barátaim is sorra döntögették meg saját rekordjaikat. Nem tudom, hogy tavasz előtt lesz e időm újra horgászni itt, de már nagyon várom a következő találkozást kedvenc vizünkkel, a Tata és Agostyán között elterülő Római tóval...

Köszönjük a csodás kalandokat. Tavasszal találkozunk!

Lassan elkezdődött horgásztúránk második napja, ahogy a napkorong felbukkant a mögöttünk terebélyesedő fák koronái fölött. Az előző napon is fogtunk pár tekintélyes méretű halat, de érzetük, a tó még tartogatja számunkra titkai legjavát. Az eseménytelen éjszakába belefásulva az újracsalizás műveletét csigalassúsággal végeztük el, hogy a derűs hajnalban ébredező halak ne az est szétázott csaliját találják meg. Etetésünkre ráfért volna a frissítés, de úgy gondoltuk, hogy stratégiát váltunk és szerelékeinket a tó közepére húzzuk be Gábor etetőhajójával, a horog mellé pedig egy marék pelletet és búzát szórunk csalogatás gyanánt.

 A nappal együtt ébredeztek a tétlen éjszaka után a tó horgászai

Orsóim némán tűrték, hogy a felkelő nap sugarai megsimogassák acélos testüket. A kapásban már nem is bízva, bambán bámultam a hajnali szellő által billegtetett kapásjelzőim táncát. Bár, a többiek kialudták magukat, én egy szemernyit sem szundítottam az éjszaka folyamán. Tudtam, kibírom alvás nélkül is a két napot, de ez egy hétre nyomot hagy majd frissességemben. Éppen ilyen gondolatok jártak az eszemben, mikor baloldali orsóm fékje fájdalmasan felsírt. Erre vártam már vagy tizenkét órája! Egy pillanat alatt akasztottam és elkezdtem fárasztani a nap első halát. Közben Csanád elektromos kapásjelzője is vad csipogással adta tudtunkra az újabb érdeklődő jelenlétét. Két nagy halat fárasztani nem könnyű egy ilyen kis stégen, főleg ha a hajnalban frissen felélénkült pikkelyesekkel hadakozik az ember. Így próbáltunk mindketten gyorsan pontot tenni a kaland végére.

 Két Baitrunnerem tettre készen várta a hajnali kapásokat

Miután Gabesz megszákolta kilenc kilós hajnali tövesemet, még ki sem emeltük a vízből, mikor másik, még bent lévő botom orsója is recsegve adta tudtomra a dupla kapást. Rögtön ott termettem és bevágtam, pedig imént fogott halam még a matracon pihent. Újra ketten fárasztottunk a stégen egymás zsinórja alatt - fölött átbukva, vicces Laokon csoportot alkotva szórakoztattuk ébredező szomszédainkat. Nem szeretem szárazon hagyni az általam fogott halakat, így a másodikat vendéget is keményen fogva fárasztottam ki, hogy minél előbb szabadon engedhessem mindkettejüket. Csanád pontya közben beleúszott a szomszéd stég szerelékébe és letépte magát. Nekem viszont sikerült tíz percen belül a második bajuszost is megszákolni, így lehetőséget kapva a dupla fogással való fotózásra. A második tükrös sem érte el a tíz kilót, bár csak ötven dekán múlott a határ elérése. A halak lerendezése után egyszerre engedtem őket vissza a matraccal. Az egyik jobbra, a másik balra úszott el, akár csak egy vízi balett előadáson. :o)

 Hajnali dupla fogás. Sajnos egyik hal sem ütötte a tízet

Két gyönyörű potyka a terítéken

Örömmel töltött el, hogy az előző nap kudarcot vallott dupla hallibut pellet, most ismét működni látszott, hiszen mindkét botom ezzel a csalival sült el egyszerre. Válaszként Csanád ismét javította a bojlival fogott pontyaink statisztikáját, hiszen sikerült elcsípnie egy kis híján öt kilós pikkelyest. Úgy gondolom, érdemes ezt a madáreledeles bojlit egy kicsit alaposabban górcső alá venni a jövőben. A halfogással járó sorozatos zajokra közben Sándor is felébredt éjszakai mámoros álmából és csalijait ő is felfrissítette a tó mélyén.

Újonnan szerzett bojlis merítőnk ezúttal is hibátlanul dolgozott

Csanád egy öt kilós tövest kerített horogvégre elsőként

Sándor is ébredezett mámoros álmából

A kapás sorozat szerencsére tovább folytatódott. A következő tíz kiló feletti töves ismét Csanád horgán veszített rajta. Sajnos nem tudom megmondani, hogy a csali itt mi volt, mert a sok fogás között az emlékeim elhalványultak már, de ami ez után következett, arra kristálytisztán emlékszem.

A nap előrehaladtával egyre nagyobb pikkelyesek vették fel csalijainkat

Egy brutális kapásba vágtam bele éppen, amikor érzetem, nem mindennapi hal akadt a horgomra. Ellenfelem a tíz kiló felettiek lomhaságával indult meg oldalra. Minden horgásztudásomat latba kellett vetnem, hogy ki tudjam fárasztani a zsebkendőnyi területen hatalmas ellenfelemet. Amikor először megláttuk a behemót tükrös hátát, Gabesz gyomra egyből összerándult, hogy talán megdöntöm 21 kilós helyi rekordját, de a szákolás után ezt el is vetettük, ugyanis halamnak nem volt mély, csüngő hasa és a mérlegen mindössze 14 kilósnak bizonyult. Ám, ez sem rossz eredmény. Sőt, a reggeli jövevény beállította új tükörponty rekordomat.

És megjött a hal, amiben reménykedtem

A 14 kilós óriás beállította új tükörponty rekordomat

Egyáltalán nem számítottunk ilyen brutális kezdetre az első nap ritka fogásai után. A halak sorban adták át egymásnak a helyet matracunkon. Először Csanád szákolt egy tízplusszos pikkelyest, majd ugyancsak ő egy kis háromkilóst, ami nem kevesebb, mint három bojlit vett fel egyszerre. Tőlünk jobbra egy szlovákiai magyar család horgászott. Mikor az ő szerelésüket is behúztuk, sikerrel akasztottak ők is egy nyolcas forma potykát. Azért megjegyezném, hogy ilyen termetes halakat nem igen láttuk, hogy máshol fogtak volna a tavon, csak a mi és a velünk szomszédos stégeken volt ilyen izgalmas a délelőtt.

A következő töves is jócskán meghaladta a tíz kilót

Ez a kis hármas egy tripla bojli füzért vett fel

Jobboldali szomszédunk is sikerrel járt végül

Egy nyolc kilós tükrös került vissza a vízbe

Közben kiérkezett fater is a tópartra. Átadtam neki pontyozó botjaimat és áttelepedtem a stég mögötti kis öbölbe ragadozó halakat fogni. Nagy élmény ekkora pontyokat nyakon csípni, de gyorsan bele lehet fáradni a módszer monotonságába. Így két úszós szereléket pöccintetem be az öböl vizébe. Az egyiket pióca csokorral, míg a másikat halszelettel csaliztam. Meglepetésemre a piócás horgomra volt először kapás és egy 43 centis kis csukát sikerült megszákolnom. Természetesen rögtön vissza is engedtem a vízbe, nőjön még pár kilót.

Piócára jött a csuka ifjonc

Miközben én a ragadozó halak cserkészésével foglalatoskodtam, a srácok sem maradtak tétlenek. Először Csanád csapott be egy újabb szép pikkelyes potykát, majd Sándor szákolt meg egy gyönyörű dundi 12 kilós tövest. Bár, a délután jóval kevesebb halat adott, mint a reggel, azért senkinek sem volt oka panaszra.

Sándor is fogott egy gyönyörű 12 kilós tövest

Amilyen gyenge volt az előző nap, most olyan jól evett a hal

Már azt hittük, hogy nem lehet ezt tovább fokozni, de ekkor érkezett meg a nap hala. A kapás fater botján, vagyis pontosabban az enyémen következett be. A húzásba pedig Csanád vágott bele, mert fater a környéken sem volt. Persze ahogy odarohant, át is vette tőle a botot. Nem is tudom, kinek a nevéhez lehetne behúzni a gigászi küzdelemben legyőzött 16,5 kilós óriás tükörpontyot. Természetesen mindenki faternak gratulált, hisz ő fárasztotta ki az új rekordját, de azért ebben vastagon benne volt Csanád ébersége és az én taktikám szerint felcsalizott botom eredményessége is. Mivel azonban mindnyájan úriemberek vagyunk, mi is gratuláltunk faternak új rekordfogásához.

Matracon fater új rekord hala...

... egy 16 és feles pikkelytelen behemót

Míg a nagy hallal bíbelődtek horgásztársaim, azt vettem észre, hogy leheletnyit megmozdult a kapásjelző a másik pontyos botomon is. Közelebb álltam, ha esetleg szükség lenne a gyors reagálásra. És mit ad Isten, így is lett. Csak úgy süvített le a zsinór a dobról. Fater egyből ajánlkozott, hogy ezt is átveszi, de intettem neki, hogy foglalkozzon a frissen kifogott pontyával. Így míg mindenki fatert ünnepelte, csendben partra segítettem új nyurga rekordomat, ami 11,5 kilójával csupán éppen hogy meghaladta előző túrám legnagyobb vadpontyának súlyát.

Végül én zártam a napot új nyurga rekordommal, egy 11,5 kilós vadpontyal

Ezek a kapitális halak voltak túránk második napjának utolsó fogásai. Az éjszaka ismét csendet és megnyugvást hozott a napközben kifáradt pontyhorgászoknak. Ám volt egy rendkívül kitartó ember, aki nem nyugszik bele csak úgy a tétlenségbe, és az éjszakát a tó ragadozóinak becserkészésével töltötte, nem is eredménytelenül. A trilógia befejező részében megtudjátok, mit adott nekem az éjszakai virrasztás, illetve kipihent társaimnak a következő reggel, mielőtt elhagytuk volna a tavat.

Az elmúlt esztendő sajnálatos eseményeinek kapcsán, ha mostanság horgászberkekben elhangzik a neszmélyi Duna neve, minden horgász gereblyéző rabsicokról készült videókat, kifilézett halakat mutató fotókat lát maga előtt. Ha lehunyom a szememet, elém egész más kép tárul. Látom a neszmélyi holtág buja ősvadonnal körülölelt csillogó vizét, melynek mozdulatlan tükrét időről időre megtörik a küszöket hajtó balinok rablásai. Számos szép emlék köt ide engem, hiszen már hosszú évek óta járjuk, az egyik felén zárt öböl mesés partjait. Az esetek döntő többségében nem is maradtunk zsákmány nélkül, hisz ez a gyönyörű víz számos derék ragadozót rejt magában. Igazi horgászparadicsomként feledhetetlen élményeket nyújt a titkait ismerő horgászok számára.

 A neszmélyi holtág az egyik legcsodálatosabb táj, ahol valaha is horgásztam

Több, mint öt esztendő telt el azóta, hogy először kinéztünk a Duna partjára horgászati célzattal és valamilyen furcsa véletlen okán, pont a neszmélyi holtágra esett a választásunk. Körforgó villantóinkat dobálva keresztbe kasul végigjártuk az öböl ember által megközelíthető részeit és gyorsan nyilvánvalóvá vált, hol számíthatunk a ragadozók megjelenésére. Pompás csukákat csíptünk el másfél kilós átlagsúllyal, amely méretet a környék halastavaiban csak nagy ritkán sikerült felülmúlni. Nem túl nagy, de hevesen kapó balinok rohamozták meg apró körforgóinkat. Már alig vártam, hogy pár év kihagyás után ismét ellátogassak, az idő közben hírhedtté vált vízterületre. Vajon mennyit változott, mióta utoljára jártam itt? Vajon, még most is olyan gyönyörű ragadozók lakják vizeit?

 Az érintetlen vadon a korlátlan szabadságot jelenti a zsúfolt magántavak után

Az évek során már bevált helyünkre érkeztük meg augusztus első napján. A komor, felhős idő mellett a kedvünk is gyorsan borúsra fordult, hiszen pont a kedvenc szakaszunkon tartott horgászversenyt a helyi egyesület. Micsoda pech! Két éve nem jártam itt és pont mostanra időzítették ezt a versenyt. A bevált utat feladva, egy új horgászállást keresve lejjebb utaztunk a holtág mentén. Rá is akadtunk egy ígéretesnek tűnő partszakaszra, de a frissen levonuló Duna által hátrahagyott dagonyában valóságos túlélőtúrává változott jámbor horgászatunk. Nem csak saját autónkkal vívtunk egyszemélyes rally versenyt, de más bajba jutott horgászoknak is segédkeztünk, a laza talaj fogságába esett gépjárművük kiszabadításában. A sárral vívott harcot azonban feledtette a festői táj látványa, amelyhez hasonlatosat a komforthoz szokott városi horgászok sose látnak.

 Az áradó Duna áttörte a holtág felső gátját és zavarossá tette a csordogáló vizet

Annak idején, ha már a pergetésbe belesajdult hátunk, pihenésképpen fogtunk pár küszt, vagy ahogy a Dunán hívják böklét. Hátába méretes hármashorgot tűztünk és úszós készségünkkel ily módon kínáltuk a fel az éhes csukák számára. A hatalmas bóbitát ide oda rángatta a termetes sneci, miközben mi egy marék darát szórtunk az úszó köré. Percek alatt beállt rá az apró had és csalihalunk szépen komótosan csatlakozott a rajhoz. Az ólálkodó csukák ezt a kishalfelhőt követték és hatalmasat vágtak oda a szétrebbenő sneciknek. Az apró böklék mind kereket oldottak, egyedül a horgon fickándozó szerencsétlen halacska maradt meg a mohó ragadozók szabad prédájának. Most is ezt a taktikát próbáltuk alkalmazni. Talán még mindig működik...

A part mentén vízbe dőlt fatuskók tuti csukatanyák

Miközben fater a csalihalnak szánt küszök megfogásával foglalatoskodott, én összeszereltem három úszós csukázó botot. Ahogy a termetes küszök összegyűltek, úszóimat a legígéretesebbnek tűnő három kis öbölbe ejtettem. A nyeletőféket beélesítettem és már vártuk is a kapást. A módszer viszonylag egyszerű. Néha ellenőrizni kell, hogy a kishal elég eleven e még, vagy nem gubancolta e össze a zsinórt. Néha pedig vissza kellett téríteni az akadó felé iparkodó, vesztét érző szélhajtót.

 Fater a csalihalnak szánt küszök begyűjtésén munkálkodik

Bambán bámultam, ahogy a horgon küszködő apró halak ide – oda cibálták hatalmas úszóinkat. Fater a csalihalak fogdosásával szórakoztatta magát kissé félrevonulva. Egy óvatlan pillanatban arra lettem figyelmes, hogy a part menti akadó mellett táncoló úszóm eltűnt a víztükör alatt. Mivel nem voltam a bot közelében, hatalmas ugrásokkal közeledtem a tetthely felé. Minden léptemet mélyen magába szívta a laza sár, miközben orsóm nyelető fékje megreccsent. Megragadva botomat átváltottam a féket. Elhamarkodottságomat iszonyat rángatás büntette a bot végén. Nem volt mit tenni, bevágtam, hisz nyeletésről már szó sem lehetett.

 Szákban az erőteljes dunai ragadozó

Hibám megtorlatlanul maradt, hisz a sikeres akasztást követően óriási felfordulás indult az apró öbölben. Úszós készséggel csak nagyon ritkán vesztek csukát, nem is tudok rá példát mondani. Ennek tudatában magabiztosan bántam a hallal, nehogy eszébe jusson az akadó felé venni az irányt. Fater békésen nézte végig a jelenetet, miközben még mindig sneciket próbált fogdosni. Hangosan emlékeztettem rá, hogy a merítőháló még ki sincs nyitva... De minden jó, ha jó a vége. Pár perc elteltével a parton ficánkolt az 55 centis másfél kilós dunai csuka.

 Örömmel tölt el, hogy a Duna ág még mindig ilyen szép csukákat rejt

Nagy örömmel töltött el, hogy a régi stratégia még mindig működik, és a holtág sem szűkölködik ragadozóban. Bár, több kapásunk nem akadt a nap hátralévő részében, a holtág közepén óriási loccsanásokkal adták tudtunkra jelenlétüket a küszöket hajtó balinok. Sajnos ezek a halak elérhetetlen távolságra voltak tőlünk, de egy percig sem volt rossz kedvünk, mert a Dunán ez a másfeles csuka sem rossz eredmény. Szívesen megpróbáltuk volna az élő Dunát is pergető botjainkkal az almási kövezésen, vagy a neszmélyi harcsagödörnél, de sajnos a magas vízállás ezt most nem tette lehetővé. Így maradt a kocsi tisztára mosása és a múlt horgászatait felelevenítő öböl megvallatása.

Vajon lakik e valaki a fa vízbenyúló gyökerei között?

Ezt jelenti nekem ez a holtág. A természetet, a termetes ragadozókat, a békét és a csendet. Remélem a sok sporthorgász, akik az utóbbi időben csak rémséges híreket hallottak erről a környékről, mind ellátogatnak ide és idővel a halmészárlás helyett a csodás környezet és a sikeres fogások emléke fog megmaradni mindannyiunk emlékezetében...

Már tavaly ősz óta nem volt részem egy jó csukás horgászatban, pedig ezek a ragadozók kedvenc horgászhalaim közé tartoznak. Imádok rájuk vadászni, akár villantóval pergetve, akár élő kishallal csalizott úszós készséggel. Sajnos, a megyében elég kevés jó csukás víz található. A legtöbb helyen csupán megtűrt útonálló ez a halfaj a ponty és az amur mellett. Fel is keltette az érdeklődésemet, amikor meghallottam, hogy a mocsai tórendszeren belül kialakítottak egy vízterületet kifejezetten a csukázni kívánók számára. Fater munkatársa volt ott pár hete pergetni és többek között egy kétkilós ragadozót csípett el wobblerrel. Így nem volt kérdés, melyik lesz a következő horgásztúránk célállomása.

Borult idő fogadott minket a mocsai csukás tavon

Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, amikor kiérkeztünk. A sötét felhők teljesen eltakarták az égboltot, az idő igencsak esőre állt. Sebaj, ha már egyszer itt vagyunk, akkor az égi áldás sem fog minket megakadályozni abban, hogy elcsípjünk párat a tó éhes ragadozói közül. A vízterület nem is bizonyult annyira kicsinek. Nádasokkal körülölelt igazi vadregényes tavacska, melyen a sűrű parti növényzet miatt sajnos csak négy – öt helyen nyílt lehetőség a horgászatra, bár a halőr felvilágosított minket, hogy hamarosan új állásokat fognak nyitni a nádban.

A vizet körülölelő sűrű nádasban csak néhány horgászható állást találtunk

Mivel nem csak pergetésre készültünk, első lépés a csalihalak beszerzése volt. A tó üzemeltetői jelezték, hogy a csukás tavon esélyünk sincs kishalat fogni, mert a krokik teljesen kipusztították az állományt. Így emelőhálóval a szomszédos tóból próbáltunk meríteni horogra valót, de csak naphalakat és pár apró razbórát sikerült begyűjteni. Hát egyik sem a világ legjobb csukacsalija, de ugye szegény ember vízzel főz, két termetes napsi került a hármashorgokra. Ha annyira nincsenek kishalak a csukás tóban, akkor csak felveszik ezt a nem túl közkedvelt amerikai bevándorlót is a ragadozók. Miközben az úszós botok felcsalizásával foglalatoskodtam, fater már jelezte, hogy megvolt az első rávágása körforgó villantóra.

Nem kimondottan csuka csali a naphal, de most ezt sikerült fogni

Úszóinkat a tavat körülölelő nádaskoszorú apró nyílásaiba ejtettük be

Miután elhelyeztem a parttól 4 – 5 méterre két csukázós készségünket, csatlakoztam pergető pálcámmal faterhoz. Az acélelőke kapcsába egy 5-ös DAM EFFZETT körforgót akasztottam, ami az egyik kedvenc műcsalim csukára. Óriásit suhintottam és ahogy tekertem kifelé, jól érzetem a nagy méretű pörgő acélszerkezet veretését. Úgy a harmadik dobásnál érkezett az első rávágás, amit sikeresen akasztottam. Hamarosan a parton ficánkolt egy 37 centis kis csuka. Miután megszabadítottuk a szája szélébe fúródott hármashorogtól, útjára engedtük a nap első halát.

Az első csukát körforgó villantóval sikerült becsapni

Nem telt el tíz perc és fater is halat akasztott. Az ezüst színű körforgóra vágott oda egy 47-es útonálló. Táncolt a horgon a víz alatt és a víz felett egyaránt, de ez sem mentette meg attól, hogy alámerítsek és partra emeljem. Gyors fényképezés után ő is mehetett vissza életető elemébe.

Fater aznapi első csukája hét centivel haladta meg a méretet

Átballagtam egy másik horgászálláshoz, ahol a nádnyiladékba volt egyik úszóm bedobva. Itt oldalra dobva próbáltam meghorgászni a sűrű vízi növényzet szélét. Hamarosan egy újabb rávágást éreztem a karomban és bár jól bevágtam, szebb halam egy hatalmas víz feletti bukfencet követően távozott. Sebaj, gondoltam, ha itt vagy és éhes vagy, úgyis megfoglak. És csakugyan, tíz perc múlva dobálás közben arra lettem figyelmes, hogy a naphallal csalizott úszóm eltűnt a víz színéről. Óvatosan felvettem a kontaktust a hallal, és amikor megéreztem a súlyát, bevágtam egy határozottat. Miközben a vízben pacsált a megakasztott ragadozó, készítettem pár fényképet, majd merítőhálóval a partra segítettük, a fateréval centire megegyező csukát.

A csukákat nem zavarta, hogy napsit tűztünk a horogra...

...vadul raboltak rá, majd kezdődhetett a tánc a víz felszínén

Idei első méretes csukám 47 centis kis krokodil volt

Nem éppen kapitális, de én nagyon örültem neki

Minden hal amit fogtunk végül kíméletesen visszakerült a tóba

Ezután egy félórás szünet következett, majd fater újra halat veszített. Én ismét pozíciót váltottam és ezt egy újabb kapás jutalmazta. Éreztem, nem ez lesz életem hala. Néhány pillanat múlva a parton ficánkolt a méretet el sem elérő kis csukesz. Ő is a piros ferde vonalakkal díszített EFFZETT körforgót kívánta meg. Csak úgy túrta a víz felszínét farkával, ahogy szabadon engedtem.

Újonnan beszerzett pergető orsóm kitűnően debütált a mai napon

Ez a kis csuka is a piros - ezüst körforgóra rabolt rá

Még egy picikét nőnie kell, hogy elérje a méretet. Persze a halnak... :o)

A következő jelentkező ismét apám műcsaliját kapta el. Fater kiabált nekem, hogy jobb halat akasztott, így szákkal a kézben rohantam hozzá, hogy megmerítsem a nap legnagyobb csukáját. Itt már fárasztani is kellet, mert igencsak jó erőben volt a koma. Úgy döntöttünk, hogy ezt a halat már érdemes megmérnünk is. A mérlegen másfél kilót nyomó, 50 centis rablóhalat fater helyezte vissza a vízbe. Gratuláltam neki, majd folytattam a horgászatot. Nem sokára ismét kiabált, hogy eltűnt az úszó, ami nála volt bedobva. Még sosem vágott be úszós csukázó szereléknek, így az akció nem volt megfelelő. A part mellett lefordult a horogról a harmincas forma bugylicsuka.

A nap halát ezúttal fater kerítette horogra. Egy gyönyörű másfeles csukát...

... ami néhány perc után vissza is nyerte a szabadságát

Ahogy delet ütött az óra, az eső elkezdett enyhén szitálni és a kapások is abbamaradtak. Azt gondoltam, hogy talán az az oka, hogy kicsit megbolygattuk előttünk a vizet, ezért úgy döntöttem, hogy körbejárom a tavat, hátha találok még egy két állást, ahonnan tudok párat dobni. A tó túlsó felén rábukkantam egy helyre, ahol nem borította nád a part szélét. A harmadik dobást követően éppen, hogy emeltem ki a vízből a villantót, megcsípte egy 45-ös körüli csuka. Esélyem sem volt bevágni neki, olyan rövid volt a zsinór, mégis megakasztotta magát. Sajnos azonban, mielőtt elérhető távolságba került, lefordult a horogról. Mivel több rávágásom nem volt a túloldalon, visszabandukoltam faterhoz, akinél szintén nem történt semmi említésre méltó ez idő alatt.

Ahogy múlt az idő, az eső lassan elkezdett szitálni

Délután háromra az eső komolyan elkezdett szakadni, ezért úgy döntöttünk, hogy csomagolunk és indulunk. Már csak egy úszós bot volt bevetve. Fater indult, hogy kiszedje, de nem látta sehol sem az úszót. Most nem hibázhatott, hiszen én diktáltam neki mit tegyen. Felvette a kapcsolatot a hallal, és amikor megérezte a súlyát besuhintott a nap utolsó vendégének. A tó egy méretet el sem érő csukával búcsúzott tőlünk.

A tó végül egy picurka csukával búcsúztatott minket

Mire elpakoltunk egyszeriben leszakadt az ég. Nagy szerencsénk volt, hogy a délelőttöt megúsztuk jelentősebb eső nélkül. Összességében fejenként három – három csukát fogtunk és nagyjából ugyanennyi halunk ment el. A kifogott ragadozók között volt egy igen szép másfél kilós példány is, amely ezúttal fater horgán akasztotta fenn magát. Az összes halunk a part menti zónában jött. Annyit mondhatok zárószóként, hogy nagyon jól szórakoztunk ezen a kis tavon és bár nagyon nagy csukát ezúttal nem sikerült fogni, biztos vagyok benne, hogy nem utoljára horgásztunk itt.

Ahogy beköszöntött a május, úgy döntöttünk faterral, hogy kinézünk az Által érre egy tavaszi patakpecázásra. Ahogy bandukoltunk a vízparton feltűnt, hogy milyen csodás zöld ruhát öltött a táj, mióta utoljára erre jártam. A fák lombja sok helyütt szinte ráborult a patak tükrére. A víz megtelt élettel. Kishalak ficánkoltak a felszínen, békák kuruttyoltak a part tövében. Igazi vadregényes rengeteggé alakult át a kis patakocska.

Tavaszra az Által ér csodás zöld ruhába öltözött

A vadregényes tájon alig voltak horgászok rajtunk kívül

Elsősorban rablóhalazásra rendezkedtem be. Két botra úszós süllőző szereléket kötöttünk fel, amin halszelet volt a csali. Ez az összeállítás kora tavasszal és ősszel jól vizsgázott, hátha most is felveszi valami a fagyasztott bodorkából hasított oldalfilét. A harmadik botot szintén úszósra szereltük, ám itt nadálycsokor került a horogra. Reméltük, hogy beszívja valami márvány testű bajuszos a tekintélyes horgot. Sajnos a ragadozó halak most nem sok érdeklődést mutattak. A süllőző szereléket egyszer behúzta valami az akadó alá, de sajnos nem lett meg a hal. A nadályokhoz pedig hozzá sem nyúltak a harcsák, pedig időnként szinte robbanásszerűen forrt fel a víz a buborékoktól, ahogy a fenéken megmozdultak.

A ragadozók a mai napon sajnos nem nagyon mozgolódtak

Egy mocsári teknős lustán sütkérezett a májusi napfényben

Mivel a ragadozókra való horgászat nem túl eseménydús, vittünk magunkkal egy match botot is, hátha az apró halak étvágyuknál lesznek. A szerelék két ponton rögzített, három grammos úszóból, hozzá illő ólomsörétből és egy tízes keszegező horogból állt. Csaliként három darab izgága csontkukacot kínáltunk fel. Pár kis gombóc etetőanyag került a vízbe és már kezdődhetett is a móka.

És akkor a bozótból előtűnt a bodorkavadász...

Legnagyobb meglepetésünkre elsőnek egy termetes bodorka vette fel a csonti csokrot. Nem is láttam még ekkora bodrit, olyan huszonpár centis volt. Őt hasonló méretű fajtársai követték, illetve egy fél kilós kárász. Néha varázsütés szerűen eltűntek az etetésről a halak, ilyenkor arrébb kellett menni néhány métert és ott próbálkozni. A kis keszegek általában vízközt vagy fenéken az akadók környékén csoportosultak. Becsapásukra itt nyílt a legnagyobb esély.

A bodrik csak úgy habzsolták a horogra tűzött csontkukacokat

Ilyen szép bodorkák élnek a patakban ahol horgásztunk

A nap végére egy tucatnyi termetes bodorka és egy szép kárász került a szákba. Érdemes lett volna kint maradni még, hiszen a ragadozókra most lett volna igazán esélyünk, de a szárnyas vérszívók visszavonásra kényszerítettek bennünket. Bár nagy halat a mai napon nem adott a patak, mégis jólesett egy derűs szombatot eltölteni a vadregényes természetben. És ugyebár, aki a kicsit nem becsüli...

Lassan beborította a tájat a sötétség, ahogy botjaink mellett ülve csodáltuk a lemenő nap utolsó sugarai által beragyogott aranyhidat a Római tó víztükrén. A mögöttünk álló nehéz nap egy életre szóló élményekkel ajándékozott meg minket. Elégedetten pihentettük szemeinket a kapásjelzőkön tudva, hogy a történetnek itt még nincs vége, hisz a beköszönő éjszaka még tartogathat számunkra meglepetéseket. Az aranyszínű táj lassan elsötétült és a környéket beborította a fekete éjszaka. A csendet csak a szúnyogok zümmögése törte meg néha, ahogy elröppentek az ember füle mellett.

Fegyverzetünk a víz felé irányítva. Célkeresztben a nagytestű pontyok

Felszereléseink mozdulatlanul várták az újabb betévedő érdeklődőket. Tudtuk, hogy az előttünk lévő területen szétszórt nagy méretű pelletekből és bojlikból álló etetés lassan, de biztosan dolgozik. Bármelyik pillanatban kifeszülhet a zsinór és megszólalhat a fék kerregő hangja. Egyelőre azonban erőtlen rángatásoktól táncolt a kutyanyelv, ahogy a kisebb két - háromkilós potykák próbálták felvenni a hajszálelőkén felkínált egy, vagy két darab óriás hallibut pelletet. Nem tehettünk fel apróbb csalit, hiszen akkor a falánk apróságok felhabzsolták volna a nagy pontyoknak szánt falatokat.

 Nagyméretű egy, vagy két szem hallibut pellet került a 2-es méretű horog alá

A polip - tintahal - kagyló ízesítési dippet használva előbb megjött a várt kapás

A két pontyozó bot mellett beengedtünk egy nadály és egy harmatgiliszta csokorral csalizott úszós készséget a part menti nádasok elé harcsát remélve. Itt is, ott is hallatszódnak a rablások, buffanások, de puhatestű csalijaink végül is érintetlenek maradtak. Így kis csapatunknak meg kellett elégednie a fater által délután fogott egyetlen harcsával.

A nádnyiladékba eresztett nadálycsokor ezen az éjszakán érintetlen maradt

Este tizenegy óra körül a csillagos eget baljós felhők kezdték eltakarni. Éppen az égboltot kémleltem, amikor fájdalmasan felsírt az egyik orsóm fékje. Egy határozott mozdulattal beemeltem a húzásba és éreztem, ismét valami kolosszussal hozott össze a szerencse. A korábbi harcokban elhasználódott 27-es zsinegem pattanásig feszült, ahogy a nagy lomha test megindult jobbra a gátőrház felé. Óvatosan állítottam a féket, hogy a zsinór nyúlása ne vezessen tragédiához. Próbáltam irányítani a halat, próbáltam felfedezni, hogy merre lehet a sötétben. Gábor egy kézi reflektorral világította meg az előttünk lévő vízterületet, de sokáig csak az UV sárga zsinórom törése mutatta, hogy merre mozoghat ellenfelem. A nagy reflektorozásra összegyűltek a szomszéd állások horgászai és hangos biztatásokkal próbáltak segítségemre lenni a küzdelemben. Volt aki amurt jósolt, volt aki harcsát, de én érzetem, hogy ez a hal nagyon hasonlóan viselkedik, mint elődjei. A sors végül engem igazolt, amikor az előttünk lévő vízben felbukkan egy óriási ponty teste. Gábor ügyesen merítette meg a hatalmas pikkelyest. A horogszabadítás és a seb fertőtlenítés művelete után lemázsáltuk az éjszakai betyárt, ami kereken 14 kilót nyomott a mérlegen. A sporttársak sűrű gratulációja közepette engedtem útjára legújabb áldozatomat, hogy lassú farokcsapásokkal eltűnjön a kávébarna vízben.

A 14 kilós óriás ponty életem mások legnagyobb fogása lett

Az öröm az arcomra van írva, ahogy ficánkol a kezemben a hatalmas haltest

A nagy harc közepette fel sem figyeltünk a hirtelen beköszönő viharra, ami beparancsolt minket a sátrunkba. Szerencsére az égi áldás java elkerült bennünket, így egy bő fél óra múlva ismét a botok mellett tudtunk ücsörögni. A fáradtság lassan erőt vett rajtunk és úgy döntöttünk reggelig megpihenünk, hogy hajnalban újult erővel álljunk a kihívások elé.

A rövid parti látogatót követően halam menekülhetett vissza búvóhelyére

Nagyon hideg volt a sátorban, és a fekhely sem volt kényelmes a göröngyös földön, így hajnal három óra körül úgy döntöttem, hogy kimegyek sétálni egyet. Ahogy kint sétáltam, úgy gondoltam, hogy akár be is dobhatnék. Amikor pedig behajítottam a szerelékeket úgy gondoltam, hogy akár halat is foghatnék... :o) Nem is kellet sokáig várnom, mert 10 perc után egy rángatós kapásba vágtam bele, így ismét megkezdődött a cirkusz a sötétben. Szegény Gábort felóbégattam álmából, hiszen az ilyen forma halakkal nem tudok egyedül elbírni. Pláne sötétben. Az éjszaka utolsó hala rendkívül harcias volt. Vagy tízszer szaladt ki, esetenként 40 méter zsinórt is letépve a dobról. Most én is azt hittem, hogy amurral állok szemben, de végül a zsinór végén ismét egy nagyobb tőponty ficánkolt. Nagy rutinnal kezeltük le a 11 kilós bajuszost, majd őt is szabadon engedtük az éjszakában.

Az éjszaka utolsó hala egy egészséges 11-es töves volt

Ennél szebb ébresztőt egy horgász sem kívánhat magának

Természetesen ő is visszakerült éltető elemébe, hogy egyszer újra találkozzunk

Úgy döntöttünk, hogy már nem fekszünk vissza. Újracsaliztam, de többször is beszakadtam. A horgászállásunk előtt húsz méterrel egy akadót fedeztünk fel, amiről idáig nem is volt tudomásunk. Eddig nem jelentett problémát, mert a nagy halak mindig oldalra indultak meg. Ha meg kis pontyok vették fel a csalit, azok egyenesen jöttek ki és megtalálták az akadót. Előfordult az is, hogy egy másfeles ponty vette fel a két brutális pelletet. Ezt elkerülve mindkét szereléket két pellettel csaliztam. Nem is maradt el a hatás. Újabb kapás, újabb brutális erő. El is pattant a megfáradt zsinór. Éreztem, hogy a harcokban elmacskásodott damiljaim, már nem alkalmasak a küzdelemre, így Gábor bojlis botjait csaliztuk fel az én botjaim helyet. Az etetőhajó akkumulátora az éjszaka során feltöltődött, így újra esélyünk volt becsalogatni a nagy halakat az reggelre kipucolt etetésre.

Az etetőhajó nem nélkülözhetetlen, de nagyban növeli az eredményességet

A következő jelentkező a horgomon egy 9 kilós potyka lett. A 35-ös zsinór végén szinte vízisízett kifelé az előző halakhoz képest. Ezzel a felszereléssel ellentmondást nem tűrően parancsoltam partra horgásztúrám utolsó halát. Úgy érzetem, alaposan kihorgásztam magam és itt az ideje, hogy átengedjem a terepet a frissen kiérkező faternak.

Horgászatom utolsó hala eltörpül elődjei előtt a maga 9 kilójával...

... de ne becsüljük le, hiszen máskor egy ekkora hal bearanyozná a napunkat!

A horog ütötte seb fertőtlenítése neki is kijár, hogy megelőzzük az elfertőződést

Első pontyát kora délután akasztotta az öreg. Még ő sem találkozott ekkora halakkal, így jócskán rászorult tanácsainkra. Gábor felszerelésével azonban sokkal könnyebben boldogult, így egy húsz perces küzdelem után partra segítette új 14 kilós rekordpontyát. Először szinte sokkolták az események, majd ahogy megnyugodott, elkezdett minket oktatni horgászatból.

Fater is gyorsan megfogta a maga rekord pontyát

Csak úgy feszült a büszkeségtől az öreg :o)

A hal a maga 14 kilójával majdnem két és félszerese eddig fogott legnagyobb pontyának

Fater nagyon sportszerű! Mindig óvatosan bánik a halakkal

Egy órán belül sikerült dupláznia. Még nagyobb harcban sikerült megküzdenie egy, az előzőtől alig fél kilóval elmaradó pikkelyessel. Érdekes módon a nagy pontyok egytől egyig tövesek voltak, bár Gábor mondta, hogy a hét elején ugyanitt fogott 21 kilós rekordja egy pocakos tükrös volt. Késő délután már nem akadt több kapás, de így is elégedettek voltunk, hiszen olyan élményben volt részünk, melyek egy életre belevésődtek az emlékezetünkbe. Megköszöntük Gábornak az önzetlen segítségét, majd összepakoltunk és hátrahagytuk a tavat, mely ezen a hétvégén olyan bőkezűen ajándékozott meg minket.

Csakhamar megjött a párja az első halának. Csak fél kilóval maradt el tőle

 A sapkámban már majdnem úgy néz ki, mint egy horgász... :o)

A táj még nem zöld, de az időjárás már jóval barátságosabb mint egy hete

Az időjárás előrejelzés végre beharangozta a tavaszt amit már olyan régóta vártam. Az utolsó tíz horgászatom alkalmával szinte mindig fagyhalál közeli élménnyel és többnyire hal nélkül tértem haza. Gábor barátommal ki is használtuk a lehetőséget, hogy ismét lecsapjunk az Által érre. Úgy terveztem, hogy az egyik bottal megpróbálkozok a süllővel, a másikkal pedig a harcsázás rögös útján teszem meg a kezdő lépéseket. Gábor szüleivel az Y kanyarnál táborozott le, én pedig szokásos helyemet foglaltam el a patak végében. Egy nyolc centis bodorkát vágtam keresztbe és a farok részt tűztem a horogra. Úszós készségemet bepöccintettem azon akadó mellé, amely már többször adott halat korábban.

Az úszó oda került, ahova kell. Jöhet a kapás...

Másik botom egy teljesen új szerzemény. Mint előző cikkemben, olvashattátok februárban egy harcsa megviccelt süllőzés közben a patakon. Ezen felbuzdulva beszereztem egy 500 g-os dobósúlyú Shimano Force Master harcsázó botot és egy USA Baitrunner orsót 8000-res méretben. A dobot 70-es monofil zsinórral töltöttem meg. Ez nem bizonyult jó választásnak, mert a merev damillal nem igazán lehetett jól horgászni. Valószínűleg, hamarosan fonottra fogom cserélni. Ez az összeállítás számomra rendkívül brutális tűnt, bár a célhal és a tuskós környezet indokolja a szükségességét. El is neveztem ezt a botot 'Medveölő'-nek. Akik gyermekkorukban olvasták Karl May Winetou című regényét, bizonyára értik a tréfát. A végszerelék egy 8 grammos úszóból, 5 grammos ólomból és egy 15 centiméteres eresztékre kötött 5/0-ás Hayabusa harcsázó horogra fűzött 5 darabos nadálycsokorból állt. A taktika az volt, hogy figyeltem a patak parti alámosásokat, tuskókat és ahol gyanús hullámokat, pörsöket látok, oda belógatom, hátha...

Az újonnal vásárolt nehézfegyverzet bizonyításra vár

Egyszerű harcsázó szerelék nadálycsokorral

Miközben szorgalmasan tunkoltam a partoldalt nadálycsokrommal, fél szemem mindig a süllőző úszón pihen. Egyszer csak azt veszem észre hogy valami behúzza az akadó alá. Nesztelenül rohantam a botomhoz, amilyen nesztelen egy 117 kilós ember csak lehet. :o) Kézbe vettem, de az úszó nem sodródott tovább. Kicsit vártam, majd felvettem a kontaktus, de sajnos nem éreztem rajta ellenállást. Ellenben a halszeletet valaki elcsente a horogról. Sebaj, legalább van valami mozgás. Ez is valami... Ezúttal a kishal fejét tűztem a horogra, amin még rajta maradt egy ujjnyi darab a törzsből. Azt figyeltem meg, hogy ha a halszeleten marad némi belsőség, jóval nagyobb esély van a kapásra.

A farok rész tökéletes süllőcsali, de most mégis a fej kellett neki

Bár nem sikerült túljárnom az eszén, mégis valaki van odalent és éhes. Repült tehát vissza a szerelék az előző helyre. A dobás jól sikerült közvetlen az akadó sodrás felőli oldalához. Ezután mereven szuggeráltam az úszót, elmozdulást remélve. És lássatok csodát. Egyszer csak az úszó megindult tétován, majd egyre agresszívebben sodrással szemben kifelé a fából. Okulva a régebbi esetből, most nem adtam neki sok időt. Talán két métert engedtem úszni, majd felvettem vele a kontaktust és határozottan bevágtam. Egyből érzetem az erőt a zsinór végén, ez jobb lesz mint az őszi testvérei voltak. A vízfelszínen fröcskölt aranybarna testével, ami az itteni süllőkre annyira jellemző. Olyan barna volt, a háta, hogy először azt hittem kis harcsa. De a fejrázásokból hamarosan örömmel konstatáltam, hogy ez egy szebb süllő lesz.

Parton a mohó fogas. Választott taktikám ismét jól vizsgázott

 Hát, éppen hogy belefért a szákba a 2 kilós süllő

Apró merítőhálómat próbáltam alátolni, de sehogy sem fért bele. Kicsit megemeltem, de félig kilógott még a szákból és olyan mozdulatokkal, mintha palacsintát sütnék bebillentettem a hálóba. Örömöm leírhatatlan volt. Elsőként megszabadítottam a horogtól, a kishal feje még ott fityegett a fogaktól tüskés szájban. Megmértem a hosszát, ami a faroktőig 50 centimétert nyomot. Persze, nem kapitális süllő, de nekem idáig a legnagyobb. Rögtön telefonáltam is Gábornak, hogy jöjjön fényképezni. Az eset tanulsága, hogy ezt a merítőszák dolgot át kell újra gondolnom... :o)

Ezt hívják úgy, hogy mesés pillanat...

 ... hiszen róla álmodtam egész télen

 Nézzétek a színét! Más mint a balatoni fogas, ugye?

Fél óra múlva csörgött a telefonom és Gábor újságolta, hogy egy méret alatti csukát fogott az Y-nál. Alig, hogy visszaért tőlem a halvizitről, arra lett figyelmes, hogy élő kishallal csalizott szereléke eltűnt. A sikeres fogást megörökítette a blogom számára, majd visszaengedte halát, a csukákban amúgy sem bővelkedő patakba. Öt évvel ezelőtt faterral sok csukát fogtunk a zúgó alatti résznél, de sajnos ez már a múlté...

 Gábor retour csukája. Ritka vendég a patakon

A nap nagy része eseménytelenül telt. Vallattam a patak azon részeit is, melyeket azelőtt még nem próbáltam. A nadályos cájggal meg szorgalmasan tunkoltam a harcsagyanús akadókat, alámosásokat. Természetesen eredmény nélkül. Késő délutánra értem fel az Y elágazáshoz. Tudtam, hogy a bajuszosokra itt lesz igazán esélyem, hisz tavasszal a felmelegedő vízben feljönnek sokszor a sekély, félméter mély szakaszra. Ahogy sötétedett, egyszer csak pukkanást hallok a part mellett összegyűlt uszadékok mellől. Közelebb megyek, még egy pukkanás... harcsák lehetnek, de nem túl nagyok. Fogom a harcsázó botot és a nadálycsokrot belógattam 15 cm-es eresztékkel az uszadékok közé. Újabb pukkanások következtek, némelyik csupán 20 centire az úszómtól. Adrenalin szint az egekben. Egyre gyakrabb és sűrűbb buffanások, tolóhullámok kanyarognak a felszínen. Látszik, hogy eszik a harcsa, de a nadálycsokor nem kell nekik. Talán kishallal több esélyem lenne... Kiemelem a csalit ellenőrizni és látom, hogy a zsinóron vastagon folyik a nyálka. Hát ezek a harcsák iszonyat szemtelen halak. Még hozzá is dörgölőznek a zsinóromhoz...

Vajon lakik e bajuszos a tuskó alatt? A part mélyen alá van fürödve

Ha harcsa lennék, én itt laknék :o)

De a patak fölött átboruló fa alja most mégis üresnek bizonyult

Lassan teljesen besötétedett és indulni kellett. Persze az lett volna az igazi, ha elsikerül elcsípnem egy bajuszost is, de erre én sem számítottam életem első harcsázása alkalámával. Mindenesetre közel jártam hozzájuk. Nagyon közel... Legközelebb új módszerekkel és új taktikával eredek a nyomukba, de ez már egy másik történet...

Ismét csodás élményekkel ajándékozott meg a patak. Találkozunk hamarosan...