Új utakon

2013. július 24. - Bogyo_bacsi

Tovább

Gondolatok a bojlizásról

Tovább

Aki nem kockáztat, nem is nyer

Tovább

A tavasz első érintése

Tovább

Fater nagy napja

Lassan elkezdődött horgásztúránk második napja, ahogy a napkorong felbukkant a mögöttünk terebélyesedő fák koronái fölött. Az előző napon is fogtunk pár tekintélyes méretű halat, de érzetük, a tó még tartogatja számunkra titkai legjavát. Az eseménytelen éjszakába belefásulva az újracsalizás műveletét csigalassúsággal végeztük el, hogy a derűs hajnalban ébredező halak ne az est szétázott csaliját találják meg. Etetésünkre ráfért volna a frissítés, de úgy gondoltuk, hogy stratégiát váltunk és szerelékeinket a tó közepére húzzuk be Gábor etetőhajójával, a horog mellé pedig egy marék pelletet és búzát szórunk csalogatás gyanánt.

 A nappal együtt ébredeztek a tétlen éjszaka után a tó horgászai

Orsóim némán tűrték, hogy a felkelő nap sugarai megsimogassák acélos testüket. A kapásban már nem is bízva, bambán bámultam a hajnali szellő által billegtetett kapásjelzőim táncát. Bár, a többiek kialudták magukat, én egy szemernyit sem szundítottam az éjszaka folyamán. Tudtam, kibírom alvás nélkül is a két napot, de ez egy hétre nyomot hagy majd frissességemben. Éppen ilyen gondolatok jártak az eszemben, mikor baloldali orsóm fékje fájdalmasan felsírt. Erre vártam már vagy tizenkét órája! Egy pillanat alatt akasztottam és elkezdtem fárasztani a nap első halát. Közben Csanád elektromos kapásjelzője is vad csipogással adta tudtunkra az újabb érdeklődő jelenlétét. Két nagy halat fárasztani nem könnyű egy ilyen kis stégen, főleg ha a hajnalban frissen felélénkült pikkelyesekkel hadakozik az ember. Így próbáltunk mindketten gyorsan pontot tenni a kaland végére.

 Két Baitrunnerem tettre készen várta a hajnali kapásokat

Miután Gabesz megszákolta kilenc kilós hajnali tövesemet, még ki sem emeltük a vízből, mikor másik, még bent lévő botom orsója is recsegve adta tudtomra a dupla kapást. Rögtön ott termettem és bevágtam, pedig imént fogott halam még a matracon pihent. Újra ketten fárasztottunk a stégen egymás zsinórja alatt - fölött átbukva, vicces Laokon csoportot alkotva szórakoztattuk ébredező szomszédainkat. Nem szeretem szárazon hagyni az általam fogott halakat, így a másodikat vendéget is keményen fogva fárasztottam ki, hogy minél előbb szabadon engedhessem mindkettejüket. Csanád pontya közben beleúszott a szomszéd stég szerelékébe és letépte magát. Nekem viszont sikerült tíz percen belül a második bajuszost is megszákolni, így lehetőséget kapva a dupla fogással való fotózásra. A második tükrös sem érte el a tíz kilót, bár csak ötven dekán múlott a határ elérése. A halak lerendezése után egyszerre engedtem őket vissza a matraccal. Az egyik jobbra, a másik balra úszott el, akár csak egy vízi balett előadáson. :o)

 Hajnali dupla fogás. Sajnos egyik hal sem ütötte a tízet

Két gyönyörű potyka a terítéken

Örömmel töltött el, hogy az előző nap kudarcot vallott dupla hallibut pellet, most ismét működni látszott, hiszen mindkét botom ezzel a csalival sült el egyszerre. Válaszként Csanád ismét javította a bojlival fogott pontyaink statisztikáját, hiszen sikerült elcsípnie egy kis híján öt kilós pikkelyest. Úgy gondolom, érdemes ezt a madáreledeles bojlit egy kicsit alaposabban górcső alá venni a jövőben. A halfogással járó sorozatos zajokra közben Sándor is felébredt éjszakai mámoros álmából és csalijait ő is felfrissítette a tó mélyén.

Újonnan szerzett bojlis merítőnk ezúttal is hibátlanul dolgozott


Csanád egy öt kilós tövest kerített horogvégre elsőként

Sándor is ébredezett mámoros álmából

A kapás sorozat szerencsére tovább folytatódott. A következő tíz kiló feletti töves ismét Csanád horgán veszített rajta. Sajnos nem tudom megmondani, hogy a csali itt mi volt, mert a sok fogás között az emlékeim elhalványultak már, de ami ez után következett, arra kristálytisztán emlékszem.

A nap előrehaladtával egyre nagyobb pikkelyesek vették fel csalijainkat

Egy brutális kapásba vágtam bele éppen, amikor érzetem, nem mindennapi hal akadt a horgomra. Ellenfelem a tíz kiló felettiek lomhaságával indult meg oldalra. Minden horgásztudásomat latba kellett vetnem, hogy ki tudjam fárasztani a zsebkendőnyi területen hatalmas ellenfelemet. Amikor először megláttuk a behemót tükrös hátát, Gabesz gyomra egyből összerándult, hogy talán megdöntöm 21 kilós helyi rekordját, de a szákolás után ezt el is vetettük, ugyanis halamnak nem volt mély, csüngő hasa és a mérlegen mindössze 14 kilósnak bizonyult. Ám, ez sem rossz eredmény. Sőt, a reggeli jövevény beállította új tükörponty rekordomat.

És megjött a hal, amiben reménykedtem


A 14 kilós óriás beállította új tükörponty rekordomat

Egyáltalán nem számítottunk ilyen brutális kezdetre az első nap ritka fogásai után. A halak sorban adták át egymásnak a helyet matracunkon. Először Csanád szákolt egy tízplusszos pikkelyest, majd ugyancsak ő egy kis háromkilóst, ami nem kevesebb, mint három bojlit vett fel egyszerre. Tőlünk jobbra egy szlovákiai magyar család horgászott. Mikor az ő szerelésüket is behúztuk, sikerrel akasztottak ők is egy nyolcas forma potykát. Azért megjegyezném, hogy ilyen termetes halakat nem igen láttuk, hogy máshol fogtak volna a tavon, csak a mi és a velünk szomszédos stégeken volt ilyen izgalmas a délelőtt.

A következő töves is jócskán meghaladta a tíz kilót


Ez a kis hármas egy tripla bojli füzért vett fel

Jobboldali szomszédunk is sikerrel járt végül

Egy nyolc kilós tükrös került vissza a vízbe

Közben kiérkezett fater is a tópartra. Átadtam neki pontyozó botjaimat és áttelepedtem a stég mögötti kis öbölbe ragadozó halakat fogni. Nagy élmény ekkora pontyokat nyakon csípni, de gyorsan bele lehet fáradni a módszer monotonságába. Így két úszós szereléket pöccintetem be az öböl vizébe. Az egyiket pióca csokorral, míg a másikat halszelettel csaliztam. Meglepetésemre a piócás horgomra volt először kapás és egy 43 centis kis csukát sikerült megszákolnom. Természetesen rögtön vissza is engedtem a vízbe, nőjön még pár kilót.

Piócára jött a csuka ifjonc

Miközben én a ragadozó halak cserkészésével foglalatoskodtam, a srácok sem maradtak tétlenek. Először Csanád csapott be egy újabb szép pikkelyes potykát, majd Sándor szákolt meg egy gyönyörű dundi 12 kilós tövest. Bár, a délután jóval kevesebb halat adott, mint a reggel, azért senkinek sem volt oka panaszra.

Sándor is fogott egy gyönyörű 12 kilós tövest


Amilyen gyenge volt az előző nap, most olyan jól evett a hal

Már azt hittük, hogy nem lehet ezt tovább fokozni, de ekkor érkezett meg a nap hala. A kapás fater botján, vagyis pontosabban az enyémen következett be. A húzásba pedig Csanád vágott bele, mert fater a környéken sem volt. Persze ahogy odarohant, át is vette tőle a botot. Nem is tudom, kinek a nevéhez lehetne behúzni a gigászi küzdelemben legyőzött 16,5 kilós óriás tükörpontyot. Természetesen mindenki faternak gratulált, hisz ő fárasztotta ki az új rekordját, de azért ebben vastagon benne volt Csanád ébersége és az én taktikám szerint felcsalizott botom eredményessége is. Mivel azonban mindnyájan úriemberek vagyunk, mi is gratuláltunk faternak új rekordfogásához.

Matracon fater új rekord hala...


... egy 16 és feles pikkelytelen behemót

Míg a nagy hallal bíbelődtek horgásztársaim, azt vettem észre, hogy leheletnyit megmozdult a kapásjelző a másik pontyos botomon is. Közelebb álltam, ha esetleg szükség lenne a gyors reagálásra. És mit ad Isten, így is lett. Csak úgy süvített le a zsinór a dobról. Fater egyből ajánlkozott, hogy ezt is átveszi, de intettem neki, hogy foglalkozzon a frissen kifogott pontyával. Így míg mindenki fatert ünnepelte, csendben partra segítettem új nyurga rekordomat, ami 11,5 kilójával csupán éppen hogy meghaladta előző túrám legnagyobb vadpontyának súlyát.

Végül én zártam a napot új nyurga rekordommal, egy 11,5 kilós vadpontyal

Ezek a kapitális halak voltak túránk második napjának utolsó fogásai. Az éjszaka ismét csendet és megnyugvást hozott a napközben kifáradt pontyhorgászoknak. Ám volt egy rendkívül kitartó ember, aki nem nyugszik bele csak úgy a tétlenségbe, és az éjszakát a tó ragadozóinak becserkészésével töltötte, nem is eredménytelenül. A trilógia befejező részében megtudjátok, mit adott nekem az éjszakai virrasztás, illetve kipihent társaimnak a következő reggel, mielőtt elhagytuk volna a tavat.

Minden kezdet nehéz

Idén utolsó alkalommal látogattam el barátaimmal kedvenc vizemre, a tatai Római tóra, mely ebben az esztendőben már oly sok termetes hallal ajándékozott meg minket. Év végéig rengeteg terv áll még előttem. Szeretnék eljutni sok általam már ismert és még felfedezésre váró tóra, folyószakaszra. Bár Agostyánban mindig kiemelkedő eredményeket sikerült elérnem, szeretném próbára tenni horgásztudásomat más vízterületeken is. Ezen a hétvégén azonban még figyelmemet a pikkelyes óriásokat rejtő tatai mélység meghorgászásának szenteltem, hátha sikerül elcsípnem egy olyan halat, amivel eddig még nem találkoztam.

 Ebben az esztendőben utolsó alkalommal látogattunk el pontyozni a Római tóra

A kenyér ünnepének reggelén érkeztünk a vízpartra Gábor barátommal és Csanáddal, aki az ő ismerőse. Gábor faházat bérelt a tó hátsó részén, és nagyon kedves módon meginvitált engem egy közös horgászatra. Mivel ezen a részen még sosem horgásztam, egyértelmű volt, hogy élek a lehetőséggel, még ha a gáti szakasz mély vizétől távol kellett is próbálkoznom. Tizenegy órára elfoglaltuk a faházat. Míg a többiek az etetést készítették elő, én összeraktam botjaimat a próbadobásokhoz. Meglepődve tapasztaltam, hogy a tőlünk jobbra lévő stégen régi ismerősünk, Sándor vallatta a vizet, akivel tavaly már horgásztunk egy közöset a szemközti L alakú stégeken.

 A hatos számú faház lett a miénk. Még soha sem horgásztunk a tó ezen részén

Gábor és Csanád összeállította tehát az etetést, ami hallibut pelletekből, némi bojliból és kevés száraz búzából állt. Kölcsönkérték a halőrháznál kikötött csónakot, majd beeveztek az előttünk elterülő, még megdobható területre. Én a stégről indítottam próbadobásokat, hogy lássák, mely részre kell szórni a halaknak szánt finomságokat. Beélesítettem felszerelésemet, majd rendet raktam magam után és előkészítettem a nagyméretű bojlis merítőt és pontymatracot. Miután a többiek visszaértek az etetésről, ők is besuhintottak két szereléket, majd kezdődhetett a várakozás.

 Gábor és Csanád az etetést végzi az előttünk fekvő területen

Botjaimmal a stég bal oldalát foglaltam el. Jöhetnek a halak...

Jómagam a már bevált hallibut pelletes csalizással próbálkoztam, míg Gabeszék madáreledeles bojlit fűztek a horog alá. Csanád nagy álma volt egy tíz kilón felüli pikkelyes megszákolása és nem is kellett rá sokat várnia. Miután én visszaengedtem a hétvége első, csupán két kilós bajuszosát, füstölő kapásba vágott bele. Az erős, ellentmondást nem tűrő bojlis felszereléssel rövid küzdelem után sikerült partra parancsolnia a hőn áhított tízplusszos halat, amely az álomhatárt még meg is haladta két és fél kilóval. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan teljesült a vágya. A hatalmas tőpontyot gyorsan lerendeztük, majd Csanád visszaengedte a vízbe, hogy átadja helyét következő társának a matracon.

 Az első tizenkét és feles tőponty Csanád madáreledeles bojliját vette fel

Én még soha életemben nem fogtam bojlival halat, így nem is nagyon bízok ebben a csaliban, de látva, hogy hallibut pellettel csalizott horgom érintetlen maradt, miközben Csanád madáreledeles bojlival fogott egy pontyot, úgy döntöttem próbát tesztek, és az egyik botomat én is a csodagolyókkal csalizom fel. A váltás meghozta a sikert. Hamarosan az orsóm dobja süvítve köpte ki magából a zsinórt, mire pálcámat bevágásra emeltem. Éreztem megvan az első jobb halam a mai napon.


 Matracon életem első bojlival fogott hala

Be kell ismernem, a mai napon nem az én stratégiám működött jól

Mivel a stégen négy bot volt bedobva és a szomszédok sem voltak túl messze, sok lehetőségünk nem volt játszani a halakkal. Így én is keményebbre fogtam a gyeplőt és csakhamar a paplanon pihegett egy kilenc és feles szépséges tőponty. Be kellett ismernem, hogy a mai napon a madáreledel ízesítésű bojli fogósabbnak tűnt a már oly sokat bizonyított hallibut pelletnél. Lám, mindig tanul újat az ember. Mindenesetre megvan életem első bojlis hala, amely két darab 15 mm-es tészta golyócskára csábult el. Minkét fogott halunk csak úgy ontotta magából az etetéshez használt, félig megemésztett búzaszemeket.

 Az első halam kilenc és fél kilót nyomott

 Hibátlan pikkelyes. A Rómain a legtöbb hal ilyen szép egészséges töves

Egy mozdulat és már csusszant is vissza a langyos vízbe

A harmadik szebb halat Sándor akasztotta a szomszédunkban, nem kis galibát okozva nekünk, hiszen tíz és feles tőpontya átúszott mind a négy szerelékünk fölött. Hiába, a szűk helyen roppant nehéz kiszedni a termetes halakat. Óriási bravúr folytán sikerül úgy megszákolni a bivalyerős pikkelyest, hogy egyik botunkat sem kellett kivenni és újra behúzni.

Régi ismerősünk, Sándor is remekelt

A zsákmány egy tíz kilót ütő tőponty

Ekkor azt hittük, hogy kaszálni fogjuk a halakat ezen a tavon, de sajnos nem így történt. A gyors egymásutánjában érkezett három tízes körüli potyka után több órás néma szünet következett. A továbbiakban a többszöri újracsalizás és a naptól való elrejtőzés töltötte ki időnket. Gábor többször is tudtunkra adta, hogy ő bizony egy szép amurt szeretne fogni. Horgásztúránk ezen pontján én bárminek örültem volna, ha meghúzná a zsinór végét, még egy nagyobb kárásznak is. Mindenesetre a kapástalan időszak lehetőséget adott a szomszédjainkkal való ismerkedésre.

 A kapástalan időszakban volt időnk gyönyörködni a természet szépségében

Mikor az egyik ilyen vendéglátogatásból visszatértem, látom, hogy az egyik kapásjelzőm a vízbe pottyant. Mondom Gábornak, hogy nem vették észre a kapást. A válasz elég különös volt. Nem, mert nem csipogott! - felelte. Hát, mivel az én kapásaimat egy kutyanyelv jelzi, az nem is fog neked csipogni soha. - válaszoltam. Mindenesetre megfeszítettem a zsinórt, de a jelző ismét a vízbe pottyant. Ismételt feszítésere, a körte alakú műanyag darab vad táncba kezdett. Rögtön bevágtam és elkezdtem magam felé tekerni az erőtlen halat.

 Szákban életem legnagyobb amurja...

Hát ez ha ponty, akkor nagyon kicsi... - mondtam hangosan. Zsákmányom egyenesen úszott felém minden ellenállás nélkül. Mikor megpillantottam, meghűlt bennem a vér. Egy hatalmas amur nézett farkasszemet velem a horog végén. Mondanom sem kell, ekkor kezdődött el az igazi harc. Az erőteljes kirohanásokat alig tudtam megfékezni a két szélső bot közötti pár méteres területen. Minden fortélyomat be kellett vetnem, mire a hatalmas növényevő megadta magát és hasát felfelé mutatva felsimult a víz felszínére. Sikerült megszákolnom életem eddigi legnagyobb, hat és fél kilós torpedóját, amit fater a túra végén egy akrobata mutatványt bemutatva visszaejtett a vízbe. Érdekes, hogy míg a pontyok, a madáreledeles bojlit részesítették előnyben, amurom a dupla hallibutos pelletet vette fel. Gáboréknak megvolt a lehetőségük a szép amur megfogására, de nem éltek vele. Ő pedig nyugodtan a fenéken ülve megvárta, míg visszaérek botjaimhoz. :o)

 ...ami a két hatalmas hallibut pelletet vette fel

Óriási örömmel töltött el új amur rekordom megfogása, de sajnos ez volt a nap utolsó hala. Egészen reggelig egyetlen mozdításunk sem akadt. Tudom, nem kéne elégedetlenkednünk, de a harminc perc alatt érkezett három nagy ponty és a délután betévedt amuron kívül egész nap és egész éjszaka egy érintésünk sem volt. Egyértelműen intenzívebb horgászra számítottunk, de nem csüggedtünk, mert előttünk állt még az egész hétvége és bár minden kezdet nehéz, előbb utóbb be kell, hogy induljanak a fogások. És így is lett. A következő napon jó néhányunk egyéni rekordja megdőlt, de ezt már csak a következő történetben fogom elmesélni... :o)

 Napnyugta a tó fölött. A következő nap hatalmas élményeket tartogatott a számunkra

Tikkasztó küzdelem az izmos nyurgákkal

Már régóta terveztünk egy újabb nagyhalas horgásztúrát, amely a májusi sikereket felidéző élményekkel ajándékozhat meg minket. Nem gondoltuk azonban, hogy ez a már annyira várt program, a nyár talán legperzselőbb hétvégéjére fog esni. A jósolt kánikula és a 38 fokos hőmérséklet ismeretében, talán balgaságnak tűnt a Római tó gáti szakaszát választani horgászhelyül, hiszen itt a közelben sem egy épített horgászállás, sem egy kóbor fa nem található, ami árnyékával menedéket nyújtana a kíméletlen napsugaraktól. Azonban, a nyári melegtől felhevült vízben, a gát előtt elterülő mélyebb részeken nagy eséllyel csíphetünk el néhány óriáspontyot a tó lakói közül. Természetesen, csak ha az általunk választott stratégia ismét működni fog...

A hajnal újra kedvenc tavunkon talált minket

Hajnalban értünk ki Ricsi barátommal a tópartra, aki bár rutinos dunai pecás, pontyozás tekintve nem sok tapasztalattal rendelkezik. De ugye, jobb későn elkezdeni, mint soha... A tó viszonylag néptelennek tűnt és az általunk választott helyen sem láttunk horgászt. Gyorsan iparkodtunk cuccainkkal megmálházva, a múltkor oly sok szép halat adó horgászállás felé. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy bár kedvenc helyünk szabad, de közvetlen mellette egy idősebb sporttárs hadakozik botjai mellett ülve a vérszomjas szúnyoghordákkal. Megkérdeztük tőle, hogy zavarná e, ha esetleg mellette foglalnánk helyet, de szerencsére válaszként egy nagyon kedves invitálást kaptunk. Így letáboroztunk a nagy reményekkel kecsegtető álláson.

Ezúttal a tó termetesebb lakóit szerettük volna megtizedelni

Miután beélesítettem két bojlis botomat, kérdőre fogtam a szomszédot, hogy hogyan telt az éjszaka. Panaszkodva mesélte, hogy egyáltalán nem volt kapás, csak egy két kiló körüli potykát fogott csupán. Sebaj, gondoltam, meg fognak jönni majd a halak, ha megcsináljuk az etetést. Két szerelékemet 90 grammos fix ólommal láttam el és a kettes méretű önakasztós horgok mellett az egyik boton két darab 22 mm-es hallibut pelletet, míg a másikon két szem ananászos bojlit fűztem fel a hajszálelőkére. Gondoltam kísérletezgetek kicsit, hisz bojlival még úgysem fogtam soha semmit. Az első kapásra nem is kellett sokáig várni, egy másfeles pikkelyes pontyocska szánkázott ki a víz felszínén, ami Isten tudja, hogy hogyan tuszkolta magába a két szem óriási pelletet.


Szinte hihetetlen, hogy mit gyömöszölt be a szájába az a kis pikkelyes

Idős szomszédom nagy meglepődéssel figyelte végig a jelenetet. Csodálkozott, hogy milyen gyorsan sikerült halat fogni, hiszen nála nagyon nem akarnak működni a dolgok. Mint elmesélte, ő mindig puffival és kukoricával horgászik és nem szívesen változtat ezen a stratégián. Ám, most hogy látta, milyen jól működik a pellet, kért tőlem egy szemet kipróbálni. Szilikon előkén fűztem fel a horgára egy 16 mm-es hallibut pelletet. Besuhintotta és láss csodát, egy perc sem telt el, heves kapásba vágott bele. Rövid fárasztás után alámerítettem a kereken hét kilós, gyönyörűséges tükörpontynak, amivel felavattuk újonnan beszerzett bojlis merítőnket és pontymatracunkat. Készítettem pár képet a boldog horgászról, majd visszaengedtük a halat. Hát, ilyen pelletet veszek én is! - mondta csillogó szemekkel szomszédunk.

Lám, sosem késő új dolgokat tanulni! - mondta búcsúzóul szerencsés szomszédunk

Ahogy szépen lassan bereggeledett, elkértük a halőrháztól az öreg csónakot és Ricsi barátomat beküldtem vele, csináljon nekünk egy jó kis etetést. Dunán edződött horgászként pillanatok alatt a megfelelő helyre navigálta a csónakot egy evezővel is. A próbadobásomat méregetve, megfigyelte a partról még elérhető távolságot, és megszórt egy szobányi területet két kiló hallibut pellet és fél kiló kagylós bojli keverékével. Ezt a műveletet még megismételtük este és másnap hajnalban is. A nagy területen szétszórt hallibut pelletek lassan elkezdtek dolgozni és intenzív szagukkal magukhoz édesgették (vagy inkább büdösgették) a tó bajuszos lakóit. A bojlik biztosították, hogy ha már a pelletek szétoldódtak, azért maradjon valami tartósabb étek is az aljzaton. Stratégiánk alappillére volt ez az etetés.


Ricsi barátom a kölcsön csónakból végzi az etetés műveletét. Kevés bojli és pellet a menü

Miközben vártuk, hogy beérjen az etetés, Ricsi kiváltott egy 12 órás jegyet magának. Így a harcsázó botomat is be tudtuk élesíteni. A fenekező szerelék 5/0-ás húskampójára 3 szál megtermett piócát akasztottam, amik még múlt hétről maradtak meg, majd csónakkal behúztuk a szereléket a tó közepére. Mire végeztünk a művelettel, a mellettünk horgászó sporttárs összecsomagolt, majd elköszönt. Ekkorra már csak mi voltunk a gáton. Ricsi összerakta pergetőbotomat és egy általam javasolt 5-ös DAM körforgót akasztott az acélelőke kapcsába. Azon a helyen próbálkozott, ahonnét éppen az imént távozott szomszédunk, hiszen ezen a részen vad rablásoktól forrt a víz. A második dobásra egy bődületes rávágás lett a válasz. Kiabált nekem, hogy jöjjek meríteni. Így partra került a túra egyetlen ragadozója, egy kettő harmincas gyönyörű csuka személyében. Barátom öröme leírhatatlan volt. Ugyan, ez még csak a kezdet... - mosolyogtam a bajuszom alatt.


 Ricsi első zsákmánya egy kettőharmincas csuka lett

A nagyméretű DAM körforgóra vágott oda, már a második dobásra

Ricsi sematikusan végigdobálta a partot. Mire a tó túlsó felére ért, csak egy kis fehér pontot láttam belőle, ahogy világos pólójában vallatta a vizet. Éppen azon tűnődtem, hogy mi lenne, ha most jönne egy nagyobb hal... Ebben a pillanatban a zsinórom kiegyenesedett és az orsóm felsikított. Rögtön bevágtam és megéreztem ez lesz a túra első szebb pontya. Elrikkantottam magam barátom nevét emlegetve, és mivel a víz nagyon jól veteti a hangot, ő elsőre felfigyelt jelzésemre. Intettem neki, hogy jöjjön gyorsan. Mire megkerülte a tavat, akasztott halam pont meríthető állapotba került.

A nap első termetes pontya egy pompás tíz kilós nyurga volt

A horogszabadítás pillanatai a pihe puha pontymatracon

Kis eligazítás után partra emeletem életem első tekintélyes, kereken tíz kilós nyurga pontyát. A matracon megszabadítottuk a horogtól, fertőtlenítettük a sebét, majd pár fotót követően kíméletesen visszahelyeztük a tóba. Ricsi hüledezve nézte végig, ahogy eltávolodott tőlünk a hatalmas vadponty. Nem is gondolta, hogy ekkora halat fogunk a mai napon. Én viszont tudtam, hogy ez a szép nyurga még csupán az első látogató volt friss etetésünkön.

 Hibátlan pikkelyes vad ponyt lett az első áldozatom. Sose rosszabb kezdést... :o)

Egy profilkép a sikeres fogásról mielőtt útjára engedném

Figyelmeztettem horgásztársamat, hogy a következő hal az övé lesz, de a pergető ösztön ismét elcsalogatta a közelből, így a dél körül érkező második kapásról is lemaradt. Szerencsére most nem volt olyan távol tőlem, így egy kisebb füttyel fel tudtam hívni a figyelmét a zajló eseményekre. A következő áldozat szintén egy gyönyörű nyurga ponty lett. Szinte hihetetlen, hogy megszállták az etetést ezek a nyúlánk halak, hiszen a Római tavon azelőtt még sosem fogtunk, csak kizárólag tőpontyokat a termetesebbek közül.

A második potykámnak párszor már megszúrták a száját

A hal hét kilósnak bizonyult. A hétvége további részén e súlyhatár alá nem mentem :o)

Izmost testükkel veszettül harcolnak a horgon ezek a sodrófa pontyok, de most emberükre találtak. Zsinóromat éppen az előző nap cseréltem le egy harmincas SHIMANO Tribal damilra. Így az előző horgászatokat tekintve, jóval magabiztosabban tudtam bánni ezekkel a vadul védekező uszonyosokkal. Nem kellett csak annyira megnyitnom a féket, amennyire feltétlenül szükséges volt. Gyorsan a partra is került a gyönyörű pikkelyes potyka ami hét kilójával beállította az alsó határt, ami alá a hétvége hátralevő részében nem sikerült mennem. Miután lekezeltük a halat, útjára engedtünk, hogy következő társának átadja a staféta botot.

 A sérült harmonikaszájat gondosan fertőtlenítettem. Talán így gyorsabban gyógyul

Az új pontymatracunk nagyon megkönnyítette a termetes halak visszaengedését

Csak egy mozdulat és zsupsz. Már menekül is a szép nyurga

Mondanom sem kell, mikor Ricsi barátom úgy döntött, hogy elmegy a halőrházhoz csontkukacot vásárolni, a következő kapás éppen akkor érkezett. Íme, a harmadik orsótépő nyurga és vendégem ez alkalommal sem volt a botok mellett. Magamra hárult így a szerep, hogy kifárasszam a következő ellenfelet.

Következő halam, egy tíz és feles vadponty, beállította új nyurga rekordomat

Ő is az óriási hallibut pelleteket porszívózta fel

Ez a küzdelem jóval keményebbre sikeredett, mint az előzőek. Úgy érzetem, ahogy egyre forróbb a napsütés, ezeknek a vadpontyoknak egyre nagyobb az erejük. Barátom a horgászboltból visszaérve, rögtön a merítő után nyúlt és többszöri nekifutásra sikerül alátolnia a nagyméretű szákot a vadul forgolódó tíz és feles nyurgának.


Míg én kínlódtam a perzselő napon, a halak minden kényelmet megkaptak a parton

Természetesen ő is gyorsan visszanyerte a szabadságát

Egy pillanat alatt már csusszan is vissza a tó langyos vizébe

Miután visszaengedtük ezt a kemény harcost, én úgy döntöttem, hogy pihenek egyet. Igencsak kimerített a gyors egymásutánjában jött három termetes hal. Addig innen el nem mész egy lépést sem, amíg a következő halat meg nem fogod! - adtam ki az utasítást vendégemnek. Természetesen, ő így is gondolta és az eredmény sem maradt el. Délután kettő körül újra indult a vad küzdelem, de ezúttal nem én tartottam a kezemben a bot végét. Richárd a vad dunai márnák után ízelítőt kapott, milyen is partra segíteni egy tizenkét és fél kilós tőpontyot. Leírhatatlan volt arcán a boldogság, hisz előző rekordját nyolc és fél kilóval szárnyalta túl ezzel a pompás hallal, ami végül horgásztúránk első napjának legnagyobb súlyú fogása lett. Természetesen hagytam, hogy a sikeres horgász engedje útjára a pompás halat, ami hatalmas vircsaftot csapva menekült a tó biztonságot adó mélye felé.


Ricsi élete halával egy tizenkét és feles tövessel

Előző márna rekordját most nyolc és fél kilóval javította meg :o)

A nap ekkorra már elviselhetetlenül tűzött. Két kapás között az volt az egyetlen szórakozásunk, hogy kémleltük az eget, mikor bukkan fel egy-egy bárányfelhő és imádkoztunk, nehogy elkerülje a napot. Lehet, hogy túl buzgón imádkoztunk, ugyanis délután háromra a látóhatáron sötét fellegek kezdtek gyülekezni. A közeledő vihart látva, felszereléseinket összepakoltuk egy halomba. A biztonsági intézkedéseket egy bődületes kapás zavarta meg. Besuhintottam és éreztem, ahogy vadul rugdalódzik a zsinór végén a tettes. Remélem, hogy kijön a hal, mire ideér a vihar! - rimánkodtam. Szerencsére, sikerült időben partra parancsolni és lerendezni a nyolc és feles nyurgát. Természetesen ő is, mint az összes többi társa a pellet csalit vette fel. Próbálkoztunk pedig ananászos, kagylós, fűszeres bojlikkal, de egy tisztességes kapásunk nem akadt rájuk.


A túra következő hala egy újabb szép nyurga ponty lett

Arcomra van írva a tikkasztó hőség, de a háttérben már gyülekeznek a felhők

Alighogy visszaengedtük a halat beköszöntött az orkán erejű szél. Cuccainkat bedobáltuk a sátorba, majd ledöntöttük azt és kövekkel erősítettük meg. Így, a vihar nem hordta szét felszereléseinket. A heves széllökéseket óriás cseppekben lezúduló eső követte ami nagyjából egy órán keresztül okozott felfrissülést naptól cserzett bőrünknek. Az eső elmúltával valahogy a kapások is megszűntek. A víz zavaros lett, hisz a szél felénk tolta a felkavart iszapot. Több órás tétlen szünet következett, ami alatt próbáltuk rendezni felszerelésünket, újra dobtuk botjainkat. Este hatra már minden a helyén volt és készültünk az éjszakára. Túl voltunk a túra első felén és számos gyönyörű halat sikerült matracra fektetni, de a java még csak most következett. A következő történetben megtudjátok, vajon sikerült e túlszárnyalni az első nap eredményeit, és sikerült e megdönteni a túra eddigi tizenkét és fél kilós csúcsát...

 

süti beállítások módosítása