Gyermekkorom első horgászélményei a Balatonhoz kötődnek. A tihanyi félsziget lábánál található céges üdülő kis kikötőjében fogtam meg első snecimet mogyorófa vesszőre kötött zsebpecás szerelékkel. Apró élmény ugyan néhány küsz megfogása, de bennem egy életre felébresztette az ősi halfogó ösztönt. A későbbi évek során rengeteg kisebb-nagyobb kalandban volt részem a magyar tengeren, és a mai napig vágyok vissza a smaragdzöld színben pompázó víz partjára. Fogtunk itt termetes dévéreket, méretes pontyokat, gardákat számtalanul, de babahallal csalizott horgainkra időnként egy-egy kősüllő, fogas süllő, vagy angolna is bejelentkezett. Igazi csodálattal azonban azok az öreg sporik töltöttek el, akik csónakjukkal a nádrengetegben ücsörögve óriási pontyokat ejtettek fogságba, vagy hajnalban a nyílt vízről visszatérve megtermett fogasokból álló csokrot emeltek ki a partra. Szomorkodva gondoltam bele, hogy én sosem fogok belekóstolni ebbe a titokzatos, parti horgászok számára zárt világba.

Borús idő fogadott minket októberben a Balatonon, de a viharjelzést szerencsére elmaradt

Idén sajnos még nem sikerült meglátogatnom a Balatont. Nagyon megörültem, mikor Kocika, a nádi pontyozással fogalakozó horgászblog szerkesztője meginvitált egy balatongyöröki nyílt vízi fogasozásra. Október első hétvégéjének péntek reggelén ültünk autóba faterral. Még a Veszprém közelében elszenvedett defekt sem akadályozott meg minket, hogy időben megérkezzünk Gyenesdiásra. Rövid ismerkedés után összeállítottuk felszerelésünket és célba vettük a vonyarcvashegyi kikötőt. Bár szeles, borús időjárás fogadott minket a parton, szerencsére viharjelzésnek nyomát sem tapasztaltuk. Én Kocikával ültem egy csónakba, fater pedig Misi úszó alkalmatosságát kapta kölcsön, amit ezúton is szeretnénk megköszönni neki. Mindnyájan jól mulattunk fateron, aki megtette az első lépéseket a villanymotorral felszerel horgászcsónak irányításának rögös útvesztőjén.

Fater ismerkedik a csónakirányítás rejtelmeivel

Ott nincs hal! - mondá az Úr

A stratégia az első napon úgy alakult, hogy fatert beültettük a nádba pontyozni, mi pedig a nyílt vizet vettük célba süllőfogást remélve. Apám semmi tapasztalattal nem rendelkezik a nádi pontyozást illetőleg, így mielőtt magára hagytuk, Kocika felvilágosította őt a teendőkről. Sajnos nem sikerült semmit sem fognia, de mint utólag elmesélte volt egy nagy kapása, ami végül sajnos nem akadt meg. Úszója kiemelkedett a vízből, mire rögtön odavágott, de a szerelék kicsapódott a levegőbe és a tetthelyen egy méteres burvány jelezte a megzavart termetes ponty távozását. Fatert tehát a gyékényben hagytuk és célba vettük a tó közepét. Számomra hihetetlenek tűnik, hogy a Balatonon a fogast sokszor másfél kilométerre a parttól fogják az iszapos aljzat fölött. Mi akár a Dunán, akár más tavakon süllőt szinte kizárólag a part mellett zsákmányoltunk ezidáig kemény talaj fölött, akadós terepen. Ebből is látszik, hogy mennyire egyedi a jellege a magyar tengernek a halak fogását illetően.

Az öreg sporik a stratégiát egyeztetik :o)

Vendéglátónk Kocika, aki balatoni horgászattal foglalkozó míves horgászblog szerkesztője

Miután szakszerűen lemacskáztunk a választott területen. Csalijainkat bevetettük a szélrózsa minden irányába. A végtelenül egyszerű szerelék egy öt grammos csúszóra szerelt ólomból és egy süllőző horogra tűzött fagyasztott küszből állt. A kapást a zsinórra hajtogatott alufólia csík jelezte volna, ha lett volna érdeklődő. Sajnos az első éjszaka nem adott halat. Bár egyik küszöm derekán felfedeztem pár ebfog ütötte sebhelyet, komoly elhúzásom nem akadt.

Szigliget irányában sejtettem a halat

Kocika által kifejlesztett fapados balatoni kapásjelző

Persze nem abból a fából faragtak minket, akik csak úgy feladják a küzdelmet egy sikertelen próbálkozás után. Már másnap hajnali fél hatkor újra a sötét vízen ringatóztunk Vonyarcvashegytől jó nyolcszáz méterre. Kocikával való baráti beszélgetésünk közepette egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy egyik orsómról süvítve távozik a zsineg. Rögtön kézbe kaptam a botot és próbáltam adagolni a damilt a vadul száguldó halnak, bár alig bírtam vele lépést tartani. Mikor úgy éreztem itt az idő, megfeszítettem a zsinórt és beletartottam a rohanásba. Rögtön éreztem, hogy valami rugdalódzik a túlsó végen.

Egy gyönyörű őn teste ezüstlött a fekete vízben

A saccra másfeles balin megmentette mindannyiunk becsületét :o)

Mivel a tó közepén nincs akadó, lehetőségem nyílt a hal nyugodt fárasztására. Néhány perc múlva beemeltünk a csónakba egy hibátlan balatoni balint. Elsőre feltűnt mennyire különbözik ez a hal dunai fajtársaitól. Jóval zömökebb, farokúszója szinte vitorlaszerűen terebélyes, homloka széles, feje kicsit buldogszerű, háta sötétes. Ezen valamennyi jegy egyedi jelleget kölcsönöz a balatoni őnnek. Miután visszaengedtük a hajnali ragadozót, visszadobtam szerelékemet, majd egy pillanat erejéig megpihentem, miközben a hajnali párás levegőben fürdő tájat csodáltam.

Borús, párás hajnal a magyar tengeren. Egyszerűen gyönyörű

A következő heves kapásra sem kellett sokat várni. Talán fél óra sem telt el, ismét őrült iramban kezdett peregni a damil orsóm dobjáról. A zsinór adagolását immáron rutinosan oldottam meg. Már a lepergés intenzitásából lehetett érezni, hogy ismét egy mohó balin csapott le fejétől megfosztott, fagyasztott küszömre. Miután kellőképpen eltávolodott halam, egy erőteljes mozdulattal állítottam meg, majd ismét kezdetét vette a harc a csónak körül. Kocika nem mulasztotta el, hogy készítsen néhány akcióképet a fárasztásról.

Egy ilyen pompás ragadozó a Dunán is megállná a helyét

Ilyen óriási vitorla szerű farokúszót még sosem láttam ezidáig...

Nem sok esélyt adtam áldozatomnak, így csakhamar ő is a csónakdeszkán ficánkolt. Jó két kilós 48 centis balin volt a tettes, mely súlyát tekintve megerősítette dunai balinrekordomat. Bár az őnt a Balatonon sokan lebecsülik és sajnos nemkívánatos zsákmánynak tartják, én nagyon örültem ezeknek a hajnali vendégeknek. Jómagam a balinban kiváló sporthalat, nemes ellenfelet látok, amely bár nem egy gasztronómiai különlegesség, heves kapásával, ádáz harcosságával, ravaszságával alaposan fel tudja adni a leckét a reá vadászó sporthorgásznak. Egy szó mint száz, úgy döntöttem, hogy a kíméletes horogszabadítás után ennek a példánynak is visszaadom a szabadságát.

Hajnali öröm a kivételes zsákmánnyal...

Sajnos több kapás már nem érkezett, ezért úgy döntöttünk, hogy délutánig pár órás pihenőt rendelünk el. A kikötőbe érve arra lettünk figyelmesek, hogy fater két csónak között élő hidat alkotva függeszkedik a kikötőben. Két kezével és lábfejével kapaszkodva feszült a víz fölött. Ránk kiabált, hogy segítsünk, ne röhögjünk, de nem tudtuk megállni nevetés nélkül a látványt. Fényképezni nem mertem ugyan, mert a történet kimenetele még kétesélyes volt, de miután Kocika kiszalad a partra és összehúzta a két csónakot, megmentve fatert az októberi fürdőzéstől, mindannyian jót nevettünk. :o) Ez az eset időről időre nevetésre késztetett bennünket a hétvége hátralévő részében.

... és a kíméletes visszaengedés pillanatai

Tapasztalataimat összegezve megállapíthatom, a csónakos horgászat nem egy könnyű műfaj. Rendesen meg kell dolgozni minden egyes halért. Gyakran kell pozíciót váltani, újramacskázni, egy helyben ücsörögni a vadul hullámzó vízen, miközben a süvítő szél, a hideg és a nedves pára mardossa az ember bőrét. Kemény embereknek való csak a horgászat ezen válfaja. Délutánig újramelegítettük átfagyott porcikáinkat, kinyújtóztattuk elgémberedett tagjainkat és mentálisan is felkészültünk a magyar tenger elleni végső támadásra.

A hűvös októberi időben elkélt a jó meleg termoruha

A délutánt egy laza nádi pontyozással kezdtük. Bár csak egy órát szántunk rá, megvallattuk Kocika két etetett helyét, hátha becsúszik egy kóbor nádi potyka. Valami egyszer elhúzta az egyik úszót és a víz alatt tartotta egy ideig, de tapasztalt barátom úgy ítélte meg, hogy ez nem kapás, hanem beleúszás volt, így nem ütötte meg. Fater is elhelyezkedett a szomszédos nádnyiladékban, de ezen a napon már nem mosolygott rá a szerencse. Hiába, ha az ember elszalassza a lehetőséget, nem biztos, hogy újra beköszönt. Miután megbizonyosodtunk, hogy nem jár hal az etetésünkön, ismét a nyílt víz felé vettük az irányt. Társakat is kaptunk Józsi és felesége személyében, kikkel együtt próbáltuk megtalálni a tó ragadozóit.

Rövid betekintést nyerhettünk a balatoni nádi pontyozás világába

Más élmény olvasni róla és más élmény élőben átélni ezt az ősi horgászmódszert

Az első helyen, ahol lehorgonyoztunk, nekem volt egy elhúzásom, de pár méter után otthagyta a tettes a csalit. A megnyomorgatott, pikkelyétől megfosztott küszt és a kapás intenzitását mérlegelve utólag kősüllőre gyanakszom. Közben Józsi felesége fogott egy dévért kishallal csalizva, szabályosan szájba akasztva. Lám, ilyen is létezik... :o) Sötétedés után javasoltam Kocikának, hogy induljunk meg kifelé és félúton próbálkozzunk még egyszer, hátha ott még beköszön a hőn áhított balatoni fogas. Mint kiderült megérzésem helyesnek bizonyult.

Szákban a zsákmány, amiért annyit fáradoztunk

Miközben Kocikával az élet dolgairól beszélgettünk, arra lettem figyelmes, hogy egy óvatlan pillanatban botja után kap és elkezdi lefejteni a zsinórt a táplálkozó ragadozót követve. Érdeklődve figyeltem a nyeletés folyamatát, majd a sikeres akasztást. Míg barátom a hal fárasztásával foglalatoskodott én kinyitottam a merítőszákot és bekapcsoltam a fejlámpát. Esélyt nem adva a halnak sebtiben megmerítettem fehér testét a sötét, kávébarna vízben. Egy pompás balatoni fogas ficánkolt a merítő alján.

Kocika és a hőn áhított balatoni fogas

Tökéletes ragadozó

A kilóhuszas rablóhalat elnézve, rögtön feltűntek a különbségek a Dunán, vagy az Által éren fogott rokonaihoz képest. A legszembetűnőbb erős csontos feje, amely sokkal robusztusabb volt az általam eddig fogott tüskés hátúakénál. Szája és fogai is jóval nagyobbaknak tűntek. Ezüstös teste, szinte fehéresen világított az éjszakában, testalkata pedig jóval nyúlánkabb volt a dunai zömök felépítésű ragadozóknál. Rendkívül örültem Kocika fogásának. Bár nem az én csalimat kapta el a süllő, mégis sikerült fogságba ejtenünk a legendás balatoni fogast egyik példányát, hiszen ezért jöttünk...

Ez a fejedelmi fogás tette fel a koronát a hétvége horgászatára

A kikötőben elégedetten szálltunk ki csónakunkból, hisz csodás élményekben volt részünk ezen a hétvégén. Derekas halakat fogtunk, gyönyörű tájakon eveztünk és betekintést nyertünk a csónakos balatoni horgászat rejtett világába. Nem csak egy feledhetetlen hétvégét töltöttünk a magyar tengeren, de szereztünk egy új barátot is Kocika személyében, kiben egy végtelenül jó embert ismertünk meg. Ezúton is köszönjük ez a feledhetetlen kalandot!

Három napos horgásztúránk alatt számos óriási pontyot és amurt fogtunk a Római tavon, de a békés halak kapásai kizárólag a hajnaltól alkonyatig terjedő időszakra korlátozódtak. Az éjszakák folyamán egyetlen érdeklődő sem akadt a tó mélyén felkínált ínycsiklandozó falatokra. Az első éjjelen nagyon gyorsan feladtam a tétlen várakozást és új módszereken törtem a fejemet, miként csaphatnám be a tó uszonyos lakóit. Ahogy a faházakban lassan elhalkult az élet, a villanyok is leoltódtak, a stégsor mögötti kis öböl egyszeriben életre kelt. A vad rablásoktól, menekülő kishalak fröccsenésétől szinte forrt a víz felszíne a tó ezen pontján. Elhatároztam, hogy szerencsét próbálok, hátha néhány ragadozót sikerül horogvégre kerítenem a stégek mögötti öbölben.

A stégsor mögötti kis öböl vize péntek éjszaka szinte forrt a rablásoktól 

Először a Dunán már jól vizsgázott Rapalámmal szántottam meg a víz felső rétegét, de sajnos rávágás nélkül maradtam. Azt vettem észre, hogy ha a mozgásérzékelő miatt felgyulladt egy faház világítása, a rablások egyszeriben abbamaradtak. Amikor pedig újra elsötétült a táj, ismét felpezsdült a víz felszíne. Mivel a pergetés nem hozott eredményt, összeállítottam egy úszós süllőző készséget, amellyel a fenéken kínáltam fel a küszből nyesett halszeletet. Sokáig nem volt mozdításom, így visszamentem pontyozó botjaink mellé. Egy óra múlva hátrapillantva látom, hogy úszóm eltűnt a felszínről. Odaszaladtam, de a tettes már rég az akadóba vitte a horgot. Újracsaliztam és visszadobtam a szereléket az öbölbe.

Talán kicsalogatják a ragadozókat ma este is a derékig érő vízben rajzó snecik

Sajnos figyelmemet nem voltam képes a stég minkét oldalán bedobva lévő botokon tartani, így mindig lekéstem a kapást ragadozós cájgomon. Késő délelőttig mintegy öt lehetőséget szúrtam el. Kettő rabló akadóba húzta a szereléket, három érdeklődő pedig arrébb vitte az úszómat öt-tíz méterrel. Iszonyatosan bosszantott a saját hibámból elszúrt lehetőségek sorozata. Elhatároztam, hogy a következő éjszakán el sem fogok mozdulni a kis öböl partjáról és kiderítem miféle halak szórakoznak velem.

 Lassan lebukott a nap a horizonton és eljött a rablóhalak ideje

Az eseménydús nap után lassan elkövetkezett az éjszaka. Úszós botjaimat halszelettel és pióca csokorral csaliztam, nem ismervén a tettes kilétét. Lehetett akár süllő, vagy harcsa is az előző éjszaka tréfamestere, így mindkét lehetőségre felkészültem. Szombati nap lévén a csendes éjszaka nem ismétlődött meg a kis öböl partján. Itt is, ott is horgászok ültek a stégek hátsó beugróin. Mivel nagy volt a zsivaj, mászkálás és ki volt világítva több faház is, az előző napi pezsdülés nem volt tapasztalható a tó tükrén. Tudtam, meg kell várnom, míg a szomszédok elalszanak. Házunk mozgásérzékelős világítását letakartam egy törölközővel és erre kértem közvetlen szomszédjainkat is.

 Szákban hever az éjszaka királynője...

Hajnal egy óra körül járt, mire elcsendesedett az összes stég. A hőmérséklet alaposan lehűlt, így visszaszorultunk faterral saját kunyhónkba. Percenként lestem ki a hátsó ablakon, orromat az üveghez tapasztva ellenőriztem világító úszóim pozícióját. Egyik ilyen kikukkantás alkalmával döbbenten vettem észre, hogy világítópatronom fokozatosan gyorsulva oldalra mozdult el. Mivel teljesen kizárt, hogy a levágott fejű sneci életre kelt, ez mást nem jelenthet csakis kapást! Kiszaladtam a faházból, hogy minél előbb megállítsam ellenfelem kirohanását, mielőtt elérné az öböl peremén vízbe boruló bokros rengeteget.

... egy gyönyörű ötven centis süllő

Felkaptam a botomat és bevágtam, de nem éreztem súlyt a zsinór végén. Ellenben az úszóm még mindig mozgott oldalra. A kutya fáját, megcserélte a hal az úszók pozícióját, így rossz botnak suhintottam be. Átszaladtam a szomszéd stégre és megismételtem a műveletet ezúttal a másik pálcámmal. Most viszont éreztem ellenállást és a bevágás után vad fejrázás és ficánkolás törte meg az éjszakai víztükör sima felszínét. Fater rögtön szaladt a merítőért, majd partra segítette az éjszaka királynőjét, egy gyönyörűséges 50 centis süllőt, amely karcsú testével és 1,3 kilójával messze alatta maradt az Által éren ez év tavaszán zsákmányolt fogasomnak.

Számomra ő volt a hétvége legemlékezetesebb fogása

Örömöm leírhatatlan volt. Gyorsan újracsaliztam botomat, hátha újra megismétlődik a történet, de a sors ezúttal másként írta meg a forgatókönyvet. Az előző napi kapássorozat sajnos most elmaradt. Tanulsága a történetnek, hogy ha az ember egy lehetőséget elszalaszt, nem biztos, hogy az élet újra tálcán fogja felkínálni azt. Lassan elérkezett a hajnal és a stégszomszédok kitelepültek az öböl vizére. Így már esélyem sem volt elcsípni egyet a ravasz süllők közül, de azért bánatos sem voltam, hiszen egy pompás példányt sikerült horogvégre kerítenem.

Hajnalban a stégsor mögötti beugrók lassan benépesültek

Én befejeztem a horgászatot és időmet felszereléseim rendezésével és elpakolásával múlattam. Természetesen frissen kelt horgásztársaim még támadásba lendültek egy utolsó roham erejéig, így mindhárom stégen sikerült elkönyvelni még egy – egy gyönyörű fogást. Csanádnak egy termetes pikkelyes, Sándornak pedig egy négy és feles amur akadt a horgára.

 Az utolsó nap első pontya

Sándor egy négyésfeles amurral kezdte a napot

Szlovákiából érkezett szomszédaink szákja sem maradt száraz

Lassan elérkezett a három napot átölelő horgásztúra vége. Teljesen kimerülve hordtuk felszereléseinket a kocsi felé. Idén talán utoljára jártunk ezen a tavon, de most is vastagon elhalmozott minket feledhetetlen élményekkel. Nemcsak nekem sikerült itt hatalmas halakat foglyul ejtenem, de ismerőseim, barátaim is sorra döntögették meg saját rekordjaikat. Nem tudom, hogy tavasz előtt lesz e időm újra horgászni itt, de már nagyon várom a következő találkozást kedvenc vizünkkel, a Tata és Agostyán között elterülő Római tóval...

Köszönjük a csodás kalandokat. Tavasszal találkozunk!

Az elmúlt esztendő sajnálatos eseményeinek kapcsán, ha mostanság horgászberkekben elhangzik a neszmélyi Duna neve, minden horgász gereblyéző rabsicokról készült videókat, kifilézett halakat mutató fotókat lát maga előtt. Ha lehunyom a szememet, elém egész más kép tárul. Látom a neszmélyi holtág buja ősvadonnal körülölelt csillogó vizét, melynek mozdulatlan tükrét időről időre megtörik a küszöket hajtó balinok rablásai. Számos szép emlék köt ide engem, hiszen már hosszú évek óta járjuk, az egyik felén zárt öböl mesés partjait. Az esetek döntő többségében nem is maradtunk zsákmány nélkül, hisz ez a gyönyörű víz számos derék ragadozót rejt magában. Igazi horgászparadicsomként feledhetetlen élményeket nyújt a titkait ismerő horgászok számára.

 A neszmélyi holtág az egyik legcsodálatosabb táj, ahol valaha is horgásztam

Több, mint öt esztendő telt el azóta, hogy először kinéztünk a Duna partjára horgászati célzattal és valamilyen furcsa véletlen okán, pont a neszmélyi holtágra esett a választásunk. Körforgó villantóinkat dobálva keresztbe kasul végigjártuk az öböl ember által megközelíthető részeit és gyorsan nyilvánvalóvá vált, hol számíthatunk a ragadozók megjelenésére. Pompás csukákat csíptünk el másfél kilós átlagsúllyal, amely méretet a környék halastavaiban csak nagy ritkán sikerült felülmúlni. Nem túl nagy, de hevesen kapó balinok rohamozták meg apró körforgóinkat. Már alig vártam, hogy pár év kihagyás után ismét ellátogassak, az idő közben hírhedtté vált vízterületre. Vajon mennyit változott, mióta utoljára jártam itt? Vajon, még most is olyan gyönyörű ragadozók lakják vizeit?

 Az érintetlen vadon a korlátlan szabadságot jelenti a zsúfolt magántavak után

Az évek során már bevált helyünkre érkeztük meg augusztus első napján. A komor, felhős idő mellett a kedvünk is gyorsan borúsra fordult, hiszen pont a kedvenc szakaszunkon tartott horgászversenyt a helyi egyesület. Micsoda pech! Két éve nem jártam itt és pont mostanra időzítették ezt a versenyt. A bevált utat feladva, egy új horgászállást keresve lejjebb utaztunk a holtág mentén. Rá is akadtunk egy ígéretesnek tűnő partszakaszra, de a frissen levonuló Duna által hátrahagyott dagonyában valóságos túlélőtúrává változott jámbor horgászatunk. Nem csak saját autónkkal vívtunk egyszemélyes rally versenyt, de más bajba jutott horgászoknak is segédkeztünk, a laza talaj fogságába esett gépjárművük kiszabadításában. A sárral vívott harcot azonban feledtette a festői táj látványa, amelyhez hasonlatosat a komforthoz szokott városi horgászok sose látnak.

 Az áradó Duna áttörte a holtág felső gátját és zavarossá tette a csordogáló vizet

Annak idején, ha már a pergetésbe belesajdult hátunk, pihenésképpen fogtunk pár küszt, vagy ahogy a Dunán hívják böklét. Hátába méretes hármashorgot tűztünk és úszós készségünkkel ily módon kínáltuk a fel az éhes csukák számára. A hatalmas bóbitát ide oda rángatta a termetes sneci, miközben mi egy marék darát szórtunk az úszó köré. Percek alatt beállt rá az apró had és csalihalunk szépen komótosan csatlakozott a rajhoz. Az ólálkodó csukák ezt a kishalfelhőt követték és hatalmasat vágtak oda a szétrebbenő sneciknek. Az apró böklék mind kereket oldottak, egyedül a horgon fickándozó szerencsétlen halacska maradt meg a mohó ragadozók szabad prédájának. Most is ezt a taktikát próbáltuk alkalmazni. Talán még mindig működik...

A part mentén vízbe dőlt fatuskók tuti csukatanyák

Miközben fater a csalihalnak szánt küszök megfogásával foglalatoskodott, én összeszereltem három úszós csukázó botot. Ahogy a termetes küszök összegyűltek, úszóimat a legígéretesebbnek tűnő három kis öbölbe ejtettem. A nyeletőféket beélesítettem és már vártuk is a kapást. A módszer viszonylag egyszerű. Néha ellenőrizni kell, hogy a kishal elég eleven e még, vagy nem gubancolta e össze a zsinórt. Néha pedig vissza kellett téríteni az akadó felé iparkodó, vesztét érző szélhajtót.

 Fater a csalihalnak szánt küszök begyűjtésén munkálkodik

Bambán bámultam, ahogy a horgon küszködő apró halak ide – oda cibálták hatalmas úszóinkat. Fater a csalihalak fogdosásával szórakoztatta magát kissé félrevonulva. Egy óvatlan pillanatban arra lettem figyelmes, hogy a part menti akadó mellett táncoló úszóm eltűnt a víztükör alatt. Mivel nem voltam a bot közelében, hatalmas ugrásokkal közeledtem a tetthely felé. Minden léptemet mélyen magába szívta a laza sár, miközben orsóm nyelető fékje megreccsent. Megragadva botomat átváltottam a féket. Elhamarkodottságomat iszonyat rángatás büntette a bot végén. Nem volt mit tenni, bevágtam, hisz nyeletésről már szó sem lehetett.

 Szákban az erőteljes dunai ragadozó

Hibám megtorlatlanul maradt, hisz a sikeres akasztást követően óriási felfordulás indult az apró öbölben. Úszós készséggel csak nagyon ritkán vesztek csukát, nem is tudok rá példát mondani. Ennek tudatában magabiztosan bántam a hallal, nehogy eszébe jusson az akadó felé venni az irányt. Fater békésen nézte végig a jelenetet, miközben még mindig sneciket próbált fogdosni. Hangosan emlékeztettem rá, hogy a merítőháló még ki sincs nyitva... De minden jó, ha jó a vége. Pár perc elteltével a parton ficánkolt az 55 centis másfél kilós dunai csuka.

 Örömmel tölt el, hogy a Duna ág még mindig ilyen szép csukákat rejt

Nagy örömmel töltött el, hogy a régi stratégia még mindig működik, és a holtág sem szűkölködik ragadozóban. Bár, több kapásunk nem akadt a nap hátralévő részében, a holtág közepén óriási loccsanásokkal adták tudtunkra jelenlétüket a küszöket hajtó balinok. Sajnos ezek a halak elérhetetlen távolságra voltak tőlünk, de egy percig sem volt rossz kedvünk, mert a Dunán ez a másfeles csuka sem rossz eredmény. Szívesen megpróbáltuk volna az élő Dunát is pergető botjainkkal az almási kövezésen, vagy a neszmélyi harcsagödörnél, de sajnos a magas vízállás ezt most nem tette lehetővé. Így maradt a kocsi tisztára mosása és a múlt horgászatait felelevenítő öböl megvallatása.

Vajon lakik e valaki a fa vízbenyúló gyökerei között?

Ezt jelenti nekem ez a holtág. A természetet, a termetes ragadozókat, a békét és a csendet. Remélem a sok sporthorgász, akik az utóbbi időben csak rémséges híreket hallottak erről a környékről, mind ellátogatnak ide és idővel a halmészárlás helyett a csodás környezet és a sikeres fogások emléke fog megmaradni mindannyiunk emlékezetében...

Már tavaly ősz óta nem volt részem egy jó csukás horgászatban, pedig ezek a ragadozók kedvenc horgászhalaim közé tartoznak. Imádok rájuk vadászni, akár villantóval pergetve, akár élő kishallal csalizott úszós készséggel. Sajnos, a megyében elég kevés jó csukás víz található. A legtöbb helyen csupán megtűrt útonálló ez a halfaj a ponty és az amur mellett. Fel is keltette az érdeklődésemet, amikor meghallottam, hogy a mocsai tórendszeren belül kialakítottak egy vízterületet kifejezetten a csukázni kívánók számára. Fater munkatársa volt ott pár hete pergetni és többek között egy kétkilós ragadozót csípett el wobblerrel. Így nem volt kérdés, melyik lesz a következő horgásztúránk célállomása.

Borult idő fogadott minket a mocsai csukás tavon

Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, amikor kiérkeztünk. A sötét felhők teljesen eltakarták az égboltot, az idő igencsak esőre állt. Sebaj, ha már egyszer itt vagyunk, akkor az égi áldás sem fog minket megakadályozni abban, hogy elcsípjünk párat a tó éhes ragadozói közül. A vízterület nem is bizonyult annyira kicsinek. Nádasokkal körülölelt igazi vadregényes tavacska, melyen a sűrű parti növényzet miatt sajnos csak négy – öt helyen nyílt lehetőség a horgászatra, bár a halőr felvilágosított minket, hogy hamarosan új állásokat fognak nyitni a nádban.

A vizet körülölelő sűrű nádasban csak néhány horgászható állást találtunk

Mivel nem csak pergetésre készültünk, első lépés a csalihalak beszerzése volt. A tó üzemeltetői jelezték, hogy a csukás tavon esélyünk sincs kishalat fogni, mert a krokik teljesen kipusztították az állományt. Így emelőhálóval a szomszédos tóból próbáltunk meríteni horogra valót, de csak naphalakat és pár apró razbórát sikerült begyűjteni. Hát egyik sem a világ legjobb csukacsalija, de ugye szegény ember vízzel főz, két termetes napsi került a hármashorgokra. Ha annyira nincsenek kishalak a csukás tóban, akkor csak felveszik ezt a nem túl közkedvelt amerikai bevándorlót is a ragadozók. Miközben az úszós botok felcsalizásával foglalatoskodtam, fater már jelezte, hogy megvolt az első rávágása körforgó villantóra.

Nem kimondottan csuka csali a naphal, de most ezt sikerült fogni

Úszóinkat a tavat körülölelő nádaskoszorú apró nyílásaiba ejtettük be

Miután elhelyeztem a parttól 4 – 5 méterre két csukázós készségünket, csatlakoztam pergető pálcámmal faterhoz. Az acélelőke kapcsába egy 5-ös DAM EFFZETT körforgót akasztottam, ami az egyik kedvenc műcsalim csukára. Óriásit suhintottam és ahogy tekertem kifelé, jól érzetem a nagy méretű pörgő acélszerkezet veretését. Úgy a harmadik dobásnál érkezett az első rávágás, amit sikeresen akasztottam. Hamarosan a parton ficánkolt egy 37 centis kis csuka. Miután megszabadítottuk a szája szélébe fúródott hármashorogtól, útjára engedtük a nap első halát.

Az első csukát körforgó villantóval sikerült becsapni

Nem telt el tíz perc és fater is halat akasztott. Az ezüst színű körforgóra vágott oda egy 47-es útonálló. Táncolt a horgon a víz alatt és a víz felett egyaránt, de ez sem mentette meg attól, hogy alámerítsek és partra emeljem. Gyors fényképezés után ő is mehetett vissza életető elemébe.

Fater aznapi első csukája hét centivel haladta meg a méretet

Átballagtam egy másik horgászálláshoz, ahol a nádnyiladékba volt egyik úszóm bedobva. Itt oldalra dobva próbáltam meghorgászni a sűrű vízi növényzet szélét. Hamarosan egy újabb rávágást éreztem a karomban és bár jól bevágtam, szebb halam egy hatalmas víz feletti bukfencet követően távozott. Sebaj, gondoltam, ha itt vagy és éhes vagy, úgyis megfoglak. És csakugyan, tíz perc múlva dobálás közben arra lettem figyelmes, hogy a naphallal csalizott úszóm eltűnt a víz színéről. Óvatosan felvettem a kontaktust a hallal, és amikor megéreztem a súlyát, bevágtam egy határozottat. Miközben a vízben pacsált a megakasztott ragadozó, készítettem pár fényképet, majd merítőhálóval a partra segítettük, a fateréval centire megegyező csukát.

A csukákat nem zavarta, hogy napsit tűztünk a horogra...

...vadul raboltak rá, majd kezdődhetett a tánc a víz felszínén

Idei első méretes csukám 47 centis kis krokodil volt

Nem éppen kapitális, de én nagyon örültem neki

Minden hal amit fogtunk végül kíméletesen visszakerült a tóba

Ezután egy félórás szünet következett, majd fater újra halat veszített. Én ismét pozíciót váltottam és ezt egy újabb kapás jutalmazta. Éreztem, nem ez lesz életem hala. Néhány pillanat múlva a parton ficánkolt a méretet el sem elérő kis csukesz. Ő is a piros ferde vonalakkal díszített EFFZETT körforgót kívánta meg. Csak úgy túrta a víz felszínét farkával, ahogy szabadon engedtem.

Újonnan beszerzett pergető orsóm kitűnően debütált a mai napon

Ez a kis csuka is a piros - ezüst körforgóra rabolt rá

Még egy picikét nőnie kell, hogy elérje a méretet. Persze a halnak... :o)

A következő jelentkező ismét apám műcsaliját kapta el. Fater kiabált nekem, hogy jobb halat akasztott, így szákkal a kézben rohantam hozzá, hogy megmerítsem a nap legnagyobb csukáját. Itt már fárasztani is kellet, mert igencsak jó erőben volt a koma. Úgy döntöttünk, hogy ezt a halat már érdemes megmérnünk is. A mérlegen másfél kilót nyomó, 50 centis rablóhalat fater helyezte vissza a vízbe. Gratuláltam neki, majd folytattam a horgászatot. Nem sokára ismét kiabált, hogy eltűnt az úszó, ami nála volt bedobva. Még sosem vágott be úszós csukázó szereléknek, így az akció nem volt megfelelő. A part mellett lefordult a horogról a harmincas forma bugylicsuka.

A nap halát ezúttal fater kerítette horogra. Egy gyönyörű másfeles csukát...

... ami néhány perc után vissza is nyerte a szabadságát

Ahogy delet ütött az óra, az eső elkezdett enyhén szitálni és a kapások is abbamaradtak. Azt gondoltam, hogy talán az az oka, hogy kicsit megbolygattuk előttünk a vizet, ezért úgy döntöttem, hogy körbejárom a tavat, hátha találok még egy két állást, ahonnan tudok párat dobni. A tó túlsó felén rábukkantam egy helyre, ahol nem borította nád a part szélét. A harmadik dobást követően éppen, hogy emeltem ki a vízből a villantót, megcsípte egy 45-ös körüli csuka. Esélyem sem volt bevágni neki, olyan rövid volt a zsinór, mégis megakasztotta magát. Sajnos azonban, mielőtt elérhető távolságba került, lefordult a horogról. Mivel több rávágásom nem volt a túloldalon, visszabandukoltam faterhoz, akinél szintén nem történt semmi említésre méltó ez idő alatt.

Ahogy múlt az idő, az eső lassan elkezdett szitálni

Délután háromra az eső komolyan elkezdett szakadni, ezért úgy döntöttünk, hogy csomagolunk és indulunk. Már csak egy úszós bot volt bevetve. Fater indult, hogy kiszedje, de nem látta sehol sem az úszót. Most nem hibázhatott, hiszen én diktáltam neki mit tegyen. Felvette a kapcsolatot a hallal, és amikor megérezte a súlyát besuhintott a nap utolsó vendégének. A tó egy méretet el sem érő csukával búcsúzott tőlünk.

A tó végül egy picurka csukával búcsúztatott minket

Mire elpakoltunk egyszeriben leszakadt az ég. Nagy szerencsénk volt, hogy a délelőttöt megúsztuk jelentősebb eső nélkül. Összességében fejenként három – három csukát fogtunk és nagyjából ugyanennyi halunk ment el. A kifogott ragadozók között volt egy igen szép másfél kilós példány is, amely ezúttal fater horgán akasztotta fenn magát. Az összes halunk a part menti zónában jött. Annyit mondhatok zárószóként, hogy nagyon jól szórakoztunk ezen a kis tavon és bár nagyon nagy csukát ezúttal nem sikerült fogni, biztos vagyok benne, hogy nem utoljára horgásztunk itt.

A táj még nem zöld, de az időjárás már jóval barátságosabb mint egy hete

Az időjárás előrejelzés végre beharangozta a tavaszt amit már olyan régóta vártam. Az utolsó tíz horgászatom alkalmával szinte mindig fagyhalál közeli élménnyel és többnyire hal nélkül tértem haza. Gábor barátommal ki is használtuk a lehetőséget, hogy ismét lecsapjunk az Által érre. Úgy terveztem, hogy az egyik bottal megpróbálkozok a süllővel, a másikkal pedig a harcsázás rögös útján teszem meg a kezdő lépéseket. Gábor szüleivel az Y kanyarnál táborozott le, én pedig szokásos helyemet foglaltam el a patak végében. Egy nyolc centis bodorkát vágtam keresztbe és a farok részt tűztem a horogra. Úszós készségemet bepöccintettem azon akadó mellé, amely már többször adott halat korábban.

Az úszó oda került, ahova kell. Jöhet a kapás...

Másik botom egy teljesen új szerzemény. Mint előző cikkemben, olvashattátok februárban egy harcsa megviccelt süllőzés közben a patakon. Ezen felbuzdulva beszereztem egy 500 g-os dobósúlyú Shimano Force Master harcsázó botot és egy USA Baitrunner orsót 8000-res méretben. A dobot 70-es monofil zsinórral töltöttem meg. Ez nem bizonyult jó választásnak, mert a merev damillal nem igazán lehetett jól horgászni. Valószínűleg, hamarosan fonottra fogom cserélni. Ez az összeállítás számomra rendkívül brutális tűnt, bár a célhal és a tuskós környezet indokolja a szükségességét. El is neveztem ezt a botot 'Medveölő'-nek. Akik gyermekkorukban olvasták Karl May Winetou című regényét, bizonyára értik a tréfát. A végszerelék egy 8 grammos úszóból, 5 grammos ólomból és egy 15 centiméteres eresztékre kötött 5/0-ás Hayabusa harcsázó horogra fűzött 5 darabos nadálycsokorból állt. A taktika az volt, hogy figyeltem a patak parti alámosásokat, tuskókat és ahol gyanús hullámokat, pörsöket látok, oda belógatom, hátha...

Az újonnal vásárolt nehézfegyverzet bizonyításra vár

Egyszerű harcsázó szerelék nadálycsokorral

Miközben szorgalmasan tunkoltam a partoldalt nadálycsokrommal, fél szemem mindig a süllőző úszón pihen. Egyszer csak azt veszem észre hogy valami behúzza az akadó alá. Nesztelenül rohantam a botomhoz, amilyen nesztelen egy 117 kilós ember csak lehet. :o) Kézbe vettem, de az úszó nem sodródott tovább. Kicsit vártam, majd felvettem a kontaktus, de sajnos nem éreztem rajta ellenállást. Ellenben a halszeletet valaki elcsente a horogról. Sebaj, legalább van valami mozgás. Ez is valami... Ezúttal a kishal fejét tűztem a horogra, amin még rajta maradt egy ujjnyi darab a törzsből. Azt figyeltem meg, hogy ha a halszeleten marad némi belsőség, jóval nagyobb esély van a kapásra.

A farok rész tökéletes süllőcsali, de most mégis a fej kellett neki

Bár nem sikerült túljárnom az eszén, mégis valaki van odalent és éhes. Repült tehát vissza a szerelék az előző helyre. A dobás jól sikerült közvetlen az akadó sodrás felőli oldalához. Ezután mereven szuggeráltam az úszót, elmozdulást remélve. És lássatok csodát. Egyszer csak az úszó megindult tétován, majd egyre agresszívebben sodrással szemben kifelé a fából. Okulva a régebbi esetből, most nem adtam neki sok időt. Talán két métert engedtem úszni, majd felvettem vele a kontaktust és határozottan bevágtam. Egyből érzetem az erőt a zsinór végén, ez jobb lesz mint az őszi testvérei voltak. A vízfelszínen fröcskölt aranybarna testével, ami az itteni süllőkre annyira jellemző. Olyan barna volt, a háta, hogy először azt hittem kis harcsa. De a fejrázásokból hamarosan örömmel konstatáltam, hogy ez egy szebb süllő lesz.

Parton a mohó fogas. Választott taktikám ismét jól vizsgázott

 Hát, éppen hogy belefért a szákba a 2 kilós süllő

Apró merítőhálómat próbáltam alátolni, de sehogy sem fért bele. Kicsit megemeltem, de félig kilógott még a szákból és olyan mozdulatokkal, mintha palacsintát sütnék bebillentettem a hálóba. Örömöm leírhatatlan volt. Elsőként megszabadítottam a horogtól, a kishal feje még ott fityegett a fogaktól tüskés szájban. Megmértem a hosszát, ami a faroktőig 50 centimétert nyomot. Persze, nem kapitális süllő, de nekem idáig a legnagyobb. Rögtön telefonáltam is Gábornak, hogy jöjjön fényképezni. Az eset tanulsága, hogy ezt a merítőszák dolgot át kell újra gondolnom... :o)

Ezt hívják úgy, hogy mesés pillanat...

 ... hiszen róla álmodtam egész télen

 Nézzétek a színét! Más mint a balatoni fogas, ugye?

Fél óra múlva csörgött a telefonom és Gábor újságolta, hogy egy méret alatti csukát fogott az Y-nál. Alig, hogy visszaért tőlem a halvizitről, arra lett figyelmes, hogy élő kishallal csalizott szereléke eltűnt. A sikeres fogást megörökítette a blogom számára, majd visszaengedte halát, a csukákban amúgy sem bővelkedő patakba. Öt évvel ezelőtt faterral sok csukát fogtunk a zúgó alatti résznél, de sajnos ez már a múlté...

 Gábor retour csukája. Ritka vendég a patakon

A nap nagy része eseménytelenül telt. Vallattam a patak azon részeit is, melyeket azelőtt még nem próbáltam. A nadályos cájggal meg szorgalmasan tunkoltam a harcsagyanús akadókat, alámosásokat. Természetesen eredmény nélkül. Késő délutánra értem fel az Y elágazáshoz. Tudtam, hogy a bajuszosokra itt lesz igazán esélyem, hisz tavasszal a felmelegedő vízben feljönnek sokszor a sekély, félméter mély szakaszra. Ahogy sötétedett, egyszer csak pukkanást hallok a part mellett összegyűlt uszadékok mellől. Közelebb megyek, még egy pukkanás... harcsák lehetnek, de nem túl nagyok. Fogom a harcsázó botot és a nadálycsokrot belógattam 15 cm-es eresztékkel az uszadékok közé. Újabb pukkanások következtek, némelyik csupán 20 centire az úszómtól. Adrenalin szint az egekben. Egyre gyakrabb és sűrűbb buffanások, tolóhullámok kanyarognak a felszínen. Látszik, hogy eszik a harcsa, de a nadálycsokor nem kell nekik. Talán kishallal több esélyem lenne... Kiemelem a csalit ellenőrizni és látom, hogy a zsinóron vastagon folyik a nyálka. Hát ezek a harcsák iszonyat szemtelen halak. Még hozzá is dörgölőznek a zsinóromhoz...

Vajon lakik e bajuszos a tuskó alatt? A part mélyen alá van fürödve

Ha harcsa lennék, én itt laknék :o)

De a patak fölött átboruló fa alja most mégis üresnek bizonyult

Lassan teljesen besötétedett és indulni kellett. Persze az lett volna az igazi, ha elsikerül elcsípnem egy bajuszost is, de erre én sem számítottam életem első harcsázása alkalámával. Mindenesetre közel jártam hozzájuk. Nagyon közel... Legközelebb új módszerekkel és új taktikával eredek a nyomukba, de ez már egy másik történet...

Ismét csodás élményekkel ajándékozott meg a patak. Találkozunk hamarosan...

A januári sikertelen próbálkozások után visszavonulót fújtam egy időre, ugyanis beköszöntött a zord tél. A tavak befagytak, a Duna is zajlott. Nem sok lehetőség maradt a környéken az eredményes horgászatra. Február közepén kis enyhülés volt érzehető az időjárásban, így kilátogattam az Által érre szerencsét próbálni. A kiszemelt préda természetesen a süllő volt, de tisztában voltam vele, hogy a téli jeges vízben nem fogom degeszre fogni magamat. Mindenesetre tucatnyi kishallal a csalihalas vödrömben bandukoltam a patak vége felé. A borongós, szeles, esős időben a hőmérő higanyszála alig kúszott 0 fok fölé.

A Derítő tavat még jég borítja, de az Által ér már horgászható

A választott módszer a halszelettel való úszós mártogatás lett. Ez azt jelenti, hogy kiválasztok egy helyet valamely vízbe dőlt fa, vagy belógó bokor mellett és úszós szerlékemmel a fenék közelében lebegtetem a halszeletet oly módon, hogy  a sodrásban minél közelebb kerüljön a csali az akadóhoz. Két botommal megpróbálom az akadó minden pontját meghorgászni. Amennyiben egy órán belül nincs jelentkező, tovább állok a következő ígéretes helyhez. Mivel a patakban jelentős a sodrás ez sokszor elég körülményes és sok beszakadással jár. Célszerű olcsó úszót választani, amely jól ellenáll a patak áramlatainak.

Az általam sikeresen használt süllőző úszók

Az úszóval tapogassuk körbe a vízbe dőlt fa minden lehetséges szegletét

Akadóban nincs hiány. A patakot teljes hosszában bedőlt tuskók szabdalják

A patak vízállása rendkívül magas volt. Az olvadó hó jelentősen megduzzasztotta az Által eret. Reggel óta egy jelentős partszakaszt horgásztam meg, de kapásig sajnos nem jutottam. Délután kettő körül a patak legmélyebb pontjához értem, ahol a mélység jó két méter és a sodrás is itt a legnagyobb. Általában hüvelykujjnyi halszelettel horgászok, de hirtelen ötlettől vezérelve feltűztem a horogra egy jó 16 centis bodorkát, ami ki volt belezve. A jelentős csalihal végre megállította a sodrásban az úszót. Nem nagyon bíztam benne, hogy lesz kapásom, de egyszer csak az úszóm elkezdett sodrásnak felfelé rohanni, majd eltűnt a víz alatt és csak pergett le a zsinór az orsómról. Ez most vagy nagy süllő lesz, vagy harcsa. Nyelessek, vagy bevágjak rögtön? Úgy döntöttem, adok neki egy kis időt. Hiba volt. Amikor bevágtam, karikába hajlott a bot. Megdöbbenve konstatáltam ez nem süllő... A halat nem bírtam megállítani a 28-as monofil zsinórral, így csakhamar akadóba húzta a szereléket a termetes harcsa. Nem tudtam kiszedni az akadóból, így szakítanom kellett a szereléket. A csalódottságom leírhatatlan volt. Annyit vártam erre a kapásra, ott volt a jó hal és mégsem sikerült kifogni. Aznap már több kapásom nem akadt.

A harcsakaland helyszíne a patak végén 

Persze nem vagyok az a típus, aki könnyen feladja. Így február utolsó hétvégéjén ismét a patak parton talált a hajnal. A patak vize még mindig nagyon magas volt, de Laci bácsi éppen azon munkálkodott, hogy felszabadítsa a zsilipet a rönktorlaszoktól. A magas vízállás általában nem kecsegtet nagy fogással. Sajnos ez előző heti heves kapás most nem ismétlődött meg, pedig jó alaposan átvallattam minden vízbe dőlt fát és gödröt. Sem süllő, sem harcsa nem tette tiszteletét a horgon, mégsem maradtam haltalanul. Egy szép kettőfeles tükörponty vette fel a fogasnak szánt falatot.

Szép, szép, de nem érte jöttem ma...

Néha felfelé is érdemes nézelődni. Fagyöngy borítja a vízparti fákat

Délutánra nagyon kellemes napos, meleg idő lett. Sütkéreztem a tavasz első napsugaraiban, miközben úszóimat figyeltem szemem sarkából. A táj szinte fürdött a napfényben. Remélem nem jön vissza a zord idő az elkövetkező hetekben. Próbaképpen feljebb vándoroltam a patakon az Y-on kanyarhoz, hátha a halak a sekélyebb részeket keresik ahogy a víz melegszik, de ott sem voltam eredményes. Persze még bőven az idény előtt járunk. A Derítő tó is csak a napokban olvadt ki, a víz még mindig nagyon hideg. Talán az elkövetkező napokra jósolt meleg kicsit megélénkíti a halakat... Nos, majd meglátjuk hamarosan. :o)

Az első tavaszi napfényben fürdőzött a vízparti táj

Mindenesetre elégedett vagyok a februári horgászatokkal, mert bár a süllők nem mutatták meg magukat, mégis nagyon tanulságos volt ez a két próbálkozás és hal is került végül a szákba...
 

December második fele óta a szerencse elpártolt mellőlem. Háromszor mentem ki horgászni a fagyos időben és egyszer sem sikerült kapásig eljutnom. A téli hideg ritkán ad halat, de még mindig több esély van horogvégre csalni valamit, mintha otthon maradnék és a Fish & Hunting csatornát bámulnám a fotelból. Nemde? Idáig csak olyan írásokat publikáltam, amelyeket halakkal tudtam megfűszerezni, de most ez a cikk nem ilyen lesz. Miért készítek mégis bejegyzést? Mert gyönyörű havas tájakon jártam, ahol olyan képeket készítettem, amelyeket vétek lenne nem megmutatni. Mert, bár halat nem fogtam, mégis feledhetetlen élményekkel lettem gazdagabb. Szeretnék nektek is betekintést adni ezekbe a jeges barangolásokba.

Kedvenc patakom fehér lepelbe borult december végére

Zord téli táj, mégis szívet melengető látvány

Mínusz tizenhét fok. Ennyit mutatott a hőmérő azon a reggelen, amikor a 2009-es évben utoljára botot ragadtam. A választott víz ismét az Által ér fás rengetegben kanyargó vize lett. A célpont pedig ismét a süllők. Bár előző hétvégén még fogdosták a sütyiket, a hirtelen beköszöntő fagy elvette a kedvüket a táplálkozástól. Hiába lebegtettem ínycsiklandozóan a a bodorkából hasított szeletet az akadók körül, érdeklődő nem akadt rá. Mintegy nyolc órát töltöttem az embertelen fagyos tájban, ahol rajtam kívül volt még pár nem teljesen épeszű próbálkozó, halat nem sikerült kicsikarnom a vízből. Ragadozót más sem fogott. Az Által ér alatt a lezúduló vízben néhány horgász a halrácson állva szép bodorkákat fogdosott, de én nem ezekért a halakért jöttem. Miután ők távoztak, helyüket az összegyűlt apró halakra pályázó madarak vették át. A tatai Öreg tóból érkező hattyúk, gémek, vadkacsák vadul habzsolták az apró bodorkákat. Ha megriasztottam véletlenül őket, felhőként riadtak tovább. Délután 5-ig bírtam a horgászatot, akkor már olyan hideg volt, hogy a kezem hozzátapadt a fém orsóhoz. Hal nélkül, de masinámban gyönyörű tájképekkel távoztam a zuhogó hóban. Fater jött értem kocsival. Szerinte nem vagyok normális...

A patak végén vannak a legjobb haltartó helyek

A hídon állva el lehet látni szinte az Y kanyarig

A nap végére már a patak is kezdett befagyni. A szállíngózó hó megmaradt a jégen

Az új év első hetében kiváltottam az éves engedélyt a komáromi Duna szakaszra. Régóta vártam ezt a pillanatot, mert vagy 3 éve nem horgásztam az ős folyón. Régen sok szép élményt adott, gondoltam most is próbára teszem. Első utam egy Komárom térségében megbúvó apró sarkantyúhoz vezetett. Itt fenéken próbáltam becsapni a süllőket halszelettel. Néha, néha dobáltam egyet fehér gumihallal is. Az idő hideg, esős volt. Elvileg kell lenni a környéken sütyiknek, mert annak idején fogtunk ezen a sarkantyún. Most viszont nem így történt. A kapásjelzőm csak a mederfenéken néha továbbdöccenő ólom mozgását közvetítette. A folyón feljebb madársereg telelt, a sarkantyú alatt pedig egy hatalmas rozsdás uszály rondította a tájképet. A nyugalmat néha csak egy egy elhaladó folyami hajó által gerjesztett hullámok borzolták. Négy órán keresztül vallattam a sarkantyú mögött örvénylő vizet sikertelenül, majd újabb állást kerestem. Kicsit csalódottan hagytam el a helyet, mert nagy bizodalmam volt benne, de tudtam, hogy ha jobb idő lesz ide még visszatérek. Rejteget még meglepetéseket nekem ez a sarkantyú, csak legyen kicsit jobb idő...

Először a sarkantyú alatti langót vallattam meg

Majd a sarkantyú végén örvénylő vízben is próbálkoztam

A horgászatot csak egy néha elhaladó hajó, vagy uszály zavarta meg

Sötétedés előtt egy órával letelepedtem régi menyhalas helyünkön, ahol pár évvel ezelőtt nem tudtunk két bottal horgászni, annyi kapás volt. Csak úgy rángatták a bot spiccét a menyusok a kövezés fölött, alig hogy beejtettük a halszeletet. Hát most nem így történt. Lassan leereszkedett a sötétség a tájra és a botspiccre rögzített világító patronok csak nem mozdultak. Mi történhetett itt? Régen itt sosem betliztünk... Ahogy teljesen besötétedett a csontig ható hidegben a lélegzetem sűrű vattacukrot fújt a fejlámpám fényénél. A Dunán visszhangzott a kutyák ugatása a szlovák oldalról, és a időnként megtörte a csendet a hátam mögött elhaladó vonat morajlása. Két három órával sötétedés után feladtam. Sárosan, fáradtan, átázva bandukoltam a szőnyi vasútállomás felé...

Kíséteterdő Szőny térségében

A régebben bevállt kövezés ma nem adott menyhalat

Január második felében ismét a Duna felé vettem az irányt. Ezúttal a szőnyi holtág alsó, nyitott végét szerettem volna felfedezni, ugyanis itt még sosem jártam. Tudtam, hogy a holtág be lesz fagyva, de a végén lévő nyitott öböl talán jégmentes. Célom most nem elsősorban a halfogás volt, hanem a terep felmérése, amit a legkönnyebben apró gumihallal lehet megtenni, letapogatva a medret. Ezúttal kísérőtársam is akadt Lajoska személyében, aki zenekaromban a dobos szerepét tölti be és őshonos szőnyi lakos. A vízpartot a vasútállomástól egy laza húsz perces sétával közelítettük meg. A kiszemelt öböl nagyrészt jégmentes volt, így jó lehetőségünk volt a cserkésző, terepfelmérő dobálásokra. Az öbölben a víz áll, amit csak az elhaladó hajók mozgatnak meg néha vad hullámzást gerjesztve. Bár kapásunk itt sem volt, pedig próbálkoztam fehér és zöld gumihallal és twiszterrel, mégis ez a rész ígéretes csukázóhelynek tűnik. Talán úszóval, kishallal nagyobb esélyünk lett volna ebben a hidegben. Kimentem az élő Dunára is kicsit dobálni, de itt olyan sekély volt a víz, hogy a legnagyobb dobásaimmal is csak húsz centis mélységet értem. Hiába, itt a folyó zátonyokat épít... Lejjebb a messzeségben egy hajókikötőt fedeztem fel, amit talán februárban szintén felmérek egy pár órás pergetéssel.

A szőnyi holtág végén zátonyokkal határolt, csendes kis öböl alakult ki

Az öböl széle be volt fagyva, de azért akadt meghorgászható terület

Lajoska tüzet csihol. Ismerős valahonnan a látvány? Makk ász! :o)

Mindenesetre amíg dobáltam, Lajoska tüzet rakott a sóderes parton. Mikor elfáradtam kicsit engedtem őt is ismerkedni a horgászat rejtelmeivel, majd szalonnát, kolbászt, hagymát sütöttünk a parázson. A téli tájban a tűz mellett ücsörögve úgy nézem ki, mint a makk ász... :) Délutánra kisütött a nap is, beragyogva a fehér téli tájat. Felejthetetlen látvány volt. Kora délután fejeztük be a próbálkozást. Bár ezen a napon sem voltunk eredményesek, mégis elégedetten indultunk haza, mert a tábortűz, a szalonnasütés, a hosszú beszélgetések és a sok nevetés feledhetetlenné tették ezt a napot.

A jeges időben jól esett a sült szalonna és kolbász

Az egyetlen élőlény amivel összeakadtunk a januári tájban

A horgászat végére összetoporogtuk a szűz havat

Hát így telt a tél legjava. Persze még messze van a tavasz, de remélem nemsokára már olyan élménybeszámolót tudok mutatni nektek, amiben már halat is tartok a kezemben...

A tatai Derítő tóhoz tartozó Által ér utolsó novemberi horgászatom alakalmával egy gyönyörűséges süllővel ajándékozott meg, ezért döntöttem úgy, ahogy időm engedi, újabb próbát teszek ezen a patakocskán. Sajnos a következő horgászat nem adott halat... December elején a télapó nem rakott a szákomba süllőt, csak virgácsot sikerült fognom. :o) Persze én nem vagyok az a fajta horgász, aki ilyen könnyen feladja a dolgot, így december második hétvégéjén már kora reggel úton voltam Tata felé, pedig az időjós zord hideget és havazást mondott aznapra.

A vízpartra érkezve télies táj fogadott

Előző héten ismerkedtem meg a vízparton Gáborral, aki szintén megszállott horgász. Úgy döntöttünk, hogy ezen a hétvégén együtt fogjuk vallatni a vizet. Ő később csatlakozott hozzám és 2 napra jött le horgászni családjával. Stéget béreltek a Derítő tó kifolyó felőli részén és nagyon kedvesen meginvitáltak egy közös horgászatra. Tehát a halőrházban olyan napijegyet vettem ami egyaránt érvényes a Derítő tóra és az Által érre. Úgy terveztem, hogy a patakpeca befejeztével szerencsét próbálok a nagy tavon is.

A vízparti fák decemberre eldobták tarka levél koronájukat

Korán reggel érkeztem a vízpartra. Ahogy bandukoltam felszereléseimmel megrakottan a jónak vélt hely felé, egyedül az Y elágazásnál találkoztam békés halakat cserkésző horgászokkal. Pár szóváltás után folytattam utamat az előző napi esőn, sáros dagonyává dagadt, patak menti ösvényen. Meglepő módon az általam legjobbnak vélt szakaszon senkit sem találtam, így kicsit szellősebben tudtam helyet foglalni, mint az előző hétvégéken. Kicsit megpihentem, hiszen fullasztó az út a sok felszereléssel, amikor az embert vagy 5 pulóver és két nadrág gátolja a szabad mozgásban. Körbenézve láttam, hogy a környék jelentősen megváltozott november közepe óta. A fák levetették őszi tarka ruhájukat és a táj csupasz, téli hangulatba burkolózott. Az talaj már nem színes levelekkel volt fedve, hanem sáros, sötét erdei avarrá rothadt.

A patak nem szűkölködik mohos törzsű vízbe borult fákban, bokrokban

Felszerelésemet a már bevált süllőző úszós készséggel állítottam össze. Ám, ezúttal kisebb 6 grammos felhajtó erejű süllőző úszókra esett a választásom. A szereléket egy 5 g-os csepp formájú, belső zsinórvezetésű ólommal súlyoztam ki. Az ólom alatt forgókapocs, majd kevlár előle és egy egyes méretű HAYABUSA süllőző horog fityegett. A kevlár előke lágysága véleményem szerint több sikeres süllő kapást hoz és ha esetleg csuka téved a horogra, nagyobb eséllyel szállok harcba az ezerfogú ragadozóval. A horogra az előző horgászatokból megmaradt, fagyasztott bodorkákból vágott hüvelykujjnyi oldal, illetve farok szeletek kerültek. A fagyasztott halszelet, bár nem olyan masszívan tart a horgon, puhasága miatt a süllő szinte biztosan megbírózik vele és a horog is könnyedén kiszakad az erőteljes bevágás pillanatában, akadálytalanul hatolva a csontos süllőszájba.

Akadók mellett a kis méretű halszelet indokolt, mert nincs idő a hosszú nyeletésre

Két vízbe dőlt fát szemeltem ki meghorgászandó terepnek. Tapasztalatom szerint ebben a hideg időben a süllők az akadók mélyén pihennek és nem mozdulnak ki onnan. Esetleg egy beköszöntő front tudja kihozni őket, egy jó vadászat erejéig. Tehát, csak akkor van esélyünk elcsípni néhány tüskés hátút, ha a halszeletet beengedjük az akadó mélyébe. A legjobb, ha úgy állítjuk be az eresztéket, hogy az ólom ne érje az aljzatot, csak a halszelet horgonyozza le az úszót a gyenge sodrásban. Így felülről lassan leúsztatva meghorgászhatjuk az akadó szélét. Az úszó szinte hozzásimul a vízbe dőlt fákhoz, tuskókhoz. Ilyen módon helyeztem két úszómat a legígéretesebb pontokra és vártam a jelentkezőket.

 A vízbe borult fa koronája tuti süllőtanya, hacsak nem a harcsák az urak

A délelőtt kapás nélkül telt el, de nem csüggedtem. Tudtam, hogy a téli hónapokban legintenzívebb időszak csak most fog következni. Közben a part kezdett benépesülni. Minden felé horgászok vallatták a vizet ragadozókat remélve. Miközben pont a szemben próbálkozókat figyeltem, egyszerre csak arra lettem figyelmes, hogy az úszómat valami elkezdte mozgatni. A halszelet mégsem elevenedhetett meg... gondoltam. Gyorsan akcióra kész pozícióba helyeztem a merítőszákot, majd óvatosan felvettem a botomat hátha a zsinórt kell adnom a kapásnak. Az úszóm először kifelé mozgott az akadóból, majd elmerült egy pillanatra. Miután újra előbukkan, megindult a hozzám közelebbi fatörzs felé. Kacérkodtam a bevágással, de tudtam, még nincs itt a pillanat. Szerencsére halam meggondolta magát. A tuskó előtt megfordult, majd elindult egy távolabbi vízalatti bokor felé. Amikor már csak centiméterekre volt a biztonságot jelentő rengetegtől, tudatosult bennem: Most jött el az idő!

Úszómat ráúsztattam az akadóra. Szinte hozzásimult a fatörzshöz

Visszaállítottam az orsóm felkapókarját és gyorsan próbáltam felvenni a kontaktust a hallal. Mikor megéreztem a súlyát, határozottat besuhintottam, és esélyt sem adva neki, egy határozott mozdulattal eltántorítottam azon szándékától, hogy az akadóba meneküljön. Rövid fárasztás után megmutatta magát a gyönyörű süllő, amely olyasforma volt, mint két héttel ezelőtti elődje.

Szákban a csolálatos tüskés hátú ragadozó

Apró merítőszákomba alig fért bele a virgonc, kifli formájú rabló. Partra emeltem és rögtön csináltam róla pár képet, majd bilincsre fűztem. Örömöm határtalan volt. Bár ez sem volt egy kapitális hal a maga 44 centiméterével, de a halfogás öröme mégis teljesen felvillanyozott. Hangulatomat még ünnepélyesebbé tette, a lassan szállingózó hó, amely bár nem maradt meg a nedves avaron, mégis kicsit mesebéli hangulatot varázsolt a patakocska köré.

Aranybarna hát, órási szemek és ebfogak. Igazi bozótharcos

Nemsokára megérkezett Gábor is és élő kishallal próbálta megtalálni a bozótban rejtőző ragadozókat. A szemközti parton egy tapasztalt sporttárs egymás után két gyönyörű ötven fölötti kék farkút fogott. Mindig örülök más sikerének, de már én is nagyon vágyok egy termetesebb fogasra. Remélem idén még alkalmam lesz megtapasztalni egy ilyen hallal folyatott küzdelmet. Mindenesetre számunka az Által ér aznap már több halat nem adott. Így még sötétedés előtt összecsomagoltunk és felmentünk Gáborék stégére.

A vadász és a legyözője a kora téli természetben

Már sötétben repítettük be készségünket a vízen álló faház elé, ahol vad rablásokat tapasztaltunk. Sajnos csalijaink érintetlenek maradtak. Egyik úszómat késő este odébb vitte valami egy harminc egynéhány centivel, de amikor megvizsgáltam az otthagyott termetes bodorka oldalfilét, csak aprócska süllő fognyomokat fedeztem fel rajta. Gáborék pontyozni próbáltak bojlival, pellettel, de aznap nem volt szerencséjük. A zord téli éjszakában ekkor már vadul szakadt a hó, így nagyon jól esett néha bemenni a stég fűtött kunyhójába, ahol még egy tányér ízletes pörköltet is kaptam galuskával. Ezúton is nagyon köszönöm a kitűnő kosztot. Késő este lejárt a 12 órás napijegyem így összepakoltam és elbúcsúztam vendéglátóimtól. Mint utólag megtudtam, szívós kitartásuk sok szép ponttyal jutalmazta meg őket a fagyos időben, de én már sajnos ekkor nem voltam ott, hogy elmeséljem nektek ezt a történetet...

Szinte mióta horgászbot került a kezembe, a süllő számít a kedvenc halamnak. Az elsőt még 14 éves koromban, az akkortájt még vadtónak számító, Vértesszőlősi tavon csíptem el fehér twiszterrel. Idén sajnos még nem találkoztam velük, ezért döntöttem úgy, hogy következő horgászatom alkalmával ezeknek a nemes ragadozóknak szentelek kitüntetett figyelmet. Választásom a Derítő tó kifolyó patakjára, az Által érre esett. Ez a 8 -10 méter széles patakocska a fent említett tavat köti össze a Tatai Öreg tóval. A mélysége nem túl nagy, olyan fél és másfél méter között mozog, de teles tele van bedőlt fákkal, tuskókkal, amik valóságos ragadozó paradicsommá teszik ezt a falatnyi vizet. A süllők mellett a harcsa és csuka populáció is jelentős. Ebbe a vízbe ritkán telepítenek pontyokat, amurokat, így az apró halaknak nincs táplálék konkurense. Kialakult tehát, egy olyan biológiai egyensúly, amibe az ember még nem nyúlt bele és a bőséges apró hal állományon a ragadozók is nagyon jól érzik magukat a keskeny patakban.

Gyönyürű, szinte mesebeli tájon kanyarog az Által ér

Az Által ér egy festői környezetű tájvédelmi körzetben csordogál. Az ember itt közelebb érezheti magát a természethez, mint bármely tó partján. A kisebb zúgókkal megtűzdelt vizet átívelő fákon ritkán látott erdei madarak repkednek. A víz csobogását és a lehulló falevelek neszét rendszeresen megtöri a harkálykopácsolás. A levegő olyan tiszta, hogy a budapesti szmoghoz szokott tüdőmet szinte irritálja. Három héttel korábban már jártam itt, és az egész patakot végigdobáltam twiszterrel, gumihallal. Bár akkor nem fogtam semmit, mégis sikerült feltérképeznem a mederviszonyokat. Így most már konkrétabb elképzelésekkel érkeztem a vízpartra.

A patakocska felső részét kisebb zúgók szabdalják keresztül

Gábor barátommal reggel 9 órára érkeztünk a helyszínre és miután megváltottuk a folyóvízi napijegyet, ami jóval olcsóbb, mint a nagy tóra, vettünk néhány termetes bodorkát a helyi horgászboltban. Majd egy ezt követő negyedórás sétával megérkeztünk az Y elágazáshoz, ahol a tó kifolyója összeömlik a tavat elkerülő patakocskával. Először itt próbáltunk szerencsét, de pár mozdításon kívül semmit sem adott a víz. A végszerelékem egy 9 grammos EXPERT süllőző úszóból állt, amit egy hozzá illő ólommal súlyoztam ki, majd egy forgókapocs következett. Végül pedig egy 30 centis kevlár előkére kötött egyes méretű HAYABUSA süllőző horog zárta a sort. Kevlárelőkét azért használok, hátha csuka veszi fel a halszeletet és éles fogaival kikezdi a zsinórt. A kevlár előke vékonyabb, lágyabb, kevésbé zavarva a süllőt. Az sem baj, ha szakítószilárdsága kisebb, mint a főzsinóré, így ha tuskóba akadunk, csak a horgot veszítjük el. A vásárolt bodorkák elég termetesek voltak, így csupán szeletként jöhettek szóba.

Az Y elágazás általában jó haltartó, ha a víz nem túl hideg

Nem sokára megjelent egy fiatal halőr, aki nagyon rendes és segítőkész volt. Mutatott pár helyet, ahol nagyobb sikerrel próbálkozhatunk. Hosszan beszélgettem vele, információkat szerezve a vízről. Ilyen rendes és segítőkész személyzettel kevés tó rendelkezik. Egyébként ezt tapasztaltam a horgásztanyán is. Dél körül el kezdett esni az eső, így áttelepedtünk a javasolt helyre. Itt legalább fák védtek minket az égi áldástól. Rögtön ki is választottam magamnak egy pozíciót egy hatalmas vízbe dőlt fa tövénél. Az egyik úszómat a tuskó mellé pöccintettem a parttól két méterre, a másikat pedig a patak közepén fekvő bokor mellé. A tuskó melletti úszón szinte rögtön kapást tapasztaltam és szépen adagoltam a zsinórt, ahogy a hal megkívánta. Felvettem vele a kontaktust és bevágtam, de sajnos nem akadt. Ekkor váltottam kisebb, olyan fél hüvelykujjnyi halszeletekre.

Itt az ember igazán közel érezheti magát az érintetlen természethez

A következő kapásig egy jó órát kellett várni. Ekkor az egyik botomat újracsaliztam és a patak közepén lévő bokor mellé engedtem a szereléket. Ahogy vizet ért, az úszó rögtön el kezdett bukdácsolni, mintha pont a hal szájába dobtam volna a horgot. Az úszó határozottan megindult oldalirányba, én pedig csak adagoltam neki a zsinórt. Ezt most nem akartam elszúrni... Amikor úgy éreztem, most már nyelnie kellett a ragadozónak, óvatosan felvettem vele a kontaktust, majd határozottan bevágtam. Rögtön meg is indult a tánc a vízfelszínen, a hal fejét rázva próbált megszabadulni a horogtól. Néhány oldalsó kirohanást követően egy gyönyörű süllőt segítettünk partra. Ilyen sötét, aranybarna árnyalatú süllőt még nemigen láttam. Látszott, hogy ágas-bogas patak lakója nem pedig nyílt vízhez szokott balatoni fogas. Egyébként 44 cm és 1,2 kg volt, ami nem egy kapitális példány, de azért már derekasnak mondható...

Egy gyönyörű szép tüskés hátú pataklakó

Visszadobtam a szereléket és rögtön volt rá új jelentkező, de nem vette fel a csalit. Talán megérezte az úszó súlyát. Hát egy 40 fölötti éhes süllőnek egy 9 grammos úszó meg sem kottyanhat, így annak tudtam be az esetet, hogy ennek a halnak bizony még nőnie kell. Közben Gábor is odacuccolt mellém és akadt is egy gyönyörű kapása, ami az enyémhez volt hasonlatos. A nyeletés is rendben ment, de a bevágás nem volt elég határozott, így a süllő kirázta a szájából a horgot. Pedig ez talán nagyobb volt az enyémnél is. Ezek után még nekem volt egy újabb otthagyott kapásom, amelyből szintén nem lett hal.

Aranybarna test, kék úszonyok és egy boldog horgász

Lassan besötétedett és indultunk vissza, mert így november végén már nem tréfa az éjszakai horgászat. Bár a sok kapásból most csak egy süllőt sikerült megszákolni, mégis jól éreztük magunkat, mert az elszalasztott kapások is nagyon izgalmasak voltak. A szomszéd horgász pedig bizonyította 50 centis sütyijével, hogy itt vannak azért még szép halak. Érdemes lesz még idén párszor megvallatni a patak bozótját, hátha sikerül még elcsípni néhányat tüskés hátú lakói közül...