Egy igaz ősz

2015. november 25. - Bogyo_bacsi

Tovább

Tisza-tavi tavasz

Tovább

Hull az elsárgult levél

Tovább

A szezon utolsó fekete sügérje

Tovább

Októberi villanások

Tovább

Csukát vassal

Tovább

Sügértanyán

Tovább

Dunai pergető parti

Nagyszerű dolognak, tartom, hogy az internetes fórumok nyomán, a hasonló érdeklődésű horgászok, és blogolvasók között gyakran baráti kapcsolatok születhetnek és ennek eredménye képen közös megmozdulások, horgásztúrák is szerveződnek. Lám, ha az intelligencia felül kerekedik a világháló névtelenségén, milyen nagyszerű dolgok is kisülhetnek a végén. Régóta megfigyeltem, hogy a különböző típusú írásaimra más-más olvasói csoportok reagálnak. A dunai vadvízi írásokat figyelemmel kísérő horgászok talán a legaktívabb társaság, így nem volt kérdéses, hogy előbb utóbb össze jön egy össznépi horgászat az öreg folyó hátán.

A nap lebukik a komáromi Duna híd mögött


Új pergetőtáskámnak köszönhetően már rendezetten tárolom felszerelésemet

Hapci barátommal hat óra körül érkeztünk meg a komáromi híd lábához, ahol Jimmy már éppen felszerelését élesítette. Rövid ismerkedés után, mindenki a saját stílusának megfelelően kezdte el vallatni a vizet. Hapci jó messzire elcsatangolt, Jimmy kísérletező jelleggel itt-ott dobál a környéken, én pedig beálltam a már megszokott, korábbiakban bevált helyekre. Sematikusan átfésültük az egész pályát ragadozó halak után kutakodva. Bár, barátaimtól kedvező visszajelzések jöttek az elmúlt hetek fogásairól, most úgy nézett ki, hogy a hirtelen jött vízszint emelkedés elvitte a halak kapókedvét.

Jimmy vallatja a rakodó alatti terepet

Hopp, egy apró balin kapta el barátom körforgóját

A folyó korbácsolását a vízi rendőrség környékén kezdtük meg, majd idővel áttettük székhelyünket a rakodó daru alatti kövezésre. Hibába a már sokszor bizonyított csalik garmadája, a halak nem mutattak számottevő érdeklődést az általunk vontatott fahalacskák irányába. A becsületünket Jimmy mentette meg, aki apró körforgóval végül horogvégre kerített egy húszon pár centis balinkölyköt. A meglepett kis őn igazi rivaldafénybe került, ahogy csattogtak a fényképezőgépek körülötte. A nem várt ismeretség után szabadon eresztettük szegénykét. Ez volt talán számára az a bizonyos tizenöt perc hírnév, ami mindenkinek jár egyszer életében... :o)

A hétvége egyetlen hala lett ez az apró balin

Mohón, kapta el a vasat...

... de végül visszakapta szabadságát

Az est leszálltával Laci is csatlakozott hozzánk barátnőjével. Ő is jó fogási eredményekről számolt be az elmúlt hétről, hiszen több apró süllőt, kilós balint és egy termetes jászt is sikerült elcsípnie. Azonban a mai éjszaka számára sem hozott eredményt. Legtöbbünknek meg kellett elégednie a baráti társasággal és a naplemente csodás látványával.

Naplemente a komáromi Dunán

Blogolvasók csoportképe

Egy közös kép elkészítése után elbúcsúztunk egymástól. Néhányan még átutaztunk Szőnybe, hogy megpróbáljunk egy ígéretes sarkantyút, de a magas vízállás miatt erre nem volt lehetőségünk. Mindazonáltal nagyon jól érzetem magamat újdonsült barátaim körében, és bár kiemelkedő fogásokról most nem tudok beszámolni, biztos vagyok benne, hogy lesz még folytatása ennek a dunai pergető partinak....

Jimmy pár napja szép csukát fogott a vasúti híd alatt

A langókban nem ritka vendég mostanság a sodrást kerülő rablóhal

Laci egy négy kiló körüli harcsát akasztott a pályán a történet után pár nappal

 
 

Csukaországban jártunk

Már sok legendás történetet hallottunk a Várpalota közelében elterülő Nagybivalyos tórendszer hatalmas csukáiról. A négy tóból álló vízterület egyikén tilos a kifogott halak elvitele, így az idők során a víz lakói igen termetesre növekedtek meg. Idén már egyszer próbálkoztunk a kifogásukkal, de sajnos az időjárás nem volt partnerünk ebben. Az egyre erősödő szitáló esőben pár óra után bőrig ázva kényszerültünk visszavonulót fújni. Balatonon eltöltött hétvégénk után azonban nem volt kérdéses, hogy megállunk e néhány órás pergetésre a pont útba eső horgásztavon. Az időjárás ezúttal a kegyeibe fogadott minket, hiszen a kezdetben borongós idő délutánra kellemes napsütésbe fordult át.

Kezdetben borongós idő fogadott minket Nagybivalyoson

Valamivel tizenegy óra után érkeztünk a helyszínre. Aggodalmunk, hogy nem fogunk találni szabad helyet, gyorsan köddé vált. Szinte az egész tavon egyedül pergethettünk faterral. A nagyhalas víz három, ősnádas által elhatárolt öbölre tagolódik. Úgy döntöttünk, hogy körbejárjuk az egész tavat, hiszen így tudunk a legkönnyebben rátalálni a jó csukákat rejtő részekre. Hozzá is láttunk rögtön a víz korbácsolásához. Mindketten nagy, ötös méretű körforgót kapcsoltunk acélelőkénk karabinerébe. Én a már sokat bizonyított DAM EFFZET villantómat állítottam hadrendbe, amit az elmúlt év során alaposan elhasználtak a falánk ragadozók hegyes fogaikkal. A ráfestett piros sávok, már igencsak megkoptak és a tengelyre is ráfért egy kis igazítás néhány tucat dobás után.

Az ősnádasok  által tagolt víz egyik öblében megfáradt villanypóznák árválkodtak

Fatert mindig is jobban szerették a csukák. Szinte minden halból én vezetem közös rekordlistánkat, de ebben a fajban egyszerűen nem tudom utolérni. Már számos két és fél kilósat zsákmányolt ezidáig, sőt egy majdnem ötös szörnyeteggel is büszkélkedhet trófeái között, míg én csupán a két kilós határt is alig bírtam átlépni ezidáig. Már régi vágyam volt egy tisztességes csuka zsákmányul ejtése. Talán ezen a hétvégén sikerülni fog... :o)

Partról nem könnyű meghorgászni ezt a vizet a sok fa és benyúló nádasok miatt

Szákban fater csukája. Egy szép kettőfeles ragadozó

Nem is telt sok időbe, apám már kiabált is, hogy halat akasztott. Gyorsan átszaladtam a szomszéd állásból, hogy megmerítsem a nap első, két és feles zsákmányát. Szinte hihetetlen, hogy milyen gyorsan sikerült megfogni az első krokit. A gyors horogszabadítás után készítettem pár fényképet, majd útjára engedtük a falánk kis haramiát. Bár egy kéttőfeles csuka nem számít rossz zsákmánynak más vizeken, itt mégiscsak az aprajából való. Reménykedve dobáltam tovább, talán sikerül elcsípni nekem is egy nagyobb példányt a törzsállományból.

Más tavon kiemelkedő zsákmánynak számít, de Nagybivalyoson...

... jóval nagyobb krokodilusokkal is összemérhetjük az erőnket

Bár egyszerűnek tűnhet megfogni álmaink csukáját Nagybivalyoson, hiszen a tó ragadozó állománya kiemelkedő, esélyeinket azonban jelentősen csökkenti, hogy a műcsali horgán a szakállat le kell nyomni egy kombinátfogóval. Ez kíméletessé teszi a horgászatot a hal szempontjából, de jóval több kapás végződik kudarccal. Tulajdonképen két dologban bízhatunk. Vagy sikerül szerencsésen megakasztani a tettest és a szakálltalan horog több ága is biztosan belekarol az éhes ragadozó szájába, vagy megpróbáljuk a meglepett csukát rövid csatában a szákba erőltetni. Persze ezt egy termetes ellenféllel egyáltalán nem könnyű megtenni, de a sok elvesztett halért cserébe, itt lehetőségünk nyílik nem mindennapi csukaóriások rabul ejtésére.

Csukaország madár távlatból

Kombinátfogóval lenyomtuk villantóink horgán a  szakállat, ahogy a helyi rend megköveteli

Pár óra alatt sematikusan körbedobáltuk az egész tavat. Sajnos a tó többi részén kapásunk nem akadt. Ahogy múlt az idő lassan előbújt a felhők közül a nap, átmelegítve a hétvége folyamán átfagyott tagjainkat. Miután körbejártuk a vízterületet, kicsit megpihentünk, elfogyasztottunk pár szendvicset és erőt gyűjtöttünk egy végső támadásra. Már nem akartunk sokáig maradni, de nem könnyű abbahagyni a dobálást tudván, mekkora csukák laknak az előttünk elterülő vízben. Egyszer csak fater mintha elakadt volna a tó alján, majd hirtelen az akadó kettőt rúgott, majd a körforgó kiszabadult a csukaszájból. Biztos vagyok benne, hogy egy kapitális ragadozó volt a tettes, de hiába, a szakáll nélküli horog most nem akadt rendesen.

Fater kitartóan vallatta a vizet...

... de én sem voltam rest :o)

Ilyen csigát még életemben nem láttam

Úgy döntöttünk, hogy még egyszer megdobáljuk azt a részt, ahol az első csukát fogtuk. Helyet foglaltunk tehát és műcsalijainkat a tó közepe felé hajítottuk. A második dobásra elemi erejű rántás szaladt végig a karomon. Bevágtam és rögtön megéreztem, a horog végén táncoló termetes csukát. Hirtelen elkezdtem aggódni csupasz helyű horgom miatt ezért hangosan kiabáltam faternak, hogy segítsen megszákolni. Azonban hiába óbégattam torkom szakadtából, apán a fülén ült. Húztam ki a halat, ahogy csak tudtam, nem könnyű feszesen tartani a zsinórt a szaltókat vető csuka szájában. Már csak fél méterre volt a parttól, mikor váratlanul lefordult a horogról. Fater csak ekkor bukkant fel a hátam mögött a merítővel. Nem siette el a dolgot. Persze, amikor ő akasztott halat, én rögtön rohantam segíteni, őkelme meg úgy gondolta, még dob párat mielőtt megmozdul. Le sem tudom írni, mennyire pipa voltam rá...

Végül azonban teljesült az álmom...

... és megfogtam a hőn áhított csukát

Elkeseredve emeltem újabb dobásra pálcámat. Már éppen kiemeltem volna villantómat a vízből, mikor az előbbi események főszereplője újra odatörölt neki egyet. Most viszont már esélye sem volt a gaznak. Fater rögtön megmerítette, így végül matracunkon landolt életem eddigi legnagyobb 3,25 kg-os csukája. Szinte hihetetlen, hogy a meglepett ragadozó, miután vagy 30 métert húztam ki a part felé és leakadt, újra odavágott a műcsalinak. Talán sokkot kapott, vagy a kapásreflex... Ki tudja? Mindenesetre óriási örömet okozott nekem, hogy másodszorra is rohamra indult villantóm ellen. Miközben a matracról visszacsúsztattam a vízbe, éreztem, mára egyen ennyi elég lesz. Hagyni kell élményeket a következő alkalomra is. Így fater is megúszta a hazáig tartó szekálást... :o)

Új csuka rekordomat állítottam be ezzel a fogással

A visszaengedés pillanatai

Lám a mai napon engem szerettek jobban a vizek tigrisei és végre sikerült egy gyönyörű ragadozót becsapnom. Igaz fater sem panaszkodhat, hiszen az ő csukája sem volt mindennapi. Tudjuk azonban, hogy ebben a tórendszerben még jóval nagyobb útonállók is élnek, így biztosra vehetitek, hogy jövő évben még többször vissza fogunk térni Nagybivalyosra.

Jövő tavasszal újra visszatérünk, hiszen egy csuka óriás még vár ránk Nagybivalyoson

Tikkasztó küzdelem az izmos nyurgákkal

Már régóta terveztünk egy újabb nagyhalas horgásztúrát, amely a májusi sikereket felidéző élményekkel ajándékozhat meg minket. Nem gondoltuk azonban, hogy ez a már annyira várt program, a nyár talán legperzselőbb hétvégéjére fog esni. A jósolt kánikula és a 38 fokos hőmérséklet ismeretében, talán balgaságnak tűnt a Római tó gáti szakaszát választani horgászhelyül, hiszen itt a közelben sem egy épített horgászállás, sem egy kóbor fa nem található, ami árnyékával menedéket nyújtana a kíméletlen napsugaraktól. Azonban, a nyári melegtől felhevült vízben, a gát előtt elterülő mélyebb részeken nagy eséllyel csíphetünk el néhány óriáspontyot a tó lakói közül. Természetesen, csak ha az általunk választott stratégia ismét működni fog...

A hajnal újra kedvenc tavunkon talált minket

Hajnalban értünk ki Ricsi barátommal a tópartra, aki bár rutinos dunai pecás, pontyozás tekintve nem sok tapasztalattal rendelkezik. De ugye, jobb későn elkezdeni, mint soha... A tó viszonylag néptelennek tűnt és az általunk választott helyen sem láttunk horgászt. Gyorsan iparkodtunk cuccainkkal megmálházva, a múltkor oly sok szép halat adó horgászállás felé. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy bár kedvenc helyünk szabad, de közvetlen mellette egy idősebb sporttárs hadakozik botjai mellett ülve a vérszomjas szúnyoghordákkal. Megkérdeztük tőle, hogy zavarná e, ha esetleg mellette foglalnánk helyet, de szerencsére válaszként egy nagyon kedves invitálást kaptunk. Így letáboroztunk a nagy reményekkel kecsegtető álláson.

Ezúttal a tó termetesebb lakóit szerettük volna megtizedelni

Miután beélesítettem két bojlis botomat, kérdőre fogtam a szomszédot, hogy hogyan telt az éjszaka. Panaszkodva mesélte, hogy egyáltalán nem volt kapás, csak egy két kiló körüli potykát fogott csupán. Sebaj, gondoltam, meg fognak jönni majd a halak, ha megcsináljuk az etetést. Két szerelékemet 90 grammos fix ólommal láttam el és a kettes méretű önakasztós horgok mellett az egyik boton két darab 22 mm-es hallibut pelletet, míg a másikon két szem ananászos bojlit fűztem fel a hajszálelőkére. Gondoltam kísérletezgetek kicsit, hisz bojlival még úgysem fogtam soha semmit. Az első kapásra nem is kellett sokáig várni, egy másfeles pikkelyes pontyocska szánkázott ki a víz felszínén, ami Isten tudja, hogy hogyan tuszkolta magába a két szem óriási pelletet.


Szinte hihetetlen, hogy mit gyömöszölt be a szájába az a kis pikkelyes

Idős szomszédom nagy meglepődéssel figyelte végig a jelenetet. Csodálkozott, hogy milyen gyorsan sikerült halat fogni, hiszen nála nagyon nem akarnak működni a dolgok. Mint elmesélte, ő mindig puffival és kukoricával horgászik és nem szívesen változtat ezen a stratégián. Ám, most hogy látta, milyen jól működik a pellet, kért tőlem egy szemet kipróbálni. Szilikon előkén fűztem fel a horgára egy 16 mm-es hallibut pelletet. Besuhintotta és láss csodát, egy perc sem telt el, heves kapásba vágott bele. Rövid fárasztás után alámerítettem a kereken hét kilós, gyönyörűséges tükörpontynak, amivel felavattuk újonnan beszerzett bojlis merítőnket és pontymatracunkat. Készítettem pár képet a boldog horgászról, majd visszaengedtük a halat. Hát, ilyen pelletet veszek én is! - mondta csillogó szemekkel szomszédunk.

Lám, sosem késő új dolgokat tanulni! - mondta búcsúzóul szerencsés szomszédunk

Ahogy szépen lassan bereggeledett, elkértük a halőrháztól az öreg csónakot és Ricsi barátomat beküldtem vele, csináljon nekünk egy jó kis etetést. Dunán edződött horgászként pillanatok alatt a megfelelő helyre navigálta a csónakot egy evezővel is. A próbadobásomat méregetve, megfigyelte a partról még elérhető távolságot, és megszórt egy szobányi területet két kiló hallibut pellet és fél kiló kagylós bojli keverékével. Ezt a műveletet még megismételtük este és másnap hajnalban is. A nagy területen szétszórt hallibut pelletek lassan elkezdtek dolgozni és intenzív szagukkal magukhoz édesgették (vagy inkább büdösgették) a tó bajuszos lakóit. A bojlik biztosították, hogy ha már a pelletek szétoldódtak, azért maradjon valami tartósabb étek is az aljzaton. Stratégiánk alappillére volt ez az etetés.


Ricsi barátom a kölcsön csónakból végzi az etetés műveletét. Kevés bojli és pellet a menü

Miközben vártuk, hogy beérjen az etetés, Ricsi kiváltott egy 12 órás jegyet magának. Így a harcsázó botomat is be tudtuk élesíteni. A fenekező szerelék 5/0-ás húskampójára 3 szál megtermett piócát akasztottam, amik még múlt hétről maradtak meg, majd csónakkal behúztuk a szereléket a tó közepére. Mire végeztünk a művelettel, a mellettünk horgászó sporttárs összecsomagolt, majd elköszönt. Ekkorra már csak mi voltunk a gáton. Ricsi összerakta pergetőbotomat és egy általam javasolt 5-ös DAM körforgót akasztott az acélelőke kapcsába. Azon a helyen próbálkozott, ahonnét éppen az imént távozott szomszédunk, hiszen ezen a részen vad rablásoktól forrt a víz. A második dobásra egy bődületes rávágás lett a válasz. Kiabált nekem, hogy jöjjek meríteni. Így partra került a túra egyetlen ragadozója, egy kettő harmincas gyönyörű csuka személyében. Barátom öröme leírhatatlan volt. Ugyan, ez még csak a kezdet... - mosolyogtam a bajuszom alatt.


 Ricsi első zsákmánya egy kettőharmincas csuka lett

A nagyméretű DAM körforgóra vágott oda, már a második dobásra

Ricsi sematikusan végigdobálta a partot. Mire a tó túlsó felére ért, csak egy kis fehér pontot láttam belőle, ahogy világos pólójában vallatta a vizet. Éppen azon tűnődtem, hogy mi lenne, ha most jönne egy nagyobb hal... Ebben a pillanatban a zsinórom kiegyenesedett és az orsóm felsikított. Rögtön bevágtam és megéreztem ez lesz a túra első szebb pontya. Elrikkantottam magam barátom nevét emlegetve, és mivel a víz nagyon jól veteti a hangot, ő elsőre felfigyelt jelzésemre. Intettem neki, hogy jöjjön gyorsan. Mire megkerülte a tavat, akasztott halam pont meríthető állapotba került.

A nap első termetes pontya egy pompás tíz kilós nyurga volt

A horogszabadítás pillanatai a pihe puha pontymatracon

Kis eligazítás után partra emeletem életem első tekintélyes, kereken tíz kilós nyurga pontyát. A matracon megszabadítottuk a horogtól, fertőtlenítettük a sebét, majd pár fotót követően kíméletesen visszahelyeztük a tóba. Ricsi hüledezve nézte végig, ahogy eltávolodott tőlünk a hatalmas vadponty. Nem is gondolta, hogy ekkora halat fogunk a mai napon. Én viszont tudtam, hogy ez a szép nyurga még csupán az első látogató volt friss etetésünkön.

 Hibátlan pikkelyes vad ponyt lett az első áldozatom. Sose rosszabb kezdést... :o)

Egy profilkép a sikeres fogásról mielőtt útjára engedném

Figyelmeztettem horgásztársamat, hogy a következő hal az övé lesz, de a pergető ösztön ismét elcsalogatta a közelből, így a dél körül érkező második kapásról is lemaradt. Szerencsére most nem volt olyan távol tőlem, így egy kisebb füttyel fel tudtam hívni a figyelmét a zajló eseményekre. A következő áldozat szintén egy gyönyörű nyurga ponty lett. Szinte hihetetlen, hogy megszállták az etetést ezek a nyúlánk halak, hiszen a Római tavon azelőtt még sosem fogtunk, csak kizárólag tőpontyokat a termetesebbek közül.

A második potykámnak párszor már megszúrták a száját

A hal hét kilósnak bizonyult. A hétvége további részén e súlyhatár alá nem mentem :o)

Izmost testükkel veszettül harcolnak a horgon ezek a sodrófa pontyok, de most emberükre találtak. Zsinóromat éppen az előző nap cseréltem le egy harmincas SHIMANO Tribal damilra. Így az előző horgászatokat tekintve, jóval magabiztosabban tudtam bánni ezekkel a vadul védekező uszonyosokkal. Nem kellett csak annyira megnyitnom a féket, amennyire feltétlenül szükséges volt. Gyorsan a partra is került a gyönyörű pikkelyes potyka ami hét kilójával beállította az alsó határt, ami alá a hétvége hátralevő részében nem sikerült mennem. Miután lekezeltük a halat, útjára engedtünk, hogy következő társának átadja a staféta botot.

 A sérült harmonikaszájat gondosan fertőtlenítettem. Talán így gyorsabban gyógyul

Az új pontymatracunk nagyon megkönnyítette a termetes halak visszaengedését

Csak egy mozdulat és zsupsz. Már menekül is a szép nyurga

Mondanom sem kell, mikor Ricsi barátom úgy döntött, hogy elmegy a halőrházhoz csontkukacot vásárolni, a következő kapás éppen akkor érkezett. Íme, a harmadik orsótépő nyurga és vendégem ez alkalommal sem volt a botok mellett. Magamra hárult így a szerep, hogy kifárasszam a következő ellenfelet.

Következő halam, egy tíz és feles vadponty, beállította új nyurga rekordomat

Ő is az óriási hallibut pelleteket porszívózta fel

Ez a küzdelem jóval keményebbre sikeredett, mint az előzőek. Úgy érzetem, ahogy egyre forróbb a napsütés, ezeknek a vadpontyoknak egyre nagyobb az erejük. Barátom a horgászboltból visszaérve, rögtön a merítő után nyúlt és többszöri nekifutásra sikerül alátolnia a nagyméretű szákot a vadul forgolódó tíz és feles nyurgának.


Míg én kínlódtam a perzselő napon, a halak minden kényelmet megkaptak a parton

Természetesen ő is gyorsan visszanyerte a szabadságát

Egy pillanat alatt már csusszan is vissza a tó langyos vizébe

Miután visszaengedtük ezt a kemény harcost, én úgy döntöttem, hogy pihenek egyet. Igencsak kimerített a gyors egymásutánjában jött három termetes hal. Addig innen el nem mész egy lépést sem, amíg a következő halat meg nem fogod! - adtam ki az utasítást vendégemnek. Természetesen, ő így is gondolta és az eredmény sem maradt el. Délután kettő körül újra indult a vad küzdelem, de ezúttal nem én tartottam a kezemben a bot végét. Richárd a vad dunai márnák után ízelítőt kapott, milyen is partra segíteni egy tizenkét és fél kilós tőpontyot. Leírhatatlan volt arcán a boldogság, hisz előző rekordját nyolc és fél kilóval szárnyalta túl ezzel a pompás hallal, ami végül horgásztúránk első napjának legnagyobb súlyú fogása lett. Természetesen hagytam, hogy a sikeres horgász engedje útjára a pompás halat, ami hatalmas vircsaftot csapva menekült a tó biztonságot adó mélye felé.


Ricsi élete halával egy tizenkét és feles tövessel

Előző márna rekordját most nyolc és fél kilóval javította meg :o)

A nap ekkorra már elviselhetetlenül tűzött. Két kapás között az volt az egyetlen szórakozásunk, hogy kémleltük az eget, mikor bukkan fel egy-egy bárányfelhő és imádkoztunk, nehogy elkerülje a napot. Lehet, hogy túl buzgón imádkoztunk, ugyanis délután háromra a látóhatáron sötét fellegek kezdtek gyülekezni. A közeledő vihart látva, felszereléseinket összepakoltuk egy halomba. A biztonsági intézkedéseket egy bődületes kapás zavarta meg. Besuhintottam és éreztem, ahogy vadul rugdalódzik a zsinór végén a tettes. Remélem, hogy kijön a hal, mire ideér a vihar! - rimánkodtam. Szerencsére, sikerült időben partra parancsolni és lerendezni a nyolc és feles nyurgát. Természetesen ő is, mint az összes többi társa a pellet csalit vette fel. Próbálkoztunk pedig ananászos, kagylós, fűszeres bojlikkal, de egy tisztességes kapásunk nem akadt rájuk.


A túra következő hala egy újabb szép nyurga ponty lett

Arcomra van írva a tikkasztó hőség, de a háttérben már gyülekeznek a felhők

Alighogy visszaengedtük a halat beköszöntött az orkán erejű szél. Cuccainkat bedobáltuk a sátorba, majd ledöntöttük azt és kövekkel erősítettük meg. Így, a vihar nem hordta szét felszereléseinket. A heves széllökéseket óriás cseppekben lezúduló eső követte ami nagyjából egy órán keresztül okozott felfrissülést naptól cserzett bőrünknek. Az eső elmúltával valahogy a kapások is megszűntek. A víz zavaros lett, hisz a szél felénk tolta a felkavart iszapot. Több órás tétlen szünet következett, ami alatt próbáltuk rendezni felszerelésünket, újra dobtuk botjainkat. Este hatra már minden a helyén volt és készültünk az éjszakára. Túl voltunk a túra első felén és számos gyönyörű halat sikerült matracra fektetni, de a java még csak most következett. A következő történetben megtudjátok, vajon sikerült e túlszárnyalni az első nap eredményeit, és sikerült e megdönteni a túra eddigi tizenkét és fél kilós csúcsát...

 

süti beállítások módosítása