Végén csattan az ostor

2010. július 26. - Bogyo_bacsi

Lassan a végéhez közeledett a kíméletlenül tűző napon töltött vesszőfutásunk, ahogy a narancs színű labda lomhán közelített a horizont felé. A tikkasztó meleg, bár csodás halakkal ajándékozott meg minket, erősen próbára tette kitartásunkat. A késő délutáni órákat az elvonuló vihar által helybenhagyott felszerelésünk rendezésével, újracsalizással és etetésünk felfrissítésével töltöttük. Jómagam elballagtam a halőrházhoz zuhanyozni, így szinte újjászületve tértem vissza horgászállásunkhoz. Fater is megérkezett a tópartra, hogy a napközbeni telefonváltásokon felcsigázva, kivegye részét a termetes halak megtizedeléséből a Tata és Agostyán között elterülő Római tavon.

Lassan nyugovóra tér a napkorong a tatai horizonton

Most már három pár bottal vártuk a kapásokat, de az elvonuló front kissé elvette a békés halak étvágyát. Elsőnek a harcsázó botom fékje reccsent meg. Mire odaértem a kapásjelző be volt esve a vízbe. Megfeszítettem a zsinórt, de nem éreztem ellenállást, így a helyén hagytam a három szál piócával csalizott 5/0-ás húskampót. Egy óra múlva ismét valami megszaggatta az orsó fékjét, de most sem sikerült akasztanom, pedig igen agresszív húzás volt. Lehet, hogy hiba volt, de ekkor lemondtam a harcsázásról, hisz Ricsi barátom 12 órás jegye pont lejárt. Így már csak négy bojlis botot hagytunk bent, a horgok mellé fűzött nagyméretű hallibut pelletekkel. Az első halat faternak sikerült megszákolnia. Egy szép két kiló fölötti pikkelyes küzdött meg a nagyméretű csalival. Persze nem ekkora pontyokra készültünk, de hiszen a reggel is hasonlóan kezdődött...

Fater még ki sem érkezett a tópartra, máris halat akasztott

Lassan elsötétült a táj. Izgalmat csak az időnként megugró, kapásjelzőbe rögzített világítópatronok fénye okozott, ahogy megemelkedtek, majd visszaestek a helyükre. Persze erre nem lehetett bevágni, hisz csupán a kisebb pontyok próbálkoztak a számukra túlságosan nagy csalival. Sajnos, az éjszaka nem volt békésnek mondható, mert a felhőkben érkező vérszívó rovarok mellett, a közeli horgászstégeken kibontakozó táncos – zenés mulatság is alaposan megborzolta idegszálainkat. Kis reményt adott a kínlódásba, hogy este tizenegy körül a gáti szakaszon egy kilenc kilós tőpontyot szákolt meg egy másik társaság. Ez a röpke remény azonban lassan tovaszállt, ahogy a fáradtság erőt vett rajtam. Botjaim mellett ülve fejem előrebicsaklott, majd álomba szenderültem. Igazi mély, fáradtsággal átitatott álom volt ez, amibe gyorsvonatként süvített bele felsíró orsóm vad recsegése. Egy szempillantás alatt talpra ugrottam és besuhintottam, a már nem várt látogatónak.

Az eseménydús nap egy gyönyörű tükrössel búcsúzott tőlünk

A kerek bajuszos a maga tíz kilójával beállította új tükörponty rekordomat

Éreztem, jól akadt a horog. Böszme vendégem elődjeitől eltérő módon, nem vad kirohanásokkal, hanem egyhelyben történő súlyos forgásokkal, kavargásokkal adta fel a leckét számomra. Álmomból felriadva, kábán irányítottam, a magát megadni nem nagyon akaródzó éjszakai betyárt. Tíz perces küzdelmet követően, sikerült matracra fektetnem életem eddigi legnagyobb, kereken tíz kilós tükörpontyát. Valahogy a tükrösök ezidáig elkerültek engem, de most és itt, revánsot vettem ezért. A horog ütötte seb fertőtlenítése és a fényképezés után óvatosan útjára engedtem ezt a gyönyörű pikkelytelen rekordhalat.

 Új pontymatracunk sokat segített a halak mozgatásában és visszaengedésében

Egy utolsó fotó a búcsú előtt...

Miután újracsaliztam, ismét elfoglaltam kényelmesnek cseppet sem mondható helyemet a nekem jutott vasszéken. Fél órát sem kellett várni az újabb akcióig. Ezúttal fater botja emelkedett bevágásra. Egyből segítségére is siettem a merítővel, bár a vihar által felkavart kakaó barna vízben csak nagy sokára pillantottam meg apám termetes zsákmányát. Többszöri próbálkozásra sikerült csak megmeríteni a tizenegy kilós tőpontyot. Fater tiszta extázisban volt, miközben rendbe tette élete harmadik legnagyobb halát. Arcán szokatlan révült lelkiállapot tükröződött, miközben a fényképezőt kattintgattam róla. Erre a halra most nagyon büszke volt. Bár, nem ez volt az eddigi legnagyobb, de ezt ezúttal a saját felszerelésével, a saját elképzelései szerint csalta horogra. A gratuláció után a hal mehetett vissza a vízbe, én pedig a sátorba aludni. Ricsit kértem meg, hogy figyeljen botjaimra, amíg megpróbálok pár órát szunyálni.

Fater szinte extázisban fárasztotta ki az est sötétjében 11 kilós ellenfelét

Félelmetes amikor így néz... :o)

Nanana!!!

A hűvös éjszaka a sátorban nagyon kellemes klímát teremtett. Olyan jót aludtam, mint az elmúlt hét kánikulája alatta egyszer sem a négy fal között. Észre sem vettem, úgy elröppent a hajnalig tartó négy óra, mikor fater kiabálására riadtam fel. Tudtam hala van, így kitápászkodtam a sátorból, hogy megszemléljem a már parton fickándozó hét kilós tövest. Természetesen készítettem róla is pár fényképet. Az éjszaka izgalmai után, a hajnal megnyugvást hozott apám ábrázatára. A hal visszaengedése után, újracsaliztam botjaimat és megkértem, a már indulni készülő Ricsit, hogy evezzen be nekünk még egy utolsó etetésre, hogy az előttünk lévő terület a továbbiakban se veszítsen varázsából.

A felkelő nap sugarai egy gyönyörű tőpontyot találtak matracunkon

A hajnal végre békét és nyugalmat hozott apró csapatunkra

Miután megbeszéltük barátommal, hogy legközelebb a Búbánat völgy környéki Duna szakaszt fogjuk együtt megvallatni, elbúcsúztunk egymástól. Mint előző nap, most is az első kapásra délelőtt tíz óráig kellett várni. A kilenc kilós nyurga ezúttal az én horgomat vette fel. A hétvége alatt egyetlen halat sem veszítettem még, így magabiztosságom is jelentősen megnőtt ekkorra. Minden teketóriázás nélkül fárasztottam ki a tíz kiló alatti vadpontyot. Az új harmincas SIMANO zsinórom eszméletlenül jó tűrte az igénybevételt és kettes méretű HAYABUSA horgom sem akadt rosszul egy alkalommal sem. Ezen a hétvégén, minden úgy ment, ahogy elterveztem. Már csak egy nagyobb hal hiányzott, ami ténylegesen próbára teszi felszerelésemet.

Az esti tükrös után folytattam a nyurgák kitermelését...

... bár a szilva aszaló melegben ez nem volt könnyű munka

A halak végül csobbantak egyet a tóban, bár ezt mi is szívesen megtettük volna

Közben a nap tikkasztó sugarai folyamatosan szívták ki belőlünk az életerőt. Egyszerűen nem volt hova menekülni. Szerencsére fater hozott magával egy napernyőt, ami alá behúzódtunk a forró napsütés elől. Csak akkor rohantunk ki, ha valamelyikünk botján kapást észleltünk. Kora délután nekem volt egy akasztásom, ami rögtön akadóba is menekült. Minden trükköt bevetettem, de végül mégiscsak szakítani kellett. :o( Közben fater egyik botját amurozóra szerelte, egy 16 mm hínár-sás ízesítésű pelletet felkínálva a szilikon előkén. Éppen mellettem szunyált, mikor észrevettem, hogy kapásjelzője felemelkedik, majd megreccsen az orsó fékje. Akkorát ordítottam rá, hogy majdnem felborult a székkel. :o) Sikeres akasztás után a partra kurblizta hét és feles nyurga pontyát, mellyel a kezében bemutatott pár zsonglőrmutatványt a fényképezőgép előtt. :o)


A vadul tűző nap elől csak egy kis ernyő nyújtott fedezéket

Egy nyurga faternak is összejött. Egy hibátlan hét és feles vadponty

Késő délutánra tudatosult bennünk, hogy nem fogjuk kibírni reggelig a küzdelmet. Pirosra sült bőrünk valósággal égett testünkön. Kiszáradt ajkunknak, a már rég felmelegedett vizünk sem adott felfrissülést. Úgy döntöttünk hát, hogy összecsomagolunk, hiszen már nem vágytunk másra, mint egy hideg zuhanyra és pihenésre a szoba hűvös árnyékában. A sors viszont nem így írta meg a forgatókönyvet. Szépen lassan elkezdtük bontani felszerelésünket. Először a sátrat, hálózsákot pakoltuk össze, majd az elemózsiás, csalis szatyrokat, pontymatracot. Végül már csak a két beélesített botom maradt a parton, mikor süvítő kapás szakította meg a monoton munkát. Ahogy bevágtam, karikába hajlott a három és fél librás bojlis botom. Hűha, talán most jön majd a hétvége hala? - eszméltem fel. Az óriás ponty, mint egy tengeralattjáró indult meg újra és újra. A hétvége alatt, most érzetem először, hogy nem én vagyok az ura a helyzetnek.


Ha tíz perccel előbb jött volna, neki is jutott volna matrac :o(

Ez volt az, amire már tényleg nem számítottunk indulás előtt pár perccel

A tizennégy és fél kilós behemót életem eddigi második legnagyobb hala

A féktelen behemót többször is átúszott másik damilomon, így akrobata mutatványokkal kellett átbújnom, még bent lévő botom zsinórja alatt, hogy egy pillanatra se szakadjon meg a kapcsolat köztünk. Miután fater kitekerte másik szerlékemet is, nyílt igazi terem a fárasztásra. Kellett is, mert a harc még csak most kezdődött. Lassú, méltóságteljes, a tíz kiló felettiekre oly jellemző, lomha mozgással próbált megszabadulni ellenfelem terhétől. Mikor először megláttam fordulni az óriási haltestet, teljesen elképedtem. Ebből még akár rekord is lehet... Vagy ötször meg kellett pipáltatnom, mire sikerült megmeríteni zsákmányomat. Éppen hogy belefért új bojlis szákunkba, a mérlegen tizennégy és fél kilót nyomó behemót tőponty. Örömöm leírhatatlan volt. Sajnos, a pontymatracot már elpakoltuk, így a puha fűre fektettük le az termetes hústömeget. Össze is gyűltek a gát horgászai megcsodálni a nem mindennapi fogást.


A hibátlan pikkelyes bearanyozta a napunkat

Bár a kíméletesség eszközeit elcsomagoltuk már, azért vele is óvatosan bántunk

És végül ő is visszanyerte a szabadságát... :o)

Miután visszaengedtük a hétvége legnagyobb halát, kitörő örömmel csomagoltuk el még szanaszét lévő felszelésünket. Kedvenc tavunk ismét nem mindennapi élménnyel ajándékozott meg minket. Ki tudja, ha maradtunk volna éjszakára, lehet még lett volna részünk néhány páratlan élményben, de úgy érzetük ennyi elég volt mára. Kell hagyni legközelebbre is valamit... :o)

 Augusztusban újra kifoglak! Addig szedj fel még pár kilót!

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr242178321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kapásjelző 2010.08.04. 21:11:19

Pár kérdés:
-Nyeletőféken volt a harcsázó?
-A nádat nem szokta verni a hal?
-Levannak rágva a nádszálak?
-Este eleven a víz (csobognak a kisebb nagyobb halak, rablások)?
-kagylós a pálya?
Most kicsit faggatózok!
Ja és persze gratulálok az eredményes horgászoknak! :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.08.04. 21:21:09

@Kapásjelző: Laci!
Kérdéseidre válaszolva: 1. Igen, nyeletőfékre volt állítva a harcsázom, fékje, különben vitte volna a botot... :o) 2. Az a tapasztalatom, hogy beljebb ugrálnak. Persze éjszaka kijönnek 10-20 méternyire is, de az igazi nagyok bent rejtőzködnek akkor is... 3. Biztosan dézsmálja az amur a nádat, de én nem láttam még jelét. 4. Határozottan igen. Harcsarablásokat, pontyugrásokat hallani mindenfelé. 5. Én nem láttam kagylókat. Nekem egyszer sem vágták el a damilt. Nincs szerintem sok benne...
Ennyit tudok mondani, de Gábor is biztosan sok infóval tud szolgálni...

Gabesz00 2010.08.10. 16:32:57

Hello!

Ismét egy jól sikerült cikket olvashatunk. A faterod tényleg úgy néz ki az egyik képen, mint aki bevett egy pirulát.....csak vicc volt.
Furcsa, hogy főleg nyurgák jöttek. Ezt nem is igazán értem.
Kapásjelző: ebben a tóban rengeteg hal van, úgyhogy természetesen verik a nádat is. Viszon úgy van kialakítva, hogy vannak kifejezett öböl részek, ami nádfallal szegélyezett, itt rágják főleg a nádat, sőt még a vízbe lógó fák leveleit is csipkedik. Hatalmas amurok vannak benne, csak nehéz megfogni.....
Este hihetetlen élet van a vizen, mindenhonnan rablások és pontyugrások hallatszanak.
Kagyló egyáltalán nincs a vízben. Ez, ha jól megfigyeled látszik a halak száján is, mert nincsenek rajta az árulkodó jelek, hogy kagylót fogyasztanának.

Üdv.: Gábor

jimmba 2010.08.10. 19:45:49

Hi! Gratulálok a szép halakhoz! Főként a legnagyobb tükrösödnek.
Szeretnek benneteket ezen a tavon a nagyobb ponytok.
Egyszer elmegyek én is,aztán megmutatod hogyan kell csinálni.
Régen horgásztam én is tavakon,de az igazán nagy halak
elkerültek.
Mégegyszer gratula a fogáshoz!
Üdv. Jimmy

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.08.10. 21:01:50

@Gabesz00: Én is csodálkoztam, ugyanis a nagy pontyok közül eddig kizárólag szép tőpontyokat fogtunk a Rómain. Most meg főleg nyurgák jöttek, meg pár tükrös. Viszont a nagyok most is a tőpontyok voltak...

@Kapásjelző: Szerintem ezen a tavon is vannak részek, amiket match bottal meg lehet horgászni. Tudom, hogy neked ez a módszered... Az L alakú stég belsejében tavaly nyáron egy fiatal srác egy 4 kilós amurt akasztott. 14-es damillal vagy fél óráig tartott a küzdelem. Szerintem a faházak mögötti öbölben is érdemes megpróbálni úszóval, vagy az 1-es faház melletti nádas előtt...

@jimmba: Jimmy! Augusztus 20-án megyünk 2 napra, ha van kedved ugorj le pár órára! Nincs tőletek messze és egy két pontyot tudnál te is fogni szerintem... Egyébként most látom éppen tetőzik a Duna. Reméljük szombatig lemegy már horgászhatóra a vízállás.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2010.08.11. 11:20:39

Már több 15 körüli pontyot fogtam a Rómain. Holnap ismét megyünk 3 napos faházas túrára, de most az amur és a harcsa lesz a célpont. Nem jönnek be a római pontyok, lusták. Ellenben a római amurok, az igen, na azokkal lehet küzdeni :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.08.11. 19:01:03

@Slanger - Találtál egy jó kommentet?: Hello Slanger! Melyik házba mentek? Írd majd meg, mit sikerült fogni! Én is tapasztaltam, hogy a Rómain kicsit lomhábbak a pontyok, mint sok más vízen, de azért tudnak küzdeni és jó nagyra nőttek...
Az a baj, hogy én még nem láttam, hogy fogtak volna négy kilósnál nagyobb amurt. Pedig sokat járok le... Biztosan vannak benne nagyobbak is, de még nem láttam egyet sem horogra kerülni. :o(

Gabesz00 2010.08.11. 22:51:17

Hello!

Ha mindeni ilyen 15 kiló körüli pontyokat fogdos a tavon, akkor úgy látom, hogy még nincs veszélyben a rekordom....:-)
Amúgy a lomhaság annak is betudható, hogy nem túl mély a víz.
Viszont az biztos, hogy elég komoly amurok élnek itt. Engem, már 30-as fonottal is tépett meg amur, bár ez némileg az é hibám is volt!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.08.11. 23:05:54

@Gabesz00: Ne hencegj, mert 20-án megdöntöm a rekordodat! :o) Nem mondom, hogy nincsenek benne nagy amurok, de az átlag 4 kiló alatt van, amiket láttam hogy fognak. Az én legnagyobb amurom is háromfeles volt a Rómain ha jól emlékszem...
Egyébként pontyozás közben is bármikor bejöhet a nagy amur. Az idei növényevőm is halas pelletre jött. Szerintem nagyon nehéz célzottan amurra horgászni, mert úgyis ponty jön 100%... :o)

Gabesz00 2010.08.12. 08:11:51

Nekem az a tapasztalatom, hogy a nagy amurok a házak mögötti öbölben a sekély vízben vannak és ott rágják a nádat. Viszont itt nagyon nehéz megfogni őket, mert egész a nád mellé kell dobálni, ami elég akadós. Lehet, hogy egy jó etetéssel ki lehetne csalogatni őket pár méterrel.....

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.08.14. 08:03:49

@Gabesz00: A házak mögött még sajna nem horgásztam, mert ott csak úgy lehet, ha bérelsz stéget. A legtöbbet fenekezve láttam fogni. Ha előtted vannak az amurok, akkor beindulnak az idegesítő kapások, üres bevágások, pillanatra akasztások. Kb 10 kapásból egyet sikerült megfogni, mert egyszerűen nem akadtak meg...

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2010.08.15. 09:23:54

@Bogyo_bacsi: nagyon gyenge volt. Kint voltunk több mint két napot, és ketten fogtunk kb. 30 kg halat. Kipróbáltunk mindent. Kis dobások, nagy dobások, éjjel, nappal. Nem hiszem, hogy van olyan etető és csali amit nem vetettünk volna be :) És sajnos nem csak mi járunk így, nagy halat nem is nagyon fogtak. Amur jött kettő is (cc. 2 kg :) a házak mögött a parttól kb. 30 cm-re horgásztam rájuk a délutáni rekkenő hőségben.

Nem evett a hal na.

Azt eldöntöttük, hogy hosszabb időre nem megyünk többet a rómaira, a ház bérlés pedig tuti kizárt. Megváltoztak itt a dolgok (és most nem a halakra gondolok), a vizes blokkok olyan állapotban vannak, hogy erőt kellett vennem magamon, nehogy elhányjam magam. Elkurvultak az alkalmazottak is, például a hűtőt nekünk kellett kimosni a házban, olyan mocskos volt. Régebben azért nem így volt. Akkor még szóltak azoknak a tuskóknak is, akik az 1-es házban úgy bebasztak, hogy szabadstrandnak nézték a tavat. A konzekvencia számomra annyi, hogy ezen a tavon az esetek nagy részében rengetek halat lehet fogni, de a szolgáltatás tekintetében (ár-érték arány) sokkal jobb tavak is vannak.

Apropó. Miért nem csinálsz ide a blogra, egy amolyan ajánlót? Itt lehetne jó, kevésbé ismert horgászvizeket ajánlgatni.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.08.15. 09:54:41

@Slanger - Találtál egy jó kommentet?: Hát sajnálom, hogy nem jött össze a nagy fogás... :o( Most hétvégén én is betliztem Mocsán és a Dunán, pedig ilyen április óta nem volt. Lehet a betörő erős front miatt nem volt semmi. Ki tudja... Mindenesetre kell, hogy legyenek halak a tóban, mert mi is azokat fogtuk ki... ;o)

Én még nem béreltem soha házat a Rómain, így ebben nem tudok nyilatkozni, de hallottam már, hogy vannak tisztasági problémák. Klotyóra és zuhanyozni a büféhez szoktunk járni. Ott tiszta minden. A hátsó zuhanyzóknál még nem voltam. 20-án majd szembesülök a helyzettel. :oP A stégen bulizók mindig is gondot jelentettek a Rómain. A Derítőn nem lehetne ilyet csinálni...

Tulajdonképen, a blogomnak az egyik célkitűzése, hogy megpróbálok a megyében kisebb,ismeretlenebb tavakat megmutatni. Idén már sok ilyen volt. (Mocsai tó, Galambász tó, Kecskédi tó, Dimitrov tó, Bocska tó és nemsokára a Síkvölgyi 2-es tó) Meglátogatom ezeket a vizeket és leírom a pozitív, vagy negatív tapasztalataimat. Természetesen ilyen túráim a jövőben is lesznek. Ezeket végül is nevezhetjük ajánlónak, hisz mindenki elolvashatja és leírhatja a véleményét...
További célkitűzésem, hogy a természetes vizeken elkövetett horgászélményeimet is megmutassam, mint a Duna különböző szakaszain, Által éren is történt. Tervben van a Balaton is és jövőre a Tisza.

Bmiki81 2010.08.15. 10:07:37

Sziasztok!

Bár nem a Római-tóról van szó, gondoltam kikérem a véleményeteket. Péntek este 7-től 24 órás horgászaton voltam a Derítőn a 94-es faházban hátul az öbölnél. Csak apró kárászokat fogtunk. Volt esetleg már valamelyikőtök arrafelé? A szomszéd szlovák gyerek egyszer besétált vagy 20 méterre etetni, kb. derékig ért neki a víz és mondta hogy térdig az iszapban lépeget. Gondolom itt minden csali elsüllyed az iszapban... Próbáltam mindent: kukorica, fagyi, pellet, giliszta, akár hungarocellel meglebegtetve, ennyi. Aki pontyot fogott, az is csak csónakból hajnalban a nádas mellett. Hallottam, hogy arrafelé a nádas mellett szoktak kenyérrózsával a víz tetején amurozni. Hát nekünk most ennyi jött, de látom a Római sem volt az igazi. Bár nagyon meleg volt, sajnos az éjszakai vihar sem pezsdítette fel a halakat. Elnézést az OFF-ért. Mindenkinek jó fogást!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.08.15. 11:38:30

@Bmiki81: Szia Miki! Tavasszal voltunk mi is azon a részen Gabesszal. A víz ott rendkívül sekély. Még tavasszal is csak apró pontyokat sikerült fogni. Szerintem ebben a melegben a testesebb halak nem merészkednek ki a langyos vízbe. Ráadásul az ólmom is mindig elsüllyedt az iszapban, csak etetőkosárral lehet meghorgászni ezt a részt. Én ha a Derítőre mennék, akkor a magas partot választanám, ha pontyozni szeretnék... Gabesz többet horgászott a Derítőn mostanság, biztosan többet tud írni róla. Én főleg csak a kifolyó patakot látogattam...
Úgy látszik, ez a szélsőséges időjárás sehol sem kedvezett a fogásnak.

Gabesz00 2010.08.16. 07:28:40

Hello Bmiki81!
Én már többszőr voltam azon a részen, valóban a tó legsekélyebb pontja és az iszapréteg kb. 50 cm. Nekünk csak úgy sikerült pontyot fogni, hogy kb. 40 méterre dobáltunk hosszabb előkével és epres pufival. Amúgy etetőhalóval is húztunk be egész a nád mellé, de nekünk sem jött semmi. A legutolsó házzal szemben van a nádban egy öböl, onnan éjjel több 7-8 kg.-os amurt is kifogtak, azt nem tudom, hogy milyen csalival. Egyébként tavasszal aki harcsázni akar, annak nem olyan rossz ez a hely, mert ott ívnak le szemben a nádban.
Viszont szerintem, ha jól szeretnéd magad érezni és halat is szeretnél fogni, akkor 0-tól a 40-es házakat válaszd. Kimindottan ajánlom a szigetet.
Üdv.: Gábor

Bmiki81 2010.08.18. 11:58:24

Sziasztok!

Köszönöm az infókat, nagyjából én is hasonlókra tippeltem. És ahogy nézegettem a Derítő tó honlapján a rekordlisás halakat, a túlnyomó többséget tényleg a magas parton, valamint a 0-40 stégeknél (szigeten) fogják, hátul kevésbé.

U.i.: Ma este jön végre a dunai szürkeharcsa története??? :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.08.18. 21:03:04

@Gabesz00: Igaz, hogy szemben ott a nádas és a harik tavasszal ott ívnak, de azért a házak és a nádas között rengeteg akadó van. Szóval csak akkor van esélyed harcsát fogni a nádasban, ha csónakból horgászol...

@Bmiki81: Az hogy a magaspart miért eredményesebb, annak nyomós okai vannak. A stégen állandó a zsivaj, dübörgés, ami a rafináltabb öreg halakat kifejezetten taszítja. Ráadásul a magasparton messzebb is tudsz horgászni. Attól mert bérelsz stéget, még nyugodtan átmehetsz a magaspartra is horgászni, hogy legyen ott is tapasztalatod. Szeptember elején lehet én is így fogok tenni...
Percek kérdése és jön az új cikk... ;)