A Duna két arca

2010. augusztus 02. - Bogyo_bacsi

A Dunai horgászat rendkívül nehéz és kiszámíthatatlan. Van, mikor a folyó elhalmoz minket élményekkel, van mikor napokig egyetlen kapás nélkül töltjük el szabadidőnket köves, sóderos partján. Rendkívül nehéz, sőt szinte lehetetlen kiismerni az ős folyamot, hisz itt az eredményesség nem csupán az évszaktól, napszaktól, időjárástól, de a víz magasságától, zavarosságától is nagyban függ. Az sem mindegy, hogy éppen apad, vagy árad a folyó, mert egész más lehetőségeket tartogatnak számunkra ezek a jelenségek. Általában az ember megérzéseire kényszerül hagyatkozni, amik vagy bejönnek, vagy nem. Hosszútávon azonban ezek a megérzések a kitartó horgász számára egyre gyakrabban hozzák meg a várva várt eredményt.

Márnára és keszegre várva a Duna sóderos partján

Barátaimmal úgy döntöttünk, hogy ezen a július végi esős, borús és rendkívül szeles szombati napon a folyam békés halait próbáljuk meg horogvégre keríteni. Persze, ha esetleg nem jönnének be a számításaink, B terv gyanánt mindannyian vittünk magunkkal egy-egy pergetőbotot is. Horgászhelyül a Monostori Erőd előtti sóderos partszakaszt választottuk, ahol bár nem túl mély a víz, reméltük az etetésünkön idővel megjelennek a folyami halak. A több zacskónyi etetőanyagot, vele megegyező mennyiségű agyaggal nehezítettük meg, majd kezdődhetett a hely megszórása a partól olyan harminc méteres távolságban.

Krisztián és Jimmy agyaggal nehezített etetőanyag gombócokat hajigáltak a habokba

Jimmy egy ókori görög atlétát idéző mozdulattal röptette meg a súlyos gombócot

A célhalak ezúttal a Duna vad márnái és termetes keszegei voltak, így csalinak kockára vágott sajtot, puffasztott rizst, vagy csontkukacot tűztünk a degeszre tömött, nehéz ólmokkal kisúlyozott etetőkosarak alatt lifegő horgokra. Botjainkat villára állítottuk meredek dőlésszögben. Végüket kövekkel nehezítettük meg, nehogy egy vadul kapó márna megúsztassa felszerelésünket.


A halak nem jöttek, de a zord felhők már gyülekeztek a fejünk fölött

Az idő nem volt túl kegyes hozzánk. A szinte viharossá fokozódott szél eléggé megkeserítette horgászatunkat, de mi ennek ellenére is nagyon jól éreztük magunkat. Sokat nevettünk, viccelődtünk, miközben egy szélvédett zugban tüzet raktunk, hogy kicsit átmelegítsük átfagyott tagjainkat. Sajnos, a békés halak nem nagyon akarták megmutatni magukat nekünk. Az egész nap eredménye egy megtermett géb lett, ami Jimmy horgán végezte be pályafutását. Krisztián kedve elég bosszús volt, hogy nem sikerült halat fognunk, de hát a sikeres fogás a Dunán sosem borítékolható. A folyó ezúttal zord arcát mutatta felénk.

Tekintélyes etetésünkre egyedül ez a géb állt be

Ahogy közeledett az alkonyat, úgy döntöttünk, hogy feladjuk a sikertelen fenekezést és pergetéssel próbálunk meg revánsot venni a hömpölygő folyamon. Sajnos, csak ketten folytattuk a horgászatot mert Krisztiánnak más programja adódott. Bár, a szeles időben nem élt a víz felszíne, optimizmussal töltött el, hogy barátaim az elmúlt hetekben több nagyméretű süllőt is akasztottak, de sajnos nem tudták őket megszákolni. Krisztián egy derekas harcsával folytatott küzdelemben is alul maradt könnyű pergető szerelésével. A bajuszos szanaszét rágta a szerencsétlen Rapalát mielőtt távozott. Első helyszínként a vízi rendőrség előtti partszakaszt választottuk. A harmadik dobásnál valami odakoppantott felúszó wobbleremnek, de sajnos nem sikerül akasztanom. Mindenesetre műcsalim szerzett egy süllőfog által elkövetett harci sérülést. Önbizalmamat nagyban növelte az eset, de több rávágás ezen a részen sajnos nem érkezett.


A nap végén pergetőbotjainkat vettük elő és a már ismert Duna szakaszt vallattuk meg

Következő helyszínként a hajóállomás környékét választottuk. Jimmy kérdezte, hogy hátulról, vagy elölről kezdjük el megdobálni a kikötőt. Hátulról, mert ha nem jön be, még mindig kezdhetjük elölről – válaszoltam mókásan. :o) Lépésről lépésre vallattuk végig a kikötőt, míg nem a rakodóig értünk, ami bár nekem sosem adott még halat, barátom nagyon bízik benne. A második dobást húztam el a kövezés előtt, amikor apró koppanást éreztem műcsalimon. Rögtön bevágtam, és láss csodát, a horog végén fickándozott valami. Nem kapitális hal ugyan, csak egy méret körüli süllőgyerek, de az ínséges nap után leírhatatlan örömet okozott nekem. Kiabáltam Jimmynek, hogy halam van, de elég sokára hallotta meg, így a süllőcske egy ideig ficánkolt még előttem a vízben. A gyors horogszabadítás után visszacsúsztattam a habokba idei első dunai süllőmet, hogy egy virgonc farokcsapásával eltűnjön az éjszakában.

Megvan az idei első dunai süllőm!

Szép külső akadás. Ezt simán ki fogja heverni...

Bár a méretet nem érte el, de az eseménytelen nap után nagy örömet szerzett nekem

Hátamat kinyújtóztattam és új dobásra emeltem pálcámat. Talán több hal is jár itt a környéken? - tűnődtem. SSR 7 SFC Rapalámat lassan meg-megállítva vontattam be, hogy a sodrás éppen hogy csak egy kicsit kapjon bele csőrébe. Már csak pár méterre járt tőlem a fahalacska, amikor akkora rántást éreztem a bot végén, mint még pergető pályafutásom alatt soha. Bevágtam, és botom azon nyomban karikába hajlott. Rögtön a fék után kaptam és próbáltam engedni rajta, mielőtt a meginduló tettes kitépte volna kezemből a könnyű süllőző pálcát.


Hűha! Ez meg mi a jó ég lehet?

Itt még nem látszott, hogy ki is  a tettes...

Az orsó sikítva adagolta a zsinórt a hal brutális kirohanásaihoz. Botom keményen dolgozott, mint előtte még sosem. Mi lehet ez? Nagy fogas biztos nem, hisz fejrázást nem érzek, viszony egymást követő iszonyú rántásokkal borzolta idegeimet ellenfelem. Talán termetes balin lehet. - suttogta Jimmy, miközben újabb rántások szaladtak végig a pálcán. A lefelé törő szörnyeteget alig bírtam megállítani. Egyszer csak mintha elakadtam volna, a hal megállt a fenéken. Fölé mentem a parton és megpróbáltam kicsit erőltetni, mire zsákmányom elszakadt az aljzattól. Ekkor esett le a húsz fillér kibe is botlottam. Megérzésem egy pillanat alatt valósággá vált, mikor az előttem fröcsögő vízben megpillantottam egy hatalmas márványló testet és a víz fölé meredő két fehérlő bajusz szálat.

A könnyű süllőző bottal akasztva alaposan próbára tette ellenfelem horgásztudásomat

Harcsát akasztottam! A Dunán először!

Harcsát akasztottam! - kiáltottam fel örömömben. Barátom figyelmeztetett viszont, hogy a harcnak még nincs vége. Mivel ilyen zsákmányra nem készültünk, csak nagy nehézségek árán tudtuk partra emelni az est halát, hisz a hatalmas harcsaszájba belenyúlni magában sem veszélytelen dolog. Főleg, ha még ott fityeg benne egy Rapala két hármashorgával egyetemben. Óvatosságra intettem Jimmit, miközben megragadta a hal alsó állkapcsát és partra segítette életem eddigi legnagyobb harcsáját.

Ahogy farkával sorozatokat vert a zsinórra, alaposan összenyálkázta egy méter hosszan

Parton a csodálatos márványtestű vadvízi ragadozó

A wobbler a szája felső részébe akadt áldozatomnak, minkét horgával masszívan odavarrva magát. Így harcsámnak csak akkor lett volna esélye a menekülésre, ha eltépi zsinóromat. Gyors fényképezés után mérlegeltük első dunai bajuszosomat, ami kilencvenhárom centijével és kereken öt kilós súlyával pergetve fogott legnagyobb halamnak bizonyult. Elégedetten csaptuk össze tenyerünket Jimmyvel. Igazán szép munka volt zárószóra.

Rapalám mindkét horga biztosan fogta zsákmányom szájának felső peremét

Csupán öt kiló és 93 centi. Harcsában nem számít nagynak, de azért szép fogás

Ahogy az eseményeket végiggondolom, furcsa, hogy az óvatos harcsa pont ott vágott rá a műcsalira, ahol az imént a süllő fickándozott a horgomon. Egyáltalán nem riasztotta el a felszínen történt vircsaft. Vagy talán pont ez vonzotta oda a kíváncsi ragadozót? Bárhogy is történt az eset, egy biztos. Az alkonyat beköszöntével a Duna megmutatta nekünk másik arcát is és vastagon kárpótolt minket az egész napos sikertelen próbálkozásokért. Egyre inkább szívemhez nő ez a folyó...

Lám megérte stratégiát váltani. Gyakran a kísérletezgetés hozza meg a sikert...

 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr242194462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.08.18. 21:12:17

Sziasztok! Tudom, hogy egy héttel korábbra ígértem a cikket, de hogy volt kis csúszás, annak okai voltak. Egyrészt új látom, hogy a legtöbb reakció mindig a legújabb cikkre jön. Az egy hét az túl kevés ahhoz, hogy hozzászólásaitokkal megfelelően kivesézzék az írást. tehát kicsit több érési időre van szükség a következő bejegyzésig.
A másik ok, hogy az egy hét / cikk tempót nem sokáig fogom tudni tartani. Így azt hiszem jobb lesz, ha két hetente jelennek meg az írások és a halban szegény télben is elő tudok még rukkolni érdekes történetekkel...

jimmba 2010.08.18. 23:25:16

Hi! Szép fogás volt! Még jó,hogy ott voltam és partra emeltem. A horgászbottal most nem,de a fényképezővel legalább jól bántam. Ma is jött egy harcsa. Az egyik srác halszelettel fogott a hajólapátnál. Nem egy óriás,de azért szép volt 57cm.
Remélem hétfőn nekünk is jön vmi Big Fish!!!

Bmiki81 2010.08.23. 13:51:36

Bogyó bácsi!

Most olvastam egy másik honlapon micsoda halak jöttek a Rómain. Gratulálok! Várom a beszámolót! Bár szerintem magad előtt göngyőlítesz már egy párat. :o)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.08.23. 14:00:36

@jimmba: Hát nem volt veszélytelen művelet belenyúlnod a hari szájába, miközben ott fityegett a Rapala benne... Látom most pont jó a vízállás. Este remélem térdig fogunk gázolni a halakban a Duna parton... :oD

@Bmiki81: Igen, nem mindennapi hétvége volt. Előreláthatólag trilógia lesz belőle, de addig még van két cikk ami bemutatásra vár. Az egyik egy Neszmélyi Duna ágon elkövetett csukázásról, a másik pedig a tatabányai Síkvölgyi 2-es tóról fog szólni. Remélem azért azok az írások is érdekesek lesznek, még ha nincsenek is bennük tizenegynehány kilós fogások...

Bmiki81 2010.08.23. 14:25:02

Persze, azok is érdekelnek, ne viccelj! Ez nem a halak méretétől függ! :o)
Apropó, tervezek egy Cseke tavi horgászatot, ott nem jártál még? Merre érdemes letelepedni? Hátul az edzőtábornál vagy valamelyik szigetnél?

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.08.23. 15:55:14

@Bmiki81: Igazából ezek a cikkek közelebb állnak a szívemhez, ahol a természetes vizeken, vagy kisebb, ismeretlenebb tavakon horgásztam.
Sajnos a Csekéről nincs sok információm. Még sosem horgásztam ott, de tudom, hogy a környék festői szépségű. Jövőre mindenképpen szeretnék ott horgászni...
Kíváncsi leszek a tapasztalataidra. Mikor mész ki?
Én ebben a melegben a tó mélyebb részeit horgásznám meg, ha lenne információm róla merre vannak. Illetve olyan helyen ülnék le, ami kevésbé frekventált...
Ha kint maradsz éjszakára, mindenképpen próbáld meg a ragadozókat,mert úgy hallottam, hogy szép süllők és harcsák élnek a tóban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.24. 00:24:37

Ez július 24-én történt?
Másnap (vasárnap) délután jártam ott. A kürti pincefesztiválról visszafelé jövet megálltam a komáromi hídnál. A víz kávészerű volt és legalább egy méterrel magasabb, az időjárás pedig egyszerűen elviselhetetlen, ömlött az eső, hideg volt és fújt a szél. Nem volt nálam annyi gönc, hogy ne fázzak, így össze se raktam a botot.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.08.24. 09:34:45

@Hepci: Szia! Igen, 24-én történt a horgászat. Hát igen, elég cudar volt az idő. Szerencsére mi annyira nem áztunk meg, mert napközben fedezékbe vonultunk, este meg nem esett. Viszont a frontbetörés meghozta a harcsát. Idén mind a két harcsámat frontos idő beálltával fogtam...

Tegnap este 8-tól dobáltunk egészen hajnal 2-ig a Dunán. Bár apró koppintások voltak, nem sikerült fogni semmit sem.

Bmiki81 2010.08.24. 09:56:42

@Bogyo_bacsi: Egyelőre csak tervezés szintjén van a dolog, nem tudom mikor jutok ki a Csekére. Bár tegnap a szomszéd mondta, hogy 3-4 napja nem fognak semmit a tavon, érdekes... Pedig múlt héten telepítettek bele 12 mázsa pontyot, meg rengeteg benne az amúr is, biztos a szeszélyes időjárás miatt... Ugyanez a szomszéd mesélte, hogy 20-án kinn volt a Rómain valamelyik középső (talán 13-as) faházban és 20-25 darab 2-3 kilós pontyot fogtak. De amitől az agyam eldobtam: állítólag tesco-s marhahúsos zöld színű kutyatáppal a horogra felfűzve!!! Azt mondja ez nem oldódik fel hamar és még lebeg is a vízben. Félelmetes! :o) AKinek a faházában volt, az látta tavaly, hogy pár szlovák így horgászik, azóta ezzel kergeti a pontyokat. Gondolom ez újdonság a halaknak a sokféle bojli után, mindenesetre érdekes... (Azt tudtam eddig is, hogy nyúltáppal szoktak amúrozni, az is tiszta zöld, lucerna stb...)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.08.24. 10:39:09

@Bmiki81: Mi valószínűleg jövő tavasszal fogunk oda menni horgászni. Sok helyen nem fognak mostanság, de ez az egyenletes időjárás szerintem beindítja a halakat...
A Rómain mi azt a stratégiát alkalmazzuk, ami már itt a blogban ismertetésre került és bevált. Én csak ezt tudom ajánlani. Számos kapitális halat sikerült szákba terelni így... Persze ettől még más is működhet...

jimmba 2010.08.24. 23:59:00

Hi! Most jöttem haza a Dunáról,mert a Mister hívott,hogy fogott egy szép süllőt.
Kimentem és tényleg szép.
3,75kg. Majd küldök képeket emailen.
Ez már igazi,komoly süllő.

Bmiki81 2010.08.25. 09:22:14

Sziasztok!

Ezt most találtam a neten, érdemes megnézni:

kemma.hu/komarom-esztergom/kozelet/oriasi-halszornyet-fogtak-ki-a-dunabol-foto-323798

Nem semmi fogás...

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.08.25. 20:59:34

@jimmba: Ez aztán szerencsés gyerek. Egész nap dobáltunk és semmi, ő meg előtte nap fogott egy kétésfeleset, utána meg ez. Melyik napszakban dobál? Nem lehet, hogy reggel kéne próbálkoznunk? Figyu! Ha lejjebb megy a víz, nézd már meg, hátha megtalálod a beszakadt Rapalámat! Jól belefúródott abba a farengetegbe, talán még ott van...

@Bmiki81: Gyönyörű a fogás, bár a halszörny nem a megfelelő kifejezés, mert termetre csak félúton van a kapitálistól, de mindenképpen nagy eredmény a Dunán. Egyébként nagyon sok harcsa van. Az elmúlt másfél hónapban kb 6-ot akasztottunk négyen a komáromi szakaszon. Amikről tudok, egy 55 egy 75 és egy 93 centis lett kivéve. A többit nem sikerült partra segíteni. Volt egy igencsak termetes példány, ami Krisztián wobblerjét rágta szét mielőtt távozott.
Szerintem, ha célzottan harcsára horgásznánk, nagyon sokat ki tudnánk szedni...

Weiller 2010.08.29. 12:24:13

Hali Srácok!

Már megint kifogtátok a halamat!
.....és még engedély se kértetek tőlem!!! :-D

Mostanában jön a hal, süllő, csuka.
Hajrá pecások!
Üdv, Krisz

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.08.29. 17:05:16

@Weiller: Hallom szép csukát fogtál hétvégén. Én is voltam a Dunán, de Esztergom alatt. Fogtam két márnát (2,5 és 3 kg) és elment még három. Köztük volt egy brutális, amihez közöm sem volt 20 perc fárasztás után szakadt ki a horog. Lehetett vagy 4 kiló. Fogtam még 2 paducot olyan 35 és 40 centi között. Legközelebb szerintem csak ősszel tudok majd menni felétek... :(

Kapásjelző 2010.09.08. 22:53:00

A békéshalazásért kár! Szívesen olvastam volna dévérekről, márnákról, jászokról.
A harcsa legalább kárpótol! Így kell szépíteni nap végére! Azt a fránya shadrapot lassan bearanyoztathatod, akkora ász.
Milyen és mekkora horog volt fenn a keszegező cuccon?

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.09.09. 22:44:02

@Kapásjelző: Hát én is örültem volna, ha többet tudok mutatni, de azért a zsákmány így is tisztességesre sikeredett... Sajnos az a shad már a Duna mélyén van, de már megrendeltem az ikertesóját... :o(
A márnás sajtos cuccon azt hiszem talán négyes, a keszegezőn meg hatos, vagy nyolcas horog volt. Tudom nagynak tűnik, de a Duna azért más. Pár hónapon belül lesz majd egy márnás, paducos cikk. Ott 10-es, 12-es horoggal sikerült fogni...

Riderspinblade 2012.04.09. 10:02:37

Hát igen a NAGYDUNA mindig szívembe mar ha rágondolok csódaszép emlékek és nagy pergetések gratulálok a cikkhez ;)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.04.09. 15:52:42

@Riderspinblade: Szia!

Hát igen. Nálam is az első helyen áll a Duna, de tavaly nem volt túl adakozódó velem.
Remélem idén újra sikerül nagy halakat fogni. Elsősorban balint,süllőt és márnát várok. A harcsához nagy szerencse is kell... :o)
Üdv.

Tom

Sz György 2016.07.16. 15:22:10

Süllőt fogni önmagában is jó dolog de harcsára ugyanott mégcsak véletlenűlsem gondol az ember.A duna tényleg trükkösde azért tud szép emlékekkel is gazdagítani. Vagy ad vagy sem.Ritka hogy az ember egy partrészen és főleg egy helyen két ugyan olyan halat fog Főleg viharos szélben ahogy Tomi ezt te tetted! Valószinű hogy a Harcsa éppen kezdte a kis éjjeli portyáját aztán a beeső kis halat jó kis csalinak gondolta vontatást követően.Az tény hogy a frtontok tudják befolyásolni a halak kapókedvét.Tudnak meglepetést is okozni váratlanul de egy süllő majd egy harcsa szép zsákmány,főleg ha az ember vissza is engedi!övetetndő példa kellene hogy legyen!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2016.07.18. 09:33:32

@Sz György: Szia Gyuri!

Hát ez már egy nagyon régi cikk, hazudnék,ha azt mondanám, hogy mindez tudatos volt. Néha kell a szerencse is. Bizony tapasztaltam, hogy főleg a frontbetörés előtti időszak nagyon jótékony hatással van a harcsák kapókedvére... :o)
Üdv.

Tom