Ezüstkárász aranyáron

2010. december 08. - Bogyo_bacsi

Gyermekkoromban rengeteget horgásztam a tatai Derítő tavon, hiszen faternak évekig erre a vízterületre volt érvényes engedélye. Úgy emlékszem, hogy annak idején egyetlen alkalommal sem maradtunk zsákmány nélkül. Bár nagy testű halakat nem sikerült elcsípnünk, a napi két elvihető pontyot és néhány kárászt, keszeget minden alkalommal sikerült megfogni. A szemközti magas partra rendszeresen kijártunk pergetni szúnyogos nyári estéken. Fehér twistereinkre, sárga hátú wobblereinkre vadul martak rá az éhes csukák és süllők. Tavaly óta terveztem, hogy újra lenézek horgászni a megye legnevesebb tavára. Tavasszal már magaménak tudhattam egy próbálkozást, de akkor sajnos nem jártam sikerrel. Csupán frissen telepített ponty ifjoncokat sikerült fognunk, amik a kilót sem verték. Bezzeg a sok sporthorgász egymás után tette az apró halacskákat a szákba.

Gyermekkorom nagy horgászélményeinek színhelye a tatai Derítő tó

Borongós hajnal a torzsokos tavon

A tavaszi kudarcot feledve úgy döntöttem, hogy ismételten nekifutok a neves tó vizének. Gáborral, a szomszéd sráccal három napra béreltük a húszas számú stéget. Nagy reményekkel érkeztünk a tópartra. Három nap alatt kiemelkedő élményekre számítottam. Titokban reméltem, hogy több részes írást tudok majd bemutatni erről a tuskókkal, akadókkal tűzdelt tóról. Sajnos az élet másként írta meg a forgatókönyvet.

Bérelt faházunk a szigetről nézve


Az etetésre csupán a vadkacsák álltak be

Írhatnék regényeket, milyen módszerekkel, és csaliarzenállal próbáltam horogvégre csalni a tó lakóit, de teljesen felesleges. Két napon keresztül egy árva mozdításunk nem volt se pontyozó készségünkön, se süllőző, harcsázó botjainkon. Nem csak a stég előtt próbálkoztunk, de átmentünk a magas partra, illetve a sziget környékére is, de a csalinkat nem érintette egyetlen hal szája sem. Nem arról volt szó, hogy a pontyok, ragadozók nem voltak étvágyuknál, még pöcizéseket sem tapasztaltunk kapásjelzőnkön. Nem csak mi jártunk így, hanem minden horgász a környékünkön. Egy-két kis ponty és néhány kárász, dévér fogásáról értesültünk csupán az egész tó körül.

A hétvége első hala


Egy apró dévért is sikerült fognunk

Szép Karcsi, de ennyi pénzért több élményre számítottunk

Utolsó nap kinézett fater és hozott pár zacskó etetőanyagot és némi gilisztát. Lefinomítottuk felszerelésünket és így sikerült néhány kárászt és kis dévért horogvégre keríteni. Így nem maradtunk hal nélkül, de hozzá kell fűznöm, hogy ez nagyon soványka zsákmány azért a hatvanezer forintért cserébe, amit ketten erre a túrára költöttünk ezen a hétvégén.

Ezüstkárász aranyáron :o(

Ezúttal elmaradt a mosoly...

Ez a hat - hét darab kárász az utolsó pár órában jött. Előtte két napig csend

Akik rendszeresen olvassák blogomat láthatják, hogy nem vagyok egy ügyetlen horgász. Ezen a tavon azonban nem voltunk képesek egy normális hal megfogására sem. A halőr szerint a kedvezőtlen időjárás miatt nem volt kapás, de én úgy gondolom, ez nem így van. Mindenesetre az év egyik legjobban várt horgászatából az év legnagyobb csalódása kerekedett ki. Nem hinném, hogy sok esélyt fogok még adni a legendás tatai tónak.

Próbálkoztunk a tó másik oldalán is


De itt sem akadt egy mozdításunk sem


Gyönyörű környezet, de a legenda már csak a múlté...

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr172296679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jimmba 2010.12.14. 23:13:36

Hi! A megszokott szép,nagy halak ezúttal elmaradtak.
Persze nem jöhet össze mindig a nagyfogás.
A Dunán sokszor még a kicsi sem jön össze,igaz nem
is kerül ennyibe a peca.
Voltam kint pergetni,még a múlthéten és be is jött
amit elképzeltem. Twister húztam a halaknak és kb.10 perc után rá is vágott a süllő. Nem volt nagy,de méret feletti süllő volt. Igaz most több okból is szünetel a peca,de ha egy kicsit jobb idő lesz,akkor
már megyek is ki. Ha van eredmény szólok és jössz te is,hogy tudjál írni egy jó téli pergetős történetet.
Üdv. Jimmy

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.12.14. 23:27:10

@jimmba: Hello Jimmy!

Éppen arról beszéltem ma faterral, hogy ki kéne menni a Dunára szombaton egy ilyen menyhalas próbálkozásra. Persze előtte pergethetünk süllőre is.
Látod, mondtam, hogy ilyenkor télen érdemesebb a gumit húzni, mert a fenék közelben több az esély.
Néhány kérdésem lenne:
Sokszor akadtál?
Milyen színű twisztert használtál?
Hány grammos fej kellett, hogy leérjen a fenékre a műcsali?
Hát igen, ez a cikk nem volt halban gazdag, de tanulsága mégis van, ezért közöltem le...
Üdv.

Tom

jimmba 2010.12.14. 23:50:15

Szerintem nem fogtok tudni pecázni,mert zajlani fog a
Duna,de majd meglátjuk.
Kb 9cm-es twisterrel és 15grammos fejjel horgásztam.
Ezt csak parthoz elég közeli,gyenge folyásnál tudtam rendesen húzni. A híd mellett voltam és nagyon mély ott a víz. Szerintem van vagy 8méter mély azon a helyen. Vettem is 25 és 30 grammos fejeket,mert az kell,hogy lemenjem a fenékre. A twister fehér volt piros farok résszel. Amúgy Man's márkájú volt.
Szépen mozgott,de sajnos fába húztam egy idő után és
nem sikerült megmenteni. Két horgászatom alatt,ami úgy 4órát tett ki,két gumit hagytam bent a Dunában.
Szerintem ez elhanyagolható.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.12.16. 07:52:55

@jimmba: Hello Jimmy!

Szerintem sem vészes az a két twister veszteség. Azt hittem akadósabb a terep. Meglátjuk majd, hogy szombaton lesz e jég a Dunán, meg hogy esni fog e a hó, aztán majd meglátjuk, hogy belevágunk e. Én szívesen mennék, mert már régen voltam pecázni, de fater nem túl lelkes. Ha meg túl hideg van, ráfagy a víz a fonott zsinórra.
Szombat délelőtt mindenképpen felhívlak. Ha tudod, figyeld légyszi mi újság a Dunán.
Üdv.

Tom

jimmba 2010.12.16. 12:52:00

Igen.Sajnos,ha minusz van,akkor három dobás után lehelgetni kell a gyűrűket,mert befagynak.
A fonott sok vizet vesz fel az a baj. Monofil az szinte semmit,csak azzal nem két twister fog bentmaradni. Azért mondtam,hogy most ilyen hidegben
több tényező is a horgászat ellen szól.
Majd meglátjuk,hogy alakul. Figyelem a Dunát!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.12.16. 22:06:37

@jimmba: Pont ezért gondoltam menyhalazásra, mert azt lehet ilyen hidegben is csinálni monofil zsinórral. Jól van, majd meglátjuk milyen idő lesz szombaton.
Délelőtt felhívlak majd.
Üdv.

Tom

Kapásjelző 2010.12.18. 19:46:20

A derítő-tó régóta izgatta a fantáziámat. Sok filmet láttam ahol szép pontyokat, harcsákat fogtak.
Én egy laza köpéssel búcsúztam volna a víztől.
Remélem Móron majd nem járunk így, de ha mégis, akkor majd a jelenlétemmel emelem a hangulatot. :D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.12.19. 11:15:23

@Kapásjelző: Szia!

Ennyire keményen nem fogalmaznék, de azért elég nagy csalódás volt számomra ez a hétvége. Nem mondom, hogy nem lehet itt halat fogni, de tisztességes halakat csak azoknak van jó esélye elcsípni, akiknek megfelelő pozícióban van a stégje és rendelkeznek megfelelő minőségű csónakkal. A legtöbb stég használhatatlan. Vagyis vagy lezárják a szigetről horgászók a pályát és csak 40 métert tudsz bedobni, vagy a szomszéd stégek elhelyezkedése miatt két oldalról eléd dobnak és nincs tered. Van olyan hely, ahol a víz a stég előtt csupán 50 centi mély. Ezek nem túl ideális körülmények ennyi pénzért. Ráadásul a csónak, amit adtak a házhoz finoman szólva használhatatlan. Az evező kb fél méteres volt.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy kapás sem volt 2 napig...
Szóval, sok sikert annak, aki itt szeretne próbálkozni, de én inkább elmegyek más helyekre, ahol olcsóbban több halat tudok fogni...
Üdv.

Tom

Doricarp 2010.12.20. 20:08:57

Sziasztok!

Nem tudom miért lett ilyen halszegény a tatai derítő tó, de nagyon szomorú, hogy a sok legendás cikk olvasása után odamegy az ember és semmi. Persze van olyan, hogy valamikor nem megy, aztán legközelebb megy, de tavaly ősz óta (amikor voltam a tavon) sok más haverom írta, hogy némák maradtak a kapásjelzői... szomorú.
Fantasztikusak a képek amiket csináltál Tom, hallal meg még szebbek lennének!
Tavaly én is megpróbáltam a szemből is, de ott még annyi sem volt...
Ez van.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.12.20. 21:41:41

@Doricarp: Szia Dóri!

Hát igen, én sem egy próbálkozás alapján írom ezt, de sajnos a végső tapasztalat így fest. Nem akarom bántani a Derítőt. Régen én is szinte kizárólag itt horgásztam és szép halakat fogtam. Szóval nem arról van szó, hogy meg kell tanulni itt horgászni, mert én itt nőttem fel. Tudom vannak sokan, akik esküsznek rá és szép eredményeket tudnak itt elérni. De szerintem ha lenne benne elég hal, akkor a vándor horgászok is érhetnének el rajta sikereket.
Mindenesetre a jövő évi tervek között sajnos nem szerepel a tó. Sajnálom, hogy nektek is hasonló tapasztalataitok vannak...

Tom

Doricarp 2010.12.21. 08:32:21

@Bogyo_bacsi: Szia Tom!
Pontosan erről van szó!!! Én is úgy vagyok vele, ha valahol nem sikerül halat fognom, de látok potenciált a tóban, vagy mert mások fognak, vagy mert a vízi világ olyan, akkor visszamegyek mert kihívás, de sajnos ezen a tavon semmi ilyet nem láttam, csak azt hogy a zöld alga megette az egész vizet és olyan irtózat szaga volt, hogy na...
Szomorú, de ezek tények.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.12.21. 21:10:50

@Doricarp: Szia Dóri!

Igen a Derítő tónak az volt az eredeti funkciója, hogy szétterítse az Által ér hordalékát és kicsit átszűrje a vizét mielött a tatai Öreg tóba ér. Mivel az Által érbe elég sok szenny bekerül a felső szakaszon (Pl Galla patak, ami egyszerűen borzasztó a Bánhidai lakótelep alatt), ezért a Derítő tó is állandó vízminőség problémákkal küszködik. Főleg nyáron, amikor az algák megbuggyantják a vizét.