Amerikából jöttem...

2012. március 28. - Bogyo_bacsi

Valahogy ebben az évben szinte az összes nemzeti ünnepünk hétvégére esett, így alig akadt egy-egy bónusz nap, amikor az ember megszabadult volna a monoton munka terhétől. Sajnos a karácsony sem úszta meg a hétvégét, így csupán egy hétfői nap állt rendelkezésemre, hogy a családi ünnep zsivaját némiképp kiszellőztessem fejemből. Nem volt kérdés, hogy Bokodra fogok kinézni, hiszen itt az előző két alkalommal sikerült belekóstolnom a fekete sügér horgászatába, ami rendkívüli módon felcsigázta érdeklődésemet. A szép derűs időt kihasználva húgommal kifuvaroztattam magamat az erőműtó meleg vizes csatornájára.

Felhős, de decemberhez mérten mégis enyhe, napos idő fogadott az erőműtónál


A stégbejárók között megbúvó apró öblök szép csukákat rejthetnek

Első alkalommal a stégek között meghúzódó kis öblöket dobáltam körbe csukát remélve, de hiába a jobbnál jobb műcsalik arzenálja, nem sikerült becsapnom egy krokit sem. Sebaj, ha az első taktikai lépés nem vált be, akkor nézzük a következőt... lassan célba vettem a meleg vizes csatornát, hogy becserkésszem azokat a halakat, amikért tulajdonképen jöttem. Meglepetésként ért, hogy szinte üres volt ez a része a tónak. Csak a felső végen próbálkozott néhány pontyhorgász vastag ruhákba öltözve. Megörültem, hogy végre enyém az egész pálya, hiszen legutóbbi alkalommal számos pergetővel kellett osztoznom a legjobb helyeken.

Tarka-barka horgász bódék sorakoznak a partvonal nagy részén

A szénszállító cső szinte a bokodi tó védjegye :o)

Izgatottan csomagoltam ki vadonatúj Daiwa Exeler Jigger pergető botomat, amit 5-25 grammos dobósúlyával és 2,4 méteres hosszával kifejezetten pisztrángsügér, kősüllő és sügér horgászatra szereztem be. Nagyon gerinces kis pálca. Rendkívüli érzékenysége lehetővé teszi a kisebb wobblerekkel, gumihalakkal, vagy drop-shot csalikkal történő horgászatot, rövid hosszával pedig könnyebbé vállnak a jerkelő mozdulatok, ezzel is kibővítve a használt módszerek tárházát. Műcsalis dobozomba is került néhány fekáknak szánt újdonság. Beszereztem fél tucat Booyah és Deeps spinerbaitet, szoknyás jiget és néhány gumi rákocskát. Sok jót hallottam ezekről a fekete sügérre kifejlesztett műcsali különlegességekről, itt volt az ideje, hogy próbát tegyek velük.

Booyah és Deps spinner baitek, szoknyás jigek és plasztik kreatúrák

A berögződött reflexek azonban nem engedtek utat az újításnak, és sokáig az előző alkalommar már bizonyított wobblereket, poppereket próbálgattam. Nagyon sokáig dobáltam, mire sikerült kapásig jutnom és egy apró sügért megtáncoltatnom az előttem elterülő gőzölgő vízben. Nem volt egy óriási példány, talán még a húsz centit sem érte el... Szomorúan konstatáltam, hogy az általam fogott pisztrángsügérek egyedsúlya fogásról fogásra csökken. :o(

Az első feka egy sügér színű Originálnak vert oda

Visszaengedtem a falánk kis apróságot, majd tovább vallattam a vizet. Rosszkedvűen szemléltem, amint borús felhők gyülekeztek fölöttem, majd, ahogy beléptünk a késő délutánba, szitáló eső kezdte tépázni amúgy is fogyó lelkesedésemet. Időközben társaságot is kaptam egy helyi horgász személyében, aki szintén pergetve próbált részt követelni a gyengén kapó sügér állományból. Lassan kezdett sötétedni, ezért telefonáltam húgomnak, hogy indulhat értem. Talán még fél óra és itt lesz, számoltam magamban türelmetlenül a perceket.

A húsz centit is alig érte el, így elnyerte az eddigi 'legkisebb fekete sügérem' címet

A szabadon engedés pillanatai

Búcsúzóul feltettem egy neon zöld spinnerbaitet és dobtam vele párat a félhomályban. Rendkívül érdekesen mozgott ez a műcsali. Ahogy pörögtek az apró vasak rajta olybá tűnt, mintha egy kishal rajt kergetne egy nagyobb társuk. Ilyen dolgokon elmélkedtem éppen, amikor egy bődületes rántást éreztem csuklómban, majd új pálcám perecbe hajlott. Hihetetlen élmény volt az érzékeny lüktetés, ahogy botom közvetítette számomra, a magát vízből kivágó, hatalmas fekete sügér kirohanásait.

Szákban ezúttal az 'életem legnagyobb fekete sügérje' cím nyertese

Maga az ördög...

Lábaim reszkettek a szétáradó adrenalintól, ahogy megpróbáltam a part felé terelni a fejét vadul rázó ragadozót, amelyből ekkor még egy-egy hatalmas olajzöld villanást láttam csupán. A mellettem horgászó sporttárs rögtön segítségemre sietett, így sikerült megszákolni életem eddigi legnagyobb fekáját, ami negyven centijével és a maga két kilójával elég tisztességes zsákmánynak számít itt Bokodon is. Horogszabadítás, és örömittas fényképezés, majd úszhatott is vissza búvóhelyére a meglepett hatalmas szájú hal.

Ebbe a szájba egy teniszlabda is beleférne :o)

Speciálisan fekáknak gyártott spinnerbait adta ezt a gyönyörű halat

Közben csörgött a telefonom. Húgom keresett, még tíz perc és itt van. Jól van, várj még egy kicsit... - válaszoltam idegesen. Egy utolsó csalicsere és feltettem egy citromsárga kétrészes felúszó wobblert a zsinór végére. Első dobásra ismét óriási rántás szaladt végig a pálcán, de hiába vágtam be, halam pár másodperc után távozott a horogról. Pedig úgy éreztem, hogy ez még nagyobb volt, mint az előző. Hiába minden nem sikerülhet... Csörög a telefonom: Itt vagyok és beragadtam a sárba! :o) Basszus hát nem lehet igaz, pont amikor ennyire megy a hal. Szomorúan csomagoltam össze botomat. Tudtam, ha még kapok egy fél órát, biztosan fogok még valamit...

Az állkapocs fogás bevált praktika a hal kiemeléséhez

Megérdemli a szabadságot

Alkalmi horgászpartnerem megerősített ebben, mert míg csomagoltam, ő a helyemen partra segített egy 38 centis süllőt. Gyönyörű ezüstös testével csak úgy villogott a vízben, miközben alátolta a merítőhálót. Gratuláltam a sikeres fogáshoz, majd sok szerencsét kívántam és elbúcsúztam. Kellemetlen, hogy a legjobb időszakban kellett otthagynom a pályát, de elkeseredésre nem lehet okom, hisz egy fantasztikus fogásban volt részem karácsony utolsó napján. Dupla öröm, hogy új pergető pálcámat is sikerült felavatnom, és rögtön bele is szerettem ebbe a kezes kis botba. Ahogy bandukoltam a sáros földúton átvillant agyamon, hogy micsoda pompás fogással búcsúztattam az elköszönő esztendőt... :o)

Nekem még nem sikerült ugyan, de gyönyörű süllőket is lehet itt fogni

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr834075309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egyatlagoshorgasz · http://egyatlaghorgaszkalandjai.wordpress.com/ 2012.03.28. 14:17:50

Jó kis karácsonyi ajándék lehetett a 2 feka. Hát igen rossz érzés mikor rátalálsz a halakra és menned kell. Pont ilyen volt a tegnapi domipergetésem is... :(

Gratula a cikkhez. Így tovább. :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.03.28. 14:41:51

Szia Ádám!

Hát az biztos, hogy a tavalyi év egyik legemlékezetesebb horgászata volt az biztos. Hát nem tudom, mikor fogom majd megdönteni ezt a feka rekordot, de rajta leszek a témán. Idén szeretnék többször próbálkozni fekára. És nem csak Bokodon, de Délegyházán és az Omszki tavon is. Meglátjuk majd milyen eredménnyel... :o)
Üdv.

Tom

Kapásjelző 2012.03.28. 21:08:48

Gratula a cikkhez! Nagyon rákaptál a feketesügerezésre! Élvezetes lehet a lágy dobóbottal megfogni egy ilyen sportos halat. Húgod igazán várhatott volna egy fél órát még :D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.03.28. 21:15:39

@Kapásjelző: Szia Laci!

Igen, nagyon tetszik. Főleg, hogy olyan csalikat lehet bevetni, amiket életeben nem tennél fel. Szóval nagyon változatos módszerekkel lehet pergetni rájuk, ráadásul izom halak. Nem mondom, hogy specializálódni fogok rájuk, de szentelek nekik figyelmet majd ebben az évben.
El sem tudod képzelni, milyen hisztit tud levágni a hugom... :oDDD
Üdv.

Tom

jimmba 2012.03.29. 11:30:07

Hi! Gratulálok a szép fogásokhoz! Tényleg szép ez a 40 centis feka!
A tóról nem változott a véleményem,de azért ez most valahogy jobbra sikeredett,mint a múltkori cikk.
Talán a karácsony és az új bot avatása végett,nem tudom.
A lényeg,hogy szép halakat fogtál és az új pálca is sikeresen vizsgázott.
Elég furcsa csalik ezek a fekáknak kitalált gumik és egyéb körforgók,de látod,hogy nem véletlenül vannak.
Amúgy a neten láttam már ilyenekkel süllőt és balint fogni.
Az új szerelés meghozta a szerencséd.
Nem tudom te hogy vagy vele,de én ha új botot vagy orsót vettem,akkor a Duna mindig adta a halat már az avató napon.
Üdv.Jimmy

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.03.29. 12:10:28

@jimmba: Szia Jimmy!

Köszönöm a gratulációt. :o)
Most megpróbáltam más szemszögből megvilágítani a helyszínt. Jó mi? Lehet tök szép és tök csúnya képeket is csinálni ugyanarról a helyről általában. Minden csak személetmód kérdése. Most az utolsó két történetben próbáltam fekete fehérben megmutatni mindkét oldalt. :o)
Általában nekem is gyorsan felavatottá válnak az új botok. Talán kivétel a harcsázóm, amivel még nem fogtam halat... :o( Remélem ez idén megváltozik majd.
A fekás csalik egy teljesen új szemléletet kívánnak. Idén kipróbálok majd több félét is, több helyen. Pl. a spinnerbait csukára is nagyon ütős csali állítólag. Vettem is belőle egy hófehéret. Még a hétvégén kipróbálom.
A különböző gumi kreatúrákkal is kísérletezek majd, erre tökéletes például az új botom.
Remélem, a jövőben te is velem tartasz egy két fekete sügér horgászatra. Ha nem is Bokodra, de keresünk majd más jó fekás vizeket is...
Üdv.

Tom

Riderspinblade 2012.03.31. 18:00:54

Na Gratulálok :) amilyen nehezen kezdödött olyan jól végződött :o) nekem van hasonlo finom botom egy berkley ssgs titánium 8-32es azzal szeretnék majd feketékre pecázni :) remélem sok jót fogok a továbbiakban is elsajátitani a cikkeidből ;)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.04.01. 16:47:43

@Riderspinblade: Szia!

Én még ugyan nem használtam Berkley botokat soha, de biztosan nagyon kezes pálcák. A dobósúlya szerintem ideális. Főleg, ha nem túl hosszú, tökéletes lehet a feladatra.
Igyekszem minél színvonalasabb és változatosabb történeteket írni. A következő egy dunai süllős, menyhalas írás lesz, utána pedig ismét egy fekete sügéres poszt jön, majd a tavasz első kalandját írom le, amiben gyönyörű pontyokról olvashattok majd... :o)
Üdv.

Tom

lovas1230 2012.04.03. 10:48:12

Helló Nagyon jó kis cikk;)Nincs is ennél bosszantóbb dolog talán a horgászatba,mint amikor már tudod pakolnod kell és látod hogy pont most jönne el a te időd,de mégse mert menned kell:(Azért az nagyon szép hal volt Tamás amit fogtál amúgy a spinnerbait csak erre a hal típusra jó? Üdv: Zsolti

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.04.03. 11:02:07

@lovas1230: Szia Zsolti!

Úgy tudom a spinnerbait a csukák kedvence is. Vettem is egy példányt, ami hófehér színű, idén próbálgatni fogom majd, és ha lesz vele eredmény, akkor leírom. Egyébként nagyon ötletes csali. Olyan, mintha egy kishalraj úszna és persze a legnagyobban van a horog. :o)
Mivel egyes horog van benne elég jól kell elkapnia a halnak, hogy jól akadjon.
Mivel egy V alakú vas védi a horgot, nagyon ritkán fogsz vele elakadni, tehát a nem tiszta terepekre is ideális csali. Csak akkor szakad, ha a fej beszorul a kövek közé.
Üdv.

Tom

lovas1230 2012.04.03. 11:13:02

Értem én is úgy hallottam ,hogy csukára is alkalmas csak nem voltam benne biztos.Amúgy ezek hány grammosak?

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.04.03. 11:19:26

@lovas1230: Szia!

Én a 14 grammosokat vásárolom. Az a tapasztalatom, hogy a nagy csali nagy hal effektus csukánál is és fekete sügérnél is igaz. Kis Rapalával csak kis fekákat fogtam.
Csukánál sem szoktam kis villantót használni, csak 4-es, 5-ös körforgót. Persze becsúszhat kisebb példány is, de általában azért jól lehet szelektálni a derekasabbakat.
Másrészt ez a spinnerbait nem olyan olcsó, hogy minden méretből legyen belőle. Én a 14 grammosból vettem több színt...
Az alábbi weblapon elég nagy választékban találsz szpinyókat:
http://kanalka.hu/termekek?product_category_id=29&filter[5][CHECKED]=1&filter[5][VALUES][]=28
Üdv.

Tom

lovas1230 2012.04.03. 11:38:53

igen néztem én is az árát hát a fele se tréfa:)és mit gondolsz csukához mekkora méretet válasszak? már tavaly néztem de akkora a választék hogy lyukra nem akartam venni.szín szerintem a fehér lenne az ideális.Ha jól tudom ez egy szintén Amerikából indult dolog ami ott beváltnak bizonyult:)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.04.03. 11:54:37

@lovas1230: Én úgy gondolom, hogy a 14 grammos Vibra FLX lenne a jó választás. Én azzal fogtam. Csukára valami ilyesmit vennék:
kanalka.hu/termekek?product_id=525
Ebben van fehér, zöld, meg ilyen recés szín is.
Első körben szerintem elég egy darab aztán meglátod, hogy bejön e...
Fölösleges nagy készletet vásárolni...
Üdv.

Tom

lovas1230 2012.04.03. 12:04:47

igen szerintem is elég egyenlőre egy darab hiszen tudod inkább pontyhorgász vagyok de kezd ez a "műfaj" is a szívemhez nőni és egyre többször kerül elő a pergető felszerelés a ponty horgászat közbe is hát valószínű hogy kibővítem a kis készletem egy spinnerel:)köszönöm a jó tanácsot Üdv Zsolti

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.04.03. 13:01:42

@lovas1230: Szívesen, igazán nincs mit.
Talán elő körben célszerűbb lenne nem annyira speciális csalikat beszerezni, mint pl. körforgó villantók, twisterek. Azokkal szerintem előbb érsz majd el sikereket. Aztán idővel bővítheted a gyűjteményt speciális darabokkal, de nem hiszem, hogy szpinyóval több csukát lehet fogni, mint körforgóval.
Én azt ajánlom, hogy a hagyományos módszerekkel ismerkedj a pergetéssel először...
Üdv.

Tom