A tavasz első érintése

2012. május 09. - Bogyo_bacsi

A hosszú, fagyos téli hónapok után hirtelen, egyik napról a másikra beköszöntött a tavasz plusz húsz – huszonöt fokos napsütéses időjárással. Mint minden évben, idén is Agostányon kezdtük az évet apámmal egy szezonnyitó pontyozás alkalmával. A zord időszakban elkövetett ragadozóhalas, pergetős próbálkozások után, már nem vágytam másra, mint hátradőlni a kényelmes horgászfotelben és magamba szívni az erősödő kora tavaszi nap első sugarait. Várni, hogy a kapásjelző felcsapódjon és horogvégre kerítsem az év első pontyait. „Ember tervez, Isten végez...” - szól a mondás. A több hete tartó kellemes időt, pont a kitűzött dátum előtt űzte el egy viharos széllel beköszöntő hidegfront. Ez a hirtelen időjárás változás tönkretette álmainkat az üdítő tavaszi horgászatról, de azért minket sem faragtak olyan fából, akik csak úgy feladják a küzdelmet némi szélvihar miatt...

Régi ismerősként köszöntött minket a Római tó

Ebben az évben főleg itt fogjuk majd kergetni a szebbnél szebb pontyokat

Stratégiánk az volt, hogy hagyományos etetőkosaras szerelékkel és giliszta csalival a tó frissen telepített lakóit próbáljuk majd becsapni, hiszen az előző években is nagyon jó szórakozást nyújtott tavasszal a kispontyos horgászat. Az egymás után kapó, mohó halacskák kicsit lendületbe hozzák a tél során berozsdásodott reflexeinket és egy lendületes horgászattal eltöltött nappal ajándékoznak meg minket. Sajnos a viharos időjárás eléggé megnehezítette a horgászatot, hiszen a süvítő szélben az ember vizes keze és a folyamatos újradobások gyorsan kiszívták az energiánkat, de azért terveink szerint megérkeztek az év első potykái előbb fater, majd az én horgomra is.

A téli pihenő után újra bevetésen a jó öreg pontyozó botok

Parton az év első potykája. Egy két kilós pikkelyes

Időközben megismerkedtünk a szomszédunkban horgászó Csongorral és Ádámmal, akik bojlis módszerrel tekerték ki a partra egymás utánijában a szebbnél szebb uszonyosokat. Lám, a nagyobb halak már így kora tavasszal is megmozdultak. Újdonsült barátainkban, nagyon ügyes horgászokat ismertünk meg, hiszen egy napi zsákmányuk a nyári időszakban is simán megállta volna a helyét. Arról nem is beszélve, hogy egyikük az éjszakát is kint töltötte, ami a fagyos márciusban nem kis kitartást kívánt. Házilag készített bojlijukat pedig csak úgy habzsolták a termetes potykák. Korábban én nem igazán tudtam gyári bojlival kiemelkedő eredményeket elérni ezen a tavon, így nem is hittem ebben a csaliban.

Csongor egy 12,7 kilós gyönyörűséggel


A szabadon engedés pillanatai

Ádám és egy kilences szürke hátú

A helyemre visszaérve, úgy döntöttem, hogy én is rápróbálkozok egyik botommal a nagy pontyokra, így átszereltem ólmos – önakasztós szerelékre és a hajszálelőkére két darab 16 milliméteres hallibut pelletet rögzítettem. Hatalmasat dobtam az erős hátszélben, talán sikerült csalimat a régi patakmederig is eljuttatni. Nem is maradt sokáig érintetten a horgom. Szűk húsz perc sem telt el, valami máris megrántotta a zsinór túlsó végét, az év első orsó recsegtető kapását produkálva.

Végül nekem is sikerült fognom egy rendkívül kövér pontyot...

Megkezdődött a fárasztás, érzetem a horog végén egy nem mindennapi hal táncol. Már rég nem éreztem ekkora erőt a zsinór túlsó végén. Egy szűk negyed órás fárasztás után már előttem forgott a hideg víztől rendkívül harcias, kövér tőponty. Sikeresen megmerítettük, majd a matracon szemrevételeztük zsákmányomat. Talán életemben nem fogtam még ilyen kövér halat, a mérleg 11 és fél kilónál állt meg. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy kora tavasszal már sikerül ilyen derekas pontyot fogni. Gyors fényképezés után útjára eresztettük a meglepett vendéget. Mondanom sem kell rögtön átszereltem mindkét botomat a sikeres módszernek megfelelően.


... ami a mérlegen 11 és fél kilót nyomott

Időközben Csongor a szomszédban rendkívül szép halat akasztott. Segítettem neki megmeríteni a mérlegen 13 és fél kilót nyomó hatalmas tőpontyot. Nem hittem a szememnek, hogy milyen intenzíven mozognak a tó lakói már ilyen kora tavasszal. Kértem pár darabot az újdonsült barátaim által készített csoda golyókból. Tapasztalat szerzés gyanánt gondoltam kipróbálom, hiszen életem során csupán egyetlen pontyot fogtam bojlival.

A nap hala egy 13 és feles arany pikkelyes tőponty

Közben fater rendületlenül termelte ki a tó kisebb lakóit. Ekkorra már túl járt a tizedik példányon, amit kezdetben nagyon élvezett, de később az orkán erejű szél neki is lassan felőrölte a tűrőképességét. Mindenesetre apámnak is akadt pár gyönyörű fogása a nap során, ha nem is a kapitális példányok közül...

Fater akció közben


Az öreg kifogta az aranyhalat. Jöhet a három kívánság... :o)

Szikrázó ezüsthíd a borús égbolt alatt

A helyemre visszaérve felfűztem a kapott ajándék bojlit és egy szem pelletet a horgom mellé és messzire besuhintottam a tó közepe felé. Kényelmesen elhelyezkedtem, háttal a tomboló szélnek és vártam a fejleményeket. Fél óra elteltével a kapásjelzőm őrült táncba kezdett. Beletartottam a húzásba, és megkezdődött a küzdelem a hétvége második szép halával. Mondanom sem kell, a házi bojlira éhezett meg újdonsült vendégem. Rövid úton szákba tereltem a kilenc kilós hibátlan pikkelyes pontyot.

Mindig a legegyszerűbb végszereléket használom


Újabb jó hal küzd a zsinór végén

Jól akadt a horog, alig bírtuk kivenni a húsos pontyszájból...

Ez volt a hétvége utolsó zsákmánya, ugyanis a tomboló szél miatt úgy döntöttünk idő előtt visszavonulót fújunk. Mindössze öt órát voltunk kint a vízparton, de ez idő alatt is sikerült maradandó élményeket szereznünk. A történet címére visszatérve, a tavasz első érintése elég fagyosra sikerült... A gyönyörű halak és a csodás környezetben eltöltött pár óra viszont kárpótolt minket szívós kitartásunkért. :o)

 ... de végül megúszta sérülések nélkül a szegény pára


A napot egy kilenc kilós tövessel zártam. Áprilisban újra visszatérünk... :o)

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr354367225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VGabesz 2012.05.09. 19:54:47

Na most már tényleg be kell húznunk a pipát a közös Római tavi horgászat mellé!!! Ha valakinek ez nem hozza meg a kedvét, akkor semmi! :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.05.09. 19:57:25

@VGabesz: Szia Gabesz! Kérjél szabadságot arra a csütörtöki és pénteki napra, amit mondtam és megyünk, megpróbáljuk majd! Szerintem tuti te is fogsz majd rekord halat!
Üdv.

Tom

Ricsi a horgász 2012.05.09. 20:06:23

Hali!
Már nagyon vártam az új írásod,és azt kell mondjam,nem kellett csalódnom most sem.. :) Annyira meghozta a kedvem,hogy le is szerveztem egy pénteki horgászatot a Rómaira.
Milyen aromájú volt a bojli?Még soha nem fogtam vele halat,de most gondoltam megpróbálom.
Gratulálok a szép fogásokhoz,és kívánom,legyen még sok ilyen!
Üdv.

Ricsi facebookról

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.05.09. 20:15:07

@Ricsi a horgász: Szia Ricsi! Üdvözöllek a blogomon, remélem rendszeresen hozzászólsz majd a történetekhez... :o) Úgy tudom valami rákos ízű volt, házilag készített. Csongorék készítették, ha érdekel akkor szólok neki, hogy írjon ide róla valamit. Bár, szerintem nem a bojli fajtája a lényeg, hiszen ők rendesen dobó csövezték a vizet, így a halak rámozdultak az etetésre. A lényeg, hogy juttass be a horgászhelyedre megfelelő mennyiségű jó minőségű halas bojlit, vagy pelletet. Lehet etető hajóval, vagy a csónakot elkérve is megszórni a területet. Mi mindkettőt szoktuk csinálni. Illetve hogy olyan helyet válassz, ahol könnyen elérhető a régi patakmeder. Majd írd meg, hogy mit sikerült fognod!!!
Üdv.

Tom

Ricsi a horgász 2012.05.09. 20:17:56

Lenne még egy kérdésem,ez sajnos lemaradt.Egy másik cikked alatt lévő kommentedben írtad,hogy nem szeretnél márkákat írni,de kérlek,megírnád nekem az általad használd pellet márkáját?Ma már annyiféle van,próbálkozom én is egyel,de nem találtam még rá az igazira : )

Üdv!

Ricsi

Ricsi a horgász 2012.05.09. 20:20:28

@Bogyo_bacsi: Köszönöm gyors válaszod! Azért kérdeztem,mert nekem teljesen új ez az egész bojlis dolog,felszerelésben már pár éve áttértem a teleszkópos botokról a 3 részes távolabbi dobásokra is alkalmasakra,de nem tudtam merre induljak el : ) Akkor valami büdösebb lesz a nyerő,körülnézek holnap a horgászboltokban.
Köszönöm még egyszer!

Ricsi

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.05.09. 20:21:54

@Ricsi a horgász: Hát 20 mm-es hallibut pelletet használok. Carp Zoom a márkája és talán 800 Ft egy zacskóval a fúrt. Etetni ugyanezt nyomom, de a nem fúrt változatból, amiből 8000 HUF 10 kiló. Minden behúzás mellé rakok 2 szem squid and octusos bojlit, hogy legyen valami tartósabb darab is az etetésben. Ha kérdéseid vannak, nyugodtan tedd fel őket! Amiben tudok, segítek...
Üdv.

Tom

Ricsi a horgász 2012.05.09. 20:34:13

Carp Zoom? Tegnap vettem egy zacskóval a 20 mm-es fajtából,itt pihen mellettem :)
Köszönöm segítséged,majd szombaton jelentkezem!
Üdv!
Ricsi

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.05.09. 20:39:09

@Ricsi a horgász: Az teljesen jó lesz. Simán felrakhatsz 2 darabot is a horog mellé. Általában működik, de azért vigyél még másfajta csalikat is, hogy ha esetleg mégsem, akkor legyen mihez nyúlni...
Sok sikert!!! :o)

Tom

egyatlagoshorgasz · http://egyatlaghorgaszkalandjai.wordpress.com/ 2012.05.09. 21:07:33

Úgy látom nagyon jól indult a szezonod. Nekem még egy versenyen kívül nem volt alkalmam pontyfogásra. Jó látni,hogy neked sikerül NAGYOT fogni. Én akárhányszor próbáltam,nem tudtam 10 felé menni,mondjuk nem ilyen intenzív tavakon próbálkoztam,de az éven muszáj lesz kiülnöm pár napra,egy jól telepített tóra. Kíváncsi leszek..
Grat még egyszer.. a kitartásotokhoz is. :)

Ádám

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.05.09. 21:15:25

@egyatlagoshorgasz: Szia Ádám!

Köszönöm a gratulációt. Hát azért nem fenékig tejfel a dolog. 3 héttel utána ismét megpróbáltuk, de akkor csak kicsi halakat fogtunk 2 és 3,5 kiló között. Mondjuk azokból jó sokat...
Az utóbbi időszakban a ragadozóhal horgászokat kényeztettem, de most hogy itt a jó idő, rendszeresen jelentkezek majd pontyos és remélem márnás, amuros történetekkel is. Idén a pontyhorgászataim fő helyszíne a Római tó lesz ismét, de próbát teszünk majd Kecskéden, Módon és egy alföldi tavon is. Ez kb 5-6 alkalom lesz. Ennél többet a pontyokra nem tudok szánni majd, de remélem ez is elég lesz pár igen szép hal horogvégre kerítéséhez...
Tavaly én is próbálkoztam többet egyesületi tavakon, de annyira kevés hal jött, hogy kár volt rájuk pazarolni a drága időt. Természetesen a változatos helyszínek a továbbiakban is megmaradnak a blogon, hiszen ez nélkülözhetetlen, hogy ne legyen egyhangú az oldal, de a pontyokat csak néhány kiemelt helyen fogom üldözni... :o)
Üdv.

Tom

Riderspinblade 2012.05.12. 07:46:55

Mit is irhatnék :) szét halakat sikerült horogra csalnotok nagy szél az nem jó de kitartásotoknak meg volt a jutalma :) s be kell vallanom irigyellek hogy apukáddal tudsz horgászni enyém sajnos letette már a botott deeee majd megprobálom rávenni :o)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.05.12. 08:11:12

@Riderspinblade: Szia!

Hát igen, de ez nem volt mindig így. Próbálom fatert bevonni főleg a pontyos - fenekezős cikkekbe. Most hogy jön a jobb idő, több békés halas cikk lesz és ő is több történetben fog szerepelni. Szerintem csald le te is öregedet egy pecára, de olyanra, hogy sikerélmény is legyen! :o)
Üdv.

Tom

Csongor C&R 2012.05.12. 09:33:59

@Ricsi a horgász: Szia Ricsi! Először is köszi a cikket Tomi, visszaadta a kinti hangulatot, jó volt.
A bojli több összetevőből keletkezett, de főleg moore cuccokból készült, hering-krill-szardinia lisztes alap és monster crab-GLM aroma. A Római tavon nekünk még érdemleges eredményünk csak fűszeres/ büdös bojlival volt. Mi túlnyomórészt bojlizunk és a melegebb intenzív időszakban szemessel gazdagítjuk az etetést. Amúgy egyezem Tomival, majdnem mindegy milyen csalival nyomod a pellet ugyan olyan jó, inkább arra figyelj, hogy pontosan etess és konzekvensen oda is dobj, bármilyen távolságon legyen is az a pont és türelem meghozza az eredményt. A patakmeder egyébként majdnem mindig bejön, csak a kérdés, hogy meg tudod-e dobni ;)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.05.12. 10:37:06

@Csongor C&R: Szia Csongor!

Köszi, hogy válaszoltál Ricsinek. Élmény volt veletek horgászni. Remélem hamarosan újra lesz lehetőségünk együtt lógatni Agostányon. :o) Ebben az évben még több túrát tervezünk ide. A részletekről majd informállak privátban. :o)
Egyébként nagyon eredményes bojlit készítetek házilag. Gratulálok hozzá!
Üdv.

Tom

Kapásjelző 2012.05.13. 13:43:06

Nagyon szép eredmény ilyen rövid idő alatt. Római tóra egyszer én is szívesen elmennék, de nem hiszem, hogy idén lesz rá lehetőségem. A feedereket mikor láthatjuk bevetésen? :D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.05.13. 13:52:18

@Kapásjelző: Szia Laci!

Szeretettel várlak bármikor. Privátban egyeztetünk majd... augusztus elején szándékunkban áll faházat is bérelni. Ha érdekel a dolog szóljál.
Igen a feeder botok. :o) Jövő hétvégén faterral horgászversenyre megyünk egy Tata környéki kis tavacskára. Ott lesznek először bevetve az új Daiwa Heavy Feeder botjaim. :o)
Ha fogunk majd halakat, akkor mindenképpen beszámolok róla a blogon. De az igazi nagy kihívás majd az őszi márnaszezon lesz a Dunán. Igazából arra lettek véve a pálcák... :o)
Üdv.

Tom

Ricsi a horgász 2012.05.14. 16:24:04

@Csongor C&R: Szia! Nagyon köszönöm hogy írtál!
Most pénteken sikerült talán a legjobb 24 órámat eltöltenem ezen a csodás tavon.(@Bogyo_bacsi: munka miatt csak most sikerült írnom :S)
Próbálgattam egy bottal különféle bojlikat,egy madáreledeles,kicsit gyümölcsösebb hozta a legjobb eredményt,és a másik botomon,a már jól bevált 2 db 20-as pelletel csaliztam.Mindkét szerelékre kis pva hálós csomagokat akasztottam pár szem pellettel,és szárazra törölt erjesztett szemessel.Új Spro botjaim első bevetésükön elég jól vizsgáztak,talán akkorákat dobtam,mint még soha.Több 10 kiló feletti ponttyal,rengeteg kisebbel,és 1 kis amurral ajándékozott meg a tó.A legnagyobb halam egy 14 kilós spanyol pikkelyes ponty volt.Nagy meglepetésemre sikerült a pellettel 4 darab harcsát is fognom 2-6 kilós súlyban.
Üdv!
Ricsi

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.05.14. 17:47:10

@Ricsi a horgász: Szia Ricsi!

Azt a betyárját. Nagy gratula. Melyik részen voltál? Mi jövő csütörtökön megyünk ki 24 órára. Nem tartasz velünk?
Üdv.

Tom

Ricsi a horgász 2012.05.14. 18:19:37

Szia @Bogyo_bacsi: ! Köszi szépen!A gátról horgásztam.Jövő csütörtök?Köszönöm meghívásod,még sajnos kell pár nap hogy tudjak erre válaszolni,suli mellett éjjel van munka majdnem minden hétköznap,szóval még sajnos nem tudom.Írok ha kiderül mi lesz,de én nagyon örülnék neki :)
Üdv!

Ricsi

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.05.14. 18:25:04

@Ricsi a horgász: Szia Ricsi!

Ok, ezt megdumáljuk majd privátban. Bejelöltelek a Facebookon. Légyszi igazolj majd vissza és ott megbeszéljük. :o)
Gratulálok még egyszer. Remélem a tanácsaink hasznosnak bizonyultak végül... ;o)
Üdv.

Tom

Csongor C&R 2012.05.14. 20:02:16

Szia @Ricsi a horgász, szép eredmény. A harcsához meg külön gratulálok. Állítólag élnek még a tóban komoly márványtestűek, szóval érdemes próbálkozni. A 14kg-re meg irigy vagyok ;))
Grat még 1x és Üdv,
Csongor

Csongor C&R 2012.05.14. 20:19:44

05.31.-06.02 Mór - móri ág. Nagyon kíváncsi vagyok...

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.05.14. 20:31:50

@Csongor C&R: Szia Csongor!

Mi is azon a hétvégén készülünk Mórra, de csak max 24 órára. Majd egyeztetünk még pár napon belül, addig átgondolom a dolgokat.

@Ricsi a horgász: Mi is fogtunk már harcsákat fenéken, a Rómain de nem ennyit és ekkorákat. A legnagyobb 80 centi volt és talán 4 kiló körüli. DE időnként becsúszik egy-egy. Főleg frontos időben...
Üdv.

Tom

jimmba 2012.05.17. 22:48:37

Szia! Gratulálok nektek a szép halakhoz!
Tudod a mi a véleményem az ilyen tavakról,tehát ezt már nem írom meg.
Amúgy valóban szép halak és biztos nagy élményt nyújt azoknak,akik ezt a fajta horgászatot szeretik és művelik magas szinten.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.05.19. 21:01:11

@jimmba: Szia Jimmy!

Köszönöm a gratulációt. Tudod minden horgászat más és más. Én nagyon szeretem a változatosságot. Ha mindig ugyanazt sulykolom, egy idő után bele tudok fásulni rendesen. A pergető horgászatban a magány, az összpontosítás, a pontyozásban a közösségi élmény és a versengés, a kishalas ragadozó módszerekben meg a nosztalgia érzése ami tetszik. Minden módszernek nálam meg van a maga helye, ideje és meg vannak azok az emberek, akikkel szeretem csinálni. Ezen gondolatok mentén próbálom összegyűjteni, megélni a történeteket. Az olvasók is nagyon sokfélék és mindenkinek más jellegű írások tetszenek. Ami számomra a legfontosabb, az a változatosság. Én úgy hiszem, hogy hosszú távon csak úgy lehet érdekes, értékes blogot vezetni, ha a halak fajtáját, a módszereket és a helyszíneket, társakat változatosan mutatom be. Ugyanakkor nagy energiát fordítok a természetes vizek bemutatására is, és bizton mondhatom, hogy a közel jövőben is olvashattok majd érdekes történeteket a Dunáról, Tisza tóról és a Balatonról is... :o)

Tom

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.05.25. 10:54:16

@Ricsi a horgász: Szia!

Nah voltam kint tegnap reggel 7-től éjfélig kb. Az eredmény egy 12,3 kg-os tükrös, egy 12 kilós töves, két 4,5 kilós illetve töménytelen mennyiségű kis ponty (max 2,5 kg). Próbálkoztam harcsára is, de sajnos nem jött.
Üdv.

Tom

lovas1230 2012.06.05. 16:45:07

Gratulálok a gyönyörű fogásokhoz!Ez elég szép eredmény szerintem.Lassan nekem is ki kéne lehet próbálni a halibutos és egyéb pelleteket, pedig én a csodagolyóra esküszöm:)A rómain a fűszeres golyó egy büdösebb halasabb etetéssel csodákat tud művelni tapasztalataim szerint.De viszont nem sokat hallok az amúrok felől pedig szép számban és méretben vannak a tólakók és ha egy kis csapat az etetésünk fele jár akkor bizony nem lesz szabad percünk:):) Még egyszer gratulálok a gyönyörű fogásokhoz!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.06.05. 21:09:41

@lovas1230: Szia Zsolti!

Köszönöm. Én pedig pont most gondolkodok azon, hogy elkezdek megismerkedni a bojlikkal. Kétségtelen a hallibut pellet nagyon sok halat hoz, de az a baj hogy a kicsik is felveszik hiába teszel fel két nagyot. Addig szopogatják, amíg meg nem akasztják magukat. És egy 24 órás horgászaton akár 20 darab kicsi is becsúszhat ami elég idegesítő. A bojlikat többnyire békén hagyják, de arra kevesebb a nagy hal is. Mostantól kezdve kísérletezni fogok majd. Egyik botommal csak bojlizni, a másikkal meg pelletezni fogok. Leírom majd a tapasztalataimat...
Hát amurokról sok jót nem tudok mondani. Nekünk minden évben becsúszik egy kettő, de a felső határ 3 kiló körül mozog. Idáig a legnagyobb amurom a Rómain 6,5 kiló volt és még nem is láttam, hogy fogtak volna nagyobbat...
Üdv.

Tom

lovas1230 2012.06.07. 18:48:42

Sziasztok

Tomi mi kint voltunk stégen amikor Pista bá(halőr) jött felénk és mondta hogy a kis öreg a magas parton 1 szem kukorica 2 szem pufi vagy 2 szem csonti nem pontosan emlékszem 16 kilósat fogott bojlisokat megszégyenítő módon:)sok siker kívánok a bojlizáshoz remélem sok élményt ad neked is:)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.06.07. 21:18:45

@lovas1230: Szia!

Hát azért ugye a szerencse is kell, nem csak a technika. persze, így is összejöhet, de tapasztalatból mondom, hogy nem ez az általános.
Köszi a jókívánságokat. Igyekszem majd megszolgálni... :o)
Üdv.

Tom