Az egyiknek sikerül, a másiknak nem…

2012. november 28. - Bogyo_bacsi

Első két sikeres próbálkozásomon felbuzdulva, nem tudtam megállni, hogy idén még egy alkalommal vissza ne térjek a délegyházi tavakra egy nyárbúcsúztató feketesügér pergetés erejéig. Elhatároztam, hogy ezúttal nem csak a már beállt módszerekkel fogom üldözőbe venni ezeket a falánk rablóhalakat, hanem kipróbálok több, számomra még újnak számító trükköt, ezzel is csiszolgatva horgásztudásomat. Alaposabban felszerelkeztem különféle plasztik férgekkel, rákokkal és ezúttal sem felejtettem otthon a felszínen járó poppereket és egyéb kütyüket. András barátommal hatalmas elvárásokkal szálltunk ki gépjárművünkből, hogy a rendkívül forró, kánikulába hajló nyári napsütés ellenére próbára tegyük szerencsénket ezen az elbűvölő környezetben elterülő tórendszeren.

sikerul01.jpg

Idén utoljára állok a Délegyházi tavak partján

A strandi részen kezdtük el vallatni a vizet. Bár eldöntöttem, hogy most nem fogom erőltetni a texas riggel történő pergetést, mégis egy ilyen módon szerelt plasztik rákocska került fel először a zsinór végére. Egymás utánijában nekem és Andrisnak is sikerül néhány apróságot sebtében kivarázsolni a vízből. Sajnos, a múltkor oly sikeresnek bizonyuló lóbogár színű készletem már végleg kifogyott, ám a nemrégiben vásárolt sötétebb tónusú műcsalik is jól adták a halat. Ekkor úgy döntöttem, hogy ideje váltani és egy jól megtermett Deps Deathadder férget fűztem fel horgomra wacky rig módon szerelve.

sikerul02.jpg

A texas rig és a plasztik rákok ezen a hajnalon is hozták az apróbb sügéreket

Andással pont egy kis szigethez értünk, mikor rám szólt, hogy egy termetes fekákból álló raj úszik a lábam előtt. Mivel nekem nem volt polár szemüvegem, nem tudtam miről beszél, de bepöccintettem csalimat az ígéretes helyre és kicsit megrezegtettem. A válasz nem is maradt el, rögvest elmarta valami a vibráló plasztik férget. Vártam egy pillanatig, míg halam megindul a zsinórral, majd besuhintottam és válaszként egy jól megtermett pisztrángsügér vágódott ki a vízből. A fárasztás nem tartott sokáig, gyorsan partra parancsoltam a 35 centis fekát, ami elnyerte az aznapi legtermetesebb fogás címét. Visszaeresztésnél szerencsétlenségemre lecsúsztam a meredek parton és seggre ültem. Még jó, hogy ilyen veszélyes helyzetekben mindig áll mögöttem egy barát, kezében egy fényképezőgéppel. :o)

sikerul03.jpg

Ez a gyönyörű pisztrángsügér elnyerte a nap hala címet

sikerul04.jpg

Haragoszöld hát, fehér has, hatalmas száj

sikerul05.jpg

Sügér visszaengedése seggre üléssel :o)

Sajnos, a sikeres műcsali a kapás következtében leröppent a horogról, így egy jóval olcsóbb YUM féreggel pótoltam a veszteséget. Ám, ez a műcsali sem vallott kudarcot, sőt egymás után adta a kisebb sügéreket. Bár a nap viszonylag kiegyensúlyozottan indult, fogásszámban lassan kezdtem elszakadni Andristól. A következő állomásunk egy apró öböl volt, ahol kipróbálhattam barátom casting felszerelését. Nagyon megtetszett nekem ez a számomra még ismeretlen pergetési módszer. Mindössze tíz dobás elég volt, hogy gubanc mentesen el tudjam hajítani műcsalimat. A közeljövőben szándékomban áll nyitni majd efelé az újdonságként ható technika felé is.

sikerul06.jpg

Fény és árnyak játéka

sikerul07.jpg

Vizi növényzettel körülölelt szélvédett kis öböl

sikerul08.jpg

Káprázatos színek

Miután megvallattuk a kis öböl csendes vizét, újabb helyszínre esett a választásunk. András itt fogta meg aznapi utolsó halát. Látszott rajta, hogy rendkívül feszült, nincs a helyzet magaslatán, de természetesen erre én is ráerősítettem, hiszen egyre intenzívebben osztottam őkelmét. Miután számos halat fogtam wacky riggel, felkötöttem egy felszínen járó propelleres végű wobblert a zsinór végére. András elé dobtam, mert láttam nagyon küzd már önmagával. Talán, ha fél métert húztam, mikor lecuppantotta valami műcsalimat a víz felszínéről. Rendkívüli élmény volt kifogni egy szép feketesügért a kerek szemekkel bámuló sporttárs orra elől. :o)

sikerul09.jpg

A bordó YUM féreg valósággal tartolt a mai napon...

sikerul10.jpg

... pedig ára csupán töredéke a márkás plasztik kreatúráknak

sikerul11.jpg

Sügérre vágyakozva

sikerul12.jpg

A propelleres farkú Heddon Torpedo sem vallott kudarcot

Ezután átballagtunk a hármas tóra, ahol egy sekélyvizű öbölben derékig gázoltunk a vízbe, amely olyan langyosnak bizonyult, hogy az ember el sem tudta képzelni, hogy itt élő, táplálkozó halak rejtőzhetnek. Az egyik nádas tövéből rögtön ki is pattintottam egy kisebb fekát, majd a következő nádasnál fogtam egy gyönyörű harminchármas sügért, ami fárasztás közben átúszott a lábaim között. Készítettem róla pár képet, majd útjára engedtem, hogy a következő nádas felé vegyem az irányt. Ott nincs hal, már megnéztem! – kiáltott felém Andris, de én rögtön az első dobásra akasztottam egyet szép példányt. Ekkor már fülig ért a szám látván, hogy barátom miként omlik össze, miután körbefogtam őt. :o) De végül is ilyen a horgászat. Egyszer hopp, máskor kopp! :o)

sikerul13.jpg

Talán nem a legnagyobb, de a legszebb feketesügér, amit valaha fogtam

sikerul14.jpg

Olajzöld hát és leopárd foltos mintázat

sikerul15.jpg

Sügér mosdatás :o)

sikerul16.jpg

Viszlát haver!

A következő horgászállásban nem kis reményem lakozott, ugyanis itt akasztottam meg múltkori legnagyobb halamat. Mutattam barátomnak hova dobjon, de a sors iróniájaként, ismét az én műcsalimnak törölt oda valami. Rövid fárasztás után a parton ficánkolt egy újabb 34 centis fekete sügér. Már azon gondolkoztam, hogy a part felé dobok, hogy Andrisnak legyen esélye utolérni engem… ám, így sem sikerülhetett neki, hiszen a következő hal is az én horgomon végezte. Pedig már tényleg lehetetlen helyre fúrtam be magamat a bozótba, hiszen nem akartam, hogy Andris lássa arcomon, mennyire élvezem az alázást. Ez a YUM pióca utánzat egyszerűen megállíthatatlan volt aznap. Ajánlgattam Andrásnak is ezt a műcsalit, de ő inkább a saját arzenáljában bízott.

sikerul17.jpg

Ebbe  a szájba egy teniszlabda is beférne

sikerul18.jpg

Ő sem tudott ellenállni a vaskos YUM féregnek

sikerul19.jpg

Haragos sügér a zavaros vízben

Egy idő után meguntam a gumi csalikat és egy Deps poppert kötöttem fel a zsinór végére. Kinéztem egy vízi növényzettel sűrűn benőtt kis öblöt és a nádfal elé pöccintettem műcsalimat. Szakaszos mozdulatokkal húztam magam felé wobbleremet, hogy az bluggyanó hangot adva szánkázzon a víz felszínén. És ekkor mintha valami árny követte volna a víz alatt… Újra a tett színhelyére dobtam és húztam rajta egyet, mire hatalmas loccsanással egy ifjonc csuka fordult rá műcsalimra, de elhibázta. Dermedten álltam, miközben az éhes ragadozó farolt egyet a vízben és szembefordult popperemmmel. Óvatosan húztam még egyet a zsinóron és bumm, már rá is ragadt a falánk ragadozó műcsalimra. Egy pillanatra összeszorult a torkom, ugyanis fekára számítva nem használtam acélelőkét, de csakhamar kezemben tartottam a felszínen megakasztott rablóhalat.

sikerul20.jpg

Ez a fészkét ádázul őrző naphal még a nála nagyobb műcsaliknak is nekiment

sikerul21.jpg

Vajon milyen halat rejt a nádas széle?

sikerul22.jpg

Felszínen fogott csuka ifjonc

Lassan elérkezett a csomagolás ideje, de cseppet sem bántam, mert a tikkasztó melegben fizikai tűrőképességem határára kerültem. Összességében egy tucat halat sikerült partra parancsolnom, köztük 3 szebb sügért és egy 43 centis csukát. Andrásnak, csupán négy apró feka jutott aznapra, de végül is ez egy kezdőtől nem is rossz eredmény. :o) Összességében, a harmadik horgászatunk is sikerrel végződött Délegyházán, és bár idén többször már nem térek vissza ide, a jövő évi naptárban kiemelt szerepet fog kapni ez a csodás rablóhal tanya.

sikerul23.jpg

Talán békának vélte az elhúzott poppert

sikerul24.jpg

Az elúszás előtti utolsó pillanatok

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr614834747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egyatlagoshorgasz · http://egyatlaghorgaszkalandjai.wordpress.com/ 2012.11.28. 20:02:46

Grat a cikkhez és a halakhoz. Ilyen kánikluában gondolom kellett egy kis kitartás. A tó amúgy nagyon tetszik.

Most még nem igazán tudok hozzászólni a fekázáshoz, de ez változni fog a jövő évi közös sügerezés után. Remélem én nem leszek túlságosan lealázva. Én is átéltem párszor már azt az érzést, mikor csak nekünk jön a hal, és a társunknak nem. Jó érzés, de kicsit kegyetlen, szivatni vele a másikat. :D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.11.28. 20:21:49

@egyatlagoshorgasz: Szia Ádám!

Ne aggódj, biztos vagyok benne, hogy jönnek majd neked is pisztrángsügérek. Ha nagyot nem is, de kicsiket biztosan fogsz majd. Jövőre majd jobban átgondoljuk ezt a közös programot...
Tavaszig már ez az utolsó fekás cikkem. Lesz még egy csapó sügéres, az szerintem nagyot fog pukkanni... ;o)
Üdv.

Tom

egyatlagoshorgasz · http://egyatlaghorgaszkalandjai.wordpress.com/ 2012.11.28. 20:27:14

@Bogyo_bacsi: Ha párat fogok fogni már az is jó lesz. Addigra beszerzek néhány tucat gumikreatúrát. Jó lesz az a nyári pár nap peca. Új helyek, szóval mindenképp érdekes lesz számomra.

Hát igen a "sima"sügeres az brutál lesz, ismerve a hal méreteit. :D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.11.28. 20:32:49

@egyatlagoshorgasz: Szia Ádám!

Nem kell beszerezned semmit. Mindent adok majd, minden műcsalit és végszereléket. Fölösleges megvenned, ha úgyis egyszer fogod használni. Nekem meg van mindenből egy csomó. Tetszeni fog neked a környék. Kis sügért nem annyira nehéz fogni. Én 3 x voltam ott és 6, 9 illetve 12 halat fogtam. Szóval nem ördöngösség, csak rá kell érezni...
Üdv.

Tom

Largemouth 2012.11.28. 21:12:15

Szia Tomi!

Gratulálok a cikkhez !!!
Andrist azért sajnáltam ! :)))
Jó volt újra átélni a nyári élményeket, most amikor már annak örülni kell, ha két réteg ruhában nem fázik meg az ember .
A végére csak annyit, hogy Bass the best !!! :)

Máté
largemouth.blog.hu

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.11.28. 21:16:40

@Largemouth: Szia Máté!

A szezon sosem ér véget!!! Még csak most jönnek a süllő hónapjai, illetve menyhalé. Illetve a téli időszakban is lehet fekát fogni Bokodon, a meleg vizes befolyónál. Nekem ott jött idáig a legnagyobb...
Andrást meg ne sajnáld, mert állítólag hétvégén telefogta magát kapitális csukákkal... :o)
Üdv.

Tom

VGabesz 2012.11.28. 21:25:18

Üdv. Tom!
Gyönyörűek ezek a halak és a környezet sem semmi! Olyanra nem gondoltál, hogy képekkel illusztráld egyes kötésed, szereléked összeállítását? Vagy titkos fegyver? :) Gondolom sokan örülnének neki, köztük jómagam is!

Üdv.
Gabesz

beck43242 2012.11.28. 21:27:54

Én mint bennszülött, azt mondom néked, hogy grat:D! 3. próbálkozásra nagyon jó:)!!!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.11.28. 21:30:28

@VGabesz: Szia!

Köszönöm Gabesz.
Az a baj, hogy nincs valami túl profi fényképező gépem. A közeli fotók mind homályosak lesznek. Amúgy direkt a történetekre megyek rá, a kalandra, a stratégiára, a természet szeretetére. Nem szeretek szakmai cikkeket írni. Effélékkel teli vannak a horgászújságok.
Viszont ha valaki kérdezi, szívesen leírom kommentben, milyen szerléket használok, hogyan kell megkötni.
Tegyétek fel a kérdéseket! :o)
Üdv.

Tom

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.11.28. 21:31:44

@beck43242: Laci!

Nagyon szépen köszönöm, kedves bennszülött barátom! :oD
Üdv.

Tom

Halfdane 2012.11.28. 22:12:12

Kedves Tamás!

Hát ez a hála, hogy
- elfuvaroztalak
- megmutattam a tuti helyet
- megfogattam a halat
- önzetlenül megfogattam veled
- lefényképeztelek
- és végül de nem utolsó sorban nem fojtottalak vízbe.
Legközelebb kétszer is meggondolom, hogy elviszlek-e magammal...

Nénikéd nem csuklik?

Szigetközi Pecás · http://szigetkozpeca.blogspot.com 2012.11.28. 22:14:24

Ejj, de szép halak ezek a sügerek!! Még a végén kedvet kapok sügerezni :-D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.11.28. 22:14:54

@Halfdane: Szia András!

Valaki kicsit morcos nem? :o)
Ne vedd szívre, jövő szombaton te fogsz majd alázni engem süllő fronton... ;o)
Üdv.

Tom

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.11.28. 22:18:18

@Szigetközi Csónakos Pecás: Szia Ervin!

Bármikor szívesen látlak vendégül, bár Délegyháza hozzátok kicsit messze van... :o(
Mindenesetre a lehetőség adott... ;o)
Üdv.

Tom

Halfdane 2012.11.28. 22:18:33

@Bogyo_bacsi: Nem.
Ha legközelebb te betlizel, hát én bizisten blogot indítok...:)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.11.28. 22:22:17

@Halfdane: András!

A kudarcom hozná elő belőled az írói vénát... :oD
Ez gyönyörű. :oD

Amúgy ez csak egy horgászkaland... számos író a mű végén megöli a főhőst. Ezt simán megúsztad!

Van úgy, hogy a tanítvány messze túlszárnyalja a mestert. Példának tudnám felhozni Marx és Lenin esetét... :o)
Üdv.

Tom

Halfdane 2012.11.28. 22:28:57

@Bogyo_bacsi: Igen, ahogy a népi bölcsesség tartja, a legszebb öröm a káröröm, mert nincs benne önzés...:)

A sikertelenség is eszköz a sikeresebbé válás rögös útján. Inspiráció a fejlődéshez, továbblépéshez. Az okos tanul belőle, a buta bánkódik miatta. Az okost inspirálja, a butát bénítja.

Csak vigyázz mester, nehogy leragadj! ;)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.11.28. 22:38:05

@Halfdane: Andris!

Az én fejlődésem folyamatos és robbanásszerű... :o)
Jövőre mindketten degeszre fogjuk magunkat majd Délegyen... ;o)
Üdv.

Tom

Halfdane 2012.11.28. 22:41:20

@Bogyo_bacsi: Tomi, fő az önbizalom és a reális látásmód. És őszintén nagyra értékelem ezt a végtelen szerénységet, mester! :D

jimmba 2012.11.30. 14:40:51

Hi! Na jó sok halat sikerült itt fognod és az írás is szép kerekre sikeredett. Gratulálok hozzá!
Bárcsak egyszer látnám,hogy nálunk a Dunán is lenne sikered. Na majd most lehet rád mosolyog a nagy hal.
Üdv.Jimmy

Riderspinblade 2012.11.30. 15:47:19

Bár 1szer voltam ott és nem tudtam nagy dolgokat elérni mindig szép emlék marad :) nagyon bánom hogy még nem probáltam a wacky rig-et :) de majd eljön annak is az ideje :D Grat a halaidhoz :). Nagyon meglepödtem hogy ma találkoztam veled délibe :D nagy örömet jelentett hogy kicsit el tudtunk a pecárol beszélgetni :) és remélem nemsokára együtt dobálhatunk. :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.11.30. 16:06:54

@jimmba: Szia Jimmy!

Köszönöm szépen. Hát én is örülnék neki. A nagy számok törvénye alapján, egyszer nekem is bejöhet majd a nagy süllő... ;o)
Holnap megyek és ismét szerencsét próbálunk majd... Sose adom fel!!! :o)

@Riderspinblade: Szia Jani!

Én is örülök, hogy sikerült személyesen összefutnunk. Ezt hamarosan pecázásba fogjuk fordítani remélem... ;o) Délegyháza nem olyan nehéz terep, csak rá kell érezni kicsit a ritmusára. Biztos vagyok benne, hogy jövőre sikerrel fogsz majd járni. Majd teszünk róla! ;o)
Üdv.

Tom

jimmba 2012.11.30. 19:42:40

@Bogyo_bacsi: Végül is a remény hal meg hal utoljára.
Egyszer csak összejön már neked is. Még ha nem is nagy,de valami rendes halat fognál,annak már én is örülnék. Csak a szél ne legyen nagy,mert akkor nehéz dolgunk lesz.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.11.30. 20:03:28

@jimmba: Szia Jimmy!

Minden tőlem telhetőt megteszek majd... ;o)
A korai előrejelzésekhez képes elég jó időnk lesz...
Holnap délelőtt felhívlak majd és egyeztetünk a stratégiáról! ;)
Üdv.

Tom

Kapásjelző 2013.01.13. 21:08:42

Gyönyörű fogások! Ilyenkor én is kedvet kapok fekázni. :D Idei évre már nagy valószínűséggel nem váltok Baján engedélyt, és fél évig kihúzom fizetős pontyozással, amíg tovább nem állok innen végre :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.01.14. 18:45:03

@Kapásjelző: Szia Laci!

Aztán lehet, hogy mexikói képeken látunk majd újra, hatalmas kardhalakkal, luxuscsónakkal és bikinis csajokkal... ;o)
Üdv.

Tom