Tisza-tavi álomcsukám története

2014. július 23. - Bogyo_bacsi

Lassan vége az áprilisnak, de a legnagyobb kaland még előttünk állt, hiszen Roli barátommal és kisfiával, Marcellal egynapos túrát terveztünk a Tisza-tó nádastengerére. Már türelmetlenül vártuk, hogy begördüljünk az Albatrosz kikötő udvarára és csónakba pattanva, a falánk ragadozók nyomába szegődjünk. Öblítőcsatornákon, holt Tisza ágakon át vezetett utunk. Némán csodáltuk az ébredező természet zöldbe hajló színeit, miközben csónakunk némán siklott tova a mesebeli tájon. Valami fennkölt érzés kerített hatalmába minket. A tavasz illata, az új élet ébredése valósággal átjárta a levegőt. Éreztem, egy ilyen nap nem végződhet kudarccal. Ma biztosan vár ránk valahol pár pompás rablóhal, csupán meg kell őket találnunk.

alomcs01.jpgMár zöld ruhába öltözött az ébredező természet

alomcs02.jpgHátrahagyva a nagyváros zaját, béke és nyugalom járta át lelkünket

Célunk a Hordódi Holt-Tisza volt, ahol évekig nem lehetett horgászni. Amikor feloldották a tilalmat, valóságos csuka paradicsom fogadta itt a sporttársakat, de sajnos, nagyon gyorsan kirámolták belőle a szebbeket. Így, mikor legutóbb jártunk ott, javarészt méret körüli példányok akadtak csak horogra. Ám, nem kis meglepetés fogadott minket, mikor az élő Tiszáról ráfordultunk a holtághoz vezető csatornára, ugyanis a zsilip zárva volt, megfosztva minket az odajutás lehetőségétől. Improvizálni kellett tehát... úgy döntöttem, hogy egy olyan morotvát fogunk meghorgászni, ahol ezidáig még nem jártunk. Hosszú út vezetett a kiszemelt vízterületig, ám megérkezve kissé megkönnyebbültem. Kezdődhet a horgászat! Elkezdtük a nádszél sematikus átfésülését, de több órás próbálkozás sem vezetett sikerre, így tovább álltunk egy szomszédos nádasöbölbe.

alomcs03.jpgJókedvből sem volt hiány

Harmadik állomásunk már igazán ígéretesnek terepnek tűnt. Nem csak a nádasfalak előtt elterülő akadós rengeteg tette izgalmassá a pályát, hanem a tény is, hogy élt a víz. Megriadt, menekülő kishalak csobbanására, rablások zajára kapkodtuk tekintetünket. Ha itt nem fogunk csukát, akkor hol? Úgy helyezkedtünk a csónakban, hogy én utolsónak tudjam megdobni a pályát, nem fosztva meg barátaimat a lehetőségtől. Zárójelben megjegyezném, hogy utolsó Tisza-tavi túránkon megkaptam, hogy azért én fogtam a legtöbb csukát, mert elől helyezkedtem el a csónakban. Nah, persze... higgyék csak ezt a pancserek. Most megmutatom, hogy hátulról is megfogom a halat, ha kell. :o) Efféle dolgokon morfondíroztam magamban, miközben visszafelé dobtam egy vízből ágaskodó akadó felé, amit már társaim megvallattak az imént. Billegve húztam el a vasat az ágak előtt, mikor akkora ütést kaptam rá, hogy majd ki csavarta a kezemből botomat a beköszönő idegen.

alomcs04.jpgKezeim köz tartom eddig fogott legnagyobb vadvízi csukámat

alomcs05.jpgKeményen küzdött, de végül én nyertem a csatát :o)

Csuka táncolt a horgon, de milyen csuka... elemi erejű kirohanásokkal, bukfencekkel, dupla szaltókkal borzolta idegeimet a hatalmas fenevad. Egyszer még a horgonykötelet is megkerülte, bizonytalanná téve ezzel a csata kimenetelét. Szerencsére Roli ügyesen megoldotta a problémát. Nem túlzok, a küzdelem közel negyed órája zajlott már... még soha sem találkoztam ilyen erőtől duzzadó krokival. Méreteit csodálva is magabiztosan fárasztottam zsákmányomat mindaddig, míg fel nem bukkant a feje előttünk. Te jó ég... hiszen csak az orra csücskében tartja a horog hegye halamat, még rendesen bele sem fordult a kampó ága. Most kezdtek csak el remegni lábaim, miközben csukám újabb bukfenccel próbált kitérni a kiemeléstől. Végre becsúsztattam ujjaimat a kopoltyúfedő alá, de mélyre nyúlva megéreztem fogainak tapintását, így rögtön elengedtem. Roli! a grippet gyorsan! Barátom selejtes halkiemelő eszközéből visszacsobbant a csuka a vízbe, de még mindig tartott a horog... szinte láttam ahogy tágul az akadás helye.

alomcs06.jpgÁdáz tekintetű csúcsragadozó

alomcs07.jpgGyönyörű színek, telt alkat... hibátlan trófea

Elő az én gripemet! - kiáltottam kétségbe esetlen. Az utolsó pillanatban sikerült berántani a hatalmas ragadozót a csónakba, miközben az össze-vissza karcolt Lutra kanál kiesett a szájából. Hajszálon múlt ugyan, de győztünk! :o) Elképedve csodáltuk a hatalmas fenevad méreteit. 77 centiméter faroktőig és súly gyanánt kereken öt kilót mértünk. Ugyan nem eddigi legnagyobb csukám, de a vadvízi toplistámon a csúcsra tört. Színei mélyek, erőteljesek, alkata telt, vaskos... páratlan trófea. Néhány gyors kép és videó, majd óvatosan visszahelyeztük a vízbe zsákmányomat. Miközben lassan, méltóságteljesen elúszott, mérhetetlen boldogság járta át lelkemet. Jöttem, láttam, győztem, hogy Julius Caesart idézzem. :o) Az érzés az arcomra volt írva, ha megnézitek a kalandról készült videót, láthatjátok. :o) Most már egy kívánságom maradt csupán. Szerettem volna, ha barátaim is fognának valamit ezen a csodás napon.

alomcs08.jpgA visszaengedés sem volt kérdéses

alomcs09.jpgMindössze ennyi műcsalit viszek magammal, ha csukázni indulok

Ám a történetnek itt még nincs vége. A morotva egy újabb szegletébe érve, valóságos rablásparádéra lettünk figyelmesek. Mondtam Rolinak és Marcinak, most bizony ők következnek, és némán figyeltem, ahogy rádobnak az ígéretes helyre. És BUMM, Roland támolygóját is elmarta valaki. Rövid, de intenzív fárasztás következett, ám gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy nem csuka nyúlt rá a blinkerre, hanem egy szebb forma balin. Többszöri kitörés után sikerült grabancon ragadnom a megvadult fenekeszeget, amely igen csak mélyre nyelte a műcsalit. Ám, ügyesen megszabadítottuk őkelmét a kolonctól és útjára engedtük. Roli kissé csalódottan jegyezte meg, hogy egy csukának jobban örült volna, de biztosítottam róla, hogy még lehetősége csukát is fogni a jövőben és azért egy ilyen kiló nyolcvanas forma balin sem piskóta. :o)

alomcs10.jpgA napot Roli zárta ezzel a gyönyörű, acélos színű balinnal

Csodálatos nap állt mögöttünk. Nem minden alkalommal horgászhat úgy az ember, hogy a feje fölött réti sasok repkednek. Ám, a közelgő vihar miatt arra az elhatározásra jutottunk, hogy hátunk mögött hagyjuk a halat tartó helyet és a kikötőhöz közelebb keressük menedéket. A Füredi Holt-Tiszán kötöttünk ki végül, de a sűrű nyárfaszösz paplantól nem igazán tudtuk meghorgászni ezt a részt. Úgy döntöttünk végül, hogy pár órával a sötétedés előtt már abbahagyjuk a horgászatot, de így sem panaszkodhattunk. A mai napon nyakon csíptem Tisza-tavi álomcsukámat, amire már olyan régóta ácsingóztam és persze barátaim sem maradtak fogás nélkül. Már alig várom az őszi viszont találkozást. Remélem, legalább ekkora élményekkel kedveskedik nekünk újra a Tisza-tó. :o)

alomcs11.jpgKöszönjük az élményeket Tisza-tó! Ősszel újra találkozunk :o)

És most tekintsétek meg a kaland élménybeszámolójáról készült videó összeállítást:

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr956483147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Roland Nagy 2014.07.23. 09:12:07

Gratulálok Tomi!Jókedvből és hangulatból nem volt hiány,bár a lezárt zsilip pár percig letörölte a mosolyt:)
jól kitartottál az Ottó mellett,és mellesleg szebb ajándék nem is lehetett volna számomra mint az a nap :)
Félelmetes erő lakozik egy ekkora csukában,még azelőtt nem láttam közelről.Hát nem adta bagóért.
Roland

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.07.23. 09:19:38

@Roland Nagy: Szia Roland!

Én nem bánom, hogy le volt zárva a zsilip, mert így új helyekre kalandoztunk el. Őszre vannak még terveim. Megnézzük ezeket a morotvákat is és találtam új helyeket is még... :o)
Megkerestük a halat...
Megmondom őszintén, én is először találkoztam ennyire erős csukával. A negyed órás fárasztás nem túlzás. Sajnos, a videók nem sikerültek a legjobban, így csak egy darabkát tudtunk visszaadni az egészből. Legközelebb jobban oda kell figyelni a kamera kezelésre! :oD
Izgalmas volt mi? :oD
Üdv.

Tom

Roland Nagy 2014.07.23. 09:41:06

@Bogyo_bacsi: Nagyon!!!Ha tehetném minden héten mennék :)
Roland

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.07.23. 09:43:49

@Roland Nagy: Hát Roli!

Az sem buli, ha minden héten ugyan oda mész. Én szeretek kalandozgatni. Hétvégén például a Balatonon voltam és az is hasonlóan nagy élmény volt, mint a Tisza-tavi kiruccanásunk.
Üdv.

Tom

Halfdane 2014.07.23. 11:06:23

Gratulálok Tamás, egy ilyen szép csuka elejtése régi álmom. Ősszel szeretnék rágyúrni a csukázásra, bár ki tudja, hogy tudok rá időt szakítani. De majd valahogy megoldom.

A Tisza tó tavaly nekem is hatalmas élmény volt, igazi álomvíz, van még mit felfedezni rajta. Kíváncsian várom a fejleményeket.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.07.23. 11:27:54

@Halfdane: Szia András!

Fogtam már több nagyobb példányt is bányatavon, de természetes vízen ezidáig nem sikerült 3,5 kilogramm fölé menni. Ezzel a fogással egy nagy idei célkitűzés valósult meg. Én úgy látom érdemes ütni a Tisza-tavat. Idáig mindig fogtam valamit és ugye 5 túrából kijött két darab 5+ os csuka. Van benne potenciál bőven.
Nyilván, utána kell járni a halaknak, de úgy gondolom, hogy itt bármekkora zsákmány befuthat.
Nyilván a helyek felfedezése is kihívás, de kis segítséggel és egy térképpel elég jól el lehet igazodni, úgy gondolom. A siker titka a keresgélés! Jó ha az ember végig tud nézni legalább 3-4 morotvát, mert sosem lehet tudni, hol leledzik a hal...
Üdv.

Tom

Roland Nagy 2014.07.23. 13:35:17

@Bogyo_bacsi: Igaz!és tuti hogy én is dobtam a közelébe de mégis a tiédre vágott oda :D
a visszaengedős képen az ujjad a fogai tövénél van, ezt most látom!bátran fogtad :D én nem mertem volna :D
Roland

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.07.23. 13:44:31

@Roland Nagy: Roland!

Kis apróságokon múlik a siker. Az utóbbi pár évben sokszor fogtam halat ott, ahol mások 20-30 percet dobáltak. Érezni kell a ritmusát a műcsalinak. Én a támolygós csukapergetés technikáját évek óta csiszolgatom. Hiszek benne, hogy így meg lehet fogni a nagy csukákat is. Míg a nagyobbak az elsuhanó gumihalnak, wobblernek ritkábban ugranak utána, az egy helyben cikázó támolygónak nem tudnak ellenállni. Ezt alátámasztom idén fogott csukáim méretével...
Néha Bizony be kell tolni valamidet a fogak közé a élményért cserébe... ;o)
Üdv.

Tom

Roland Nagy 2014.07.23. 13:59:21

@Bogyo_bacsi: Néha még az is túl veszélyes :DD
Vettem pár darab nagyobb méretű gumihalat,nagy csukafogási célzattal :D
nagy csali nagy rabló elv alapján.azért van esély hogy megindul rá egy méretesebb példány nem?
Roland

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.07.23. 14:13:39

@Roland Nagy: Persze, majd teszünk róla. Októbertől indul a móka. Ahol tavaly jártunk, oda idén is megyünk. Duna holtágak, Tisza-tó stb...
Csak bírd tartani a lépést... ;o)
Üdv.

Tom

Roland Nagy 2014.07.23. 14:19:20

@Bogyo_bacsi: Gyúrok testre lélekre,nem lesz gond :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.07.23. 14:38:38

@Roland Nagy: Oksi a feleségedet meg szelídítsd meg! :D

Roland Nagy 2014.07.23. 17:49:41

@Bogyo_bacsi: Na az a kemény nem a perec!!!

VGabesz 2014.07.23. 21:59:51

Szia Tomi!

Nem semmi kroki az tény! Gratulálok Neked is és a Rolinak is a fogásokhoz! :) Ezek a támolygók tényleg tudnak valamit, én is vettem néhány olyan gumihalat amilyet Te is használsz, de nem jártam velük sikerrel még és megmondom őszintén, hogy többre tartom én is a támolygókat. Az eredmény őket igazolja és még akkor is ha ezeket a gumihalak megfelelően szerelve gyakorlatilag elveszíthetetlenek az akadóban, én maradok a rizikósabb de eredményesebb támolygóknál ha csukázásról van szó!
A Tisza-tó hihetetlenül szép így a képek láttán is, remélem sikerül majd idén időt szakítani rá és akár Andrással egyetemben összehozhatunk egy közös őszi csukázást! :)

Üdv.

Gabesz

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.07.23. 22:14:23

@VGabesz: Szia!

Általában támolygókat vízi növényzettel sűrűn benőtt terepen, akadós sekélyebb vizeken használok. A gumik sóderos, töréses bányatavakon kerülnek elő. Jigges gumikat úgy vezetem, mint a Dunán is, emelgetve. A kupakos Savage gumit STOP AND GO vezetéssel húzom elég intenzíven. Szerintem mindegyik nagyon fogós a saját terepén, nem kéne mellőzni őket...
Már vannak terveink a Tisza-tóra. Nyilván a körülményektől is függ, de egy ilyen túrát profikét kell végigcsinálni. Vagyis nem jöhet keresztbe semmi sem. Meg tudod ezt oldani?
Üdv.

Tom

VGabesz 2014.07.24. 16:40:35

@Bogyo_bacsi:
Igyekszem majd felnőni a nagyokhoz! De nyilván egy Tisza -tavi túrát jó előre fixen legyeztet az ember, mégiscsak kell néhány száz km-t vezetni érte.
Természetesen nem dobom ki a Savage gumikat hiszen a mozgásuk több, mint meggyőző de ha az eredményeket nézem akkor azt hiszem nagyobb létjogosultsága van a Dunán és azokon a tavakon is ahová esetleg kitévedek a támolygónak.

Üdv.

Gabesz

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.07.24. 17:00:42

@VGabesz: Gabesz!

Hát különösen, hogy te sokkal messzebbről jössz. Reggel 7 kor már ott kell állni a kikötő recepcióján és sötétedésig toljuk. Lehet előtte kisebb célt lenne célszerű kitűzni.
Hát megmondom őszintén, én tavaly a legszebb csukáimat gumival fogtam. A tavaszi 5,78-as és az őszi dunai 3,5-ös és 2,5-ös is erre jött. Szerintem a gumik is nagyon fogósak, csak tudni kell, mikor mit rakjon fel az ember, illetve érezni kell a ritmust velük. bízni is kell bennük...
még van mit gyakorolni az az igazság... :o)
Üdv.

Tom

VGabesz 2014.07.24. 17:16:57

@Bogyo_bacsi:
Én is úgy gondolom, hogy a hazai vizek "kiaknázása" is rengeteg idő lesz még, ezért túlzottan nem is éget a vágy, hogy ismeretlen vizekre menjek. Próbálgatni fogom a csalikat, próbálom majd egy kicsit a saját utamat járni, nehogy szó érje a ház elejét :). Egyébként mindig az jár a fejemben amit mondtál egyszer, hogy bízni kell az adott csaliban és meghozza a várt eredményt, ezután is ezt teszem majd.
Milyen mély vízben dobáltatok egyébként? Milyenek voltak a körülmények? Értem itt ezalatt a víz színét, szelet, ilyesmi?

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.07.24. 20:45:42

@VGabesz: Gabesz!

Szerintem a környéken is van elég sok felfedezni való vadvíz... meglátod. Több jó holtág: szőnyi, neszmélyi, táti és persze az élő Duna.
Szerintem ez olyan méter, másfél méteres víz volt. Nyilván a szélén sekélyebb. Elég sötét, vízi növényzettel gazdagon benőtt, ágas bogas tökleveles rész volt. Igazi csukaparadicsom. :)
Támolygó villantós terep... ;)
Üdv.

Tom

jimmba 2014.07.27. 16:04:15

Hi Bogyesz! Szép kis történet,nagyon szép balinnal és még szebb csukával. Gratulálok nektek és főleg neked a hatalmas csukához!
Egyetlen szépség hiba az írásban,hogy legjobb tudomásom szerint a Tisza-tó,az Magyarország legnagyobb mesterséges tava,amit a 70-es években hoztak létre.
Ettől függetlenül szép a környezet és jól sikerültek a képek. Szóval Gratulálok!
Üdv. Jimmy

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.07.27. 16:26:09

@jimmba: Szia Jimmy!

Köszönöm szépen.
Igaz, hogy mesterségesen lett felduzzasztva, de attól még vadvíz. Ha ilyen szigorúan nézzük, akkor a kövezés, amin horgászunk a Dunán, az is mesterségesen lett létrehozva...
A Tisza-tó nagyrészt régi Tisza holtágakból, öblítő csatornákból áll, amiket nádastenger választ el egymástól. Mi is ilyen holt Tisza ágakon horgásztunk.
Üdv.

Tom

jimmba 2014.07.27. 17:31:36

Csak helyesbítettelek,mert hát a Tisza-tó jelenleg mesterséges víznek minősül. A Duna kövezés nélkül is volt,de a Tisza-tó nem lenne,ha duzzasztógáttal nem hozták volna létre. Szóval ez rossz hasonlat volt.
Ettől függetlenül szép kis környezet,de nem vadvíz!
Én nem akarok ezen vitatkozni,mert ha utána nézel,akkor láthatod,hogy mesterséges tóként szerepel.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.07.27. 17:36:50

@jimmba: Mind1, kár ezen vitatkozni. Mindegy, hogy hogyan hozták létre, mesterségesen, vagy ott volt e mindig. Attól, hogy mesterségesen lett létrehozva, szerintem simán nevezhetjük vadvíznek. Maga a környezet, a fauna és az élővilág sokkal színesebb mint akár a Balaton, vagy a Velencei-tó élővilága. A Duna és a Tisza is agyon van ma már szabályozva. Vadvíz jellegükből igen keveset őriznek...
Üdv.

Tom

Pergetni jó Blog 2014.07.27. 17:39:48

Szia Tom!
Gratula a kifogott halakhoz, igazán impozáns ez a csuka! :D :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.07.27. 17:41:02

@Bogyo_bacsi: Mesteséges vs. természetes víz. Persze a Tisza-tó mesterséges. Én vadvíznek azt minősíteném, ami öneltartó halállománnyal rendelkezik, nem pedig telepítésekből él. A Tisza-tavat mindenképpen vadvíznek sorolnám.

Tom

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.07.27. 17:42:18

@Pergetni jó Blog: Szia Szabolcs!

Nagyon szépen köszönöm. Meg kéne próbálkozni a szelektálással nem? Lehet nálatok is vannak ekkora dögök...
Üdv.

Tom

jimmba 2014.07.27. 18:51:32

@Bogyo_bacsi: Sajnos a folyóinknál igen rosszul sült el az emberi beavatkozás. Ebből is látszik,hogy amit a természet hozott létre,ott emberi kéz csak romboló munkát végez. A Tisza-tó valóban nagyon szép táj és mostanra turista látványosság lett,de ettől még mindig mesterséges tóként tartják számon. Az,hogy te vadvíznek sorolod,az olyan dolog,mint én a feketére azt mondom,hogy piros.
Amúgy én csak javítottalak,nekem mindegy kinek mi a vadvíz.
Azért egyszer én is elmegyek majd oda :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.07.27. 19:00:13

@jimmba: Figyu! Egyszer elmegyünk együtt oda. Változni fog a véleményed szerintem. Basszus olyan madárvilág él ott, hogy az ember csak ámul és bámul. Amúgy igazi labirintus, komoly helyismeret szükséges. Ezért vallom azt, hogy ide 2-3 napra érdemes menni, hogy az ember végig tudjon bóklászni 5-6 morotvát, holt-Tisza ágat. Nagyon nagy élmény. Keresztül folyik rajta az élő Tisza, ami kiváló süllős, harcsás, kősüllős hely. A morotvákban bármekkora csuka becsúszhat. A zsilipeknél meg igen szép sügéreket lehet fogni...
Üdv.

Tom

jimmba 2014.07.27. 23:37:27

@Bogyo_bacsi: Tudom,hogy nagyon szép táj és gazdag az élővilága. Tervben van,hogy elmegyek egyszer,de hogy vadvíz vagy sem,azt úgy sem én határozom meg :)
Na ősszel elmehetünk egy hosszú hétvégére!
Aztán mutathatsz pár jó helyet :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.07.28. 06:58:40

@jimmba: Okés. Kocsi kell hozzá...
Üdv.

Tom

asp01 2014.07.28. 18:46:04

szeva Tom!
Jó böszme csuka ez... egyébként a Tisza-tó ha mesterséges ha nem, a szépsége vitathatatlan... ősszel mi is megyünk egy-két napra elvileg, de mi süllőkre és kősüllőkre pályázunk... :)

Dani

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.07.28. 18:56:27

@asp01: Szia Dani! Mi is megyünk majd süllőzni, kövesezni, de inkább az alvíz ilyenkor a cél. Vagyis a Kiskörei duzzasztó alatti élő Tisza. Tavaly nagyon szépen fogtuk itt a kősüllőt. Télen pedig süllőzni is jól lehet. Igaz, ez utóbbi kevésbé jött össze nekünk. A Tisza amúgy szimpibb nekem. Folyóvízen jobban otthon érzem magamat. Mondjuk a felvíz is áramlik... :o)

@jimmba: Oké zsoké ;o)

Üdv.

Tom

asp01 2014.07.28. 19:00:44

A felső részeken is lehet jókat horgászni, mélyebb részeken, partvédő kövezések lábánál, és öblítő csatornákon, persze ehhez is elengedhetetlen a csónak...

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.07.28. 19:05:51

@asp01: Igen, de csónakot lehet bérelni a Tisza-tavon. Sőt, ilyenkor partról nagyon nem is lehet horgászni. Igen, tudom, sokan a felvízen tolják. Az is érdekes rész lehet, de sajnos egy seggel nem tudok megülni minden lovat. :o)
Az alvízre elég jó kapcsolataink vannak. Könnyen tudunk szerezni csónakot és van némi helyismeretünk is már.
Egyszer ki kéne próbálnod azt is! ;o)
Üdv.

Tom

asp01 2014.07.28. 19:07:48

@Bogyo_bacsi: "egy seggel csak egy lovat lehet megülni" :D... egy évben talán 1x ha eljutok a Tisza-tóhoz :)
Dani