Tisza-tavi tavasz

2015. június 17. - Bogyo_bacsi

A csuka tilalmat követő napokat a Tisza-tavon töltöttük barátaimmal, bízva a még érintetlen víz varázsában. Abban reménykedtünk, hogy a vízleeresztés óta nem zargatott területeken élő rablóhalak talán bátrabban támadják majd az orruk előtt táncoló műcsalikat, mint más időszakokban. Pár nappal az indulás előtt azonban baljós árnyak gyülekeztek... egy orkán erejű szélvihar pont bolondok napján készült lecsapni kis hazánkra. Ez még viccnek is rossz... rögtön módosítottuk a haditervet és olyan morotvákat néztünk ki, ahol az északnyugatról érkező 65 km/h-ás széllökések elől némi védelmet találunk és az embertelen körülmények ellenére is végighorgászhatjuk ezt a rövid időszakot. Természetesen, a meghátrálás, mint opció, szóba se jöhetett. Az ősszel átélt kalandok még élénken éltek emlékezetünkben, remélvén, hogy a páratlan színű Tisza-tavi csukák már fél éve várnak minket a tározó nádaslabirintusában. :o)

tiszat01.jpgKellemes, tavaszias idő fogadott minket a Tisza-tavon

A hajnal már a tározó hátán talált bennünket Edi barátommal. Tükör víz és kellemes tavaszi idő fogadott minket, bár mindez csalókának bizonyult, hiszen tudtuk, hamarosan megérkezik majd a viharos szél, így meg kell próbálni kihozni a maximumot a reggeli időszakból. Először úgy nézett ki, a terveink be is vállnak, hiszen fejenként két – két kapást könyvelhettünk el, ám ebből csupán egy kroki került horogvégre. Edi az egyik szegletben jobb csukát akasztott. A fárasztás izgalmasnak bizonyult, ugyanis barátom zsinórja egy óvatlan mozdulat következtében belazult fárasztás közben, ám csukája, hála égnek, nem akadt le. Szerencsére, még időben tolta alá a merítőt, így csónakba emelhettük a kereken hatvan centis haramiát. Érdekes módon elég hosszúkás testalkata volt, ám színei, a már ismert, Tisza-tavi élénk pompában égtek. Gyors horogszabadítás után útjára is engedtük a meglepett ragadozót.

tiszat02.jpgEdmund az év első morotva-csukájával

tiszat03.jpgFehér Sandra twisterre szottyant kedve :o)

Tíz óra magasságában lecsapott ránk a vihar. Bár a morotva szélén található fasor menedéket nyújtva, némileg megfogta a szelet, a kapásokat mintha elvágták volna. Kora délutánig vallattuk a vizet, majd úgy döntöttünk, hogy a kikötőhöz közelebb húzódunk és egy másik morotván próbálunk szerencsét, amit sűrű erdő övez, nyugodtabb vízzel kecsegtetve. A Poroszlói medencében hatvan – hetven centis hullámok csapkodták a csónak oldalát, ráadásul a vizet sötétszürkére színezte a felkavart iszap. Nem volt veszélytelen mutatvány keresztüljutni ezen a nyílt területen. Különösen, hogy egy víz alatti láthatatlan tuskóerdőn kellett keresztülhaladnunk. A kiszemelt holt-Tisza ágban sikerült szélvédett, még meghorgászható részeket találnunk, hogy a maradék időnkben némi esélyünk nyíljon halakkal találkozni.

tiszat05.jpgVihar előtti csend

tiszat04.jpgOttó bácsi legújabb villantója a "Berek" nevet viseli

A víz itt is bezavarosodott, így a támolygókat elhagyva, a körforgó villantóknak szavaztam bizalmat. Azt gondoltam, hogy az alacsony átlátszóságú vízben, talán jobban felkelti a halak figyelmét, egy intenzív rezonanciát kibocsájtó műcsali. A számításaim be is jöttek, hiszen miközben az egyik törés szélén húztam el vasamat, éles ütés szaladt végig pálcámon. Rögtön reagáltam, mire intenzív fejrázások érkeztek válaszul odalentről. Viszonylag gyorsan a felszínre csavartam halamat, de legnagyobb meglepetésünkre nem csuka, hanem egy gyönyörű süllő körvonala robbantotta szét a vízfelszínt. A legnagyobb méretű Blue Fox körforgó kellett neki. Gyorsan megmerítettük és kíméletesen megszabadítottuk a horogtól. Halam színei sötétszürkében pompáztak, ami nem csak a nászruhának tudható be, hanem különösen jellemző azokra a süllőkre, amelyek a tározó tőzeges vizében élnek. Pár gyors kép és útjára is engedtük zsákmányomat, hiszem már jócskán benne jártunk a süllő tilalmi idejében... nem mintha más sors vár volna rá különben. :o)

tiszat06.jpgElső Tisza-tavi süllőm...

tiszat07.jpg... csodás, fekete pizsamát viselt

Pár nappal később Roli barátommal vágtam neki a tározónak. Ekkorra a vihar már elvonult, de nagyon durva lehűlést hagyott maga után, így téve próbára kitartásunkat. Sajnos az erős szél jelentősen felkavarta a tavat, összekeverve a különböző hőmérsékletű vízrétegeket. Így az eddig melegebb partszéli részek eltűntek, a kishalak pedig behúzódtak a mederbe... a csukák meg természetesen követték őket. Továbbra is meg kellett küzdeni minden egyes kapásért. A túra feléig csupán Rolandnak sikerül nyakon csípnie egy kisebb krokit, ami jóval kevesebb, mint amire előzetesen számítottunk. Úgy döntöttünk, hogy újabb morotvák felé vesszük az irányt... olyan zárt részeket után kutatva, ahova talán a zavaros víznek nem sikerült teljes mértékben elborítania a pályát.

tiszat08.jpgRoli csukát cserkész a festői tájban :o)

tiszat09.jpgEz a csuka éppen most áll meg a növésben :oD

Hosszú út megtétele után végül sikerült egy ígéretes részre bukkannunk, ám túl sok aktivitást is sem találtunk. Rolinak fél nap dobálás után sikerül elcsípnie egy negyvennyolcas krokit, de én kapásig sem jutottam. Azonban ugyanúgy örültem barátom halának, mintha csak én fogtam volna. :o) Pár gyors kép után óvatosan visszahelyeztük a vízbe, hogy ősszel már a méretkorlátozást átlépve, ismét horogvégre kerítsük. Nem mondanám azt, hogy elégedettek voltunk a Tisza-tóról hazafelé zötykölődve, de végül is mindegyikünk fogott jó halat a rendkívül nehéz körülmények ellenére is. Mindazonáltal úgy gondolom, hiába volt most szűkmarkú velünk a tározó, lesz még idő, mikor újra kegyeibe fogad majd minket. Lakik itt még sok szép csuka, melyek csak a velünk való találkozásra várnak. :o)

tiszat10.jpgPár napos túránk záróhalát Roland csípte nyakon

tiszat11.jpgNéha bőkezű, néha szűkmarkú, de bárhogy is legyen, mindig óriási élmény a Tisza-tavon horgászni

Nézzétek meg a kaland videós beszámolóját is!

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr667524196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Levente43 2015.06.17. 09:11:45

Gratulálok a halakhoz mindenkinek

ridgeback · http://akvariumipecas.wordpress.com/ 2015.06.17. 10:00:36

Gratulálok mindenkinek, szép halak. Milyen az új Ottó bácsi? Még nem is láttam sehol eddig.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.06.17. 10:10:48

@ridgeback: Szia Pisti!

Ez a Berek nevű villantó. Tavasszal vettem a horgászkiállításon. Nagyon nagy felülete van és igen lassan süllyed. Kb 13 g lehet. Sajnos, sokat nem tudtam tesztelni, mert áprilisban nem igen mutatták magukat a csukák, sem Tisza-tavon, sem pedig Duna holtágakon. Még felderítésre vár. :o)
Üdv.

Tom

Roland Nagy 2015.06.17. 11:41:17

Gratulálok magunknak! :)
Úgy még nem fáztam mint akkor,pedig néha a nap is kisütött.
A novemberi túra rövid gatyás volt ehhez képest,bár sokkal hidegebb volt.
Rájöttem hogy nálam működnek ezek a jó akkor dobok a másik oldalra,még dobok egy utolsót,nézzük meg ott is. stb mondatok mert reménytelen helyzetben már többször akasztottam a kimondásuk után :D
Szerintem jól reagáltunk a körülményekre,kicsit agyaltunk,kitartóak voltunk,legközelebb egyből tudjuk mit hogyan és hol keressünk.A tudat hogy nem adhatjuk fel sokat segített.És részemről nagy lecke is volt!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.06.17. 11:47:31

@Roland Nagy: Szia Roli!

Igen tanulságos volt ez a kaland. Ugye vadvízről beszélünk, ami ha akar ad, ha nem akar, akkor nem ad. Úgy érzem, minden körülmény ellenünk dolgozott ezen a hétvégén, mégis sikerült azért becsülethalakat fognunk. Persze, jobb lett volna több akció, több élmény, de ez most így alakult. Igen, nagyon ügyes voltál, le a kalappal. Két csukát fogni adott körülmények között igen jó teljesítmény volt.
Úgy érzem nagyon sok helyismeretre tettünk szert ezen a tavaszon, ami a jövőben jó halakat fog érni majd...
Üdv.

Tom

Roland Nagy 2015.06.17. 12:01:44

@Bogyo_bacsi: Eltévedni talán nem fogunk és tudjuk hol laknak!:DDD

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.06.17. 12:05:39

@Roland Nagy: Horgászatról horgászatra több a tapasztalat. Sajnos, vannak nehezebb időszakok, de vannak olyanok is, amikor belenyúlunk. Ezzel együtt kell élni. Már vagy tucatnyi morotvát felderítettünk, de jó fogási lehetőséggel kecsegtet az élő Tisza és az öblítő csatornák környéke is. Úgy gondolom ősszel újabb tanulságos kalandokban lehet részünk...
Üdv.

Tom

Roland Nagy 2015.06.17. 12:21:53

@Bogyo_bacsi: Mindenképp.Ha jól emlékszem voltunk már augusztusban is de akkor Kiskörénél,és akkor is kipenderítettél egy szép csukát a sok sügér mellett.A kérdés az hogy mi a helyzet nyáron?Már többször megfagytam ott de szeretnék megsülni is hogy egálban legyenek a dolgok.:D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.06.17. 12:27:47

@Roland Nagy: Hát nyáron a helyek nagy részét sulyom borítja. Azért járunk inkább ősszel, mert addigra már némileg lerohad a növényzet és lehet pergetni. Viszont szeptemberben és október elején jó pálya lehet az élő Tisza rész főleg harcsára vertikális csalikkal. Nyáron pedig az alsóbb Tisza szakaszokat tervezem pergetni éjszaka csorogva.
Továbbá opció lehet még a kősüllő pergetés vízleeresztés után. Mikiék igen szépeket fogtak 35 és 45 centi között. Mihez lenne kedved? :o)
Üdv.

Tom

Halfdane 2015.06.17. 12:31:20

Gratulálok Tamás, legfőképp annak, hogy a sok nehézség ellenére mennyi energiát és erőforrást öltél a tavaszi Tisza-tavi horgászatokba. Sajnos most a víz nem volt bőkezű, de lehetett volna ez másképp is. Most ezt dobta a gép. A halakhoz gratulálok, azok értékéből semmi nem von le, sőt inkább hozzáad!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.06.17. 12:39:45

@Halfdane: Köszi András!

Nem voltak hiábavalóak ezek az energiák, mert a későbbi pecák alkalmával kifejezetten a helyek felderítésével foglalkoztunk, amikor nem ment a hal. Mert ugye április további felében sem változott a helyzet. A feltérképezett morotvák száma a korábbi 3-4 ról tucatra bővült. Úgy gondolom, ha megint rendkívüli körülményeknek nézünk elébe, zavaros áradás, vagy erős szél, ezek a tapasztalatok jelentősen felértékelődnek majd és komoly halakat érhetnek. Az már látszik, hogy itt sincs tuti helyzet. Adott napon kell megválasztani a stratégiát a körülmények függvényében és ha nem jön be, tudni kell improvizálni. Akár napi többször is. Igazi ész játék... és nem kis kihívás.
Üdv.

Tom

Roland Nagy 2015.06.17. 12:39:46

Ez mind nagyon jó peca!Kősüllőt sajnos még nem fogtam :(

Halfdane 2015.06.17. 12:50:11

Így jó a peca, ha mindig borítékolható lenne a siker, akkor nem lenne benne kihívás. Éppen ezek a kihívások értékelik fel a sikert, adják meg a győzelem ízét. Minden esetre reméljük, hogy az ősz folyamán ezeket a tapasztalatokat halra lehet váltani! Ősszel különös hangsúlyt helyeznék a nyílt vízi morotvákra is, az még egy szűz terület...

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.06.17. 12:51:15

@Roland Nagy: Roli!

Idén a kősüllő is a célhalak között van, csak még nem jött el az ideje. Kora ősz és november lesz majd az időszaka. Ha van kedved egy ilyen túrára velem tarthatsz. Jöhet Marci is!
Üdv.

Tom

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.06.17. 12:55:04

@Halfdane: Nekem az a megérzésem, hogy a nagy csukák nyílt vízi morotvákon vannak. Ezeket nem lehet kipucolni olyan mértékben és ritkán meghorgászhatóak. Csak szélmentes időben és ha tiszta a víz. Fűzfásra rászánnék egy napot, de a Borzanatra is akár... ha a körülmények olyanok lesznek. :o)

Halfdane 2015.06.17. 13:02:27

Hát erre rá kell készülni, hogy olyanok legyenek. Kis szervezéssel megoldható.... És meg is oldjuk!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.06.17. 13:12:56

@Halfdane: Ez a beszéd. Ősszel már több tapasztalattal vágunk majd neki a Tisza-tónak ;o)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.06.17. 14:25:44

@Roland Nagy: Oké zsoké. Majd megbeszéljük, ha eljön az ideje ;o)

Riderspinblade 2015.07.05. 10:23:25

Gratulálok :) magyon szép képek sikerültek!
Nekem a kedvenc időm csukára a szeles kicsit esős idő :)
Nem véletlen van a karomra tetóválva a No wind no pike felirat :D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.07.05. 10:48:49

@Riderspinblade: Szia Jnai!

Köszönöm szépen. sajnos, nehéz mindig ideális körülményeket kifogni. De ami van, abból kell főzni. :o)
Üdv.

Tom
süti beállítások módosítása