Évzáró süllőzés a Tiszán

2016. március 09. - Bogyo_bacsi

Miközben a Dunán igen keserves, haltalan időszakot éltünk át az elmúlt télen, a Tiszára mindig örömmel tértünk vissza, hiszen majd minden alkalommal a kegyeibe fogadott a szőke folyó és bőségesen elhalmozott minket koppintós kapásokkal. Hihetetlen, hogy két legnagyobb folyónk között mekkora a differencia halbőséget illetőleg. A Tisza jóval nagyobb terhelés - ha úgy tetszik kizsákmányolás - mellett is sokkal bőségesebb halfaunával rendelkezik. Bele se mernék gondolni, hogy mi lenne itt, ha egy kicsit nagyobb védelmet, nagyobb megbecsülést kapna ez a folyam... ? Mikor a Tisza hátán horgászom, mindig olyan érzésem támad - nem is tudom, hogy mondjam - valami vadság lengi körül ezt a vizet. A végeláthatatlan mélységek, a kanyargó ívek, a hódok által bedöntött fák sora azt sugallja, itt bizony bármikor bármi megtörténhet... bárhol meglapulhat életem hala is akár.

s00.jpgAz elmúlt télen minden egyes süllőhorgászat felejthetetlen élményekkel ajándékozott meg minket a szőke folyón

Sokáig kétséges volt, hogy meg tudjuk e ejteni ezt a horgászatot, mert az elmúlt hetekben erős áradás festette barnára a vizet. Ám a karácsony előtti utolsó hétvégén már 30 centis átlátszósággal bírt a Tisza... így megnyílt a lehetőség az év utolsó csónakos süllőpergetésére. Kora hajnalban érkeztünk a vízpartra Nagy Andris barátommal. Lám, a helyi haramiák már rég befoglalták a legjobb állásokat, de jöttünkre kivált egy ladik az alakzatból és a part felé vette az irányt. Ratkai Miki cimborám ügyesen a part mellé kormányozta a csónakot, hogy bepakoljuk felszerelésünket, majd leeresszük a horgonyt az egyik ígéretes pozícióban. A koppintások gyorsan meg is érkeztek. Az első halat én akasztottam, de félúton távozott. Hiába, a rejtett horognál, sajnos, ez gyakran előfordul. Végül Miki csípte nyakon a hétvége nyitó süllőjét, mire én hamarosan rákontráztam egy kisebb fogassal. Mivel a víz rendkívül zavaros volt, egy élénkebb színű, UV zöld gumit választottam ki dobozomból, és úgy látszott, a döntésem helyesnek bizonyult.

s01.jpgMiki indította a sorozatot egy hajnali fogas fogással

s03.jpgAz offset horog gyakran nem akad jól, de más módszerrel elérhetetlen területeket is meghorgászhatunk általa

s02.jpgGyorsan megjött nekem is az első jelentkező

Ezután az én perceim következtek. Minden beálláson akadt egy-egy koppintásom és zsinórban három jó süllőt fogtam. Sorrendben 46 - 46 és 48 centiseket. Ugyan ezek nem kapitális ragadozók, de a kapások folyamatosan jöttek és igen jó szórakozásban nyílt így részünk. Az UV zöld szín és a hosszú, vékony gumi kiválóan tette a dolgát. Meg kell említenem azt is, hogy az előző peca alkalmával jó pár szép süllőm leakadt, már szinte a csónak mellett. Ezért mostanra beszereztem egy öblös kéziszákot, amivel az ilyen jellegű halvesztést minimalizálni tudom. Ugye, mivel laposabb, akadósabb részeken horgászunk, a süllők a gallyak között lapulnak. Offset horoggal megtűzött, vékonyabb testű gumikkal és cheburashkával ezek a területek is kiválóan meghorgászhatóak. Ha az ember elakad az ágakban és megrángatja azokat, a kapások megszűnnek... ezzel szemben a rejtett horgos megoldással akár négy-öt koppintást is ki lehet harcolni egy-egy akadóból. Cserébe azonban az akadási arány sokkal rosszabb és gyakoribb a halvesztés is.

s04.jpgCsak én látom úgy hogy minden tiszai süllő rémült képet vág? :oD

s05.jpgA kézi merítőhálónak köszönhetően a vékonyan akadt halak is csónakba kerültek

s06.jpgAhogy telt az idő egyre szebb méretű süllőket sikerült fognunk

s11.jpgHosszú, vékony gumihalak, offset horgok és cheburashka nehezékek

s12.jpgÍme a hétvége nyerő összeállítása

s07.jpgA végére jött a legszebb süllőm :o)

András barátom sem sokáig tétlenkedett. Eleinte csak a koppintásokat számolta, ám végül ő is horogvégre kerített két gyönyörű, körülbelül 48 centis forma süllőt. Neki is a zöld gumik hozták meg a sikert... úgy látszik, hogy a mai napon ez működött a zavaros, kakaó barna vízben. A kapások hullámokban jöttek. Amikor az erőműben megengedték egy-egy fél órára a vizet, sorozatban sültek el a botok, a köztes időszakban azonban nagyobb szerepet kapott a kísérletezgetés. Mondanom sem kell, a csónakban igazi party-hangulat uralkodott. Az egymás ugratása és a tanulságos történetek sora, része a csónakos téli pecának, ahogy a meleg tea és egy-egy korty pálinka is. :o) Kora délutánra feltámadt a szél és én olyan szinten átfáztam, hogy szinte szambázott a botom spicce a vacogástól. Csontig fagytam köszönhetően a polár kabátnak, ami a mai pecán már nem bizonyult elégségesnek. :o( Bizony a termo ruházatot kellett volna felvenni, hiszen javában benne jártunk már a decemberben.

s08.jpgAndris is megfogta a maga szép süllőit

s09.jpgÉs Miki eleresztett egy néma sikolyt a téli tiszai tájban :oD

s10.jpgDecemberi tiszai látkép, még kormoránok nélkül

s14.jpgAndris másik szép süllőjével

s15.jpgA zavaros vízben csak UV zöld színnel sikerült halat fognunk

Lassan véget ért a mai peca. A fényváltás időszakában még bíztunk, de sajnos már nem adott több halat a folyó. Megmondom őszintén, én már alig vártam, hogy a fűtött kocsiban melegedjek hazafelé. :o) Kaptunk egy ellenőrzést is, ami jó érzéssel töltött el minket. A Tiszán nekem ez volt az első. :o) Lám, mégiscsak felcsillan a remény, van aki vigyázza ezt a vizet. Akkor még nem sejtettük, hogy sajnos, talán ez volt az utolsó pecánk az erőmű alatt, hiszen az év eleji áradások, kombinálva a területi jegyek körül kialakult fejetlenséggel ellehetetlenítették a tiszai süllőpergetést. Ez évtől pedig a vízkezelő letiltotta a csónakos horgászatot az erőmű és a híd között. :o( Így jövő ősztől újabb süllős helyek után kell majd néznünk, ám biztos vagyok benne, hogy megtaláljuk majd a saját utunkat a Tiszán lejjebb is. :o)

s17.jpgÚton hazafelé :o)

Végül pedig tekintsétek meg ezt a hangulatvideót tiszai süllős kalandozásainkról:

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr948448284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Halfdane 2016.03.11. 10:58:23

Szia Tomi! Mindig kedvesek a szívemnek a kiskörei kalandok. Kicsit sajnálom, hogy letiltják a csónakos pecát, ugyanakkor reménykedem, hogy a kímélet meghozza a kívánt eredményt és pár éven belül érzékelhető lesz a süllőfauna erősödése. Mondjuk ehhez az is kell, hogy telente hatékonyan zavarják a kormoránsereget, no meg a tilosban járó helyi bűnözőket. Kisköre nekem az elmúlt években sokat adott, hatalmasat fejlődhettem ezen a pályán a gumis pecában. Igazán nagy halat egyikünknek sem adott, de sok szép halat fogtunk azért. Megőrizzük szép emlékeink között, jövőre pedig az itt megszerzett tapasztalatokat a nehezebb, technikásabb, de mindenképpen nagyobb trófeaértékű zsákmánnyal kecsegtető kereső süllőzésben hasznosítjuk.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2016.03.11. 11:13:32

@Halfdane: Szia! Hát sajnos ez nem lesz védett terület, hiszen partról továbbra is lehet horgászni, ami azt jelenti hogy telt ház esetén pár tucat horgász tolja mindkét parton és hát ők is iszonyat sok halat vesznek ki. Így max ők vihetnek haza többet. Meg ugye erre rájönnek majd a kormoránok is, amik csónakosok nem lévén még kevésbé lesznek zaklatva. Meglátjuk mit hoz a jövő. Mindenesetre én úgy gondolom, hogy, bár sokat adott az erőmű, nagyon be is korlátozott minket. Én horgásztam már lejjebb is és ott is nagyon sok kapásunk volt. Ugyanakkor a terep sokkal izgalmasabb, változatosabb és kevésbé stresszes volt. Szerintem jobb süllőkre lejjebb nagyobb az esély. Újra kell gondolni az egészet és saját utat kialakítani, ahogy harcsapergetésben is tettük az előző évben.
Az igaz, hogy technikailag sokat lehetett fejlődni ezen a pályán, hiszen teljesen más tészta a tiszai gumizás, mint amit a Dunán megszoktam. Én úgy gondolom hogy nem feltétlenül a pályán múlik csak a hal mérete. Egyszerűen a jobb halért többet kell lent lenni a vízen. Évi 2-3 alkalomból ne akarj kapitális süllőt fogni...

Halfdane 2016.03.11. 12:43:52

Dehogynem akarok! ;)

Igen, egy kicsit én is felemásnak érzem ezt a szabályozást. A csónakos horgász rossz, de a parti jó? Hát nem tudom. Szerintem féltek a népharagtól és az őrzésre sincs egyelőre kapacitás. Minden esetre ezen nem tudunk változtatni, előre kell tekinteni. A kereső süllőzés egy új, izgalmas kihívás, a nagyobb halak ígéretével. Ehhez igen jó lesz az erőmű alatt megszerzett tapasztalat.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2016.03.11. 13:34:48

@Halfdane: Nyilván a rabsicok miatt jött ez a rendelet, hiszen akik a télen összeállt halakra pályáznak, azok általában csónakból eredményesek. Csak nekem ez egy olyan szabálynak tűnik, mintha valakinek nem lenne jegye a villamoson, és ennek következményeképpen leszállítják az összes utast. Értelmezhetetlen, hogy miért így... Ráadásul a Burai alsótól felfelé szintén le van tiltva a pálya 3 kilóméreten át télen. Csónakos pálya alig marad.
Igen, izgalmas kihívásnak látom én is, de azt is kell látni, hogy a sikerért többet kell majd lejárni. Ez főleg téged érint majd húsba vágóan, hiszen nem elég egy hétvégét rászánni a tiszai süllőzésre egy szezonban...
Amúgy a Dunán is elég sok helyletiltás jött idén. Majdnem minden téli helyet lekorlátoztak a szakaszunkon, ami partról elérhető. Már tényleg nem marad más út csak a saját csónak...

Halfdane 2016.03.11. 13:43:28

@Bogyo_bacsi: Nézd, ha ennek valóban az lesz az eredménye, hogy javul a szaporulat, akkor egye fene, nem bánom, majd megoldjuk máshogy a pecát. Viszont akkor joggal elvárható, hogy be is tartassák, ne csak holt betű legyen a tiltás. És nagyon jó lenne ha némi szemléletváltással is együtt járna a dolog. Persze mi könnyen beszélünk, pesti úrifiúk, mert akinek a családját kell etetnie közmunkásbérből, az ezután is a tilosban fog járni. Meg a megszokás miatt is... Van a környéken elég maffiózó, azok ezzel nem lettek kiiktatva....

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2016.03.11. 13:59:14

@Halfdane: Hát úri fiú legfeljebb te vagy... :oD Én nem aggódom, lejjebb is boldogulni fogunk. Meg ugye ott van továbbra is a Duna, mint fő csapásirány. A jobb süllőket én ott fogom...
Tiszán még egyenlőre nem sikerült olyan áttörést elérni süllő fronton, ami miatt siránkoznunk kéne, hogy elveszik a lehetőséget. Én már egy éve mondom, hogy más vonalon is el kéne indulnunk... most rá leszünk kényszerítve.

Halfdane 2016.03.11. 14:21:06

@Bogyo_bacsi: Mennyire tudtam, hogy ezt a labdát le fogod ütni...:D

Egyetértek. Na dógozzunk! ;)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2016.03.11. 14:22:27

@Halfdane: Én eddig is dolgoztam, te meg kezd el végre!! :D

Miklós Ratkai 2016.03.14. 20:28:39

Üdv Tamás! Jó látni-olvasni az összes cikked...ezt is! Nagyon örülök,hogy erről a helyről van aki ír,ahol én lakom,és minden szinte az enyészeté már! Ezek az itt készült fotók,és az itteni Tiszáról készült cikkek,amik a tolladból származnak,kicsit feldobják az itt élő ismerőseim napjait is,köztük az enyémet is! Minden cikkedet szivesen olvasom,de amik itt készültek,azok igazán a szívem kedvencei! Csak így tovább! Amiben tudok,ezután is segítek,és visszavárlak benneteket! Jó olvasni is,hogy nem csak a csónakban tudjátok Andrással egymás vérét szívni! A jó hangulat mindíg meg van,ha ti jöttök hozzám!Remélem tudunk ehez még hozzátenni a jövőben is,csak legyen még egy hízóvágás is,amire Halfdane is eljön! :) Mondjuk a másnapi pecával akkor lennének bajok! :) A letiltásokkal kapcsolatban ua. a véleményem nekem is,mint nektek,bár ez még változhat....mármint az is benne van a pakliban,hogy jövőre már lehet horgászni ott! Ki kell várni,hogyan alakulnak a dolgok!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2016.03.14. 20:39:47

@Miklós Ratkai: Szia Miki! Hát mi köszönjük a lehetőséget, hogy lehetőségünk nyílik a Tiszán horgászni rajtad keresztül. A tavalyi év tökéletes volt a Tiszán. Tucat pecából jó, ha volt 2 betlis. Harcsapergetést tekintve teljesen saját utat jártunk, saját elképzelés szerint. Süllőpergetésben most még rád támaszkodtunk, de szeretném, ha jövőre már ott is kialakulnának saját meglátások. Ehhez az kell, hogy többet járjunk lejjebb is a Tiszán, hiszen több féle szituáció, több féle tapasztalatot szül. Nekem nagyon tetszett az a peca is, amikor lejjebb próbálkoztunk. A letiltásokról annyit, hogy majd alkalmazkodunk az aktuális szabályokhoz és az aktuális szituációkhoz. Idén szeretnék többet emelgetni is majd... és a pecákat dinamikusabban igazítani az árhullámokhoz, időjárási tényezőkhöz. Minél többet vagyunk ladikban, annál jobban kitárulkozik majd előttünk a Tisza és előbb-utóbb jönni fognak jobb süllők és harcsák is. ;o)
Üdv.

Tom

Miklós Ratkai 2016.03.14. 21:03:51

Ez így igaz! Minél többet vagytok a ladikban,annál jobb lesz a végeredmény! Nekem sem hiába fáj sokszor a hátam! :) Viszont ebben az évben kevesebb időm lesz pecázni sztem,legalább is a tervek szerint,bár még semmi sem biztos,így már szeretnék én rátok hagyatkozni itt a Tiszán! Jó lenne néha nekem is a sok munka közben felhívni benneteket,hogy mi újság? :) Remélem lesz még ilyen is! A Tisza itt minden évben más! Minden évben más faunából van jelen több hal,és ezt csak az látja-érzi,aki mindenre pecázik! Régen én is ezt tettem,így sokat tudtam variálni,de ehez sok idő kell,és az most már pár éve nincs! Örülök,ha pergetni tudok! Tavaly 156 alkalommal jutottam le,de ezekből nagyon sok volt olyan,hogy csak 1-2 órára! Ez régebben nem így volt! Mivel a KRESZ is azt mondja,hogy rutinból nem szabad vezetni,én is ezt szoktam mondani az itteni pecákra,mert igenis beleestem néha ebbe a hibába én is! Na ekkor jöttök ti a képbe,amikor olyat csináltok,amit én nem biztos,hogy megtennék az adott szituban,és halra tudjátok váltani az elkeseredett próbálkozásokat is! Ehez gratulálok nektek és amiért külön dícséret illett,az a kitartás! Nem sok embert ismerek,aki tégláról téglára építkezve,mindent megtervez,és még be is jön! Na ehez nagyon nagy grt!!!!Örülök,hogy ismerlek-ismerhetlek téged-ill. benneteket!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2016.03.15. 09:06:41

@Miklós Ratkai: Köszi Miki! Hát terveim szerint idén még több szerepet szánok majd a Tiszának. A nyári csorgásokat szeretném kiegészíteni tavaszi csorgásokkal is, hátha akkor sikerül majd belenyúlni egy jobb hariba. A pályáink már megvannak, esetleg azt lehet majd kiegészíteni ötletekkel. A tavalyi év harcsa szempontjából extrém nehéz volt. Szinte semmibe sem lehetett belekapaszkodni, mégis sikerült fogni többet, köztük egy szebbet is. Ezt szeretném majd kiegészíteni emelgetéssel is. Erre is megvan már az elképzelés. Az új kiindulási pont ehhez sokkal alkalmasabb lesz.
Süllős gumizásban kell majd új utat találni, de ezt is meg fogjuk oldani. Adná az ég, hogy én adjak tanácsokat neked Tiszából. :oD De azért mindent megteszünk, ami megtehető szűkös korlátaink között. Még az is lehet, hogy idén kiegészítem a csapatot néhány új horgászbaráttal. ;o)
Üdv.

Tom

Miklós Ratkai 2016.03.15. 12:52:50

Mindent csak helyeselni tudok! :) Visszavárlak benneteket! Jöhetnek az újak is,remélhetőleg ők is beleszeretnek majd a mi Tiszánkba! :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2016.03.15. 17:27:46

@Miklós Ratkai: Biztos vagyok benne. Számíthatsz ránk ;o)

Roland Nagy 2016.03.22. 13:37:03

Gratulálok fiúk, és a történethez is Tomi
Sajnos csak egyszer voltam ezen a helyen aminek a legjobb része a falatozás,a piknik volt :)Halat még a vízben sem láttam :(
Roland

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2016.03.22. 13:46:13

@Roland Nagy: Köszi Roli!

Hát ugye az nagyon még az elején volt, nem sok tiszai tapasztalatunk volt, illetve partról voltunk és ha jól emlékszem áradt is a folyó. Nem voltak könnyű körülmények. :o) Ha jól emlékszem bent hagytam, vagy 15 jiget a köves oldalon.:o(
Sajnos, az itteni csónakos süllőzésre nem igen lesz lehetőségünk már, a szabályok változása miatt, de lejjebb a folyón próbára tehetjük a szerencsénket akár együtt is ;o)
Üdv.

Tom

Roland Nagy 2016.03.22. 14:01:47

@Bogyo_bacsi::D igen annyira fel voltam készülve hogy "pár"akadás után wobblerrel próbálkoztam.A körülmények nem voltak a legjobbak.
Szeretnék eljutni arra a környékre és enyhíteni a kudarcot ami még most is bennem van ha visszagondolok rá,tehát ezt felül kell írni.:D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2016.03.22. 14:05:50

@Roland Nagy: Szerintem lesz rá lehetőség, minden csak rajtad múlik. Ennek már 3 éve lassan, vagy több. Azóta rengeteget horgásztunk a Tiszán és nagyon sok tapasztalatra tettünk szert. Az elején még mi is sokszor futottunk betlibe, de azóta sokat javult ám az arány. Mint harcsázást tekintve, mint süllőpergetést, vannak már eredményeink folyamatosan. Igazából nálad van a labda. Tudod, én bármikor szívesen látlak, csak legyen elég benzin a tankban ;o)

Roland Nagy 2016.03.22. 14:15:23

@Bogyo_bacsi: ja a benzin.... :D az is egy jó sztori volt :D
párszor még eljátszottam de ahogy az élet, úgy az ember is komolyodik ;)
...és köszi :)
Roland

Miklós Ratkai 2016.03.24. 06:12:21

Roland! Ha Tamással lejössz,akkor szívesen látlak! Segítek mindenben,hogy a kudarcod felül tudd írni! Mondjuk már Tamás sem mondható kezdőnek ezen a pályán! :)

Roland Nagy 2016.03.24. 09:31:29

@Miklós Ratkai: Szia Miki!Nagyon köszönöm,igazán rendes tőled és szívvel fogadom a tudást :)
Roland

Riderspinblade 2016.03.24. 11:47:56

Mindig irigyellek,nekem nem pálya a gumihalas süllőzés.
Kényelmesen megvárom míg éjjel már a Wobblert eszi! :D
Remélem idén egy egy éjjelt együtt tudunk dobálni. Tavaly kinéztem egy igen ígéretes helyet, veled akarom tesztelni!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2016.03.24. 12:00:28

@Riderspinblade: Szia Jani! Megvan a helye és az ideje a gumis süllőzésnek és a wobbleres süllőzésnek is szerintem. ;o)
A Dunán nézted ki?

Riderspinblade 2016.03.24. 12:09:31

@Bogyo_bacsi: Persze a Dunán de éjjeli meló lesz.
Csak ki kel utazni. :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2016.03.24. 12:13:30

@Riderspinblade: Oksi, ha eljön az ideje megbeszéljük. Év végére amúgy nekem is lesz már kocsim... :o)

Riderspinblade 2016.03.24. 12:16:44

@Bogyo_bacsi: új kapuk nyílnak meg akkor :)
Nekem se kocsi se jogsi :D marad a jó öreg BKV :D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2016.03.24. 12:23:19

@Riderspinblade: Egyenlőre még én is így vagyok, de májusban nekiugrok ;o)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2016.03.25. 08:54:22

@Miklós Ratkai: ;o) Miki! Április közepétől számíthatsz ránk... :o)