Általában, hogy melyik vízterületre megyünk horgászni, jelentősen befolyásolja eredményességünket, hiszen míg az intenzíven telepített tavakba sokszor heti rendszerességgel tesznek halakat, addig a kisebb horgászkezelésű vizekbe csak ősszel kerülnek új lakók. Mégis az ember sokszor vágyik a kisebb, eldugottabb tavacskákra, hiszen itt nincsen zsúfoltság, nincsen hangzavar, keresztbe dobálások, kapásjelző sípolás, csak a pőre természet, a nyugalom és a harmónia. Ez az, amit a népszerű horgászvizek nem tudnak megadni az ember számára. Még ha itt a horgászat nem is kecsegtet kiemelkedő zsákmánnyal, az a varázs, ami ezeket az eldugott vizeket körülöleli, újra és újra arra ösztönzi a vándorhorgászt, hogy ellátogasson partjaikra egy újabb felejthetetlen élmény reményében.

A kecskédi tó mellett az ember igazán közel érezheti magát a természethez

Egy ilyen horgászkezelésű víz a kecskédi tó is, ahol egyszer már pár évvel ezelőtt megfordultunk és villantóval számos gyönyörű csukát zsákmányoltunk. Nagy érdeklődéssel vártam tehát ezt a horgásztúrát, bár az meteorológia gyilkos meleget ígért. Úgy döntöttem, hogy ezúttal is a csukákat veszem célba. Egyik botommal úszós, élő kishalas szerelékkel, míg a másik pálcámmal pergetve fogom üldözőbe venni az éhes ragadozókat. Sajnos, csak a tóparton értesültünk róla, hogy emelőhálóval nem lehet csalihalat fogni a tavon. Mivel mi szabálytisztelő, becsületes horgászok vagyunk, az úszós csukázásnak így lőttek. Maradt tehát, az egy szál pergetőbotom, míg fater a békés halakat vette célba fenekező készségeivel.

Az egész tavon szinte csak mi horgásztunk. Csend, nyugalom, béke

A helyszínre érkezve csodás látvány tárult elénk. A tavacskát szinte mesebeli vadon ölelte körül. A nádasokkal tarkított partot időnként fából ácsolt kis horgászállások szakították meg, menedéket nyújtva a tűző nap és eső elől a megfáradt horgászoknak. Nagyon kulturált, rendezett környezet fogadott minket. Rajtunk kívül csupán egyetlen, idősebb sporttárs volt az egész parton. Úgy döntöttünk, hogy a tó végében verünk tanyát, ahol egy csomókra tagolt nádasnyelv nyúlt mélyen a vízbe. Nem bírtam magammal, rögtön összeállítottam pergetőfelszerelésemet. Az acélelőke kapcsába a Mocsán már kitűnően vizsgázott, piros csíkokkal övezett, ezüst színű DAM EFFZETT körforgómat tűztem. Már repült is a tó közepe felé a műcsali, nagy fémlevele propellerként túrta a vizet. Még csupán a másodikat dobtam, amikor vad rávágás szaladt végig a pálcán. Reflexből berántottam és rögtön éreztem, egy olyan csukát sikerült akasztanom, amivel idén még nem találkoztam.

A nap hala, egy gyönyörű csuka, már a második dobásra odavágott a villantónak

Fater! Hozd a merítőt! - kiáltottam hátra, de nem jött válasz. Megfordulok és látom, hogy apám még látótávolságon belül sincs. Hajaj, nem fogom tudni kivenni kézzel a halat, hiszen idén már kétszer ráfaragtam így... - morfondíroztam miközben a csuka előttem bukfencezett a vízben. Próbáltam húzni az időt és bíztam benne, hogy ezúttal jól akadt a villantó hármashorga. Hirtelen ötlettől vezérelve átkiabáltam a tőlem harminc méterre horgászó idősebb sporinak, hogy segítség kéne. Lassan bandukolt felém, majd a vízbe téve a merítőjét figyelmeztetett, hogy nekem kell belehúzni a halat, mert ő szinte teljesen vak. Remek! - gondoltam magamban és lassan beletereltem a halat a régimódi szákba. Mire partra került a hal fater is előkerült. Így hárman csodáltuk az 55 centis, másfél kilós pompás ragadozót. Szinte hihetetlen, hogy ilyen gyorsan meglett az áhított csuka, amiért jöttem.

A már mocsán is bevált, piros - ezüst csíkos DAM EFFZETT körforgó kellett neki

Idei legszebb csukám 55 centi hosszú és másfél kiló súlyú volt

Ebben a pillanatban még az gondoltam, hogy itt kaszálni fogom a csukákat, de sajnos nem így lett. Hiába dobáltam tovább, több rávágásom aznap már nem akadt. Faternak azonban folyamatosan kapása volt gilisztára, bár egyszerűen nem tudta megakasztani a tréfálkozó halakat. Két törpeharcsát is kiszedett a vízből, mire úgy döntött, hogy átvált gilisztáról kukoricára és pelletre. Unszolására én is felcsaliztam egy pontyozó botot. A hajszálelőkén felkínált kukoricafüzért a nádasnyelv csücskébe pöccintettem be, ugyanis azt az információt kaptam a halőrtől, hogy itt gyönyörű amurok szoktak tanyázni. Ezúttal fater vette kézbe a pergetőt és elég messzire eltávolodott letett botjaitól. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a bottartó állványzat felborul és fater egyik botja a víz felé kúszik. Tigrisként vetődtem az életre kelt horgászbot után. Szerencsére a vízpart legszélén sikerült még elcsípnem, de hiába vágtam be, hal már nem volt rajta. Mi lenne, ha nem kóborolnál el a botjaidtól? - tetemtettem le apámat. Az öreg megfogadta a tanácsot és meg is lett az eredménye. Csakhamar egy dundi kis tükörponty ficánkolt a parton. Így most már neki is meglett az első hala. Micsoda öröm... :o)

Fater akció közben...


Szákban a nap első pontya, egy másfeles tükrös

A nyerő csali ezúttal az édes kukorica volt

Mondtam faternak, hogy figyeljen a nád mellé dobott botomra, amíg végigdobálom körforgóval a partszakaszt. Mikor visszaértem, látom, hogy a botom a földön hever. Ezt is lerántotta valami a villákról. Bevágtam, de a hal már régen benyargalt a nádasba. Kis erőltetés után a horog csupaszon jött vissza. Kérdőre vontam fatert, hogy miért nem figyelt a botomra. A válasz az volt, hogy egyszerre háromra nem tud... :o) Nagyszerű, pedig biztos vagyok benne, hogy egy szép amur volt a tettes. Mivel a nád mellett több kapásom nem akadt, két 12 mm-es pelletet raktam a horog mellé és új helyre suhintottam be a szereléket.

Egy hatalmas tavi kagyló zárta közre a villantó nagy hármashorgát

Ahogy a nap egyre tüzesebben sütött, a halak aktivitása is csökkent. Délre beköszöntött az igazi kánikula 37 fokos meleggel és abszolút kapástalansággal. Próbáltunk behúzódni a fák árnyékába, felüdülést nyerve a tikkasztó hőségben. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a kapásjelzőm fel-le liftezik. Bevágtam és érzetem, hogy ha nem is nagy hal, de valami fickándozik a zsinór végén. Bár kis nyurga pontyom nem érte el a két kilót, mégis ádázan harcolt előttem, többször is elkerülve a rabságot jelentő merítőháló száját. Immáron nekem is meglett a napi pontyom, ráadásul idén az első nyurga. Miközben rendeztem a halat, arra lettem figyelmes, hogy fater is akcióra mozdult és egy bő tenyérnyi dévért csörlőzött ki a partra.

Egy ponty nekem is összejött aznap. Egy kis nyurga vette fel a két szem halas pelletet


Nem nagy, de azért neki is örültem

Fater egy bő tenyeres dévérrel zárta a napot

Bár tudtuk, hogy ha még maradtunk volna a tóparton, biztosan kiszedtünk volna pár halat a vízből, de a perzselő meleg és az egyre fogyó árnyék csomagolásra kényszerített minket. Igaz, a mai napon nem roskadoztunk a halaktól, de mégis nagyon jól éreztük magunkat. Egy kellemes délelőttöt töltöttünk el a csodás környezetben és még a horogra is akadt valami. A tikkasztó napot követően még szinte el sem indultunk hazafelé, máris vágyódtunk vissza erre a kedves kis tavacskára. 

Nagyon jól éreztük magunkat Kecskéden. Ide biztosan visszatérünk még

Már tavaly ősz óta nem volt részem egy jó csukás horgászatban, pedig ezek a ragadozók kedvenc horgászhalaim közé tartoznak. Imádok rájuk vadászni, akár villantóval pergetve, akár élő kishallal csalizott úszós készséggel. Sajnos, a megyében elég kevés jó csukás víz található. A legtöbb helyen csupán megtűrt útonálló ez a halfaj a ponty és az amur mellett. Fel is keltette az érdeklődésemet, amikor meghallottam, hogy a mocsai tórendszeren belül kialakítottak egy vízterületet kifejezetten a csukázni kívánók számára. Fater munkatársa volt ott pár hete pergetni és többek között egy kétkilós ragadozót csípett el wobblerrel. Így nem volt kérdés, melyik lesz a következő horgásztúránk célállomása.

Borult idő fogadott minket a mocsai csukás tavon

Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, amikor kiérkeztünk. A sötét felhők teljesen eltakarták az égboltot, az idő igencsak esőre állt. Sebaj, ha már egyszer itt vagyunk, akkor az égi áldás sem fog minket megakadályozni abban, hogy elcsípjünk párat a tó éhes ragadozói közül. A vízterület nem is bizonyult annyira kicsinek. Nádasokkal körülölelt igazi vadregényes tavacska, melyen a sűrű parti növényzet miatt sajnos csak négy – öt helyen nyílt lehetőség a horgászatra, bár a halőr felvilágosított minket, hogy hamarosan új állásokat fognak nyitni a nádban.

A vizet körülölelő sűrű nádasban csak néhány horgászható állást találtunk

Mivel nem csak pergetésre készültünk, első lépés a csalihalak beszerzése volt. A tó üzemeltetői jelezték, hogy a csukás tavon esélyünk sincs kishalat fogni, mert a krokik teljesen kipusztították az állományt. Így emelőhálóval a szomszédos tóból próbáltunk meríteni horogra valót, de csak naphalakat és pár apró razbórát sikerült begyűjteni. Hát egyik sem a világ legjobb csukacsalija, de ugye szegény ember vízzel főz, két termetes napsi került a hármashorgokra. Ha annyira nincsenek kishalak a csukás tóban, akkor csak felveszik ezt a nem túl közkedvelt amerikai bevándorlót is a ragadozók. Miközben az úszós botok felcsalizásával foglalatoskodtam, fater már jelezte, hogy megvolt az első rávágása körforgó villantóra.

Nem kimondottan csuka csali a naphal, de most ezt sikerült fogni

Úszóinkat a tavat körülölelő nádaskoszorú apró nyílásaiba ejtettük be

Miután elhelyeztem a parttól 4 – 5 méterre két csukázós készségünket, csatlakoztam pergető pálcámmal faterhoz. Az acélelőke kapcsába egy 5-ös DAM EFFZETT körforgót akasztottam, ami az egyik kedvenc műcsalim csukára. Óriásit suhintottam és ahogy tekertem kifelé, jól érzetem a nagy méretű pörgő acélszerkezet veretését. Úgy a harmadik dobásnál érkezett az első rávágás, amit sikeresen akasztottam. Hamarosan a parton ficánkolt egy 37 centis kis csuka. Miután megszabadítottuk a szája szélébe fúródott hármashorogtól, útjára engedtük a nap első halát.

Az első csukát körforgó villantóval sikerült becsapni

Nem telt el tíz perc és fater is halat akasztott. Az ezüst színű körforgóra vágott oda egy 47-es útonálló. Táncolt a horgon a víz alatt és a víz felett egyaránt, de ez sem mentette meg attól, hogy alámerítsek és partra emeljem. Gyors fényképezés után ő is mehetett vissza életető elemébe.

Fater aznapi első csukája hét centivel haladta meg a méretet

Átballagtam egy másik horgászálláshoz, ahol a nádnyiladékba volt egyik úszóm bedobva. Itt oldalra dobva próbáltam meghorgászni a sűrű vízi növényzet szélét. Hamarosan egy újabb rávágást éreztem a karomban és bár jól bevágtam, szebb halam egy hatalmas víz feletti bukfencet követően távozott. Sebaj, gondoltam, ha itt vagy és éhes vagy, úgyis megfoglak. És csakugyan, tíz perc múlva dobálás közben arra lettem figyelmes, hogy a naphallal csalizott úszóm eltűnt a víz színéről. Óvatosan felvettem a kontaktust a hallal, és amikor megéreztem a súlyát, bevágtam egy határozottat. Miközben a vízben pacsált a megakasztott ragadozó, készítettem pár fényképet, majd merítőhálóval a partra segítettük, a fateréval centire megegyező csukát.

A csukákat nem zavarta, hogy napsit tűztünk a horogra...

...vadul raboltak rá, majd kezdődhetett a tánc a víz felszínén

Idei első méretes csukám 47 centis kis krokodil volt

Nem éppen kapitális, de én nagyon örültem neki

Minden hal amit fogtunk végül kíméletesen visszakerült a tóba

Ezután egy félórás szünet következett, majd fater újra halat veszített. Én ismét pozíciót váltottam és ezt egy újabb kapás jutalmazta. Éreztem, nem ez lesz életem hala. Néhány pillanat múlva a parton ficánkolt a méretet el sem elérő kis csukesz. Ő is a piros ferde vonalakkal díszített EFFZETT körforgót kívánta meg. Csak úgy túrta a víz felszínét farkával, ahogy szabadon engedtem.

Újonnan beszerzett pergető orsóm kitűnően debütált a mai napon

Ez a kis csuka is a piros - ezüst körforgóra rabolt rá

Még egy picikét nőnie kell, hogy elérje a méretet. Persze a halnak... :o)

A következő jelentkező ismét apám műcsaliját kapta el. Fater kiabált nekem, hogy jobb halat akasztott, így szákkal a kézben rohantam hozzá, hogy megmerítsem a nap legnagyobb csukáját. Itt már fárasztani is kellet, mert igencsak jó erőben volt a koma. Úgy döntöttünk, hogy ezt a halat már érdemes megmérnünk is. A mérlegen másfél kilót nyomó, 50 centis rablóhalat fater helyezte vissza a vízbe. Gratuláltam neki, majd folytattam a horgászatot. Nem sokára ismét kiabált, hogy eltűnt az úszó, ami nála volt bedobva. Még sosem vágott be úszós csukázó szereléknek, így az akció nem volt megfelelő. A part mellett lefordult a horogról a harmincas forma bugylicsuka.

A nap halát ezúttal fater kerítette horogra. Egy gyönyörű másfeles csukát...

... ami néhány perc után vissza is nyerte a szabadságát

Ahogy delet ütött az óra, az eső elkezdett enyhén szitálni és a kapások is abbamaradtak. Azt gondoltam, hogy talán az az oka, hogy kicsit megbolygattuk előttünk a vizet, ezért úgy döntöttem, hogy körbejárom a tavat, hátha találok még egy két állást, ahonnan tudok párat dobni. A tó túlsó felén rábukkantam egy helyre, ahol nem borította nád a part szélét. A harmadik dobást követően éppen, hogy emeltem ki a vízből a villantót, megcsípte egy 45-ös körüli csuka. Esélyem sem volt bevágni neki, olyan rövid volt a zsinór, mégis megakasztotta magát. Sajnos azonban, mielőtt elérhető távolságba került, lefordult a horogról. Mivel több rávágásom nem volt a túloldalon, visszabandukoltam faterhoz, akinél szintén nem történt semmi említésre méltó ez idő alatt.

Ahogy múlt az idő, az eső lassan elkezdett szitálni

Délután háromra az eső komolyan elkezdett szakadni, ezért úgy döntöttünk, hogy csomagolunk és indulunk. Már csak egy úszós bot volt bevetve. Fater indult, hogy kiszedje, de nem látta sehol sem az úszót. Most nem hibázhatott, hiszen én diktáltam neki mit tegyen. Felvette a kapcsolatot a hallal, és amikor megérezte a súlyát besuhintott a nap utolsó vendégének. A tó egy méretet el sem érő csukával búcsúzott tőlünk.

A tó végül egy picurka csukával búcsúztatott minket

Mire elpakoltunk egyszeriben leszakadt az ég. Nagy szerencsénk volt, hogy a délelőttöt megúsztuk jelentősebb eső nélkül. Összességében fejenként három – három csukát fogtunk és nagyjából ugyanennyi halunk ment el. A kifogott ragadozók között volt egy igen szép másfél kilós példány is, amely ezúttal fater horgán akasztotta fenn magát. Az összes halunk a part menti zónában jött. Annyit mondhatok zárószóként, hogy nagyon jól szórakoztunk ezen a kis tavon és bár nagyon nagy csukát ezúttal nem sikerült fogni, biztos vagyok benne, hogy nem utoljára horgásztunk itt.

A horgászat néha nagy sikerekkel, néha nagy kudarcokkal lepi meg a kitartó próbálkozókat. A sikerek magukért beszélnek, de a kudarcokat is érdemes utólag végiggondolni, hiszen olyan tanulságokkal szolgálhatnak, amiket legközelebbi próbálkozásainkon a javunkra fordíthatunk. A megszerzett tapasztalat midig növeli következő horgászatunk esélyeit. Most én is egy ilyen történetet fogok elmesélni, mely végül kudarccal végződött, de mégis vannak leszűrendő tanulságai.

 A szőnyi holtág felső része kis erdővel határolt vadvíz

Az elmúlt időszakban figyelmem inkább a zárt tavak és őket tápláló patakok felé fordult. Azonban, a csuka tilalom végével úgy döntöttem, hogy meglátogatom a vén Dunának hozzánk legközelebb eső holtágát a szőnyi Duna ágat. Régen voltam itt párszor horgászni és körforgó villantóval rengeteg bugyli csukát fogtam. Volt, hogy egy nap 20 csukeszt is kiszedtem a  vízből, de méretes egy sem akadt köztük. Most is erre számítottam. Lehet, hogy nagy halat most sem fogok, de egy mozgalmas, pergetéssel eltöltött vadvízi pecázással nagyon jól fogok szórakozni...

Állítólag telepítenek is néha, de a Duna áradása után is sok hal ragad bent

Ha magasan áll a Duna a felső kövezésen átbukik a víz és gyenge áramlást okoz

A szőnyi holtág töltéssel elválasztott két részből álló vadregényes vízszakasz. A felső rész mindkét végén zárt, míg az alsó rész alulról nyitott a Duna felé. A két víz találkozásánál egy intenzíven áramló forgó alakult ki. Úgy döntöttem, hogy először a felső szakaszt fogom megvallatni, azt követően pedig az alsó ágat dobálom végig. Pálcám a tavalyi évben vásárolt 330-as Shimano Beast Master pergető bot, amivel kapcsolatban a hosszú nyéltag miatt kételyeim vannak. Nem igazán tudok kényelmesen dobni oldalra vele. Mivel pergetőorsóm nemrégiben megadta magát, fater kölcsönorsójával vágtam neki a horgászatnak, amire 25-ös monofil zsinór volt felcsévélve. Elsőként az acélelőkére egy 4-es méretű Mepps Long körforgót akasztottam fel. Fater a pénztárcájára gondosan ügyelve választotta a fonott zsinórral szemben a monofilt. Ez most két Mepps villantómba került egy óra alatt. A békés halra horgászó sporttársakat gondosan kikerülve haladtam felfelé a holtágon, míg a végére nem értem a vízterületnek. Itt a mélység valamivel sekélyebb, mint a holtág többi részén.

Pergető botom a kölcsön orsóval és a sikeres műcsalival

Miután másodszor is beszakadtam, egy 5-ös méretű DAM Effzett körforgót kapcsoltam fel a karabinerre. Csukázásra ez a villantó vállt be a legjobban. Most sem hagyott cserben. Azt ötödik - hatodik dobás után egy brutális rántást érzetem a karomban. Rögtön bevágtam és megreccsent az orsó fékje. Huh, talán egy nagyobb csukába futottam bele? De nem csukásan mozgott... Csak húzta le a zsinórt, ficánkolt és megérkeztek az első fejrázások. Te jó ég, egy termetes süllőt akasztottam! Próbáltam felpumpálni a felszínre, ekkor megjelent előttem egy bő három kilósra saccolt dunai fogas. Süllő egy 5-ös méretű körforgóra, ami ráadásul acélelőkén volt felkínálva! Ilyet még nem láttam. Nagyon jó erőben volt a hal, agresszíven harcolt. Nem olyan volt, mint állóvízi rokonai.  Az orsó recsegve adagolja a zsinórt. Próbáltam magam felé húzni, hogy elérjem a kezemmel, de a villantó hirtelen kipattant a szájából, majd egy elegáns farokcsapással távozott ellenfelem.

Nálam csukára ezek a körforgók bizonyultak eredményesnek

Megdöbbentve álltam a vízparton. Mi lehetett a hiba? Az elképzelés jó volt, hiszen sikerült becsapnom az öreg ragadozót, de mégis valami hiba csúszott a gépezetbe. Arra a következésre jutottam, hogy a fonott zsinórhoz szokott pergetési stílusommal nem sikerült elég erőset bevágnom kapáskor és a horog nem hatolt elég mélyre a süllő csontos szájában. Sebaj, úgyis visszaengedtem volna, hisz tilalom van süllőre és a Dunáról egyébként sem szívesen viszek haza halat. Azért egy közös fényképet megengedhetett volna magáról. Felemás érzéssekkel dobáltam tovább. Alul maradtam a harcban, de mégis örömmel töltött el az eset, hogy sikerült becsapnom egy ekkora ragadozót.

A holtág alsó vége nyitott a Dunára. Itt most komoly áramlat alakult ki

A későbbiekben ellátogattam a holtág alsó szakaszára is, de kapásig nem sikerült eljutnom. Kicsit csalódottan ballagtam a szőnyi vasútállomás felé. Tudom, hogy hol laksz és legközelebb nem fogod megúszni! - jártak fejemben a gondolatok. Mindenesetre azért szeretek a Dunán pergetni, mert sosem tudja az ember, hogy mi akad a horgára. Akár csukázás közben is becsúszhat egy termetes süllő, balin vagy nagyobb domolykó, esetleg sügér. Eszembe jutottak egy másik, pár évvel ezelőtt történt élő dunai horgászat emlékei, amikor legalább ekkora meglepetést nyújtott, mikor a csukának szánt villantómat egy bő fél kilós sügér vette fel. Ennek a termetes sügérnek jobban örültem akkor, mintha egy méretes csukát fogtam volna. Hát ilyen a Duna. Szeszélyes és kiismerhetetlen. Csak azoknak ad élményt, akik kellő időt és energiát fordítanak kiismerésére, megfelelő alázatot gyakorolva az ős folyam iránt.

Ezt a félkilós csapó sügért egy langóban fogtam az élő Dunán pár évvel ezelőtt

Szintén a csukának szánt nagyméretű körforgót kívánta meg

A ragadozóhalak becserkészésének különböző módjait mindig a legizgalmasabb horgászmódszereknek tartottam, hiszen egész más élmény becsapni a vizek ravasz farkasait, mint a nagy tömegben telepített békés halakat. Ők nem jönnek be az etetésre, utánuk kell járni. Ki kell tapasztalni búvóhelyeiket, és ki kell várni a megfelelő időszakot. Lehetőségünk van felvonultatni a legeredményesebb horgászmódszereket, hogy felpiszkáljuk a beléjük kódolt vadász ösztönt, kapást kiváltva. Sajnos ezek a halak indokolatlanul kevés megbecsülést kapnak hazánkban. A korszerű horgászkezelésű vizeken a nagy pontyokat, amurokat felső súlyhatár védi. Ugyanez a védelem a ragadozó halaknak miért nem jár ki soha? Hiszen egy öt kiló feletti csuka, vagy süllő legalább annyira megérdemelné az örökké tartó biztonságot, mint a fent említett falfajok. Így talán többünknek lenne lehetősége termetesebb ragadozókat is fogni, hiszen például csukából, szinte az utolsó darabobot is ki lehet fogni egy kisebb tóból...

Efféle gondolatok morfondíroztak fejemben, miközben a kisbuszunk Majk felé tartott. Az a megtiszteltetés ért minket, hogy egy horgászoktól védett, magánkézben lévő vízre, a Dimitrov tóra nyílt lehetőségünk bejutni, ami egy eldugott pusztán fekszik Oroszlány térségében. November közepén már a békés halak vermelésre készülődnek, így most nem őket vettük célba. Kis csapatunk csukákra fente a horgait, hisz a november a ragadozók igazi szezonális időszaka. Megtudtunk, hogy a tóban szép ragadozó halak élnek. Öt évvel ezelőtt, a tulajdonos 50 darab csukát és süllőt helyezett a tóba, amelyek azóta akár hatkilósra is megnőhettek. Kis szerencsével el is csíphetünk közülük néhányat. Jómagam idén még nem horgásztam kifejezetten csukára, csak néha a pontyozást megunva dobáltam villantóval és bár fogtam 3-4 csukeszt, a méretet egyik sem érte el. Talán most jött el az idő?

Novemberi hajnal a majki Dimitrov tavon

Úszóimmal a parthoz közeli nádast vettem célba

Nyolc fős csapatunk reggel 9 órára ért a helyszínre. A tavat nem volt könnyű megközelíteni, mert egy egész falka kutya védte. Tudtunk van köztük egy nagy kaukázusi juhászkutya is, így addig nem merészkedtünk be a területre, amíg nem bizonyosodtunk meg róla, hogy ki van kötve a véreb. Egyébként a tó villanypásztorral volt körülkerítve, és egy kisebb birkanyáj legelészett a zöldebb foltokon. Maga a víz nem volt egy nagy tó, de nagyobb, mint amire számítottam. Kényelmesen körbe lehetett dobálni. Hosszába 180, keresztbe pedig talán 80 méter lehetett. Az utánpótlást egy kis patakocska biztosította, mely torkolatánál egy terebélyes nádas alakult ki.

 Volt nézőközönségünk is...

Nemis egy, hanem egy egész csapatnyi...

Én ennek a nádasnak a szélénél foglaltam állást és két 3,6 méteres 3,5 librás botomat úszós csukázó módszerre szereltem fel. Maga az úszó egy 15 grammos Kamasaki csukázó úszó volt, melyet egy gumigolyócskával ütköztettem meg. A szereléket egy 12 grammos ólommal egyensúlyoztam ki, ami fölé közvetlenül a zsinórra szintén egy gumi ütköző került. Így az ólmot fixen rögzítve meg tudom akadályozni a kishal felszínre törését. Az ólom és a közepes méretű hármashorog közé jó minőségű acélelőke került. Ez a csukázás nélkülözhetetlen kelléke. Csaliként 8 centiméteres kis kárászokat tűztem a horogra a hátuszonyuk mögött megbökve. Így sokáig életben maradnak, és általában az akadás is biztos. Bár a boltokban többnyire nagy méretű 30 vagy több grammos csukázó úszókat lehet kapni, én ezeket túlzásnak tartom, hacsak a csalihal mérete nem indokolja. Én jobban szeretem, ha a kishal tudja vándoroltatni az úszót, maga keresve meg a ragadozót.

A horogra egy 8 centis, virgonc kis kárász került

Két úszómat közvetlenül a nádas elé pöccintettem be egymástól jó 10 méter távolságra. Az egyiket a sekélyebb részre méteres eresztékkel, a másikat másfeles előkehosszal a beljebb lévő nádcsomók elé helyeztem. Társaim közül hatan horgásztak. Elsősorban pergető felszereléssel készültek, illetve több botot bevetettek fenékre pontyokat remélve. Én arra gondoltam, hogy ezt kihagynám most. Több fantáziát láttam a csukázásban, hiszen szép pontyokat már fogtam idén eleget... Egy harmadik bottal pedig, körbejártam a tavat, villantóval keresve a csukákat. Persze máshol nem lehet három botot használni, de itt a Dimitrov tavon semmi erre vonatkozó korlátozást nem kaptunk.

Az időjárás kedvezett nekünk, ugyanis szép derűs őszi délelőttöt sikerült kifognunk. Többen is dobáltuk a vasat a tó közepe felé, de valahogy a halak nem akartak jelentkezni. Egymás után cserélgettem kedvenc körforgóimat az ötös DAM Effzetteket, illetve Mepps Longokat, de még egy rávágásom sem volt. Ez eléggé meglepett, mivel villantóval általában mindig szoktam fogni valamit. A többieknek sem volt érdeklődés a műcsalijaikra. Próbálták támolygóval, körforgóval, gumihallal fenéken, de semmi. Az öregebb sporttársak gyorsan feladták a próbálkozást és inkább az italozásra fordították az energiájukat, illetve valami bográcsos étel elkészítésén serénykedtek. Mi fiatalok lelkesen dobáltunk, de mindenféle eredmény nélkül. Délre már többször körbedobáltam a tavat, így kisebb pihenőkre kényszerültem.

A pergetés ezen a napon, sajnos nem hozott eredményt

Délutánra kicsit beborult az idő. Nem lett hideg, de felhők takarták el a napot. Ekkorra már csak páran próbálkoztunk a tavon, a legtöbben, nem a horgászattal foglalatoskodtak. Én tudtam, hogy most kell résen lenni. Tapasztalatom szerint, a legtöbb csukát szinte menterendszerűen a dél és két óra közötti időszakban fogtuk. Ezért úgy döntöttem, hogy közelebb húzódok úszós botjaimhoz. Zsolti közben jelezte, hogy a villantójának többször is utána fordult valami. Nah, lassan akkor be kell indulniuk, gondoltam. Ezért újracsaliztam mind két botomat egy-egy virgonc kis kárásszal és vártam mi lesz.

Többször az úszóm elkezdett bukdácsolni és a kishal megiramodott vele. Tudtam, hogy a menekülő kishal körül valami ólálkodik, ezért mindig visszadobtam a szereléket a helyre, de a kapás még váratott magára. Közben Zsolti mellettem pihen meg és beszélgetés közben ketten figyeltül az úszókat. Délután fél három körül a segélyvízbe helyezett úszóm elkezdett támolyogni, majd egy pillanatra elmerült. Zsoltira néztem és mondtam neki, hogy készítse a merítőt, mert valami készülődik. Az úszó remegve szédelgett ide-oda a nyelés pillanatait közvetítve, majd határozottan megindul oldalirányba. Nyeletőfékem ekkor már recsegve adagolta a zsinórt. Botomat felvettem, átkapcsoltam a féket, majd pár fordulattal felvettem a kontaktust a hallal, amíg meg nem éreztem a súlyát. Ekkor határozottan bevágtam és megkezdődött a ramazúri. Éreztem, hogy szép csukával van dolgom. Nagyobbal, mint amikkel idén találkoztam. A hal oldalazva, fröcsögve próbált megszabadulni a horogtól. Néhány szaltót is bemutatott, de a hármashorog masszívan ült a szájában. Mivel a bevágás mozdulatával elhúztam a nádas közeléből, a fárasztásnál nyugodtan végezhettem el.

 A halat egy speciális kiemelő bilinccsel segítettük partra. Így sokkal kíméletesebb

A horogszabadítás pillanatai

Végül megadta magát és felfeküdt a vízfelszínre. Egyik sporttárs rendelkezett ragadozóhalak kiemeléséhez szükséges kiemelővel, így a merítőhálóra nem lett végül szükség. Nagyon praktikus kis szerkezet. Pergetéskor különösen jól jön, amikor nem kell a merítőt magunkkal cipelni. A csuka tehát immáron a parton ugrándozott. Igyekeztem minél gyorsabban és kíméletesebben kiszedni a szájából a hármashorgot. Ekkorra körénk gyűlt a csapat minden tagja és örömmel konstatálták, mégis csak van hal a tóban. :o) A horgászat sikerét nagy örömkitörés kísérte és természetesen, miután a halat bilincsre fűztem, egy feles házi pálinkával meg is kellett ünnepeli a fogást. A tulajdonos elmondta, hogy ez a csuka már valószínűleg itt született és ne merészeljük visszaengedni, mert ritkítani akarja az állományt. Egyébként a hal a mérlegen 2,1 kg-ot nyomot. Nem kapitális zsákmány, de azért tisztességes méretnek számít az én szememben.

Idei legszebb csukám 2,1 kilót nyomott

A nap hala megmentette a csapat becsületét

A zsákmányra inni kell :o) Én és a tógazda

Az események végeztével az úszós botokat visszadobtam a helyükre, de már nem adtak halat aznap. A többiek még próbálkoztak villantóval, de szerintem a hideg vízben a csukák már nem fordultak olyan lendülettel a műcsalik után, mint kora ősszel, vagy nyáron. Mindenesetre több fogás már nem esett aznap. Lassan elkészült azonban a késői ebéd, amit az öregek italozás közben főztek. A menü szarvas pörkölt volt, amibe került némi csülök és marhahús is. A nap végére kiéhezve nagyon jól esett az igen ízletesre sikerült vadpöri. Mire jóllaktunk már be is sötétedett. Így nem maradt más, mint a csomagolás és a hazafelé vezető út.

Az öregek közben az ebédet készítették elő

A szarvaspörkölt nagyon ízletesre sikeredett

Én is kérek... :o)

Összegzés képen nagyon jól éreztük magunkat a Dimitrov tavon és bár csak egy halat sikerült fogni, biztosak vagyunk benne, hogy ez a tó még rejteget meglepetésünket számunkra. Főleg, hogy a tulajdonos újrainvitált minket, amit talán jég beállta után meg is fogunk ejteni, hisz az éhes csukák akkor is horogra csalhatók. Talán, akkor sikerül elcsípni majd egyet a törzsállományból is...