Amikor a kakukk szól...

2011. június 29. - Bogyo_bacsi

Lassan, megfáradtan, a perzselő melegtől kimerülve készülődtünk a közelgő estére. Már alig vártam, hogy a nap elbújjon a horizont mögött és a perzselő kánikulát felváltsa a langyos májusi éjszaka. Éppen a sátor összeállításával bíbelődtem, amikor fájdalmasan felsírt egyik orsóm nyeletőfékje. Mire odaszaladtam felszerelésemhez és bevágtam, a termetes hal vagy tíz méter zsinórt rántott le a dobról. Soha ilyen brutális kapást nem tapasztaltam még azelőtt. Éreztem, komoly ellenfél rugdalódzik a zsinór végén, mégis erőltetnem kellett a fárasztást, a víz alatt megbúvó csök miatt. Sajnos, ennek meg is lett az eredménye. Zsinórom féltávnál megkönnyebbült és a szerelék üresen szánkázott felém a víz felszínén. Ejnye, pedig talán éppen ez volt a nap hala... - konstatáltam szomorkodva. Rögtön át is költöztettem felszerelésemet, egy nemrég felszabadult, közeli állásra, ahol előttem márt tiszta, akadómentes terep terült el. Így nagyobb játéktér nyílt a halakkal való küzdelemre. Mire besötétedett, már felkészülve vártuk az eljövendő éjszakát.

Csodás táj tárult elénk, ahogy az éjszaka leple ráborult a vízparti tájra

A fáradság hamarosan erőt vett rajtam és bebújtam a sátorba pihenni egy kicsit, miközben fater mindkettőnk botjaira felügyelt. Alig hunytam le a szememet egy negyed órácskára, már hallottam is, hogy apám besuhint egy embereset. Kábán, négykézláb másztam ki hajlékomból és látván, hogy a fárasztás az én pálcámmal folyik, nagyon mérges lettem magamra. Lám, ismét lemaradtam a nagy fogásról kitartásom hiánya miatt... Fater közben ádázul küzdött a sötétségben ellenfelével, mely ingen harcos kedvében lepett meg minket. Az éjszakai fogások varázsa össze sem hasonlítható a napközbeniekkel, hiszen, nem csak a hűvös vízben felfrissülő halak ereje sokkoló, de legfontosabb érzékszervünket is kénytelenek vagyunk nélkülözni. Egy nagy hallal vívott küzdelem igazi adrenalin fröccs a nappalhoz szokott horgászembernek.

Fater az éjszaka zsákmányolt termetes pontyával...

... és a visszaengedés pillanatai

Sokáig csak bambán lebegett a vízben, mielőtt a tó közepe felé vette az irányt

A sikeres merítés után mérlegeltünk. 12,5 kilót nyomott az éjszakai potyka. Fater szinte önkívületben kezelte le a halat és csúsztatta vissza a kakaó barna vízbe. Ezután persze nem kellett nekem sem több. Elvetettem az alvás lehetőségét és botjaim mellett töltöttem az egész éjszakát. Mondanom sem kell, pár tepsi méretű pontyot leszámítva eredménytelenül.


És lassan elérkezett a párás hajnal

Hajnalban beszélgetésbe elegyedtünk egy felvidéki sporttárssal. Izgatottan hallgatta végig az éjféli pontyfogás történetét. Csalódottan mondtam, hogy a szerencse ismét elkerült engem, de érzem a reggel meghozza majd a várva várt nagy fogást. A Szlovákiából érkezett horgász erre ezt válaszolta: Nálunk az a szólás járja, hogy akkor jön a nagy hal, amikor reggel a kakukk szól... :o) Beszarás, miket tud ez az ember. :o) Lám, minden nap tanul valami újat a horgász a vízparton... Mindazonáltal, innentől kezdve megvolt a viccelődés tárgya: Mikor szólal már meg az a ki....ott kakukk.

A felkelő nap sugarai ezt a szitakötőt is megfosztották éjszakai ruhájától

Lassan eljött a hajnal és a víztükör fölött úszó pára felszívódott az éterben. Mesés táj tárult elénk, ahogy a hűvös reggelt lassan elkezdték melengetni a felkelő nap sugarai. És ekkor megtörtént, amire egész éjszaka vártam, megszólalt egy közeli fán a kakukk. Hangosan felnevettem. Tudtam most kell jönnie a nagy halnak, hiszen a kakukk egyre vadabbul harsogta be, az idő közben benépesülő partszakaszt. És vezényszóra megtörtént a várva várt kapás. Műanyag jelzőm egy pillanat alatt belepottyant a vízbe. Lassan feltekertem a fölösleges zsinórt, de a kutyanyelv újra és újra a vizet érintette.

És ekkor megérkezett a hétvége hala...

... egy 14,3 kilós óriási tőponty személyében

Ekkor felkaptam a botomat, megfeszítettem a zsinórt és besuhintottam a felém közeledő halnak. Nem éreztem nagy ellenállást, mi több szinte semmit. A még mindig felém tartó ismeretlen szinte tolta maga előtt a zsinórt. Már csak ötven méter volt csupán a távolság, amikor először megérezte vesztét és egy nagyot rúgott. Hűha lehet, hogy a kakukkszó mégis meghozta a hétvége nagy fogását? :o) Ádáz küzdelem kezdődött, a még ereje teljében lévő kapitális tőponttyal. Majd fél óra kellett, mire egyáltalán fel tudtam hozni a felszínre a horgomba akadt tengeralattjárót. Közben egy kisebb, a küzdelem kimenetelét váró csoport gyűlt össze mögöttem. Háborgó örvények közepette vége megmutatta magát ellenfelem. Ötször is meg kellett pipáltatnom, mire fater alá tudta tolni a nagyméretű bojlis merítőt és kis segítséggel partra emelte a mérlegen 14,3 kilót mutató óriási tövest.

A kimerültségtől alig bírtam megemelni a termetes halat

Örömöm szinte leírhatatlan volt. A sok kudarc után végül sikerült megfognom életem harmadik legnagyobb uszonyosát. Gyors fényképezés, és szájfertőtlenítés után, óvatosan útjára engedtem a bronzérmes halat. Lám, mégiscsak van valami igazság ebben a kakukkos szóbeszédben? :o)

Kakukk szóra érkezett...

A délelőtt még faternak hozott egy nagy kapást, de sajnos úgy végződött az eset, ahogy a történet elején velem esett meg. Akadótól való félelem, erőltetés, elköszönő hal. Nem bántuk, néha a kudarcokon át vezet az út a sikerig. Persze apámat ez ott és akkor nem vigasztalta. Az erejére ébredő nap azonban lassan visszavonulásra kényszerített minket. Kimerülve bár, de élményekkel gazdagon hagytuk el ezt a rendkívüli tavat és termetes lakóit. Nemsokára ismét találkozunk...

 
 

Nagyhalas próbálkozások

Már türelmetlenül vártuk május közepét. Ekkorra terveztük ugyanis idei első, több napon átívelő horgásztúránkat. A célkeresztbe ezúttal a Római tó termetesebb halai kerültek. A tavaszi horgászatok alkalmával sikerült megvámolni a tó lakóinak apraját. Most itt volt az idő, hogy néhány termetesebb pontyot is horogvégre kerítsünk. Egy pénteki reggelen érkeztünk ki a partra és bár szűkösen, de sikerült a megszokott helyünket elfoglalni. Az időjós felhősödést, zivatarokat ígért, de a borongós idő helyett a pusztító hőség köszöntött ránk. A kíméletlenül sütő nap lassan felemésztette tűrőképességünket, felperzselte bőrünket, de ne menjünk ennyire a dolgok elejébe...

Ismerős táj fogadott minket a már rég bejáratott helyünkön

Botjaim már kiéhezve várták az ádáz küzdelmet a termetes potykákkal

Mellettünk két ügyes horgász foglalt állást, akikkel sikerül nagyon jól összebarátkozni. Az első sikereket ők tudták felmutatni, hiszen már kora hajnalban partra parancsoltak egy 13 és feles tövest és több valamivel kisebb fajtársát. Eközben mi újonnan megvásárolt etetőhajónkkal bíbelődtünk, próbáltuk elsajátítani működtetését, kitapasztalni irányításának apró trükkjeit. Mire nagy bénázások közepette, sikerült a megfelelő helyre bejuttatni szerelékeinket, már javában benne jártunk a délelőttben. A nap végére már minden gördülékenyen ment, de ugye a tanulópénzt meg kellett fizetni.

Az első behemótokat ezúttal a szomszédunkban fogták

Egy gyönyörű nyurga a mestertől :o)

Az első komolyabb halat Faternak sikerül megakasztania egy nyolc és fél kilós tőpont személyében. A nyerő csali ezúttal is a hallibut pellet volt, amiből két 20 mm-eset rögzítettünk a horog mellé. Sajnos ez az összeállítás túl kicsinek bizonyult, hiszen rendre felvették horgainkat az apróbb fajtársak. Én már a harmadik három kilós potykámat tekertem ki. Éreztem, ha nagy halat akarunk fogni, akkor ez így nem lesz jó... Szomszédaink eközben megszákoltak egy kettesforma amurt és egy apró szürke harcsát. Én meg csak törtem a fejemet, hogy mit lehetne tenni a halak szelektálása érdekében. Zoliék jelezték, hogy van egy zacskó 23 mm-es hallibut pelletük, minek a nagy részét a rendelkezésünkre bocsájtották. Ezúton is szeretnénk megköszönni az adományt, hiszen a sikerhez vezető utat végül ez segített megtalálni.

Szákban fater első termetes pikkelyese...

... egy nyolc és fél kilós tőponty személyében

Bár, a kapások megritkultak, a tekintélyes csali mégis meghozta a várt eredményt. Hamarosan az én kapásjelzőm is táncolni kezdett a zsinór végén. Besuhintottam, és rögtön éreztem, hogy bár nem kapitális, de mégis rendes hal küzd a zsinór végén. Ahol ültem, nem volt terem játszani a víz alatt lévő akadók miatt, így keményre fogtam a fárasztást. Néhány perc múlva már a parton pihent egy gyönyörű, egészséges nyurga ponty, ami ütötte a kilenc kilót. A kíméletes horogszabadítás és fényképezés után óvatosan visszacsúsztattam a habokba pontymatracom segítségével.

Hibátlan sodrófa ponty

Lassan, de kezdtek beindulni a dolgok...

Az idő lassan délutánba hajlott át. A perzselő meleg rendkívül megviselte a szervezetünket. Rengeteg folyadékot ittunk, de így is mindig szomjasak maradtunk. A kapások is megritkultak. Időnként felvette a brutális csalit egy kisebb három kiló körüli potyka, de a nagyok mintha még várattak volna magukra. Már teljesen feladtam a reményt, mikor egyszeriben megszólalt az egyik orsóm fékje. Megjött idén az első halam, ami emberesen megrecsegtette orsóm nyelető fékjét.

Még egy fotó az idei első nyurgáról visszaengedés előtt

Egy talán egy spanyol pikkelyes lenne, vagy egy fura tükrös?

Ezzel a ponttyal sem bántam kesztyűs kézzel. A távoli akadó miatt erőltettem, hogy a víz alatti csöknek csupán az elsuhanó képét láthatta. Mire felpumpáltam a felszínre, már el is készült erejével. Ő volt az első 10 kiló feletti halam aznap, egy szép tükrös személyében. A hirtelen fogás olyan sokként érte szegényt, hogy sokáig csak billegett bambán a vízben, mire a szákkal való noszogatás eredménye képen, célba vette a mélyebb vizet.

És megérkezett a nap legnagyobb bajuszosa...


... egy tíz és fél kilós, páratlan szépségű tükörponty

Késő délutánig nem történt további fejlemény. Kicsit csalódottak voltunk, mert több halra számítottunk az első napon, de tudtuk, hogy a kaland még csak most kezdődik. Felfrissítettük csalijainkat, újrahúztuk szerelékeinket és vártuk mit hoz a sejtelmes éjszaka. És mint utólag kiderült, nem vártunk hiába, hiszen az igazán nagy fogások csak ezután jöttek. Persze, ezt már csak a következő történetben fogom nektek elmesélni... :o)

Viszlát szépségem!


Türelmetlenül vártuk a sejtelmes éjszakát és a nagyobbnál nagyobb halakat... :o)

Áprilisi csalódások

A nyughatatlan horgászember lelkében mindig ott motoszkál az ismeretlen vizek, új területek felderítése iránti vágy. Persze sokkal kényelmesebb olyan helyekre menni horgászni, ahol már megtapasztaltuk a dörgést és a fogás tutinak mondható, mégis jól esik időről időre próbára tenni a szerencsénket egy-egy új élményekkel, új kihívásokkal kecsegtető tavon, vagy folyószakaszon. Persze a kalapban a siker mellett mindig ott van a kudarc lehetősége is... Az áprilist java részt e szellemben történő, úttörő horgászatoknak szántam. Már türelmetlenül vártam az egymást követő hévégéket, hogy meglátogassuk a Pest megyében található Háziréti tározót, illetve a Tata szívében elhelyezkedő Cseke tavat. Megvallom őszintén minkét horgászatot illetően nagy reményeket tápláltam, mégsem jöttek úgy be a számításaim, ahogy előre gondoltam.

Erdővel borított hegyek mögött kelt fel a nap a Háziréti tározó mögött

Hajnal hat órakor érkeztünk meg a Pilisvörösvár közelében elterülő Háziréti tározóhoz. Bár a tó hat órakor nyit, mégis úgy tűnt későn értünk a helyszínre, a halőrház előtt hatalmas tömeg tolongott. Először arra gondoltam, hogy talán horgászverseny lehet a tavon, de aztán leesett a húsz fillér, itt egy átlagos szombati napon ez a normális. Nagyon nehezen találtunk magunknak helyet, hisz a horgászok öt méterenként teljesen lefedték a partszakaszt. A tó halőrház felőli területén foglaltunk állást. Mivel fater Tatabányán felejtette a horgászfelszerelésem nagy részét, a szomszéd sráctól kellett horgászbotokat kölcsön kérnem, amit ezúton is köszönök Gábornak. Így alakult, hogy most pecáztam életemben először feeder bottal. Apró etetőkosár, kis horog és giliszta csali került a zsinór végére, míg másik pálcámmal fixen rögzített ólmot és egy szem pelletet röpítettem be a tó közepe felé.

Egyik botom feeder, a másik bojlis. Elég bénán néz ki, de az élet ezt hozta

Az első kapásra nem is kellett sokáig várni. Valami erőteljesen megrázta a rezgőspiccet. Rögtön kapásra emeltem botomat és nagy élvezettel fárasztottam ki első háziréti pontyomat. Be kell, hogy valljam, kis potykákra, keszegekre sokkal élvezetesebb ezzel a módszerrel horgászni, mint a dorong bojlis botokkal. Fényképezést követően visszacsúsztattam két kilós tükrösömet a tó hideg vizébe. Szomszédjaim majdnem sokkot kaptak az eset láttán, ezzel vettem rajtuk elégtételt a sok keresztbe dobásért. :o)

Szép kerek két kilós tükrös az első látogató

Megfürdettem a késő tavaszi napfényben :o)

A következő kapás szintén finom szerelékes botomra érkezett. Miután besuhintottam, azt hittem, nincs hal a zsinór végén, de végül a partnál egy gyönyörű fél kilós dévér feje bukkant fel. Rendkívüli módon örültem ennek a fogásnak, hiszen dévért már igen hosszú ideje nem köszönthettem a horgomon. Természetesen ő is csobbant vissza a habokba. Nagyon megtetszett, ez a számomra még új horgászmódszer, a jövőben szándékomban áll jobban megismerkedni a feeder botos technikával. Véleményem szerint olyan tavakon, ahol inkább kisebb testű halakra lehet számítani, vagy a kapások nagyon óvatosak, ez a módszer sokkal hatékonyabb lehet a hagyományos fenekezésnél. A dunai márnázások során szintén érdemes lenne két erősebb feeder botot bevetni, hiszen a kapások sokkal látványosabbak rajtuk, mint a vastag teleszkópos botokon.

Már nagyon régen nem fogtam dévérkeszeget...

... ezért nagyon örültem ennek a fogásnak

Ekkor még úgy tűnt, hogy egy fogásokban bővelkedő napnak fogunk elébe nézni, azonban az időjárás áthúzta a terveinket. Reggel kilenc óra körül, az addig csendesen fújdogáló szellő, orkán erejű szélviharrá erősödött. A pontos dobás és a kapás észlelése leküzdhetetlen kihívássá vált minden, az elemekkel dacoló horgász számára. Ilyen hideg szélben az ember már azt kívánja, bár csak ne lenne kapása, hisz a nedves hal megfogása, vagy a kéz megmosása a hideg vizes vödörben olyan kínnal ér fel, mintha egyszerre ezer tűt szúrnának az ember bőrébe. Sajnos a távozás mellett kellett döntenünk annak ellenére, hogy fater még partra segítette a maga becsület potykáját, amely képes volt olyan bátor kapást produkálni, hogy a viharos szélben is észre lehessen venni a rángatást. Ember tervez, Isten végez. Pedig a tó, a zsúfoltsága ellenére, nagyon tetszett nekem. Még egy szép tíz kilós jószágot is szemrevételeztünk, amit egy ügyes horgász csípett el a törzsállományból. Talán majd legközelebb több szerencsével járunk Háziréten...

Az időjárást leszámítva kellemes volt Háziréten horgászni

Mitsubishi reklámarc ponttyal :o)

Egy héttel később, már az időjárás sokkal barátságosabbra fordult. El is határoztuk, hogy kinézünk a tatai Cseke tóra. Én még sohasem horgásztam itt, de türelmetlenül vártam, hogy felfedezzem ezt a vizet is és egy élményekben gazdag beszámolót írjak róla internetes naplómba. A halőrházzal átellenes parton sikerült elhelyezkednünk. Szerencsére szomszédaink nagyon kedvesek voltak, így minden gond nélkül befurakodhattunk az egyik, még alkalmas szabad résbe. A nap kitartóan sütött le ránk, mi pedig élveztük a tavaszi napfény fürdőt.

Kapásra várva a Cseke tavon

A halak fogását tekintve már egyáltalán nem volt ilyen szívmelengető a helyzet. Csak nem akart jönni az a fránya kapás. Próbálkoztunk gilisztával, pelletekkel, különféle ízű etetőanyagokkal, de nem akart megtörni a jég. A hajnalból délelőtt lett, a délelőttből, pedig lassan délután, de horgászatunkat még mindig nem koronázta siker. Három óra körül, arra riadtam, hogy kapásjelzőm vadul táncol a zsinóron. Rögtön bevágtam és kifárasztottam a nap egyetlen pontyát, egy két kilós tükröst. Nagyon megörültem a fogásnak, hisz legalább a becsület halat sikerül megfogni, ám derűm egyhamar borúra fordult...

Végül csak sikerült megfogni a tatai becsület halat

Alighogy betettem a halat a szákba és kezet mostam, odalépett hozzám a helyi halőr és kérte az engedélyemet. Mondtam neki, hogy szívesen a rendelkezésére bocsájtom, de a halat, amit ebben a pillanatban fogtam, még nem írtam be. A válasz szinte sokkolt engem: A kifogott halat rögtön be kell írni! Hogy van a szabály? Mondja fel a szabályt! Mondja fel újra a szabályt! Fényképezni volt idő, beírni nem? Azt akarja, hogy megbüntessem? - kárálta. Akkor a meglepetéstől nem tudtam kellőképpen lereagálni az eseményeket, de most már tudom, a szabály így szól: A kifogott és megtartani kívánt nemes halat a fogást követően azonnal, vagyis a horgászat folytatása előtt be kell írni. Persze ezt lehet többféle képen értelmezni, de egy biztos, hogy a horgászatot még nem folytattam, mivel a botomat még nem dobtam vissza. De amúgy is miről volt szó? A halőr a hátam mögött állva végignézte a hal kifárasztását, szákba tételét és mielőtt még beírhattam volna közbelépett, hogy megmutassa ki a főnök ezen a tavon.

 Itt még felhőtlen boldogságban úsztam, de örömöm egyhamar tovaszállt...

Még ha eltelt volna tíz perc és még mindig nem jegyeztem volna be zsákmányomat fogási naplómba, vagy netán a botomat visszadobva ücsörögtem volna a parton, azt mondom, neki lett volna igaza, de így másként nem tudom minősíteni a dolgot, mint egyszerű faragatlanságot. Úgy beszélt velem, mint egy bűnöző rapsiccal, akit sikerült lefülelnie. Mintha szükségem lett volna arra a nyomorult kétkilós pontyra, mikor évente több, mint háromszáz kiló halat fogok ki és engedek vissza, megkímélve életüket. Úgy gondolom, hogy az indokolatlan keménykedés inkább imponálásként szolgált annak a hölgynek, akivel a tó körül sétált. Mivel sem a tőlem jobbra, sem a tőlem balra horgászó sporttársakat nem ellenőrizte, mi több a szákba sem nézett bele, ezt a fellépést a személyem ellen történő durva és szakszerűtlen támadásnak tartom. Leszögezem, szomszédaim ugyanígy vélekedtek a történtekről.

A soha vissza nem látásra!

Azt gondolom, hogy ha a horgászatnak vannak etikai szabályai, akkor a halőrzésnek és horgászokkal való beszédmodornak is kereteket kéne szabni. A halőr feladata a szándékosan szabályt szegő, vagy engedély nélkül horgászó rabsicok megfogása, nem pedig a becsületes horgászok megalázása, kínos helyzetbe hozása. Nem szabad elfelejteni, hogy nem mi, horgászok vagyunk az ellenőrökért, hanem ők vannak értünk! Egyébként a fogott halat végül természetesen bejegyeztem, a kedves halőr kolléga távozása után, a fogást követő pár percen belül, még a horgászat folytatása előtt. Ezek után mondanom sem kell, el is ment a kedvünk a további próbálkozásoktól, és angolosan távoztunk a Cseke tóról. Szerettem volna egy kedves, a tavat barátságosan bemutató történetet publikálni erről a vízterületről, de zárószóként csak annyit tudok mondani: Ide soha többé nem térünk vissza horgászni és nektek sem ajánlom!

Szezonnyitás Agostyánon

Ahogy átléptünk március második felébe, csak nem hagyott nyugodni a lelkiismeret, hogy idén még nem sikerül egy halakban bővelkedő kalandot sem papírra vetni. Bár Bokodon már megfogtuk Faterral az év első uszonyosait, de a néhány kárászból álló karcsú zsákmányt mégsem tűzhettük ki büszkén a dicsőség falra. Úgy döntöttünk, hogy ezúttal tutira megyünk és már bevált terepen, az agostyányi Római tavon elégítjük ki, a tél során mértéktelenné duzzadt halfogási iránti vágyunkat. Tavaly ilyen tájt egy fogásokban rendkívül gazdag napot éltünk át ezen a tavon. Talán idén a sors megismétli önmagát... vagy akár még túl is szárnyalhatjuk az előző évben megtapasztalt kalandokat?

Aki bevállalja a korán kelés áldozatát, megtapasztalhatja...

... a hajnali táj gyönyörű látványát. A természet ilyenkor a legcsodálatosabb

Mivel kora márciusban a tó termetes lakói még javában téli álmukat alusszák, úgy gondoltam érdemesebb lenne a frissen telepített állományt megcélozni. Az egyik botomat egy fixen rögzített ólmos készséggel szereltem és egy 16 mm-es hallibut pellettel csaliztam fel, míg a másik pálcámon a hagyományos önetetős módszerrel próbálkoztam. A kosárba halliszttel kevert büdös etetőanyagot tömködtem, a tekintélyes méretű horogra pedig 5 vastag kukacot tűztem fel. Mivel erre az összeállításra a tavalyi évben két harcsa is befutott, reménykedtem, hogy a pontyok mellett most is betévedhet egy kósza ragadozó. Még alig dobtam be a két szereléket, az egyiken máris tornázni kezdett a kapásjelző. Rövid fárasztás után a parton ficánkolt az év első potykája egy szép három kilós tükrös személyében.


 Íme az év első pontya, egy csodás három kilós tükrös személyében

A mohó halacska a termetes giliszta csokrot kívánta meg. Gyönyörű szép, egészséges tükörponty volt a tettes. Még alig rendeztem el őkelmét, a másik botomon is kapásra emelkedett a kutyanyelv. Hát ha egyszer egy üzlet beindul... - gondoltam. Nagy élvezettel fárasztottam ki aznapi második halamat is, ami az előző fogásom ikertesója lehetett, leszámítva azt a húsz dekát, amivel könnyebbnek bizonyult elődjénél a mérlegen. A sikeres szákolás után fel is tettem a kérdést Faternak – Kettő, nulla? :o)

Következő zsákmányom sem sokkal maradt el súlyban elődjétől

Mint utólag kiderült ez nagy hiba volt, mert az öreg ekkor vérszemet kapott. A versenyszellemtől áthevülve egymás után csévélte ki a halakat a partra. Két szál gilisztával csalizott apró horgát előbb felvették a kisebb pontyok, mint az én hatalmas csalijaimat. Így keserű revánsot véve rajtam fokozatosan elszakadtam tőle a kifogott halak darabszámát tekintve. Igaz az ő pontyai termetre kisebbnek bizonyultak, de ugye nem ez számított, hanem a 4-2, 6-2, 8-3 részeredmények. Időközben nekem is sikerült egy kisebb pikkelyes potykába belefutnom ami két kilójával az általam aznap fogott legapróbb fogásnak bizonyult. Ám, fater eszeveszett iramával így sem tudtam tartani a lépést...

Fater és idei első pontya csodálkozva néztek egymás szemébe

Legkisebb aznapi zsákmányom is ütötte a két kilót...

... bár fater fékevesztett tempójával nem tudtam tartani a lépést

Ahogy a reggel délelőttbe ment át, lassan a kapások is megritkultak. A következő halamra már több mint egy órát kellett várni. Ismét a pelletes szereléket húzta el valami. Érdekes módon a giliszta és a pellet hasonlóan eredményes volt számomra aznap. Fater viszont kizárólag kukaccal fogott halat, pedig ő is próbálkozott más összeállításokkal. Soron következő áldozatom ismét egy testes három kilós tükörponty lett. Aranysárga színével beragyogta az egész partot. Örömmel konstatáltam, hogy idén nagyon szép halakat helyeztek ki a Római tóba.

Egy aranysárga szépség túl a három kilón

Faternak a kisebb termetű potykák vették fel a csaliját

Felszerelés beélesítve, jöhetnek a kapások

Délutánra faternak is bejött az első három kilós vendég. Persze neki ez már a tízen akárhányadik hala volt. Valóságos halkitermelő és visszaengedő gépezetté vált az öreg. Ekkorra már esélyem sem volt felzárkózni mellé, csupán szépíteni tudtam az eredményt egy újabb három kilós potykával, ami ezúttal pikkelyesnek bizonyult. Ez volt az ötödik és egyben utolsó fogásom aznap. Bár a harcsa nem jött be, mint tavaly márciusban, mégsem voltam csalódott, hiszen sikerült szelektálnom az ősz folyamán telepített példányok közül a termetesebbeket. Igazán szép, erős, egészséges halacskákat sikerül becsapnom ezen a kellemes tavaszi napon. Fater összesen 14 potykát fogott ki, messze túlszárnyalva engem. Már előre hallottam a panaszkodást másnap az izomlázról és a kimerültségről...

Végül fater is elcsípett egy három kilós tólakót...

... amire rögtön rá is kontráztam egyet

Apám legtöbb zsákmánya másfél és két kiló közé esett

Délutánra sajnos feltámadt az északi szél, és elfújta a halakat a víz felszínén lévő melegebb vízzel együtt a tó túlsó felére. A kapások szórványossá váltak, már nem volt értelme tovább maradni. Úgy gondolom, így is alaposan kihorgásztuk magunkat mára. A Római tó ezúttal sem okozott csalódást és a halakban bővelkedő írással sem vagyok már adós nektek. Már alig várom a következő látogatást Agostyánra. Talán, akkorra már a víz öregebb lakói is megmozdulnak majd...

Fater munka közben

Fater nagy napja

Lassan elkezdődött horgásztúránk második napja, ahogy a napkorong felbukkant a mögöttünk terebélyesedő fák koronái fölött. Az előző napon is fogtunk pár tekintélyes méretű halat, de érzetük, a tó még tartogatja számunkra titkai legjavát. Az eseménytelen éjszakába belefásulva az újracsalizás műveletét csigalassúsággal végeztük el, hogy a derűs hajnalban ébredező halak ne az est szétázott csaliját találják meg. Etetésünkre ráfért volna a frissítés, de úgy gondoltuk, hogy stratégiát váltunk és szerelékeinket a tó közepére húzzuk be Gábor etetőhajójával, a horog mellé pedig egy marék pelletet és búzát szórunk csalogatás gyanánt.

 A nappal együtt ébredeztek a tétlen éjszaka után a tó horgászai

Orsóim némán tűrték, hogy a felkelő nap sugarai megsimogassák acélos testüket. A kapásban már nem is bízva, bambán bámultam a hajnali szellő által billegtetett kapásjelzőim táncát. Bár, a többiek kialudták magukat, én egy szemernyit sem szundítottam az éjszaka folyamán. Tudtam, kibírom alvás nélkül is a két napot, de ez egy hétre nyomot hagy majd frissességemben. Éppen ilyen gondolatok jártak az eszemben, mikor baloldali orsóm fékje fájdalmasan felsírt. Erre vártam már vagy tizenkét órája! Egy pillanat alatt akasztottam és elkezdtem fárasztani a nap első halát. Közben Csanád elektromos kapásjelzője is vad csipogással adta tudtunkra az újabb érdeklődő jelenlétét. Két nagy halat fárasztani nem könnyű egy ilyen kis stégen, főleg ha a hajnalban frissen felélénkült pikkelyesekkel hadakozik az ember. Így próbáltunk mindketten gyorsan pontot tenni a kaland végére.

 Két Baitrunnerem tettre készen várta a hajnali kapásokat

Miután Gabesz megszákolta kilenc kilós hajnali tövesemet, még ki sem emeltük a vízből, mikor másik, még bent lévő botom orsója is recsegve adta tudtomra a dupla kapást. Rögtön ott termettem és bevágtam, pedig imént fogott halam még a matracon pihent. Újra ketten fárasztottunk a stégen egymás zsinórja alatt - fölött átbukva, vicces Laokon csoportot alkotva szórakoztattuk ébredező szomszédainkat. Nem szeretem szárazon hagyni az általam fogott halakat, így a másodikat vendéget is keményen fogva fárasztottam ki, hogy minél előbb szabadon engedhessem mindkettejüket. Csanád pontya közben beleúszott a szomszéd stég szerelékébe és letépte magát. Nekem viszont sikerült tíz percen belül a második bajuszost is megszákolni, így lehetőséget kapva a dupla fogással való fotózásra. A második tükrös sem érte el a tíz kilót, bár csak ötven dekán múlott a határ elérése. A halak lerendezése után egyszerre engedtem őket vissza a matraccal. Az egyik jobbra, a másik balra úszott el, akár csak egy vízi balett előadáson. :o)

 Hajnali dupla fogás. Sajnos egyik hal sem ütötte a tízet

Két gyönyörű potyka a terítéken

Örömmel töltött el, hogy az előző nap kudarcot vallott dupla hallibut pellet, most ismét működni látszott, hiszen mindkét botom ezzel a csalival sült el egyszerre. Válaszként Csanád ismét javította a bojlival fogott pontyaink statisztikáját, hiszen sikerült elcsípnie egy kis híján öt kilós pikkelyest. Úgy gondolom, érdemes ezt a madáreledeles bojlit egy kicsit alaposabban górcső alá venni a jövőben. A halfogással járó sorozatos zajokra közben Sándor is felébredt éjszakai mámoros álmából és csalijait ő is felfrissítette a tó mélyén.

Újonnan szerzett bojlis merítőnk ezúttal is hibátlanul dolgozott


Csanád egy öt kilós tövest kerített horogvégre elsőként

Sándor is ébredezett mámoros álmából

A kapás sorozat szerencsére tovább folytatódott. A következő tíz kiló feletti töves ismét Csanád horgán veszített rajta. Sajnos nem tudom megmondani, hogy a csali itt mi volt, mert a sok fogás között az emlékeim elhalványultak már, de ami ez után következett, arra kristálytisztán emlékszem.

A nap előrehaladtával egyre nagyobb pikkelyesek vették fel csalijainkat

Egy brutális kapásba vágtam bele éppen, amikor érzetem, nem mindennapi hal akadt a horgomra. Ellenfelem a tíz kiló felettiek lomhaságával indult meg oldalra. Minden horgásztudásomat latba kellett vetnem, hogy ki tudjam fárasztani a zsebkendőnyi területen hatalmas ellenfelemet. Amikor először megláttuk a behemót tükrös hátát, Gabesz gyomra egyből összerándult, hogy talán megdöntöm 21 kilós helyi rekordját, de a szákolás után ezt el is vetettük, ugyanis halamnak nem volt mély, csüngő hasa és a mérlegen mindössze 14 kilósnak bizonyult. Ám, ez sem rossz eredmény. Sőt, a reggeli jövevény beállította új tükörponty rekordomat.

És megjött a hal, amiben reménykedtem


A 14 kilós óriás beállította új tükörponty rekordomat

Egyáltalán nem számítottunk ilyen brutális kezdetre az első nap ritka fogásai után. A halak sorban adták át egymásnak a helyet matracunkon. Először Csanád szákolt egy tízplusszos pikkelyest, majd ugyancsak ő egy kis háromkilóst, ami nem kevesebb, mint három bojlit vett fel egyszerre. Tőlünk jobbra egy szlovákiai magyar család horgászott. Mikor az ő szerelésüket is behúztuk, sikerrel akasztottak ők is egy nyolcas forma potykát. Azért megjegyezném, hogy ilyen termetes halakat nem igen láttuk, hogy máshol fogtak volna a tavon, csak a mi és a velünk szomszédos stégeken volt ilyen izgalmas a délelőtt.

A következő töves is jócskán meghaladta a tíz kilót


Ez a kis hármas egy tripla bojli füzért vett fel

Jobboldali szomszédunk is sikerrel járt végül

Egy nyolc kilós tükrös került vissza a vízbe

Közben kiérkezett fater is a tópartra. Átadtam neki pontyozó botjaimat és áttelepedtem a stég mögötti kis öbölbe ragadozó halakat fogni. Nagy élmény ekkora pontyokat nyakon csípni, de gyorsan bele lehet fáradni a módszer monotonságába. Így két úszós szereléket pöccintetem be az öböl vizébe. Az egyiket pióca csokorral, míg a másikat halszelettel csaliztam. Meglepetésemre a piócás horgomra volt először kapás és egy 43 centis kis csukát sikerült megszákolnom. Természetesen rögtön vissza is engedtem a vízbe, nőjön még pár kilót.

Piócára jött a csuka ifjonc

Miközben én a ragadozó halak cserkészésével foglalatoskodtam, a srácok sem maradtak tétlenek. Először Csanád csapott be egy újabb szép pikkelyes potykát, majd Sándor szákolt meg egy gyönyörű dundi 12 kilós tövest. Bár, a délután jóval kevesebb halat adott, mint a reggel, azért senkinek sem volt oka panaszra.

Sándor is fogott egy gyönyörű 12 kilós tövest


Amilyen gyenge volt az előző nap, most olyan jól evett a hal

Már azt hittük, hogy nem lehet ezt tovább fokozni, de ekkor érkezett meg a nap hala. A kapás fater botján, vagyis pontosabban az enyémen következett be. A húzásba pedig Csanád vágott bele, mert fater a környéken sem volt. Persze ahogy odarohant, át is vette tőle a botot. Nem is tudom, kinek a nevéhez lehetne behúzni a gigászi küzdelemben legyőzött 16,5 kilós óriás tükörpontyot. Természetesen mindenki faternak gratulált, hisz ő fárasztotta ki az új rekordját, de azért ebben vastagon benne volt Csanád ébersége és az én taktikám szerint felcsalizott botom eredményessége is. Mivel azonban mindnyájan úriemberek vagyunk, mi is gratuláltunk faternak új rekordfogásához.

Matracon fater új rekord hala...


... egy 16 és feles pikkelytelen behemót

Míg a nagy hallal bíbelődtek horgásztársaim, azt vettem észre, hogy leheletnyit megmozdult a kapásjelző a másik pontyos botomon is. Közelebb álltam, ha esetleg szükség lenne a gyors reagálásra. És mit ad Isten, így is lett. Csak úgy süvített le a zsinór a dobról. Fater egyből ajánlkozott, hogy ezt is átveszi, de intettem neki, hogy foglalkozzon a frissen kifogott pontyával. Így míg mindenki fatert ünnepelte, csendben partra segítettem új nyurga rekordomat, ami 11,5 kilójával csupán éppen hogy meghaladta előző túrám legnagyobb vadpontyának súlyát.

Végül én zártam a napot új nyurga rekordommal, egy 11,5 kilós vadpontyal

Ezek a kapitális halak voltak túránk második napjának utolsó fogásai. Az éjszaka ismét csendet és megnyugvást hozott a napközben kifáradt pontyhorgászoknak. Ám volt egy rendkívül kitartó ember, aki nem nyugszik bele csak úgy a tétlenségbe, és az éjszakát a tó ragadozóinak becserkészésével töltötte, nem is eredménytelenül. A trilógia befejező részében megtudjátok, mit adott nekem az éjszakai virrasztás, illetve kipihent társaimnak a következő reggel, mielőtt elhagytuk volna a tavat.

Minden kezdet nehéz

Idén utolsó alkalommal látogattam el barátaimmal kedvenc vizemre, a tatai Római tóra, mely ebben az esztendőben már oly sok termetes hallal ajándékozott meg minket. Év végéig rengeteg terv áll még előttem. Szeretnék eljutni sok általam már ismert és még felfedezésre váró tóra, folyószakaszra. Bár Agostyánban mindig kiemelkedő eredményeket sikerült elérnem, szeretném próbára tenni horgásztudásomat más vízterületeken is. Ezen a hétvégén azonban még figyelmemet a pikkelyes óriásokat rejtő tatai mélység meghorgászásának szenteltem, hátha sikerül elcsípnem egy olyan halat, amivel eddig még nem találkoztam.

 Ebben az esztendőben utolsó alkalommal látogattunk el pontyozni a Római tóra

A kenyér ünnepének reggelén érkeztünk a vízpartra Gábor barátommal és Csanáddal, aki az ő ismerőse. Gábor faházat bérelt a tó hátsó részén, és nagyon kedves módon meginvitált engem egy közös horgászatra. Mivel ezen a részen még sosem horgásztam, egyértelmű volt, hogy élek a lehetőséggel, még ha a gáti szakasz mély vizétől távol kellett is próbálkoznom. Tizenegy órára elfoglaltuk a faházat. Míg a többiek az etetést készítették elő, én összeraktam botjaimat a próbadobásokhoz. Meglepődve tapasztaltam, hogy a tőlünk jobbra lévő stégen régi ismerősünk, Sándor vallatta a vizet, akivel tavaly már horgásztunk egy közöset a szemközti L alakú stégeken.

 A hatos számú faház lett a miénk. Még soha sem horgásztunk a tó ezen részén

Gábor és Csanád összeállította tehát az etetést, ami hallibut pelletekből, némi bojliból és kevés száraz búzából állt. Kölcsönkérték a halőrháznál kikötött csónakot, majd beeveztek az előttünk elterülő, még megdobható területre. Én a stégről indítottam próbadobásokat, hogy lássák, mely részre kell szórni a halaknak szánt finomságokat. Beélesítettem felszerelésemet, majd rendet raktam magam után és előkészítettem a nagyméretű bojlis merítőt és pontymatracot. Miután a többiek visszaértek az etetésről, ők is besuhintottak két szereléket, majd kezdődhetett a várakozás.

 Gábor és Csanád az etetést végzi az előttünk fekvő területen

Botjaimmal a stég bal oldalát foglaltam el. Jöhetnek a halak...

Jómagam a már bevált hallibut pelletes csalizással próbálkoztam, míg Gabeszék madáreledeles bojlit fűztek a horog alá. Csanád nagy álma volt egy tíz kilón felüli pikkelyes megszákolása és nem is kellett rá sokat várnia. Miután én visszaengedtem a hétvége első, csupán két kilós bajuszosát, füstölő kapásba vágott bele. Az erős, ellentmondást nem tűrő bojlis felszereléssel rövid küzdelem után sikerült partra parancsolnia a hőn áhított tízplusszos halat, amely az álomhatárt még meg is haladta két és fél kilóval. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan teljesült a vágya. A hatalmas tőpontyot gyorsan lerendeztük, majd Csanád visszaengedte a vízbe, hogy átadja helyét következő társának a matracon.

 Az első tizenkét és feles tőponty Csanád madáreledeles bojliját vette fel

Én még soha életemben nem fogtam bojlival halat, így nem is nagyon bízok ebben a csaliban, de látva, hogy hallibut pellettel csalizott horgom érintetlen maradt, miközben Csanád madáreledeles bojlival fogott egy pontyot, úgy döntöttem próbát tesztek, és az egyik botomat én is a csodagolyókkal csalizom fel. A váltás meghozta a sikert. Hamarosan az orsóm dobja süvítve köpte ki magából a zsinórt, mire pálcámat bevágásra emeltem. Éreztem megvan az első jobb halam a mai napon.


 Matracon életem első bojlival fogott hala

Be kell ismernem, a mai napon nem az én stratégiám működött jól

Mivel a stégen négy bot volt bedobva és a szomszédok sem voltak túl messze, sok lehetőségünk nem volt játszani a halakkal. Így én is keményebbre fogtam a gyeplőt és csakhamar a paplanon pihegett egy kilenc és feles szépséges tőponty. Be kellett ismernem, hogy a mai napon a madáreledel ízesítésű bojli fogósabbnak tűnt a már oly sokat bizonyított hallibut pelletnél. Lám, mindig tanul újat az ember. Mindenesetre megvan életem első bojlis hala, amely két darab 15 mm-es tészta golyócskára csábult el. Minkét fogott halunk csak úgy ontotta magából az etetéshez használt, félig megemésztett búzaszemeket.

 Az első halam kilenc és fél kilót nyomott

 Hibátlan pikkelyes. A Rómain a legtöbb hal ilyen szép egészséges töves

Egy mozdulat és már csusszant is vissza a langyos vízbe

A harmadik szebb halat Sándor akasztotta a szomszédunkban, nem kis galibát okozva nekünk, hiszen tíz és feles tőpontya átúszott mind a négy szerelékünk fölött. Hiába, a szűk helyen roppant nehéz kiszedni a termetes halakat. Óriási bravúr folytán sikerül úgy megszákolni a bivalyerős pikkelyest, hogy egyik botunkat sem kellett kivenni és újra behúzni.

Régi ismerősünk, Sándor is remekelt

A zsákmány egy tíz kilót ütő tőponty

Ekkor azt hittük, hogy kaszálni fogjuk a halakat ezen a tavon, de sajnos nem így történt. A gyors egymásutánjában érkezett három tízes körüli potyka után több órás néma szünet következett. A továbbiakban a többszöri újracsalizás és a naptól való elrejtőzés töltötte ki időnket. Gábor többször is tudtunkra adta, hogy ő bizony egy szép amurt szeretne fogni. Horgásztúránk ezen pontján én bárminek örültem volna, ha meghúzná a zsinór végét, még egy nagyobb kárásznak is. Mindenesetre a kapástalan időszak lehetőséget adott a szomszédjainkkal való ismerkedésre.

 A kapástalan időszakban volt időnk gyönyörködni a természet szépségében

Mikor az egyik ilyen vendéglátogatásból visszatértem, látom, hogy az egyik kapásjelzőm a vízbe pottyant. Mondom Gábornak, hogy nem vették észre a kapást. A válasz elég különös volt. Nem, mert nem csipogott! - felelte. Hát, mivel az én kapásaimat egy kutyanyelv jelzi, az nem is fog neked csipogni soha. - válaszoltam. Mindenesetre megfeszítettem a zsinórt, de a jelző ismét a vízbe pottyant. Ismételt feszítésere, a körte alakú műanyag darab vad táncba kezdett. Rögtön bevágtam és elkezdtem magam felé tekerni az erőtlen halat.

 Szákban életem legnagyobb amurja...

Hát ez ha ponty, akkor nagyon kicsi... - mondtam hangosan. Zsákmányom egyenesen úszott felém minden ellenállás nélkül. Mikor megpillantottam, meghűlt bennem a vér. Egy hatalmas amur nézett farkasszemet velem a horog végén. Mondanom sem kell, ekkor kezdődött el az igazi harc. Az erőteljes kirohanásokat alig tudtam megfékezni a két szélső bot közötti pár méteres területen. Minden fortélyomat be kellett vetnem, mire a hatalmas növényevő megadta magát és hasát felfelé mutatva felsimult a víz felszínére. Sikerült megszákolnom életem eddigi legnagyobb, hat és fél kilós torpedóját, amit fater a túra végén egy akrobata mutatványt bemutatva visszaejtett a vízbe. Érdekes, hogy míg a pontyok, a madáreledeles bojlit részesítették előnyben, amurom a dupla hallibutos pelletet vette fel. Gáboréknak megvolt a lehetőségük a szép amur megfogására, de nem éltek vele. Ő pedig nyugodtan a fenéken ülve megvárta, míg visszaérek botjaimhoz. :o)

 ...ami a két hatalmas hallibut pelletet vette fel

Óriási örömmel töltött el új amur rekordom megfogása, de sajnos ez volt a nap utolsó hala. Egészen reggelig egyetlen mozdításunk sem akadt. Tudom, nem kéne elégedetlenkednünk, de a harminc perc alatt érkezett három nagy ponty és a délután betévedt amuron kívül egész nap és egész éjszaka egy érintésünk sem volt. Egyértelműen intenzívebb horgászra számítottunk, de nem csüggedtünk, mert előttünk állt még az egész hétvége és bár minden kezdet nehéz, előbb utóbb be kell, hogy induljanak a fogások. És így is lett. A következő napon jó néhányunk egyéni rekordja megdőlt, de ezt már csak a következő történetben fogom elmesélni... :o)

 Napnyugta a tó fölött. A következő nap hatalmas élményeket tartogatott a számunkra

Ahol minden elkezdődött...

Még alig múltam 14 éves, mikor sikeres horgászvizsgát tettem és a tagdíj befizetését követően tagjává váltam a tatabányai Jószerencsét horgászegyesületnek. Már alig fértem a bőrömbe, úgy vártam, hogy életemben először egy engedélyes tavon tegyem próbára horgásztudásomat. Ahogy márciusban felolvadtak az egyesület hideg vizes tavai, az első lehetséges időpontban buszra pattantam, hogy meglátogassam a Síkvölgyi tavak egyikét. A partra érkezve besuhintottam dióverő HOKÉV botomat és rögzítettem kapást jelző ruhacsipeszemet megviselt TEKNŐC damilomon. Ám hibába az etetőanyagnak használt pirospaprikás búzadara és horgon lebegő puffasztott rizs, az első potykámat csak a sokadik alkalomra sikerül megfognom. Jól emlékszem az első évben összesen négy halat sikerült csupán elcsípnem és ezekből mindössze három volt ponty, de az eddigi engedély nélküli tavakon fogott törpeharcsákhoz, naphalakhoz képest ez is tekintélyes zsákmánynak számított.

 Vadregényes táj övezi a Tatabánya közelében elterülő Síkvölgyi tavakat

Látóhatárban a Vértes buja rengeteggel borított hegyvonulata domborodik

Már egy ideje furdalta az oldalamat a kíváncsiság. Vajon mennyit változhatott ez a tó az idők során? Végül úgy döntöttem, hogy meglátogatom a Síkvölgyi tavakat, vagy ahogy mi hívtuk annak idején Sikit, hogy egy múlt idők előtt tisztelgő nosztalgiapecát kövessek el rajta. A helyszínre érkezve az első dolog ami feltűnt, hogy a vízszint jelentősen alacsonyabban állt, mint az emlékeimben rémlik. A partvonal teljesen átrajzolódott a hátsó, kettes számú tó bizonyos részein. Úgy döntöttem, hogy egy pergetőbottal körbejárom a tavat, hátha sikerül elcsípnem egy-két ragadozót a kristálytiszta karsztvízben. Sajnos a csukák aznap nem mutattak érdeklődést körforgó villantómra, bár mégis felüdítő élmény volt bebarangolni a páratlan szépségű tó buja növényzettel határolt partjait. Egyes részeken sűrű erdőben taposott ösvényeken vezetett az utam, ahogy megkerültem gyermekkorom tavát.


 A hátsó tó végében található sekélyesben hemcsegnek az apróhalak

A tavat megkerülve erdei ösvényeken át vezet a horgász útja

Miután nyilvánvalóvá vált számomra, hogy pergetve nem tudok eredményt elérni, csatlakoztam Faterhoz, aki pontyozó felszerelése mellett ücsörgött kapásra várva. Hát, ha csukát nem is sikerült fognom, egy két potyka csak összejön. - gondoltam. Besuhintottam két fenekező készségemet. Az egyik egy önakasztós szerelék volt. Itt a horogra halas pellet került. A másik botomat hagyományos etetőkosárral szereltem és a horogra két szem apró master pelletet fűztem szilikon hajszálelőke segítségével. Utóbbi cájgomra jöttek a kapások, de csalódásomra az elkövetők csupán alig tizenöt centis kis kárászok voltak. Nem is lett volna semmi gond velük, ha megnőttek volna már olyan húsz – harminc dekásra, de ezek a csukázó méretű kárászok eléggé elkeserítettek. Egyértelműen nem erre számítottam.


 A füves domboldalon kellemesen állást tudtunk foglalni

Szinte megpróbálkoztam mindennel. Kukoricát, pelleteket, mini bojlit és még kitudja hány féle nyalánkságot tűztem a horogra, de egyszerűen csak apró kárászokat sikerült fognom. A végén már eléggé belefáradtam ebbe a szélmalom harcba és olyan csalikat tettem a horog mellé, melyeket biztosan nem tudnak felvenni a karcsik. Így viszont a horgászat eseménytelen várakozásba csapott át. Még az sem vigasztalt, hogy fater szemmel láthatólag jól szórakozott az aprónép tizedelésével. Több mint harminc karcsit csalt horogvégre horgászatunk folyamán.


A zsákmány java részét az apró kárászok tették ki. Ez még egy szebb példány

Így telt el az egész nap különösebb események nélkül. A botom mellett a fűben heverve azon tűnődtem, hogy annak idején ez az évi három ponty nem is számított rossz eredménynek ezen a tavon. Időközben arra lettem figyelmes, hogy a mellettem horgászó sporttárs egy másfeles potykát akasztott. Szóval mégis csak van belőlük a vízben! - döbbentem meg. A sikeres horgászhoz hasonlóan készségemet egészen közel, a parttól harminc méterre suhintottam be és láss csodát egyértelmű pontyos kapást mutatott eddig tétlenkedő kutyanyelvem.

 Kárászokat szelektáló csalit feltéve az órák kapás nélkül teltek

Bevágást követően a kárászokhoz képes szokatlanul erőteljes ellenállást érzetem a zsinór végén. Hamarosan a part mellett forgolódott másfél kilós áldozatom. Rendkívül óvatosan bántam vele, nehogy meglépjen a nap hala. :o) Mivel fater elcsámborgott az autóhoz, ismét külső segítséget kellett igénybe vennem a szákoláshoz és a fotózáshoz. A három szem kagyló ízesítésű csemegekukorica meghozta 16 év után az első síkvölgyi pontyomat. Általában hal fogásakor örömet szoktam érezni, de ez most csalódás volt a javából.

Oly sok év után ismét pontyot szákoltam Síkvölgyön

Jobban megküzdöttem érte, mint másutt egy tíz felettiért

Este hét körül kezdtünk csomagolni. Az összes halat visszaengedtük, amit fogtunk. A nosztalgia peca kicsit keserűen fejeződött be. A táj csodálatos, a víz tisztasága kivételes és az idő is kellemesen hűsnek bizonyult. Mindezek azonban nem kompenzáltak minket a haltalan napért. Ha legalább tisztességes méretű kárászok lettek volna a vízben, akkor talán a pontyok hiányát is elnéztük volna. Azonban a borsos napijegy áráért ennél eseménydúsabb napra számítottunk. Bár rengeteg horgász ücsörgött a tó partján, másfél-kétkilósnál nagyobb halat senki sem fogott. Talán tizenhat év múlva ellátogatok ide egy újabb nosztalgia horgászatra. Talán...

Talán 16 év múlva újra találkozunk...

Végén csattan az ostor

Lassan a végéhez közeledett a kíméletlenül tűző napon töltött vesszőfutásunk, ahogy a narancs színű labda lomhán közelített a horizont felé. A tikkasztó meleg, bár csodás halakkal ajándékozott meg minket, erősen próbára tette kitartásunkat. A késő délutáni órákat az elvonuló vihar által helybenhagyott felszerelésünk rendezésével, újracsalizással és etetésünk felfrissítésével töltöttük. Jómagam elballagtam a halőrházhoz zuhanyozni, így szinte újjászületve tértem vissza horgászállásunkhoz. Fater is megérkezett a tópartra, hogy a napközbeni telefonváltásokon felcsigázva, kivegye részét a termetes halak megtizedeléséből a Tata és Agostyán között elterülő Római tavon.

Lassan nyugovóra tér a napkorong a tatai horizonton

Most már három pár bottal vártuk a kapásokat, de az elvonuló front kissé elvette a békés halak étvágyát. Elsőnek a harcsázó botom fékje reccsent meg. Mire odaértem a kapásjelző be volt esve a vízbe. Megfeszítettem a zsinórt, de nem éreztem ellenállást, így a helyén hagytam a három szál piócával csalizott 5/0-ás húskampót. Egy óra múlva ismét valami megszaggatta az orsó fékjét, de most sem sikerült akasztanom, pedig igen agresszív húzás volt. Lehet, hogy hiba volt, de ekkor lemondtam a harcsázásról, hisz Ricsi barátom 12 órás jegye pont lejárt. Így már csak négy bojlis botot hagytunk bent, a horgok mellé fűzött nagyméretű hallibut pelletekkel. Az első halat faternak sikerült megszákolnia. Egy szép két kiló fölötti pikkelyes küzdött meg a nagyméretű csalival. Persze nem ekkora pontyokra készültünk, de hiszen a reggel is hasonlóan kezdődött...

Fater még ki sem érkezett a tópartra, máris halat akasztott

Lassan elsötétült a táj. Izgalmat csak az időnként megugró, kapásjelzőbe rögzített világítópatronok fénye okozott, ahogy megemelkedtek, majd visszaestek a helyükre. Persze erre nem lehetett bevágni, hisz csupán a kisebb pontyok próbálkoztak a számukra túlságosan nagy csalival. Sajnos, az éjszaka nem volt békésnek mondható, mert a felhőkben érkező vérszívó rovarok mellett, a közeli horgászstégeken kibontakozó táncos – zenés mulatság is alaposan megborzolta idegszálainkat. Kis reményt adott a kínlódásba, hogy este tizenegy körül a gáti szakaszon egy kilenc kilós tőpontyot szákolt meg egy másik társaság. Ez a röpke remény azonban lassan tovaszállt, ahogy a fáradtság erőt vett rajtam. Botjaim mellett ülve fejem előrebicsaklott, majd álomba szenderültem. Igazi mély, fáradtsággal átitatott álom volt ez, amibe gyorsvonatként süvített bele felsíró orsóm vad recsegése. Egy szempillantás alatt talpra ugrottam és besuhintottam, a már nem várt látogatónak.

Az eseménydús nap egy gyönyörű tükrössel búcsúzott tőlünk

A kerek bajuszos a maga tíz kilójával beállította új tükörponty rekordomat

Éreztem, jól akadt a horog. Böszme vendégem elődjeitől eltérő módon, nem vad kirohanásokkal, hanem egyhelyben történő súlyos forgásokkal, kavargásokkal adta fel a leckét számomra. Álmomból felriadva, kábán irányítottam, a magát megadni nem nagyon akaródzó éjszakai betyárt. Tíz perces küzdelmet követően, sikerült matracra fektetnem életem eddigi legnagyobb, kereken tíz kilós tükörpontyát. Valahogy a tükrösök ezidáig elkerültek engem, de most és itt, revánsot vettem ezért. A horog ütötte seb fertőtlenítése és a fényképezés után óvatosan útjára engedtem ezt a gyönyörű pikkelytelen rekordhalat.

 Új pontymatracunk sokat segített a halak mozgatásában és visszaengedésében

Egy utolsó fotó a búcsú előtt...

Miután újracsaliztam, ismét elfoglaltam kényelmesnek cseppet sem mondható helyemet a nekem jutott vasszéken. Fél órát sem kellett várni az újabb akcióig. Ezúttal fater botja emelkedett bevágásra. Egyből segítségére is siettem a merítővel, bár a vihar által felkavart kakaó barna vízben csak nagy sokára pillantottam meg apám termetes zsákmányát. Többszöri próbálkozásra sikerült csak megmeríteni a tizenegy kilós tőpontyot. Fater tiszta extázisban volt, miközben rendbe tette élete harmadik legnagyobb halát. Arcán szokatlan révült lelkiállapot tükröződött, miközben a fényképezőt kattintgattam róla. Erre a halra most nagyon büszke volt. Bár, nem ez volt az eddigi legnagyobb, de ezt ezúttal a saját felszerelésével, a saját elképzelései szerint csalta horogra. A gratuláció után a hal mehetett vissza a vízbe, én pedig a sátorba aludni. Ricsit kértem meg, hogy figyeljen botjaimra, amíg megpróbálok pár órát szunyálni.

Fater szinte extázisban fárasztotta ki az est sötétjében 11 kilós ellenfelét

Félelmetes amikor így néz... :o)

Nanana!!!

A hűvös éjszaka a sátorban nagyon kellemes klímát teremtett. Olyan jót aludtam, mint az elmúlt hét kánikulája alatta egyszer sem a négy fal között. Észre sem vettem, úgy elröppent a hajnalig tartó négy óra, mikor fater kiabálására riadtam fel. Tudtam hala van, így kitápászkodtam a sátorból, hogy megszemléljem a már parton fickándozó hét kilós tövest. Természetesen készítettem róla is pár fényképet. Az éjszaka izgalmai után, a hajnal megnyugvást hozott apám ábrázatára. A hal visszaengedése után, újracsaliztam botjaimat és megkértem, a már indulni készülő Ricsit, hogy evezzen be nekünk még egy utolsó etetésre, hogy az előttünk lévő terület a továbbiakban se veszítsen varázsából.

A felkelő nap sugarai egy gyönyörű tőpontyot találtak matracunkon

A hajnal végre békét és nyugalmat hozott apró csapatunkra

Miután megbeszéltük barátommal, hogy legközelebb a Búbánat völgy környéki Duna szakaszt fogjuk együtt megvallatni, elbúcsúztunk egymástól. Mint előző nap, most is az első kapásra délelőtt tíz óráig kellett várni. A kilenc kilós nyurga ezúttal az én horgomat vette fel. A hétvége alatt egyetlen halat sem veszítettem még, így magabiztosságom is jelentősen megnőtt ekkorra. Minden teketóriázás nélkül fárasztottam ki a tíz kiló alatti vadpontyot. Az új harmincas SIMANO zsinórom eszméletlenül jó tűrte az igénybevételt és kettes méretű HAYABUSA horgom sem akadt rosszul egy alkalommal sem. Ezen a hétvégén, minden úgy ment, ahogy elterveztem. Már csak egy nagyobb hal hiányzott, ami ténylegesen próbára teszi felszerelésemet.

Az esti tükrös után folytattam a nyurgák kitermelését...

... bár a szilva aszaló melegben ez nem volt könnyű munka

A halak végül csobbantak egyet a tóban, bár ezt mi is szívesen megtettük volna

Közben a nap tikkasztó sugarai folyamatosan szívták ki belőlünk az életerőt. Egyszerűen nem volt hova menekülni. Szerencsére fater hozott magával egy napernyőt, ami alá behúzódtunk a forró napsütés elől. Csak akkor rohantunk ki, ha valamelyikünk botján kapást észleltünk. Kora délután nekem volt egy akasztásom, ami rögtön akadóba is menekült. Minden trükköt bevetettem, de végül mégiscsak szakítani kellett. :o( Közben fater egyik botját amurozóra szerelte, egy 16 mm hínár-sás ízesítésű pelletet felkínálva a szilikon előkén. Éppen mellettem szunyált, mikor észrevettem, hogy kapásjelzője felemelkedik, majd megreccsen az orsó fékje. Akkorát ordítottam rá, hogy majdnem felborult a székkel. :o) Sikeres akasztás után a partra kurblizta hét és feles nyurga pontyát, mellyel a kezében bemutatott pár zsonglőrmutatványt a fényképezőgép előtt. :o)


A vadul tűző nap elől csak egy kis ernyő nyújtott fedezéket

Egy nyurga faternak is összejött. Egy hibátlan hét és feles vadponty

Késő délutánra tudatosult bennünk, hogy nem fogjuk kibírni reggelig a küzdelmet. Pirosra sült bőrünk valósággal égett testünkön. Kiszáradt ajkunknak, a már rég felmelegedett vizünk sem adott felfrissülést. Úgy döntöttünk hát, hogy összecsomagolunk, hiszen már nem vágytunk másra, mint egy hideg zuhanyra és pihenésre a szoba hűvös árnyékában. A sors viszont nem így írta meg a forgatókönyvet. Szépen lassan elkezdtük bontani felszerelésünket. Először a sátrat, hálózsákot pakoltuk össze, majd az elemózsiás, csalis szatyrokat, pontymatracot. Végül már csak a két beélesített botom maradt a parton, mikor süvítő kapás szakította meg a monoton munkát. Ahogy bevágtam, karikába hajlott a három és fél librás bojlis botom. Hűha, talán most jön majd a hétvége hala? - eszméltem fel. Az óriás ponty, mint egy tengeralattjáró indult meg újra és újra. A hétvége alatt, most érzetem először, hogy nem én vagyok az ura a helyzetnek.


Ha tíz perccel előbb jött volna, neki is jutott volna matrac :o(

Ez volt az, amire már tényleg nem számítottunk indulás előtt pár perccel

A tizennégy és fél kilós behemót életem eddigi második legnagyobb hala

A féktelen behemót többször is átúszott másik damilomon, így akrobata mutatványokkal kellett átbújnom, még bent lévő botom zsinórja alatt, hogy egy pillanatra se szakadjon meg a kapcsolat köztünk. Miután fater kitekerte másik szerlékemet is, nyílt igazi terem a fárasztásra. Kellett is, mert a harc még csak most kezdődött. Lassú, méltóságteljes, a tíz kiló felettiekre oly jellemző, lomha mozgással próbált megszabadulni ellenfelem terhétől. Mikor először megláttam fordulni az óriási haltestet, teljesen elképedtem. Ebből még akár rekord is lehet... Vagy ötször meg kellett pipáltatnom, mire sikerült megmeríteni zsákmányomat. Éppen hogy belefért új bojlis szákunkba, a mérlegen tizennégy és fél kilót nyomó behemót tőponty. Örömöm leírhatatlan volt. Sajnos, a pontymatracot már elpakoltuk, így a puha fűre fektettük le az termetes hústömeget. Össze is gyűltek a gát horgászai megcsodálni a nem mindennapi fogást.


A hibátlan pikkelyes bearanyozta a napunkat

Bár a kíméletesség eszközeit elcsomagoltuk már, azért vele is óvatosan bántunk

És végül ő is visszanyerte a szabadságát... :o)

Miután visszaengedtük a hétvége legnagyobb halát, kitörő örömmel csomagoltuk el még szanaszét lévő felszelésünket. Kedvenc tavunk ismét nem mindennapi élménnyel ajándékozott meg minket. Ki tudja, ha maradtunk volna éjszakára, lehet még lett volna részünk néhány páratlan élményben, de úgy érzetük ennyi elég volt mára. Kell hagyni legközelebbre is valamit... :o)

 Augusztusban újra kifoglak! Addig szedj fel még pár kilót!

Tikkasztó küzdelem az izmos nyurgákkal

Már régóta terveztünk egy újabb nagyhalas horgásztúrát, amely a májusi sikereket felidéző élményekkel ajándékozhat meg minket. Nem gondoltuk azonban, hogy ez a már annyira várt program, a nyár talán legperzselőbb hétvégéjére fog esni. A jósolt kánikula és a 38 fokos hőmérséklet ismeretében, talán balgaságnak tűnt a Római tó gáti szakaszát választani horgászhelyül, hiszen itt a közelben sem egy épített horgászállás, sem egy kóbor fa nem található, ami árnyékával menedéket nyújtana a kíméletlen napsugaraktól. Azonban, a nyári melegtől felhevült vízben, a gát előtt elterülő mélyebb részeken nagy eséllyel csíphetünk el néhány óriáspontyot a tó lakói közül. Természetesen, csak ha az általunk választott stratégia ismét működni fog...

A hajnal újra kedvenc tavunkon talált minket

Hajnalban értünk ki Ricsi barátommal a tópartra, aki bár rutinos dunai pecás, pontyozás tekintve nem sok tapasztalattal rendelkezik. De ugye, jobb későn elkezdeni, mint soha... A tó viszonylag néptelennek tűnt és az általunk választott helyen sem láttunk horgászt. Gyorsan iparkodtunk cuccainkkal megmálházva, a múltkor oly sok szép halat adó horgászállás felé. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy bár kedvenc helyünk szabad, de közvetlen mellette egy idősebb sporttárs hadakozik botjai mellett ülve a vérszomjas szúnyoghordákkal. Megkérdeztük tőle, hogy zavarná e, ha esetleg mellette foglalnánk helyet, de szerencsére válaszként egy nagyon kedves invitálást kaptunk. Így letáboroztunk a nagy reményekkel kecsegtető álláson.

Ezúttal a tó termetesebb lakóit szerettük volna megtizedelni

Miután beélesítettem két bojlis botomat, kérdőre fogtam a szomszédot, hogy hogyan telt az éjszaka. Panaszkodva mesélte, hogy egyáltalán nem volt kapás, csak egy két kiló körüli potykát fogott csupán. Sebaj, gondoltam, meg fognak jönni majd a halak, ha megcsináljuk az etetést. Két szerelékemet 90 grammos fix ólommal láttam el és a kettes méretű önakasztós horgok mellett az egyik boton két darab 22 mm-es hallibut pelletet, míg a másikon két szem ananászos bojlit fűztem fel a hajszálelőkére. Gondoltam kísérletezgetek kicsit, hisz bojlival még úgysem fogtam soha semmit. Az első kapásra nem is kellett sokáig várni, egy másfeles pikkelyes pontyocska szánkázott ki a víz felszínén, ami Isten tudja, hogy hogyan tuszkolta magába a két szem óriási pelletet.


Szinte hihetetlen, hogy mit gyömöszölt be a szájába az a kis pikkelyes

Idős szomszédom nagy meglepődéssel figyelte végig a jelenetet. Csodálkozott, hogy milyen gyorsan sikerült halat fogni, hiszen nála nagyon nem akarnak működni a dolgok. Mint elmesélte, ő mindig puffival és kukoricával horgászik és nem szívesen változtat ezen a stratégián. Ám, most hogy látta, milyen jól működik a pellet, kért tőlem egy szemet kipróbálni. Szilikon előkén fűztem fel a horgára egy 16 mm-es hallibut pelletet. Besuhintotta és láss csodát, egy perc sem telt el, heves kapásba vágott bele. Rövid fárasztás után alámerítettem a kereken hét kilós, gyönyörűséges tükörpontynak, amivel felavattuk újonnan beszerzett bojlis merítőnket és pontymatracunkat. Készítettem pár képet a boldog horgászról, majd visszaengedtük a halat. Hát, ilyen pelletet veszek én is! - mondta csillogó szemekkel szomszédunk.

Lám, sosem késő új dolgokat tanulni! - mondta búcsúzóul szerencsés szomszédunk

Ahogy szépen lassan bereggeledett, elkértük a halőrháztól az öreg csónakot és Ricsi barátomat beküldtem vele, csináljon nekünk egy jó kis etetést. Dunán edződött horgászként pillanatok alatt a megfelelő helyre navigálta a csónakot egy evezővel is. A próbadobásomat méregetve, megfigyelte a partról még elérhető távolságot, és megszórt egy szobányi területet két kiló hallibut pellet és fél kiló kagylós bojli keverékével. Ezt a műveletet még megismételtük este és másnap hajnalban is. A nagy területen szétszórt hallibut pelletek lassan elkezdtek dolgozni és intenzív szagukkal magukhoz édesgették (vagy inkább büdösgették) a tó bajuszos lakóit. A bojlik biztosították, hogy ha már a pelletek szétoldódtak, azért maradjon valami tartósabb étek is az aljzaton. Stratégiánk alappillére volt ez az etetés.


Ricsi barátom a kölcsön csónakból végzi az etetés műveletét. Kevés bojli és pellet a menü

Miközben vártuk, hogy beérjen az etetés, Ricsi kiváltott egy 12 órás jegyet magának. Így a harcsázó botomat is be tudtuk élesíteni. A fenekező szerelék 5/0-ás húskampójára 3 szál megtermett piócát akasztottam, amik még múlt hétről maradtak meg, majd csónakkal behúztuk a szereléket a tó közepére. Mire végeztünk a művelettel, a mellettünk horgászó sporttárs összecsomagolt, majd elköszönt. Ekkorra már csak mi voltunk a gáton. Ricsi összerakta pergetőbotomat és egy általam javasolt 5-ös DAM körforgót akasztott az acélelőke kapcsába. Azon a helyen próbálkozott, ahonnét éppen az imént távozott szomszédunk, hiszen ezen a részen vad rablásoktól forrt a víz. A második dobásra egy bődületes rávágás lett a válasz. Kiabált nekem, hogy jöjjek meríteni. Így partra került a túra egyetlen ragadozója, egy kettő harmincas gyönyörű csuka személyében. Barátom öröme leírhatatlan volt. Ugyan, ez még csak a kezdet... - mosolyogtam a bajuszom alatt.


 Ricsi első zsákmánya egy kettőharmincas csuka lett

A nagyméretű DAM körforgóra vágott oda, már a második dobásra

Ricsi sematikusan végigdobálta a partot. Mire a tó túlsó felére ért, csak egy kis fehér pontot láttam belőle, ahogy világos pólójában vallatta a vizet. Éppen azon tűnődtem, hogy mi lenne, ha most jönne egy nagyobb hal... Ebben a pillanatban a zsinórom kiegyenesedett és az orsóm felsikított. Rögtön bevágtam és megéreztem ez lesz a túra első szebb pontya. Elrikkantottam magam barátom nevét emlegetve, és mivel a víz nagyon jól veteti a hangot, ő elsőre felfigyelt jelzésemre. Intettem neki, hogy jöjjön gyorsan. Mire megkerülte a tavat, akasztott halam pont meríthető állapotba került.

A nap első termetes pontya egy pompás tíz kilós nyurga volt

A horogszabadítás pillanatai a pihe puha pontymatracon

Kis eligazítás után partra emeletem életem első tekintélyes, kereken tíz kilós nyurga pontyát. A matracon megszabadítottuk a horogtól, fertőtlenítettük a sebét, majd pár fotót követően kíméletesen visszahelyeztük a tóba. Ricsi hüledezve nézte végig, ahogy eltávolodott tőlünk a hatalmas vadponty. Nem is gondolta, hogy ekkora halat fogunk a mai napon. Én viszont tudtam, hogy ez a szép nyurga még csupán az első látogató volt friss etetésünkön.

 Hibátlan pikkelyes vad ponyt lett az első áldozatom. Sose rosszabb kezdést... :o)

Egy profilkép a sikeres fogásról mielőtt útjára engedném

Figyelmeztettem horgásztársamat, hogy a következő hal az övé lesz, de a pergető ösztön ismét elcsalogatta a közelből, így a dél körül érkező második kapásról is lemaradt. Szerencsére most nem volt olyan távol tőlem, így egy kisebb füttyel fel tudtam hívni a figyelmét a zajló eseményekre. A következő áldozat szintén egy gyönyörű nyurga ponty lett. Szinte hihetetlen, hogy megszállták az etetést ezek a nyúlánk halak, hiszen a Római tavon azelőtt még sosem fogtunk, csak kizárólag tőpontyokat a termetesebbek közül.

A második potykámnak párszor már megszúrták a száját

A hal hét kilósnak bizonyult. A hétvége további részén e súlyhatár alá nem mentem :o)

Izmost testükkel veszettül harcolnak a horgon ezek a sodrófa pontyok, de most emberükre találtak. Zsinóromat éppen az előző nap cseréltem le egy harmincas SHIMANO Tribal damilra. Így az előző horgászatokat tekintve, jóval magabiztosabban tudtam bánni ezekkel a vadul védekező uszonyosokkal. Nem kellett csak annyira megnyitnom a féket, amennyire feltétlenül szükséges volt. Gyorsan a partra is került a gyönyörű pikkelyes potyka ami hét kilójával beállította az alsó határt, ami alá a hétvége hátralevő részében nem sikerült mennem. Miután lekezeltük a halat, útjára engedtünk, hogy következő társának átadja a staféta botot.

 A sérült harmonikaszájat gondosan fertőtlenítettem. Talán így gyorsabban gyógyul

Az új pontymatracunk nagyon megkönnyítette a termetes halak visszaengedését

Csak egy mozdulat és zsupsz. Már menekül is a szép nyurga

Mondanom sem kell, mikor Ricsi barátom úgy döntött, hogy elmegy a halőrházhoz csontkukacot vásárolni, a következő kapás éppen akkor érkezett. Íme, a harmadik orsótépő nyurga és vendégem ez alkalommal sem volt a botok mellett. Magamra hárult így a szerep, hogy kifárasszam a következő ellenfelet.

Következő halam, egy tíz és feles vadponty, beállította új nyurga rekordomat

Ő is az óriási hallibut pelleteket porszívózta fel

Ez a küzdelem jóval keményebbre sikeredett, mint az előzőek. Úgy érzetem, ahogy egyre forróbb a napsütés, ezeknek a vadpontyoknak egyre nagyobb az erejük. Barátom a horgászboltból visszaérve, rögtön a merítő után nyúlt és többszöri nekifutásra sikerül alátolnia a nagyméretű szákot a vadul forgolódó tíz és feles nyurgának.


Míg én kínlódtam a perzselő napon, a halak minden kényelmet megkaptak a parton

Természetesen ő is gyorsan visszanyerte a szabadságát

Egy pillanat alatt már csusszan is vissza a tó langyos vizébe

Miután visszaengedtük ezt a kemény harcost, én úgy döntöttem, hogy pihenek egyet. Igencsak kimerített a gyors egymásutánjában jött három termetes hal. Addig innen el nem mész egy lépést sem, amíg a következő halat meg nem fogod! - adtam ki az utasítást vendégemnek. Természetesen, ő így is gondolta és az eredmény sem maradt el. Délután kettő körül újra indult a vad küzdelem, de ezúttal nem én tartottam a kezemben a bot végét. Richárd a vad dunai márnák után ízelítőt kapott, milyen is partra segíteni egy tizenkét és fél kilós tőpontyot. Leírhatatlan volt arcán a boldogság, hisz előző rekordját nyolc és fél kilóval szárnyalta túl ezzel a pompás hallal, ami végül horgásztúránk első napjának legnagyobb súlyú fogása lett. Természetesen hagytam, hogy a sikeres horgász engedje útjára a pompás halat, ami hatalmas vircsaftot csapva menekült a tó biztonságot adó mélye felé.


Ricsi élete halával egy tizenkét és feles tövessel

Előző márna rekordját most nyolc és fél kilóval javította meg :o)

A nap ekkorra már elviselhetetlenül tűzött. Két kapás között az volt az egyetlen szórakozásunk, hogy kémleltük az eget, mikor bukkan fel egy-egy bárányfelhő és imádkoztunk, nehogy elkerülje a napot. Lehet, hogy túl buzgón imádkoztunk, ugyanis délután háromra a látóhatáron sötét fellegek kezdtek gyülekezni. A közeledő vihart látva, felszereléseinket összepakoltuk egy halomba. A biztonsági intézkedéseket egy bődületes kapás zavarta meg. Besuhintottam és éreztem, ahogy vadul rugdalódzik a zsinór végén a tettes. Remélem, hogy kijön a hal, mire ideér a vihar! - rimánkodtam. Szerencsére, sikerült időben partra parancsolni és lerendezni a nyolc és feles nyurgát. Természetesen ő is, mint az összes többi társa a pellet csalit vette fel. Próbálkoztunk pedig ananászos, kagylós, fűszeres bojlikkal, de egy tisztességes kapásunk nem akadt rájuk.


A túra következő hala egy újabb szép nyurga ponty lett

Arcomra van írva a tikkasztó hőség, de a háttérben már gyülekeznek a felhők

Alighogy visszaengedtük a halat beköszöntött az orkán erejű szél. Cuccainkat bedobáltuk a sátorba, majd ledöntöttük azt és kövekkel erősítettük meg. Így, a vihar nem hordta szét felszereléseinket. A heves széllökéseket óriás cseppekben lezúduló eső követte ami nagyjából egy órán keresztül okozott felfrissülést naptól cserzett bőrünknek. Az eső elmúltával valahogy a kapások is megszűntek. A víz zavaros lett, hisz a szél felénk tolta a felkavart iszapot. Több órás tétlen szünet következett, ami alatt próbáltuk rendezni felszerelésünket, újra dobtuk botjainkat. Este hatra már minden a helyén volt és készültünk az éjszakára. Túl voltunk a túra első felén és számos gyönyörű halat sikerült matracra fektetni, de a java még csak most következett. A következő történetben megtudjátok, vajon sikerült e túlszárnyalni az első nap eredményeit, és sikerült e megdönteni a túra eddigi tizenkét és fél kilós csúcsát...

 

Vak ponty is talál szemet

Június végén úgy döntöttem, hogy meglátogatom a szőnyi Bocska tavat. Elsősorban afrikai harcsát szerettem volna fogni, de kiérkezésünkkor azt az információt kaptuk, hogy a hideg víz miatt idén még nem helyeztek ki a tóba belőlük. Sebaj, gondoltam, hiszen magammal hoztam pontyozó felszerelésemet is, hátha szükség lesz rá. Ez végül helyes döntésnek bizonyult. Tehát, a tervezett afrikai harcsázásból egy nagy pontyozás kerekedett ki. Méghozzá nem is akármilyen...

 Szőny Duna felőli oldalán találhatóak az U és L alakzatú Bocska tavak

Bár, már reggel hét órára kiértünk a helyszínre, szabad helyet mégis nehéz volt találni, mert már hajnalok hajnalán is elég sokan voltak a vízparton. Végül a tó túlsó felén akadtunk két egymás mellett lévő szabad állásra. Fater a híd mellett telepedett le, én pedig tőle húsz méterre vertem tanyát. Rögtön szembetűnt, hogy a víz állása rendkívül magas az elmúlt hét esőzései és a belvíz miatt. A kiépített horgászállások egytől egyig víz alatt voltak. Tulajdonképen, a magas víz nekünk jól is jött, mert nem úszós módszerrel, hanem hagyományos fenekezéssel próbáltuk meg horogvégre keríteni a tó lakóit. Így egy kicsit bátrabban lehetett dobni, hiszen az apró U alakú tó partja most három méterrel kijjebb terült el.

A vízállás nagyon magas volt. A hídon át sem lehetett menni száraz lábbal

Ezúttal az egyik horgomra csemege kukoricát, míg a másikra két szem 12 mm-es epres – halas pelletet fűztem fel. Kíváncsi voltam, melyik lesz eredményes. Fater ezúttal is a giliszta, pellet párosítással próbálkozott két botján. Az etetőkosárba mindketten zöld színű fűszeres – halas etetőanyagot gyúrtunk. Az első jelentkező fater gilisztás botjára érkezett. A kapásba én vágtam bele, ugyanis fater elcsászkált a kempingszékéért az autóhoz. A tettes egy bő tenyeres dévérkeszeg volt, ami rövidesen vissza is került a vízbe. Közben az én pelletes botomon is többször kapást észleltem, de nem tudtam elég gyorsan odaérni. Hiába, aki már az önakasztós módszerhez szoktatta hozzá magát, nem árt ha néha a csúszó etetőkosaras szerelékkel is élezi a reflexeit. Most már készenlétben álltam a botjaim mellett, így időben be tudtam suhintani. Az első halam a part mellett leakadt, de a második, egy szép erős két és feles nyurga, már nem úszta meg az incidenst. Nagyon vastag, húsos szája volt. Biztos vagyok benne, hogy valamilyen módon a Dunából keveredhetett a tóba, hisz az ott található kecskeköröm kagylón nevelkedő pontyoknak lesz ilyen húsos szája.

Az első elkövető egy jó erőben lévő kettőfeles dunai vadponty volt

Miután visszaengedtem első áldozatomat, a következő hal egy jó félkilós ezüstkárász lett, amit fater csípett el. Aznap minden ponty és dévér, amit fogtunk, visszanyerte a szabadságát, de az ezüstkárászok nem úszták meg a találkozást. Az idő lassan borongósra fordult. Az eső elkezdett szemerkélni, a víz felszínét felborzolták a vadul becsapódó esőcseppek.

Fater aznapi legszebb ezüstkárásza. Pisti és Karcsi :o)

 A felszerelés beélesítve, jöhetnek az uszonyosok

Az időjárás változás egyszeriben meghozta a tó lakóinak étvágyát. Egymás után suhogtak a botok, bevágásra emelkedve. A halak általában hullámban jöttek. Fél órás pihenők után, szinte minden boton egyszerre volt kapás. Párosával fogtuk a szép két kiló körüli potykákat. Egyszer én fárasztottam, egyszer apám. Általában szép egészséges példányok voltak az áldozatok, ilyen dunai vadpontyok. Fogtam viszont egy kettőharmincas pikkelyest is, amelynek mindkét szeme hiányzott. Hiába, vak ponty is talál szemet. :o)

 Vak ponty is talál szemet... :o)

 Fater is buzgón termelte ki a halakat. Elszánt ábrázatán látszik az ősi halász ösztön

Ez a külső akadás úgy történt, hogy a hal előtte vagy tíz métert vitte a csalit. Hogyan? :o)

Ami ez után következett, azt lehetetlen hitelesen elmesélni. Egymás után szedtük ki a bajuszosokat, kárászokat, dévéreket a vízből. Mivel mindig egyszerre volt kapás mindkét botomon, sokszor fater besegített nekem. Alapvetően az mondható el, hogy pelletre a nagyobb kettő, és három kiló közöttiek, míg kukacra a két kiló alatti pontyok és a fehér halak jöttek. Délre annyira elfáradtam az intenzív horgászatban, hogy egyik botomat át kellett szerelnem önakasztós módszerre, hol a horog mellé két 16 mm-es hallibut pelletet fűztem fel. Így kevesebb kapást, de nagyobb egyedsúlyú halakat reméltem.

 A nyerő szerelék, a fűszeres halas etetőanyag és két szem epres pellet

 Egy szép kettőharmincas vadponty. Úgy küzdött, mint egy oroszlán

 Általában a pontyok párosával tették tiszteletüket a parton

Természetesen a módszerváltást követően megszűnt a kapkodós horgászat, de még így is gyakran fordult elő, hogy egyszerre két ponty került a terítékre. Ettől a pillanattól kedve azonban fater vette át a prímet, mert az etetésére beálló halaknak nagyon ízlett a puhatestű csali. Így gilisztával egymás után termelte ki a kisebb pontyokat, kárászokat.

A halak között nincs rasszizmus. A fehér és a fekete bajuszosok is jól megférnek a tóban

Egy újabb két kiló feletti páros. Gyönyörűek nem?

Faternak a mai napon a nyomába sem sikerült érni

Késő délután egyszer csak felsikított a fék az önakasztósra szerelt botomon is. A bevágás után rögtön érzetem, hogy bár nem kapitális, de az eddigieknél szebb uszonyos vette fel a két nagy hallibut pelletet. Mondanom sem kell, hogy ez a hal sem egyedül érkezett, így kisebb galiba kerekedett fárasztás közben, hogy melyikünk halának merítsünk először alá. A fogás egy kereken három kilós, hibátlan dunai nyurga ponty volt, vastag kagylóevő szájjal. Természetesen, végül ő is visszanyerte a szabadságát.

 Parton a nap hala...

 ... egy hibátlan három kilós nyurga

 Természetesen ő is visszakerült a vízbe. Egy pontyot sem vittünk el aznap

A nap végén még faternak volt pár szebb fogása. Bár, afrikai harcsát nem sikerült fognunk, de ketten így is közel 30 halat segítettünk partra. Az eredményesebb ezúttal apám volt, hisz a giliszta csali tarolt, de azért tegyük hozzá, hogy az ő legnagyobb hala volt akkora, mint nálam a legkisebb. A pellet, bár jól működött, kevesebb, de darabosabb halakat hozott.

 Fater legszebb hala már majdnem átlépte a két kilós lélektani határt

Elégedetten pakoltunk össze. Nagyon mozgalmas nap volt. Főleg, hogy a part egy meredek emelkedőbe végződött, így egész nap fel le rohangáltunk rajta. Idén még szeretnék ide visszatérni, amikor beáll a fagy. Ugyanis, itt a vízkeringetés miatt mindig akad meghorgászható terület és a téli időszakban gyönyörű pisztrángokat szoktak kihelyezni a tóba. Már alig várom... :o)


Legközelebb itt fogunk horgászni :o)

süti beállítások módosítása