Tiszai kavicsok

2013. december 25. - Bogyo_bacsi

Tovább

Öt nap a Pó deltában

Tovább

Januári harcsák

Tovább

Márnák hava

Tovább

A szakadék szélén

Tovább

Lenn az alföld tengersík vidékin...

Tovább

Balatoni ragadozók nyomában

Tovább

Viharokkal dacolva

Tovább

Dunai pergető parti

Nagyszerű dolognak, tartom, hogy az internetes fórumok nyomán, a hasonló érdeklődésű horgászok, és blogolvasók között gyakran baráti kapcsolatok születhetnek és ennek eredménye képen közös megmozdulások, horgásztúrák is szerveződnek. Lám, ha az intelligencia felül kerekedik a világháló névtelenségén, milyen nagyszerű dolgok is kisülhetnek a végén. Régóta megfigyeltem, hogy a különböző típusú írásaimra más-más olvasói csoportok reagálnak. A dunai vadvízi írásokat figyelemmel kísérő horgászok talán a legaktívabb társaság, így nem volt kérdéses, hogy előbb utóbb össze jön egy össznépi horgászat az öreg folyó hátán.

A nap lebukik a komáromi Duna híd mögött


Új pergetőtáskámnak köszönhetően már rendezetten tárolom felszerelésemet

Hapci barátommal hat óra körül érkeztünk meg a komáromi híd lábához, ahol Jimmy már éppen felszerelését élesítette. Rövid ismerkedés után, mindenki a saját stílusának megfelelően kezdte el vallatni a vizet. Hapci jó messzire elcsatangolt, Jimmy kísérletező jelleggel itt-ott dobál a környéken, én pedig beálltam a már megszokott, korábbiakban bevált helyekre. Sematikusan átfésültük az egész pályát ragadozó halak után kutakodva. Bár, barátaimtól kedvező visszajelzések jöttek az elmúlt hetek fogásairól, most úgy nézett ki, hogy a hirtelen jött vízszint emelkedés elvitte a halak kapókedvét.

Jimmy vallatja a rakodó alatti terepet

Hopp, egy apró balin kapta el barátom körforgóját

A folyó korbácsolását a vízi rendőrség környékén kezdtük meg, majd idővel áttettük székhelyünket a rakodó daru alatti kövezésre. Hibába a már sokszor bizonyított csalik garmadája, a halak nem mutattak számottevő érdeklődést az általunk vontatott fahalacskák irányába. A becsületünket Jimmy mentette meg, aki apró körforgóval végül horogvégre kerített egy húszon pár centis balinkölyköt. A meglepett kis őn igazi rivaldafénybe került, ahogy csattogtak a fényképezőgépek körülötte. A nem várt ismeretség után szabadon eresztettük szegénykét. Ez volt talán számára az a bizonyos tizenöt perc hírnév, ami mindenkinek jár egyszer életében... :o)

A hétvége egyetlen hala lett ez az apró balin

Mohón, kapta el a vasat...

... de végül visszakapta szabadságát

Az est leszálltával Laci is csatlakozott hozzánk barátnőjével. Ő is jó fogási eredményekről számolt be az elmúlt hétről, hiszen több apró süllőt, kilós balint és egy termetes jászt is sikerült elcsípnie. Azonban a mai éjszaka számára sem hozott eredményt. Legtöbbünknek meg kellett elégednie a baráti társasággal és a naplemente csodás látványával.

Naplemente a komáromi Dunán

Blogolvasók csoportképe

Egy közös kép elkészítése után elbúcsúztunk egymástól. Néhányan még átutaztunk Szőnybe, hogy megpróbáljunk egy ígéretes sarkantyút, de a magas vízállás miatt erre nem volt lehetőségünk. Mindazonáltal nagyon jól érzetem magamat újdonsült barátaim körében, és bár kiemelkedő fogásokról most nem tudok beszámolni, biztos vagyok benne, hogy lesz még folytatása ennek a dunai pergető partinak....

Jimmy pár napja szép csukát fogott a vasúti híd alatt

A langókban nem ritka vendég mostanság a sodrást kerülő rablóhal

Laci egy négy kiló körüli harcsát akasztott a pályán a történet után pár nappal

 
 

A Duna két arca

A Dunai horgászat rendkívül nehéz és kiszámíthatatlan. Van, mikor a folyó elhalmoz minket élményekkel, van mikor napokig egyetlen kapás nélkül töltjük el szabadidőnket köves, sóderos partján. Rendkívül nehéz, sőt szinte lehetetlen kiismerni az ős folyamot, hisz itt az eredményesség nem csupán az évszaktól, napszaktól, időjárástól, de a víz magasságától, zavarosságától is nagyban függ. Az sem mindegy, hogy éppen apad, vagy árad a folyó, mert egész más lehetőségeket tartogatnak számunkra ezek a jelenségek. Általában az ember megérzéseire kényszerül hagyatkozni, amik vagy bejönnek, vagy nem. Hosszútávon azonban ezek a megérzések a kitartó horgász számára egyre gyakrabban hozzák meg a várva várt eredményt.

Márnára és keszegre várva a Duna sóderos partján

Barátaimmal úgy döntöttünk, hogy ezen a július végi esős, borús és rendkívül szeles szombati napon a folyam békés halait próbáljuk meg horogvégre keríteni. Persze, ha esetleg nem jönnének be a számításaink, B terv gyanánt mindannyian vittünk magunkkal egy-egy pergetőbotot is. Horgászhelyül a Monostori Erőd előtti sóderos partszakaszt választottuk, ahol bár nem túl mély a víz, reméltük az etetésünkön idővel megjelennek a folyami halak. A több zacskónyi etetőanyagot, vele megegyező mennyiségű agyaggal nehezítettük meg, majd kezdődhetett a hely megszórása a partól olyan harminc méteres távolságban.

Krisztián és Jimmy agyaggal nehezített etetőanyag gombócokat hajigáltak a habokba

Jimmy egy ókori görög atlétát idéző mozdulattal röptette meg a súlyos gombócot

A célhalak ezúttal a Duna vad márnái és termetes keszegei voltak, így csalinak kockára vágott sajtot, puffasztott rizst, vagy csontkukacot tűztünk a degeszre tömött, nehéz ólmokkal kisúlyozott etetőkosarak alatt lifegő horgokra. Botjainkat villára állítottuk meredek dőlésszögben. Végüket kövekkel nehezítettük meg, nehogy egy vadul kapó márna megúsztassa felszerelésünket.


A halak nem jöttek, de a zord felhők már gyülekeztek a fejünk fölött

Az idő nem volt túl kegyes hozzánk. A szinte viharossá fokozódott szél eléggé megkeserítette horgászatunkat, de mi ennek ellenére is nagyon jól éreztük magunkat. Sokat nevettünk, viccelődtünk, miközben egy szélvédett zugban tüzet raktunk, hogy kicsit átmelegítsük átfagyott tagjainkat. Sajnos, a békés halak nem nagyon akarták megmutatni magukat nekünk. Az egész nap eredménye egy megtermett géb lett, ami Jimmy horgán végezte be pályafutását. Krisztián kedve elég bosszús volt, hogy nem sikerült halat fognunk, de hát a sikeres fogás a Dunán sosem borítékolható. A folyó ezúttal zord arcát mutatta felénk.

Tekintélyes etetésünkre egyedül ez a géb állt be

Ahogy közeledett az alkonyat, úgy döntöttünk, hogy feladjuk a sikertelen fenekezést és pergetéssel próbálunk meg revánsot venni a hömpölygő folyamon. Sajnos, csak ketten folytattuk a horgászatot mert Krisztiánnak más programja adódott. Bár, a szeles időben nem élt a víz felszíne, optimizmussal töltött el, hogy barátaim az elmúlt hetekben több nagyméretű süllőt is akasztottak, de sajnos nem tudták őket megszákolni. Krisztián egy derekas harcsával folytatott küzdelemben is alul maradt könnyű pergető szerelésével. A bajuszos szanaszét rágta a szerencsétlen Rapalát mielőtt távozott. Első helyszínként a vízi rendőrség előtti partszakaszt választottuk. A harmadik dobásnál valami odakoppantott felúszó wobbleremnek, de sajnos nem sikerül akasztanom. Mindenesetre műcsalim szerzett egy süllőfog által elkövetett harci sérülést. Önbizalmamat nagyban növelte az eset, de több rávágás ezen a részen sajnos nem érkezett.


A nap végén pergetőbotjainkat vettük elő és a már ismert Duna szakaszt vallattuk meg

Következő helyszínként a hajóállomás környékét választottuk. Jimmy kérdezte, hogy hátulról, vagy elölről kezdjük el megdobálni a kikötőt. Hátulról, mert ha nem jön be, még mindig kezdhetjük elölről – válaszoltam mókásan. :o) Lépésről lépésre vallattuk végig a kikötőt, míg nem a rakodóig értünk, ami bár nekem sosem adott még halat, barátom nagyon bízik benne. A második dobást húztam el a kövezés előtt, amikor apró koppanást éreztem műcsalimon. Rögtön bevágtam, és láss csodát, a horog végén fickándozott valami. Nem kapitális hal ugyan, csak egy méret körüli süllőgyerek, de az ínséges nap után leírhatatlan örömet okozott nekem. Kiabáltam Jimmynek, hogy halam van, de elég sokára hallotta meg, így a süllőcske egy ideig ficánkolt még előttem a vízben. A gyors horogszabadítás után visszacsúsztattam a habokba idei első dunai süllőmet, hogy egy virgonc farokcsapásával eltűnjön az éjszakában.

Megvan az idei első dunai süllőm!

Szép külső akadás. Ezt simán ki fogja heverni...

Bár a méretet nem érte el, de az eseménytelen nap után nagy örömet szerzett nekem

Hátamat kinyújtóztattam és új dobásra emeltem pálcámat. Talán több hal is jár itt a környéken? - tűnődtem. SSR 7 SFC Rapalámat lassan meg-megállítva vontattam be, hogy a sodrás éppen hogy csak egy kicsit kapjon bele csőrébe. Már csak pár méterre járt tőlem a fahalacska, amikor akkora rántást éreztem a bot végén, mint még pergető pályafutásom alatt soha. Bevágtam, és botom azon nyomban karikába hajlott. Rögtön a fék után kaptam és próbáltam engedni rajta, mielőtt a meginduló tettes kitépte volna kezemből a könnyű süllőző pálcát.


Hűha! Ez meg mi a jó ég lehet?

Itt még nem látszott, hogy ki is  a tettes...

Az orsó sikítva adagolta a zsinórt a hal brutális kirohanásaihoz. Botom keményen dolgozott, mint előtte még sosem. Mi lehet ez? Nagy fogas biztos nem, hisz fejrázást nem érzek, viszony egymást követő iszonyú rántásokkal borzolta idegeimet ellenfelem. Talán termetes balin lehet. - suttogta Jimmy, miközben újabb rántások szaladtak végig a pálcán. A lefelé törő szörnyeteget alig bírtam megállítani. Egyszer csak mintha elakadtam volna, a hal megállt a fenéken. Fölé mentem a parton és megpróbáltam kicsit erőltetni, mire zsákmányom elszakadt az aljzattól. Ekkor esett le a húsz fillér kibe is botlottam. Megérzésem egy pillanat alatt valósággá vált, mikor az előttem fröcsögő vízben megpillantottam egy hatalmas márványló testet és a víz fölé meredő két fehérlő bajusz szálat.

A könnyű süllőző bottal akasztva alaposan próbára tette ellenfelem horgásztudásomat

Harcsát akasztottam! A Dunán először!

Harcsát akasztottam! - kiáltottam fel örömömben. Barátom figyelmeztetett viszont, hogy a harcnak még nincs vége. Mivel ilyen zsákmányra nem készültünk, csak nagy nehézségek árán tudtuk partra emelni az est halát, hisz a hatalmas harcsaszájba belenyúlni magában sem veszélytelen dolog. Főleg, ha még ott fityeg benne egy Rapala két hármashorgával egyetemben. Óvatosságra intettem Jimmit, miközben megragadta a hal alsó állkapcsát és partra segítette életem eddigi legnagyobb harcsáját.

Ahogy farkával sorozatokat vert a zsinórra, alaposan összenyálkázta egy méter hosszan

Parton a csodálatos márványtestű vadvízi ragadozó

A wobbler a szája felső részébe akadt áldozatomnak, minkét horgával masszívan odavarrva magát. Így harcsámnak csak akkor lett volna esélye a menekülésre, ha eltépi zsinóromat. Gyors fényképezés után mérlegeltük első dunai bajuszosomat, ami kilencvenhárom centijével és kereken öt kilós súlyával pergetve fogott legnagyobb halamnak bizonyult. Elégedetten csaptuk össze tenyerünket Jimmyvel. Igazán szép munka volt zárószóra.

Rapalám mindkét horga biztosan fogta zsákmányom szájának felső peremét

Csupán öt kiló és 93 centi. Harcsában nem számít nagynak, de azért szép fogás

Ahogy az eseményeket végiggondolom, furcsa, hogy az óvatos harcsa pont ott vágott rá a műcsalira, ahol az imént a süllő fickándozott a horgomon. Egyáltalán nem riasztotta el a felszínen történt vircsaft. Vagy talán pont ez vonzotta oda a kíváncsi ragadozót? Bárhogy is történt az eset, egy biztos. Az alkonyat beköszöntével a Duna megmutatta nekünk másik arcát is és vastagon kárpótolt minket az egész napos sikertelen próbálkozásokért. Egyre inkább szívemhez nő ez a folyó...

Lám megérte stratégiát váltani. Gyakran a kísérletezgetés hozza meg a sikert...

 
 
süti beállítások módosítása