A negyedik évforduló

2013. október 09. - Bogyo_bacsi

Újra eljött az október és egy újabb évet tudhatok magam mögött, mely blogom indítása óta sorban már a negyedik esztendő. Bizony, négy év és több mint száz megírt kerek történet áll mögöttem. Csak aki már próbálta, azt tudja csupán elképzelni, mennyi munka, energia és idő kell hozzá, hogy kéthetente friss, érdekes, változatos történeteket tudjak publikálni blogomon. Az elmúlt évben sok helyen megfordultam és bizony főleg a természetes vizekre koncentráltam útjaim során. Kergettem süllőket és balinokat dunai köveken, táncoltattam csukákat bányatavak és holtágak medertörésein, üldöztem a márnákat sóderzátonyok esésein, és bajuszokat cibáltam itthoni és távoli folyókon. Időközben kétszer is rekordot döntöttem harcsából, megfogtam életem legnagyobb balinját, fekete sügérjét, csapósügérjét... csukák terén sem panaszkodhatok és bizony idén húztam csónakba életem eddigi legnagyobb halát is. Ez egy igen emlékezetes esztendő volt. Rengeteg mesés tájon jártam és feledhetetlen élményekkel gazdagodtam régi és új barátaim társaságában.

negy_ev.jpg

Blogom közben szépen erősödött, olyan nézettséget elérve, melyeket négy évvel ezelőtt még el sem mertem volna képzelni. Mára írásaim rendszeresen megjelennek a Fishing Time és a Horgász-Zóna portálokon és kiadásba kerültek saját nyomtatott szakkönyveim is. Rengeteg új kapcsolatra tettem szert, de bizony kiderült, nem minden ismerős igaz barát és nem minden horgász igaz ember. Alaposan meg kell a jövőben válogatnom, kiket engedek közel magamhoz. Ez volt talán az elmúlt időszak legnagyobb tanulsága. Viszont akikben idén sem csalódtam, azoknak köszönettel tartozok. A teljesség igénye nélkül köszönöm a kitartást Andrásnak, Jimmynek, Csabának, Daninak, Somának és Zozónak, Faternak és Gabesznak az együtt megélt kalandokért. És persze mindenkinek aki olvassa, nyomon követi, vagy hozzászólásaival színesíti írásaimat. Kitartás a következő évre is, és görbüljön a bot! :o)

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr255492663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Laci19870707 2013.10.09. 09:10:24

Gratulálok Bogyó! Csak így tovább!:)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.10.09. 09:22:51

@Laci19870707: Szia Laci!

Nagyon szépen köszönöm.
Háhá, előkerested a régi loginodat? :oD
Üdv.

Tom

VGabesz 2013.10.09. 10:47:25

Szia Tomi!

Gratulálok ezúton is a blogodhoz és a megért 4-ik évéhez! Remélem, hogy sok-sok éven át olvashatjuk még a kiváló történeteket és nézhetjük a csodás képeket!! Külön köszönet, hogy részesévé válhattam én is illetve, hogy ilyen remek társaságba kerülhettem a blog révén! Hajrá-hajrá, csak így tovább!!

Üdv.

Gabesz

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.10.09. 11:37:15

@VGabesz: Szia Gabesz!

Köszönöm.
Amíg az életemben nincs komoly nő, addig veszély sem fenyegeti a blogot... ;o)
Én örülök, hogy részesévé váltatok. Ugyanis ez a blog nem rólam, hanem RÓLUNK szól!!! ;o)
Üdv.

Tom

Halfdane 2013.10.09. 13:32:08

Tomi, könnyek szöktek a szemembe, hogy köszönetre méltónak tartasz. Nagy megtiszteltetés ez nekem...:) Reméljük, a töretlen felfelé ívelés nem szakad meg, sőt gyorsul, a határ a csillagos ég! Hajrá!!!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.10.09. 14:03:35

@Halfdane: Szia András!

Hát sokáig morfondíroztam rajta, hogy kihagyjalak e... :oD
Reméljük az elkövetkező időben többet horgászunk együtt majd...
Ismersz, kitartó vagyok akár egy pitbull... ;o)
Üdv.

Tom

Halfdane 2013.10.09. 14:09:30

Reméljük. Az élet sokszor keresztülhúzza a terveket, erről nem mindig tehetünk, de biztos vagyok benne, hogy lesznek jó közös pecák. Szerencsére vannak ötletek is, hogy hogy lehet a blogot még színvonalasabbá tenni. Fontos, hogy mindig fejlődj, mert a stagnálás egyenlő a hanyatlással. Remélem, hogy a "közönség" is értékelni fogja az erőfeszítéseidet.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.10.09. 14:17:09

@Halfdane: András!

Én mindig készen állok egy újabb kalandra, minden csak rajtad múlik...
Igen, van a tarsolyomban néhány új ötlet... szerintem az is nagyon fontos, hogy a blognak legyen karaktere, stílusa és példát mutasson a modern sporthorgászatról a következő generációknak. Szerintem ezt sikerül megvalósítanom...
Üdv.

Tom

Pergetni jó Blog 2013.10.09. 15:11:51

Gratulálok a 4. évfordulóhoz, az eddig írt írásokhoz! Várom az újabb, és újabb írásaid! :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.10.09. 15:18:45

@Pergetni jó Blog: Szia Szabi!

Köszönöm. Jövő szerdán már jön a következő... ;
Üdv.

Tom

asp01 2013.10.09. 15:20:48

Szia Tom!
Gratulálok a 4 évhez, és le a kalappal a munkád előtt! Megtisztelő a barátaid között lenni ;)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.10.09. 15:23:48

@asp01: Dani!

Én köszönöm, hogy figyelemmel kíséritek a munkásságomat és hogy időről időre együtt horgászhatunk... ;o)
Üdv.

Tom

pecazz 2013.10.09. 19:35:46

Gratulálok, jó kis 4 év volt! Várom a szerdai posztot. :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.10.09. 21:34:06

@pecazz: Szia!

Nagyon szépen köszönöm. Most egy dunai féderes írás következik majd ;o)
Üdv.

Tom

esox_hu 2013.10.09. 21:42:54

Gratula Tamás! Remélem Te nyer(t)ed a fishing time díjat.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.10.09. 22:59:05

@esox_hu: Szia Tibi!

Köszönöm. Hát ezt csak a mindenhatót tudhatja még... :o)
Mindenesetre neveztem...
De ha nem, akkor is előbb-utóbb felbukkannak majd a videók a blogomon ;o)
Üdv.

Tom

Szigetközi Pecás · http://szigetkozpeca.blogspot.com 2013.10.14. 09:56:31

Kétszer annyi idős vagy, mint az én blogom :)) Kitartást a továbbiakhoz!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.10.14. 10:36:10

@Szigetközi Csónakos Pecás: Szia Ervin!

Olyan gyorsan repül az idő, hogy hihetetlen. Mintha csak tegnap indúlt volna a blog és ma már több mint 100 írás van fent.
Köszönöm szépen. Hasonlókat kívánok neked is! ;o)
Üdv.

Tom

ExxZuu 2013.10.14. 23:39:18

Előbb ismertelek meg személyesen mint itt az oldalon !

Sok sikert és kitartást "munkádhoz"!

Személyesen volt alkalmam hallani azt a lelkesedést ami egy ilyen blog irásához elengedhetetlen.Sajnos olvasom ,hogy kedvedet szegték.Ja s itt találkoztuk
www.facebook.com/photo.php?fbid=388795541249775&set=a.338991749563488.1073741827.123868857742446&type=1&theater

:)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.10.15. 09:04:39

@ExxZuu: Kedves ExxZuu!

Üdvözöllek a blogomon.
Örülök neki, hogy a hétvégi baráti beszélgetés az interneten is folytatódik... :o)
Áh, ez a kedvszegés csak egy szellentés volt csupán, a lelkesedésem továbbra is töretlen... ;o)
Ha bármiben segítségedre lehetek, vagy kérdésed lenne, szívesen segítek majd ezentúl is. ;o)
Fogtatok amúgy valamit?
Üdv.

Tom

ExxZuu 2013.10.16. 05:31:39

Igen .

Egy 40cm-es kősüllő volt az eredmény , s az utánpotlás (gyermek) egy csukát !

Nem nagy eredmény de számomre igen !

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.10.16. 08:43:08

@ExxZuu: Ne viccelj! Egy 40 centis kősüllőért fél karomat odaadnám. :o) Mi volt a nyerő csali, ha szabad kérdezősködnöm?
Üdv.

Tom

Boo 2013.10.20. 21:08:18

Én is köszi a közös pecákat, és ígérem,kicserélem az avatáromat, ha fogok egy tisztességes halat:-D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.10.20. 21:44:44

@Boo: Szia Csaba!

Nah, innentől kezdve indul a visszaszámlálás az avatár cseréig... ;o)
Jövőre folyt köv... ;o)
Üdv.

Tom

ExxZuu 2013.10.30. 05:11:07

@Bogyo_bacsi: Twister volt mivel egyenlőre gyakorlásként csak ez hesználok!(dobások gyakorlásaa )Persze örültem neki én is főleg mikor felfogtam mi is került a horogra .

Csak elszomorított az hogy mig mások többször zsákmányoltak -igaz kissebbeket-addig nekem csak ez az egy akadt horogra .

Igaz is említetted jöttök valamikor le .Vagy már voltatok is netán(Süllőfeszek)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.10.30. 11:16:28

@ExxZuu: Szia!

Igen voltunk lent pénteken. Semmit nem fogtunk. :o)
Nem hiszem, hogy többet megyünk oda. Ellenben másnap a Tisza és harmadnap a tározó bőségesen kárpótolt minket. Lesznek róla majd írások itt... ;o)
Sose bánd, inkább jöjjön egy nagy hal, mint 100 kicsi. Egy 40 centis kősüllő megsüvegelendő ;o)
Üdv.

Tom

ExxZuu 2013.11.01. 20:21:47

Igeen!

Tegnap sikerült egy 4,8as süllő és egy kiló körüli is.

Nagy volt az öröm, gyerkőcök sügérrel küzdöttek.

Nagyon nagyot vizsgáztak az eszközök.Ma semmi ,talán holnap .
Apropo tudnátok segíteni ki milyen zsinórt használ illetve ajánl pergetéshez!!!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.11.02. 20:31:13

@ExxZuu: Szia ExxZuu!

Gratulálok, ez igen. Ott jött a Süllőfészekben?
MI volt a csali?
Az attól függ, hogy hol, mire és mivel szeretnél pergetni. Pontosítanád a körülményeket?
Üdv.

Tom

ExxZuu 2013.11.03. 20:54:19

@Bogyo_bacsi: igen ott voltunk most !

Pergetve gumira jött.
Ma egy ujab 39 cm es kősüllő érkezett igen zord körülmények közt ,de igazi harcosként viselkedett :-)

A zsinor egy 10-20g es botra multi orsora hogy hova fene sem tudja most kezdtem horgászni Most 25ös monofilt használok s ma kukáztam ki valmi spider nevű zsinort (fonott)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.11.03. 22:06:28

@ExxZuu: Gratula akkor ismét. Nagyon fogod a kapitális halakat. Azt ajánlom, próbáld ki a tározó felőli oldalt mi ott is szép halakat fogtunk... ;)

Multis cuccot én csukázni használok 0,32-as fluoro karbon zsinórral. Jiggelésre 0,14 es Power Pro fonottat. Ha kis jigeket használsz, lejjebb mehetsz 0,12 ig is akár.
Üdv.

Tom

ExxZuu 2013.11.03. 23:06:22

@Bogyo_bacsi: beleszerettem a nmultiba !!! emlekezvén a beszélgetésünkre ill tapasztalataidra

no meg a kamera ami a csucs!!!

Visszatérve a zenére legalább olyan lyok a szövegeid mint a Tankcspdának .-)
www.youtube.com/watch?v=qniFuHx2H34

eszméletlen félorám volt ma igazi megszállot peca volt

rock and roll

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.11.04. 09:16:15

@ExxZuu: Szia!

Ezt nézd meg!

youtu.be/klW12Ip-guY

Ezt a Tisza tavon készítettük pár hete...
Üdv.
Tom

Levente43 2015.05.21. 09:55:02

gratulálok ehez a szörnyeteghez
süti beállítások módosítása