Az előző hétvégén átélt, intenzív csukástavon történő horgászat után, már türelmetlenül vártam, hogy végre egy igazi vadvízen eredjek a rablóhalak nyomába. Balázs és András barátommal hosszú autó utat tettünk már meg, mikor felbukkant a látóhatáron a Tisza tó nádasokkal szegélyezett víztükre. Ahogy végighaladtunk a töltésen, egymás utánjában suhantak el mellettünk az ígéretesnél ígéretesebb horgászhelyek. Bár, a novemberi táj zord, szürke ködpaplanba öltözött, mégis börtönéből szabadult sasként szárnyalt képzeletem, amint végigtekintettem a sejtelmes tájon. Tavasszal rendkívüli élményekben volt részünk ezen a csodás vízen, így türelmetlenül vártam már a következő találkozást a nádastengerrel. Alig fordult be kocsink a kiszemelt helyre, már szereltem is pálcámat és gyors léptekkel indultam meg az első állás felé.
Párás köd borult a nádasokkal körülölet vízi világra
Járt és járatlan ösvényeken vezetett utam a novemberi zörgő avaron
A körülmények most nem voltak ideálisak. A vízleeresztés miatt a legtöbb helyen szinte bokáig érő vizet találtunk. Ahol pedig akadt némi mélység, az már biztosan foglalt volt. Hihetetlen, de a Tisza tó partján, szinte teljesen beülték a horgászok a jobb helyeket. Ráadásul a tározót tápláló folyóból valami zavaros áradás borított be mindent, rendkívüli módon rontva a pergető horgászat lehetőségeit. Már fél óra próbálkozás után látszott, mekkora kihívás elé állít minket a tározó. Az elsődleges cél, olyan zárt öblök keresése volt, amelyek partról elérhetőek, és még nem szivárgott beléjük a szutykos víz. Egy percig sem zavart, hogy a körülmények nem állnak mellettünk a mai napon. Nagy elszántsággal fúrtam bele magamat a vadonba, járt és járatlan ösvényeken taposva, felfedezvén a számomra még sárkányok lakta területeket.
Köd előttem...
... köd utánam
Stratégiámat olyképpen állítottam össze, hogy első körben gumihalakkal vallatom végig az ígéretesebb helyeket, majd később fém csalikkal teszem próbára a szerencsémet. Igazából elég gyorsan elérkezett a váltás pillanata, így kíváncsian turkáltam műcsalis dobozomban a különböző kanalak között, mígnem ráakadtam egy önként jelentkezőre, ki horgával ujjamba fúródva került kiválasztásra, a sok csillogó darab közül. Igen, egy „Ottó bácsi” -féle „Lutra” támolygó villantót akasztottam végül harapásbiztos előkém kapcsába. Rögtön elkezdtem táncoltatni a csukát sejtető akadók, medertörések környékén.
A támolygók sokszor akkor is meghozzák a kapást, mikor semmi más nem működik
Számos helyet dobáltunk végig. Többször álltunk tovább autóval, mélységet és tiszta vizet keresve, mígnem egy apró kikötőhöz nem éltünk, ahol talán féltucat csónak pihent félig partra húzva. Az egyik fűzöld ladikba belelépve, kiszemeltem egy akadót, tőlem talán harminc méterre. Ha itt nem fogok csukát, akkor sehol – morfondíroztam, majd egy határozott suhintással műcsalimat hajszál pontosan a vízből kiálló fatuskó mellé ejtettem le. Hulló falevél technikát alkalmazva táncoltattam a réz színű fémdarabot a kiszemelt hely mellett, mígnem egy határozott ütés szaladt végig pálcámon. Azon nyomban bevágtam, mire valaki az életéért kezdett küzdeni a túlsó oldalon... igen, megakasztottam életem első Tisza tavi halát.
Néha nem árt ha visszanyúlunk az alapokhoz, ha a modern műcsalik kudarcot vallanak
Életem első Tisza tavon fogott csukájával
Ügyesen magam felé kormányoztam zsákmányomat, és bár nem volt egy óriási példány, mégis többre becsültem őt, mint az előző heti, intenzív tavon megakasztott, közel hat kilós krokit. A mérleg mutatója alig lépte túl csupán az egy kiló húsz dekát, mégis egy szemfüles vadvízi ragadozót sikerült horogvégre kerítenem, ráadásul nem is akármilyen körülmények között. Oldalán hatalmas sérülés jelezte, itt bizony jóval nagyobb csukák is lesnek prédára. Az általam fogott példány, nekik még a zsákmánykategóriába tartozik. Ha a mai napon nem is jön össze, de egyszer szeretnék majd horogvégre keríteni egy ilyen Tisza tavi szuper ragadozót is, mint amilyet Robi barátommal fogtunk április elején ugyanitt. De térjünk csak vissza a valóságba! Zsákmányomat megszabadítottam koloncától, majd útjára engedtem, megadva a lehetőséget egy esetleges későbbi találkozásra is...
A visszaengedés nem volt kérdéses
A fognyomok jelzik, élnek itt olyan ragadozók is, melyeknek ez a zsákmány méret
Peregtek az órák és késő délutánig több tíz kilométeres szakaszt vallattunk végig. Utolsó állomásként visszatértünk kiinduló pontunkra, ahol időközben számos állás felszabadult. A szemközti oldalon, mintha balinrablást vettem volna észre, így keskenyebb műcsalira váltottam és már röptettem is „Rublex Orkla” támolygómat a tett színhelyére. Szinte beesőre verte le egy apró balin a csobbanó vasat. Megszabadítottam a horogtól szegény párát és bár, a rablások nem csitultak, mégis odébb álltam. Nem állt szándékomban összeszurkálni a harminc-pár centis őnök száját a továbbiakban. Ez volt az aznapi utolsó fogásom, hiszen közeledett az indulás időpontja. Rengeteg úszós csukázó és pergető horgásszal találkoztunk, de a miénken kívül csupán egy másfeles ragadozó fogásról hallottunk hírt aznap. Összeismerkedünk egy ügyes horgásszal is, aki két gyönyörű compót parancsolt partra gilisztával csalizva. Hiába, egy ekkora vadvíz, jóval szeszélyesebb, mint az aprócska csukás tavak.
Vajon lapul e csuka ebben az öbölben?
A nap második fogása, ez a keskeny támolygóra kapó balinkölyök volt
Mégis elégedetten rámoltuk össze felszerelésünket, hiszen egy újabb csodálatos napot töltöttünk el a Tisza tavon. Persze, nem is számítottunk rá, hogy ez a csodás víz pár nap alatt feltárja előttünk titkait, de az biztos, hogy a jövőben még számos alkalommal szándékomban áll visszatérni ide. Az apróbb tavakon történő csukázásra, pedig mint felkészülő táborra tekintek majd a nagy erőpróba előtt. Célom, amennyire csak lehetséges, megismerni ezt a csodás környeztet és megfogni azt a gyönyörű csukát, ami már tudom, ott vár engem valahol, valamelyik nádcsomó tövében...
A Tisza tó ezúttal nem tárta fel előttünk titkait, de a következő találkozás nem sokat várat majd magára...
