Táti barangolások

2012. június 06. - Bogyo_bacsi

Régóta terveztem, hogy meglátogatom a táti holtág mesés rengetegét, hiszen az éves engedélyem által horgászható Duna szakasz, ezt a területet is magába foglalja. Barátaimat számos kecsegtető fogással ajándékozta meg ez holtág, illetve a mellette elsiető öreg Duna az utóbbi időben. Olyan folyami süllőkről kaptam képeket tőlük, amelyeket én csak álmaimban láttam még... Nem is haboztam, amikor Soma és Zoli meginvitált egy közös horgászatra ezen a csodálatos környéken. Elsősorban csukapergetés szerepelt a terveink között, de szerettünk volna megpróbálkozni a kuttyogatással is, ami számomra még egy teljesen ismeretlen műfaj a harcsahorgászatban. Türelmetlenül vártam, hogy elérkezzen hát ez a kora áprilisi hétvége, mikor új vizeken, új kihívásokkal szembesülhetek barátaim társaságában. És ki tudja? Talán pont most fogom meg életem halát... :o)

Kora reggel a Bottyán tavon kezdtük a pergetést

Fütyörészve szálltam le a tatabányai buszról ezen a verőfényes tavaszi hajnalon. Nem is emlékszem mikor horgásztam utoljára ilyen kellemes időben, talán őszelőn... Soma barátom már várt reám. Először ellátogattunk hozzájuk, hogy összeválogassuk a szükséges felszereléseket és hogy egy pohár ital mellett megbeszéljük az aznapi stratégiát. Azt javasolta, hogy első körben látogassunk el, az esztergomi út mellett elterülő Bottyán tóra, hiszen a tilalmi idő lejárta óta igen szép csukákat kerített itt horogvégre. Köztük egy gyönyörű 4,7 kilós szörnyeteget, ami számomra is új egyéni rekord lett volna. Célba vettük tehát ezt a gyönyörűen karbantartott kis tavat, délutánra pedig a holtágra tervezünk egy csónakos horgásztúrát.

Barátom elmondása szerint nagyon szép csukák lakják ezt az apró tavat

A víz partján elővettem zsákjából új DAIWA EXELER pergető botomat, ami 2.4 méteres hosszával és 5-25 grammos dobósúlyával nem kifejezetten egy csukázó pálca, de kíváncsi voltam mit tud a kis jószág a krokikkal szemben, hiszen fekete sügér színtéren már korábban bizonyított. A zsinór végére egy számomra teljesen új műcsalit kötöttünk fel, a SAVAGE 4 PLAY gumihalat, aminek az orrára egy kis műanyag kupakot lehet húzni, majd abban egy csappal rögzíteni a plasztikot. Eszméletlen, hogy hogy mozog a vízben ez a gumicsali. Az ügyes horgászkéz szinte életre kelti a színes kis plasztik darabot. Mivel ezen a tavon megkövetelik a szabályok, a hármashorog szakállát lenyomtuk fogóval. Előkének vastag fluorkarbon zsinórt használtam, ami ellenáll az éles csuka fogaknak és ugyanezzel a damillal patkoltam meg a gumit, hogy a hátsó részénél még egy kisebb hármashorog is legyen a farok lecsípős kapások kedvéért.

A zsinór végére SAVAGE 4 PLAY gumihalat kötöttem fel a hozzá tartozó kupakkal

Miközben felszerelésemmel bíbelődtem, Soma már fárasztotta is az első halat egy negyvenpár centis, csukesz képében. A betyárját! – kiáltottam fel. Szinte első dobásra jött a kis mohó. Másutt egy teljes napot végig kell küzdeni egy kapásért, itt meg szinte még be sem csobbant a vízbe a gumi, máris odadörgölt neki valami. Barátom egy ezüstös gumihallal csalta horogvégre zsákmányát és elmondása szerint ez a szín működik itt a legjobban. Ám, én mégis úgy döntöttem a zavaros vizet szemlélve, hogy egy citrom színű műcsalival fogom meghúzni a tó felszínét. Mint utólag kiderült, ez nem is volt éppen rossz döntés...

Nem kellett sokat várni a nap első fogására...


... ami egy ezüst flitteres gumihalra éhezett meg

Megriasztott csuka a sásos partszélben

Önfeledten táncoltattam a picinek éppen nem mondható sárga műcsalit. Időnként meg-megugrasztottam, majd egy pillanatra megállítottam, hogy újra megindítva megcsodáljam kígyózó mozgását. A tavaszi napfény selymesen simogatta arcomat miközben lassan elbambultam, majd szinte állva elszenderültem, miközben ritmikusan korbácsoltam a víztükröt. Léhaságomból egy ránehezedős kapás riasztott fel, melynek csípőből vágtam be. Válaszul olyan rúgásokat kaptam vissza a zsinór végéről, amelyet már nagyon hosszú ideje nem éreztem. Rögtön megoldottam a féket majd hagytam, hogy érzékeny pálcám lekövesse a műcsalimat elragadó szörnyeteget.

Szépen dolgozik érzékeny pergető botom a hatalmas hal súlya alatt


Tenyérnyi csukafarok törte át a mozdulatlan vízfelszínt

A pálca engedelmesen dolgozott, kísérve a hal minden mozzanatát. Szinte a csuklómban éreztem a szabadulni próbáló termetes ellenfél minden rezdülését. Somáért kiáltottam, itt bizony szükségem lesz barátom segítségére. Egy ideig ketten szemléltük az eseményeket, majd társam megjegyezte, hogy ez biztosan kabátba akasztott ponty lesz... de ebben a szempillantásban egy paraszttenyérnyi csukafarok törte meg a víz felszínét. Hát ennek a fele sem tréfa – jutott eszembe a szakáll nélküli horog és a nem ekkora méretű halakhoz kalibrált pálca. Tovább fokozta a kétségbe esésemet, amikor megláttam, hogy a kampó kívülről akadt zsákmányom pofájába, így a halkiemelő grip használata nem a legmegfelelőbb választás. Szerencsére Soma gyorsan elszaladt a kocsihoz, hogy míg a hallal viaskodom, merítő szákkal térjen vissza hozzám.

Szákban életem eddigi legnagyobb csukája...

Már több, mint húsz perce folyt a viadal, lábam remegett az ereimben áramló adrenalintól. Tudtam, ha egy pillanatra belazul a zsinór, vége a küzdelemnek. A érzékeny féknek és a halat engedelmesen lekövető botnak köszönhetően azonban csukám nem vadult meg, habnem nyugodt, méltóságteljes mozdulatokkal kőrözött fel le a part vonalában. Majd, mikor már úgy éreztem, talán itt az idő, óvatosan magam felé húztam, hogy barátom egy ügyes mozdulattal alámerítsen a hatalmas krokinak. Elsápadva mértük végig kerek szemeinkkel a szákban vadul vergődő hatalmas csukát. Gyors mérlegelés, hat és hét kiló között félúton állt meg a mérleg nyelve! Te jó ég, két és fél kilóval javítottam meg eddigi csuka rekordomat! – tört ki belőlem a lelkesedés.

... egy gyönyörű hat és feles szörnyeteg


Nem lennék kishal abban a tóban, ahol ilyen ragadozók élnek

Az örömbe némi üröm is vegyült, ugyanis rekord halam fejét és oldalát több sérülés és horzsolás éktelenítette. Így nem is kínoztuk sokáig, gyors horogszabadítás, és fényképezés, majd óvatosan visszaengedtem a meglepett ragadozót a fárasztás során zavarosra felvert vízbe. Le kellett ülnöm, hogy kifújjam magam. Szinte euforikus érzés kerített hatalmába. Egy ekkora halat egy ilyen finom pálcával és szakáll nélküli horoggal kifárasztani nem mindennapi élmény volt. Na de itt nincs még vége a történetnek, hiszen még egy órája sem vagyunk itt... :o)

Győzelmi fotó a nap halával


Nem kérdéses, hogy végül csukám visszakerült az őt megillető helyre

Az újonnan kipróbált műcsali gyorsan bizonyította fogósságát

Az izgalmas pillanatok után újra folytatódhat a horgászat

A következő csuka Somának esett be a tó túlsó felén. Körbekocogtam a vizet, hogy megörökítsem a nap harmadik fogását. Ekkorra már lekerült rólam a kabát és a pulóver is. Remek időjárás és gyönyörűséges halak hízelegtek a kedvünkben a mai napon. Közben a tó lassan megtelt pontyozó sporttársakkal, ezért úgy döntöttünk, hogy másfél óra tavi pecázás után áttesszük a székhelyünket a táti holtágra. Ha fogunk még halat a mai napon, ha nem, ezért az élményért már megérte ennyit utazni... :o)

A sort végül Soma zárta egy méretes krokival


Kis tó, nagy élmények

Ezt a műcsalit nem utoljára kötöttem fel a zsinór végére :o)

Összepakoltuk a felszerelésünket, majd leellenőriztük a motorcsónak működését, hogy ne a vízen derüljön ki, ha a tél során áthűlt alkatrészek közül valamelyik nem pöcire indulna. Ezután átvezettünk Esztergomba, hogy miután Zolit felvettük, a hullámokra bocsássuk vízi alkalmatosságunkat. Míg az öreg Dunán haladtunk sodrásnak felfelé, elhaladtuk a folyó közepén magában álló, múltat idéző építmény mellett, hogy megérkezve a holtág torkolatához, átváltsunk a csendesebb villany motorra. Lassan haladva volt időm megcsodálni az ébredező természetet a maga pőre szépségében. A víz vallatását egy laza kis pergetéssel kezdtük. A legígéretesebb helyekre pöccintettük be csukázó wobblereinket. Nagyjából egy órán át húztuk a vizet, de sajnos kapásig nem jutottunk, ezért úgy döntöttünk, megpróbálkozunk a kuttyogatással.

Jobb kort megélt építmény a Duna hátán


Rendkívül érdekes látvány. Élmény volt elhajózni mellette

A táti holtág bejárata

Sajnos, a pergetés most nem hozott sikert

Már nagyon vártam ezt a pillanatot. Mindhármunknak jutott egy-egy harcsázó bot. Zoli termetes keszeggel, míg Soma és én mindketten nadálycsokorral feldíszített horgot engedtünk a mélybe. Zoltán nagy tapasztalattal ütötte a vizet, miközben a csónakot a holtág legmélyebb pontjai fölött úsztatta. Egyik szeme a radaron, a másik az úszón. Egyik keze a kormányon, másik keze a boton pihent. Időnként kuttyogató fájával ütemesen elkezdte verni a vizet, hogy az egész holtág visszhangzott belé. Nem gondoltam volna, hogy ilyen intenzív hangokat ki lehet csalni a fából... :o)

Készenlétben a harcsázó cájgok...


... és a kuttyogató fák

Zoli nagy gyakorlattal üti a vizet.  A fa hangja messze visszhangzik a tájban

Lassan el kezdett szitálni az eső. A eget nézve kezdtek borússá válni kilátásaink

Rendkívül érdekes és izgalmas volt részese lenni ennek az ősi magyar harcsafogó módszernek, de sajnos csak egy röpke óra hosszát tudtunk hódolni e nemes tevékenységnek, mert fölöttünk lassan gyülekezni kezdtek a sötét fellegek, majd lassan el kezdett szemerkélni az eső. A szitáló égi áldás egyre intenzívebbé vált, így a távozás mellett döntöttünk. A víz színén pattogva érkeztünk be az esztergomi kikötőbe, ahol már úgy szakadt az eső, mintha dézsából öntenék. Miután biztonságos menedékünkben némileg megszáradtunk, még megejtettünk egy próbát a Bottyán tavon, de be kellett látnunk, hogy nem dacolhatunk tovább az elemekkel. Így, sajnos elérkezett a horgászat vége és búcsút kellett vennem barátaimtól, de egy pillanatig sem bánom, mert olyan élményekkel gazdagodtam ezen a hétvégén, melyek egy életre elkísérnek majd...

A radar árkot jelez, kezem a harcsázó boton

A kora tavaszi eső elvitte a reményeinket. Talán majd júniusban újra megpróbáljuk


Mire Esztergomba értünk, már szakadt az eső, pontot téve a kaland végére...

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr924472317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egyatlagoshorgasz · http://egyatlaghorgaszkalandjai.wordpress.com/ 2012.06.06. 15:10:05

Grat a rekord csukához. Ezt a 4Play gumihalat kifogom próbálni.
A kuttyogatós pecát majd még erőltethetitek. Olyan cikkből kevés van. :)

Ádám

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.06.06. 18:44:02

@egyatlagoshorgasz: Szia Ádám!

Nagyon szépen köszönöm. Mindenképpen próbáld ki, szerintem meg fogsz lepődni a mozgásán. Nekem nagyon gyorsan meghozta az eredményt.
Tervben van még kuttyogatós peca a Dunán, de elég kicsi az esélye a sikernek. Somáék fogtak már így harcsát idén, de minden körülménynek stimmelnie kell, ami elég ritka dolog és persze még így is kicsi esélye van a fogásnak... :oP
Üdv.

Tom

Weiller 2012.06.06. 19:02:45

Sziasztok!

Látom egyre feljebb lépdelsz a kilógramm listán!?
Szép fogás...gratulálok! :-D
Legközelebb megyek én is veled, aztán megmozgatjuk a vízfelszínt néhány méretes döggel! :-D

A Duna most magasabb a kelleténél, de remélem beáll hamarosan a megfelelő vízállás. ....már készítheted a pergetőbotodat Bogyó!

Üdv,
Krisz

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.06.06. 19:06:06

@Weiller: Szia Krisz!

Jimmyvel voltunk lent pár hete. sajnos én nem fogtam semmit, csak egy utánafordulásom volt, de Jimmy kiszedett egy kiló hetvenes balint és egy kiló harmincas jászt.
Nemsokára megyek majd felétek, majd értesítelek róla és odapirítunk a halaknak... ;o)
Üdv.

Tom

VGabesz 2012.06.06. 20:19:01

Gratulálok a rekord csukeszhez, a fárasztás módjához meg különösképpen! :)
Talán amikor az év első pontyozásáról beszélgettünk - ami igen sikeresnek bizonyult számodra - akkor mondtam, hogy szerintem ilyen jó éved lesz. :) Lottószámokat nem mondok! :D
Megjegyzem őszre tud ám gyarapodni ez a jószág, remélem tervezed az újbóli kifogását!!! :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.06.06. 20:29:08

@VGabesz: Szia Gabesz!

Hát remélem, hogy még tartogat számomra ezt-azt ez az év. :o)
Igazából idáig egy rekord csuka és egy rekor kősüllő jött, illetve 3 ponty 11 kiló fölött. Jó lenne fogni egy szép süllőt is, már régi vágyam... :o)
Egy harcsa is meglephetne... :oD
Idén még párszor visszatérek Tátra, de nem a Bottyán tó az elsődleges célpont, hanem az öreg Duna.
A fárasztásról csak annyit, hogy az arcomra van írva a feszültség... :oD
Üdv.

Tom

jimmba 2012.06.06. 21:44:45

Hi! Gratulálok a szép fogáshoz!
A mostani talán a legjobb cikked.
Szép képek vannak benne és érződik rajta a siker íze.
Látom a srácok nagyon komolyan nyomják a pecát.
Fel vannak szerelve rendesen.
Jó kis történet!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.06.06. 21:55:26

@jimmba: Szia Jimmy!

Nah, örülök, hogy érződik a siker íze a történetben. Sajnos nem elég gyakran van ilyen... :oD
Már régi vágyam volt egy ilyen szép csuka megfogása... most már csak egy dunai süllő hiányzik mellé hasonló méretben... :oD
Igen, Somáék elég profin nyomják. Iparkodok majd ellesni tőlük pár trükköt. Ők egész más módszerekkel horgásznak, mint mi Komáromban.
Üdv.

Tom

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.06.07. 01:23:51

Ezt a félig gumihal, félig wobbler jószágot már én is nézegettem a neten...
Az a rakodóizé alatt pedig ne hajózzatok át sűrűn, ha még sokat akartok kuttyogatni... fasza süllőtanya lesz belőle elébb-utóbb...

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.06.07. 21:16:00

@Hepci: Szia Gábor!

Annyit tudok mondani, hogy zseniális. Se nem wobbler, se nem gumi mozgásra nem hajaz. Ide oda vetődik mint egy döglődő kishal. Ráadásul egy mozdulattal cserélhető benne a gumi, megváltoztatva a színt. Mindenképpen próbáld ki csukára!
Jah, mire beleomlik a szénrakodó a vízbe, addigra nyugdíjas leszek. Már több, mint 100 éve úgy tudom...
Üdv.

Tom

Kapásjelző 2012.06.07. 22:50:08

Grat a rekord csukához! Érdekes ez a műcsali, de nem hiszem, hogy idén lesz lehetőségem kipróbálni. A csuka idén nagyon nem működik. A Dunán pedig 3 napja balint sem látni rabolni. A kocaponytok esznek ugyan, de az nem kihívás. Örülök, hogy legalább neked sikeres a rablózás

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.06.07. 23:01:16

@Kapásjelző: Hát azért megmondom őszintén rohadt nagy mákom volt. De azért néha ilyenem is lehet. Soma már egy ideje pergetett ott és csak 4,7 ig tudott menni, pedig iszonyat jó horgász ő is. Így van ez, most rám mosolygott a szerencse... :o) lehetne gyakrabban is.
Jah, a Duna most árad rendesen. Én most pihentetem is. Talán majd június végén érdemes lesz rá próbálkozni...
Üdv.

Tom

amstaffsoma 2012.06.08. 14:22:52

Mégegyszer grat a csukához! És nagyon jó a cikk is! De igazuk van a srácoknak,kell még kuttyogatos cikk is!! Majd szólok ha már zabál a harcsa a Dunán,mert most még csak eszeget!!(csak nem a mi csalinkat :()

Üdv: Soma

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.06.08. 15:25:30

@amstaffsoma: Szia Soma!

Köszönöm ezt a fantasztikus hétvégét!
Rajta leszek a témán. Jelezd majd, ha érdemes lesz a kuttyogatás és jövök. Ha tudsz valami pecót, akkor mennék egész hétvégére is. Természetesen ezt majd én is viszonoznám, ha majd Pest környékére szervezünk valami közös programot...
Meg persze a novemberi gumihalas süllőzésekről sem feledkezünk majd meg... ;o)
Üdv.

Tom

csaba801 2012.06.10. 22:38:28

Egy ssr7 sd emlékére:))

Ma a rakodó után pergettem.Felfelé dobálva reméltem a halat.A rakodó után 1 méterre dobálva lassan húztam a rapalámat.Lehetett vagy fél kilenc pont kezdtem megunni a víz korbácsolását,mert rablást nem sokat láttam.Ekkor hatalmas koppanás következett.Erre én reflexből be durrantottam neki.Ekkor hatalmas fröcskölés és fejrázás mellett 5 másodperc után csak a belazulást éreztem.Ekkor már tudtam szép csukát akasztottam.Csak egyik szemem sírt,mert a kroki elharapta 15-ös fonottamat.Kedvenc rapalámmal távozott amivel már több halat fogtam és ő is elcsábult neki.

Ti milyen előkét használtok a csukeszok ellen?
Pontos típust megírhatnátok nekem,mert így első élményem egy csukával fele másra sikeredett..

Üdv Csaba

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.06.11. 18:53:03

@csaba801: Szia Csaba!

Át tudom érezni a helyzetedet. :o( Pontban 2 évvel ezelőtt kb ugyanott elvitte egy fehér X-Rapomat egy csuka hasonló módon. Sok mindent nem tudsz tenni ellene, mert ha drótelőkét használsz, akkor meg süllő, illetve balin nem jön. Úgy kell felfogni a Rapalákat, mint fogyó eszközöket sajnos. Én csak akkor használok drótelőkét, ha kifejezetten csukázni megyek, bár a flouro karbon, vagy volfram előke is megoldást jelenthet. Acél előkéből mindenképpen jó minőségű hajszál vékony típust használj, ne az elterjedt bumszlit!

@amstaffsoma: Soma! A Bottyán tavon pontosan milyen márkájú és méterű fluro karbon előkét használtunk?

Egyébként szombaton tervezem, hogy leugrok Komáromba pergetni a rakodóhoz...

@jimmba: Jimmy! Mekkora vízállás kell ahhoz, hogy a felső padkáról tudjunk dobálni? Az alsó, tudom 270-nél horgászható, de 360 fölöttit mondanak jövő hétvégére... :oP

Üdv.

Tom

jimmba 2012.06.11. 20:25:26

Hi! A vízállás az 360cm körül,jó térdig érő vizet jelent.
A felső padkáról való pergetéshez bőven 400feletti víz kell.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.06.11. 20:40:57

@jimmba: Hát akkor meglátjuk, mert 360 körüli vízállás mondanak péntekre, de szerintem szombatra olyan 400 körül fog mozogni. Vagyis azt láttam az előrejelzésen, amíg ment még egy ideig... :oD
Üdv.

Tom

jimmba 2012.06.12. 10:55:18

Könnyen lehet,hogy a Dunán szüneteltetni kell majd a
horgászatot,mert ezek az ügyes Szlovákok 30 tonna gázolajat nyomtak a Dunába Pozsonynál.
Remélem megfékezik,de kétlem,hogy nem lesz hatással az élővilágra.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.06.12. 21:14:08

@jimmba: Szia!

Hát ez szörnyű, hogy megint ilyen dolog történik... :o( Mindenesetre úgy gondolom, hogy ez a 20 kádnyi gázolaj gyorsan le fog menni az éppen áradó Dunán, ráadásul a Szlovák oldalon. Szerintem a mi pecázásunkra nem lesz hatással, de azért figyeld a vizet! :o(
Üdv.

Tom

jimmba 2012.06.12. 23:18:43

Ja,most már kevésről beszélnek.
Reggel még 30 tonna meg volt ahol jóval többről írtak,most meg csak pár köbméternyit.
Nem tudom mi az igaz,de már megszoktam,hogy hazudnak.
Remélem,hogy nem lesz belőle semmi gond.

Riderspinblade 2012.06.24. 21:12:36

Ez igen :D grat szép csukesz ;) a csali nagyon tetszik ;) kár h a harik nem jöttek :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.06.24. 21:17:21

@Riderspinblade: Szia!

Köszönöm. Kár, hogy voltak rajta sérülések... remélem azóta meggyógyult. Hát igen... az lett volna az igazi, ha harcsát is fogunk, de hát legközelebbre is kell hagyni valamit. :o)
Üdv.

Tom
süti beállítások módosítása