Régóta terveztem, hogy meglátogatom a táti holtág mesés rengetegét, hiszen az éves engedélyem által horgászható Duna szakasz, ezt a területet is magába foglalja. Barátaimat számos kecsegtető fogással ajándékozta meg ez holtág, illetve a mellette elsiető öreg Duna az utóbbi időben. Olyan folyami süllőkről kaptam képeket tőlük, amelyeket én csak álmaimban láttam még... Nem is haboztam, amikor Soma és Zoli meginvitált egy közös horgászatra ezen a csodálatos környéken. Elsősorban csukapergetés szerepelt a terveink között, de szerettünk volna megpróbálkozni a kuttyogatással is, ami számomra még egy teljesen ismeretlen műfaj a harcsahorgászatban. Türelmetlenül vártam, hogy elérkezzen hát ez a kora áprilisi hétvége, mikor új vizeken, új kihívásokkal szembesülhetek barátaim társaságában. És ki tudja? Talán pont most fogom meg életem halát... :o)
Kora reggel a Bottyán tavon kezdtük a pergetést
Fütyörészve szálltam le a tatabányai buszról ezen a verőfényes tavaszi hajnalon. Nem is emlékszem mikor horgásztam utoljára ilyen kellemes időben, talán őszelőn... Soma barátom már várt reám. Először ellátogattunk hozzájuk, hogy összeválogassuk a szükséges felszereléseket és hogy egy pohár ital mellett megbeszéljük az aznapi stratégiát. Azt javasolta, hogy első körben látogassunk el, az esztergomi út mellett elterülő Bottyán tóra, hiszen a tilalmi idő lejárta óta igen szép csukákat kerített itt horogvégre. Köztük egy gyönyörű 4,7 kilós szörnyeteget, ami számomra is új egyéni rekord lett volna. Célba vettük tehát ezt a gyönyörűen karbantartott kis tavat, délutánra pedig a holtágra tervezünk egy csónakos horgásztúrát.
Barátom elmondása szerint nagyon szép csukák lakják ezt az apró tavat
A víz partján elővettem zsákjából új DAIWA EXELER pergető botomat, ami 2.4 méteres hosszával és 5-25 grammos dobósúlyával nem kifejezetten egy csukázó pálca, de kíváncsi voltam mit tud a kis jószág a krokikkal szemben, hiszen fekete sügér színtéren már korábban bizonyított. A zsinór végére egy számomra teljesen új műcsalit kötöttünk fel, a SAVAGE 4 PLAY gumihalat, aminek az orrára egy kis műanyag kupakot lehet húzni, majd abban egy csappal rögzíteni a plasztikot. Eszméletlen, hogy hogy mozog a vízben ez a gumicsali. Az ügyes horgászkéz szinte életre kelti a színes kis plasztik darabot. Mivel ezen a tavon megkövetelik a szabályok, a hármashorog szakállát lenyomtuk fogóval. Előkének vastag fluorkarbon zsinórt használtam, ami ellenáll az éles csuka fogaknak és ugyanezzel a damillal patkoltam meg a gumit, hogy a hátsó részénél még egy kisebb hármashorog is legyen a farok lecsípős kapások kedvéért.
A zsinór végére SAVAGE 4 PLAY gumihalat kötöttem fel a hozzá tartozó kupakkal
Miközben felszerelésemmel bíbelődtem, Soma már fárasztotta is az első halat egy negyvenpár centis, csukesz képében. A betyárját! – kiáltottam fel. Szinte első dobásra jött a kis mohó. Másutt egy teljes napot végig kell küzdeni egy kapásért, itt meg szinte még be sem csobbant a vízbe a gumi, máris odadörgölt neki valami. Barátom egy ezüstös gumihallal csalta horogvégre zsákmányát és elmondása szerint ez a szín működik itt a legjobban. Ám, én mégis úgy döntöttem a zavaros vizet szemlélve, hogy egy citrom színű műcsalival fogom meghúzni a tó felszínét. Mint utólag kiderült, ez nem is volt éppen rossz döntés...
Nem kellett sokat várni a nap első fogására...
... ami egy ezüst flitteres gumihalra éhezett meg
Megriasztott csuka a sásos partszélben
Önfeledten táncoltattam a picinek éppen nem mondható sárga műcsalit. Időnként meg-megugrasztottam, majd egy pillanatra megállítottam, hogy újra megindítva megcsodáljam kígyózó mozgását. A tavaszi napfény selymesen simogatta arcomat miközben lassan elbambultam, majd szinte állva elszenderültem, miközben ritmikusan korbácsoltam a víztükröt. Léhaságomból egy ránehezedős kapás riasztott fel, melynek csípőből vágtam be. Válaszul olyan rúgásokat kaptam vissza a zsinór végéről, amelyet már nagyon hosszú ideje nem éreztem. Rögtön megoldottam a féket majd hagytam, hogy érzékeny pálcám lekövesse a műcsalimat elragadó szörnyeteget.
Szépen dolgozik érzékeny pergető botom a hatalmas hal súlya alatt
Tenyérnyi csukafarok törte át a mozdulatlan vízfelszínt
A pálca engedelmesen dolgozott, kísérve a hal minden mozzanatát. Szinte a csuklómban éreztem a szabadulni próbáló termetes ellenfél minden rezdülését. Somáért kiáltottam, itt bizony szükségem lesz barátom segítségére. Egy ideig ketten szemléltük az eseményeket, majd társam megjegyezte, hogy ez biztosan kabátba akasztott ponty lesz... de ebben a szempillantásban egy paraszttenyérnyi csukafarok törte meg a víz felszínét. Hát ennek a fele sem tréfa – jutott eszembe a szakáll nélküli horog és a nem ekkora méretű halakhoz kalibrált pálca. Tovább fokozta a kétségbe esésemet, amikor megláttam, hogy a kampó kívülről akadt zsákmányom pofájába, így a halkiemelő grip használata nem a legmegfelelőbb választás. Szerencsére Soma gyorsan elszaladt a kocsihoz, hogy míg a hallal viaskodom, merítő szákkal térjen vissza hozzám.
Szákban életem eddigi legnagyobb csukája...
Már több, mint húsz perce folyt a viadal, lábam remegett az ereimben áramló adrenalintól. Tudtam, ha egy pillanatra belazul a zsinór, vége a küzdelemnek. A érzékeny féknek és a halat engedelmesen lekövető botnak köszönhetően azonban csukám nem vadult meg, habnem nyugodt, méltóságteljes mozdulatokkal kőrözött fel le a part vonalában. Majd, mikor már úgy éreztem, talán itt az idő, óvatosan magam felé húztam, hogy barátom egy ügyes mozdulattal alámerítsen a hatalmas krokinak. Elsápadva mértük végig kerek szemeinkkel a szákban vadul vergődő hatalmas csukát. Gyors mérlegelés, hat és hét kiló között félúton állt meg a mérleg nyelve! Te jó ég, két és fél kilóval javítottam meg eddigi csuka rekordomat! – tört ki belőlem a lelkesedés.
... egy gyönyörű hat és feles szörnyeteg
Nem lennék kishal abban a tóban, ahol ilyen ragadozók élnek
Az örömbe némi üröm is vegyült, ugyanis rekord halam fejét és oldalát több sérülés és horzsolás éktelenítette. Így nem is kínoztuk sokáig, gyors horogszabadítás, és fényképezés, majd óvatosan visszaengedtem a meglepett ragadozót a fárasztás során zavarosra felvert vízbe. Le kellett ülnöm, hogy kifújjam magam. Szinte euforikus érzés kerített hatalmába. Egy ekkora halat egy ilyen finom pálcával és szakáll nélküli horoggal kifárasztani nem mindennapi élmény volt. Na de itt nincs még vége a történetnek, hiszen még egy órája sem vagyunk itt... :o)
Győzelmi fotó a nap halával
Nem kérdéses, hogy végül csukám visszakerült az őt megillető helyre
Az újonnan kipróbált műcsali gyorsan bizonyította fogósságát
Az izgalmas pillanatok után újra folytatódhat a horgászat
A következő csuka Somának esett be a tó túlsó felén. Körbekocogtam a vizet, hogy megörökítsem a nap harmadik fogását. Ekkorra már lekerült rólam a kabát és a pulóver is. Remek időjárás és gyönyörűséges halak hízelegtek a kedvünkben a mai napon. Közben a tó lassan megtelt pontyozó sporttársakkal, ezért úgy döntöttünk, hogy másfél óra tavi pecázás után áttesszük a székhelyünket a táti holtágra. Ha fogunk még halat a mai napon, ha nem, ezért az élményért már megérte ennyit utazni... :o)
A sort végül Soma zárta egy méretes krokival
Kis tó, nagy élmények
Ezt a műcsalit nem utoljára kötöttem fel a zsinór végére :o)
Összepakoltuk a felszerelésünket, majd leellenőriztük a motorcsónak működését, hogy ne a vízen derüljön ki, ha a tél során áthűlt alkatrészek közül valamelyik nem pöcire indulna. Ezután átvezettünk Esztergomba, hogy miután Zolit felvettük, a hullámokra bocsássuk vízi alkalmatosságunkat. Míg az öreg Dunán haladtunk sodrásnak felfelé, elhaladtuk a folyó közepén magában álló, múltat idéző építmény mellett, hogy megérkezve a holtág torkolatához, átváltsunk a csendesebb villany motorra. Lassan haladva volt időm megcsodálni az ébredező természetet a maga pőre szépségében. A víz vallatását egy laza kis pergetéssel kezdtük. A legígéretesebb helyekre pöccintettük be csukázó wobblereinket. Nagyjából egy órán át húztuk a vizet, de sajnos kapásig nem jutottunk, ezért úgy döntöttünk, megpróbálkozunk a kuttyogatással.
Jobb kort megélt építmény a Duna hátán
Rendkívül érdekes látvány. Élmény volt elhajózni mellette
A táti holtág bejárata
Sajnos, a pergetés most nem hozott sikert
Már nagyon vártam ezt a pillanatot. Mindhármunknak jutott egy-egy harcsázó bot. Zoli termetes keszeggel, míg Soma és én mindketten nadálycsokorral feldíszített horgot engedtünk a mélybe. Zoltán nagy tapasztalattal ütötte a vizet, miközben a csónakot a holtág legmélyebb pontjai fölött úsztatta. Egyik szeme a radaron, a másik az úszón. Egyik keze a kormányon, másik keze a boton pihent. Időnként kuttyogató fájával ütemesen elkezdte verni a vizet, hogy az egész holtág visszhangzott belé. Nem gondoltam volna, hogy ilyen intenzív hangokat ki lehet csalni a fából... :o)
Készenlétben a harcsázó cájgok...
... és a kuttyogató fák
Zoli nagy gyakorlattal üti a vizet. A fa hangja messze visszhangzik a tájban
Lassan el kezdett szitálni az eső. A eget nézve kezdtek borússá válni kilátásaink
Rendkívül érdekes és izgalmas volt részese lenni ennek az ősi magyar harcsafogó módszernek, de sajnos csak egy röpke óra hosszát tudtunk hódolni e nemes tevékenységnek, mert fölöttünk lassan gyülekezni kezdtek a sötét fellegek, majd lassan el kezdett szemerkélni az eső. A szitáló égi áldás egyre intenzívebbé vált, így a távozás mellett döntöttünk. A víz színén pattogva érkeztünk be az esztergomi kikötőbe, ahol már úgy szakadt az eső, mintha dézsából öntenék. Miután biztonságos menedékünkben némileg megszáradtunk, még megejtettünk egy próbát a Bottyán tavon, de be kellett látnunk, hogy nem dacolhatunk tovább az elemekkel. Így, sajnos elérkezett a horgászat vége és búcsút kellett vennem barátaimtól, de egy pillanatig sem bánom, mert olyan élményekkel gazdagodtam ezen a hétvégén, melyek egy életre elkísérnek majd...
A radar árkot jelez, kezem a harcsázó boton
A kora tavaszi eső elvitte a reményeinket. Talán majd júniusban újra megpróbáljuk
Mire Esztergomba értünk, már szakadt az eső, pontot téve a kaland végére...