Fényváltáskor a Dunán

2014. szeptember 17. - Bogyo_bacsi

Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy éves horgásznaptáramban az egyik legnagyobb kihívást jelentő időszakot a nyári, dunai wobbleres pergetés jelenti. Szinte minden év más és más, újra kell tanulni, értelmezni a módszert. A folyó viselkedése és az időjárás nagyban határozza meg a rablóhalak viselkedését. Más-más vízállásnál, más-más kövezések tartják a halat. Figyelembe kell venni a közelgő árhullám érkezését, a víz zavarosságát, a napszak fényviszonyait és ennek függvényében kell kialakítani a stratégiát. Amennyiben a megfelelő helyen vagyunk, akkor sem garantált a siker, hiszen ki kell tapasztalni a megfelelő vízmélységet, ahol a süllők, balinok táplálkoznak és bizony a műcsali színe, mozgása sem közömbös. Ha minden mozaikkocka a helyére került, akkor a fogás sem marad el, de az ide vezető tanulási folyamat években mérhető. Ahogy a horgászemberre folyamatosan ragadnak a tapasztalatok, a helyes megérzések és a jó ütemben meghozott döntések száma egyre növekszik. Tehát, a folyóvízi wobbleres pergetés egyet jelent a változó körülményekhez való dinamikus alkalmazkodással és ez benne a csodaszép. :o)

wobbler01.jpgNincs csodásabb látvány, mint mikor az ébredező napkorong aranyszínbe festi a Dunát

Párás júniusi hajnalon érkeztünk az áradó Duna partjára János barátommal. Az öreg folyó kilépet már medréből, kakaó-barna köntösbe burkolózva. Áradáskor a legtöbb horgászhely elérhetetlenné válik partról, ám én ismerek egy patak befolyót, melybe a sodrás ilyen körülmények között beszorítja az apróhalat és évről évre szépen fogjuk a balinokat ekkor. Az ártéri növényzeten keresztülverekedve magunkat, leírhatatlanul gyönyörű látvány tárult elénk, ahogy a felkelő nap sugarai aranyba öltöztették a víztükröt. Ám, bambulásra nem igen jutott idő, ugyanis a balinok itt is - ott is hangos rablásokkal mutatták jelenlétüket. Felszínen járó Norizi wobblert választottam dobozomból, ám őnre pályázva gyorsan csévéltem be műcsalimat, így a víztükör alatt közeledett felém élénken riszálva farát. Már szinte a lábam előtt járt fahalacskám, mikor a semmiből előtörve, egy hatalmas balin durrantott oda neki, ám az akadás nem volt sikeres. Nagy kár, pedig olyan kettő – kettő felesre saccoltam őkelmét.

wobbler02.jpgPirkadati balin

Ám, Jani barátom szerencsésebbnek bizonyult nálam, ugyanis hangos kiáltással jelezte számomra, halat akasztott. Segítettem kiemelni neki a formás, kiló körüli balint, mely egy élénk színekben játszó X-Rapra csábult el. János öröme nagy volt, hiszen élete első, élő Dunán fogott halát tarthatta kezeiben. Néhány gyors fotó és eredhetett is haza áradó otthonába szegény pára. Sajnos, több rablót nem sikerült már nyakon csípnünk, hiszen a hajnal elmúltával megszűnt a varázs. A víztükör megnyugodott, a rablások elcsendesedtek. Igaz, csak egy árva baller került horogvégre, de nem sokon múlt, hogy megakasszam az év eddigi legszebb fenekeszegjét. Úgy gondolom, jókor voltunk jó helyen, ám a szerencse ezúttal nem állt mellettem. Sebaj, lesz még lehetőség a szépítésre... :o)

wobbler03.jpgJani  barátom első élő Dunán fogott őnjével

A következő támadást már egyedül követtem el. Pár óra volt még hátra sötétedésig, mikor leszálltam a vonatról és célba vettem a kiszemelt kövezést. Bár, most is érkezett kevés víz, az állapotok normálisnak mondhatónak voltak. Legnagyobb meglepetésemre a folyó teljesen tisztának, mélyen áttetszőnek tűnt. Bár, a balinok szétszórtan mutatták jelenlétüket, célhalaim ezúttal a süllők voltak. Tapasztalataim szerint már az alkonyat előtti órában is érdemes próbálkozni a tüskéshátúakkal, mert bár még nem kezdenek aktív táplálkozásba, gyakran már ilyenkor is a part közelében ólálkodnak. De vajon milyen wobblert küldjek csatába? Mindenképpen a mélyben sejtettem a halat és a tiszta víz miatt valami természetes árnyalatra volt szükségem... egy sneci színű, mélyre törő, shad formájú fahalacskára esett a választásom végül.

wobbler04.jpgAz alkonyat is tartogathat meglepetéseket számunkra

wobbler05.jpgA lemenő nap utolsó sugaraiban fürdő bronz-süllőm

Lassan kezdtem meg a bevontatást. Érzékeny pálcám spicce kiválóan közvetítette felém a választott wobbler verető mozgását. Hat – hét dobás és semmi, már át is költöztem a következő pozícióra. Régen sokáig elidőztem egy-egy korábban halat adó álláson, ám ez nagy hiba volt. Amennyiben tucat dobásból nincs kapás, tovább kell állni, mert a tüskéshátúak gyakran szanaszét vadásznak a kövezés mentén. A számításaim bejönni látszottak, mert a következő álláson agresszív koppintás érkezett, nem is olyan messze a parttól. Derekasan beletartottam az akcióba és rögtön megéreztem a süllőre utaló fejrázásokat odalent. Halam erőteljesen védekezett... nyáron inkább formában vannak a fogasok, mint a téli fagyos vízben. Végül egy gyönyörű, egészséges süllő körvonala törte meg a habokat. Természetesen most is kiemeléskor érkeztek meg egy elsuhanó sétahajó hullámai, így bár birtokba vehettem halamat, majd térdig vizes lettem.

wobbler06.jpgSajnos, ha az ember egyedül horgászik, nehéz olyan képet készíteni, amely visszaadja a préda méreteit

wobbler07.jpgTavaly nyáron fél karomat odaadtam volna egy ilyen süllőért az ínséges időszakokban 

Mivel egyedül voltam, nagy nehézséget okozott a hal fényképezése. Sok időm nem volt a próbálkozásra, így nem is sikerült olyan képet készíteni, ami tükrözte volna süllőm méreteit. Mielőtt visszaadtam szabadságát prédámnak, gyorsan lemértem... farok tőig negyvenhárom centimétert mutatott a szalag. Nagy vehemenciával tört a mélybe, miközben elégedetten búcsút intettem neki. Sötétedésig akadt még néhány koppintásom, de amint a telihold rávilágított a vízre, minden aktivitás egyszeriben abbamaradt. Összekacsintottam hőn szeretett folyómmal és a vasútállomás felé vettem az irányt. Tavaly, extrém alacsony vízállásnál a Duna szűken mérte ajándékait, de idén, a folyamatosan változó vízszint mozgásban tartja a halakat, így több és szebb ragadozó került horogvégre.

wobbler08.jpgA visszaengedés nem volt kétséges

wobbler09.jpgTiszta vízben, nappal, ez a sneci színű, mélyre törő wobbler kitűnően vizsgázott

wobbler10.jpgSosem lehet tudni, mit fognak megenni aznap :o)

Harmadik próbálkozásom már augusztus elejére esett. Egymás követték az áradások ebben az időszakban, így alaposan át kellett gondolni mikor – hol teszi próbára szerencséjét a horgászember. Csabi barátommal egy gyönyörű holtág partjára terveztünk látogatást, de a rendkívül magas vízállás miatt nem fértünk hozzá a csónakhoz. Felvetettem, hogy tegyük át székhelyünket egy kövezéses szakaszra, ahol a töltés tetejéről még lehetőségünk nyílik a horgászatra. A víz sötétbarna színben hömpölygött. Úgy gondoltam, a sodrás a partszélbe szorítja az apróhalat, így felszínen járó Norizi wobblert akasztottam kapcsomba és szinte a part szélén vezettem, hogy billegve, V betűt húzva maga mögött, a felszínen kellesse magát az éhes ragadozóknak. Próbálkozásomat siker koronázta, ugyanis hamarosan egy kisebb forma balin durrantotta le a duci wobblert. Egy gyors fénykép és mehetett is vissza a rémült jószág a biztonságot jelentő zavarosba.

wobbler11.jpgGazdájukra váró csónakok készülődnek az éjszakára

Nem nagy zsákmány ugyan, de önbizalmamon hatalmasat dobott. Pozíciót váltottam és kissé arrébb próbálkoztam újra a sikeres technikával és az eredmény sem maradt el. Határozott ütés éreztem műcsalimon, mire rögtön reagáltam. Jobb hal védekezett a zsinór végén. Szememet meresztgettem a sötétben és bizony egy gyönyörű süllő képe bontakozott ki előttem. Óvatosan vezettem zsákmányomat, hogy a közeli lépcsőnél elérhető távolságba kerüljön, majd grabancon ragadtam a pompás rablóhalat. Negyvenhat centi, másfél kiló... szép. Készítettünk róla pár képet, a fülledt melegben szakadt rólam a víz. Mondhatnám, izzadtam, mint kezdő b**i a gőzfürdőben. :o) Ám, a fogás élménye így is mérhetetlen boldogsággal töltött el. Örömömet csak fokozta, hogy Csabi barátom szintén sikerrel járt egy méretes balint és egy harmincnyolcas süllőt zsákmányolt rövid horgászatunk során.

wobbler12.jpgEgy apróbb balin felszínen járó Norizi wobblerre

wobbler13.jpgEz a másfeles süllő, a víztükörről cuppantotta le a dundi wobblert

Hiába az extrém vízállás, mégis megvámoltuk a folyót. Elégedetten hagytuk hátunk mögött a hömpölygő Dunát. Számomra a rövid wobbleres idény ezennel lezárult. Bár, csak néhány próbálkozást tudhatok a hátam mögött, azért sikerült szebb halakba belenyúlni ezen a nyáron. Mint ebből a pár sorból is kiderült, a nyári Duna nem könnyű pálya. Minden fejben dől el... az évek során felhalmozott tapasztalatok, a jó megérzések, a kitartás és a technikai tudás mind fontos tényezők, hogy a változó körülmények között meglegyen az a bizonyos kis plusz, ami a sikerhez szükséges. Sok-sok éjszakát töltöttem sikertelenül a vízparton, míg beérett a tudás, hogy stabilan tudjam fogni a halat a Dunán. Ezért csak azt tudom tanácsolni azoknak, akiknek kedvét szegték a betlis folyóparti próbálkozások, hogy legyetek türelmesek és olvassatok a folyóból, mert ha egyszer megbarátkoztok vele, csodás élményekkel halmoz majd el titeket!

wobbler14.jpgAkik szúnyoghadakkal dacolva kitartanak a forró nyári éjszakákon, azok ilyen szép süllőket zsákmányolhatnak jutalmul

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr996631823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Halfdane 2014.09.17. 08:45:21

Szia Tomi, gratulálok a halakhoz! A nyár az én tapasztalatom szerint is az egyik legnehezebb időszak. A halak ugyan többet táplálkoznak a gyorsabb emésztés miatt, de sokkal nehezebb is őket megtalálni, mint a felmelegedő vagy lehűlő vizekben. A technikák is sokkal változatosabbak, sok minden sikerre vezethet, néha egész meglepő dolgok is. Ezt bizonyítja a felszínen fogott süllőd is, szerintem az aznapi pecához készülődve te sem fogadtál volna nagy tétben erre az eredményre...;) Minden esetre az ilyen kis tapasztalat-mozaikokból áll össze az igazi horgásztudás. Az pedig külön szerencse, hogy ezekből a tudásmorzsákból, információ-bonbonokból és bölcsesség-labdacsokból mi is részesülhetünk...;)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.17. 09:19:10

@Halfdane: Szia András!

Valóban nem számítottam süllőre felszíni wobblerrel, viszont a balin sanszos volt, esetleg harcsa. Ezért választottam ez ki a dobozból. Bizony, nem könnyű eredményesen horgászni a nyári időszakban, igen apróságokon múlik a siker. Ráadásul a horogvégre kerülő halak mérete is elmarad a téli fogásoktól. Viszont, most a változatos, frontos időjárás és a liftező Duna mégis behúzott pár szebb halat.
Úgy gondolom, hogy az elmúlt egy év meghozta az áttörést süllő fronton mint a téli gumis, mint a nyári wobbleres idényben. A cél, ezt a tudást fejlesztgetni, mert mindig akad új kihívás...
Üdv.

Tom

Halfdane 2014.09.17. 09:47:16

Ez a jó a pecában, bármikor jöhet egy váratlan helyzet, egy szokatlan fogás. Ha kiszámítható és kiismerhető lenne, talán már meg is untuk volna. Bármekkora a tudás, akkor is csak a felszínt kapargatod. Jelen esetben szó szerint...:D Vannak szép új célok is, én is fejleszteni akarom a gumis tudást és ez az éjjeli felszíni partdobálós peca is nagyon izgat, csak sajnos lassan lecseng a szezonja... Reméljük még idén ad valami szebb fogást

jimmba 2014.09.17. 10:03:38

Jó kis cikk lett! Megnyugtatlak,hogy a képeken látszik a halak mérete :)
Annak meg örülök,hogy nem csak megfogadtad az évek folyamán tanácsolt dolgokat,hanem sikerre is váltottad.
Nyilván nehezebb becsapni a ragadozókat,mikor hemzseg a víz a táplálékhaltól,de egy kis ügyességgel még a három feletti süllők is odavágnak a wobblereknek.
Szóval jó irányba vetted az irányt és remélem,hogy marad is.

Gratulálok a fogásokhoz,jók ezek a nyári időszakban!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.17. 10:09:15

@Halfdane: Hát apukám, ha én a felszínt kapargálom, akkor te a meder alját... :oD
Mindazonáltal, stabilan fogni a halat a Dunán már régóta cél volt és aki nem tartott velem ez idő alatt, nem is tudhatja, hány betlis horgászat áll mögöttem, mire összegyűlt annyi tapasztalat, hogy ez ne így legyen. Persze betlibe most is bele lehet szaladni, mert azért a körülmények nagyban meghatározzák a sikerességet, de vegyük észre, hogy nem telepített kockatavon horgászunk, vagy ahol az állomány védett és teli van böszöm halakkal.
A csorgásos harcsapergetés nekem is nagyon tetszik. Főleg, hogy itthon kisebb csalikkal rendszeres vendég a balin, a jász és időnként a domolykó is. Ez sokkal izgalmasabb, mint üresen dobálni át éjszakákat. Még szeptemberben két éjszakát szánok erre a módszerre. Egyiket a Tiszán, másikat a Dunán. Talán összejön még egy wobbleres írás a csukaszezon előtt... :o)
Üdv.

Tom

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.17. 10:12:45

@jimmba: Szia Jimmy!

Köszönöm a dicséretet és a sok tippet és segítséget is. A három feletti wobbleres süllő még várat magára, de sajnos, nem tudok olyan gyakran rápróbálni a módszerre, mint kéne. Mindazonáltal én ezekkel a fogásokkal is elégedett vagyok most. :o)
Reméljük, a továbbiakban is hasonlóan jönnek majd a fogások...
Üdv.

Tom

Halfdane 2014.09.17. 10:15:33

Na látod, végre elismered elmélyült tudásom...:D

Nekem a nyár több okból sem volt túl halas, de az ősszel kicsit jobban "oda akarok csapni". Talán még lesz egy kis vénasszonyok nyara, amikor talán még egy éjszakai csorgást meg lehet kockáztatni. A ragadozó szezon úgyis akkor indul el, ha már kellően lehűlt a víz és a növényzet is lekezdett lerohadni, meg már bandáznak a kövesek. Ez a nyár megint minden számítást keresztbe húzott, örülnék egy kiszámítható ősznek...

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.17. 10:15:38

@jimmba: A képek minőségével elégedett vagy? :o)
Az utolsó 10 kép már az új géppel készült...

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.17. 10:19:41

@Halfdane: A szezon még csak most kezdődik!!! Októbertől ráfekszem a csukázásra. Nyáron én is ímmel-ámmal horgásztam csak, de az elkövetkező 2-3 hónapban nagy tervek vannak kilátásban és mozgósítani szándékozom tartalékban lévő 12 nap szabadságomat is. Az ősz a legjobb időszak. Ekkor jönnek a legnagyobb csukák és decembertől meg kezdődik a téli süllő szezon!
Nem maradtál le semmiről sem még...
Üdv.

Tom

jimmba 2014.09.17. 10:40:23

@Bogyo_bacsi: Az előzőeknél is csak akkor volt gond,ha közelről csináltad a képet.
Sokszor homályosak voltak a képek.
Jók lettek minőségileg a képek!
Majd megnézem a géped :)

Halfdane 2014.09.17. 10:50:03

@Bogyo_bacsi: ....még nem. Csak a szabadsággal lesznek gondok...

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.17. 10:56:10

@jimmba: Ugyan olyan, mint a régi, csak modernebb változat. Cannon PowerShot. Amúgy azért van vele szívás, mert sokkal érzékenyebb szerkezet, mint az előző. Különösen kéz bemozdulásra. Főleg, ha rólam készítenek képet idegenek, akkor sok a homályos.

@Halfdane: Saját magad főnöke vagy. Ha akarod meg tudsz oldani bármit... :oD Legfeljebb be kell pótolnod.

Halfdane 2014.09.17. 11:10:53

Az még csak hagyján, de tudod, ott van Nimród kisfőnök is...:) Megoldjuk azért!

Riderspinblade 2014.09.19. 10:17:22

Szia
Nagyon jó a cikk :)
Imádok éjjel pecázni a fény váltást kivárni és utána az éjjeli üzem módba kapcsolni...
Holnap peca Duna kicsit belemaradok az estébe hátha. :)
Visszatérve az első pár sorra volt olyan éjszaka ahol az sfc és társai nem váltak be és a nappali szín s-el tudtam fogni. :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.19. 10:21:54

@Riderspinblade: Szia Jani!

Hát szerintem nyáron ez az az időszak, amit ütni kell. A wobbler színét a körülményekhez kell igazítani. Tiszta vízben, holdfénynél, túl erős lehet az SFC. Ilyenkor nekem a B szín szokott működni, de szélsőséges esetben akár a sneci szín is jó lehet.
Sok sikert a horgászatra. Kíváncsi leszek az eredményre, elég magas most a Duna...
Üdv.

Tom

Roland Nagy 2014.09.22. 15:31:37

Üdv.!
Jó írás.majdhogynem pazar :D
jövő héttől én is így akarom pazarolni a halakat vissza a vízbe :D
Roland

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.22. 15:39:57

@Roland Nagy: Roli!

Akkor olvasd el újra figyelmesen a sztorit, mert sok olyan információ morzsát elrejtettem benne, ami a hasznodra lehet, ha balint, süllőt akarsz fogni a Dunán... ;o)
Üdv.

Tom

Roland Nagy 2014.09.22. 15:53:22

@Bogyo_bacsi: Kajázom a morzsákat :D
már sokszor bejött az is amit beszéltünk és az is ami itt ragadt rám.bevillannak a dolgok.
Roland

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.22. 15:56:01

@Roland Nagy: Nagyon helyes. Ezeket a dolgokat hasznosítani is kell. Plusz nagyon fontos a saját tapasztalat és akkor jönni fognak az eredmények is hamarosan. A lényeg, hogy nem szabad feladni. Ha én is feladtam volna a dunai pecát 8-10 pofon után, most nem lennének itt ezek a szép halak... ;o)
Üdv.

Tom

Roland Nagy 2014.09.22. 16:17:44

@Bogyo_bacsi: jó lesz jó lesz sose adjuk fel.minden héten támadás! (jó értelemben!)
Roland

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.22. 16:19:30

@Roland Nagy: Nem is szabad... hamarosan támadunk egyet közösen is. ;o)

agombi 2014.09.22. 18:34:34

Szia Tom, a Fishingtime-on keresztül jutottam el ide :) Nagyon érdekel a cikk témája, még nem olvastam, csak végig görgettem, épp indulóban haza a melóból. Kb 10 évvel ezelőtt sokat wobblereztem a fővárosi Dunán több kevesebb sikerrel. Idén próbálkoztam újra, de egyelőre tárt kezekkel állok a helyzet előtt, mivel egyelőre nem sikerült a régebbi helyeken wobblerrel süllőt fognom. Mindenképp elolvasom a cikked, és beszámolok, milyen volt :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.22. 19:59:18

@agombi: Szia agombi!

Üdvözöllek a blogomon. Remélem sok tanulságos infót találsz itt a dunai pergetésről. Nem csak ez az írás, de több tucat járja körül ezt a témát. Írd majd le, mit sikerült fogni és megpróbáljuk kielemezni a helyzetet. :o)
Üdv.

Tom

agombi 2014.09.23. 22:43:17

Szia Tom, most ertem haza a Dunarol. Par orat dobaltam eszak pesten, tobb helyen, de meg csak koppintasig sem jutottam. A viz 300 korul van Bp-en, lenyegesen tisztabb, mint az elmult napokban. Egy-ket kisebb balin rabolt, kishalak elenyeszo szamban mutattak magukat.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.24. 09:28:02

@agombi: Szia!

Elég magas a víz. Ilyenkor az áradás kiszorítja a partszélbe a halakat. Mindenképpen a kövezéssel párhuzamosan érdemes dobálni. Van, hogy szinte a köveken döcögtetve van csak kapás, de érdemes beljebb is dobni, mert a parttól 3-4 méterre is lehet érdeklődő. Ilyenkor szoktam erőltetni az SSR 7-et, vagy az original-t. Ha a víz letisztul, az élénkebb színekből is vissza lehet venni. Szerintem fontos, hogy dobálj be minél nagyobb régiót. Tehát, 6-8 dobás és menj tovább. Keresni kell a halat. Ilyenkor a limányos részek, patakbefolyók is felértékelődnek.
Üdv.

Tom

agombi 2014.09.24. 11:50:42

Igen, be kell majd szerezzek SSR7-bol par darabot, rgen volt beloluk, de egyiket a kolab, a masikat fa marasztalta... Inkabb elenk szineket probaltam, mivel a viz ugyan mar tisztult a mult het ota, de meg mindig kisse koszos volt. Sebaj, pentek este lesz legkozelebb idom, megprobalom mashol ujra :) Amugy ismer valaki wobbleres palyakat veletlenul Pest felett? Pl. Dunakeszi-God tersegeben? Olyan mennyisegu a hajoforgalom itt a fovarosban, hogy szivesen raszanok egy kis idot meg benzint az utazasra, hogy az a 2-3 ora, amim altalaban van jobb eselyekkel birjon. Koszi!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.24. 12:49:31

@agombi: A Vaterán viszonylag olcsón összekukázhatsz pár darabot, igazán megéri. Kb fele annyira jön ki, mint ha boltba vennéd az SSR-t. Jól tetted, hogy az élénk színeket erőltetted, most annak van itt az ideje. Zavarosban én a leggyakrabban SFC színt használok.
Nem ismerem azt a környéket, de úgy tudom, hogy van ott pár rugany. Lehet azokat lenne érdemes meghúzni, vagy megteszi a sima kövezés is. Ipoly torkolatot próbáltad már?
Üdv.

Tom

ridgeback · http://akvariumipecas.wordpress.com/ 2014.09.26. 16:18:33

Szia Tamás!

A fiammal régóta olvassuk az írásaidat, nagyon sokat tanultunk belőlük, csak ezt szerettem volna megköszönni! :)
További kitarrtást és sikerekben gazdag horgászatokat kívánunk, és várjuk kéthetente az írásaidat.

Üdv,
István

akvariumipecas.wordpress.com/

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.26. 22:14:29

@ridgeback: Szia István!

Üdvözöllek a blogomon. Nagyon örülök, hogy tanulságosak voltak az írásaim. :o) Ha esetleg bármilyen kérdésed van, vagy tanács kéne, szívesen állok a rendelkezésedre. :o)

Átfutottam a blogodat, gratulálok hozzá. :o)
Tatabánya környékiek vagytok?
Egyszer összehozhatunk egy közös pecát is, úgyis hamarosan kezdődik a csuka szezon...
Olvastam a blogodon, hogy azt írtad, más bloggerek titkolják a helyeiket. Igazából nincs olyan, hogy tuti hely. Vadvízen mindig a körülményekhez kell alkalmazkodni és bejárni számos helyet, mire az ember megtalálja a halat. Kellő tapasztalat birtokában, az embernek kialakulnak a megérzései és egyre többször nyúl bele a tutiba. Szóval nincs titkos hely. Persze az ember vigyáz arra a környékre, ahol horgászni szokott, ezért óvatosan csöpögteti el az információkat. Nem mindenki sporthorgász :o)
Üdv.

Tom

ridgeback · http://akvariumipecas.wordpress.com/ 2014.09.27. 11:58:33

Hű, köszönöm a lehetőséget, a legtöbbet Tatabánya környékén pecázunk, mostanában elkezdtünk lemerészkedni a Dunára Esztergom és Tát között, de a magas vízállás miatt még olyan helyet is gond volt találni, ahonnan tudunk pergetni, és éppen nem túrják munkagépek! :/ Azért sikerült, és ha lejjebb lesz a víz szerintem még könnyebb lesz.
Tényleg megtisztelsz a közös pecával, de nem szeretnénk hátráltatni, szerintem még nem ugyanabban a ligában focizunk! :)
Azt már megtanultuk, hogy tuti hely nincs, nem is feltétlen így értettem, amit a blogomban írtam. Csak tudod én felnőtt fejjel, a fiam miatt kezdtem neki a horgászatnak, az interneten kezdtem el tájékozódni, és találtam nem egy olyan horgászblogot, ahol, pl. a Nagybivalyost titkolják, amit tényleg nem értek, mert az egy fizetős, C&R víz. Azzal semmi gondom, ha egy élő vízen valaki nem osztja meg a kedvelt helyeit, én sem szeretném, ha ezeket bárki lerabolná.
Ha lesz kérdésem, szavadon foglak, és mindenképpen keresni foglak! :) Előre is köszönöm.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.28. 14:53:21

@ridgeback: Szia István!

Voltunk kint a Dunán tegnap. Már megy lefelé a víz és tisztul is, szerintem jövő héttől már jók lesznek a feltételek, ha nem jön még egy áradás...
Vegyél fel a Facebook-on ismerősnek: Darabos Tamás és megbeszéljük a részelteket. Október 11-én rá is érnék. Kinézhetnénk egy közeli Duna holtágra. No para :o)
Volt olyan, hogy én is leközöltem néhány helyet a blogon, aztán következő években oda sem tudtunk férni. Óvatosan kell ezzel bánni... szerintem. :o)
Üdv.

Tom

ridgeback · http://akvariumipecas.wordpress.com/ 2014.09.28. 17:50:06

@Bogyo_bacsi: Szia Tamás!
Nincs facebook accountom, a feleségemével küldtem egy üzenetet.
Üdv,
István

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.28. 18:39:46

@ridgeback: Nem kaptam üzenetet. :o( Írjatok a darabos.tamas kukac gammanet.hu e-mail címre!
Üdv.

Tom

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.28. 19:57:47

@ridgeback: Megkaptam és ment a válasz. Levélben lekonkretizáljuk a dolgokat... ;o)
Üdv.

Tom

VGabesz 2014.09.30. 21:50:15

Szia Tomi!
Jó írás, gratulálok Neked és a Janinak is a fogásokhoz. Valahogy nekem nem lett kedvencem ez a nyári időszak, nem tudom miért!? Viszont a környezet amiben olyankor lehet dobálni az hihetetlenül szép. Dunán nem is próbálkozol a thrillel?

Üdv.

Gabesz

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.30. 21:59:17

@VGabesz: Szia Gabesz!

Hát nekem is az ősz és a tél a kedvenceim, nyáron általában kínlódok. Mondjuk az idei nyár nem sikerült rosszul, de a tavalyi igen soványka volt horgász szempontból.
Sosem dobáltam még Thillel a Dunán, de tudom, biztosan működik. Szerintem kifejezetten a nyílt vízi balinokra érdemes dobálni vele. Magam részéről igen ritkán horgászok pergetek balinra. Mindig vannak nálam balinos műcsalik, de csak akkor teszem fel őket, ha intenzíven mozognak a balinok. Sokszor süllőzés, vagy harcsázás közben is beesnek szebbek.
Üdv.

Tom

VGabesz 2014.09.30. 22:05:50

@Bogyo_bacsi: Szia!
Igen, azt hiszem ez a jó szó rá: kínlódás. :)
Érdekes az a csali, a többihez képest gyakorlatilag semmi extra mozgás, csak tekered, mint az őrült és vannak vizek ahol zabálják :). Próbálkoztam velük többször az idén, de ezidáig sikertelenül persze ez nem feltétlenül a csalik miatt van, sőt... :). A süllők is elkerülni látszanak, viszont Te igen szépeket tekertél ki!! Grat! Az utolsó előtti képen lévő wobbler az szimpatikus. Csukára is játszik?

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.09.30. 22:13:58

@VGabesz: Úgy kell horgászni a trillel, hogy már dobáskor vissza kell váltani a felkapókart, hogy feszes zsinórral érjen vizet és rögtön tekerni kell, mint a gép, hogy a felszín alatt jöjjön. Próbálj meg nem össze vissza dobálni, hanem ha rablást látsz, akkor rögtön dobj rá a fent leírt technikával. Nagy sebességnél minimálisan rezonál, ami elég. Gondolj bele, a balinólmon sincs csőr, mégis fogós. Ez a műcsali inkább a balinólomhoz áll közelebb, mint a wobblerekhez.
A Norizit a csuka is eszi szépen, de arra figyelni kell, hogy nagyon sérülékeny fajta wobbler. Nem is tudom,nincs lakkozva, hanem valami zománc festékkel van bevonva...
Üdv.

Tom

VGabesz 2014.09.30. 22:21:36

@Bogyo_bacsi:
Köszi a kimerítő választ. Ki fogom próbálni a tanácsokat meg szerintem a Norizit is. Ha már úgy is nyakunkon a csuka szezon :)

Üdv.

Gabesz

Levente43 2015.05.21. 19:30:52

Szép süllőket és balinokat fogtatok gratulálok és tényleg nem lehet tudni mire fognak kapni

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2015.05.22. 08:56:07

@Levente43: Szia!

Hát igen, fel kell készülni minden helyzetre az biztos. El kell találni azt a mélységet, ahol a halak esznek. Nyilván, felszíni wobblerrel süllőt fogni elég ritka, de az originallal, az ssr-el és az sr-el általában el lehet találni a megfelelő mélységet.
Üdv.

Tom
süti beállítások módosítása