Ember tervez, Isten végez...

2014. november 26. - Bogyo_bacsi

Már türelmetlenül vártam, hogy újra beköszöntsön az igazi ősz és régóta tervezgetett Tisza-tavi túránkba végre belevágjunk barátaimmal. Mikor kezd lerohadni a sulyom, a hínár, ott a helyünk a végeláthatatlan nádas tenger labirintusában, falánk csukákra portyázva. Ám, embert tervez, Isten végez – tartja a szólás. A túra tervezett időpontja előtt egy cirka héttel zavaros áradás vonult végig a Tiszán, kakaó barnára festve a tározó máskor kristály tiszta, fekete vizét. Korábban futottunk már bele hasonló körülményekbe és tudtuk, ez bizony nem sok jóval kecsegtet. A stratégia tehát, a nyílt víztől zárt, belső Tisza-ágak, morotvák felkutatása volt, ahova talán nem tört még be a zavaros víz. A tiszta részek megtalálása jelentette az egyetlen reményszálat, amelybe kis csapatunk kapaszkodhatott.

ohalaszi01.jpgTuskós, tökös pálya fogadott minket a kiszemelt Tisza-tavi morotvára érve

ohalaszi02.jpgA felhő fátyolon csak néha derengtek át a nap sugarai. A szél vadul billegtette csónakunkat

Mikor befordultunk a gondosan kiválasztott holtágba, csalódottan tapasztaltuk, hogy bizony ide is betört már a sáros víz. Hiába dobáltuk ezüst kanalainkat a zavarosba, az átlátszóság csupán pár centi volt. Semmi esélyt nem láttam rá, hogy itt csukát fogunk majd. Azt javasoltam barátaimnak, hogy utolsó lehetőségként, nézzük meg a morotva Tiszától távolabbi felét. És láss csodát, ahogy közeledtünk a kifli végébe, a víz fokozatosan sötétedni kezdet. Srácok, itt találunk egy falatnyi helyet, ahol elhorgászhatunk egész nap. Verjünk tanyát, hiszen más tiszta részt órányi távon belül nem találunk – javasoltam. Lemacskáztunk hát a víz tükrén pihenő töklevelek között, hogy dacolva a rendkívül hideg széllel, kiimádkozzunk a vízből pár krokit.

ohalaszi03.jpgA töklevél és a sulyomszőnyeg ezúttal nem rejtett csukát

A tökös részek ezúttal nem rejtettek rablóhalat, sőt, a morotva végében elterülő hínarasban sem jutottunk kapásig. A csukával kecsegtető rejtekhelyek ezúttal nem kecsegtettek csukával... :o) valami mást kellett kitalálni. Végül, utolsó lehetőségként átlátunk az árnyékos partra, ami a holtág többi részéhez képest viszonylag jellegtelennek tűnt és láss csodát, Edi itt kapásig jutott, ám folytatása nem akadt az akciónak. Kinéztünk a nyílt vízre is, de pár órányi kalandozás után úgy döntöttünk, visszatérünk a délelőtti kapás helyszínére és bizony, ez most helyes döntésnek bizonyult. Egy kis erőgyűjtés után nekivágtunk a partszélnek, hogy kihozzuk a minimumból a maximumot. Nagyon betlire állt a zászló... :oP

ohalaszi04.jpgMesterhorgászok táplálkozás közben :o)

Már benne jártunk a késő délutánban, mikor Edi végre halat akasztott. :o) Fehér „Sandra” twisterjét leverte egy ádáz csukesz, ami nem kis vircsaftot csapott a vízben. Ám, egy váratlan pillanatban grabancon ragadtam, hogy csónakunkba beemelve, birtokba vegyünk kis csapatunk első csukáját. Felvillanyozva méricskéltük a vadvízi ragadozót, ötven centi faroktőig... pont méretes. Nem egy óriáscsuka, de lélektanilag hatalmasat lökött rajtunk, hiszen már kezdtünk felhagyni minden reménnyel. Edmund óvatosan helyezte vissza közegébe a meglepett rablóhalat, mire az sebbel-lobbal távozott rejtekébe. Egymás tenyerébe csaptunk. Harcra fel! Tartogat még csukát nekünk az öreg morotva! ;o)

ohalaszi05.jpgKeresd a különbséget...

ohalaszi06.jpg... a két képen :oD

Az események után beálltunk a part mellé és párhuzamosan húztuk el műcsalinkat a belógó bokrokkal, faágakkal. Nagy méretű „Sandrát” táncoltattam zsinórom végén, mikor határozott ütésem érkezett. Kapásom van! - kiáltottam fel, mire András „Unka” támolygója már repült is és persze másodszorra a csuka már nem hibázott... azért én is meghúztam volna még egyszer a műcsalit a tetthelyen, ha lehetőségem nyílt volna rá. :oP Nem tudom, hol tanulta ezt Andris... talán az Omszki tavon? :oD Hiába, a jó helyzetfelismerés sokat számít! :oD Mindenesetre segítettem neki kiemelni a nap halát, ami ötvennégy centire gyarapodott ez év őszéig. Gratuláltunk barátunknak a szemfüles fogáshoz, majd visszahelyezte zsákmányát a Tisza-tó hűs vízébe.

ohalaszi07.jpgA nap halát András csípte el végül

ohalaszi08.jpgOttó új villantója, az "Unka", kitűnően vizsgázott

Most már rajtam volt a sor, mert az arcok hatalmasra nőttek a csónakban hirtelen. Mindent megtettem a siker érdekében, mert tudtam mi vár rám hazafelé a kocsiban, ha hal nélkül maradok... :o) Végül az egyik szegletben szerencsére valami leverte ezüst „Lutrámat”, de prédám sajnos, jelentősen elmaradt az általam remélt mérettől. Szorongató helyzetben bizony a kis fogás is jelentősen felértékelődik. :o) Barátaim gúnyosan nyújtották kezüket gratulációra a nap legkisebb halához. Hogy fordulnátok bele a vízbe! - mosolyogtam befelé magamba. :oD

ohalaszi09.jpgKoldusnak egy alma is vacsora :o)

ohalaszi10.jpgVolt benne ambíció rendesen :o)

Lassan eljött az indulás időpontja. Elképedve bámultuk a lemenő nap utolsó sugarai által vérvörösre festett tározó csodás látványát. A rendkívül nehéz körülmények ellenére, így is sikerült kiharcolni fejenként egy csukát a zavarosra festett víz tiszta szegleteiből. Ez a maximum, amit most kihozhattunk a túrából. Hazafelé kaptam az ívet rendesen, mint a legkisebb hal birtokosa, de várjatok csak... fordul még a kocka! A következő hétvégén újra visszatérünk majd erre a csodás vízre és esélyem lesz a visszavágásra. Előre vetítem, vastagon odatettem magamat és a tisztuló tározón megfogtam azokat a rablóhalakat, amelyekért annyira szeretem a Tisza-tavat... de ez már egy másik történet. ;o)

ohalaszi11.jpgMég a nehéz körülmények dacára is feledhetetlen kalandokat sikerült átélni újra a Tisza-tavon

És most tekintsétek meg az alábbi hangulat-videót a kalandról:

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr876911421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boo 2014.11.26. 09:09:40

Az jutott eszembe: "Aki a kicsit nem becsüli, b....za meg fogjon nagyobbat" :-D

Egész hangulatos cikket hoztál össze, már a délelőtti résznél forralt borra vágytam.

VGabesz 2014.11.26. 09:14:46

Szia Tomi!

Csatlakozom az előttem szólóhoz minden szempontból! :) A forralt bor kiváló lenne ehhez a jó hangulatú cikkhez! Sajnos sokszor keresztül húzza az időjárás vagy egyéb körülmény a horgász számításait, de Ti tényleg kitettetek magatokért! Gratulálok a fogásokhoz :)! Andrásnak külön a szemfülességéért ;)! A kis csukás képed hatalmas, szinte beszél! :D Várom a folytatást!

Üdv.

Gabesz

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.11.26. 09:20:11

@Boo: Szia Csabi!

Hát, 1000-ből egyszer előfordul, hogy én fogom a kicsit... :oD
Mostantól kezdve ilyen fagyos történetek jönnek majd... nem sokat izzadtunk az ősszel :oD
Üdv.

Tom

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.11.26. 09:25:27

@VGabesz: Szia Gabesz!

Látod, egy kis csukából is ki lehet hozni a maximumot, csak jó beállítás, és egy nagyszerű alany kell hozzá! :oD
Hát igen, tudtam, hogy az áradás nem sok jót jelent, mert már 2 éve is befutottunk egyszer egy zavaros őszbe. Pontosan tudtuk így, hogy hova menjünk, mihez kezdjünk. Így jött össze a három csuka. Kis szerencsével lehetett volna több. Másnap itt volt Rapala OB. Úgy tudom ezzel az eredménnyel erősen a középmezőnyben lvégeztünk volna.
Üdv.

Tom

VGabesz 2014.11.26. 09:30:54

@Bogyo_bacsi: Szia!

Ennyit számít a tapasztalat! Sokféle csalit próbáltatok vagy volt egy elképzelés egy fajtáról és azt erőltettétek?

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.11.26. 09:34:11

@VGabesz: Én hagyományosan a támolygót erőltettem és nyilván erre volt a legtöbb kapás, de Edi jó ütemváltással Sandra twisterrel is fogott egy csukát. Én is kipróbáltam a Sandrát a legnagyobb méretben és erre is volt kapás. Talán András próbálgatott még mást is, de nem volt érdeklődő rájuk...
Utána hétvégén egyértelműen a támolygó tarolt. Szinte az összes halat azzal fogtunk és akkor már jöttek szebbek is...
Üdv.

Tom

VGabesz 2014.11.26. 09:38:06

@Bogyo_bacsi: Szia!

Csak azért kérdeztem, mert pont a minap néztem egy videót ahol ez volt az egyik téma és érdekelt, hogy nálatok mi volt. Van aki még akkor is cserél csalit ha egy másikra már volt előtte kapása. Próbálkozó típus. Nagyon kíváncsi vagyok a következőre is. Legutóbb nekünk csak a bicskák jöttek és azok is a szélvízből. Akkor még nem volt elég hideg a víz.

Üdv.

Gabesz

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.11.26. 09:47:38

@VGabesz: Szerintem nem a műcsalin múlik a dolog. Itt speciál pont a jó döntések és a helyismeret vezetett minket arra a részre, ahol csukát találtunk, máskülönben tutira lyukra futottunk volna.
Az én tapasztalatom az, hogy csak agyonpergetett helyeken van ekkora jelentősége a műcsalinak, ahol a csukákat megfogták már több tucatszor. Természetes vízen, ha az éhes csuka előtt elhúzod a műcsalit, az többnyire leveri. A kulcs inkább az, hogy olyan műcsalit válasszunk, amely illeszkedik az adott körülményekhez és ami legalább ilyen fontos, érezzük a ritmusát.
Szerintem minden műcsalinak van egy, vagy több ritmusa, ahogy fogós. Én a támolygó kanál vezetését évek óta csiszolgatom már. Nos, véleményem szerint, ha műcsalit váltasz, akkor kell valamennyi idő, mire ráérzel a ritmusára. Mondjuk 5-10 dobás. Ebből következik, hogy ha túl sűrűn váltogatod a műcsalit, akkor sokkal kevesebb ideig van a kezedben a ritmus összességében. Én nem műcsalit szoktam váltani így, hanem stratégiát. Napi egyszer-kétszer váltok stratégiát és nagyon ritkán használok 3-4 műcsalinál többet egy alkalommal. Viszont amit felteszek, abban bízok és kitartok mellette sokáig.
Üdv.

Tom

VGabesz 2014.11.26. 09:56:05

@Bogyo_bacsi: Szia!

Én is nagyjából így gondolom. Ez is kb olyan érdekes téma, mint a szerencse faktor a horgászatban. Itt azt hiszem minimálisra tudtátok redukálni ezt :)!

Így tovább!

Üdv.

Gabesz

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.11.26. 10:02:35

@VGabesz: Igen, a szerencse faktor is csökkenthető jelentősen, de sosem küszöbölhető ki... ;o)
Üdv.

Tom

ridgeback · http://akvariumipecas.wordpress.com/ 2014.11.26. 17:34:01

Ismét egy jó írás, gratula! Amúgy meg legalább nem azokat a rusnya nagy csukákat fogtátok, hanem ilyen szép kis csinosakat! ;)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.11.27. 09:09:09

@ridgeback: Szia Pisti!

Köszönöm. Hát vadvízen azért a ragadozók mérete jelentősen elmarad a csukás tavakon tapasztalttól... Itt egy szezonban egyszer, ha akasztasz egy olyan halat, amit egy Bottyán tóhoz hasonlatos vízen akár naponta többször is kifoghatsz. Mégis megéri az energia befektetés, mert véleményem szerint csak itt válhatsz igazán jó horgásszá és egy ilyen kaland olyan élményt nyújt, ami elhomályosítja a kocka tavak halbőségét...
Üdv.

Tom

ridgeback · http://akvariumipecas.wordpress.com/ 2014.11.28. 20:19:03

@Bogyo_bacsi: Egyetértek, csak vitzeltem. Nagyobb halakat fogsz vadvízen, mint én kockatavakon! :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.11.28. 20:40:48

@ridgeback: Pisti!

Szerencsére te is tapasztaltad már, hogy vadvízen bármi megtörténhet, bármekkora hal befuthat. Majd segítek ebben-abban, hogy legközelebb ki is tudd szedni a nagy süllőt, ne csak megakaszd... ;o)
Hidd el, nekem is megvolt a tanulópénz... nekem is ment el már pár szép halam tapasztalatlanság okán.
Üdv.

Tom

Roland Nagy 2014.12.02. 13:57:09

üdv!
gratulálok a kitartáshoz fiúk!A pocsék, zord időben is meglehet találni azt ami felhozza a napot nem?csak meg kell érte dolgozni! :)
Roland

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.12.02. 14:19:21

@Roland Nagy: Szia Roland!

Te tudod, hogy mindig nagyon keményen megdolgozunk egy-egy halért. Folyamatosan menni kell, keresgélni, kutakodni. Szerintem vadvízen csak így működhet a dolog. Nagyon nagy területeket kell bejárni a siker érdekében.
És mindig elő kell húzni egy nyuszit a cilinderből, hogy végül ne maradjunk hal nélkül...
De hiszen ez benne a szép, nem? :o)
Üdv.

Tom

Roland Nagy 2014.12.02. 14:40:20

@Bogyo_bacsi: Ez bizony!De a nyuszi legyen inkább csuka :)nagyon sokat ér egy-egy kisebb hal is a Dunából, Tiszából, holtágakból.így fair a vadászat.és nem a méret a lényeg :D
Roland

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.12.02. 15:01:23

@Roland Nagy: Hát azért szerintem az is fontos, hogy az ember próbálja szelektálni a halakat. Értem ez alatt, hogy olyan süllőket csukákat, balinokat próbálok fogni, amik meghaladják a másfél kilót. Persze, ez nem mindig jön össze, de törekedni kell rá.
Főleg a műcsali méretével lehet jól szelektálni...
Szóval én azt mondom, inkább fogjak kevesebb halat, de azok legyenek szépek...
Üdv.

Tom

Roland Nagy 2014.12.02. 15:09:51

@Bogyo_bacsi: lehet hogy hülyeség de én mindig kisebbel kezdek.ha találok halat akkor cserélek nagyobbra.bár van olyan is hogy csak lesek hogy ekkora hal ekkora csalira!?.
mindkét véglet volt már. :D
Roland

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.12.02. 15:16:26

@Roland Nagy: Hát, ahány ház annyi szokás. De azért azt is kell látni, hogy én sokat járok horgászni, nyilván több időm van játszani a szelektálással, mint aki 1 hónapban 1 x jut le...
DE azért gondolom te is szeretsz jobb halakat fogni, nemde? :o)

Üdv.

Tom

Roland Nagy 2014.12.02. 15:28:21

@Bogyo_bacsi:
Igen szeretek de megtanultam becsülni a halat,azt is amelyik kicsi.szerencsére jut nagyobb is,és nem kocka tóból.bár legutóbb betli volt,lehet hogy vége a sikerszériának? :D
Roland

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.12.02. 15:33:28

@Roland Nagy: Ha ez sikerszériának volt nevezhető, akkor most biztosan vége... ;o) :oD
Mindenesetre elég sokat fejlődtél, ezt gondolom te is érzed. Ha többet tudnánk együtt horgászni, biztos vagyok benne, hogy sokkal gyorsabban fejlődnél...
Üdv.

Tom

Roland Nagy 2014.12.02. 15:46:46

@Bogyo_bacsi: micsoda?! zsinorban fogtam a csukákat :D
akkor is amikor balinoztam :DDDD
viccet félre én úgy érzem ügyeskedtem az utóbbi hónapokban (szeptembertől eddig :) ) ott voltam ahol kellett jókor,és kihasználtam a lehetőséget.lehet hogy ez egy kis fejlődés,nem tudom.mindegy jól nyomtátok a rohadt hidegben meg szélben királyok vagytok!!! :D
Roland

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.12.02. 15:50:20

@Roland Nagy: Ha nem mondtad volna vissza a közös süllőzést, már azt is kennéd-vágnád... ;o) :oD
Üdv.

Tom

Halfdane 2014.12.02. 18:24:05

Tomi, a történeti hűséghez hozzá tartozik, hogy a sandrára érkező kapásodat követően a mellette húzott támolygó kanalamra érkezett a kapás, tehát nem rádobtam! Miután az első kapást én is rontottam, visszadobtam a kanalat ugyanoda, amikor le is verte. A te kapásod elég messze érkezett, az enyém a csónak mellett közvetlenül, így szerintem nem is ugyanaz a hal volt, de ez mindegy is.

Amúgy remek túra volt, tele tanulságokkal, hisz a könnyen jött haltól a horgász könnyen érzi magát mesternek. De ha dolgozni kell érte, az igazán értékes fogás. A következő napok hírei az ORPB-ről pedig tovább gazdagították a tapasztalatainkat. Reméljük, hogy tavasszal, illetve jövő ősszel megjönnek majd a nagyobb példányok is.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.12.02. 18:35:55

@Halfdane: András!

Perszepityu :oD

Szerintem ha nem lett volna ez a zavaros áradás, biztosan többet fogunk és nagyobbakat is. Bár, azt is hozzáfűzném a dologhoz, ha amennyiben nagyobb halakat szeretnénk fogni, nem zárt morotvákban kéne keresgélnünk, ahol tucatszámra hordják el a csukákat, hanem nyílvízi morotvákon, ahogy ezt tavasszal is tettük Roliékkal. Két napos túrába be kell kalkulálni egy ilyen és egy olyan támadást is...
Amúgy megnéztem az ORPB videót és semmi olyan információt nem találtam benne, amire magunktól ne jöttünk volna rá...
Egy héttel később ugyanazok a dolgok működtek, csak szebb halak jöttek és több...
Üdv.

Tom

Halfdane 2014.12.02. 18:41:54

Azért azt tényszerűen rögzíthetjük, hogy a krónikás keze egy kicsit maga felé hajlott. Vagy maradjunk abban, hogy poénnak jó volt. :D :D :D

Az ORPB-s infók inkább érdekes adalékokkal szolgáltak arra, hogy magunk is jól döntöttünk, de pl. a befolyó vízben balinra dobálni akár meg is próbálhattunk volna, ha már ott voltunk... Minden pecából tanulunk valamit amit később lehet hasznosítani...

Különböző FB csoportokban követgettem az elmúlt hónapok tiszatavi fogásait, a szép halakat mind a nyíltvizi morotvákon fogták, úgyhogy kifejezetten ezeket támogatnám a legközelebb.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.12.02. 20:38:49

@Halfdane: Bizonyára igazad van... :oD

Én úgy gondolom, hogy mint ebből a túrából, mint a következő hétvégéből sikerült kihozni a maximumot. Akkor megpróbáltuk a befolyást is és sügérek jöttek főleg. A bejáratnál sügérek, közép tájt balin, a végében meg csuka. Kb ez volt az eloszlás...
Nyilván a nyílt vízi morotvákhoz nagyobb helyismeret szükséges, de ott kevésbé aratják le a csukákat, így nagyobb eséllyel futhatunk bele kapitális dögökbe.
Nekem ez a véleményem...
Nem szabad leragadni a már bevált helyeken!
Üdv.

Tom

Riderspinblade 2014.12.03. 10:23:10

Hát igen néha mocskosul keresztbe húzza valami az ember számítását, de úgy érzem ilyen pillanatok ne szegjék kedvünk mert fel tudjuk magunkat találni, és a kitartás eredményt szül... :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.12.03. 10:25:15

@Riderspinblade: Jani!

Így van, ilyenkor kell a megérzésekre támaszkodni és kreatívnak lenni... ;o)
Üdv.

Tom

JED2014 2014.12.05. 22:09:41

Helló Tomi!

Nyugodt szívvel állíthatom, hogy ez a Tisza-tavi peca kemény "kiképzés" volt, ugyanakkor változatosságát tekintve messze az egyik legjobb, tele hullámvölgyekkel és váratlan fordulatokkal ;-)
Újra olvasva az általad írd összefoglalót, felelevenedik mindaz, aminek megélését kívánom minden kalandra vágyó, extra élményekre "vadászó" és lehetőségek tárházát is nyújtani képes élővízi pecázások iránt érdeklődőnek.
A végtelen vízterület rengeteg jobbnál jobb helyeket kínál, ezzel megadva annak esélyét, hogy az ember akár kapitális halakat is horogra akasszon. Persze, mindig nézőpont kérdése, hogy kinek mi a kapitális méret, illetve, hogy ki milyen eredménnyel elégszik meg. A Tisza-tó egyedülálló színezetű csukaállománya elsőre elnyerte tetszésemet. A különleges, sötét - tőzeges - színű és mintázatú csukák egyszerűen gyönyörűek. Külön megtiszteltetés volt számomra, hogy aznap sikerült egy szép méretes csukát akasztanom és közelebbről is szemügyre vennem. Sikerült, mert jó időben és jó helyen voltam, és bejött az elképzelésem. Hittem a fehér sandra twister "varázsában" ;-)
Nyilvánvaló, hogy a megfelelő hely kiválasztása és felkutatása kemény munkát, helyismeretet és nem elhanyagolhatóan korábbi években összegyűjtött tapasztalatok felhasználását előfeltételezte. Ezek nélkül valószínűleg kisebb sikerrel jártam/jártunk volna. Arról nem is beszélve, hogy a holtágak bármennyire is látszólag távolabb és olykor elszeparáltabban helyezkedtek el az élő Tiszától, a víz zavarodottsága sajnos szinte mindenhová elért. Ezzel is komoly nehézségek elé állítva az összes aznap horgászó csapatot. Ennek ellenére, saját véleményem szerint, sikerült a maximumot kihoznunk, mégpedig az adott helyzetben jó döntéseknek is köszönhetően. Már nagyon várom a következő Tisza-tavi támadásunkat ;-)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.12.06. 19:52:02

@JED2014: Szia Edi!

Örülök, hogy jól érzeted megad és hogy elbűvölt téged is a Tisza-tó. Április elején újra támadunk, megígérem... ;o)
Üdv.

Tom
süti beállítások módosítása