Már türelmetlenül vártam, hogy újra beköszöntsön az igazi ősz és régóta tervezgetett Tisza-tavi túránkba végre belevágjunk barátaimmal. Mikor kezd lerohadni a sulyom, a hínár, ott a helyünk a végeláthatatlan nádas tenger labirintusában, falánk csukákra portyázva. Ám, embert tervez, Isten végez – tartja a szólás. A túra tervezett időpontja előtt egy cirka héttel zavaros áradás vonult végig a Tiszán, kakaó barnára festve a tározó máskor kristály tiszta, fekete vizét. Korábban futottunk már bele hasonló körülményekbe és tudtuk, ez bizony nem sok jóval kecsegtet. A stratégia tehát, a nyílt víztől zárt, belső Tisza-ágak, morotvák felkutatása volt, ahova talán nem tört még be a zavaros víz. A tiszta részek megtalálása jelentette az egyetlen reményszálat, amelybe kis csapatunk kapaszkodhatott.
Tuskós, tökös pálya fogadott minket a kiszemelt Tisza-tavi morotvára érve
A felhő fátyolon csak néha derengtek át a nap sugarai. A szél vadul billegtette csónakunkat
Mikor befordultunk a gondosan kiválasztott holtágba, csalódottan tapasztaltuk, hogy bizony ide is betört már a sáros víz. Hiába dobáltuk ezüst kanalainkat a zavarosba, az átlátszóság csupán pár centi volt. Semmi esélyt nem láttam rá, hogy itt csukát fogunk majd. Azt javasoltam barátaimnak, hogy utolsó lehetőségként, nézzük meg a morotva Tiszától távolabbi felét. És láss csodát, ahogy közeledtünk a kifli végébe, a víz fokozatosan sötétedni kezdet. Srácok, itt találunk egy falatnyi helyet, ahol elhorgászhatunk egész nap. Verjünk tanyát, hiszen más tiszta részt órányi távon belül nem találunk – javasoltam. Lemacskáztunk hát a víz tükrén pihenő töklevelek között, hogy dacolva a rendkívül hideg széllel, kiimádkozzunk a vízből pár krokit.
A töklevél és a sulyomszőnyeg ezúttal nem rejtett csukát
A tökös részek ezúttal nem rejtettek rablóhalat, sőt, a morotva végében elterülő hínarasban sem jutottunk kapásig. A csukával kecsegtető rejtekhelyek ezúttal nem kecsegtettek csukával... :o) valami mást kellett kitalálni. Végül, utolsó lehetőségként átlátunk az árnyékos partra, ami a holtág többi részéhez képest viszonylag jellegtelennek tűnt és láss csodát, Edi itt kapásig jutott, ám folytatása nem akadt az akciónak. Kinéztünk a nyílt vízre is, de pár órányi kalandozás után úgy döntöttünk, visszatérünk a délelőtti kapás helyszínére és bizony, ez most helyes döntésnek bizonyult. Egy kis erőgyűjtés után nekivágtunk a partszélnek, hogy kihozzuk a minimumból a maximumot. Nagyon betlire állt a zászló... :oP
Mesterhorgászok táplálkozás közben :o)
Már benne jártunk a késő délutánban, mikor Edi végre halat akasztott. :o) Fehér „Sandra” twisterjét leverte egy ádáz csukesz, ami nem kis vircsaftot csapott a vízben. Ám, egy váratlan pillanatban grabancon ragadtam, hogy csónakunkba beemelve, birtokba vegyünk kis csapatunk első csukáját. Felvillanyozva méricskéltük a vadvízi ragadozót, ötven centi faroktőig... pont méretes. Nem egy óriáscsuka, de lélektanilag hatalmasat lökött rajtunk, hiszen már kezdtünk felhagyni minden reménnyel. Edmund óvatosan helyezte vissza közegébe a meglepett rablóhalat, mire az sebbel-lobbal távozott rejtekébe. Egymás tenyerébe csaptunk. Harcra fel! Tartogat még csukát nekünk az öreg morotva! ;o)
Keresd a különbséget...
... a két képen :oD
Az események után beálltunk a part mellé és párhuzamosan húztuk el műcsalinkat a belógó bokrokkal, faágakkal. Nagy méretű „Sandrát” táncoltattam zsinórom végén, mikor határozott ütésem érkezett. Kapásom van! - kiáltottam fel, mire András „Unka” támolygója már repült is és persze másodszorra a csuka már nem hibázott... azért én is meghúztam volna még egyszer a műcsalit a tetthelyen, ha lehetőségem nyílt volna rá. :oP Nem tudom, hol tanulta ezt Andris... talán az Omszki tavon? :oD Hiába, a jó helyzetfelismerés sokat számít! :oD Mindenesetre segítettem neki kiemelni a nap halát, ami ötvennégy centire gyarapodott ez év őszéig. Gratuláltunk barátunknak a szemfüles fogáshoz, majd visszahelyezte zsákmányát a Tisza-tó hűs vízébe.
A nap halát András csípte el végül
Ottó új villantója, az "Unka", kitűnően vizsgázott
Most már rajtam volt a sor, mert az arcok hatalmasra nőttek a csónakban hirtelen. Mindent megtettem a siker érdekében, mert tudtam mi vár rám hazafelé a kocsiban, ha hal nélkül maradok... :o) Végül az egyik szegletben szerencsére valami leverte ezüst „Lutrámat”, de prédám sajnos, jelentősen elmaradt az általam remélt mérettől. Szorongató helyzetben bizony a kis fogás is jelentősen felértékelődik. :o) Barátaim gúnyosan nyújtották kezüket gratulációra a nap legkisebb halához. Hogy fordulnátok bele a vízbe! - mosolyogtam befelé magamba. :oD
Koldusnak egy alma is vacsora :o)
Volt benne ambíció rendesen :o)
Lassan eljött az indulás időpontja. Elképedve bámultuk a lemenő nap utolsó sugarai által vérvörösre festett tározó csodás látványát. A rendkívül nehéz körülmények ellenére, így is sikerült kiharcolni fejenként egy csukát a zavarosra festett víz tiszta szegleteiből. Ez a maximum, amit most kihozhattunk a túrából. Hazafelé kaptam az ívet rendesen, mint a legkisebb hal birtokosa, de várjatok csak... fordul még a kocka! A következő hétvégén újra visszatérünk majd erre a csodás vízre és esélyem lesz a visszavágásra. Előre vetítem, vastagon odatettem magamat és a tisztuló tározón megfogtam azokat a rablóhalakat, amelyekért annyira szeretem a Tisza-tavat... de ez már egy másik történet. ;o)
Még a nehéz körülmények dacára is feledhetetlen kalandokat sikerült átélni újra a Tisza-tavon
És most tekintsétek meg az alábbi hangulat-videót a kalandról:
