Ha minden nap ilyen lenne...

2016. július 20. - Bogyo_bacsi

Ha minden nap ilyen eseménydús lenne a Dunán, mint ez a szerda éjszaka május derekán, akkor bizony az én blogom sem a folyamatos küzdelemről szólna, de sajnos nem ez a magyar valóság. Egyszer-egyszer azonban alaposan bele lehet nyúlni a tutiba, ám ezeket a horgászatokat pirossal kell jegyezni a naptárban. Én a magam útját járom, nem mások farvizén utazok. Néhány baráti pecát leszámítva, saját magam tapasztalom ki a helyeimet. Tudom, hogy melyik kövezésem milyen víznél ad halat, mikor hová nyúljak, hogy sikeres legyek. Nem mindig jön be nekem sem a taktika, van, hogy pecák során keresem a halat, mire elcsípek egy-egy jó szituációt. Azonban rengeteg energiát fektetek a folyó megismerésébe, új dolgok kipróbálásába. Hosszú út áll mögöttem, tudom hol járok most, és azt is, hogy hová tartok. Kevés embert engedek a bizalmamba, főleg az utóbbi fél év csalódásai után... sajnos, nem mindenki bizonyult erre méltónak. András barátommal azonban már hosszú évek óta harmonikusan működnek a közös pecák. Hát ma éjszaka rendesen belenyúltunk. :o)

un01.jpgNyolcas harcsa a parton

Még sötétedés előtt érkeztünk meg egy laposabb, kavicsos részre. Az időjós zuhanó légnyomást jósolt ma éjszakára, ez elvileg nagyon jó. Nem ész nélkül ugrottunk neki a pályának, kicsit figyeltük a vizet, halmozgásra utaló jeleket kutatva... sokszor ez igen hasznos időtöltés. :o) Most folyamatos keszegfürdést tapasztaltunk, így egy nagyobb shad wobblert akasztottam kapcsomba. Két árhullám között tartottunk éppen, a fehérhalak talán már az ívásra gyülekeztek az előttünk kavargó vízben. Mikor a nap már lebukni készült a látóhatáron, szórványos rablásokat tapasztaltam még dobótávon belül, így már repült is a hófehér fahalacska. Talán a hatodik becsobbanást követő tekerésre valami vadul rácsimpaszkodott műcsalimra. Gyors fárasztás után egy kettesforma balint fényképezhettünk a kavicsos parton, hogy pár perc múlva visszaadjuk szabadságát a falánk fenekeszegnek.

un02.jpgLám, a balin is odaver a nagyobb wobblernek, ha erre a táplálék méretre van ráállva

un03.jpgA szabadon engedés pillanata

Pár perc múlva újabb rablásokat hallottunk, ezúttal a húzós vízen. Javasoltam barátomnak, hogy próbáljon rá, hátha fog ő is egy balint. András rálopakodott a pályára, majd felúszó Rapalával húzta meg a tetthelyet és talán első, talán második dobásra hatalmas ütést kapott a zsinór végéről. Elhúzódó fárasztás után egy méteres harcsa feje bukkant fel a hömpölygő habokban. Mikor már tűrte az érintést, állkapcson ragadtam a bajuszos haramiát majd magasra emelve átadtam Andrisnak. A wobbler horgai mélyen szája húsos részébe ágyazódtak, ám elég rendesen ki is hajlottak a harcban. Bizony nem harcsára volt tervezve ez a cájg. Gratuláltam barátomnak a nem mindennapi fogáshoz, nyolc kilósra gusztáltuk. Tudom Andris, süllőre fente a fogát, de a Dunán azért a harcsa jóval ritkább vendég felénk, ezért jobban meg is kell becsülni. :o) Ha tudom, hogy bajszi hajtja a kishalakat, én sem lettem volna ennyire előzékeny. :oD Miután szabadjára engedtük Andris zsákmányát, újabb, hasonló adottságú horgászhely után néztünk.

un04.jpgRapala F11 kellett  a sodrásban kishalakat hajtó bajuszosnak

un05.jpgAndris derekas harcsájával

un06.jpgIlyen fogásra már méltán büszke lehet az ember fia :o)

Már alaposan benne jártunk az éjszakában, mikor egy olyan pályára értünk, ahol a kavicsos partszél hirtelen letörik pár métert. Újra a nagy méretű Rapala Shad után nyúltam, majd a sodrással mélyre húzatva indítottam meg a bevontatást. Talán tucat dobáson voltam már túl, mikor a törésnél járva éles koppintás szaladt végig pálcámon. Rögtön reagáltam az eseményre, mire félreismertetetlen fejrázások érkeztek a túloldalról. Rövid küzdelem után egy gyönyörű süllő körvonalai rajzolódtak ki a fejlámpa fényében. András tarkón ragadta, majd átnyújtotta számomra prédámat. A hatalmas Owner horog szépen átütötte a ragadozó csontos száját. Szép tömör, mokány süllőt fogtam. Faroktőig 55 cm-t mértünk és olyan kettőfelesre taksáltuk az éjszaka utolsó vendégét. Néhány fotó, majd útjára engedtünk őkelmét, hogy a történet végére mindenki boldogan élje tovább életét. :o)

un07.jpgÉs megérkezett a hőn áhított süllő is :o)

un08.jpgAz Owner szépen átütötte a csontos szájat

Már tizenegy körül járt az idő, így ideje volt indulni, hiszen másnap meló. Elégedetten ültünk be a kocsiba és hazáig folyamatosan az átélt élmények hatása alatt diskuráltunk. Három halunk összsúlya közelítette a tizenhárom kilót. Lám, megérte kitartani és bevállalni, hogy másnap kialvatlanul kell bizonyítani a dolgozóban. :o) Három-négy kávé és tovaszáll majd a fárasztó nap, de az azt megelőző éjszaka, bizony megérte az áldozatot. Nem is merem megsaccolni, hogy mennyit kell majd várni egy ilyen pecára, mikor a Duna újra ránk borítja a bőségszarut. Vagy talán már a következő történetben is szebbnél-szebb fogásokról tudok beszámolni? Hamarosan megtudjátok... ;o)

un09.jpgIlyen szép süllőkért már érdemes bevállalni a hétköznapi éjszakázós pecákat :o)

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr778897234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Halfdane 2016.07.20. 10:39:47

Szia Tomi! Jó volt felidézni ezt a szuper májusi pecát. Emlékszem, hogy ahogy leértünk a vízpartra, valami belül azt súgta, hogy ez egy jó nap lesz. És tényleg! Azóta kiemelten figyelek a megérzésekre. Azért pedig különösen hálás lehetek, hogy ilyen előzékeny vagy és átengeded nekem az ilyen nemes zsákmányt :D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2016.07.20. 10:45:50

@Halfdane: Szia! Szerintem iszonyatosan fontosak a megérzések, illetve olvasni a jelekből. Ezen a napon mind a kettő megvolt ;o) Hát, egyszer volt Budán kutyavásár, oszd be az előzékenységet az elkövetkező 10 évre. :oD Amúgy, Tegnap is szóltam neked, hogy hol érzem a halat és látod, be is jött a szép süllőm. ;o) Jobban kéne figyelni rám, nem pedig áttelefonálni a kapásidőszakot ;o)

Halfdane 2016.07.20. 10:49:31

@Bogyo_bacsi: Professzor úr, bocsánatáért esedezem, hogy nem figyeltem eléggé az órán. A tegnapi süllő téged is eléggé meglepett, balinos csalira totál világosban nem számítottál rá. Sajnos a kapásidőszak nagyon gyorsan véget ért, nem tudtuk már tudatosan kiaknázni. Majd legközelebb!

Miklós Ratkai 2016.07.20. 10:49:35

Gratula nektek fiúk! Remélem sok ilyen pecátok lesz még,és sok hasonlóan jó cikket olvashatok Tamás"tollából"még!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2016.07.20. 11:12:52

@Halfdane: Meglepett, de először mellé kaffantott és másodszorra sikerült rendes kapást kierőszakolnom, szóval nem mondanám szerencsefogásnak. Azt csináltam amit kell. Az hogy balinos e a csali, arról kérdezzük meg Matát! Mata! a Fatty balinos csali? :o) A fogás ideje és helye viszont rendkívül érdekes volt. Úgy látszik ez a zavaros áradás kicsit borítja a fámát. Egy biztos, bele kell rakni a szákjukba a műcsalit ebben a koszos vízben, mese nincs.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2016.07.20. 11:13:47

@Miklós Ratkai: Szia Miki! Köszönöm szépen. :o) Van még pár combos történet a tarsolyomban, igen szép halakkal... ;o) Nem fogok csalódást okozni ;o)

Halfdane 2016.07.20. 14:15:13

@Bogyo_bacsi: Jójó tudom, mindenre van magyarázat, de én láttam, hogy meg voltál lepődve. Nemigen hiszem hogy számítottál rá. De mindegy, a fogások nagy része olyan amire nem számítunk, ez semmit nem von le az értékéből.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2016.07.20. 14:26:18

@Halfdane: Igen, a halfajon meglepődtem, mert ez még igencsak korán volt. Elsőre balinra számítottam, az is rá szokott durrantani az épp kiemelt wobblerre. Azért a süllőnek jobban örülök. :oD

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2016.07.20. 14:27:29

@Halfdane: És te mire számítottál, amikor a harcsát akasztottad? :oD

Halfdane 2016.07.20. 14:34:16

@Bogyo_bacsi: Életem süllőjére, aztán busára, koi pontyra, barramundira, nílusi sügérre, de harcsára egy csöppet sem... :D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2016.07.20. 14:44:18

@Halfdane: Látod, így megy ez felénk... ;o) Mindenesetre egyikünk sem járt rosszul...

Halfdane 2016.07.20. 14:50:03

@Bogyo_bacsi: Szeretem az ilyen meglepetéseket! Csak a mennyiséggel nem vagyok megelégedve ;)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2016.07.20. 14:57:18

@Halfdane: Hát majd ahogy jön a tapasztalat úgy a fogások is sokasodnak. Ne felejtsd azért el, hogy amíg te fekázgattál itt-ott az elmúlt 7 évben, én a Dunán szereztem tapasztalatokat. Azért ez az előny kézzel fogható. Segítséggel bizonyos lépcsőfokok átléphetőek, de a szamárlétrán mindenkinek végig kell küzdenie magát... kitartás!!!

Sz György 2016.07.20. 18:58:40

Szia Tomi! Hát..mondjam azt hogy jo írás lett? Igen,valóban az!Eső légnyomás előtt valóban változnak a halak kapókedve főleg a Harcsáé,süllőé stb.. A Duna igazi vadvíz és ismerni és felismerni kell a helyet mindig.A Barátok miatt ne aggódj,szerintem így is vannak szép számmal.A balin is szép hal főleg ha süllő jön utána..Netán egy harcsa is:) Tanulni sohasem teher és az ember kimegy a vízre hulla fáradtan is ha kell.Ez a "betegség rám is rám ragadt.Én,apám,nagyapám,és még sógorom is horgászik.Nem is mindíg a hal a lényeg csupán a csend a természet és persze ha akad egy két "Préda az sem baj.Ebben a cikkben is találtam tanulságot és a miértekről nem is beszélve...Gratulálok az új cikkhez és a többiekhez is sok halat kívánok hogy tudj miből erőt meríteni! Üdv Sz Gyuri

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2016.07.21. 09:27:06

@Sz György: Szia Gyuri!

Örülök, hogy tanulságosnak találtad az írást. Nem veszítettem barátot, csak nem láttam át az szitán időben ;o) Igen ezzel én is így vagyok, ezért is kerülöm a zsúfolt helyeket. Csak nyugodt környezetben tudok feltöltődni egy stresszes nap után... :o)
Üdv.

Tom

Riderspinblade 2016.08.02. 11:34:59

Grat!!! Jó peca lehetett. :) nekem a hasonló nap 8 csuka Vadvizen.
Remélem már nemsokára megyünk... :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2016.08.02. 11:41:31

@Riderspinblade: Köszi Jani! Ősszel összehozunk valami csukás támadást ;)

Roland Nagy 2016.08.08. 11:44:17

Gratulálok szép munka ;)Az én hátam mögött nincs annyi süllő mint nektek de ami jött az mindig a középső horgon akadt ahogy itt a képen.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2016.08.08. 11:46:53

@Roland Nagy: Köszi Roli!

Igen, elég gyakran nyúlnak rá alulról a műcsalira. Főleg ha a törésről támadnak. :o) Amúgy, nem csak süllőnél gyakori ez az akadás, de balinnál is például.
Üdv.

Tom
süti beállítások módosítása