Ha minden nap ilyen eseménydús lenne a Dunán, mint ez a szerda éjszaka május derekán, akkor bizony az én blogom sem a folyamatos küzdelemről szólna, de sajnos nem ez a magyar valóság. Egyszer-egyszer azonban alaposan bele lehet nyúlni a tutiba, ám ezeket a horgászatokat pirossal kell jegyezni a naptárban. Én a magam útját járom, nem mások farvizén utazok. Néhány baráti pecát leszámítva, saját magam tapasztalom ki a helyeimet. Tudom, hogy melyik kövezésem milyen víznél ad halat, mikor hová nyúljak, hogy sikeres legyek. Nem mindig jön be nekem sem a taktika, van, hogy pecák során keresem a halat, mire elcsípek egy-egy jó szituációt. Azonban rengeteg energiát fektetek a folyó megismerésébe, új dolgok kipróbálásába. Hosszú út áll mögöttem, tudom hol járok most, és azt is, hogy hová tartok. Kevés embert engedek a bizalmamba, főleg az utóbbi fél év csalódásai után... sajnos, nem mindenki bizonyult erre méltónak. András barátommal azonban már hosszú évek óta harmonikusan működnek a közös pecák. Hát ma éjszaka rendesen belenyúltunk. :o)
Nyolcas harcsa a parton
Még sötétedés előtt érkeztünk meg egy laposabb, kavicsos részre. Az időjós zuhanó légnyomást jósolt ma éjszakára, ez elvileg nagyon jó. Nem ész nélkül ugrottunk neki a pályának, kicsit figyeltük a vizet, halmozgásra utaló jeleket kutatva... sokszor ez igen hasznos időtöltés. :o) Most folyamatos keszegfürdést tapasztaltunk, így egy nagyobb shad wobblert akasztottam kapcsomba. Két árhullám között tartottunk éppen, a fehérhalak talán már az ívásra gyülekeztek az előttünk kavargó vízben. Mikor a nap már lebukni készült a látóhatáron, szórványos rablásokat tapasztaltam még dobótávon belül, így már repült is a hófehér fahalacska. Talán a hatodik becsobbanást követő tekerésre valami vadul rácsimpaszkodott műcsalimra. Gyors fárasztás után egy kettesforma balint fényképezhettünk a kavicsos parton, hogy pár perc múlva visszaadjuk szabadságát a falánk fenekeszegnek.
Lám, a balin is odaver a nagyobb wobblernek, ha erre a táplálék méretre van ráállva
A szabadon engedés pillanata
Pár perc múlva újabb rablásokat hallottunk, ezúttal a húzós vízen. Javasoltam barátomnak, hogy próbáljon rá, hátha fog ő is egy balint. András rálopakodott a pályára, majd felúszó Rapalával húzta meg a tetthelyet és talán első, talán második dobásra hatalmas ütést kapott a zsinór végéről. Elhúzódó fárasztás után egy méteres harcsa feje bukkant fel a hömpölygő habokban. Mikor már tűrte az érintést, állkapcson ragadtam a bajuszos haramiát majd magasra emelve átadtam Andrisnak. A wobbler horgai mélyen szája húsos részébe ágyazódtak, ám elég rendesen ki is hajlottak a harcban. Bizony nem harcsára volt tervezve ez a cájg. Gratuláltam barátomnak a nem mindennapi fogáshoz, nyolc kilósra gusztáltuk. Tudom Andris, süllőre fente a fogát, de a Dunán azért a harcsa jóval ritkább vendég felénk, ezért jobban meg is kell becsülni. :o) Ha tudom, hogy bajszi hajtja a kishalakat, én sem lettem volna ennyire előzékeny. :oD Miután szabadjára engedtük Andris zsákmányát, újabb, hasonló adottságú horgászhely után néztünk.
Rapala F11 kellett a sodrásban kishalakat hajtó bajuszosnak
Andris derekas harcsájával
Ilyen fogásra már méltán büszke lehet az ember fia :o)
Már alaposan benne jártunk az éjszakában, mikor egy olyan pályára értünk, ahol a kavicsos partszél hirtelen letörik pár métert. Újra a nagy méretű Rapala Shad után nyúltam, majd a sodrással mélyre húzatva indítottam meg a bevontatást. Talán tucat dobáson voltam már túl, mikor a törésnél járva éles koppintás szaladt végig pálcámon. Rögtön reagáltam az eseményre, mire félreismertetetlen fejrázások érkeztek a túloldalról. Rövid küzdelem után egy gyönyörű süllő körvonalai rajzolódtak ki a fejlámpa fényében. András tarkón ragadta, majd átnyújtotta számomra prédámat. A hatalmas Owner horog szépen átütötte a ragadozó csontos száját. Szép tömör, mokány süllőt fogtam. Faroktőig 55 cm-t mértünk és olyan kettőfelesre taksáltuk az éjszaka utolsó vendégét. Néhány fotó, majd útjára engedtünk őkelmét, hogy a történet végére mindenki boldogan élje tovább életét. :o)
És megérkezett a hőn áhított süllő is :o)
Az Owner szépen átütötte a csontos szájat
Már tizenegy körül járt az idő, így ideje volt indulni, hiszen másnap meló. Elégedetten ültünk be a kocsiba és hazáig folyamatosan az átélt élmények hatása alatt diskuráltunk. Három halunk összsúlya közelítette a tizenhárom kilót. Lám, megérte kitartani és bevállalni, hogy másnap kialvatlanul kell bizonyítani a dolgozóban. :o) Három-négy kávé és tovaszáll majd a fárasztó nap, de az azt megelőző éjszaka, bizony megérte az áldozatot. Nem is merem megsaccolni, hogy mennyit kell majd várni egy ilyen pecára, mikor a Duna újra ránk borítja a bőségszarut. Vagy talán már a következő történetben is szebbnél-szebb fogásokról tudok beszámolni? Hamarosan megtudjátok... ;o)
Ilyen szép süllőkért már érdemes bevállalni a hétköznapi éjszakázós pecákat :o)