Lassan, megfáradtan, a perzselő melegtől kimerülve készülődtünk a közelgő estére. Már alig vártam, hogy a nap elbújjon a horizont mögött és a perzselő kánikulát felváltsa a langyos májusi éjszaka. Éppen a sátor összeállításával bíbelődtem, amikor fájdalmasan felsírt egyik orsóm nyeletőfékje. Mire odaszaladtam felszerelésemhez és bevágtam, a termetes hal vagy tíz méter zsinórt rántott le a dobról. Soha ilyen brutális kapást nem tapasztaltam még azelőtt. Éreztem, komoly ellenfél rugdalódzik a zsinór végén, mégis erőltetnem kellett a fárasztást, a víz alatt megbúvó csök miatt. Sajnos, ennek meg is lett az eredménye. Zsinórom féltávnál megkönnyebbült és a szerelék üresen szánkázott felém a víz felszínén. Ejnye, pedig talán éppen ez volt a nap hala... - konstatáltam szomorkodva. Rögtön át is költöztettem felszerelésemet, egy nemrég felszabadult, közeli állásra, ahol előttem márt tiszta, akadómentes terep terült el. Így nagyobb játéktér nyílt a halakkal való küzdelemre. Mire besötétedett, már felkészülve vártuk az eljövendő éjszakát.

Olvasd el a teljes történetet >>>