Dunai pergető parti

2011. szeptember 21. - Bogyo_bacsi

Nagyszerű dolognak, tartom, hogy az internetes fórumok nyomán, a hasonló érdeklődésű horgászok, és blogolvasók között gyakran baráti kapcsolatok születhetnek és ennek eredménye képen közös megmozdulások, horgásztúrák is szerveződnek. Lám, ha az intelligencia felül kerekedik a világháló névtelenségén, milyen nagyszerű dolgok is kisülhetnek a végén. Régóta megfigyeltem, hogy a különböző típusú írásaimra más-más olvasói csoportok reagálnak. A dunai vadvízi írásokat figyelemmel kísérő horgászok talán a legaktívabb társaság, így nem volt kérdéses, hogy előbb utóbb össze jön egy össznépi horgászat az öreg folyó hátán.

A nap lebukik a komáromi Duna híd mögött


Új pergetőtáskámnak köszönhetően már rendezetten tárolom felszerelésemet

Hapci barátommal hat óra körül érkeztünk meg a komáromi híd lábához, ahol Jimmy már éppen felszerelését élesítette. Rövid ismerkedés után, mindenki a saját stílusának megfelelően kezdte el vallatni a vizet. Hapci jó messzire elcsatangolt, Jimmy kísérletező jelleggel itt-ott dobál a környéken, én pedig beálltam a már megszokott, korábbiakban bevált helyekre. Sematikusan átfésültük az egész pályát ragadozó halak után kutakodva. Bár, barátaimtól kedvező visszajelzések jöttek az elmúlt hetek fogásairól, most úgy nézett ki, hogy a hirtelen jött vízszint emelkedés elvitte a halak kapókedvét.

Jimmy vallatja a rakodó alatti terepet

Hopp, egy apró balin kapta el barátom körforgóját

A folyó korbácsolását a vízi rendőrség környékén kezdtük meg, majd idővel áttettük székhelyünket a rakodó daru alatti kövezésre. Hibába a már sokszor bizonyított csalik garmadája, a halak nem mutattak számottevő érdeklődést az általunk vontatott fahalacskák irányába. A becsületünket Jimmy mentette meg, aki apró körforgóval végül horogvégre kerített egy húszon pár centis balinkölyköt. A meglepett kis őn igazi rivaldafénybe került, ahogy csattogtak a fényképezőgépek körülötte. A nem várt ismeretség után szabadon eresztettük szegénykét. Ez volt talán számára az a bizonyos tizenöt perc hírnév, ami mindenkinek jár egyszer életében... :o)

A hétvége egyetlen hala lett ez az apró balin

Mohón, kapta el a vasat...

... de végül visszakapta szabadságát

Az est leszálltával Laci is csatlakozott hozzánk barátnőjével. Ő is jó fogási eredményekről számolt be az elmúlt hétről, hiszen több apró süllőt, kilós balint és egy termetes jászt is sikerült elcsípnie. Azonban a mai éjszaka számára sem hozott eredményt. Legtöbbünknek meg kellett elégednie a baráti társasággal és a naplemente csodás látványával.

Naplemente a komáromi Dunán

Blogolvasók csoportképe

Egy közös kép elkészítése után elbúcsúztunk egymástól. Néhányan még átutaztunk Szőnybe, hogy megpróbáljunk egy ígéretes sarkantyút, de a magas vízállás miatt erre nem volt lehetőségünk. Mindazonáltal nagyon jól érzetem magamat újdonsült barátaim körében, és bár kiemelkedő fogásokról most nem tudok beszámolni, biztos vagyok benne, hogy lesz még folytatása ennek a dunai pergető partinak....

Jimmy pár napja szép csukát fogott a vasúti híd alatt

A langókban nem ritka vendég mostanság a sodrást kerülő rablóhal

Laci egy négy kiló körüli harcsát akasztott a pályán a történet után pár nappal

 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr173158935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jimmba 2011.09.21. 13:08:53

Hi! Ez a közös kép jól sikerült,már csak a hal hiányzott mindenki kezéből.
Nagyon jól mondod,hogy mostanában nem ritka vendég a csuka.1hete sikerült fognom egy 58cm 2,1kg csukát és egy 53centiset is. Utobbi a kedvenc wobblerem majdnem elvitte,mert a torkán volt elég rendesen és kiemelés közben el is harapta a fonottat. Szerencsémre nem a vízbe,hanem a kövezésre esett.
Hétvégén akkor peca!!

szllaci 2011.09.23. 15:07:03

Igazán szépre sikerült cikk

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.09.23. 18:00:05

@jimmba: Hát tudod nem lehet minden kézben mindig hal... :o) Mindenesetre jól sikerült a találkozó, de lesznek még idén halakban gazdagabb cikkek is. Gratulálok a szép fogásokhoz, remélem holnap is lesz valami... már érlelem a sajtot... ;o)

@szllaci: Laci! Volt mostanában valami fogás? Az Adriás cikkhez nincs hozzáfűzni valód? Úgy tudom most voltatok az Adrián és vittél horgászbotot is...

Lehet lájkolni a cikket , sőt már lehet küldeni si személyeknek...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.09.27. 02:30:55

@Bogyo_bacsi: én is voltam az Adrián, pontosabban Isztrián, pár kilométerre Pulától, de nem vittem horgászcuccot. Azért láttam egy csomó halat, elsősorban tengeri péreket (cefalo) a pulai kikötőben és különféle sügereket a fazsanai strandon (itt laktunk).
Itt egyik reggel 10 óra tájt volt egy hatalmas rablássorozat, egy arasznyi valamit üldözött kitartóan a felszínen egy vélhetően jókora tengeri "balin". Na, ettől a látványtól megemelkedett a vérnyomásom...

Kapásjelző 2011.09.27. 15:57:18

Én hiányoztam onnan! xD Ha a hatalmas halakért nem is, de az összejövetelért piros pont jár! Legközelebb talán én is csatlakozom ha békéshalas party lesz szalonnasütögetéssel, viszafogott sörözéssel.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.09.27. 19:14:21

@Kapásjelző: Igen, sajnos hiányoztál, de majd bepótoljuk október elején a budapesti Duna parton. Remélem fogunk valamit majd, mert téged kerülnek a halak... 4 x voltam ott horgászni az elmúlt hónapban és mindig fogtam keszeget vagy márnát. Ha most majd nem sikerül, akkor már tényleg veled van a baj... :oD

@Hepci: Nagy halakat én is láttam. Jó két három kilós jószágok úszkáltak a parttól nem messze, de sajnos, ahogy az ember bedobta a csalit, rögtön kereket oldottak... Lehet a kristálytiszta víz miatt tisztában voltak a helyzettel.

Tom

oscarson 2011.09.29. 20:04:44

Bocs,hogy csak most,de eléggé elfoglalt voltam mostanában. Idén többször horgásztam Komárom-Szob közötti Dunán,időnként jól lehet fogni,időnként semmit. De leginkább kisebb halakat,legalább is a tavaly,és az előtti évekhez képest. Viszont a Nagymaros környéki Dunakanyarban szépen nő az átlagméret. Bár lehet,hogy csak én látom így.
üdv oscarson

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.09.30. 19:40:55

@oscarson: Oszkár! Nálunk Komáromnál is hasonló a helyzet. Igazán nagy halakat ritkán sikerül fogni. A süllők java a tavalyi ívásból származik, balin meg jóval kevesebb akadt, mint előző évben. Csukákat viszont fogdossa Jimmy, elég szépeket. Próbálkoztunk márnára is, de nem sikerült fogni csak gébet. Neked mit sikerült horogvégre keríteni? Budapesten viszont fogtam márnát és gyönyörű dévéreket is...
Üdv.

Tom

oscarson 2011.10.01. 12:41:17

@Bogyo_bacsi: nem dicsekvés mondatja,de túl hosszúra nyúlna. Viszont egy Székesfehérvári kolléga blogjában írtam róla beszámolókat. Sem az előző felületet, sem a mostanit,nem akartam reklámozni,viszont a véleményed érdekelne az írásokról.
fishheadhorgaszbolt.gportal.hu/
üdv oscarson

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.10.04. 20:03:04

@oscarson: Szia Oszkár!

Elolvastam a cikkeidet, gratulálok hozzájuk. Akár indíthatnál saját blogot is. Nagyon szép csukákat fogtál. Sajnos, idén nekem nem sikerült elcsípnem egyet sem belőlük, de az ősszel kifejezetten rájuk fogok próbálkozni... A képek lehettek volna nagyobbak és figyelni kell a szóismétlésekre is, de amúgy nagyon jók...

Én hétvégén a neszmélyi holtágon villantóztam. Fél tucat sügér jött + egy kilós balin. Lesz is belőle történet.

Holnap reggel új cikk!!!

oscarson 2011.10.05. 15:52:42

Bogyo bácsi köszönöm,hogy elolvastad a cikkeket,és külön a pozitív kritikát.Az írással,mondatszerkesztéssel mint látod vannak még problémáim,tanulnom kell még az írást,talán idővel ez javulni fog.Viszont a képek méretére,sajnos nincs befolyásom, 16x9 -(4000x2248) felbontású, 1.5-2M méretű képeket küldtem,ez lett belőle.Saját blog indításán régebben gondolkodtam,de gyorsan elvetettem,jó ez így nekem.Mégegyszer köszönöm.
üdv oscarson

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.10.05. 21:15:14

@oscarson: Igazán nincs mit. Pedig a blog írás nagyon jó szórakozás. Bár az is igaz, hogy nagyon sok energiát vesz el. Főleg az írások korrektúrázása. És nagyon nehéz rendszeresen produkálni a változatos, halakban gazdag írásokat...

Tom

szllaci 2011.10.13. 20:33:16

Sziasztok!

Egy kis beszámoló Komáromból:
Jimmyvel napi rendszerességgel kijártunk az elmúlt hetekben vallatni a Dunát. A kis vizes időszakban sajnos elég gyenge volt a pálya, elvétve egy-egy balin, vagy kisebb süllő akadt horogra.
Az elmúlt pár alkalommal már kicsit megélénkült a víz, Jimmy is én is fogtam szép csukát, meg a süllők is aktívabbak lettek. Most azt várjuk, hogy lemenjen a padkáról a víz és ki tudjunk menni.

A tengeri cikkhez is lenne pár gondolatom:
Nagyon szépek a képek, szép helyen voltatok. Nagyon tetszett a felállított táplisor amivel a helyiek horgásztak.
Közben én is voltam az Adrián. A kikötőkben nagy rajokban úszkáltak halak, ami elsőre nagyon vonzó könnyű zsákmánynak tűnt. De mint később kiderült ezek a halak nagyon óvatosak, nagyon rafináltak (szerintem óvatosabbak mint a balin) és horoggal nagyon nehéz megfogni őket. Számtalan módszert kipróbáltam: úszózás, twisterezés, kenyérrel cuppogtatás de eredménytelenül. A kristálytiszta vízben messziről elkerülték a horgot, egyszerűen elől úszott a legnagyobb hal, mindig meglátta a csalit és riadóztatta pánikszerűen az egész rajt. Végül kenyérből és tojásból csináltam gyurmát és nagyon finom úszós szereléssel sikerült egy másfél kilós példányt fognom. A védekezése parádés volt, élményszámba ment a fárasztása.
A képek:
picasaweb.google.com/117347066132401636294/TengeriHal
(tudom már kell vennem egy fényképezőgépet)
Üdv:
laci

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.10.13. 22:10:50

Szia Laci!

Szombaton délután lehet én is kinézek majd...
Meglátjuk, hátha sikerül fogni valamit.

A tengeri beszámolódat hitelesíteni tudom. Sok hal volt, de nem lehetett őket megfogni. Gratulálok a halhoz, nekem nem volt ekkora kitartásom, mert a tűző napon csak pár órát bírtam ki...
Üdv.

Tom

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 14:03:38

@szllaci: úgy tűnik, tengeri pért (cefalo) fogtál, szép nagyot.
Ezek egyébként mindenféle apró izét esznek, majdnem, mint a busák, ezért nagyon nehéz horoggal megfogni őket.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.10.15. 22:50:52

@jimmba: Nah, nekem is megvannak az első csukáim erre az évre. 3-at fogtam a tatabányai erőmű befolyó patakján. A legnagyobb egy 54 centis másfeles kroki volt. Zoli barátommal 2-en összesen 7 ragadozót fogtunk.
Jövő héten újra megpróbáljuk...

@szllaci: Voltunk a komáromi pályán is, de sajnos nem tudtunk igazán jót horgászni, mert a padka még víz alatt volt. Jövő szombaton ide is eljövünk újra...

Tom
süti beállítások módosítása