Már türelmetlenül vártam, hogy végre lejárjanak a ragadozó halakra kiírt tilalmi idők és nyárelőn egy látogatást tegyek a fővárosi Duna egyik kevésbé frekventált szakaszán. Zoli barátommal előzetesen egyeztettük a helyszínt és az időpontot, de amíg nem találkoztunk, nem voltam biztos benne, hogy létrejön az első közös pecánk. Nagy meglepetésemre Ágival is összefutottam a parton, aki a legügyesebb női horgász, akit ismerek. Tavaly már volt szerencsém együtt pecázni vele a környéken, de sajnos akkor nem állt mellettünk a szerencse. Így hárman kezdtük el vallatni a folyó apadó vizét. A tavalyi gyenge dunai évem után kíváncsian vártam, mit hoz az idei első pergetés az öreg Duna hátán.
Aranyhíd szeli át a lenyugvó nap sugaraiban tündöklő öreg folyó felszínét
Első körben balinra kezdtem el dobálni a régebben már oly sokszor bevált jerkelős csalikkal, de ezúttal nem hoztak sikert Rapala X-Rapjaim. Korai még az idő... majd ha a napkorong bordó színekbe öltözteti a tájat, az esélyeink is kedvezőbb irányba változnak. Az első kapásokat Zoli tudhatta magáénak. Igen hamar horog végre kerített egy gyönyörű, ránézésre harmincöt centit verő kősüllőt. Gyorsan készítettem pár képet a csíkos vendégről, melyek a lemenő naptól megvilágított háttérrel remekül sikerültek.
Zoli barátom pár perces horgászat után akasztotta ezt a szép kövest
A kis mohó olyan vadul koppintott oda az apró műcsalinak...
... hogy a jig feje szinte teljesen eltűnt a szájában
Barátom megszabadította a horogtól zsákmányát, majd óvatosan visszahelyezte a vízbe. Mondanom sem kell, rögtön abbahagytam a felszíni pergetést és kértem Zolitól pár darabot az általa sikeresen alkalmazott apró gumihalból. Megmutatta a technikáját is, hogyan vezessem a kis plasztikot. Számomra újdonság volt ez a stílus, sok időbe telt, mire sikerült némileg ráéreznem a dologra. A lényeg, hogy kis szökkenésekkel kellett cincálni a műcsalit a fenék fölött, de a szokatlanul kis súly miatt nem volt túl könnyű feladat ezt jól megvalósítani.
Naplementétől megfestett háttérben csodálatos színekben tündököl...
... ez a hibátlan szépségű dunai kősüllő
Amíg az új pergetési technikával bíbelődtem Ági hatalmas kősüllőt akasztott. Miközben giliszta csokorral tapogatta le a meder alját egy negyvenhárom centis köves mart rá az ínycsiklandozó falatra. Nem győztünk betelni a vaskos ragadozó látványával. Természetesen a gyors horogszabadítás után, ő is szabadon távozhatott lakhelyére, mint végül a történet összes szereplője. Hihetetlen lelkesedéssel töltött el, hogy ilyen szép kövesek lakják még az öreg Dunát. Bevallom én még kősüllőt ezidáig kizárólag a balatoni mólókon fogtam, illetve egy hónapja egy kis magántavon harcsázás közben nadálycsokorral csalizva.
Ezt a gyönyörű kősüllőt Ági csípte nyakon giliszta csalival tapogatva a meder alján...
... amely a maga 43 centijével a hétvége legnagyobb halának bizonyúlt
Az apró gumihal, ami ezúttal nem hozott szerencsét
Most már viszont rajtam volt a sor, hogy bizonyítsak. Kis gumihalamat vidáman táncoltattam az aljzaton, de a várt siker sajnos elmaradt. Nem így Áginak, aki még egy, az előzőtől méretben nem sokkal elmaradó kövest csípett el. Úgy látszik én kimaradtam a jóból, hiszen ez volt a nap utolsó fogása. A sötétség beálltával a csíkos ragadozók kapókedve lelohadt és be kellett érnünk a kellemes kora nyári időjárással, pár doboz sörrel és a jó baráti társasággal...
A sötétedés beálltával Ági újabb kövest akasztott...
... amely méretben csak néhány centivel maradt el az előző fogástól
Természetesen nem abból a fából faragtak engem, aki csak úgy feladja a küzdelmet, ha első nekifutásra nem jönnének össze a dolgok. Másnap újra meglátogattam az előző nap sikeresnek bizonyuló helyszínt. Most korábban érkeztem a partra, mert az időjósok vihart és orkán erejű szelet ígértek az esti órákra. El is kezdtem vallatni a vizet apró gumihalammal, de az egyre erősödő szembe szélben nem tudtam harminc méternél messzebbre dobni. Stratégiát kellett tehát váltanom, így a zsinór végére egy drop-shot szereléket kötöttem egy tíz grammos ólommal és egy rózsás Berkley lágy plasztikkal.
Jelentős hajóforgalom jelentéktelen számú utassal
Munka közben pergető készségem
Még sosem próbáltam ezt a technikát, így bizodalmam sem volt benne igazán. Botom spiccével apró pöccintgetésekkel vezettem a vergődő ivadékot imitáló műhalacskát. A nagyobbacska ólmot már jól érzékeltem az erős szél ellenére is, de fogalmam sem volt róla, hogy jól vezetem e egyáltalán szerelékemet, mígnem egy maszatolós rángatást érezvén be nem suhintottam és parthoz nem vezettem életem első dunai kövesét. Örömömet tovább fokozta, hogy zsákmányomat egy számomra teljesen új módszerrel sikerült becserkésznem.
Végül én is megfogtam a magam becsület halát
Gyorsan készítettem róla pár fotót, majd visszahelyeztem éltető elemébe. Végszóra érkezett meg Ági is, így egy rövid beszélgetés után együtt kezdtük húzni a medert alját. Az egyre erősödő szél lassan lehetetlenné tette a műcsalis horgászatot. Áginak viszont sikerült nyakon csípnie egy, az enyémhez hasonló méretű kősüllőt, ami sajnos még fotózás előtt távozott. :o) Úgy látszik a viharos időben a nagyobb példányok nem mutatták meg magukat. Lassan beállt a sötétség és az időjárás a már vállalhatatlan kategóriába csapott át. Nem volt más lehetőségünk, mint feladni a halakért folytatott küzdelmet, de nem bántam, hisz végül nekem is összejött a becsület halam.
A visszaengedés pillanata
Szólj a tesóidnak, hogy itt vagyok! :o)
A hazafelé vezető úton az erős szél homokot fújt a szemembe, csak nehéz léptekkel tudtam előre haladni. Mégis boldog voltam, mert a tavalyi ínséges év után Duna anyánk ismét a keblére ölelt és hallal ajándékozott meg. :o) Reméljük a folytatás is hasonlóan eredményes lesz és újdonsült és régi barátaimmal sok élményben gazdag történetet fogunk átélni az öreg folyó habjain ebben az esztendőben... :o)
A készülődő vihar a horgászat végét jelentette erre a hétvégére
