Szarva közt a tőgyét

2012. október 17. - Bogyo_bacsi

Ahogy belepetünk a nyár utolsó hónapjába, egyre inkább késztetést éreztem, hogy látogatást tegyek a fővárosi Duna partján márna fogás célzatából. Nem tagadom, az előző évben csupán soványka zsákmánnyal ajándékozott meg a folyó, de bíztam benne, hogy előbb-utóbb újra sikerül partra segítenem néhány termetes folyami harcost, mint azt a helyi erőktől is láttam már számtalanszor az utóbbi időben. Nem egyszer gyönyörű, három kiló fölötti márnákat, több kilós dévéreket húztak partra azok a sporik, akik úgy ismerik környéket, mint a tenyerüket. Az elmúlt esztendőkben igen csak hozzánőttek a szívemhez a márnák. Ezeket a csupa izom, ádázan küzdő vadvízi halakat nem lehet egy napon említeni, a beszórt tápra disznócsordaként betóduló, elhízott tavi pontyokkal. Megfogásukhoz érteni kell a Dunát. Megérezni, hogy a szélsőségesen változó folyami körülmények között, hol számíthatunk előfordulásukra. Úgy döntöttem, hogy az augusztusi hónapot nagyrész a márna horgászatának fogom szentelni, hátha kitárja előttem az öreg folyó féltve őrzött titkait…

togy01.jpg

Régi helyszín, új remények

Mielőtt a kalandra rátérnék, pár mondatot írnék a felszerelésemről is, mert a márna horgászatban ez kulcsfontosságú. Az előző évben nagy halaimat mind azért vesztettem el, mert nem megfelelő bottal horgásztam rájuk. Az általam alkalmazott fenekező módszerhez egy minimum 3,9 méteres heavy feeder bot szükséges. A túl rövid pálcák nem tudják kellőképpen eltartani a kövek közé igyekvő márnát a fenéktől. Ha sikerül az aljzattól eltépni halunkat, az már fél siker, de ez nem kis kihívás, főleg egy három kilót meghaladó jószág esetén, amely ráadásul kihasználja még a sodrás erejét is. Szükséges továbbá a feeder bot rugalmassága, mert a lágy bottal szépen le lehet követni halunk kirohanásait, így az nem vadul meg olyan mértékben, mintha kemény bottal rángatnánk. Kifejezetten márnázás célzatából rendszeresítettem két darab Daiwa Procaster Heavy Feeder botot ebben az esztendőben. A felszerelés másik kritikus pontja a végszerelék. Mivel márnára általában nem szoktam etetni, egy nagy véghurkos csomót használok oly módon megkötve, hogy a horog előkét nem a főzsinórból, hanem 0,28-as fluorocarbonból készítem. Ez a vízben teljesen láthatatlan zsinór minden esetben több kapást hozott, főleg nappal. A tányérólom súlyának 80 grammot tartom a legoptimálisabbnak. Úgy tapasztaltam, hogy ez az a súly, amit még éppen továbbvisz a Duna sodrása az általam horgászott helyeken, de a medertörésnél mindig megáll. A halak pedig bizony legtöbbször itt tanyáznak. A túl nehéz ólom gyorsan lefekteti a szereléket, a túl könnyű nehezéket pedig könnyen tovaviszi a sodrás.

togy02.jpg

Az idény első márnája, egy gyönyörű másfél kilós jószág

togy03.jpg

Nem mutatkoztak rajta az alultápláltság jelei :o)

Úgy döntöttem, munka után kinézek a budai rakpartra, hátha belefutok pár kóbor márnába. Mivel a vízállás rendkívül magas volt, csak a lépcsőkön tudtam helyet foglalni. Kicsit kedvem szegte a sok szemét, hídról ledobált törött alkoholos üvegek, melyek szanaszét hevertek a földön. Úgy kellet félresöpörnöm a lábammal, hogy tiszta helyet készítsek. Egy botot hoztam csupán magammal. Mivel ágast nem lehet leszúrni a beton lépcsőkön, kézben tartott pálcával szoktam várni a kapást. A kisebb pontyozó horogra dobókocka méretű friss sajtdarabot tűztem, majd szerlékemet bepöccintettem az előttem kavargó zavaros vízbe. Épphogy csak leért nehezékem a fenékre, bang, megütötte valami a bot spiccét. Beletartottam a kapásba és megindult halam sodrással szemben. Új pálcám nem hazudtolta meg önmagát, gyorsan sikerült felszínre terelni vele egy gyönyörű, egészséges másfél kilós márnát. Az egész baleset nagyjából öt perc alatt történt meg. Ej, bezzeg tavaly vagy hat éjszakát kint töltöttem a budai rakparton egy ilyesforma halért.

togy04.jpg

A tavalyi évben összeraktam volna a két kezemet, ha ilyen márnát fogok

togy05.jpg

Természetesen végül visszanyerte szabadságát

Ebből még lehet ma akármi, gondoltam… gyorsan újracsaliztam botomat, majd visszadobtam szerelékemet az imént sikeres helyre. Bang! Újabb ütés a bot spiccén. Akasztottam és ismét ádáz harc kezdődött a szutykos habokban. Rövid küzdelem után sikerült lépcsőre vezetni egy újabb másfél kilós forma Marcit. Ez nem lehet igaz, még negyed órája sem vagyok itt és már a második gyönyörű dunai halat fárasztottam ki... Úgy látom eltaláltam szarva közt a tőgyét… :o) Ezúttal megkértem egy éppen arra sétáló szerelmes párt, készítsenek már rólam és zsákmányomról pár képet. Miután megszabadítottam halamat a horogtól, visszaengedtem lakhelyére. Lábaim remegtek az adrenalintól, türelmetlenül vártam, mit tartogat még számomra a Duna a mai napon.

togy06.jpg

Hamarosan megjött a tesója is. Csak egy árnyalattal volt kisebb elődjénél

togy07.jpg

Végül minden a helyére kerül

togy08.jpg

A Duna rendkívül magas állása miatt csak a lépcsőkön tudtam helyet foglalni

Ekkor egy félórás szünet következett. Pontosabban szünet a halfogásban, mert a bot végét sorozatban ütötték a márnák, de vagy nem akadt meg a horog, vagy lefordultak halaim kőbe futva, vagy a tovasodródó gallyaknak köszönhetően. Miután a part közelében megszűntek a kapások, beljebb dobtam a sodorvonalhoz és próbálkozásom ismét eredményt hozott. A kapásra bevágtam és botom karikába hajlott. Éreztem ez már egy akkora márna lesz, amit a budapesti szakaszon idáig sosem sikerült kifognom. Igen, de akkor még nem ezzel az új bottal horgásztam... Rövid adok-kapok harc után sikerült halamat elszakítanom a veszélyes zónától. Vízközt már jóval több esélyem maradt felvenni a küzdelmet. Óvatosan, de kellő határozottsággal bántam áldozatommal, melyet az hatalmas farok csapásokkal díjazott a víz felszínén.

togy09.jpg

Parton életem eddigi legnagyobb márnája...

togy10.jpg

... melynek hossza 63 centi volt farok tőig. Súlyát 3,5 kilóra taksáltam

Mikor úgy láttam halam elkészült erejével, óvatosan kivezettem a szélső lépcsőkre, melyek úgy csúsztak, mintha jégre léptem volna. Mivel merítő szákot nem hoztam magammal, tarkón kellett ragadom a termetes márnát, ami nem volt egy veszélytelen mutatvány, de végül sikerült. A hídról bámészkodó turisták tapssal jutalmazták sikeres fogásomat. Sajnos mérleg nem volt nálam, de 63 centis márnám súlyát nagyjából három és fél kilósra saccoltam. Készítettem róla fényképeket minden elképzelhető szögből, de mivel a parton éppen nem volt senki, akit megkérhettem volna, közös fotó ezúttal nem született. :o(

togy11.jpg

Sajnos, nem volt ki lefényképezzen vele, így egyedül kellett boldogulnom...

togy12.jpg

... nem volt könnyű kitartani ezt a jól megtermett csupa izom vadvízi halat

Miután halam megkapta a neki járó reflektorfényt, óvatosan ráléptem az alsó lépcsőfokra, majd gyengéden vízbe helyeztem. Ismétlődő előre-hátra mozdulatokkal értem el, hogy az oxigénben dús folyóvíz átjárja kopoltyúit, majd mikor elkezdte próbálgatni elejét, taszítottam rajta egy isteneset és hatalmas fröccsenéssel újra birtokába vette az áradó folyót. Hídról bámészkodó közönségem ezt a műveletet újabb tapsviharral honorálta. Boldogan néztem fel rájuk és felfelé mutatott hüvelykujjammal köszöntem meg nekik a lelkes szurkolást.

togy13.jpg

Hát nem gyönyörű?

togy14.jpg

Nem is volt kérdéses, hogy végül visszanyeri e szabadságát

Még fél órám volt sötétedésig, mely idő alatt további két márnát sikerült partra parancsolnom. Az első olyan nyolcvandekás forma, míg a másik, talán ha fél kilós jószág lehetett. Újabb nagy márnát ugyan nem sikerült fognom, de cseppet sem bántam, hiszen az elmúlt esztendőben bármit megadtam volna egy ilyen eredményes napért. Sötétedés után meglátogatott Gábor barátom, de ő sajnos már nem látott halat, ugyanis amint a napkorong eltűnt a budai hegyek mögött, a márnák kapókedve lelohadt. Vidáman csomagoltam össze felszerelésemet és fütyörészve indultam a metrómegálló felé.

togy15.jpg

A negyedik jelentkező már kiló alá szorult

Az Erzsébet hídon áthaladva még egyszer visszatekintettem a tett színhelyére. Igen, ez az elmúlt pár óra egyértelműen az év legjobb horgászata volt. Nagyjából harminc kapást, tíz megakasztott és öt kifogott vadvízi halat mondhatok magaménak ezen a rendkívül nehéz terepen. Azonban úgy döntöttem, mégsem fogom erőltetni ezt a helyet a továbbiakban, inkább próbára teszem szerencsémet más jellegű márnás pályákon is. És a Duna vastagon jutalmazta úttörő próbálkozásaimat! Biztosítalak titeket, ha az elkövetkezendő időszakban is velem tartotok, hihetetlen kalandokról számolok be nektek, dunai márnákkal vívott macska-egér harcokról… :o)

togy16.jpg

És végül a napot egy siheder márnácskával zártam :o)

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr714813311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szigetközi Pecás · http://szigetkozpeca.blogspot.com 2012.10.17. 08:54:50

Ez szép és izgalmas peca lehetett!! Ennyi márnát nálunk csak a halászok fognak :-))

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.10.17. 09:55:00

@Szigetközi Csónakos Pecás: Szia Ervin!

Hát mitagadás belenyúltam a márnásba ezen a napon, bár a szezon további részében is jöttek szép halak. Év végéig egy négy történetből álló márnás sorozatot fogok leközölni, és a java még csak most következik! A 4 történt, 4 különböző helyszínen játszódik majd...
Egyébként érdekes módon vannak a Dunán márnás szakaszok, és vannak ahol elég ritkán fordúlnak elő. Szerencsére a mi szakaszunkon (Komárom - Budapest) elég sok márna van, köztük igen nagytestűek.
Üdv.

Tom

Halfdane 2012.10.18. 22:37:58

Kedves Tamás, menthetetlenül a sztárság útjára léptél. Te vagy Budapest emblematikus horgásza, maga a turistalátványosság. A Lonely Planet már érdeklődött, hogy betehetnek-e egy képet az új Budapest utikönyvbe. Mindezt úgy lehetne további magasságokba emelni, hogy egy transzparenst helyezünk mögéd a blog címével és az előtt pózolsz. Reszkessen Zákonyi Botond meg Hunyadi Attila, na meg Bokor Károly, az új HORGÁSZ ISTEN megszületett!!!

Bogyó Bácsiban kedves testvéreim, a hal legyen veletek!

:D :D :D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.10.18. 22:40:57

@Halfdane: Bandi!

Egyetemi diplomával többet vártam tőled, főleg hogy ugyanezt sütötted el Máté blogján is...
Üdv.

Tom

Halfdane 2012.10.18. 22:59:51

Tomiboy, ha egyszer sztárokkal vagyok körülvéve, akkor kénytelen vagyok leborulni a nagyságuk előtt...:)

Komolyra fordítva szót, korábban mindig szkeptikusan kezeltem a sajtkockát, mint márnacsalit. Gyerekkoromban a szigetközben jó sok márnát fogtam, de mindig csontival, gilisztával, vagy nagy ritkán ha hozzájutottam, lótetűvel. Hallottam, hogy a sajt is működik (pálpusztai), de nekem sosem hozott eredményt, csak egy haver fogott vele balint (!). A nyáron a régi pályán rápróbáltam, pont mikor ezeket a halakat fogtad, és ugyanúgy süketnek bizonyult. Ez érdekes. Lehet hogy a szigetközi márnák nem ismerik és nem is szeretik, a fővárosi márnák meg a hulladékban találkozhatnak vele? Vagy csak nekem nem működött a sajt? Vannak itt még szigetközi pecások, megismerném a tapasztalataikat.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.10.19. 08:18:32

@Halfdane: András!

Ok semmi gond, de ide az értelmes hozzászólásokat várom. Trollkodásra ott vannak a különböző horgászportálok fórumai.

A témához hozzászólva. Gyermekkorodban még teljesen más volt a helyzet, ugyanis nem volt a Dunában ennyi géb. Olyan pályákon, ahol kevesebb a géb, én is csontit használok, mint majd látni is fogjátok az elkövetkezendőkben. A Budapesti szakaszon azonban ez nem így van, főleg ha csak 5-10 métert kell dobni. Nem azt mondom, hogy a sajttal teljesen szelektálni lehet a gébeket, de a csontival való horgászat valóságos agyrémmé válhat. A sajtkocka már régóta sikeres márnacsalinak számít és nem csak a Budapesti szakaszon, de a komáromi haverjaim is használják. Nem hiszem, hogy a szenyvízbefolyók hatása lenne, hiszen példáúl a ponty sem ismerheti a banán-tintahal ízhombinációt, mégis felveszi az ilyen ízesítésű bojlit. A sajtnak (trapista, nem pálpusztai) egyetlen hátránya van, hogy viszonylag gyorsan leütik a márnák a horogról. Ezt persze ki lehet védeni pár órás szárítással, de tapasztalataim szeruint a friss sajtból készült kocka jóval sikeresebb. Ezért horgászok én általában Budapesten egy bottal, iszen ez egy rendkívül pörgős peca. Ha megy a hal, vagy hogy 3-4 percenként is újat kell dobni...
Üdv.

Tom

egyatlagoshorgasz · http://egyatlaghorgaszkalandjai.wordpress.com/ 2012.10.19. 09:18:45

Igazán jó érzés lehetett mikor a turisták megtapsoltak a hal visszaengedése után. Jobb lehetett, mint mikor azt hallod, hogy "Ez hülye, a ****-nak engedi vissza.." stb.

A márnák gyönyörűek. Sajnos felénk a Tiszában ritkaság, a cián lerendezte őket azt hiszem.. Számomra elég érdekes a sajttal való csalizás, de majd jövőre kipróbálom. :) Örülök, hogy ilyen élménypecában volt részed,rámférne már egy hasonló.

Etetőanyagot, 80 grammos kosárral nem érdemes használni?

Ádám

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.10.19. 10:12:48

@egyatlagoshorgasz: Szia Ádám!

Hát azért a Budapesti Duna part sem egy édenkert. Talán a legveszélyesebb hely, ahol valaha horgásztam. Teli van sittes alakokkal és haramiákkal...

Hát a vörösiszap tavaly előtt itt is megtizedelte az állományt, de az idei év parádés volt márna szempontjából. Mindenkitől ezt hallom...
Most egyébként nyerő szériában vagyok, remélem te is sikerrel jársz többször az elkövetkezendő időkben!

Én nem érzem szükségességét az etetőkosárnak folyóvizen. Csak a gond van vele. Amúgy lehet dévérből többet fognék, de akkoris a nagy etetőkosaras megoldás jöhet szóba, amibe ragasztott csonti kerül. De az is csak sötétedés után, mert kár a gébeket etetni a drága csontival...
Üdv.

Tom

Kapásjelző 2012.10.23. 13:35:21

Gratulálok halakhoz és a nem mindennapi élményhez!
Azt kifelejtetted, hogy a fluorcarbon előke kagylóálló, így kimondottan jó dunai márnázásra. Meddig tart a márnaszezon felétek? Még lehet fogni?

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.10.23. 13:39:43

@Kapásjelző: Szia Laci!

Köszönöm. A márna szezonnak mostanában van vége. Tapasztalataim szerint az augusztus és a szeptember a legjobb időszakok. Bár az ősz is jó márnás szezon, amikor már megjött a hideg idő, én sohasem voltam sikeres. Azt nem mondanám, hogy kagylóálló, de nagyobb a kopásállósága, mint a monofilé, hiszen az anyaga is sűrűbb és nem látszik a vízben. Ezek olyan előnyök, amik idén sok szép márnát adtak nekem...
Üdv.

Tom

Riderspinblade 2012.10.27. 09:04:47

Na szép gratulálok :) mondjuk én pergető botot használok 3m est nekem az vált be ahány horgász annyi módszer :) dunai márna igen kemény ellenfél ezt már onnan is tudom hogy egyszer 5-15ös matc bottal fenekezve szakadó esőbe pártra kényszeritettem egy 3kilósat 18fő és 14es előkével :) gondoltam aznap az eső miadt max úgyis csak géb lesz. :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.10.27. 09:11:21

@Riderspinblade: Szia Jani!

Igen, ha mondjuk sóderoson horgászol, ahol nincs akadó, ott elég lehet a 3 méteres is. DE ha mondjuk kövezés fölött vagy, akkor bizony el kell szakítani a fenéktől a halat és egy rövidebb bottal ez jóval nehezebb. Mindenesetre gratulálok a 3 kilós márnához, nem mindennapi élmény lehetett. Én idén fogtam egy 3,2 és egy 3,5 kilósat is. Lesz még pár jó márnás sztori... ;o)
Üdv.

Tom

Weiller 2012.10.27. 13:42:04

Igen! Lassan véget ér a szezon, de azért a békés hal horgászatát a tél idejére sem muszáj abbahagyni. A cimborák elkezdték a Menyhal horgászatát és lassan én is belendülök. Az első darabok felébredtek és horogra is akadtak. Fantasztikus a húsa és a mája egyenesen csemege! Azért még próbálkozom a Márnával és a keszegezéssel, a ragadozóhalak még nem elég éhesek, de sorra kerülnek Ők is!!! :-D

Minden jót Pecások!!!
:-D

Görbüljön!!!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.10.27. 14:18:54

@Weiller: Szia Krisz!

A márna szezon már javarészt a hátunk mögött van. 4 frankó történetet adott nekem a Duna, amiből ez az első. Most jelenleg a csukákat üldözöm és nagyon szépeket fogtam én és barátaim. 4,6 kg, 3,26 kg, 3 kg, stb... A süllőket majd november második felétől kezdem el hajtani, akkor majd többször találkozhatunk a Duna parton. A menyhalakra talán január - februárban kerül majd sor. Menyhalat én is szoktam haza vinni. Tényleg nagyon finom...
Üdv.

Tom

jimmba 2012.10.28. 12:34:29

Hi! Szép márnákat sikerült elcsípned,Gratulálok hozzá!
Látom most már kezdesz ráébredni,hogy mennyivel másabb (szerintem nagyobb) élmény igazi élővízen halat fogni.
Régen még nem volt divat a halastavakon,hogy 5kg felett
nem viheted el a halat,tehát nem is volt annyi nagy zsíros,és számomra undorító pontyfogás,mint manapság.
Nem is futottam bele 5-6 kilós potykánál nagyobba,de azokból volt,hogy 13db-ot fogtam. Na akkor meg is utáltam egy életre. A Dunán sikerült fognom egy 3,8kg tőpontyot. Jóval nagyobb élmény volt a megfogása,mint a tavi halaknak. Ekkor 13 éves voltam és azóta tudom,hogy az élőhal az igazi.
Ez a cikked tetszik,mert ide kell kitartás és a szerencse mellé tudás is. Nem csak arról szól,hogy 20ezerért bojlit vettél meg etetőhajóval szórtuk a kaját és sikerült fogni egy 18kilós halat,amit már előtted megfogtak vagy öten.
Annyit még hozzátennék,hogy ne csinálj reklámot a Daiwanák,ha nem fizetnek érte.
A másik,hogy nem csak federrel lehet márnát fogni,jó a
sima egyszerű üvegszálas bot is a Dunára.
Nyilván az ilyen finom botokkal való horgászat nagyobb
élményt nyújt a pecásnak,ha megakaszt egy ilyen szép márnát.

Üdv. Jimmy

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2012.10.28. 13:56:33

@jimmba: Szia Gábor!

Kétségtelen, hogy a folyóvízen fogott hal sportértéke sokkal nagyobb. A szerdán megjelenő írásomnak pont ez lesz a témája, amiről itt írtál, csak kicsit más szemszögből. Ebben egyetértünk teljes mértékben.
Az írásaimban nem szoktam reklámot csinálni egy cégnek sem, de ha az ember vesz egy új botot, vagy valamely műcsalival sikeres, akkor azért leírja a véleményét. Azért a fenti sorok nagyban eltérnek egy száraz szakmai cikktől...
Persze, nem csak feederrel lehet márnázni, hiszen eddig én is teleszkópos, vagy bojlis, sőt pergető botot használtam erre a célra. De a fárasztás élményét tekintve idáig messzemenően a feeder vezet. Amúgy még sosem feedereztem, ezek voltak az első próbálkozások... :o)
Üdv.

Tom

Pesze Balázs 2013.02.01. 15:14:49

Azt hiszem ez a beszámoló , a végső löketet is megadta.
Idén , tuti rá fiogok ülni , valamelyik híd árnyékára , és remélem hasonlóan szép emlékekkel távozom majd !
Grat a halakhoz , és a velük való bánásmódhoz is !

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.02.01. 15:19:56

@Pesze Balázs: Balázs!

Azért hozzáfűzném, hogy nem kolbászból van a kerítés itt sem. :o) Ha visszalapozol egy évvel ezelőttre, láthatod, hogy kb 5-6 alkalommal voltam kint az Erzsébet hídnál és mindössze egy kilós márnát fogtam.
Ki kell ismerni a terepet és a viszonyokat és persze kell a szerencse is...
Erre a részre szervezheténk majd augusztusban akár egy-két közös pecát is...
Üdv.

Tom

Pesze Balázs 2013.02.01. 15:30:31

Tomi !
Azt hiszem , élni fogok a lehetőséggel !!!
Csak jönne ,már az a fránya tavasz !
B.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.02.01. 15:44:09

@Pesze Balázs: Balázs!

A tavalyi évben, ha lett volna valaki, aki kijön velem, akkor sokkal többször űltem volna ki a pesti Dunapartra...
Üdv.

Tom
süti beállítások módosítása