Januári harcsák

2013. május 01. - Bogyo_bacsi

Amikor a fogcsikorgató hideg a legtöbb horgászt a meleg szobába kényszeríti, amikor a vastag hópaplan a tájat fehérbe – szürkébe öltözteti, az igazi megszállottak akkor sem tétlenkednek, hiszen amíg a Duna nem zajlik, mindig van hova kimenni horgászni. Persze, az ilyen kihívások kemény próba elé állítják a férfi ember tűrőképességét, de kellő felkészültséggel és némi akaraterővel minden nehézség könnyedén áthidalható. Jómagam kimondottan szeretek havas tájban horgászni. Ilyenkor úgy érzem, csak én vagyok egyedül, semmi sem moccan, minden nyugodt. Hunyorgó szememet elvakítja a havas vidékről visszaverődő fény, ahogy a folyó parti lehetőségeket vizslatom. Ilyenkor érzem igazán átfagyott végtagjaimban a meleg vér lüktetését, azt hogy élek. Igen, újra itt vagyok és ilyen embertelen körülmények között is átérzem a természet minden rezdülését...

teli_harcsa01.jpgHavas táj képe tárult elém reggel, mikor kitekintettem az ablakon

teli_harcsa02.jpgTérdig érő hóban vezetett utam a kiszemelt horgászhely felé

Már a horgászhely megközelítése sem volt egy leányálom, hiszem a vasútállomástól majd félórát bandukoltam a térdig érő hóban, mire a kiszemelt kövezéshez értem. Bizony, minden lépéshez újabb erőtartalékokat kellett mozgósítanom, hogy előre haladjak a mély, szűz hóban. Ilyenkor mindig Schott és Amundsen harca villan át agyamon, ahogy egymással versengve próbálják meghódítani a déli sarkot. :o) Szerencsére, azért ekkora megpróbáltatás rám nem várt, de így is alaposan megizzadtam mire a kiszemelt sarkantyúhoz értem. Gábor barátom már itt várt reám. Pár szót váltottunk egymással, majd összeszereltük felszerelésünket és egymástól kőhajításnyira elhelyezkedve, vallatni kezdtük a hömpölygő folyamot.

teli_harcsa03.jpgUV zöld gumihalam horga harcsám alsó szájszegletébe akadt

teli_harcsa04.jpgJanuári zsákmányom közel tíz kilogrammig húzta el a mérleg nyelvét

Sok esélyt nem láttam a sikerre, de ugye a Dunán bármikor, bármi megtörténhet. Gumihalamat nagy elszántsággal emelgettem a meder alján, időnként műcsalit cserélve, keresgélve az aznapi nyerő színt. A nappali időszakban inkább a természetes, vagy fehér színű plasztikokat favorizálom, míg a sötétség közeledtével elő kerülnek a rikítóbb árnyalatú darabok is. Több óra dobálás után sem akadt egyetlen érdeklődőm sem, pedig már végigpróbáltam többször is a színsort. Minden mindegy alapon, egy 10 centis, UV zöld plasztik halacskát kötöttem fel a zsinór végére. Talán a második dobásnál sem tartottam még, mikor elemi erejű ütés szaladt végig pálcámon, hogy még a gerincem is beleremegett. Bevágtam, és botom karikában maradt.

teli_harcsa05.jpgTéli harcsa a havas tájban. Ilyen parádés szezonkezdésem még sosem volt

teli_harcsa06.jpgNem győztem betelni a csodás dunai ragadozó látványával

A mindenit, elakadtam – futott át az agyamon a gondolat, de válaszként spiccem akkorát bólintott, hogy az efféle aggodalmakat gyorsan elhessegettem. Kiáltottam Jimmynek, hogy halam van, mire ő azonnal hozzám sietett. Ekkor eszméletlen látványnak voltunk részesei, a sodorvonalon halam feltört a felszínre és egy óriásit csapott hatalmas farkával. Harcsát akasztottam, realizálódott bennem a felismerés... így jóval szigorúbbra vettem a harcot, mintha csontos szájú süllő került volna a horogra. Valószínűleg kabátba akadt – suttogta barátom, de én tudtam, nem így van, hiszen tisztán éreztem a bődületes rávágást érzékeny süllőző botom nyelén. Rövid időn belül magamhoz kormányoztam zsákmányomat, de a kiemeléssel még bizony várni kellett, ugyanis halam többszörösen magára orsózta a zsineget. Gábor nem kis ügyességgel forgatta le róla a hurkokat a jéghideg vízben, hogy végre fejjel felénk helyezkedjen el a termetes jószág.

teli_harcsa07.jpgDacosan vette tudomásul a szabadon engedés tényét...

teli_harcsa08.jpg... majd egy éles fordulattal a meder felé vette az irányt

Ekkor a grippet a hal szájába akasztotta és egy ügyes mozdulattal kiemelte a partra. Hosszú percekig szótlanul csodáltuk, a nem mindennapi pergetett halat. A gumihal szabályosan az alsó szájszegletébe akadt. Gyors mérlegelés, 9 kiló 73 deka! Ezzel három rekordot is megdöntöttem hirtelen: legnagyobb dunai halam, legnagyobb pergetett halam és egyben legnagyobb harcsám tekergődzött kezeim között. Gyorsan készítettünk pár képet, majd útjára engedtük a meglepett óriást, hogy minél rövidebb időt töltsön el a hideg levegőn. Nagy szerencsém volt, de bizony neki is... igen ritka a Dunán a szabadon engedett harcsa. Mérhetetlen boldogság járta át szívemet. Ilyen gyönyörű halat fogni folyóvízből, ráadásul télen. Lám, megérte dacolni az elemekkel ezen a fagyos januári napon. Hogy neked mekkora mákod van... – mondta mosolyogva Gábor. Bizony, a harcsa fogásához mindig kell szerencse, de sosem elég csupán a szerencse! – válaszoltam. :o)

teli_harcsa09.jpgGábor barátom hatvan centis harcsája szintén gumihalra érkezett...

Most ugye feltehetnénk a kérdést, de hát hogyan? Miért? Nos, úgy gondolom, hogy az a megállapítás, hogy a harcsák télen nem táplálkoznak, nem igazán állja meg a helyét. Egy hirtelen jött áradás, vagy front könnyen kimozdíthatja a bajuszosokat a gödörből télvíz idején is. Bizonyítja ezt a tézist, hogy a fent említett napon még két szép harcsáról tudok, melyek a Duna különböző szakaszain estek el. Soma barátom pár héttel korábban akasztott harcsája is mutatja, hogy vizeink királya bizony a leghidegebb hónapokban is táplálék után néz, ha úgy szottyan kedve. És, hogy a történetnek ne legyen itt vége, pár héttel később, egy közeli álláson Gábor 60 centis kis harcsát akasztott süllőzés közben az enyémhez hasonló színű, bár nagyobb méretű gumihallal. Ezzel a történettel nem azt akarom állítani, hogy a téli harcsapergetés eredményesebb, mint a szakirodalomban ajánlott megoldások, de bizony ezekben a hónapokban is számolni kell a bajuszosokkal, főleg ha olyan horgászmódszert válaszunk, amely téli, fenék közeli életmódjukhoz egyeztethető... mint, például a folyóvízi gumihalas süllőzés.

teli_harcsa10.jpg... természetesen ő is vissza került végül fagyos otthonába

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr295113006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VGabesz 2013.05.01. 13:28:40

Az igen Tomi!
Gyönyörű hari! :) Ha egy héttel korábban nem csináltunk volna végig egy hasonló túrát, el sem tudnám képzelni, hogy milyen kemény dolog ez, de így (is) maxi RESPECT! :) Azt hiszem, hogy az a horgász stratégia amit Te követsz, az nem az ami alapján a "nagykönyv" íródott :)

Várjuk a folytatást!

Üdv.
Gabesz

Boo 2013.05.01. 13:50:24

Azért az szép, hogy visszament a vízbe. Láttam már pár C&R horgászt, aki a nagyobb harcsánál izgatottan magyarázta, hogy miért viszi haza. Persze, kilós balint könnyű visszaengedni.....respect.

asp01 2013.05.01. 14:28:50

Szia Tom!

Gratulálok a harikhoz! Igazán szép teljesítmény ilyen körülmények között, az öreg folyón megfogni egy ilyen szép halat. Nekem még nem sikerült nagyobb harcsát fognom, de egyszer eljön annak is az ideje! :)

Üdv
Dani

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.05.01. 15:01:41

@VGabesz: Szia Gabesz!

Köszönöm a dicsérő szavakat. Örülök, hogy látszik, hogy nem össze vissza horgászok bele a világba, hanem gondosan megtervezett és átgondolt stratégia szerint cselekszem. Nyilván, ez a harcsa nem tervezett zsákmány volt a téli gumihalas szezonban, de pontosan azért szeretjük a Dunát, mert bármikor bár mi megtörténhet...
Amúgy tényleg kemények voltak a körülmények. Most a nyárból visszaemlékezve elképzelhetetlennek is tűnik... :o)
Emlékszel előtte este arra a menyhalas próbálkozásra? :oD Úgy tűnhetett, mintha esélyünk nem lett volna halat fogni, pedig hidd el, pontosan tudtam mit csinálunk... ;o)
Üdv.

Tom

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.05.01. 15:08:12

@Boo: Szia Csabi!

Ez így van. A harcsa végül a hardcore C&R horgászoknál is a fazékba kerülhet. Én ezt a halfajt nagyon tisztelem, próbáltam minél rövidebb ideig parton tartani, de úgy láttam nem nagyon viselte meg a fagyos kitérő... ;o)
Amúgy ez a méret már nálam amúgy is a védett kategória...

@asp01: Szia Dani!

Célzottan még én sem fogtam harcsát a Dunán, csak süllőzés és márnázás közben estek be példányok, de szerintem célzottan megfogni a harcsát egy elég komoly műfaj. Szememben a folyóvízi harcsapergetés a pergetés csúcsát jelenti hazai körülmények között. Június elején megyünk a Pó folyóra egy hétre. Ott lesz lehetőségem majd belekóstolni ebbe a műfajba is. Remélem az ott szerzett tapasztalatok meghozzák majd a sikert a Dunán is előbb-utóbb... :oP
Üdv.

Tom

asp01 2013.05.01. 15:12:41

@Bogyo_bacsi: Hát igen, az biztos, hogy nem egyszerű dolog. Rengeteg dologtól függ, és persze kellő rutin és szerencse is kell hozzá. Kíváncsian várom majd a Pó-túra beszámolóját is!

Üdv
Dani

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.05.01. 15:14:32

@asp01: Szia Dani!

Hát az én is kíváncsian várom, hidd el... ;o) Köszönöm amúgy. Mindent megteszek majd a sikerért. Ahogy szoktam... ;o)
Üdv.

Tom

Kapásjelző 2013.05.01. 15:41:19

Gratulálok a gyönyörű fogáshoz! A kitartó dobálás meghozta gyümölcsét^^

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.05.01. 15:44:56

@Kapásjelző: Szia Laci!

El sem tudjátok képzelni, hány betlis pergetésem volt a Dunán mire megjött ez a harcsa és a két süllő, ami korábbi cikkekben van leírva...
Valóban, a kitartás nagyon sokat számít...
Üdv.

Tom

Kapásjelző 2013.05.01. 15:47:47

@Bogyo_bacsi:
Sejtem én is! Tavalyi tél kimondottan rossz volt felénk: Volt aki egy hétig minden este kijárt és menyus nélkül megúszta. Én már unom a kocka tavas pecákat, de ide nem éri meg kiváltani 11000-ért a Dunára

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.05.01. 16:12:28

@Kapásjelző: Laci!

Tavaly nekem sem sikerült menyhalat fognom. :o( Az előző év nagyon nem volt menyhalas, viszont a márnák szépen jöttek. Szerintem 11 rugó nem sok. Ne azt nézd, hogy mennyi a hal ára, hanem, hogy mennyi élményt kapsz vissza ezért az összegért... ;o)
Üdv.

Tom

seven9st 2013.05.02. 08:40:24

Helló!

Gratulálok a halakhoz! Dunán nem kis teljesítmény ilyen halakat akasztani!
Elárulnád, hogy milyen felszereléssel fogtátok?

üdv:
seven9st

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.05.02. 09:15:33

@seven9st: Szia!

Köszönöm.
A botom 2,7 méteres Daiwa Infinity Q jigger, talán 35 grammos aszem. Az orsó Shimano Twin Power 4000-res méretben, a zsinór pedig 0,28 as monofil volt.
Ilyen fagyos időben fonottal nem lehet hogászni mert összefagy...
Üdv.

Tom

seven9st 2013.05.02. 09:53:34

Azt hittem erősebb cuccal dobáltatok, így gondolom élmény volt a fárasztás!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.05.02. 09:57:39

@seven9st: Szia!

Természetesen nem harcsa volt a célhal, hanem süllő... :) De amúgy ezzel a felszereléssel is elég nagyokat ki lehet szedni, szerintem 20 kilóig biztosan, mert voltak még tartalékok a cuccban...
Üdv.

Tom

Dávid Berzai 2013.05.02. 14:00:48

szép halak, jó írás! ;) ..hehe, kirázott a hideg e téli tájat látva..brrrrr

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.05.02. 14:07:16

@Dávid Berzai: Szia Berza!

Hát iylenkor a puhányok jobb is, ha otthon maradnak... :oD
Üdv.

Tom

Dávid Berzai 2013.05.02. 14:08:39

még jó, hogy mi nem vagyunk puhányak! ;P

Berza

Largemouth 2013.05.02. 20:52:38

Huhhhúúú, nem semmi hal, és hozzá méltó cikk! Egy élmény lehetett! Megfogod te a Dunán is, nem kell az a Pó-s túra... ;)

Máté
largemouth.blog.hu

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.05.02. 21:17:02

@Largemouth: Szia Máté!

A Pón azért sokkal több a harcsa és jóval nagyobbak is. Ha valahol belefutok életem halába, akkor az ott lesz... bár lehet vissza kell érte menni tucatszor is...
A Dunán sem könnyű harcsát fogni. Nekem minden évben összejön egy-kettő, de az ekkora méretű már azért ritkább...
Aki rendszeresen perget a Dunán, az tudja, ez már azért igen szép hal...
Üdv.

Tom

Riderspinblade 2013.05.03. 08:53:31

Hááát :D nagyon GRATULÁLOK!!!
Lehet ráveszem magam télen hogy kimenjek és dobáljak kicsit :)
Bár őszintén szólva ritkán megyek ki nem sók jó helyeket ismerek amiket tudok átdobálgatom centiről centire utána haza a jó meleg szóba forró tea :D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.05.03. 09:00:44

@Riderspinblade: Jani!

Nem lehet, hogy azért nem ismersz sok jó téli helyet, mert nem jársz ki akkor? :o)
Ez egy ördögi kör...
Mindenesetre ezek a harcsák alkalmi vendégek voltak, inkább süllőre lehet számítani ilyenkor...
Üdv.

Tom

jimmba 2013.05.04. 13:10:33

Hi! Jól sikerült a cikk. A képeket nem dicsérem,mert hát magamat nem illik fényezni.
Egyébként amire jött a harcsád,az a gumi nem 10cm,hanem 7,5cm. Ez persze nem lényeges.
Még most is azt mondom,hogy nagy mákod volt,hogy Fortuna odarakta a horgodra a harcsát.
Biztos előző este mákos tészta volt a vacsora nálatok.
Persze szép hal volt és egy ilyen fogáshoz szerencse mellé ki is kell menni jó sokat pergetni.
Gratulálok hozzá!
A harik is esznek télen,csak nem olyan intenzíven,mint meleg vízben.
Üdv. Jimmy

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.05.04. 19:41:07

@jimmba: Szia Jimmy!

Köszönöm.
Te tudod a legjobban, hogy erre a fogásra kb tucat horgászat esett a Dunán, amikor viszont nem állt mellettem a szerencse. Egyszer nekem is bejöhetnek a dolgok... ;)
Mindenesetre nagyon tanulságos volt a téli időszak, remélem idén egy szebb süllő összejön majd...
Igen, a gumihalat benéztem, valóban 7 centis csak... :o)
Legalább tesztelem, hogy mennyire figyeltek... :)
Üdv.

Tom

lovas1230 2013.05.05. 22:56:58

Szia Tomi!

Veled egyre bámulatosabb dolgok történnek :) nem is csodálom hogy háttérbe szorul kicsit a pontyhorgászat ha ilyen szép sikereket érsz el ebben a műfajban is.
Én is osztom a véleményt a harcsa téli táplálkozásáról

ahogy az öreg halász mondja:
"eszik az csak meg kell találni" és igen így van
persze az időjárási változók is biztos közbe játszanak
de a lényeg nem itt van hanem a képeken a kezedbe :)
Még egyszer gratulálok a gyönyörű fogáshoz és a kitartásodhoz.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.05.05. 23:03:19

@lovas1230: Szia Zsolti!

Köszönöm szépen.
Hát igen, tavaly augusztus óta hihetetlen sorozatban vagyok. Egymást érik a szebbnél szebb fogások.
Mindenesetre, teljesen nem szorul háttérbe a pontyozás. Most hétvégén is voltam és bizony szépeket fogtam...
Igaz, ritkábban, de évi pár pontyos írást leközlök majd, de teljesen új szellemiségben. Nem a kapitális hal lesz a lényeg, és kerülöm majd az intenzív tavakat...
Üdv.

Tom

lovas1230 2013.05.05. 23:07:24

Hát igen sajnos a mi környékünkön csak ezek a "vegyész" tavak vannak... remélem idén én is eljutok egy két szép helyre már csak az élmény miatt is de egy két szép fogás se lenne rossz.
Mondjuk nekem nagyobb élvezet már amikor előkészülök letapogatom a medret megtalálom a megfelelő szereléket stb mint maga a hal relative eredmény.
Nekem már az eredmény inkább maga az öröm amit nyújt a hely,a táj,a társaság és a tudat hogy mindent elkövettem a siker érdekébe:)
További sok sikert

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.05.05. 23:12:38

@lovas1230: Zsolti!

Én most találtam egy tavat, a Somló hegyi horgásztó, ahol úgy tudok pontyozni, ahogy én elképzelem. Igaz nem jönnek olyan óriási halak, idáig 6 kilóig jutottam, de ott béke van, magány, gyönyörű szép környezet, bivalyerős-egészséges halak, nyugalom és harmónia.
Ennyi nekem elég, nem kell zsibvásár a parton, meg részeg kaszinózás a stégeken... ajánlom figyelmedbe a ezt tavat, augusztusban írok majd róla.
Üdv.

Tom

lovas1230 2013.05.05. 23:42:04

Tomi!

elég jól hangzik énis kinéztem egyet a www.fenyvesto.hu -n elérhető.1 ház egy tó csak a tied gyönyörű környezet erdő vesz körbe és egy igazi nehéz terep a víz is.
Sajnos egyenlőre nagyon drágának tűnik de ha már 3-4 horgász összefog nem is olyan vészes:)
További sok sikert, várom a következő írásod.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.05.06. 09:02:03

@lovas1230: Hát igen, ez is nagyon szép hely, de nem olcsó. Somlóhegyire a napijegy 1800 HUF. Persze, a halat meg kell venni kilóra, ha elviszed...
Nekem ez nagyon jól fekszik. Meg persze közel van az árok, meg tudod etetni csúzlival is, nem kell sem hajó, de dobócső. Nagyobb energiabefektetés nélkül megvalósíthatod a stratégiádat...
Arra az évi 1-2 pontyozásra, amit még tervezek ez teljesen jó lesz.
Jah, meg fák alatt avyg árnyékban, nem úgy mint a Rómain a gáton. A part visszintes és kevesebb a kapás, de akkor szebbek jönnek... nincs sok pici ponty.
Üdv.

Tom

Halfdane 2013.05.12. 21:23:40

Gratulálok Tomi! Ez különleges fogás, különleges körülmények között. Az ilyen meglepetéseket mindannyian szeretjük...;)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.05.12. 21:27:49

@Halfdane: András!

Való igaz, váratlan fogás volt, de az idei kívánság listán rajta van a céltudatosan pergetve fogott harcsa is... Persze, a műcsalira nincs ráírva, hogy: süllőnek, így bármikor a Dunán is betévedhet a harcsa. Én 2-t fogtam idáig, egyet wobblerrel, egyet pedig gumihallal. 5 és 10 kilósak kb.
A Pón remélhetőleg horogvégre kerül pár célzott hari is...
Üdv.

Tom

Halfdane 2013.05.12. 21:32:36

Hát ez nekem is a leghőbb vágyam. Az a júniusi 5 nap roppant intenzív "harcsászati" gyorstalpaló lesz, remélem, hogy a vizsgafeladatot is szépen abszolváljuk. Te már szépen rágyúrtál, nekem csak egy UL bottal fogott harim van tavalyról, bár a maga módján az is nagy csata volt. Idén viszont feljebb tesszük a lécet ;)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.05.12. 21:39:23

@Halfdane: Júni 3-mat akartál írni... Gyorsan ráérzünk majd, és ha a körülmények nem lesznek ellenünk, biztosan fogunk majd párat...

Tom
süti beállítások módosítása