Forró köveken

2013. szeptember 25. - Bogyo_bacsi

Javában nyár derekát tapostuk már, mikor beköszöntött hazánkba a pusztító trópusi kánikula. A hőmérő higanyszála hetekig negyven fok közelében szambázott, próbára téve embert és halat egyaránt. Nem tudom, ki hogy van vele, de én nagyon nehezen viselem ezt az extrém meleget, rettentően igénybe veszi szervezetemet. Nem emlékszem rá, hogy gyermekkoromban ilyen forró nyarakat éltünk volna meg, szárazsággal és aszályokkal kísérve... talán a globális felmelegedés érezteti ilyen gyorsan hatását? Könnyen meglehet, hogy pár évtizeden belül kukorica helyett narancsot és fügét termeszthetünk földjeinken és nílusi sügérre horgászunk majd tavainkban. Komolyra fordítva a szót, meg kéne érteni ezeket a figyelmeztető jeleket és reagálni rájuk, míg nem késő. :o( Folyóink is megsínylették a csapadékhiányt. A Duna igen alacsony szinten csordogált csupán, amit nem igazán kedvelek, mert ilyen körülmények között nekem keservesen szokta adni a halat.

forro_koveken01.jpgA szokatlanul alacsony víz okán a holtágban ragadt halak élethalál harcot vívtak a sekély vízben

És így volt ez idén is. Hőguta közeli állapotban balettoztam az öreg folyó billegő kövein, melyek még a sötétedés utáni órákban is lökték vissza a meleget magukból. Hosszú nadrágba öltözve, kapucnis pulóverben, kesztyűben, szúnyogot lélegezve tettem próbára időről-időre kitartásomat, miközben a forró izzadtság csordogált végig hátamon. Számomra nincs nagyobb megpróbáltatás, mint a fent leírt körülmények. Mindezt mégis örömmel viseltem volna, ha a Duna elborít bőségkosarával, de nem így történt. Kis süllők, kis csukák, kis balinok akadtak csupán horgom végére és ha mégis becsúszott egy-egy jobb hal, az általában a mellettem horgászó kolléga dicsőségfalára vésődött fel... :o)

forro_koveken02.jpgJimmy barátom egy pompás folyami csukával

forro_koveken03.jpgNekem többnyire csak gyerek süllők akadtak horgom végére...

forro_koveken04.jpg...bár azért nekik is örültem

forro_koveken05.jpgÉjszakai kukkoló :o)

Mindenkinek lehet peches sorozata, még nekem is. „Minden fogás nagy” -nyugtatgattam magamat, miközben növendék süllőket emelgettem ki a langyos vízből. Hát bizony, ilyen a mi Dunánk... ha akar, akkor ad, ha nem akar, akkor nem ad. Mindenesetre örültem a kisebb halaknak is és próbáltam a tapasztalatot leszűrni minden mellévágásból, lekövetésből. Mellettem Jimmy barátom fogott gyönyörű, kiló hatvanas folyami csukát, Gabesz pedig méretet bőven meghaladó balint és még sorolhatnám... Lehet ilyenkor könnyebb lehetőségek után kellett volna néznem, de a Dunában minden dobásban ott lehet a nagy hal és bizony ezt a lehetőséget nehéz feladni.

forro_koveken06.jpgEtték a sárgát és ették a kéket

forro_koveken07.jpgGábor eddigi legnagyobb balinjával

Mikor elegem lett a forró köveken való lődörgésből, úgy döntöttem, hogy felkeresem Soma és Zoli barátomat egy csónakos kuttyogatás és harcsapergetés erejéig. A Pón történő próbálkozásaink után kíváncsian vártam, mit leshetek majd el a mesterektől a mi vizeinken... :o) Egy laza, alkonyat előtti kuttyogatással kezdtük a horgászatot. Lassan nesztelenül siklottunk végig a harcsát ígérő törések, árkok fölött, de nadálycsokrot lebegtető horgainkra nem érkezett kapás. Az egyetlen akció egy harcsafordulás volt az egyik úszónk mögött, mikor a felszínről visszatörő ragadozó két kis tölcsér formájú örvényt hagyott maga mögött a felszínen farokbojtjával. Nem sikerült ugyan megfogni őkelmét, de így is nagyon látványos volt az eset és igen sok tanulsággal szolgált a dunai csorgásos kuttyogatás.

forro_koveken08.jpgIlyenkor elfelejtem az élet minden nyűgjét-baját :o)

forro_koveken09.jpgKuttyogatás napnyugtakor az öreg folyó hátán

forro_koveken10.jpgZoli barátom üti a vizet

A szürkületi időszakot egy laza kis wobbleres süllőzéssel kezdtük. Nem kellett sokat várni az első kapásra. Zozó igen szép fogast akasztott, melyet gyorsan a csónakhoz vezetett, hogy egy határozott mozdulattal megragadjam a grabancát. Kiló nyolcvanasra saccoltuk a páratlan tüskés hátút és bizony csak a szentlélek tartotta a horgon, mert ahogy hozzáértem a műcsalihoz, az ki is pottyant szájából. Lám, harcsázásra készültem és mégis süllőzés lett belőle. Lehet nekem is harcsára kéne dobálnom partról, hogy végre fogjak egy szebb süllőt. :o)

forro_koveken11.jpgZoli barátom pompás wobbleres süllője

forro_koveken12.jpgBár harcsázni jöttünk, azért nem sértődünk meg egy ilyen zsákmányra :o)

Ahogy elérkeztek az éjszaka órái, újra a harcsákat vettük célba, de ezúttal pergető módszerrel. Nesztelenül csorogtunk végig a part mellett és wobblereinket a bedőlt fák lyukaiba pottyantottuk. Hihetetlen, de két akciónk is akadt. Zozónak és Somának is egy-egy harcsa a csónak mellett fordult le a műcsaliról, bár nem hiszem, hogy nagyon nagy bajuszosok lettek volna. Érdekes, hogy míg a Pón a kapások beesőre érkeztek, vagy az első pár tekerésben voltak benne, itt most a csónakig követték a bajuszosok wobblereinket. Bár, harcsát most nem sikerült fogni, mint pergetve, mint kuttyogatva is sikerült kapásig jutnunk. A legnagyobb izgalmat egy tízes forma busa okozta, mely fejlámpánk bekapcsolásakor akkorát ugrott, hogy fejének nyoma talán még mindig ott található a csónak oldalán, ha barátaim ki nem kalapálták azóta a horpadást... :o)

forro_koveken13.jpgVékony akadás

Összegezve ez elmúlt időszak tapasztalatait, egy halakban bőséges tavasz után, ínséges nyár köszöntött rám az öreg folyón, de csüggedni nem szabad, hiszen bármelyik pillanatban fordulhat a szerencse és beleakadhatok egy termetesebb halba. Magam részéről már várom az őszt, bizony az az én időszakom. Mikor a horgászat már nem erőpróba, hanem kellemes pihentető kikapcsolódás, és talán a halak is jobban támogatják ezt az évszakot. Mindenesetre míg beköszönt újra az enyhülés, addig is egy cél lebeg a szemem előtt: túlélni a nyarat!

forro_koveken14.jpgSzépségdíjas süllő és kifogója

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr25488115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VGabesz 2013.09.25. 20:43:36

Szia Tomi!

Gratulálok a süllőhöz és bár tudom, hogy ettől nagyobbra vágysz, de azért ez egy igen szép hal! Írtad, hogy a Pón szinte beesésre vagy az első néhány tekerésre vertek oda kizárólag a harcsák és itt meg nem! Ez mitől lehet? Évszak, időszak vagy táji sajátosság?

Üdv.

Gabesz

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.09.25. 20:47:52

@VGabesz: Szia!

Köszi. Hát sajnos nem tudok minden cikkben kapitális hallal szolgálni, de azért igyekszem. Addig is, míg nem fogok egy két szebbet, kis süllőkből és csukákból, kis harcsákból sem lesz hiány... ;o)
Nem tudom pontosan mi lehet az oka, de attól tartok, hogy a Pón a harcsák a part menti régióban táplálkoztak és akkora ott a táplálék bőség, hogy nem kell üldözniük a kishalakat, csak a fenéken pihenni és időnként rászívni az elúszó rajra, vagy becsobbanó csalira. De nem vagyok profi, a szakemberek biztosan jobban tudják... ;o)
Üdv.

Tom

VGabesz 2013.09.25. 20:53:10

@Bogyo_bacsi:
Szia!

Nem is kell mindig óriási halakkal előjönni (nem is nagyon lehet sajnos :P)!
Akkor irány minél többet harcsázni a dunán és várjuk a tapasztalataidat :)

Üdv.

Gabesz

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.09.25. 20:56:50

@VGabesz: Szia Gabesz!

Jaja, mivel az utóbbi 3 hónapban kizárólag természetes vizeken horgásztam, nem volt könnyű még a kicsikből sem összeszedni az anyagot. Sajnos, az extrém meleg és a rendkívül alacsony víz nem volt kedvező számomra. Ilyenkor sosem fogok...
De azért nem maradtok történetek nélkül... ;o)
Mivel nincs csónakom, csak alkalomszerűen tudok harcsázni, de jövőre biztosan megpróbáljuk majd újra. És természetesen újra lesz Pó túra. Lehet 2 x is!!!
Üdv.

Tom

Pergetni jó Blog 2013.09.25. 21:53:53

Nem kell panaszkodnotok szép halakat sikerült fognotok most is, gratula hozzá! Én is nagyon várom már az őszt, bízok benne, hogy neked is meghozza akár az álmaid süllőjét a várva várt évszak! :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.09.25. 21:58:54

@Pergetni jó Blog: Szia Szabi!

Köszönöm a biztatást. Hát ha süllőt nem is, nagy csukákat remélek az ősztől. Általában mindig be szokott ilyenkor csúszni pár szebb...
Remélem idén sem lesz másként.
Amúgy az ősz a kedvenc évszakom nekem is. Különösen az október. :o)
Üdv.

Tom

asp01 2013.09.26. 13:40:30

Szia Tom!
Változatos Dunai peca volt :) Én már erősen töröm magam rajta, hogy jövőre ha törik ha szakad, elkezdem vallatni a Dunát... Az RSD-n idén ínséges napok járnak. Bár a Duna nehezebb terep, próbára teszem magam! Gratula a halakhoz, és az íráshoz!

Dani

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.09.26. 13:46:06

@asp01: Szia!

Sajnos, még nem pecáztam ar RSD-n, de azért ott is fogtál pár szép halat idén. A harcsa pl nagyon szép volt. Én azért szeretek a Dunán horgászni, mert a szabadság érzése járja be az egészet. Nem dobsz keresztbe senkinek, nem szól be senki, nem kell sorbanállni a halért. Az biztos, hogy sokkal-sokkal nehezebb terep, mint az állóvízek. Bár, ha az RSD-n horgászol, annyira azért nem hiszem, hogy nagy lesz a változás.
Melyik szakaszra akarod kivákltani?
Üdv.

Tom

asp01 2013.09.26. 13:49:14

@Bogyo_bacsi: Igen, jött azért pár szebb, de amit írtál is a Duna sokkal vadabb... Az RSD már túlzottan látogatott nem tudok már egy olyan helyet sem amit ne lestek volna ki, tele van nyaralókkal és lopják ezerrel a halt amit nem pótolnak... mind1. A Pesti szakaszra gondoltam mivel nekem az van közel...

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.09.26. 13:55:55

@asp01: Dani!

Hát igaz a Dunán azért el lehet férni, de itt is viszik a halat. Pótlásról meg aztán szó sincs. És bizony itt is vigyázni kell a helyekre, hogy mit közölsz le a blogon.
Amúgy a fővárosi szakasz jó hely, balint, keszeget és márnát szinte mindenhol lehet fogni. Van harcsa és süllő is, sőt bizonyos részeken a ponty sem ritka vendég. Idén én nem váltottam ki ide évest, mert csak kétszer voltam. Sajnos, a pesti szakaszon a legtöbb a szemét és a legkoszosabb a víz. És persze ez a rész a legkevésbé bizonságos...
Üdv.

Tom

asp01 2013.09.26. 14:00:45

@Bogyo_bacsi: Hát valamit valamiért... :) Igazából ha lenne már jogsim az RSD-n eltudnék jutni jó helyekre, de sajnos ez még várat magára...

Dani

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.09.26. 14:03:59

@asp01: Igazából, ha lenne, jogsim az Ebrón horgásznék most... :oD
Üdv.

Tom

jimmba 2013.09.26. 15:22:49

Hi! Tényleg nehéz a nyári melegben szép halakat fogni,de nem lehetetlen.
Baráti tanácsként mondom,hogy érdemes lenne pár kilót leadnod és akkor a kövezésen is könnyebben tudnál mozogni, és még a nyári hőséget is jobban bírnád.
A szúnyogok és egyéb élősködők ellen meg használhatnátok egy jó minőségű szúnyogriasztó sprayt. Nem 100%-os védelem,de jobb mint 40 fokban kesztyűben pergetni. Úgy néztek ki a képeken,mintha kardhalra horgásznátok a Dunán.
Van pár kép,ami elég jól sikerült. Főként a tájképek.
Jó kis írás egészében,gratulálok!

Üdv.Jimmy

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.09.26. 16:40:22

@jimmba: Szia Jimmy!

Hát nézd, ha olyan könnyű lenne lefogyni, akkor lefogynék. Hidd el nem piálok, a kajára is figyelek és heti kétszer sportolok, de egy szintnél nem tudok jobbnan lefogyni... :o)
Én nem igazán szeretem a szúnyog riasztót, szerintem többet használ a kapucnis pulóver és a kesztyű, de kinek hogy... azonban ha annyi a szúnyog, mint idény nyáron, akkor bizony semmi sem segít. Tasson volt egy igen kemény éjszakánk Andrással, hú bazz még életemben nem láttam ennyi szúnyogot.
Tudom, a kis süllős képek nem lettek túl jók, de van hogy a gépen tök jónak néz ki, aztán otthon nem találok megfelelő minőségűt köztük. Főleg a félhomályban készült képek a neccesek általában.
Rendeltem egy akciókameát a mai napon. Remélhetőleg hamarosan új dimenziókat nyit majd a blogolásban... ;o)
Köszönöm amúgy.
Üdv.

Tom

jimmba 2013.09.27. 10:56:32

@Bogyo_bacsi: Az idei évben valóban nagyon sok volt a szúnyog,de azért egy jó szúnyogriasztó sokat segít.
Biztosan jó lesz az akciókamera,de azért rendes fényképezőre is beruházhatnál már és akkor nem lenne gond a félhomályban készített képekkel,na meg közeliekkel sem.
Az akciókamera jól visszaadja a fárasztás élményét.
Sok sikert majd hozzá!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.09.27. 11:38:16

@jimmba: Szia Jimmy!

Hát a fényképezőgép project egyenlőre várat még magára. Idővel arra is sor kerül majd...
Jaja, én is sokat várok a kamerától. Majd kitapasztaljuk hogyan működik... :o)
Nem mondom, hogy ezentúl minden blogbejegyzésben lesz videó, de rendszeresen elő fog fordúlni reményeim szerint.
:o)
Üdv.

Tom

asp01 2013.09.29. 09:51:07

Jaja jó kis dolog főleg a legújabb széria amit rendeltél rengeteget rejt egy ilyen kis kütyü...

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.09.29. 10:15:12

@asp01: Dani!

Én is sokat várok tőle! majd kérek pár tippet a kezelésben és a videó vágásokban... ;o)
Üdv.

Tom

asp01 2013.09.29. 10:56:12

@Bogyo_bacsi: Mindenképpen segítek majd, Tisza tavon lesz rá alkalom is, hogy teszteld :)

Roland Nagy 2013.09.30. 12:32:50

egyet értek az előttem szólókkal:ha nem is nagyon nagyok de annál szebbek amiket fogtál! nekem még ezek is hiányoznak a palettáról.első süllőm (süllőcském)szombaton 19 óra körül akadt és tudod mennyire örültem! azóta nem mostam kezet :)) viccet félretéve a halak nincsenek beszorítva kell egy kis tudás hogy rájuk találj és ha fogni is tudsz az már igen!nem? :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.09.30. 23:00:17

@Roland Nagy: Szia Roland!

Gratula az első süllődhöz, amit ráadásul a Balatonon sikerült nyakon csípni. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan fogsz majd nagyobbat is... ;o)
Hát nem kis tudás kell hozzá, hogy az ember süllőket fogjon természetes vízen. De ugye mindig van hova fejlődni és mindig változnak a körülmények is. Ez egy örök sakkjáték... :o)
Üdv.

Tom

Roland Nagy 2013.10.01. 18:28:32

@Bogyo_bacsi:köszönöm a bíztatást! találó hasonlat.nem akarok eltérni a tárgytól de remélem nem a természet fogja a mattot adni:(

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.10.01. 21:11:28

@Roland Nagy: Roland!

Ha van kitartás, akkor lesz siker is!!! ;o)
Üdv.

Tom

Halfdane 2013.10.02. 10:27:21

Végre egy olyan cikk, ahol más a főhős...:D Viccet félretéve, roppant bosszantó, amikor más "arat", míg neked nem, vagy nem igazán megy, de ugye barátoktól sose sajnáljuk a sikert. Kitartás Főnök, megjön majd a nagy hal...;)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.10.02. 10:37:43

@Halfdane: Szia András!

Igen, most sajnos egy rossz szériában vagyok. Ez nem azt jelenti, hogy nem fogok, mert szinte minden pecán jön valami, de jó lenne már valami termetesebbet elcsípni. Már teli van a padlás kis süllőkkel, kis csukáklkal és kis harcsákkal... :o)
Most hétvégén például a balatonon fogtam egy szép sügért és egy méret körüli kövest. Örültem nekik, de valami nagyobbra vágyok.
Szombattól kezdődik a csuka szezon. Remélem fordul majd a kocka... :o)
Üdv.

Tom

Halfdane 2013.10.02. 10:42:01

Tavaly az év elején nagyon ment a peca, az év végére eszméletlen betliszériám volt. Az idei év eleje nehezen indult meg, de egyre inkább felívelő ágban vagyok, úgy érzem. Reméljük, hogy neked a kocka fordulása, nekem meg a csúcspont a közös Tisza tavi kalandra fog kicsúcsosodni...;)

Lehet, hogy kapitális halakat nem zsákmányolsz, de a sok kisebb hal igazolja a hely- és módszerválasztás hatékonyságát, helyességét. Szórakozásnak ez is megteszi és a tapasztalat is gyűlik...

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.10.02. 10:46:45

@Halfdane: András!

Igen, de esetemben nem beszélhetünk betli szériáról. Egyszerűen egy kis szerencsére lenne szükségem. Úgy érzem, az ősz más lesz most. Remélem nem kell a fordulatra a Tisza tóig várni, hanem már most hétvégén bele fogok csapni a lecsóba... :o)
Amúgy azt is le kell szögeznem, hogy az elmúlt 3-4 hónapban kizárólag természetes vizeken horgásztam! Szóval magasabbra tettem a lécet...
Kevesen tudnak csak folyamatosan nayg halat fogni mondjuka Dunán...
Üdv.

Tom

Halfdane 2013.10.02. 10:50:24

Én nem is rólad beszéltem...;) Csapj bele a lecsóba, mondhatnám gyakorolj, hogy a Tisza tón ne hibázz! A Duna sokszor szűkmarkú, de ha a keblére ölel, akkor olyan élményt adhat, amit kevés víz.... Vagy talán egyik sem....

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2013.10.02. 10:52:56

@Halfdane: András!

Olvashattatok már olyan cikket is, ahol a keblére ölelt alaposan... :o)
Amúgy a Tisza tavon sem rajtam fog múlni a dolog, hanem a körülményeken. Általában ki tudom hozni a maximumot egy adott helyeztből. Nem mindig, de általában... úgy emlékszem, tavaly is így volt!
Üdv.

Tom
süti beállítások módosítása