Javában nyár derekát tapostuk már, mikor beköszöntött hazánkba a pusztító trópusi kánikula. A hőmérő higanyszála hetekig negyven fok közelében szambázott, próbára téve embert és halat egyaránt. Nem tudom, ki hogy van vele, de én nagyon nehezen viselem ezt az extrém meleget, rettentően igénybe veszi szervezetemet. Nem emlékszem rá, hogy gyermekkoromban ilyen forró nyarakat éltünk volna meg, szárazsággal és aszályokkal kísérve... talán a globális felmelegedés érezteti ilyen gyorsan hatását? Könnyen meglehet, hogy pár évtizeden belül kukorica helyett narancsot és fügét termeszthetünk földjeinken és nílusi sügérre horgászunk majd tavainkban. Komolyra fordítva a szót, meg kéne érteni ezeket a figyelmeztető jeleket és reagálni rájuk, míg nem késő. :o( Folyóink is megsínylették a csapadékhiányt. A Duna igen alacsony szinten csordogált csupán, amit nem igazán kedvelek, mert ilyen körülmények között nekem keservesen szokta adni a halat.
A szokatlanul alacsony víz okán a holtágban ragadt halak élethalál harcot vívtak a sekély vízben
És így volt ez idén is. Hőguta közeli állapotban balettoztam az öreg folyó billegő kövein, melyek még a sötétedés utáni órákban is lökték vissza a meleget magukból. Hosszú nadrágba öltözve, kapucnis pulóverben, kesztyűben, szúnyogot lélegezve tettem próbára időről-időre kitartásomat, miközben a forró izzadtság csordogált végig hátamon. Számomra nincs nagyobb megpróbáltatás, mint a fent leírt körülmények. Mindezt mégis örömmel viseltem volna, ha a Duna elborít bőségkosarával, de nem így történt. Kis süllők, kis csukák, kis balinok akadtak csupán horgom végére és ha mégis becsúszott egy-egy jobb hal, az általában a mellettem horgászó kolléga dicsőségfalára vésődött fel... :o)
Jimmy barátom egy pompás folyami csukával
Nekem többnyire csak gyerek süllők akadtak horgom végére...
...bár azért nekik is örültem
Éjszakai kukkoló :o)
Mindenkinek lehet peches sorozata, még nekem is. „Minden fogás nagy” -nyugtatgattam magamat, miközben növendék süllőket emelgettem ki a langyos vízből. Hát bizony, ilyen a mi Dunánk... ha akar, akkor ad, ha nem akar, akkor nem ad. Mindenesetre örültem a kisebb halaknak is és próbáltam a tapasztalatot leszűrni minden mellévágásból, lekövetésből. Mellettem Jimmy barátom fogott gyönyörű, kiló hatvanas folyami csukát, Gabesz pedig méretet bőven meghaladó balint és még sorolhatnám... Lehet ilyenkor könnyebb lehetőségek után kellett volna néznem, de a Dunában minden dobásban ott lehet a nagy hal és bizony ezt a lehetőséget nehéz feladni.
Ették a sárgát és ették a kéket
Gábor eddigi legnagyobb balinjával
Mikor elegem lett a forró köveken való lődörgésből, úgy döntöttem, hogy felkeresem Soma és Zoli barátomat egy csónakos kuttyogatás és harcsapergetés erejéig. A Pón történő próbálkozásaink után kíváncsian vártam, mit leshetek majd el a mesterektől a mi vizeinken... :o) Egy laza, alkonyat előtti kuttyogatással kezdtük a horgászatot. Lassan nesztelenül siklottunk végig a harcsát ígérő törések, árkok fölött, de nadálycsokrot lebegtető horgainkra nem érkezett kapás. Az egyetlen akció egy harcsafordulás volt az egyik úszónk mögött, mikor a felszínről visszatörő ragadozó két kis tölcsér formájú örvényt hagyott maga mögött a felszínen farokbojtjával. Nem sikerült ugyan megfogni őkelmét, de így is nagyon látványos volt az eset és igen sok tanulsággal szolgált a dunai csorgásos kuttyogatás.
Ilyenkor elfelejtem az élet minden nyűgjét-baját :o)
Kuttyogatás napnyugtakor az öreg folyó hátán
Zoli barátom üti a vizet
A szürkületi időszakot egy laza kis wobbleres süllőzéssel kezdtük. Nem kellett sokat várni az első kapásra. Zozó igen szép fogast akasztott, melyet gyorsan a csónakhoz vezetett, hogy egy határozott mozdulattal megragadjam a grabancát. Kiló nyolcvanasra saccoltuk a páratlan tüskés hátút és bizony csak a szentlélek tartotta a horgon, mert ahogy hozzáértem a műcsalihoz, az ki is pottyant szájából. Lám, harcsázásra készültem és mégis süllőzés lett belőle. Lehet nekem is harcsára kéne dobálnom partról, hogy végre fogjak egy szebb süllőt. :o)
Zoli barátom pompás wobbleres süllője
Bár harcsázni jöttünk, azért nem sértődünk meg egy ilyen zsákmányra :o)
Ahogy elérkeztek az éjszaka órái, újra a harcsákat vettük célba, de ezúttal pergető módszerrel. Nesztelenül csorogtunk végig a part mellett és wobblereinket a bedőlt fák lyukaiba pottyantottuk. Hihetetlen, de két akciónk is akadt. Zozónak és Somának is egy-egy harcsa a csónak mellett fordult le a műcsaliról, bár nem hiszem, hogy nagyon nagy bajuszosok lettek volna. Érdekes, hogy míg a Pón a kapások beesőre érkeztek, vagy az első pár tekerésben voltak benne, itt most a csónakig követték a bajuszosok wobblereinket. Bár, harcsát most nem sikerült fogni, mint pergetve, mint kuttyogatva is sikerült kapásig jutnunk. A legnagyobb izgalmat egy tízes forma busa okozta, mely fejlámpánk bekapcsolásakor akkorát ugrott, hogy fejének nyoma talán még mindig ott található a csónak oldalán, ha barátaim ki nem kalapálták azóta a horpadást... :o)
Vékony akadás
Összegezve ez elmúlt időszak tapasztalatait, egy halakban bőséges tavasz után, ínséges nyár köszöntött rám az öreg folyón, de csüggedni nem szabad, hiszen bármelyik pillanatban fordulhat a szerencse és beleakadhatok egy termetesebb halba. Magam részéről már várom az őszt, bizony az az én időszakom. Mikor a horgászat már nem erőpróba, hanem kellemes pihentető kikapcsolódás, és talán a halak is jobban támogatják ezt az évszakot. Mindenesetre míg beköszönt újra az enyhülés, addig is egy cél lebeg a szemem előtt: túlélni a nyarat!
Szépségdíjas süllő és kifogója