Végre újra elérkezett az augusztus, mely számomra egyet jelent a forró nyári éjszakákat átívelő dunai feederes horgászatokkal. Imádok kint ülni a sötétben és várni, hogy valami vadul megcibálja botom spiccét, hallgatni a folyó mély, nyugodt morajlását és a városi fénybuborékból kiszabadulva csodálni a mélyfekete égboltot az ezer, meg ezer égi lámpással. Ilyenkor új életre kél az ártéri erdő. Bagolyhuhogás, denevérek röptének nesze, sündisznók, rókák csörtetése vonja magára a horgászember figyelmét. Kísérteties, kissé félelmetes, de mégis felemelő érzés részese lenni az éjszakai folyópart társas magányának, melyet csak egy-egy tova úszó sétahajó, vagy uszály által korbácsolt hullámtámadás zavar meg csupán időnként. A napkelte, az meg valami csodás jelenség. Mikor pitymallatkor az előbukó nap rózsaszínbe öltözteti a tájat és egyszeriben minden új életre kél... nos, ezért a pillanatokért érdemes élni úgy hiszem.

Az augusztusi forróságban gyakran kint talál az alkonyat a lassan hömpölygő Duna partján

Ebben az évben a sóderoson kezdtem a szezont. Tavaly igen szép halakat adott ez a része a folyónak. Nem volt éjszaka, hogy ne fogtunk volna legalább pár darab két kilót meghaladó márnát. Idén viszont nem volt ilyen szerencsénk. A márnák egyszerűen nem jöttek, pedig én és barátaim megmozgattunk minden követ a cél érdekében. Egyetlen példányt akasztottam csupán, ami félúton lemaradt, és azt is oly módon, hogy jó messzire behajítottam készségemet a folyóba és miközben a medertörés felé görgette a sodrás az ólmot, a mozgó csalit ragadta el a márna. Viszont a hajnali nap első sugaraira lépre csaltam egy gyönyörű jászt, ami némileg feledtette, hogy kedvenc folyami halaim cserben hagytak, de ez nekem kevés volt. Újra át akartam élni az előző év ádáz küzdelmeit a folyó harcos torpedóival.

Egy gyönyörű jászkeszeg volt a folyam első ajándéka

Nálam a jaszkó igen ritka vendég  a horgon, így bearanyozta a napomat ez a harcos kis jószág

A keszegek viszont jöttek szépen idén is. Gyönyörű bagoly-, lapos- és dévérkeszegeket kerítettem horogvégre, nem is beszélve a karikákról, melyek között nem voltak ritkák a nyolcvan dekát meghaladó példányok. Kellemes szórakozás volt eljátszadozni velük, de nemes halak hiányában azért maradt bennem némi hiányérzet. Vajon merre járnak kedvenceim? Valahányszor felnéztem az égre egy-egy hullócsillag hasította ketté a sötétséget. Gyönyörű látvány volt. Akadt éjszaka, mikor összesen huszonnégyet számoltam össze belőlük és akárhányszor észrevettem egy fény nyilat a fejem fölött, kívántam magamnak egyet. Összesen huszonhárom márnát kívántam és egy nagy mellű nőt, de mondanom sem kell, semmi nem vált valóra az egészből... miféle babona ez? :oD

A hajnal bíborba, rózsaszínbe öltözteti az ártéri tájat

A keszegek idén is szépen jöttek, legyenek akár baglyok...

... vagy termetes karikák

Már harmadszorra szaladtam neki a Dunának, de nemes halat még mindig nem sikerült fognom és persze barátaimnak sem. Éreztem a tartós extrém meleg és a rendkívül alacsony víz nem úgy működik mint a tavalyi évben. Persze nem adtam fel, nem abból a fából faragtak, mindenáron akartam legalább egy márnát fogni. :o) Nagy önbizalommal vágtam bele minden akcióba, mígnem egyszer meg nem akasztottam egy kisebb harcsát a medertörésről. Bár nem érte el a mérethatárt sem zsákmányom, nagyon örültem neki, hiszem minden harcsa fogás ajándék, különösen folyóvízen. Visszaengedtem hát a kis bajuszost, hogy gyarapodjon, növekedjen míg egyszer majd újra találkozunk a távoli jövőben. Nem lepett meg az eset, hiszen tavaly is belefutottam néhány kisebb fenéken táplálkozó harcsába.

A sok fehérhal után végre egy méretet el nem érő harcsa kívánta meg a felkínált csalit...

... majd hamarosan nagyobb fajtásra követte őt a horgon :o)

Ekkor még nem is gondoltam, hogy kis zsákmányom, hamarosan hozzám küldi a bratyóját is. :o) Őt már bizony kellett kicsit fárasztani is és bár ez sem volt kapitális példány, már jól mutatott az ember kezében. Idén ő volt a negyedik folyami harcsám. Habár az utolsó kettő igen picurka volt, azért az átlag még így is tizennégy kiló fölött táncol. :o) Megszabadítottam a mohó bajuszost a horogtól, majd készítettem róla pár képet és visszahelyeztem a folyó langyos vízébe. Ismerőseim közül már többen is tepsibe vizionálták, de én bizony nem engedtem a barbár akaratnak. Érdekes volt látni, ahogy fejlámpám fényére újra a partra úszott a kis buta. Ezt kihasználva készítettem róla pár fotót, mielőtt eltűnt a habokban.

Örömmel konstatáltam, hogy bizony van harcsa az öreg folyóban, de vajon megéri a felnőtt kort is?

... ha csupán rajtam múlik, igen :o)

Hát efféleképpen teltek az első Dunai feederes próbálkozások ebben az esztendőben. Már most látszott, hogy idén bizony minden márnáért meg kell majd küzdeni és minden partra került hal aranyat fog érni. Persze, nem abból a fából faragtak, aki könnyen feladja. Kitartásom végül meghozta a várva várt fogást, de ezt bizony már csak egy következő történetben fogom elmesélni nektek... :o)

A hazavezető utat kereső folyami szürke harcsa