Hétvégéről hétvégére feledhetetlen élményekkel gazdagodtunk az őszi csukaszezonban, de bizony, minden álom véget ér egyszer, a hosszan elhúzódó nyár után, végül mégiscsak bekopogtatott a tél. A meteorológusok erőteljes lehűlést jósoltak, heves széllökésekkel és faggyal kísérve. Amikor mínuszba fordul a hőmérő higanyszála, az számomra már egyértelműen a süllőszezon eljövetelét jelzi, ilyenkor a csukás dobozomat már nem pakolom be pergetőtáskámba. Ám, mire ideér a tél, még maradt egy enyhe napunk, hogy a szezon utolsó krokiját horogvégre kerítsük. Nem haboztunk hát, kocsiba pattantunk Roland barátommal és fiával Marcival, hogy célba vegyük az egyik közelünkben elterülő Duna holtágat. Nehéz terepnek számít ugyan ez a vízterület, de ha mégis sikerül halat fognunk, az megkoronázhatja a hátunk mögött álló csukás idényt.
Meglepetésünkre a sóderos Duna part most csaknem teljes széltében a mi rendelkezésünkre állt
Jobb időket megért dunai hajók roncsai ringatóznak az öböl vizében
A vízpartra érve kellemes meglepetés fogadott minket, ugyanis horgászt alig láttunk a sóderos részen. Ritkán találkozunk itt ekkora szabadságfokkal, így nem voltunk restek keresztül-kasul végigdobálni a Duna öböl mindkét partját. Először víz közti gumikkal, majd fenéken emelgetett nagyobb plasztikhalakkal próbálkoztam. Nem igazán tettem fel kis műcsalit csak 10-13 centis, tenyeres darabokat, mert ha már lúd, legyen kövér alapon, a nagyobb csukákat vettem célba a mai napon. Személyes tapasztalatom azt mutatja, hogy a darabos műcsalikkal kitűnően lehet szelektálni a termetesebb csukákat, igaz a kapások is jóval ritkábbak így. A nagyobb műcsalira való átállás jóval több kitartást kíván a horgásztól, hiszen három-négy sikertelen próbálkozás után mindenki hajlamos visszanyúlni a már korábban bevált darabokhoz, de mégis megéri próbát tenni velük, mert a szezononként megfogott két-három méretesebb ragadozó kárpótol minket mindenért...
Sematikusan végigdobáltuk az összes szabad partszakaszt, keresgélve a táplálkozó csukákat
Ezen a hétvégén is a nagyobb műcsaliknak szavaztam bizalmat
Roland barátom csuka szagot érez... :o)
Teltek-múltak az órák, de csak nem mosolygott ránk a szerencse. Már többször végigdobáltuk a partot, mígnem egy sóderos törésen akkora ütést kaptam, ami csak nagy ritkán fordul elő jiges horgászataim során. Bevágtam és ült a horog. Valami iszonyatos erővel indult meg a mélyben, könyörtelenül próbálva letépni a zsinórt orsóm fékjéről. Sikerült visszafordítanom a halat. Tudtam, nyugodtan fáraszthatom, hiszen a homokos talajon nem fog találni olyan akadót, ahol elveszíthetném. Mikor már eleget tombolt a mélyben, megpróbáltam óvatosan felszínre emelni, hogy ugorni azért még ne tudjon, de legalább megpillantsam kivel is állok szemben...
És végül nyakon csíptem a szezon utolsó csukáját...
... egy három és fél kilós vadvízi fenevadat :o)
És ekkor egy hatalmas csuka fordult előttem a vízben, majd tört vissza újra fedezéket keresve. Ám, én sok esélyt nem adtam neki, ahogy fogyott zsákmányom ereje, egyre szigorúbbra vettem a fárasztást. Hihetetlen, hogy ezekbe a dunai csukákba mekkora erő szorult. Össze sem lehet hasonlítani a habitusukat a tavi fajtársakéval. Áldozatom végre feladni látszott a küzdelmet, mire én magam felé tereltem, hogy Roland barátom egy hirtelen mozdulattal grabancon ragadja. Egy páratlan vadvízi csukát tarthattam kezeim között. Térdeim még remegtek a küzdelem izgalmától, mikor mérlegeltük. A hal hossza 65 cm, a súlya pedig 3,5 kg. Bizony, ő idáig fogott legnagyobb dunai csukám. Hihetetlen boldog voltam, hogy az öreg folyó az utolsó pillanatban egy ilyen gyönyörűséggel ajándékozott meg engem.
Számomra egy Dunán fogott csuka, sokkal többet ér mint egy intenzív tavon zsákmányolt fajtársa
Tökéletes szépségű ragadozó
Zsákmányomat szemügyre véve gyönyörű, hibátlan, egészséges ragadozót csodálhattunk meg. A többi mostanában fogott csukámhoz hasonlóan rendkívül vastag és kövér volt. Bizony látszott, hogy a késői nyár lehetőséget adott a krokiknak a bőséges lakomára, mert hurkái csak úgy lógtak ujjaim között. Óvatosan helyeztem vissza a páratlan rablóhalat a kristály tiszta vízbe, hogy egy elegáns farokcsapással intsen búcsút nekem. Menekülés közben vadul felkavarta a sódert, mosolyogva néztem, ahogy újra a fenékre süllyednek a homokszemcsék. Bár, nem ő volt az idei legnagyobb csukám, mégis neki örültem a legjobban. Egy ilyen pompás vadvízi ragadozó az én mércém szerint nagyon sokat ér.
És szabadsága visszaadatott... :o)
Az eseményeken felbuzdulva folytattuk a víz korbácsolását, de sajnos több hal már nem adatott nekünk a mai napra. Jómagam elégedett voltam, de boldoggá tett volna azért, ha barátaim is fognak valamit. De hát ilyen a Duna... rendkívül sok tapasztalatot és kitartást kíván a horgászembertől. Tudom, előbb-utóbb majd az ő idejük is eljön biztosan... Ahogy a napkorong lassan a fák mögé bukott, a távozás mellett döntöttünk. Hazafelé tartva még a gyönyörű csuka fárasztásáról fecsegtünk, de csakhamar az áprilisi ismételt támadásra terelődött a szó. Bár az idei csukás időszak véget ért számomra, minden végben benne van egy új kezdet. És most történetesen a téli gumihalas süllőszezon következik, amely számomra legalább annyira kedves, mint a csukás késő ősz...
Egy tökéletes csukás idény áll mögöttünk. Mesés tájakon jártunk és pompás vadvízi fenevadakat fogtunk barátaimmal ebben az esztendőben
Most pedig tekintsétek meg az idei ősz legszebb csukás pillanatait:
