Egy erős nap a Dunán

2014. március 05. - Bogyo_bacsi

Fagyos decemberi szombaton érkeztünk meg az öreg Duna partjára Zoli barátommal. A már sokat megélt, zúzmarával borított faladik a hullámokon ringatódzva várt reánk. Gyorsan bepakoltuk felszerelésünket, beröffentettük a motort, majd célba vettük az elsőnek kiszemelt medertörést. Lassan siklott csónakunk a folyó tükrén. Bár rendkívül hideg, spiccbefagyós időt fogtunk ki, a nap mégis próbálta átmelengetni a menetszélben pirosra fagyott arcunkat. Hiába, ha a süllők egyszer az ilyen zord időjárást preferálják, nekünk kell alkalmazkodni hozzájuk – elmélkedtem, miközben a fagyos széltől kicsordult könnyeimet törölgetve, az elsuhanó ártéri erdő kopasz fáit csodáltam. Lassan ráfordultunk a megfelelő állásra, majd óvatosan leeresztettem a nehezéket és megvártuk, míg a ladik pozícióba állt. Kiválasztottam a megfelelőnek vélt plasztikot horgászdobozomból, majd dobásra emeltem botomat. És ebben a pillanatban elkezdődött a már régóta várt téli gumihalas süllőszezon...

eros_nap01.jpgNapos, de mégis fagyos idő fogadott minket az öreg folyó partján

Egymás után dobálva próbáltunk nyomára bukkanni a mélyben ólálkodó süllőknek. Zoli és én más-más műcsalikkal, ki-ki a saját stílusában próbálta kapásra bírni a tüskés hátú ragadozókat. Ha sokáig nem volt kapásunk, felmacskáztunk és egy kicsit arrébb eveztünk, hogy másutt, más szögből is megvallassuk az egyes töréseket. Természetesen Zozó igen nagy rutinnal rendelkezik ebben a csónakos dunai süllőzésben, én parti pecásként még csak egy éve kezdtem kóstolgatni a mederhorgászatot. Nem ért tehát váratlanul, hogy az első kapást barátom tudhatta magáénak. Egy óvatlan pillanatban bevágásra emelte botját és az szépen bólogatott a mélyben ellenkező süllő súlya alatt.

eros_nap02.jpgZózó a nap első süllőjével...

eros_nap03.jpg... amely a nyúlánkabb fajtából való volt

Nem telt el sok idő és felbukkant előttem a megakasztott rablóhal. Egy óvatos mozdulattal grabancon ragadtam, majd kamerám látószögébe emeltem a közel kettes, nyúlánk süllőt. Zoli kiakasztotta sárga gumihalát a meglepett ragadozó szájából, miközben készítettem róla pár frappáns képet, majd végül megörökítettem a nap első halának visszaengedését is. Nagyon megörültünk a fogásnak, hiszen még fél órája sem vallattuk az öreg Dunát. Lám, úgy látszik lesz értelme kitartani ebben a fogcsikorgató hidegben, mert úgy fest, a süllők bizony elemükben vannak a mai napon. Barátom sikerét ünnepelve ittunk egy-egy pohár forró teát, melybe érezhetően jófajta házibor is került, majd a rövidke szünet után újra pergetőbotjaink után nyúltunk.

eros_nap04.jpgSzépen bevette a hatalmas sárga gumihalat

eros_nap05.jpgSüllőportré :o)

Továbbiakban a nagyobb, négy colos gumihalaknak szavaztam bizalmat. Egy fehér darabot akasztottam karabineremre, majd leküldtem a zöld mélységbe süllőt fogni. A sekélyebb vízből indítottam a vontatást, majd a sodrás lassan betolta a gumihalat az alattunk található gödörbe. Első emelés, második emelés, majd éreztem, ahogy a töréshez ért a jig, megemelem, majd BUMM, határozott koppintást tapasztaltam botom spiccén, amibe bizony bele is tartottam. Halam vadul küzdött a zsinór végén, a folyó sodrása megsokszorozta erejét. Bizony, egy jobb süllőt kifogni már nem csekély fárasztási élmény, különösen az élő Dunán. Botom vadul bólogatott, miközben felszínre pumpáltam idei legnagyobb süllőmet, hogy Zozó egy ügyes mozdulattal csónakba emelje.

eros_nap06.jpgMajd én is megfogtam az idei legszebb süsümet...

eros_nap07.jpg...amely egyértelműen a köpcösebb fajtából való volt

Kétféle süllővel szoktam találkozni a Dunán, az egyik amolyan hosszúkás, a másik meg a köpcös fajta. Hát ez a zsákmány bizony az utóbbi kategóriába tartozott, olyan feje volt mint egy pitbullnak. Sajnos, rendkívül szerencsétlenül akadt a horog. A nagy, 4/0 ás kampó a kopoltyúszívlányaiba fúródott, hogy ki sem tudtuk szabadítani. Egy pillanat alatt el is vérzett zsákmányom, így kénytelenek voltunk elvágni a zsinórt és bilincsre fűzni szerencsétlent. Idén nem vittem haza ragadozó halat, de ő bizony most menthetetlen volt. Felemás érzésekkel kotorásztam műcsalis dobozomban valami hasonló gumihal után kutakodva. Nem volt túl derűs a kedvem az eset miatt, de mégis jobb, ha egy kettő pluszos süllő akad rosszul, mintha egy kétszer, háromszor nagyobb fajtársa járt volna pórul... :o(

eros_nap08.jpgMár bizonyított plasztik csalik és VMC jig méretskála

eros_nap09.jpgTornasor :o)

Cirka fél óra eseménytelen dobálás, majd újra Zoli percei következtek. Hatalmasat suhintott, majd karikában hajlott pálcával próbálta megszelídíteni a soron következő fogas jószágot. Bizony, még végignézni sem volt utolsó élmény egy termetes medersüllő kifárasztását, amely kihasználva a sodrás erejét úgy küzdött az életéért, hogy partközelben horogvégre kerülő fajtársai, bizony elbújhatnak mellette szégyenükben. De mivel barátom rutinos dunai pecás, három-négy perc múlva már felszínre kényszerítette ellenfelét. Először tarkófogással próbáltam kiemelni az engedelmesen felfekvő süllőt, de a zsinór közben beakadt egy csónakból kiálló szegecsbe. Gyorsan elengedtem a halat, majd kiakasztottam a zsineget és nem bízva semmit a véletlenre, grippet ragadtam, nehogy miattam oldjon kereket Zozó szép trófeája.

eros_nap10.jpgZoli soron következő szépségdíjas süllője ütötte a négy kilót

eros_nap11.jpgEzúttal is a citrom színű gumihal volt a nyerő választás

Másodszorra már nem hibáztam, azzal a mozdulattal, hogy kiemeltem, le is mértem a halat. A mutató négy kilónál állt meg. Gyönyörű ragadozó került a csónakunkba. Megmondom őszintén, kicsit irigykedtem, mert egy ilyen pompás, négyesforma süllő az én évemet is megkoronázta volna. Azonban még nincs semmi sem veszve... :o) Készítettem pár frappáns képet barátomról és zsákmányáról, majd rögzítettem egy rövid felvételt a nem mindennapi süllő visszaengedéséről. Alig hittem a szememnek, cirka másfél óra dobálás után három olyan fogast emeltünk csónakba, amelyek egyenként is megállták volna a helyüket bármelyik dunai horgásznapon. Ám, nem fecséreltük a drága időt örömködésre, hiszen most bármelyik dobásban benne lehet akár életünk süllője is, így folytattuk a meder vallatását.

eros_nap12.jpgFogas jószág

eros_nap13.jpgA visszaengedés nem volt kérdéses

Lassan közeledett a délidő és a kapások is elmaradoztak. Még egy rövidke órám maradt Zolival, ezért úgy döntöttünk, hogy megnézünk több másik helyet is. Sajnos, a következő állomások nem adtak halat, így Zolit Soma és Kozák Laci cimboráim váltották a csónakban. Naplementéig körbenéztünk pár ígéretes helyen, majd végül, egy elsőre teljesen jellegtelen részen macskáztunk le, amely a mai napon még nem adott halat számunkra. Én bevallom férfiasan, már elkészültem az erőmmel. Minden tagom átfagyott és már a hazafelé tartó fűtött buszról álmodoztam, miközben Soma egy jobb süllőt ütött, de sajnos lemaradt neki. Lám, nincs lejátszva ez a mai nap, még bármi befuthat...

eros_nap14.jpgTéli látkép a Dunán

eros_nap15.jpgLaci valami termetes halat akasztott

És bizony meg is történt...! Laci embereset ütött, majd jelezte, hogy igen jó süllőt akasztott. A küzdelem már hosszú percek óta tartott, de a halat még mindig nem tudtunk felszínre kényszeríteni. Kíváncsian vártuk mi fog előbukkanni a fekete vízből és mindannyian elképedtünk, mikor egy hatalmas süllőfej körvonalazódott előttünk, akkora fogakkal, hogy szinte már embert tudott volna ölni velük. Soma egy pillanat alatt beemelte a csónakba Laci süllőjét, én pedig csak szememet dörzsölgettem és készítettem a képeket. Elképesztő, ekkora süllőt még életemben nem láttam. A mérleg valamivel nyolc kiló fölött állt meg. Bizony, nekem egy ilyen fogás életem halát jelentette volna...

eros_nap16.jpgAmikor felbukkant, mindannyiunk szája tátva maradt

eros_nap17.jpgNyolc pluszos dunai fagassülő

eros_nap18.jpgCsúcsragadozó :o)

Pislogva szemléltük, ahogy Laci visszahelyezi a vízbe a páratlan jószágot, majd az lassan, méltóságteljesen elúszott. Egy ilyen csodaszép süllő kifogását végignézni sem volt mindennapi élmény. Sajnos, ez volt a nap záróakkordja, mert el kellett érnem az utolsó buszt. Bizony, a mai napon nem fukarkodott velünk az öreg Duna és mindannyiunkat megajándékozott kincseivel. Bárcsak egy évben nem csupán öt-hat ilyen alkalmat tudhatnánk magunk mögött, hanem több tucatot... bár, ez a mai magyar valóságban úgy néz, ki csak álom marad. De mégis megéri ábrándozni, mert ha nem is gyakran, néha egy-egy kívánság, bizony valóra válhat... :o)

eros_nap19.jpgEgy sporthorgász mindig visszaengedi a halat :o)

Most pedig tekintsétek meg a horgásznap első feléről készült videó összeállítást:

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr225772697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

asp01 2014.03.05. 08:22:31

Szia Tom!
Első ìzben szeretnek gratulalni a sikeres pecához! Gyönyörű süllőket fogtatok, a Dunán nem gyenge eredmény! Az elvitt hal miatt, meg ne emeszd magad! Az ilyen mindenkivel előfordulhat... A közeli képeknél meg látszik a pozitìv változás!
Dani

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.03.05. 09:31:25

@asp01: Szia Dani!

Nagyon szépen köszönöm. Talán ez volt a legerősebb süllős napunk a Dunán emberemlékezet óta. A kifogott 4 süllő összsúlya közelített a 17 kilóhoz. Bízok benne, hogy még lesz hasónló élményem a Dunán és lesz majd olyan is, hogy én fogom a bandanagyot. :o)
Nem sajnálom a dolgot, mert az elmúlt egy évben az összes süllőmet visszaengedtem és inkább elviszek egy sérült halat, mint egy egészségeset. :oP Szerencse, hoghy negy nagy sérült meg...
Igen, előző cikktől kezdetm el tudatosan használni a makro-zoomot a fényképezőgépen. Remélem érezhető a különbség a közeli képeknél...
Üdv.

Tom

Halfdane 2014.03.05. 09:53:47

Szia Tamás!

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy időközben nekem is volt alkalmam ezen a helyen horgászni és én is fogtam ott egy másfeles forma jószágot, úgyhogy szinte jelenlévőként tudtam átélni az élményt a cikk olvasása közben. Gratulálok, a tiéd is szép hal, kifejezetten különleges ez a sötét szín. Azt csiripelik a madarak, hogy jó szezonod volt, szép halakkal, úgyhogy van még a tarsolyodban pár izgalmas sztori. Én ebben a szezonban kóstoltam bele igazán a téli gumizásba, az eredményeim még egyelőre mérsékeltek, de a következő szezont illetően már most nagyon lelkes vagyok!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.03.05. 10:11:16

@Halfdane: Szia András!

Köszönöm szépen. Örülök, ha sikerült újra átélned a dunai kalandodat az írásom nyomán. Bizony egy másfeles süllő is nagyon szép eredmény, mert bár a történetben nincs benne, de azért többször is betlibe futottam itt. A körülményeken nagyon sok múlik.
Úgy érzem a saját mércémhez, elvárásaimhoz képest kitűnő szezont tudhatok a hátam mögött. Nyilván még van bőven hova fejlődni, de nem csak stabilan sikerült fognom a süllőt a Dunán egész télen, de szebbek is jöttek. Igaz, kapitális nem, de idővel majd arra is sor kerül úgy hiszem. Én 2 éve kezdtem el a folyóvizi gumizást és az első szezon már hozott szép süllőt, harcsát, de az elmúlt szezonhoz képest jóval szerényebb eredményeket adott. Úgy gondolom, hogy az elmúlt időszak tapasztalatai nyomán nagy lendülettel ugorhatok majd neki a következő gumihalas szezonnak. Nem beszélve arról, hogy mint partról, mint csónakból horgászva is szereztem tapasztalatokat.
Partról eredményesebb voltam azért... :o)
Üdv.

Tom

jimmba 2014.03.05. 14:40:27

Hi! Jó lett a cikk. Szépek a halak, és végre neked is sikerült fognod egy rendes süllőt. Jó sok időbe tellett,de gratulálok hozzá! A srácoknak külön Gratulálok,mert hát itt ők fogták az igazán nagy süllőket.
Még jó,hogy azóta sikerült jobban teljesítened,de ha rám hallgattál volna már korábban is,akkor ez a süllő meglett volna, évekkel ezelőtt.
Amúgy tényleg jobbak lettek a képek,de aki anyagilag ennyit áldoz a horgászatra,mint te. Annak egy új fényképezőre is futhatná a képek érdekében. Egészében jól sikerült az írásod,élménydús volt. Gratula nektek!!!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.03.05. 15:36:39

@jimmba: Szia Jimmy!

Van ami gyorsabban megy és van amiért jobban meg kell küzdeni. Ez van sajnos. Nyilván a helyiek mindig előnyben vannak, akárhol horgászok. Zozóék pontosan tudják, hol, mi van a vízfelszín alatt, míg nekem bizony ki kell tapasztalni. Szerintem ez sem rossz eredmény. Az, hogy ki mekkorát fogott ez esetben igazán csak a szerencsén múlt...
Én nem érzem azt, hogy ezzel a fényképezőgéppel bármi gond lenne és azt sem érzem, hogy kiemelkedően sokat költenék horgászatra...
Köszönöm szépen az elismerő szavakat, Igyekszem a maximumot kihozni a lehetőségekből írás ügyileg. :o)
Üdv.

Tom

jimmba 2014.03.05. 16:13:26

@Bogyo_bacsi: Szép süllő amit fogtál ez nem is vitás,de ha csak a szerencsén múlna,hogy ki fogja a nagyot,akkor már tiéd lenne a süllő világrekord :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.03.05. 16:41:21

@jimmba: Jimmy! Januárig te sem fogtál ekkorát, pedig több, mint 5 éve tolod a Dunán...
Üdv.

Tom

jimmba 2014.03.05. 19:41:07

Pont erről beszélek!!!!! Stabilan fogom még nyáron is a kettő feletti süllőt. Éves szinten 100 süllő meg van. Nem véletlen,hogy most jutottam el arra a szintre,hogy a 5 feletti süllők is beköszönjenek.

jimmba 2014.03.05. 19:53:05

Ha csak szerencsén múlna már jóval korábban megfogtam volna a nagyokat. Azt nem értem,hogy miért írod azt,hogy csak a szerencsén múlott,hogy ki mekkorát fogott. Előtte meg azt írod,hogy milyen rutinos pecások és mennyire ismerik a terepet. Amit meg én megfogtam 5év alatt a Dunán,azt azért sokan elfogadnák.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.03.05. 20:45:18

@jimmba: Jimmy!

Te kóstoltál be, hogy milyen dolog, hogy nem én fogtam a nagyot. Szerintem ez egy tök mellékes dolog. Van, hogy egy pecán én fogom a nagyot, van hogy más. Nyilván a szerencse is játszik, meg a tudás is. Szerintem nem lehet azért szemére vetni senkinek, hogy lám, te csak ekkorát fogtál... Nekem ez a két és feles süllő nagyon nagy dolog volt és rendkívül elégedett voltam vele. Aznap elkaphatta volna ugyanazt a gumit egy sokkal nagyobb is. Nem ez volt aznap a legkisebb süllő, sőt, pl. Soma nem is fogott semmit, pedig jóval gyakorlottabb süllőhorgász nálam.
Én nem egyből jutottam el odáig, ahol tartok, hanem egy igen meredek szamárlétrán másztam fel, de ezt bizony nem szégyenlem. Te sem egyik napról a másikra váltál ilyen jó süllőhorgásszá. Ez egy olyan tudás, amit meg kell szerezni...
Nyilván nekem lassabban ért be a dolog, mint neked, de azért jóval kevesebbet is horgászok süllőre hozzád képest. Szerintem kár egymáshoz hasonlíthatni magunkat, inkább örüljünk egymás eredményeinek!
Üdv.

Tom

jimmba 2014.03.05. 21:04:45

@Bogyo_bacsi: Magamhoz nem hasonlítalak,mert már évekkel ezelőtt más volt a mércém,mint a tiéd,de nem is a lényeg. Te valamit félre értettél. Én nem húztam le egy szóval se a süllődet,sőt számomra is szép egy kettő feles fogas. Csak az én véleményem az,hogy egy embernek lehet néha szerencséje még a kisebb tudásúnak is,de ők nem az első nagyot fogják,ha jól tudom. Na ezért nem értek egyet azzal,hogy a szerencsének tudod be,hogy ők fogtak 4 és 8 kg sücit. Ennyi az én véleményem erről.
Amúgy tényleg jó lett a cikk és Gratula a halakhoz!
Majd most úgy is jönnek a szebb fogásaid,majd lehúzlak,hogy az is a szerencse miatt volt :) Pedig az már nem az volt!!!

asp01 2014.03.05. 21:09:54

Szia Tom!

Nekem is hasonló tapasztalataim vannak a süllőzésről. A legelső komolyabb próbálkozásokat, még a tavalyi évben ejtettem meg, de először csak kishalas módszerekkel, majd később kezdtem el ismerkedni a süllő pergetéssel. Sajnos nekem is elég nyögvenyelősen akart beindulni a dolog, és csak az év végére sikerült pergetve megfognom az első süllőmet, viszont az se volt nagy. Az igazi áttörés még csak ez után 2 hónappal jött, idén januárban. De úgy érzem ez még nem elég, persze nem vagyok telhetetlen, de idén minél több tapasztalatot szeretnék gyűjteni, remélem sikerrel járok és talán majd együtt is vallathatjuk az RSD-t süllők után keresgélve, betlik nélkül... sajnos a múltkori nem jött össze :)

Dani

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.03.05. 21:12:31

@jimmba: Szia!

Figyu, egy percig nem tagadom, hogy tőled tanultam a legtöbbet, mint süllőpergetésben, mint folyóvízi pergetésben. Ezt nem szégyen kimondani, ha az ember tapasztaltabbaktól tanul.
Ugyanakkor olyan horgászoknak, akik most ismerkednek a Dunával, én is hasonlóképpen átadtam már sok tudást és tapasztalatot és persze a sportszerű szemléletet. Ez így van rendjén. Én úgy érzem ebben az évben megtörtént az áttörés, inkább arra leszek kíváncsi, hogy a wobbleres időszakba is át tudom e vinni mindezt. Tudom, ez nehezebb lesz már...
Zozóék szintén nem az a kategória ahol én tartok. Tőlük is jó tanulni, a csónakos süllőhorgászat egész más szemléletmódot kíván, teljesen más dolgokra kell figyelni.
Köszönöm a gratulációt és én is viszont kívánom a nem mindennapi fogásaidhoz! Úgy gondolom, hogy van még jó pár böszbe süllő mindkettőnknek a Dunában... ;o)
Üdv.

Tom

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.03.05. 21:17:18

@asp01: Szia Dani!

Mint ahogy feljebb írtam, azt a bizonyos szamárlétrát mindannyiunknak végig kell járni. Vannak bizony az RSD-ben a kilósnál jóval nagyobb példányok is, csak lehet még évek munkája, mire rájössz a trükkökre. A süllőpergetés egyáltalán nem könnyű műfaj, ki kell tapasztalni, meg kell szerezni a tudást. Nem véletlen, hogy a legtapasztaltabbak fogják rendszeresen a legszebb süllőket.
Az RSD engem is izgat, de nem a süllők, hanem a hatalmas kövesek miatt. Idén rájuk próbálunk majd párszor, szeretném már túlszárnyalni a 30 centis rekordomat... :o)
Üdv.

Tom

asp01 2014.03.05. 21:21:45

@Bogyo_bacsi: Így van, nem adom fel vannak már ötleteim, és gigászi terveim :D... A nagy kövesre jó esélyed lesz, sok van belőlük, és viszonylag könnyű őket megtalálni és ahogy hallottam csónakból is neki próbáltok a pályának... :)

Dani

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.03.05. 21:23:23

@asp01: Kíváncsian várom majd a történeteket. Hát meglátjuk majd, bízom benne, hogy összejön. Igen, van csónakos meghívásom is, amivel élni szeretnék. Én is teli vagyok tervekkel... ;)
Üdv.

Tom

jimmba 2014.03.05. 21:29:13

@Bogyo_bacsi: Segítettem amiben tudtam,de ezt már megbeszéltük,nem kell ezt leírni. Én nem hoztam fel ilyen témát.
Wobbleres süllő pergetés nehezebb,de nem lehetetlen. Ha lemész,ahogy kell,akkor az eredmény sem fog elmaradni.
Majd egyszer elmegyünk olyan helyre,ahol te segítesz nekem :)
Üdv. Jimmy

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.03.05. 21:32:22

@jimmba: Szívesen látlak bárhol. :o) Majd kitalálunk valami közös programot más pályákon is... ;o)
Üdv.

Tom

Roland Nagy 2014.03.06. 14:50:25

....és eközben Rolipecás a nyugisabb ágon három kapás után egy nagy csukát fáraszt!ami aztán ment is vissza szépen a helyére:)))
ÜDV.mindenkinek!
az a nap nekem is jól sikerült és nem is voltunk messze egymástól.elég hideg volt és nagyon átfagytunk,de megérte!
jó nagy szája van annak a 8as halacskának de mondjuk az mindnek nagyon harcos feje van.jó kis évzáró ünnepség:)))

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.03.06. 14:54:23

@Roland Nagy: Szia Roli!

Mégegyszer gratula a dunai csukához! Egyedül, saját elkézelés alapján szép eredmény volt. A kitartás meghozta jutalmát... ;o)
Jah, ezeknek a nagyobb süllőknek már brutál fejük van és elképesztű fogazatuk. Majd még lesz pár hasonló cikkem, ahol közeli felvételek lesznek süllő pofákról. Nem semmi... :o)
Amúgy ez még nem az évzáró peca volt, arra várni kell még egy hónapott itt... ;o)
Üdv.

Tom

Roland Nagy 2014.03.06. 15:14:03

üdv.köszönöm Tomi!
Kitűztem célomnak,hogy még idén fogok én is ilyen nagy süllőket de legalább egyet!ha sikerül akkor leszarom a porckorong sérvet és lemegyek hídba! ha csónakból pecázunk akkor ott:))
és gratulálok a barátaidnak is,a szép süllőkhöz!
csak így tovább!!!
Roland

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.03.06. 15:31:07

@Roland Nagy: Roli!

Rajta leszünk a témán, de ekkorákat nem tudok ígérni... ;o)
Jobbulást a heresérvednek! ;o)
Üdv.

Tom

Pergetni jó Blog 2014.03.06. 17:34:51

Szia Tom!
Gratulálok a gyönyörű szép süllőkhöz, igazi kihívás lehetett megfogni őket a hideg téli időben.. :)

VGabesz 2014.03.06. 18:09:47

Szia Tomi! Üdv. Mindenkinek!

Ez igen! Nem semmi sücik!! Valóban egy kivételes nap lehetett :)! Szerencse vagy nem szerencse, az olyan mindegy, kézben voltak ezek a szép süllők és ez a lényeg! Sokat beszéltünk már erről és mindig arra jutottunk, hogy megjön majd a hőn áhított hal és látod! Jött és néhányan már ismerjük a folytatást is:)!

Így tovább, nyáron pedig találkozunk a wobblerekkel fevértezve (mondjuk én ott balinseregre is vágyom nagyon)!!

Üdv.

Gabesz

Boo 2014.03.06. 20:47:32

A négyeseid sem voltak kicsik, de ez a nyolcas brutálisan szép.

Roland készülj a csukeszokra, ívás után megpiszkáljuk őkelméket.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.03.06. 21:24:31

@Pergetni jó Blog: Köszönöm Szabi!

De nem akkora kihívás, mint a nyári melegben volt... :oD
Üdv.

Tom

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.03.06. 21:30:06

@VGabesz: Szia Gabesz!

Ez a nap a tavalyi év egyik legnagyobb kalandja volt. 4 süllőt fogtunk majdnem 17 kiló összsúlyban. Te pontosan tudod, hogy mennyi munka van benne, mire az ember belenyúl a tutiba...
Már én is várom a folytatást. Szerintem idén nem lesz hatalmas áradás, már május elejétől belecsaphatunk a lecsóba. Lesz balin is, lesz süllő is... remélem. :oD
De addig is: a Budweiser a kedvencem... ;o) :oD
Üdv.

Tom

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.03.06. 21:30:59

@Boo: Csaba!

Egyetértünk. Én csak pislogtam amikor megláttam. Egy ilyen süllő életem hala lenne...
Üdv.

Tom

Roland Nagy 2014.03.06. 21:39:39

@Boo: Szia Csaba!már nagyon várom!:)a világ végére is elmennék:)

VGabesz 2014.03.07. 19:48:36

@Bogyo_bacsi:
Szia Tomi!
Rajtad keresztül tudom persze, bár én pont az ellenpéldája lehetnék :D! Mondjuk nekem mindig a kezdetek mennek aztán egy erős kezdés után egy még erősebb visszaesés jön :)!
Hát meg kell mondjam, hogy horgászni tényleg tudsz, de sört választani azt nem :)! Szállítom hamarosan! ;)

Üdv.

Gabesz

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.03.07. 22:37:30

@VGabesz: Szia Gabesz!

Jah, de igazából nagy előny neked, hogy sokszor pont jókor voltunk jó helyen. Ez egyáltalán nem volt véletlen akár a Dunán, akár másutt. Ha egyedül próbálsz szerencsét, segítség nélkül, pont ez a plusz hiányzik, azért nem megy a dolog. Idővel majd ez is kialakul, de addig is legalább van kitől ellesni ezt-azt. Én mindig gondosan mérlegelek, hogy adott körülmények között hol van a legnagyobb esély halat fogni. Nem mindig jön be a számításom, de többnyire igen. Ez tapasztalatból és megérzésekből fakad. Majd idővel te is tudsz ebből építkezni...
Mégsem kérhettem Kőbányait... ;o)
Üdv.

Tom

Pergetni jó Blog 2014.03.10. 19:17:18

@Bogyo_bacsi:
Ki mit tűr jobban, én személy szerint jobban bírom a nyári meleget, mint a téli didergést.. :D De lényeg a lényeg, hogy mindig jól érezze magát az ember a peca közben :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.03.10. 19:19:42

@Pergetni jó Blog: Szabi!

Ha van amit nem bírok, az a tartós kánikula, főleg, ha szúnyoghaddal is párosul... :o) akkor inkább a tél. Bár a tavasz és az ősz a kedvenc. ;o)
Az őszi horgászatot nagyon kedvelem. Akkor gyönyörű a természet és a halak is szépen jönnek.
Üdv.

Tom

Weiller 2014.03.10. 19:30:10

Szia Bogyó!

Gratulálok, nagyon szép a cikk. A víz alatti felvételek jól sikerültek, és meghozta a kedvem a nagy pecázásokhoz. A süllők gyönyörűek, nagyon irigylem a az esztergomi csónakos horgászatotokat. :-) Egyre jobbak, nagyobbak azok a halak.....szépen haladsz a top-ra. :-D

Én csak annyit fűznék hozzá az előző hozzászólásokhoz, hogy: - a nagy halhoz szerencse, a kifogásához tudás és türelem szükségeltetik!!!

Görbüljön!!!! :-)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.03.10. 19:34:39

@Weiller: Szia Krisz!

Régen láttalak már a blogomra írni. :o)
Nagyon szépen köszönöm az elismerő szavakat. Egy veterán dunai pecástól ez nagy megtiszteltetés... ;o)
Igyekszem azért szép halakat bemutatni, de bizony azért nem mindig jön össze a dolog. Most egy szerencsés időszakon vagyok túl, a jövőt meg csak az ég látja... ;o)
Üdv.

Tom

Pergetni jó Blog 2014.03.10. 19:43:14

@Bogyo_bacsi:
Igaz, a szúnyogokat én se bírom, de sajnos vagy sem a horgászat velejárója, különös számomra pont a nyár szokott lenni a mérvadó, és utána az ősz, és a tavasz :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.03.10. 20:01:18

@Pergetni jó Blog: Jah, ráadásul te közelebb is élsz az egyenlítőhöz... :oD

JED2014 2014.03.13. 17:21:28

Szia Tamás!

Ismét egy újabb összefoglaló, melynek elolvasását és főleg a videó megnézését követően az ember fia pillanatok alatt ott "találja" magát a peca helyszínén :-) ....ez az érzés még erőteljesebb azoknál, akiknek már volt alkalmuk részt venni Veled egy közös pecán....hát igen! Nekem volt :-) ...és remélem, hamarosan folyt.köv. :-)
Az általad írásban és hang/kép formában is visszacsatolt süllős-kalandok végeláthatatlan élményt nyújtanak. Nagyon jó adrenalin növelő a pecák során alkalmazott kamera. Kiváló a zenei aláfestés! 10-ből 10 pont :-)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.03.13. 21:43:05

@JED2014: Szia Edi!

Hirtelen nem is tudtam ki vagy... :oD Nagyon szépen köszönöm. Igyekszem a jövőben videoanyaggal alátámasztani az írásokat, de ezt nem mindegyiknél tudom megígérni. Különösen pergetésnél, el kell csípni a pillanatot, ami nem könnyű. Sokszor nem elég az anyag egy teljes klipphez, félmegoldásokba meg nem akarok belemenni. Parti süllős támadásoknál nem is vittem kamerát magammal a télen, mert túl sokat elárul. Szóval, kemény dió... :oP
Örülök, hogy így gondolod, biztos vagyok benne, hogy idén is sokat fogunk majd együtt pecázni... ;o)
Üdv.

Tom

Riderspinblade 2014.03.15. 08:10:22

Bogyóbácsi :D

Szép kis ap grat..
Érezem már áprilisba nagyon foglak zaklatni hogy menjünk együtt valamerre :D
Szép kis süllőket fogtatok látod engem mindig elkerülnek... :D

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2014.03.15. 15:48:49

@Riderspinblade: Szia Jani!

Majd egyeztetünk, hova megyek csukázni és meglátjuk, mi jön össze ;o)
Én nyitott vagyok mindenre...
Üdv.

Tom
süti beállítások módosítása