Igazán nem panaszkodhatok az elköszönő esztendőre. Igaz, rengeteget jártam érte a vízpartra, mint tán ezidáig még soha, de igen szép halakat sikerült a fényképezőgép lencséje elé emelni. Akadt köztük termetes harcsa, derekas süllő, hatalmas csuka, de balinból és fekete sügérből is sikerült rekordokat döntenem. Ráadásul az év utolsó horgászatán végre-valahára nyakon csípnem álom süllőmet, amely igen sokáig áll majd fogas ranglistám élén... legalábbis akkor még ezt gondoltam. :o) Nem is reméltem, hogy az élet ilyen gyorsan megismétli önmagát és erre a kivételes fogásra sikerül majd ilyen hamar rákontráznom. Na, de ne szaladjunk ennyire előre az időben, elmesélem rövid történetét, hogyan indult a 2014-es esztendőm...

Csaba barátom gumicsizmában hasítja a habokat

Úttalan utakon

Egy rövid, visszafogott szilveszteri mulatozás után már kora délután a vízparton talált engem és Jimmy cimborámat az újév. Nem mondhatnám, hogy baráti volt az időjárás, sőt igen fagyos, de az elmúlt időszak sikerein felbuzdulva kitartóan emelgettük gumihalainkat a Duna kavicsos alján. Ezen a napon nem állt mellettem a szerencse, még kapásig sem jutottam, míg Gábor barátom két pompás süllőt is partra segített. Igazán szép példányok kerültek horogvégre, olyan másfeles formák talán. Nem voltak restek leverni az előttük táncoltatott kék, esetleg bugyi színű kishal imitációkat. Nem szokatlan számomra, hogy barátom körbefog, hisz nagy tapasztalattal rendelkezik a folyóvízi süllőpergetésben, de azért örültem volna, ha az öreg Duna nekem is szánt volna valamit a mai napon. Sebaj, lesz még lehetőségem a szépítésre... :o)

Akadt amelyiket a bugyi rózsaszín gumihal hergelte fel

Jimmy barátom egy szép dunai fogassal

Tiszta vízben a kékes árnyalat is fogósnak bizonyult

Egy hétre rá ismét a Duna rideg partján találtuk magunkat Csaba barátommal. Mivel ez alkalommal vonat helyett kocsival vágtunk neki az útnak, úgy döntöttünk, hogy több helyet is megnézünk, hátha belenyúlunk a potyázó süllők sűrűjébe. A kora délutáni órák nem adtak halat, de ahogy közeledett a napnyugta, egyre elszántabban emelgettük műcsalinkat a fagyos vízben. Érezni lehetett, benne volt a levegőben, hogy hamarosan valami történni fog és valóban, egy óvatlan pillanatban határozott ütést éreztem botom spiccén, bevágtam és agresszív ellenállás volt a válasz a túloldalon. Lazítottam fékemen, majd rutinos mozdulatokkal fárasztottam ki az év első süllőjét. Éreztem, ez nem lesz akkora mint elődje, de ugye nem lehet minden alkalommal 4+ os fogast akasztani...

Az év első fogása ez a kócos jószág lett :o)

A hatalmas jig hegyes horga szépen átütötte halam csontos szájpadlását

Lassan felbukkant zsákmányom a rendkívül tiszta, mélyzöld vízben. Igazán szép példány volt ez is. A nyári wobbleres időszakban de örültem volna egy ilyen másfeles forma süllőnek. Csaba barátom nyakon csípte, majd óvatosan kitartotta, míg megmértük halam hosszát. Negyvenöt centiméter, nem rossz, sőt! A hegyes VMC horog szépen átütötte a ragadozó szájpadlását, a jig hatalmas ólomfeje csak úgy meredezett ki a meglepett süllő szájából. A kis mohó olyan határozottan tartotta gumihalamat, hogy alig bírtam kicsavarni hegyes fogai közül a plasztik korongos farkát. Pár frappáns fotó és már úszhatott is vissza hajkurászni a dermedt keszeg hadakat.

Hegyes fogaival olyan keményen tartotta a gumihalat...

... hogy alig bírtam kicsavarni belőle műcsalim korongos farkát

Az utóbbi időszakban ritkán dupláztam, egy horgászat - egy süllő volt a menetrend szerencsésebb esetekben. A mai napot tehát már kipipáltam a halfogást és nagy elégedettséggel dobáltam tovább az esélytelenek nyugalmával. Szépen lassan ránk telepedett az est és táskámban idegesen kotorászva konstatáltam, bizony otthon hagytam fejlámpámat. Sebaj, úgysem lesz rá szükség már - nyugtatgattam magamat, nem is sejtve, mekkora hibát követtem el most. Szememet meresztgetve tűztem kapocsba egy élénkzöld-flitteres plasztik gumit, hogy szakaszosan emelgetve tapogassam le az előttem elterülő folyómedret. Közben Csaba barátom is messzire távolodott tőlem. Kissé már figyelmem is bambult a fáradtságtól, amikor BUMM, valami keményem megütötte műcsalimat.

És amikor az ember már nem számít rá, akkor ugrik be  a BIG ONE :o)

Kezeim közt életem legnagyobb kifogott süllője

Emberesen bevágtam és botom perecben maradt. Emeltem egyet pálcámmal, várva a reakciót, mire halam felszínre tört. Huh, csak nem harcsával hozott ismét össze a sors? - rémlett fel bennem a tavaly januári kaland, de nem, áldozatom folyásnak felfelé iramodott közben ritmusosan produkálta az ismerős süllő fejrázásokat. Lazítottam orsóm fékjén, majd vízszintesen tartva botomat hagytam, hogy a mélységben tombolja ki magát áldozatom. Azt nem tudtam, hogy újabb rekord fogas került e horgom végére, de az biztos, hogy a múltkorinál jóval erősebbnek bizonyult. Végül magam felé tereltem, miközben kezemmel fejlámpám után matattam, de basszuskulcs, hiszen nincs is! Ráadásul segítségem sem akadt. Valami nagy fehérség sejlett fel előttem a sötétben, azt sem láttam, hol az eleje, hol a vége zsákmányomnak. :o) Ezt most egyedül kell megoldanom...

Ha ezek közé a fogak közé egy kishal bekerül, annak bizony csöngettek

Beletartós kép is készült :o)

Kezemmel óvatosan kitapogattam a sötétben halam kopoltyúfedőjét, majd alányúlva megemeltem azt. Ezúttal is termetes süllőt akasztottam, el sem hittem, hogy a szerencse ismét rám mosolygott. Magasra emelve felmásztam a billegő köveken, majd futólépésben Csabához vettem az irányt, már messzitől lámpáért kiáltva. Fejemre tettem a fényforrást, felkapcsoltam, majd pislogó szemekkel mérlegeltük a páratlan fogást. Faroktőig hatvanhét centi, és négy kiló tíz deka! Ejha, újabb egyéni rekorddal indult az esztendő. Büszkén tartottam a fényképezőgép lencséje elé a kapafogú behemótot. Egymás után villogott a vakú, hogy minél előbb szabadjára engedhessük a nem mindennapi rablóhalat.

Egyszerűen nem hittem el, hogy ilyen gyorsan ismét megdöntöttem süllő rekordomat

Ez a bő lavórnyi víz alkalmasnak tűnt halam észhez térítésékez

Kerestem gyorsan egy alkalmas helyet a kövezésen, ahol biztonsággal szabadon ereszthetem a páratlan csúcsragadozót. A bő lavórnyi vizet néhány kő választotta el az élő folyótól, de mégis alkalmasnak tűnt arra, hogy észhez térítsem halamat. És mint ekkor történni szokott, pont egy bazi nagy hajó húzott el előttünk a folyó közepén, kisebb cunamival keserítve meg a visszaengedés gyönyörű pillanatait. :o) Erejét próbálgató süllőm meglovagolta az érkező hullámokat, valósággal átugrott, az őt szabadságától elzáró sziklákon, mint a „Szabadítsátok ki Vilit” című filmen is láthattuk anno. :o) Nekem persze csak a jeges hullámok jutottak, amelyek combközépig beterítettek. Néhány nyomdafestéket nem tűrő szó hagyta el ekkor számat, de mégsem voltam mérges. Sőt boldog, igazán boldog... mosolyogva csaptam bele Csabi barátom tenyerébe. Bizony, az ilyen pillanatokért érdemes küzdeni, dacolni a fagyos téli Dunával.

A szabadságáért sziklát átugró dunai süllő :o)