Lassan, nesztelenül csorogtunk csónakunkkal a tiszai éjszakában. Éppen ráfordultunk a legígéretesebb külső ívre, mikor a túloldalról reflektorfény borított el minket. Légy szíves ne világítson ránk! - kiáltottam át a kíváncsiskodó féljózan sporinak. A fény kihunyt, mi pedig dobáltuk tovább a part szélét. Itt sem kell harcsára számítanunk egy darabig – súgtam oda Pistinek. Még ötven métert sem tettünk meg, mikor ismét beragyogott minket a kereső reflektor. Miért kell ránk refizini? - kiáltottan dühösen az éjszakába, mire rögtön jött a válasz: Há mivaagy tééé? Éjjelimadááár? :oD

Barátaimmal mindegy fél tucat éjszakát csorogtunk végig idén a Tiszán. A csend, az érintetlen természet és az élő víz varázsa elkísér minket a következő tavaszig, de azért szép halakat is sikerült fogdosni ez idő alatt. Nos, leírom a tapasztalataimat, mi mindent tanultunk idén nyáron a Tiszán, ami még ugyan számunkra rejtelmes víznek számít, de már időnként felnyitogatja kincses ládájának fedelét. :o)

Csalogat magába a közelgő éjszaka

Kezdeném először is a harcsával, ugyanis ez volt az elsődleges célhalunk. Nos, a tavalyi esztendőben az évtized egérúszása esett meg a Tiszán és persze boldog-boldogtalan fogta a harcsát. Erről mi természetesen lekéstünk. :o) Az idei év viszont nagyon sivárnak bizonyult. Tartósan alacsony, lassú, tiszta víz és persze egérnek se híre, se hamva. Igazából semmilyen momentum sem adódott, amibe egy pergető horgász bele tudott volna kapaszkodni. Én azt a stratégiát választottam, hogy intenzíven mélyre törő wobblereket dobáltam, mint például a hatos Hornet, vagy a hét centis Fat-Rap és ha a becsobbanót nem is, az első törés fölött elhúzott műcsalit volt, hogy leverte a harcsa. Mert ha nem is állnak fel aznap este, azért ott ólálkodnak a kövezés és a meder találkozásánál. Mindössze négy harcsát sikerült csónakba emelnünk, illetve egy szebbecske leakadt. A legnagyobb egy 116 centis gyönyörűség volt, ám a többi súlya nagyjából 2-3 kiló körül mozgott. Alacsony víznél jelentősen felértékelődtek a kövezések... ide ilyenkor előbb kiáll a harcsa. Néhány csorgás után kialakultak a forró pontok, ahol kapásra számíthattunk, illetve rájöttünk, hogy mikor-hova érdemes időben odaérni, hogy kapásig jussunk. Ezek értékes tapasztalatok lesznek majd a következő idényre.

Idén a Tiszán pergetve fogott legszebb harcsám

Az összes harim mélyre törő wobbira érkezett

Egy hármas bajuszos márgás törésről

Tiszán fogott összes halunk kivétel nélkül visszanyerte szabadságát

Andris kettes forma pundrája

Idei tiszai csorgásaink leggyakoribb zsákmánya a süllő volt. Tavaly magas vízállásnál egyáltalán nem fogtunk belőlük, de idén a meglassult sodrásban és a tiszta vízben, rendszeresen jelentkeztek horgainkon a falánk tüskéshátúak. Szinte mindegyik mélyre törő wobblerre érkezett és az első törésen verte le a műcsalit. Többnyire kövezésen, néha márgás partszakadás mentén találkoztunk velük. A legszebb süllőm túl volt az ötven centin, de sajnos, kiugrott a kezemből és fényképezés nélkül lépett meg... :o) Hiába, ezek a nyári süllők nagyon ficánkolósak. :oD Amúgy az átlag negyven és negyven öt centi között mozgott, tehát szebbek voltak, mint amelyeket tavaly fogtunk gumival az őszi-téli szezonban. Azt is meg kell említeni, hogy a 4x-es Owner sokszor nem akadt jól a csontos süllő szájban. A vastaghúsú horog nem mindig fúrta át rendesen a megakasztott ragadozó pofáját. Volt, hogy fárasztás közben akadt le a hal, de legtöbbször éppen hogy a szentlélek tartotta a horgon zsákmányomat, mikor kiemeltem. Rendkívüli módon feldobták tiszai éjszakáinkat az időnként beköszönő kisebb-nagyobb süllők...

Idei összes süllőmet az első törés fölött elhúzott hatos Hornettel fogtam

Egy a kisebbek közül...

... és egy nagyobbak közül

Minden süllőnek legalább annyira örültem, mintha harcsát fogtam volna

A balin tavalyi évi csorgásaink kenyérhala volt... szinte minden éjszaka fogtunk jó párat belőlük. Az idei körülmények között, a balinok szinte egyáltalán nem kapkodtak wobblereink után. Egy éjszaka azonban adódott, amikor az apró küszök tömegével álltak ki egy lapos partszakaszra és mi pont jókor csorogtunk rájuk. Ekkor pár száz méteren ütöttem négyet közülük, ám mindössze egy olyat sikerült csónakba emelnem, ami fényképezésre méltó volt. Az összes halat Blázy Tamás -féle, citrom színű „vakond” típusú wobblerrel fogtam és teljesen ki kellett dobni a part szélébe. A kapások az első méteren jöttek. Pisti mellettem, kevesebb rutinja lévén, nem tudta teljesen elérni a partot a sötétben és sajnos kapásig sem jutott. Ezt az egy momentumot leszámítva, egyáltalán nem találkoztunk balinokkal, ami a tavalyi év tapasztalatai alapján igen meglepő volt. A domolykók és a jászok most szintén kimaradtak a repertoárból.

Idén balint egyedül csak Blázy féle vakonddal akasztottam

Az egyetlen fotóképes méretű őnöm

Hasad a hajnal a szőke folyó fölött

Nem úgy a csuka... a hajnalai derengést követő órákban két csukeszt is sikerült horogvégre kerítenem. Minkét útonálló ruganyok mögötti langókból támadta meg az éppen-hogy meginduló wobblert. A nagyobbikat olyan kiló hatvanasra saccoltam. Mosolyogtató fordulat volt kapása az aznapi fárasztó horgászat végére. Éppen megindultunk a villanymotorral, mikor a még vízen úszó, mozgásba lendülő wobblerre rástartolt.:o)

Egy kisebb csukesz a hajnalt megelőző percekből...

És egy szebbecske egy rugany mögötti langóból

Nagyjából így teltek tiszai éjszakáink ezen a nyáron. Úgy gondolom, rengeteg tapasztalatra tettünk szert, aminek birtokában a következő idényben még eredményesebbek tudunk majd lenni, de rengeteg megfejtésre váró titok is vár még ránk és remélhetőleg hatalmas halakat tartogat számunkra a szőke folyó. Idén még biztosan visszatérünk majd habjaira, de akkor már nem csorogva, partot dobálva, hanem gumival eredve a süllők, kősüllők nyomába. Végül, de nem utolsó sorban, szeretném megköszönni önzetlen segítségét Ratkai Miki barátomnak, aki nélkül nem élhettük volna át ezeket a felejthetetlen kalandokat. :o)

Tiszai partdobálós wobbler arzenálom