Gyermekkorom első horgászélményei a Balatonhoz kötődnek. A tihanyi félsziget lábánál található céges üdülő kis kikötőjében fogtam meg első snecimet mogyorófa vesszőre kötött zsebpecás szerelékkel. Apró élmény ugyan néhány küsz megfogása, de bennem egy életre felébresztette az ősi halfogó ösztönt. A későbbi évek során rengeteg kisebb-nagyobb kalandban volt részem a magyar tengeren, és a mai napig vágyok vissza a smaragdzöld színben pompázó víz partjára. Fogtunk itt termetes dévéreket, méretes pontyokat, gardákat számtalanul, de babahallal csalizott horgainkra időnként egy-egy kősüllő, fogas süllő, vagy angolna is bejelentkezett. Igazi csodálattal azonban azok az öreg sporik töltöttek el, akik csónakjukkal a nádrengetegben ücsörögve óriási pontyokat ejtettek fogságba, vagy hajnalban a nyílt vízről visszatérve megtermett fogasokból álló csokrot emeltek ki a partra. Szomorkodva gondoltam bele, hogy én sosem fogok belekóstolni ebbe a titokzatos, parti horgászok számára zárt világba.

Borús idő fogadott minket októberben a Balatonon, de a viharjelzést szerencsére elmaradt

Idén sajnos még nem sikerült meglátogatnom a Balatont. Nagyon megörültem, mikor Kocika, a nádi pontyozással fogalakozó horgászblog szerkesztője meginvitált egy balatongyöröki nyílt vízi fogasozásra. Október első hétvégéjének péntek reggelén ültünk autóba faterral. Még a Veszprém közelében elszenvedett defekt sem akadályozott meg minket, hogy időben megérkezzünk Gyenesdiásra. Rövid ismerkedés után összeállítottuk felszerelésünket és célba vettük a vonyarcvashegyi kikötőt. Bár szeles, borús időjárás fogadott minket a parton, szerencsére viharjelzésnek nyomát sem tapasztaltuk. Én Kocikával ültem egy csónakba, fater pedig Misi úszó alkalmatosságát kapta kölcsön, amit ezúton is szeretnénk megköszönni neki. Mindnyájan jól mulattunk fateron, aki megtette az első lépéseket a villanymotorral felszerel horgászcsónak irányításának rögös útvesztőjén.

Fater ismerkedik a csónakirányítás rejtelmeivel

Ott nincs hal! - mondá az Úr

A stratégia az első napon úgy alakult, hogy fatert beültettük a nádba pontyozni, mi pedig a nyílt vizet vettük célba süllőfogást remélve. Apám semmi tapasztalattal nem rendelkezik a nádi pontyozást illetőleg, így mielőtt magára hagytuk, Kocika felvilágosította őt a teendőkről. Sajnos nem sikerült semmit sem fognia, de mint utólag elmesélte volt egy nagy kapása, ami végül sajnos nem akadt meg. Úszója kiemelkedett a vízből, mire rögtön odavágott, de a szerelék kicsapódott a levegőbe és a tetthelyen egy méteres burvány jelezte a megzavart termetes ponty távozását. Fatert tehát a gyékényben hagytuk és célba vettük a tó közepét. Számomra hihetetlenek tűnik, hogy a Balatonon a fogast sokszor másfél kilométerre a parttól fogják az iszapos aljzat fölött. Mi akár a Dunán, akár más tavakon süllőt szinte kizárólag a part mellett zsákmányoltunk ezidáig kemény talaj fölött, akadós terepen. Ebből is látszik, hogy mennyire egyedi a jellege a magyar tengernek a halak fogását illetően.

Az öreg sporik a stratégiát egyeztetik :o)

Vendéglátónk Kocika, aki balatoni horgászattal foglalkozó míves horgászblog szerkesztője

Miután szakszerűen lemacskáztunk a választott területen. Csalijainkat bevetettük a szélrózsa minden irányába. A végtelenül egyszerű szerelék egy öt grammos csúszóra szerelt ólomból és egy süllőző horogra tűzött fagyasztott küszből állt. A kapást a zsinórra hajtogatott alufólia csík jelezte volna, ha lett volna érdeklődő. Sajnos az első éjszaka nem adott halat. Bár egyik küszöm derekán felfedeztem pár ebfog ütötte sebhelyet, komoly elhúzásom nem akadt.

Szigliget irányában sejtettem a halat

Kocika által kifejlesztett fapados balatoni kapásjelző

Persze nem abból a fából faragtak minket, akik csak úgy feladják a küzdelmet egy sikertelen próbálkozás után. Már másnap hajnali fél hatkor újra a sötét vízen ringatóztunk Vonyarcvashegytől jó nyolcszáz méterre. Kocikával való baráti beszélgetésünk közepette egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy egyik orsómról süvítve távozik a zsineg. Rögtön kézbe kaptam a botot és próbáltam adagolni a damilt a vadul száguldó halnak, bár alig bírtam vele lépést tartani. Mikor úgy éreztem itt az idő, megfeszítettem a zsinórt és beletartottam a rohanásba. Rögtön éreztem, hogy valami rugdalódzik a túlsó végen.

Egy gyönyörű őn teste ezüstlött a fekete vízben

A saccra másfeles balin megmentette mindannyiunk becsületét :o)

Mivel a tó közepén nincs akadó, lehetőségem nyílt a hal nyugodt fárasztására. Néhány perc múlva beemeltünk a csónakba egy hibátlan balatoni balint. Elsőre feltűnt mennyire különbözik ez a hal dunai fajtársaitól. Jóval zömökebb, farokúszója szinte vitorlaszerűen terebélyes, homloka széles, feje kicsit buldogszerű, háta sötétes. Ezen valamennyi jegy egyedi jelleget kölcsönöz a balatoni őnnek. Miután visszaengedtük a hajnali ragadozót, visszadobtam szerelékemet, majd egy pillanat erejéig megpihentem, miközben a hajnali párás levegőben fürdő tájat csodáltam.

Borús, párás hajnal a magyar tengeren. Egyszerűen gyönyörű

A következő heves kapásra sem kellett sokat várni. Talán fél óra sem telt el, ismét őrült iramban kezdett peregni a damil orsóm dobjáról. A zsinór adagolását immáron rutinosan oldottam meg. Már a lepergés intenzitásából lehetett érezni, hogy ismét egy mohó balin csapott le fejétől megfosztott, fagyasztott küszömre. Miután kellőképpen eltávolodott halam, egy erőteljes mozdulattal állítottam meg, majd ismét kezdetét vette a harc a csónak körül. Kocika nem mulasztotta el, hogy készítsen néhány akcióképet a fárasztásról.

Egy ilyen pompás ragadozó a Dunán is megállná a helyét

Ilyen óriási vitorla szerű farokúszót még sosem láttam ezidáig...

Nem sok esélyt adtam áldozatomnak, így csakhamar ő is a csónakdeszkán ficánkolt. Jó két kilós 48 centis balin volt a tettes, mely súlyát tekintve megerősítette dunai balinrekordomat. Bár az őnt a Balatonon sokan lebecsülik és sajnos nemkívánatos zsákmánynak tartják, én nagyon örültem ezeknek a hajnali vendégeknek. Jómagam a balinban kiváló sporthalat, nemes ellenfelet látok, amely bár nem egy gasztronómiai különlegesség, heves kapásával, ádáz harcosságával, ravaszságával alaposan fel tudja adni a leckét a reá vadászó sporthorgásznak. Egy szó mint száz, úgy döntöttem, hogy a kíméletes horogszabadítás után ennek a példánynak is visszaadom a szabadságát.

Hajnali öröm a kivételes zsákmánnyal...

Sajnos több kapás már nem érkezett, ezért úgy döntöttünk, hogy délutánig pár órás pihenőt rendelünk el. A kikötőbe érve arra lettünk figyelmesek, hogy fater két csónak között élő hidat alkotva függeszkedik a kikötőben. Két kezével és lábfejével kapaszkodva feszült a víz fölött. Ránk kiabált, hogy segítsünk, ne röhögjünk, de nem tudtuk megállni nevetés nélkül a látványt. Fényképezni nem mertem ugyan, mert a történet kimenetele még kétesélyes volt, de miután Kocika kiszalad a partra és összehúzta a két csónakot, megmentve fatert az októberi fürdőzéstől, mindannyian jót nevettünk. :o) Ez az eset időről időre nevetésre késztetett bennünket a hétvége hátralévő részében.

... és a kíméletes visszaengedés pillanatai

Tapasztalataimat összegezve megállapíthatom, a csónakos horgászat nem egy könnyű műfaj. Rendesen meg kell dolgozni minden egyes halért. Gyakran kell pozíciót váltani, újramacskázni, egy helyben ücsörögni a vadul hullámzó vízen, miközben a süvítő szél, a hideg és a nedves pára mardossa az ember bőrét. Kemény embereknek való csak a horgászat ezen válfaja. Délutánig újramelegítettük átfagyott porcikáinkat, kinyújtóztattuk elgémberedett tagjainkat és mentálisan is felkészültünk a magyar tenger elleni végső támadásra.

A hűvös októberi időben elkélt a jó meleg termoruha

A délutánt egy laza nádi pontyozással kezdtük. Bár csak egy órát szántunk rá, megvallattuk Kocika két etetett helyét, hátha becsúszik egy kóbor nádi potyka. Valami egyszer elhúzta az egyik úszót és a víz alatt tartotta egy ideig, de tapasztalt barátom úgy ítélte meg, hogy ez nem kapás, hanem beleúszás volt, így nem ütötte meg. Fater is elhelyezkedett a szomszédos nádnyiladékban, de ezen a napon már nem mosolygott rá a szerencse. Hiába, ha az ember elszalassza a lehetőséget, nem biztos, hogy újra beköszönt. Miután megbizonyosodtunk, hogy nem jár hal az etetésünkön, ismét a nyílt víz felé vettük az irányt. Társakat is kaptunk Józsi és felesége személyében, kikkel együtt próbáltuk megtalálni a tó ragadozóit.

Rövid betekintést nyerhettünk a balatoni nádi pontyozás világába

Más élmény olvasni róla és más élmény élőben átélni ezt az ősi horgászmódszert

Az első helyen, ahol lehorgonyoztunk, nekem volt egy elhúzásom, de pár méter után otthagyta a tettes a csalit. A megnyomorgatott, pikkelyétől megfosztott küszt és a kapás intenzitását mérlegelve utólag kősüllőre gyanakszom. Közben Józsi felesége fogott egy dévért kishallal csalizva, szabályosan szájba akasztva. Lám, ilyen is létezik... :o) Sötétedés után javasoltam Kocikának, hogy induljunk meg kifelé és félúton próbálkozzunk még egyszer, hátha ott még beköszön a hőn áhított balatoni fogas. Mint kiderült megérzésem helyesnek bizonyult.

Szákban a zsákmány, amiért annyit fáradoztunk

Miközben Kocikával az élet dolgairól beszélgettünk, arra lettem figyelmes, hogy egy óvatlan pillanatban botja után kap és elkezdi lefejteni a zsinórt a táplálkozó ragadozót követve. Érdeklődve figyeltem a nyeletés folyamatát, majd a sikeres akasztást. Míg barátom a hal fárasztásával foglalatoskodott én kinyitottam a merítőszákot és bekapcsoltam a fejlámpát. Esélyt nem adva a halnak sebtiben megmerítettem fehér testét a sötét, kávébarna vízben. Egy pompás balatoni fogas ficánkolt a merítő alján.

Kocika és a hőn áhított balatoni fogas

Tökéletes ragadozó

A kilóhuszas rablóhalat elnézve, rögtön feltűntek a különbségek a Dunán, vagy az Által éren fogott rokonaihoz képest. A legszembetűnőbb erős csontos feje, amely sokkal robusztusabb volt az általam eddig fogott tüskés hátúakénál. Szája és fogai is jóval nagyobbaknak tűntek. Ezüstös teste, szinte fehéresen világított az éjszakában, testalkata pedig jóval nyúlánkabb volt a dunai zömök felépítésű ragadozóknál. Rendkívül örültem Kocika fogásának. Bár nem az én csalimat kapta el a süllő, mégis sikerült fogságba ejtenünk a legendás balatoni fogast egyik példányát, hiszen ezért jöttünk...

Ez a fejedelmi fogás tette fel a koronát a hétvége horgászatára

A kikötőben elégedetten szálltunk ki csónakunkból, hisz csodás élményekben volt részünk ezen a hétvégén. Derekas halakat fogtunk, gyönyörű tájakon eveztünk és betekintést nyertünk a csónakos balatoni horgászat rejtett világába. Nem csak egy feledhetetlen hétvégét töltöttünk a magyar tengeren, de szereztünk egy új barátot is Kocika személyében, kiben egy végtelenül jó embert ismertünk meg. Ezúton is köszönjük ez a feledhetetlen kalandot!

A fővárosi Duna szakaszról erősen megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint a víz itt túlságosan szennyezett, a part teli van kétes eredetű tárgyakkal, szeméttel. Mások ellenben azt mondják, hogy ez a folyó halban leggazdagabb része. Valahol mindkét véleménynek igazat lehet adni. Tény azonban, hogy mióta a csepeli víztisztító megépült és elapadtak a szennyvízbefolyók a víz tisztasága sokat javult, bár ezzel egyetemben a halak egy része is odébb állt. A fővárosi horgászat semmi máshoz nem hasonlatos. Itt nincsenek zöld fák, bokrok, és nem gyönyörködhetünk az ártéri erdők buja rengetegében. Mégis, mikor a sötétség leereszkedik és felgyúlnak a város fényei, csodálatos látványt nyújt a díszkivilágításban pompázó hidak lába közt hömpölygő folyam. Legutóbbi horgászatom alkalmával ezen, a betonteknőbe szorult folyószakaszon tettem próbára szerencsémet.

A fővárosi Duna a Szabadsághíd alatt

Így néz ki közelről a szürke betonteknő

A Duna vízszintje szeptember végére kínkeservesen átlépte azt a bűvös határt, amikor már érdemes rajta próbálkozni. Elhatároztam, hogy egyik hétköznap, munka után próbát teszek a Szabadság híd alatt kavargó habokban. Egy szál pergetőbotot vittem csupán magammal és egy kedves kollégámat Ákost, aki még sosem látott élőben történő halfogást. Úgy döntöttem, hogy napnyugtáig a fővárosi balinokat veszem célba, sötétedés után pedig süllőző wobblereket kötök majd fel a zsinór végére. A vízpartra érkezve kellemesen be tudtuk barangolni a partot és a kövezésre állva lehetőségünk nyílt megdobálni az előttünk elterülő folyószakaszt.

A rakpart alatt pergetni különleges, semmihez nem hasonlítható élmény volt

Az első kapásra nem is kellett sokáig várni. Már a harmadik bevontatás alkalmával rárontott egy apró balingyerek kék hátú X-Rapomra. A gyorsan tekert műcsalit időnként megpöccintettem a bot végével, így a csali megugrik, majd megáll egy pillanatra. A kapás általában ilyenkor következik be. Ákos nem hitt a szemének, hogy ilyen gyorsan horogvégre akadt egy halacska. Gyorsan készítettünk pár képet és útjára engedtük a kis ragadozót. Ha ilyen gyorsan sikerült fogni valamit, talán tartogat még meglepetéseket számunkra a folyó a mai napon. A következő rávágást azonban sajnos nem sikerült megakasztani.

Hoppá, az első fővárosi balin gyerek

Portyázó őnöket keresve sematikusan végigdobáltuk a partszakaszt. Célunk nem csupán a halfogás, de a terep felderítése, megismerése is volt. Sajnos a part menti kövezés mentén haladva gyakran akadtunk nem a természetbe illő tárgyakra, haltetemekre. Ez is hozzátartozik a fővárosi látképhez. A halakat viszont a szennyeződések egy cseppet sem zavarták. Ennek jelét is adta egy újabb ráfordulás, aminek elkövetője sikeresen akadt meg műcsalim horgán.

Egy kapitális kecsege, vagy vicsege földi maradványait találtuk a parti kövek között

Horgon a második villámkeszeg

Kíváncsian vártam, hogy miféle halnak támadt gusztusa X-Rapomra. A felszínt végül egy gyönyörűen ezüstös, egészséges, fiatal balin teste törte meg. Ő már nagyobb volt, mint előző társa, de 33 centijével így is jócskán elmaradt a mérethatártól. Nem is haboztam sokáig, gyorsan nyakon csíptem a falánk kis útonállót. Ekkorra már Gabesz is megérkezett a Duna partra, így tanúja lehetett halam megörökítésének és visszaengedésének.

A kék hátú X-Rap ezúttal jó választásnak bizonyult

Gyönyörű hal, de a mérettől jócskán elmaradt

Gyorsan kézbe vettem pergető pálcámat és újból dobásra emeltem kezemet. Rögtön az első bevontatásra vadul megrázta valami a zsinór végét. Éreztem, ez a hal sem lesz kapitális, így gyorsan partra is parancsoltam az újabb érdeklődőt. Ő már csak hat centivel maradt el a hivatalos mérettől. Lehetett volna bármekkora, úgyis vissza került volna éltető elemébe. Idén egy balint nem vittem haza az öreg folyóról. Kíméletesen eresztettem vissza a habokba, hogy egy gyors sprinteléssel búcsúzzon kis társaságunktól. Ezután még egy rávágásom volt ugyan, de nem sikerült elcsípni a tettest.

Ahogy a nap lebukott a látóhatáron, narancs színben világította be a tájat

Valami harmadszor is megakadt kék hátú Rapalámon

Nem nagy halakat fogtam a mai napon, ellenben nagyon jól szórakoztam

Lassan besötétedett, így Rapalát váltottam. Egy citrom színű SSR 7-est kötöttem fel a bot végére süllőt remélve. Volt ugyan egy érintésem, de sajnos nem akadt meg. Valószínűleg egy újabb balingyerek volt a tettes. Dobálás közben felsétáltunk egészen az Erzsébet hídig, ahol a horgászok szákjában mindenütt lapult egy-két szép márna. Menyhalat is láttunk, pedig még csak szeptembert írtunk. Kétségtelen, hogy van bőven hal a fővárosi Dunában és bár nagy ragadozót most nem sikerült fognunk, rendkívül jól éreztük magunkat. Érdemes lesz a jövőben alaposabban körülnézni a betonteknő környékén...

Az éjszakai süllőzés nem volt sikeres, bár a gyönyörű kilátás kárpótolt mindenért

Az elmúlt hetekben a Duna megmutatta haragos arcát. Az özönvízszerű esőzéseknek köszönhetően, medréből kilépve mélyen magához ölelte az ártéri tájat. Bár, a folyó közel sem okozott akkora krízishelyzetet, mint keleti kistestvérei, a horgászat természetesen lehetetlenné vált a vad áradatban. Minden nap nézegettem az vízállásjelentést, de az ár csak nagyon lassan akart lejjebb vonulni. Meg is lepődtem Jimmy barátom hívásán, amiben újságolta, hogy neki még a rendkívül magas víz ellenére is sikerült néhány balint elcsípnie a habokban. Nyomban meg is beszéltünk egy estébe nyúló wobblerezést a komáromi szakaszon, pedig a Duna tetőzése óta egy hét sem telt el.

Normális vízállásnál a part jó hét - nyolc méterrel beljebb szokott lenni

A szőnyi vasútállomáson találkoztam barátommal. Javaslatomra egy, a környéken található apró sarkantyút kerestük fel első alkalommal. Jimmy nyitott volt az új helyre, de leszögezte, hogy nem nagyon bízik benne, hogy ott fogunk bármit is. Ahogy haladtunk a választott kövezés felé, itt is - ott is az árvíz elleni védekezéshez használt homokzsákokat pillantottam meg. A Duna rendkívül zavaros, kakaó barna vize vadul örvénylett és oly módon kihúzódott, hogy a víz alá került sarkantyú keltette örvényeket csak hosszas keresgélés után találtuk meg.

Egy hosszú dobásba bele kell adni apait, anyait... :o)

A folyónak ez a szakasza kevésbé beépített, vadregényes táj. Csupán néhány alkalmas helyet találtunk, ahonnan meg tudtuk horgászni a forgóktól borzolt vízfelszínt. Mindketten nyolc centis X-RAP-ot tettünk fel a zsinór végére. Jimmy egy kék hátút, én pedig egy sneciszínűt. Beálltunk egy egy ígéretes helyre és elkezdtük a víz vallatását. Az első rávágás barátom wobblerére érkezett, amin nem is csodálkoztam, hisz a helyes csalivezetésben neki jóval nagyobb tapasztalata van.

Az első halat Jimmy akasztotta

 A harcos balin minden erejével küzdött...

...táncolt a víz felszíne alatt és felett

Jelzett nekem, hogy hozzam a fényképezőt. A vadul küzdő másfél kilós balinra rendkívül jó pozícióból tudtam kattogtatni a kamerát. Miután a meglepett ragadozó elkészült erejével, horgásztársam óvatosan a part felé terelte, ahol én egy határozott tarkófogással nyakon csíptem. A rendkívül szép zsákmányt megszabadítottuk a horogtól, majd pár fotó elkészítését követően óvatosan visszahelyeztük a folyamba. Még párat dobtunk a környéken, de kapásra a megzavart víz miatt nem sok esélyt láttunk. Fél órával az esemény után, elégedetten távoztunk, hogy újabb alkalmas részt keressünk az alkonyati pergetéshez.

Ismét a kék hátú X-RAP volt a favorit. Ez barátom kedvenc műcsalija

 Parton a zsákmány, de úgyis hamarosan visszanyeri szabadságát

Jimmy az általa kifogott másfeles ragadozóval

Ezúttal is a hasi horgon akadt fenn a koma

Úgy döntöttünk, hogy másodiknak megpróbáljuk a komáromi rakodó környékét. A helyszínre érkezve találkoztunk Jimmy barátjával Krisztiánnal, aki szintén rutinos dunai pecás hírében áll. Dobálás közben jót beszélgettem vele, sok érdekes információt megtudva a környékbeli lehetőségekről. Míg ők ketten a rakodónál maradtak, én eltávolodtam tőlük, hogy körbedobáljam a hajóállomás környékét is. Az X-RAP gyors kitekerésébe időnként belerántottam a bot spiccével. Ilyenkor a wobbler hirtelen megugrott, majd megállt egy pillanatra. Pont egy ilyen ütemváltásba vágott bele hirtelen egy jó kilós őn, amely sikeres kifárasztása az én napomat is bearanyozta. Így most már én sem maradtam hal nélkül.

A komáromi rakodó alatti szakaszt is megvallattuk

Az én balinom egy sneci színű X-RAP-ra vágott oda. Szintén a hasi horgon akadt fenn

A múltkor megfigyelt teóriák most is igazolódni látszottak. Magyarul, mindkét balin akkor kapott, amikor egymástól eltávolodtunk és csendben maradtunk, illetve mindegyikük a RAPALÁK hasi horgán akadtak meg. Ezek és a hasonló megfigyelések a jövőben nagyban növelhetik majd eredményességünket. A halat a kíméletes lekezelés után, útjára engedtük. Nőjön nagyobbra, hogy egyszer majd ismét találkozzunk az öreg Duna partján.

Egy hibátlan kiló körüli ragadozó őn a zsákmány

Természetesen ő is mehetett vissza a zavaros habokba

Miután átfésültük a környéken a víz felszínét, Krisztián javaslatára egy új helyre, a komáromi mentőállomáshoz költöztünk át. Ő ebben az állásban nagyon bízik. Ahogy a tájra szép lassan ráborult az éjszaka, műcsalijainkat sárga, tört csőrű shadokra cseréltük süllőket remélve. A sötétedés beálltával egy hidegfront is elérte a térséget, ami szelet és szitáló esőt hozott, nem kis bosszúságot okozva éjszakai pergető brigádunknak. Krisztián többször is jelezte, hogy valami rávágott fahalacskájára, de sajnos nem sikerült akasztania. Mindenesetre egy lépést sem tett az általa ígéretesnek vélt beállótól.

Következő állomásnak a komáromi híd környékét választottuk

Krisztián a kedvenc helyében most sem csalódott. Görbül a bot

Este kilenc körül járhatott az idő, mikor a teljes sötétségben hallom, hogy kiabálnak nekem horgásztársaim. Krisztián komoly halat akasztott. Lihegve érkeztem a helyszínre, ahol részese lehettem egy derekas dunai fogas kifárasztásának. Bőszen kattogtattam fényképezőgépet a sötét éjszakában, megörökítve, ahogy kiemelik a vízből az 55 centi hosszú, két kilós süllőt. Páratlan élmény volt végignézni a harcot.

A tettes egy gyönyörű süllő volt. Az SSR-7 SFC RAPALÁT kapta el

Krisztián okkal lehetett büszke a gyönyörű dunai tüskés hátúra

Ez a hal feltette a koronát a mai napra. Gratuláltunk Krisztiánnak, majd tovább korbácsoltuk a vizet. Sajnos, az időjárás egyre rosszabbra és rosszabbra fordult. Az eső egyre intenzívebben verte a vállunkat, megkeserítve a horgászatot. Még egyszer megpróbáltuk a rakodó környékét, de hamarosan visszavonulóra kényszerültünk és meg kellett elégednünk az így sem csekély fogással. A srácok végül átdobtak engem Tatabányára autóval, amiért nagyon hálás vagyok nekik. Bár a mai horgászat lezárult, de hazafelé a kocsiban már tervezgettük a következő támadást az öreg Duna ellen.

Egy ilyen gyönyörű dunai fogast én is szeretnék egyszer fogni :o)

 Hibátlan példány. Gratulálok a sikeres horgásznak!

Hazánk legnagyobb folyama, a Duna kiemelt helyet foglal el a szívemben. Ez az a víz, mely szinte kiismerhetetlen rejtélyességével, csak azokat a horgászokat ajándékozza meg élményekkel, akik kellő tiszteletet gyakorolnak iránta és nem sajnálják az időt titkainak kifürkészésére. Itt sosem borítékolható előre a biztos fogás, ellenben az intenzíven telepített tavakkal, mégis időről időre visszacsábulok az ős folyam partjára, hiszen itt egyedülálló kalandokban lehet részem. Itt akár kilométereket gyalogolhatok az érintetetlen, vadregényes folyóparton anélkül, hogy emberekkel találkoznék és ha a horgász jó időben van jó helyen, olyan harcos folyami halakat keríthet horogra, amelyekről egy tavi horgász nem is álmodhat. Ez az, amit annyira szeretek a Dunában és ez az oka, amiért rendszeresen visszatérek a partjára.

A komáromi rakodó környéke a vízbe hulló magoknak köszönhetően bővelkedik halakban

Néhány hónappal ezelőtt ismerkedtem meg a szőnyi holtág partján Jimmyvel, aki egy tapasztalt dunai pecás. Sok hasznos tanáccsal és ötlettel látott el és meginvitál egy folyami horgászatra a komáromi folyószakaszra. Ahogy múltak a hetek, telefonon tartottuk a kapcsolatot és rendre értesített hatalmas balinok és derekas süllők fogásáról. Mondanom sem kell, alig vártam, hogy csatlakozzak hozzá egy késő délutáni pergetésre. Az időjárás azonban nem volt túl kegyes hozzánk. A horgászat hetén több napos özönvízszerű eső áztatta el az országot és bár az időjárás hét végére kellemesbe fordult át, a Duna vízszintje jelentősen megemelkedett. Ez nem túl előnyös a rablóhal horgászathoz, de Jimmy megnyugtatott, hogy a töltés tetejét nyaldosó, áradó folyóban sem esélytelen a horgászat.

Áradáskor az uszadékok feltorlódnak a langóban. Az első halam is innen jött...

Barátom elbeszélései alapján ezen a vízszakaszon a nyerő csalik a wobblerek, méghozzá a RAPALA X-RAP 8 centis változatai. Tapasztalt pergetőhorgásznak tartom magamat, hiszen gyerek korom óra korbácsolom a vizet, de a wobblerekben valahogy nincsen bizodalmam. Bár fogtam régebben pár csukát és süllőt ezekkel a fahalacskákkal, de az én igazi fegyverem a körforgó villantó. Általában ezekkel a műcsalikkal elég tisztességes eredményeket tudok elérni, most mégis úgy döntöttem, hogy Jimmyre hallgatva kicsit felújítom az évek során megtépázott RAPALA arzenálomat és beszerzek két X-RAP-ot és egy tört csőrű SHAD-ot.

Balra  a balinnak, jobbra a süllőnek szánt wobblerek. Most a felső kettő lett eredményes

Délután öt órára ért be a vonatom a komáromi vasútállomásra. Felszerelésem mindössze egy pergetőbotból, egy kis oldaltáskából, illetve egy kis méretű merítőhálóból állt. Ez utóbbit nem hagytam otthon, hiszen idén már egy rekord méretű süllőt és egy szép csukát veszítettem a hiánya miatt. Barátom már ott várt az állomáson és egy rövid kocsiutat követően megérkeztünk a komáromi hajóállomás rakodójához. Az itt álló hatalmas daruval gyakran pakolnak gabonát a várakozó teherhajókba. A vízbe hulló apró magvak mágnesként vonzzák a fehér halakat, őket pedig követik az éhes ragadozók. A hajók mögött megtörő víz hatalmas burványokat rajzol a vízfelszínre ígéretes terepet nyújtva a pergetéshez.

A lejjebb elterülő kikötő is ígéretes horgászterep

A műcsalikat egészen a hajók tövébe ejtettük be. Onnan kezdődött a kivontatás

Jimmy elmagyarázta, hogy hogyan kell horgászni az X-RAP-al. Azért olyan jó ez a csali, mert a balinhoz illő nagy tempójú kitekerésnél sem vereti túl magát. Nagyon gyorsan és kecsesen suhan a vízben a felszín alatt. Először a fehér színűt kötöttem fel és kíváncsian próbálgattam vele a horgászatot. Sajnos a vibrálását nem lehet olyan jól érzeni, mint más wobblereknél, ezért gyakran hozzákoccan a felcsévélt műcsali a bot spiccéhez. Egy órányi dobálás után hitelen elakadtam, majd megkönnyebbült a zsinór. Jaj, ne! - sóhajtottam. Elvesztettem az egyik új műcsalimat, ráadásul pont azt amelyikben a legjobban bíztam. :o( Valami elvághatta a zsinórt? Vagy esetleg szétcsúszott a kötés a csomónál? Bármi volt is, most már mindegy, felkötöttem egy 11 centis Originált és keserű szájízzel, azzal folytattam a horgászatot.

 
Ahogy a nap elkezdett eltűnni a látóhatáron, a halak megélénkültek

Jimmy megmutatta nekem, hol és hogyan foghatom meg a folyami ragadozókat

A partszakasz első végigdobálása nem adott halat, így pihentünk és beszélgettünk kicsit. Jimmy megnyugtatott, hogy ne aggódjak, mert a jó időszak a naplementével fog elérkezni. És csakugyan, ahogy elkezdtük újra hajigálni a műcsalijainkat barátom hamarosan jelezett nekem, hogy halat akasztott. Nagy izgalommal rohantam hozzá a merítőhálóval, hogy megszákoljam a már kifárasztott kilós balint. A gyönyörű halat a horogszabadítás után útjára eresztettük, rémítgesse még csak a küszöket. Egyszerre feltöltődtünk lelkesedéssel és bizalommal. Ha eszik a hal, akkor akár elcsíphetünk még többet is közülük... - gondoltam, miközben felkötöttem a zsinór végére másik, még megmaradt sneci színű X-RAP-omat.

Az első halat ezúttal barátom segítette partra, egy bő kilós balint

A naplementében kapó őn egy sötét színű X-Rapra vágott oda


A Duna első ajándéka ez a pompás ragadozó volt

A folyami harcos végül visszanyerte szabadságát

Lassan lebukott a nap horizonton a Komáromot Révkomárommal összekötő átjáró mögött. Aranyhidat rajzolva a Duna tükrére először vérvörösbe, majd mély lilába festette az ég alját. Milyen csodálatos tud lenni, még egy ilyen beton töltések közé szorított partszakasz is. - morfondíroztam magamban mikor egyszer csak vad rugdalódzást érzetem a zsinór végén. Bevágtam és rögtön érzetem, hogy jól akasztottam meg, a súlyából ítélve nem túl nagy halat. Szinte küzdelem nélkül tekertetem ki a partoz a 35 centis őnt, idén az elsőt. Miután megszabadítottuk a szája szélébe akadt hármashorogtól, óvatosan visszaengedtük az áradó Duna habjaiba.

A következő jelentkező az én horgomon akadt fenn


Ezúttal a sneci színű X-Rap hozta meg az eredményt

Bár nem ez életem hala, de nagy élmény volt becsapni ezt a balint az élő Dunán

Mire végeztünk a művelettel, már csaknem teljesen besötétedett. Ekkor úgy döntöttem, hogy stratégiát váltok. Ezúttal egy SSR-7 SFC citromsárga hátú felszíni RAPALÁT kötöttem fel a zsinór végére és a bevontatás sebességét is egészen lassú tempóra csökkentettem, miközben néha meg-megállítottam a fahalacskát. Az éjszaka beálltával immáron süllőben reménykedtem, bár tudtam, hogy ha el akarom érni az utolsó vonatot, már nincs sok időm a horgászatra. A sötétben sokszor csak sejtettem, hogy hol csobbant a műcsalim, majd újra és újra elkezdődött a lassú bevontatás. Úgy a tizenakárhányadik dobást kezdtem el becsévélni, amikor valami elemi erővel ütötte meg wobbleremet. A nyúlás mentes fonott zsinórnak köszönhetően szinte a csípőmben éreztem a vad rándulást, majd egy hatalmas haltest egy dupla szaltót vetett a víz fölött, óriási robajt keltve az éjszaka csendjében. Ez egy jobb balin lesz! Megismerem már a csobbanás hangjából. - súgta Gábor, miközben a hal vad kirohanásaival újra, meg újra tépte le a zsinórt orsómról. Gábor nyugtatott, hogy a balin nem fog elmenni, de én azért óvatosan állítgattam a féket, nehogy tragédia legyen a vége. Az őn nagyon jó erőben volt, nem igazán akarta megadni magát. Többször a szák felé kellett terelni, mire végül sikerült rabul ejteni. El sem hittem, hogy sikerült kifogni, ahogy végigmértem a parton pihegő 50 centis, két kilót nyomó folyami harcost.

Aranyhíd a Dunán. Háttérben a Komáromot Révkomárommal összekötő átkelőhely


A sötétben beköszönő ragadozó őn igazi meglepetést okozott

A süllőnek szánt tört csőrű Shadot kapta el

Nehezen szabadítottuk meg a műcsalitól, mivel a hármashorog összevarrta a száját szegénynek. Kicsit aggódtunk is miatta, amikor visszahelyeztük a vízbe. Először nem akart elúszni, csak a hasát mutatta felfelé. Kis noszogatásra azonban észhez tért és egy villámgyors farokcsapással távozott a meglepett éjszakai útonálló. Hihetetlenül boldog voltam. Megfogtam életem legnagyobb balinját. Nagyon nagy élmény volt. A hajókról a fényképvillogásra kijött a partra pár vízi ember. Majd belefordultak a Dunába, amikor meghallották, hogy visszaengedtük a halakat. Biztosan bolondnak néztek minket, de ez engem egy cseppet sem érdekelt.

A maga két kilójával ez életem eddigi legnagyobb balinja

Végül őt is visszaengedtem, hiszen a Dunáról csak ritkán viszek el halat

Az eseményeket követően már nem sok időnk maradt dobálni, így összecsomagoltam a felszerelésemet. Megköszöntem Jimmynek, hogy egy ilyen fantasztikus horgászattal ajándékozott meg és rohantam a vasútállomásra. Miközben zakatolt a vonat, újra átéltem a történéseket. Eszembe jutott, hogy az összes hal akkor kapott, amikor eltávolodtunk egymástól és csendben maradtunk. Az is feltűnt, hogy az összes ragadozó a műcsali hasi horgán akadt meg. Egyedül azt bántam, hogy nem tudtam tovább maradni, hiszen a tüskés hátúak csak most kezdtek éledezni, felváltva a nappali rablóhalakat. De tudtam, legközelebb éjszakára is maradok és megpróbálok közülük is elcsípni néhányat. Mindenesetre a Duna a mai napon bőkezűen megajándékozott minket élményekkel, cserébe kitartásunkért.