Körkép árvíz után

2010. június 30. - Bogyo_bacsi

Az elmúlt hetekben a Duna megmutatta haragos arcát. Az özönvízszerű esőzéseknek köszönhetően, medréből kilépve mélyen magához ölelte az ártéri tájat. Bár, a folyó közel sem okozott akkora krízishelyzetet, mint keleti kistestvérei, a horgászat természetesen lehetetlenné vált a vad áradatban. Minden nap nézegettem az vízállásjelentést, de az ár csak nagyon lassan akart lejjebb vonulni. Meg is lepődtem Jimmy barátom hívásán, amiben újságolta, hogy neki még a rendkívül magas víz ellenére is sikerült néhány balint elcsípnie a habokban. Nyomban meg is beszéltünk egy estébe nyúló wobblerezést a komáromi szakaszon, pedig a Duna tetőzése óta egy hét sem telt el.

Normális vízállásnál a part jó hét - nyolc méterrel beljebb szokott lenni

A szőnyi vasútállomáson találkoztam barátommal. Javaslatomra egy, a környéken található apró sarkantyút kerestük fel első alkalommal. Jimmy nyitott volt az új helyre, de leszögezte, hogy nem nagyon bízik benne, hogy ott fogunk bármit is. Ahogy haladtunk a választott kövezés felé, itt is - ott is az árvíz elleni védekezéshez használt homokzsákokat pillantottam meg. A Duna rendkívül zavaros, kakaó barna vize vadul örvénylett és oly módon kihúzódott, hogy a víz alá került sarkantyú keltette örvényeket csak hosszas keresgélés után találtuk meg.

Egy hosszú dobásba bele kell adni apait, anyait... :o)

A folyónak ez a szakasza kevésbé beépített, vadregényes táj. Csupán néhány alkalmas helyet találtunk, ahonnan meg tudtuk horgászni a forgóktól borzolt vízfelszínt. Mindketten nyolc centis X-RAP-ot tettünk fel a zsinór végére. Jimmy egy kék hátút, én pedig egy sneciszínűt. Beálltunk egy egy ígéretes helyre és elkezdtük a víz vallatását. Az első rávágás barátom wobblerére érkezett, amin nem is csodálkoztam, hisz a helyes csalivezetésben neki jóval nagyobb tapasztalata van.

Az első halat Jimmy akasztotta

 A harcos balin minden erejével küzdött...

...táncolt a víz felszíne alatt és felett

Jelzett nekem, hogy hozzam a fényképezőt. A vadul küzdő másfél kilós balinra rendkívül jó pozícióból tudtam kattogtatni a kamerát. Miután a meglepett ragadozó elkészült erejével, horgásztársam óvatosan a part felé terelte, ahol én egy határozott tarkófogással nyakon csíptem. A rendkívül szép zsákmányt megszabadítottuk a horogtól, majd pár fotó elkészítését követően óvatosan visszahelyeztük a folyamba. Még párat dobtunk a környéken, de kapásra a megzavart víz miatt nem sok esélyt láttunk. Fél órával az esemény után, elégedetten távoztunk, hogy újabb alkalmas részt keressünk az alkonyati pergetéshez.

Ismét a kék hátú X-RAP volt a favorit. Ez barátom kedvenc műcsalija

 Parton a zsákmány, de úgyis hamarosan visszanyeri szabadságát

Jimmy az általa kifogott másfeles ragadozóval

Ezúttal is a hasi horgon akadt fenn a koma

Úgy döntöttünk, hogy másodiknak megpróbáljuk a komáromi rakodó környékét. A helyszínre érkezve találkoztunk Jimmy barátjával Krisztiánnal, aki szintén rutinos dunai pecás hírében áll. Dobálás közben jót beszélgettem vele, sok érdekes információt megtudva a környékbeli lehetőségekről. Míg ők ketten a rakodónál maradtak, én eltávolodtam tőlük, hogy körbedobáljam a hajóállomás környékét is. Az X-RAP gyors kitekerésébe időnként belerántottam a bot spiccével. Ilyenkor a wobbler hirtelen megugrott, majd megállt egy pillanatra. Pont egy ilyen ütemváltásba vágott bele hirtelen egy jó kilós őn, amely sikeres kifárasztása az én napomat is bearanyozta. Így most már én sem maradtam hal nélkül.

A komáromi rakodó alatti szakaszt is megvallattuk

Az én balinom egy sneci színű X-RAP-ra vágott oda. Szintén a hasi horgon akadt fenn

A múltkor megfigyelt teóriák most is igazolódni látszottak. Magyarul, mindkét balin akkor kapott, amikor egymástól eltávolodtunk és csendben maradtunk, illetve mindegyikük a RAPALÁK hasi horgán akadtak meg. Ezek és a hasonló megfigyelések a jövőben nagyban növelhetik majd eredményességünket. A halat a kíméletes lekezelés után, útjára engedtük. Nőjön nagyobbra, hogy egyszer majd ismét találkozzunk az öreg Duna partján.

Egy hibátlan kiló körüli ragadozó őn a zsákmány

Természetesen ő is mehetett vissza a zavaros habokba

Miután átfésültük a környéken a víz felszínét, Krisztián javaslatára egy új helyre, a komáromi mentőállomáshoz költöztünk át. Ő ebben az állásban nagyon bízik. Ahogy a tájra szép lassan ráborult az éjszaka, műcsalijainkat sárga, tört csőrű shadokra cseréltük süllőket remélve. A sötétedés beálltával egy hidegfront is elérte a térséget, ami szelet és szitáló esőt hozott, nem kis bosszúságot okozva éjszakai pergető brigádunknak. Krisztián többször is jelezte, hogy valami rávágott fahalacskájára, de sajnos nem sikerült akasztania. Mindenesetre egy lépést sem tett az általa ígéretesnek vélt beállótól.

Következő állomásnak a komáromi híd környékét választottuk

Krisztián a kedvenc helyében most sem csalódott. Görbül a bot

Este kilenc körül járhatott az idő, mikor a teljes sötétségben hallom, hogy kiabálnak nekem horgásztársaim. Krisztián komoly halat akasztott. Lihegve érkeztem a helyszínre, ahol részese lehettem egy derekas dunai fogas kifárasztásának. Bőszen kattogtattam fényképezőgépet a sötét éjszakában, megörökítve, ahogy kiemelik a vízből az 55 centi hosszú, két kilós süllőt. Páratlan élmény volt végignézni a harcot.

A tettes egy gyönyörű süllő volt. Az SSR-7 SFC RAPALÁT kapta el

Krisztián okkal lehetett büszke a gyönyörű dunai tüskés hátúra

Ez a hal feltette a koronát a mai napra. Gratuláltunk Krisztiánnak, majd tovább korbácsoltuk a vizet. Sajnos, az időjárás egyre rosszabbra és rosszabbra fordult. Az eső egyre intenzívebben verte a vállunkat, megkeserítve a horgászatot. Még egyszer megpróbáltuk a rakodó környékét, de hamarosan visszavonulóra kényszerültünk és meg kellett elégednünk az így sem csekély fogással. A srácok végül átdobtak engem Tatabányára autóval, amiért nagyon hálás vagyok nekik. Bár a mai horgászat lezárult, de hazafelé a kocsiban már tervezgettük a következő támadást az öreg Duna ellen.

Egy ilyen gyönyörű dunai fogast én is szeretnék egyszer fogni :o)

 Hibátlan példány. Gratulálok a sikeres horgásznak!

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazas.blog.hu/api/trackback/id/tr982121727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.07.07. 20:28:04

Kedves Horgásztársak, Blogolvasók!

Örömmel látom, hogy az érdeklődésetek a nyári pangó internet ellenére is folyamatosan növekszik irományaim iránt. Örömmel konstatálom, hogy napi több mint 30 látogató tiszteli meg a blogomat és az oldalletöltések száma ennek a sokszor a többszöröse. Nagyon szépen köszönöm nektek az érdeklődéseteket. Szinte hihetetlen, de a jó idő beköszöntével majdnem hetente sikerül egy új írással előrukkolnom. Sajnos ez azzal is jár, hogy egy-egy új cikk csak rövid ideig várakozik a lista tetején, így a rövidebb érési idő alatt a hozzászólások kicsit megritkultak. Arra szeretnék bátorítani minden olvasót, hogy bátran szóljon hozzá az új és akár a régi cikkekhez is! Bátran fejtsétek ki észrevételeteket, véleményeiteket, esetleg ellenvéleményeiteket! Én azt szeretném, ha ez a blog egy nyitott klubbá alakulna, ahol egymásnak át tudjuk adni a tapasztalatainkat!
Tehát, csak bátran!!!! ;o)

Tom

Weiller 2010.07.07. 22:36:24

Szia Bogyó!

Várom a következő találkozás alkalmát, lesz mit mesélnem.
Jönnek a halak szépen. Süsükék kergetik a kishalakat, balinoktól hemzseg a víz. Napokban egy 70 cm-es harcsát is sikerült fenekező szerelékkel megfognom.
Jimmy is "zsebrevágott" egy szép 2,5 kg-os csukát.
Mondanom sem kell, a rakodó környékén pergettünk.....megint! :-)

Üdv, Krisz

jimmba 2010.07.08. 02:15:03

Nagyon jó lett a cikk! Weillernek mostanában nagyon megy! Harcsa is jött neki,na meg szerintem egy 4kiló
körüli fogas. Sajnos idő elött elment.
Látom,hogy Krisztián már írta,hogy fogtam egy csukát.
Én is meglepődtem rajta,de örültem neki nagyon.
Pár hét,aztán horgászunk mindenféle halra!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.07.08. 21:19:48

@Weiller: Szia Krisztián! Én is nagyon várom már a következő dunai pecát. Előreláthatólag 2 hét múlva tudok menni hozzátok egy egész napos horgászatra.
Hallom akasztottál egy szép süllőt is?
Mesélj már róla!
Be tudsz linkelni képet a harcsáról?

@jimmba: Én gyanítom, hogy múltkor a rapalámat is egy csuka vihette el, mert elnehezült és úgy elvágta a zsinórt, mint a borotva. Már jártam így a Derítőn egyszer, de akkor láttam a tettest.
Jó lenne békés halra is rápróbálkozni. Márnát még nem fogtam... :o( Meg fenéken süllőre... :oP

jimmba 2010.07.10. 01:58:48

Lehet,hogy csuka volt. Nekem is X-Rapra jött.
Horgászunk,majd békéshalhra is! Én is akarok márnázni,meg még ki tudja mi jön.
Etetünk majd egy helyet és biztos megjön a hal.
Márnázni inkább éjjel érdemes.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.07.12. 19:04:52

@jimmba: Szia! Ok, már alig várom. Látom szép lassan megyeget lefelé a Duna. Szerintem most jön majd a jó időszak. Jó lenne kipróbálni a márnázást, meg a fenekező süllőzést is. nem tudom, mennyire lehetséges ez egy helyen?
Hol szeretnétek próbálkozni a rakodó környékén, vagy Krisztián helyén? Csalihalat hogyan fogunk szerezni? Van fagyasztott, vagy ott fogunk fogni?

Kapásjelző 2010.08.03. 21:05:23

Gratulálok Nektek! Magas víznél nem könnyű halat fogni, mégis jött balin, süllő. Az X-rap ígéretes csalinak tűnik :)

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.08.03. 21:55:50

@Kapásjelző: Szia Laci! Érdemes lenne felétek is kipróbálni az X-Rapot. A bajai Duna és a Sugo is biztosan rejt pár szép balint. Szerintem kis gyakorlással azok is megfoghatóak lennének Rapalával...
süti beállítások módosítása