Az elmúlt hetekben a Duna megmutatta haragos arcát. Az özönvízszerű esőzéseknek köszönhetően, medréből kilépve mélyen magához ölelte az ártéri tájat. Bár, a folyó közel sem okozott akkora krízishelyzetet, mint keleti kistestvérei, a horgászat természetesen lehetetlenné vált a vad áradatban. Minden nap nézegettem az vízállásjelentést, de az ár csak nagyon lassan akart lejjebb vonulni. Meg is lepődtem Jimmy barátom hívásán, amiben újságolta, hogy neki még a rendkívül magas víz ellenére is sikerült néhány balint elcsípnie a habokban. Nyomban meg is beszéltünk egy estébe nyúló wobblerezést a komáromi szakaszon, pedig a Duna tetőzése óta egy hét sem telt el.

Normális vízállásnál a part jó hét - nyolc méterrel beljebb szokott lenni

A szőnyi vasútállomáson találkoztam barátommal. Javaslatomra egy, a környéken található apró sarkantyút kerestük fel első alkalommal. Jimmy nyitott volt az új helyre, de leszögezte, hogy nem nagyon bízik benne, hogy ott fogunk bármit is. Ahogy haladtunk a választott kövezés felé, itt is - ott is az árvíz elleni védekezéshez használt homokzsákokat pillantottam meg. A Duna rendkívül zavaros, kakaó barna vize vadul örvénylett és oly módon kihúzódott, hogy a víz alá került sarkantyú keltette örvényeket csak hosszas keresgélés után találtuk meg.

Egy hosszú dobásba bele kell adni apait, anyait... :o)

A folyónak ez a szakasza kevésbé beépített, vadregényes táj. Csupán néhány alkalmas helyet találtunk, ahonnan meg tudtuk horgászni a forgóktól borzolt vízfelszínt. Mindketten nyolc centis X-RAP-ot tettünk fel a zsinór végére. Jimmy egy kék hátút, én pedig egy sneciszínűt. Beálltunk egy egy ígéretes helyre és elkezdtük a víz vallatását. Az első rávágás barátom wobblerére érkezett, amin nem is csodálkoztam, hisz a helyes csalivezetésben neki jóval nagyobb tapasztalata van.

Az első halat Jimmy akasztotta

 A harcos balin minden erejével küzdött...

...táncolt a víz felszíne alatt és felett

Jelzett nekem, hogy hozzam a fényképezőt. A vadul küzdő másfél kilós balinra rendkívül jó pozícióból tudtam kattogtatni a kamerát. Miután a meglepett ragadozó elkészült erejével, horgásztársam óvatosan a part felé terelte, ahol én egy határozott tarkófogással nyakon csíptem. A rendkívül szép zsákmányt megszabadítottuk a horogtól, majd pár fotó elkészítését követően óvatosan visszahelyeztük a folyamba. Még párat dobtunk a környéken, de kapásra a megzavart víz miatt nem sok esélyt láttunk. Fél órával az esemény után, elégedetten távoztunk, hogy újabb alkalmas részt keressünk az alkonyati pergetéshez.

Ismét a kék hátú X-RAP volt a favorit. Ez barátom kedvenc műcsalija

 Parton a zsákmány, de úgyis hamarosan visszanyeri szabadságát

Jimmy az általa kifogott másfeles ragadozóval

Ezúttal is a hasi horgon akadt fenn a koma

Úgy döntöttünk, hogy másodiknak megpróbáljuk a komáromi rakodó környékét. A helyszínre érkezve találkoztunk Jimmy barátjával Krisztiánnal, aki szintén rutinos dunai pecás hírében áll. Dobálás közben jót beszélgettem vele, sok érdekes információt megtudva a környékbeli lehetőségekről. Míg ők ketten a rakodónál maradtak, én eltávolodtam tőlük, hogy körbedobáljam a hajóállomás környékét is. Az X-RAP gyors kitekerésébe időnként belerántottam a bot spiccével. Ilyenkor a wobbler hirtelen megugrott, majd megállt egy pillanatra. Pont egy ilyen ütemváltásba vágott bele hirtelen egy jó kilós őn, amely sikeres kifárasztása az én napomat is bearanyozta. Így most már én sem maradtam hal nélkül.

A komáromi rakodó alatti szakaszt is megvallattuk

Az én balinom egy sneci színű X-RAP-ra vágott oda. Szintén a hasi horgon akadt fenn

A múltkor megfigyelt teóriák most is igazolódni látszottak. Magyarul, mindkét balin akkor kapott, amikor egymástól eltávolodtunk és csendben maradtunk, illetve mindegyikük a RAPALÁK hasi horgán akadtak meg. Ezek és a hasonló megfigyelések a jövőben nagyban növelhetik majd eredményességünket. A halat a kíméletes lekezelés után, útjára engedtük. Nőjön nagyobbra, hogy egyszer majd ismét találkozzunk az öreg Duna partján.

Egy hibátlan kiló körüli ragadozó őn a zsákmány

Természetesen ő is mehetett vissza a zavaros habokba

Miután átfésültük a környéken a víz felszínét, Krisztián javaslatára egy új helyre, a komáromi mentőállomáshoz költöztünk át. Ő ebben az állásban nagyon bízik. Ahogy a tájra szép lassan ráborult az éjszaka, műcsalijainkat sárga, tört csőrű shadokra cseréltük süllőket remélve. A sötétedés beálltával egy hidegfront is elérte a térséget, ami szelet és szitáló esőt hozott, nem kis bosszúságot okozva éjszakai pergető brigádunknak. Krisztián többször is jelezte, hogy valami rávágott fahalacskájára, de sajnos nem sikerült akasztania. Mindenesetre egy lépést sem tett az általa ígéretesnek vélt beállótól.

Következő állomásnak a komáromi híd környékét választottuk

Krisztián a kedvenc helyében most sem csalódott. Görbül a bot

Este kilenc körül járhatott az idő, mikor a teljes sötétségben hallom, hogy kiabálnak nekem horgásztársaim. Krisztián komoly halat akasztott. Lihegve érkeztem a helyszínre, ahol részese lehettem egy derekas dunai fogas kifárasztásának. Bőszen kattogtattam fényképezőgépet a sötét éjszakában, megörökítve, ahogy kiemelik a vízből az 55 centi hosszú, két kilós süllőt. Páratlan élmény volt végignézni a harcot.

A tettes egy gyönyörű süllő volt. Az SSR-7 SFC RAPALÁT kapta el

Krisztián okkal lehetett büszke a gyönyörű dunai tüskés hátúra

Ez a hal feltette a koronát a mai napra. Gratuláltunk Krisztiánnak, majd tovább korbácsoltuk a vizet. Sajnos, az időjárás egyre rosszabbra és rosszabbra fordult. Az eső egyre intenzívebben verte a vállunkat, megkeserítve a horgászatot. Még egyszer megpróbáltuk a rakodó környékét, de hamarosan visszavonulóra kényszerültünk és meg kellett elégednünk az így sem csekély fogással. A srácok végül átdobtak engem Tatabányára autóval, amiért nagyon hálás vagyok nekik. Bár a mai horgászat lezárult, de hazafelé a kocsiban már tervezgettük a következő támadást az öreg Duna ellen.

Egy ilyen gyönyörű dunai fogast én is szeretnék egyszer fogni :o)

 Hibátlan példány. Gratulálok a sikeres horgásznak!

A horgászat néha nagy sikerekkel, néha nagy kudarcokkal lepi meg a kitartó próbálkozókat. A sikerek magukért beszélnek, de a kudarcokat is érdemes utólag végiggondolni, hiszen olyan tanulságokkal szolgálhatnak, amiket legközelebbi próbálkozásainkon a javunkra fordíthatunk. A megszerzett tapasztalat midig növeli következő horgászatunk esélyeit. Most én is egy ilyen történetet fogok elmesélni, mely végül kudarccal végződött, de mégis vannak leszűrendő tanulságai.

 A szőnyi holtág felső része kis erdővel határolt vadvíz

Az elmúlt időszakban figyelmem inkább a zárt tavak és őket tápláló patakok felé fordult. Azonban, a csuka tilalom végével úgy döntöttem, hogy meglátogatom a vén Dunának hozzánk legközelebb eső holtágát a szőnyi Duna ágat. Régen voltam itt párszor horgászni és körforgó villantóval rengeteg bugyli csukát fogtam. Volt, hogy egy nap 20 csukeszt is kiszedtem a  vízből, de méretes egy sem akadt köztük. Most is erre számítottam. Lehet, hogy nagy halat most sem fogok, de egy mozgalmas, pergetéssel eltöltött vadvízi pecázással nagyon jól fogok szórakozni...

Állítólag telepítenek is néha, de a Duna áradása után is sok hal ragad bent

Ha magasan áll a Duna a felső kövezésen átbukik a víz és gyenge áramlást okoz

A szőnyi holtág töltéssel elválasztott két részből álló vadregényes vízszakasz. A felső rész mindkét végén zárt, míg az alsó rész alulról nyitott a Duna felé. A két víz találkozásánál egy intenzíven áramló forgó alakult ki. Úgy döntöttem, hogy először a felső szakaszt fogom megvallatni, azt követően pedig az alsó ágat dobálom végig. Pálcám a tavalyi évben vásárolt 330-as Shimano Beast Master pergető bot, amivel kapcsolatban a hosszú nyéltag miatt kételyeim vannak. Nem igazán tudok kényelmesen dobni oldalra vele. Mivel pergetőorsóm nemrégiben megadta magát, fater kölcsönorsójával vágtam neki a horgászatnak, amire 25-ös monofil zsinór volt felcsévélve. Elsőként az acélelőkére egy 4-es méretű Mepps Long körforgót akasztottam fel. Fater a pénztárcájára gondosan ügyelve választotta a fonott zsinórral szemben a monofilt. Ez most két Mepps villantómba került egy óra alatt. A békés halra horgászó sporttársakat gondosan kikerülve haladtam felfelé a holtágon, míg a végére nem értem a vízterületnek. Itt a mélység valamivel sekélyebb, mint a holtág többi részén.

Pergető botom a kölcsön orsóval és a sikeres műcsalival

Miután másodszor is beszakadtam, egy 5-ös méretű DAM Effzett körforgót kapcsoltam fel a karabinerre. Csukázásra ez a villantó vállt be a legjobban. Most sem hagyott cserben. Azt ötödik - hatodik dobás után egy brutális rántást érzetem a karomban. Rögtön bevágtam és megreccsent az orsó fékje. Huh, talán egy nagyobb csukába futottam bele? De nem csukásan mozgott... Csak húzta le a zsinórt, ficánkolt és megérkeztek az első fejrázások. Te jó ég, egy termetes süllőt akasztottam! Próbáltam felpumpálni a felszínre, ekkor megjelent előttem egy bő három kilósra saccolt dunai fogas. Süllő egy 5-ös méretű körforgóra, ami ráadásul acélelőkén volt felkínálva! Ilyet még nem láttam. Nagyon jó erőben volt a hal, agresszíven harcolt. Nem olyan volt, mint állóvízi rokonai.  Az orsó recsegve adagolja a zsinórt. Próbáltam magam felé húzni, hogy elérjem a kezemmel, de a villantó hirtelen kipattant a szájából, majd egy elegáns farokcsapással távozott ellenfelem.

Nálam csukára ezek a körforgók bizonyultak eredményesnek

Megdöbbentve álltam a vízparton. Mi lehetett a hiba? Az elképzelés jó volt, hiszen sikerült becsapnom az öreg ragadozót, de mégis valami hiba csúszott a gépezetbe. Arra a következésre jutottam, hogy a fonott zsinórhoz szokott pergetési stílusommal nem sikerült elég erőset bevágnom kapáskor és a horog nem hatolt elég mélyre a süllő csontos szájában. Sebaj, úgyis visszaengedtem volna, hisz tilalom van süllőre és a Dunáról egyébként sem szívesen viszek haza halat. Azért egy közös fényképet megengedhetett volna magáról. Felemás érzéssekkel dobáltam tovább. Alul maradtam a harcban, de mégis örömmel töltött el az eset, hogy sikerült becsapnom egy ekkora ragadozót.

A holtág alsó vége nyitott a Dunára. Itt most komoly áramlat alakult ki

A későbbiekben ellátogattam a holtág alsó szakaszára is, de kapásig nem sikerült eljutnom. Kicsit csalódottan ballagtam a szőnyi vasútállomás felé. Tudom, hogy hol laksz és legközelebb nem fogod megúszni! - jártak fejemben a gondolatok. Mindenesetre azért szeretek a Dunán pergetni, mert sosem tudja az ember, hogy mi akad a horgára. Akár csukázás közben is becsúszhat egy termetes süllő, balin vagy nagyobb domolykó, esetleg sügér. Eszembe jutottak egy másik, pár évvel ezelőtt történt élő dunai horgászat emlékei, amikor legalább ekkora meglepetést nyújtott, mikor a csukának szánt villantómat egy bő fél kilós sügér vette fel. Ennek a termetes sügérnek jobban örültem akkor, mintha egy méretes csukát fogtam volna. Hát ilyen a Duna. Szeszélyes és kiismerhetetlen. Csak azoknak ad élményt, akik kellő időt és energiát fordítanak kiismerésére, megfelelő alázatot gyakorolva az ős folyam iránt.

Ezt a félkilós csapó sügért egy langóban fogtam az élő Dunán pár évvel ezelőtt

Szintén a csukának szánt nagyméretű körforgót kívánta meg

A táj még nem zöld, de az időjárás már jóval barátságosabb mint egy hete

Az időjárás előrejelzés végre beharangozta a tavaszt amit már olyan régóta vártam. Az utolsó tíz horgászatom alkalmával szinte mindig fagyhalál közeli élménnyel és többnyire hal nélkül tértem haza. Gábor barátommal ki is használtuk a lehetőséget, hogy ismét lecsapjunk az Által érre. Úgy terveztem, hogy az egyik bottal megpróbálkozok a süllővel, a másikkal pedig a harcsázás rögös útján teszem meg a kezdő lépéseket. Gábor szüleivel az Y kanyarnál táborozott le, én pedig szokásos helyemet foglaltam el a patak végében. Egy nyolc centis bodorkát vágtam keresztbe és a farok részt tűztem a horogra. Úszós készségemet bepöccintettem azon akadó mellé, amely már többször adott halat korábban.

Az úszó oda került, ahova kell. Jöhet a kapás...

Másik botom egy teljesen új szerzemény. Mint előző cikkemben, olvashattátok februárban egy harcsa megviccelt süllőzés közben a patakon. Ezen felbuzdulva beszereztem egy 500 g-os dobósúlyú Shimano Force Master harcsázó botot és egy USA Baitrunner orsót 8000-res méretben. A dobot 70-es monofil zsinórral töltöttem meg. Ez nem bizonyult jó választásnak, mert a merev damillal nem igazán lehetett jól horgászni. Valószínűleg, hamarosan fonottra fogom cserélni. Ez az összeállítás számomra rendkívül brutális tűnt, bár a célhal és a tuskós környezet indokolja a szükségességét. El is neveztem ezt a botot 'Medveölő'-nek. Akik gyermekkorukban olvasták Karl May Winetou című regényét, bizonyára értik a tréfát. A végszerelék egy 8 grammos úszóból, 5 grammos ólomból és egy 15 centiméteres eresztékre kötött 5/0-ás Hayabusa harcsázó horogra fűzött 5 darabos nadálycsokorból állt. A taktika az volt, hogy figyeltem a patak parti alámosásokat, tuskókat és ahol gyanús hullámokat, pörsöket látok, oda belógatom, hátha...

Az újonnal vásárolt nehézfegyverzet bizonyításra vár

Egyszerű harcsázó szerelék nadálycsokorral

Miközben szorgalmasan tunkoltam a partoldalt nadálycsokrommal, fél szemem mindig a süllőző úszón pihen. Egyszer csak azt veszem észre hogy valami behúzza az akadó alá. Nesztelenül rohantam a botomhoz, amilyen nesztelen egy 117 kilós ember csak lehet. :o) Kézbe vettem, de az úszó nem sodródott tovább. Kicsit vártam, majd felvettem a kontaktus, de sajnos nem éreztem rajta ellenállást. Ellenben a halszeletet valaki elcsente a horogról. Sebaj, legalább van valami mozgás. Ez is valami... Ezúttal a kishal fejét tűztem a horogra, amin még rajta maradt egy ujjnyi darab a törzsből. Azt figyeltem meg, hogy ha a halszeleten marad némi belsőség, jóval nagyobb esély van a kapásra.

A farok rész tökéletes süllőcsali, de most mégis a fej kellett neki

Bár nem sikerült túljárnom az eszén, mégis valaki van odalent és éhes. Repült tehát vissza a szerelék az előző helyre. A dobás jól sikerült közvetlen az akadó sodrás felőli oldalához. Ezután mereven szuggeráltam az úszót, elmozdulást remélve. És lássatok csodát. Egyszer csak az úszó megindult tétován, majd egyre agresszívebben sodrással szemben kifelé a fából. Okulva a régebbi esetből, most nem adtam neki sok időt. Talán két métert engedtem úszni, majd felvettem vele a kontaktust és határozottan bevágtam. Egyből érzetem az erőt a zsinór végén, ez jobb lesz mint az őszi testvérei voltak. A vízfelszínen fröcskölt aranybarna testével, ami az itteni süllőkre annyira jellemző. Olyan barna volt, a háta, hogy először azt hittem kis harcsa. De a fejrázásokból hamarosan örömmel konstatáltam, hogy ez egy szebb süllő lesz.

Parton a mohó fogas. Választott taktikám ismét jól vizsgázott

 Hát, éppen hogy belefért a szákba a 2 kilós süllő

Apró merítőhálómat próbáltam alátolni, de sehogy sem fért bele. Kicsit megemeltem, de félig kilógott még a szákból és olyan mozdulatokkal, mintha palacsintát sütnék bebillentettem a hálóba. Örömöm leírhatatlan volt. Elsőként megszabadítottam a horogtól, a kishal feje még ott fityegett a fogaktól tüskés szájban. Megmértem a hosszát, ami a faroktőig 50 centimétert nyomot. Persze, nem kapitális süllő, de nekem idáig a legnagyobb. Rögtön telefonáltam is Gábornak, hogy jöjjön fényképezni. Az eset tanulsága, hogy ezt a merítőszák dolgot át kell újra gondolnom... :o)

Ezt hívják úgy, hogy mesés pillanat...

 ... hiszen róla álmodtam egész télen

 Nézzétek a színét! Más mint a balatoni fogas, ugye?

Fél óra múlva csörgött a telefonom és Gábor újságolta, hogy egy méret alatti csukát fogott az Y-nál. Alig, hogy visszaért tőlem a halvizitről, arra lett figyelmes, hogy élő kishallal csalizott szereléke eltűnt. A sikeres fogást megörökítette a blogom számára, majd visszaengedte halát, a csukákban amúgy sem bővelkedő patakba. Öt évvel ezelőtt faterral sok csukát fogtunk a zúgó alatti résznél, de sajnos ez már a múlté...

 Gábor retour csukája. Ritka vendég a patakon

A nap nagy része eseménytelenül telt. Vallattam a patak azon részeit is, melyeket azelőtt még nem próbáltam. A nadályos cájggal meg szorgalmasan tunkoltam a harcsagyanús akadókat, alámosásokat. Természetesen eredmény nélkül. Késő délutánra értem fel az Y elágazáshoz. Tudtam, hogy a bajuszosokra itt lesz igazán esélyem, hisz tavasszal a felmelegedő vízben feljönnek sokszor a sekély, félméter mély szakaszra. Ahogy sötétedett, egyszer csak pukkanást hallok a part mellett összegyűlt uszadékok mellől. Közelebb megyek, még egy pukkanás... harcsák lehetnek, de nem túl nagyok. Fogom a harcsázó botot és a nadálycsokrot belógattam 15 cm-es eresztékkel az uszadékok közé. Újabb pukkanások következtek, némelyik csupán 20 centire az úszómtól. Adrenalin szint az egekben. Egyre gyakrabb és sűrűbb buffanások, tolóhullámok kanyarognak a felszínen. Látszik, hogy eszik a harcsa, de a nadálycsokor nem kell nekik. Talán kishallal több esélyem lenne... Kiemelem a csalit ellenőrizni és látom, hogy a zsinóron vastagon folyik a nyálka. Hát ezek a harcsák iszonyat szemtelen halak. Még hozzá is dörgölőznek a zsinóromhoz...

Vajon lakik e bajuszos a tuskó alatt? A part mélyen alá van fürödve

Ha harcsa lennék, én itt laknék :o)

De a patak fölött átboruló fa alja most mégis üresnek bizonyult

Lassan teljesen besötétedett és indulni kellett. Persze az lett volna az igazi, ha elsikerül elcsípnem egy bajuszost is, de erre én sem számítottam életem első harcsázása alkalámával. Mindenesetre közel jártam hozzájuk. Nagyon közel... Legközelebb új módszerekkel és új taktikával eredek a nyomukba, de ez már egy másik történet...

Ismét csodás élményekkel ajándékozott meg a patak. Találkozunk hamarosan...

A tatai Derítő tóhoz tartozó Által ér utolsó novemberi horgászatom alakalmával egy gyönyörűséges süllővel ajándékozott meg, ezért döntöttem úgy, ahogy időm engedi, újabb próbát teszek ezen a patakocskán. Sajnos a következő horgászat nem adott halat... December elején a télapó nem rakott a szákomba süllőt, csak virgácsot sikerült fognom. :o) Persze én nem vagyok az a fajta horgász, aki ilyen könnyen feladja a dolgot, így december második hétvégéjén már kora reggel úton voltam Tata felé, pedig az időjós zord hideget és havazást mondott aznapra.

A vízpartra érkezve télies táj fogadott

Előző héten ismerkedtem meg a vízparton Gáborral, aki szintén megszállott horgász. Úgy döntöttünk, hogy ezen a hétvégén együtt fogjuk vallatni a vizet. Ő később csatlakozott hozzám és 2 napra jött le horgászni családjával. Stéget béreltek a Derítő tó kifolyó felőli részén és nagyon kedvesen meginvitáltak egy közös horgászatra. Tehát a halőrházban olyan napijegyet vettem ami egyaránt érvényes a Derítő tóra és az Által érre. Úgy terveztem, hogy a patakpeca befejeztével szerencsét próbálok a nagy tavon is.

A vízparti fák decemberre eldobták tarka levél koronájukat

Korán reggel érkeztem a vízpartra. Ahogy bandukoltam felszereléseimmel megrakottan a jónak vélt hely felé, egyedül az Y elágazásnál találkoztam békés halakat cserkésző horgászokkal. Pár szóváltás után folytattam utamat az előző napi esőn, sáros dagonyává dagadt, patak menti ösvényen. Meglepő módon az általam legjobbnak vélt szakaszon senkit sem találtam, így kicsit szellősebben tudtam helyet foglalni, mint az előző hétvégéken. Kicsit megpihentem, hiszen fullasztó az út a sok felszereléssel, amikor az embert vagy 5 pulóver és két nadrág gátolja a szabad mozgásban. Körbenézve láttam, hogy a környék jelentősen megváltozott november közepe óta. A fák levetették őszi tarka ruhájukat és a táj csupasz, téli hangulatba burkolózott. Az talaj már nem színes levelekkel volt fedve, hanem sáros, sötét erdei avarrá rothadt.

A patak nem szűkölködik mohos törzsű vízbe borult fákban, bokrokban

Felszerelésemet a már bevált süllőző úszós készséggel állítottam össze. Ám, ezúttal kisebb 6 grammos felhajtó erejű süllőző úszókra esett a választásom. A szereléket egy 5 g-os csepp formájú, belső zsinórvezetésű ólommal súlyoztam ki. Az ólom alatt forgókapocs, majd kevlár előle és egy egyes méretű HAYABUSA süllőző horog fityegett. A kevlár előke lágysága véleményem szerint több sikeres süllő kapást hoz és ha esetleg csuka téved a horogra, nagyobb eséllyel szállok harcba az ezerfogú ragadozóval. A horogra az előző horgászatokból megmaradt, fagyasztott bodorkákból vágott hüvelykujjnyi oldal, illetve farok szeletek kerültek. A fagyasztott halszelet, bár nem olyan masszívan tart a horgon, puhasága miatt a süllő szinte biztosan megbírózik vele és a horog is könnyedén kiszakad az erőteljes bevágás pillanatában, akadálytalanul hatolva a csontos süllőszájba.

Akadók mellett a kis méretű halszelet indokolt, mert nincs idő a hosszú nyeletésre

Két vízbe dőlt fát szemeltem ki meghorgászandó terepnek. Tapasztalatom szerint ebben a hideg időben a süllők az akadók mélyén pihennek és nem mozdulnak ki onnan. Esetleg egy beköszöntő front tudja kihozni őket, egy jó vadászat erejéig. Tehát, csak akkor van esélyünk elcsípni néhány tüskés hátút, ha a halszeletet beengedjük az akadó mélyébe. A legjobb, ha úgy állítjuk be az eresztéket, hogy az ólom ne érje az aljzatot, csak a halszelet horgonyozza le az úszót a gyenge sodrásban. Így felülről lassan leúsztatva meghorgászhatjuk az akadó szélét. Az úszó szinte hozzásimul a vízbe dőlt fákhoz, tuskókhoz. Ilyen módon helyeztem két úszómat a legígéretesebb pontokra és vártam a jelentkezőket.

 A vízbe borult fa koronája tuti süllőtanya, hacsak nem a harcsák az urak

A délelőtt kapás nélkül telt el, de nem csüggedtem. Tudtam, hogy a téli hónapokban legintenzívebb időszak csak most fog következni. Közben a part kezdett benépesülni. Minden felé horgászok vallatták a vizet ragadozókat remélve. Miközben pont a szemben próbálkozókat figyeltem, egyszerre csak arra lettem figyelmes, hogy az úszómat valami elkezdte mozgatni. A halszelet mégsem elevenedhetett meg... gondoltam. Gyorsan akcióra kész pozícióba helyeztem a merítőszákot, majd óvatosan felvettem a botomat hátha a zsinórt kell adnom a kapásnak. Az úszóm először kifelé mozgott az akadóból, majd elmerült egy pillanatra. Miután újra előbukkan, megindult a hozzám közelebbi fatörzs felé. Kacérkodtam a bevágással, de tudtam, még nincs itt a pillanat. Szerencsére halam meggondolta magát. A tuskó előtt megfordult, majd elindult egy távolabbi vízalatti bokor felé. Amikor már csak centiméterekre volt a biztonságot jelentő rengetegtől, tudatosult bennem: Most jött el az idő!

Úszómat ráúsztattam az akadóra. Szinte hozzásimult a fatörzshöz

Visszaállítottam az orsóm felkapókarját és gyorsan próbáltam felvenni a kontaktust a hallal. Mikor megéreztem a súlyát, határozottat besuhintottam, és esélyt sem adva neki, egy határozott mozdulattal eltántorítottam azon szándékától, hogy az akadóba meneküljön. Rövid fárasztás után megmutatta magát a gyönyörű süllő, amely olyasforma volt, mint két héttel ezelőtti elődje.

Szákban a csolálatos tüskés hátú ragadozó

Apró merítőszákomba alig fért bele a virgonc, kifli formájú rabló. Partra emeltem és rögtön csináltam róla pár képet, majd bilincsre fűztem. Örömöm határtalan volt. Bár ez sem volt egy kapitális hal a maga 44 centiméterével, de a halfogás öröme mégis teljesen felvillanyozott. Hangulatomat még ünnepélyesebbé tette, a lassan szállingózó hó, amely bár nem maradt meg a nedves avaron, mégis kicsit mesebéli hangulatot varázsolt a patakocska köré.

Aranybarna hát, órási szemek és ebfogak. Igazi bozótharcos

Nemsokára megérkezett Gábor is és élő kishallal próbálta megtalálni a bozótban rejtőző ragadozókat. A szemközti parton egy tapasztalt sporttárs egymás után két gyönyörű ötven fölötti kék farkút fogott. Mindig örülök más sikerének, de már én is nagyon vágyok egy termetesebb fogasra. Remélem idén még alkalmam lesz megtapasztalni egy ilyen hallal folyatott küzdelmet. Mindenesetre számunka az Által ér aznap már több halat nem adott. Így még sötétedés előtt összecsomagoltunk és felmentünk Gáborék stégére.

A vadász és a legyözője a kora téli természetben

Már sötétben repítettük be készségünket a vízen álló faház elé, ahol vad rablásokat tapasztaltunk. Sajnos csalijaink érintetlenek maradtak. Egyik úszómat késő este odébb vitte valami egy harminc egynéhány centivel, de amikor megvizsgáltam az otthagyott termetes bodorka oldalfilét, csak aprócska süllő fognyomokat fedeztem fel rajta. Gáborék pontyozni próbáltak bojlival, pellettel, de aznap nem volt szerencséjük. A zord téli éjszakában ekkor már vadul szakadt a hó, így nagyon jól esett néha bemenni a stég fűtött kunyhójába, ahol még egy tányér ízletes pörköltet is kaptam galuskával. Ezúton is nagyon köszönöm a kitűnő kosztot. Késő este lejárt a 12 órás napijegyem így összepakoltam és elbúcsúztam vendéglátóimtól. Mint utólag megtudtam, szívós kitartásuk sok szép ponttyal jutalmazta meg őket a fagyos időben, de én már sajnos ekkor nem voltam ott, hogy elmeséljem nektek ezt a történetet...

Szinte mióta horgászbot került a kezembe, a süllő számít a kedvenc halamnak. Az elsőt még 14 éves koromban, az akkortájt még vadtónak számító, Vértesszőlősi tavon csíptem el fehér twiszterrel. Idén sajnos még nem találkoztam velük, ezért döntöttem úgy, hogy következő horgászatom alkalmával ezeknek a nemes ragadozóknak szentelek kitüntetett figyelmet. Választásom a Derítő tó kifolyó patakjára, az Által érre esett. Ez a 8 -10 méter széles patakocska a fent említett tavat köti össze a Tatai Öreg tóval. A mélysége nem túl nagy, olyan fél és másfél méter között mozog, de teles tele van bedőlt fákkal, tuskókkal, amik valóságos ragadozó paradicsommá teszik ezt a falatnyi vizet. A süllők mellett a harcsa és csuka populáció is jelentős. Ebbe a vízbe ritkán telepítenek pontyokat, amurokat, így az apró halaknak nincs táplálék konkurense. Kialakult tehát, egy olyan biológiai egyensúly, amibe az ember még nem nyúlt bele és a bőséges apró hal állományon a ragadozók is nagyon jól érzik magukat a keskeny patakban.

Gyönyürű, szinte mesebeli tájon kanyarog az Által ér

Az Által ér egy festői környezetű tájvédelmi körzetben csordogál. Az ember itt közelebb érezheti magát a természethez, mint bármely tó partján. A kisebb zúgókkal megtűzdelt vizet átívelő fákon ritkán látott erdei madarak repkednek. A víz csobogását és a lehulló falevelek neszét rendszeresen megtöri a harkálykopácsolás. A levegő olyan tiszta, hogy a budapesti szmoghoz szokott tüdőmet szinte irritálja. Három héttel korábban már jártam itt, és az egész patakot végigdobáltam twiszterrel, gumihallal. Bár akkor nem fogtam semmit, mégis sikerült feltérképeznem a mederviszonyokat. Így most már konkrétabb elképzelésekkel érkeztem a vízpartra.

A patakocska felső részét kisebb zúgók szabdalják keresztül

Gábor barátommal reggel 9 órára érkeztünk a helyszínre és miután megváltottuk a folyóvízi napijegyet, ami jóval olcsóbb, mint a nagy tóra, vettünk néhány termetes bodorkát a helyi horgászboltban. Majd egy ezt követő negyedórás sétával megérkeztünk az Y elágazáshoz, ahol a tó kifolyója összeömlik a tavat elkerülő patakocskával. Először itt próbáltunk szerencsét, de pár mozdításon kívül semmit sem adott a víz. A végszerelékem egy 9 grammos EXPERT süllőző úszóból állt, amit egy hozzá illő ólommal súlyoztam ki, majd egy forgókapocs következett. Végül pedig egy 30 centis kevlár előkére kötött egyes méretű HAYABUSA süllőző horog zárta a sort. Kevlárelőkét azért használok, hátha csuka veszi fel a halszeletet és éles fogaival kikezdi a zsinórt. A kevlár előke vékonyabb, lágyabb, kevésbé zavarva a süllőt. Az sem baj, ha szakítószilárdsága kisebb, mint a főzsinóré, így ha tuskóba akadunk, csak a horgot veszítjük el. A vásárolt bodorkák elég termetesek voltak, így csupán szeletként jöhettek szóba.

Az Y elágazás általában jó haltartó, ha a víz nem túl hideg

Nem sokára megjelent egy fiatal halőr, aki nagyon rendes és segítőkész volt. Mutatott pár helyet, ahol nagyobb sikerrel próbálkozhatunk. Hosszan beszélgettem vele, információkat szerezve a vízről. Ilyen rendes és segítőkész személyzettel kevés tó rendelkezik. Egyébként ezt tapasztaltam a horgásztanyán is. Dél körül el kezdett esni az eső, így áttelepedtünk a javasolt helyre. Itt legalább fák védtek minket az égi áldástól. Rögtön ki is választottam magamnak egy pozíciót egy hatalmas vízbe dőlt fa tövénél. Az egyik úszómat a tuskó mellé pöccintettem a parttól két méterre, a másikat pedig a patak közepén fekvő bokor mellé. A tuskó melletti úszón szinte rögtön kapást tapasztaltam és szépen adagoltam a zsinórt, ahogy a hal megkívánta. Felvettem vele a kontaktust és bevágtam, de sajnos nem akadt. Ekkor váltottam kisebb, olyan fél hüvelykujjnyi halszeletekre.

Itt az ember igazán közel érezheti magát az érintetlen természethez

A következő kapásig egy jó órát kellett várni. Ekkor az egyik botomat újracsaliztam és a patak közepén lévő bokor mellé engedtem a szereléket. Ahogy vizet ért, az úszó rögtön el kezdett bukdácsolni, mintha pont a hal szájába dobtam volna a horgot. Az úszó határozottan megindult oldalirányba, én pedig csak adagoltam neki a zsinórt. Ezt most nem akartam elszúrni... Amikor úgy éreztem, most már nyelnie kellett a ragadozónak, óvatosan felvettem vele a kontaktust, majd határozottan bevágtam. Rögtön meg is indult a tánc a vízfelszínen, a hal fejét rázva próbált megszabadulni a horogtól. Néhány oldalsó kirohanást követően egy gyönyörű süllőt segítettünk partra. Ilyen sötét, aranybarna árnyalatú süllőt még nemigen láttam. Látszott, hogy ágas-bogas patak lakója nem pedig nyílt vízhez szokott balatoni fogas. Egyébként 44 cm és 1,2 kg volt, ami nem egy kapitális példány, de azért már derekasnak mondható...

Egy gyönyörű szép tüskés hátú pataklakó

Visszadobtam a szereléket és rögtön volt rá új jelentkező, de nem vette fel a csalit. Talán megérezte az úszó súlyát. Hát egy 40 fölötti éhes süllőnek egy 9 grammos úszó meg sem kottyanhat, így annak tudtam be az esetet, hogy ennek a halnak bizony még nőnie kell. Közben Gábor is odacuccolt mellém és akadt is egy gyönyörű kapása, ami az enyémhez volt hasonlatos. A nyeletés is rendben ment, de a bevágás nem volt elég határozott, így a süllő kirázta a szájából a horgot. Pedig ez talán nagyobb volt az enyémnél is. Ezek után még nekem volt egy újabb otthagyott kapásom, amelyből szintén nem lett hal.

Aranybarna test, kék úszonyok és egy boldog horgász

Lassan besötétedett és indultunk vissza, mert így november végén már nem tréfa az éjszakai horgászat. Bár a sok kapásból most csak egy süllőt sikerült megszákolni, mégis jól éreztük magunkat, mert az elszalasztott kapások is nagyon izgalmasak voltak. A szomszéd horgász pedig bizonyította 50 centis sütyijével, hogy itt vannak azért még szép halak. Érdemes lesz még idén párszor megvallatni a patak bozótját, hátha sikerül még elcsípni néhányat tüskés hátú lakói közül...